Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-31 / 126. szám
Névjegy a ládán Mitől divatos a divatos szakma ? 3800 nyolcadikos pályát választott Nemrégiben egy dunántúli község falumúzeumában jártam. A dicséretes buzgalommal és lelkesedéssel ösz- szegyűjtött kiállítási tárgyak közt megakadt a szemem egy tulipános ládán. Nem az eredetisége vagy a kiemelkedő szépsége fogott meg. Hasonlót elég gyakran iátni a különböző helytörténeti múzeumokban. Az gondolkodtatott el, hogy a ládán, a tulajdonos neve mellett, ott állt az asztalos neve is. A több mint száz esztendeje készült láda túlélte a mestert. Nem érdeklődtem, de nem is valószínű, hogy meg tudták volna mondani, milyen ember volt a néhai K. J. mester. Azt azonban, hogy milyen szakember volt, az általa készített láda még száz esztendő múltán is hirdeti. Ä pontos illesztések, a türelemmel faragott mintáik a szakma szeretedéről, ismeretéről beszélnek. S arról, hogy a mester tisztában volt képességeivel, ismerte munkája értékét, ezért merte rávésni ládájára a nevét. Vagyis, ahogyan ma mondjuk, vállalta érte a garanciát Vajon hányán vagyunk, akik az általunk készített “-tulipános Iá- dara« rá mernénk írni a nevünket Nem azért, hogy ötven Vagy száz év múlva, hanem egy hónap, egy év vagy éppen a garanciális idő lejárta után is tudják, kinek a keze munkáját tiszteljék, vagy ne tiszteljék az Öltönyből, a házban, a bútorban, a tévé- készülékben, s napjaink többi tulipános ládájában. Mert vajon oda memé-e tenni a névjegyét az, aki ímmel-ámmal dolgozza le a nyolc órát s tudja, mert tudnia kell, hogy amit csinált az fabatkát sem ér, s egy nap vagy egy hét múlva jöhet egy másik társa, hogy helyrehozza az ő hibáját. Az a régi mester ismeçte képességeit, s becsülte a munkát. A mai mesterek nagy része is ismeri képességeit, becsüli, tiszteli választott szakmáját De sokan vannak — mert a rosszból a kevés is sok — akik a hanyag, nemtörődöm munkával egész szakmák hírnevére vetnek rossz fényt. Emlékszem, gyermekkoromban mindig apám gyalu- padja körül sündörögtem, s a hulladékból hajókat és más, könnyen elkészíthető »műremekeket« fax'igcsáltam. Hiába nevetett ki apám az ormótlan jószágok miatt, én mégis büszke voltam rájuk, s mindet szépnek, tökéletesnek láttam. Ma már sejtem, miért: mert egész tudásomat testesítette meg egy-egy darab kifaragott fa. Mert mindent beleadtam, mert a képességeimmel mérve maximálisát alkottam. ' • S ma hányán vannak, akik megfelelő tudás, ismeret- anyag birtokában, képességeik maximumát adják naponta? Tudom, a munka nem játék, de nem volt az K. J. meste. számára sem. Pedig ő nem várhatott külön anyagi vagy erkölcsi elismerésre, prémiumra, kiváló dolgozó kitüntetésre. Neki az, egyetlen elismerés, kitüntetés a becsülettel elvégzett munka volt, az, ha a harmadik faluban is azt mondták: ez igen, ezen látszik, hogy hozzáértő ember csinálta. Tudom, elismerem, hogy napjainkban nehezebb, nem elég egy vagy két tulipános ládát készíteni. A közeli határidő, a hiányos anyagellátás, a szervezetlenség miatt kapkodó, a szalag tőié görnyedő munkás nem mindig gondol arra, hogy a névjegyéhez méltó munkát végezzen. Az első szempont, hogy időben elkészüljön, a másik pedig, hogy átvegyék. Mert sürget a főnök, mert sürget a mellettem dolgozó, mert... lehet az okokat, magyarázatokat sorolni. S mégis azt mondom, jó lenne, ha naponta elkészítenénk a magunk tulipános ládáját a műhelyekben, az íróasztalok mellett • a többi munkahelyen. Naponta adnánk ki olyan munkadarabot a kezünkből, amelyre nyugodt lelkiismerettel írnánk rá a nevünket, mifit tette azt a néhai K. J. mester. D. Kiss Csaba Somogybán az idén 3800 diák fejezi be az' általános iskolát. A jelentkezési lapok feldolgozása még nem fejeződött be mindenütt, az előzetes fölmérésekből azonban már meg- állaoítható, hogy folytatódik .3 .tíz—tizenöt évvel ezelőtt megindult. egészséges folyamat: mérsékeltebb az érdeklődés a gimnáziumok iránt, és több a jelentkezés a szakközépiskolákba, a szakmunkásképző in- té-etekbe. ’ A diákok továbbtanulással kapcsolatos elképzelése tehát közelebb került a megye üzemeinek, vállalatainak szakemberigényéhez. Vannak kiemelkedően fontos területek, amelyek megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Az építőipari, a vasipari és a kereskedelmi szakmákba azonban kevesebb a jelentkező, mint a betölthető helyek száma. Az is igaz, hogy a vállalatok — annak ellenére, hogy jól ismerik Somogy demográfiai helyzetét — túlzott igényekkel állnak elő. Jól érzékelteti ezt a következő adat: a megye üzemei és gyárai az idén 3800 elsőéves szakmunkástanulót kívántak foglalkoztatni, pontosan annyit, ahányan az általános iskolákban végeznek. Erre azonban nincs mód, hiszen csak azokra lehet számítani, akik nem a középiskolákat választják. Szeptemberben mintegy kétezer elsőéves diák lép be a szakmünkásképző intézetek kapuján. A hatvankét választható szakma közül az idén is vannak divatosak, amelyekre több volt a jelentkező, mint a tervezett létszám. Ugyanakkor néhány kevésbé ismert foglalkozásra alig, vagy egyáltalán nem akadt pályázó. A kaposvári 512-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben például a felvehető 36 szobafestő helyére hatvan kérelem érkezett. A női szabóknál háromszoros volt a túljelentkezés. Férfiszabónak viszont nem jelentkezett any- nyi diák, ahányra szükség lenne. Ezek az adatok szorosan összefüggnek azzal a megállapítással, hogy a szülők véleménye döntően befolyásolja a fiatalok pályaválasztását. Sokan élnek még közülük a »jól fizető szakma« bűvöletében és — úgymond — a gyerek érdekeit tartják szem előtt,- amikor ezeket a foglalkozásokat javasolják.' Figyelmen kívül hagyják viszont azt, hogy az utóbbi időben több új szakma alakult ki. Sajnos sokan jó néhánynak még a létezésérőlsem tudnak. Ilyen esetekben hárul fontos szerep a pedagógusokra, akik rendszerint eredményesen irányítják a diákbk figyelmét a kevésbé ismert foglalkozásokra. A fiatalok pályára irányítását azonban már jóval előbb kell kezdeni. Természetesen varinak ilyen törekvések. A tájékoztató kiadványok és a különböző foglalkozásokat ismertető füzetek fontos szerepet játszanak, feltéve, ha eljutnak azokhoz, akiknek szánták, és nem valamelyik irat- szekrény polcain porosodnak. A leghatásosabb ösztönzést azonban kétségtelenül a közvetlen tapasztalat adja. Minden évben rendeznek pálya- választási kiállításokat, gyár- látogatásokat, amelyeken egy üzem életével, munkájával ismerkedhetnek meg a tanulók. Ha személyesen győződnek me" arról, hogy a vállalatok vezetői nemcsak az égetően szükséges munkaerőt látják bennük, bizonyára csökkenni fog az úgynevezett hiányszakmák száma. A vállalati ösztönzésnek számtalan formája ismert, a munkafeltételek javításától kezdve a különböző ösztöndíjakig. Különösen ott fontos kihasználni ezt a lehetőséget, ahol gondok mutatkoznak. Azok a fiatalok, akik eddig nem döntötték el, hogy milyen pályát választanak, vagy elutasították a gimnáziumi szakközépiskolai kérelmüket, szeptember közepéig adhatják be jelentkezésüket a szakmunkás- képző intézetekbe. Főként vasbetonszerelő, ács—állványozó, épületgépész, fonó és élelmiszer-eladó szakmáikba várják az érdeklődőket. L. J. Négy arany, hat ezüst A palackban : Szalacska szelleme Tíz nagyberki bor kapott érmet a legutóbbi megyei borversenyen. A termelőszövetkezet négy arany- és hat ezüstérmes nedűvel és a tsz- szövetség különdíjával dicsekedhet. A szalacskai domb folyékony »szellemét« őrzik a palackokban meg a pincék hordóiban. — Mityen a szalacskai bor? —• kérdeztük Pónusz Lajos főkertészt, aki végigkóstoltatta velünk az aranyérmeseket. A hozzá nem értő ember nem. sok hasonlóságot vélt fölfedezni közöttük: ahány, anÿ- nyiféle. Az egyik vörös, a másik fehér, a harmadik édes, a negyedik savanyítás. — A szakemberek annál inkább kiérzik belőle a talajízt — mondta a főkertész. — Talán ez a bor titka, ezért különleges. Kevesen tudják, hogy a mi talajunk egy kesernyés mellékízt ad a bornak, mint ahogy a tokaji is magában hordozza a jellegzetességét, ami minden boron — fajtától függetlenül — érződik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy boraink íze hasonlít a tokajihoz, de hogy jellegzetes, az bizonyod. Hideg, jellegzetes szagot — bocsánat, illatot — árasztó pincében beszélgettünk a főkertésszel és Bálint István borásszal. A vendégek kedvéért ők is végigkóstolták boraikat, azután kiköpték. — Mindketten vezetünk — mondták mentegetőzésképpen —, de egyébként sem szoktunk inni. — Lehet, hogy nem is szeretik a bort? — Dehogynem. Aki nem szereti a bort *- a jó bort —, az nem is tudja termelni. Az ízeket kell érezni, a zamatokat. Amikor kóstolja az ember, már el kell döntenie: ezt vagy azt a bort mivel vegyítheti, hogy újabb fajtát, különlegességet kapjon. — Van kedvenc bora? — kérdezem a íőkertésztől. — Tudja, vannak egészen különleges, légiesen könnyű, elegáns borok. Ilyen a char- donnay, a királylányka. Olyanok, mint a karcsú, könnyű léptű nő. De az ember feleségűi az olaszrizlinget veszi... — Az olaszrizling tehát mindenféle szempontból megfelel azoknak az igényeknek, amelyeket a borral szemben támaszt az .ember? —, Pontosan. Mint alapanyag kiváló.. Itt egyébként őshonos bor. Termésátlaga, íze, zamata kitűnő. Nem any- nyira kényes, mint a fűszeres boraink. — Boraik zöme olaszxiz- ling? — Igen. Mintegy nyolcvan százalékban, de szívesen foglalkozunk a fűszeres, illatos borokkal is, vagy azokkal, amelyek iránt nagy a kereslet külföldön. — Hol értékesítik boraikat? — Kilencven százalékban a budafoki borpince veszi át. — Nagyberkiben, van-e hagyománya a borászatnak? — Igen. Szálacskán mindig termeltek szőlőt, itt vannak a régi borpincék, amelyeket örököltünk. A nagyüzemi feldolgozás az utóbbi tíz évben Lendült föl. Azóta válogatunk a fajták között, igyekszünk a talaj jó tulajdonságait maximálisan kihasználni. — Mekkora területen foglalkoznak szőlővel? — Régebben száz hektáron, most hatvanon. — Visszafejlesztették a szőlészetet? — Sok területünk volt fagyzugos, azokon veszteséges lenne a további termelés. A hatodik ötéves tervben újra 100 hektárra növeljük a területet. • — Milyennek ígérkezik a termés? — Nagyon jónak. Hacsak az időjárás nem szól közbe. S. M. Két álláspont V itatkoznak a szakemberek. Jó, hogy vitatkoznak. A' »dönt nők- szerepét természetesen nem vállalhatom, de talán az is mond valamit, ha szembesítem a két álláspontot. S hogy miért tartom izgalmasnak és figyelemre méltónak a vitát? Azért, mert általa az új születésének tanúi lehetünk. Az új sohasem születik vajúdás nélkül. Legföljebb az bosszant, ha »lassúsági rekord« van kilátásban egy-egy előrevivő gondolat tettekké érlelődésében. A címben már elárultam: kétféle álláspontot ismerek. Mindkét vélemény képviselői hivatástudattal, szakmájuk iránti szeretettel hadakoznak. A vita persze nem mindig nyílt, nem mindig fórumok előtt zajlik, de ez már csak így szokás. Végtére is tisztelem a »párbajozókat-, a közoktatás és a közművelődés szakembereit, mert jó szándékúnak, előrevivőnek tartják a gondolatot, egymás véleményét. Nem acsárkodnak, hanem vitatkoznak, s ebből csak jó származhat a közösség számára. Három szóban összefoglalhatom a témát, így hangzik: könyvtár és integráció. Tehát egységesítésről, egységes irányításról, szervezésről és gondozásról van szó. A gondolatot egyébként változó életünk szülte: a könyv, az olvasás iránti igény, a művelődési vágy növekedése. Tehát nem kellett zsenialitás ahhoz, hogy valaki fölismerje az élet követelményét; de elkötelezettség, hivatástudat és jobbító szándék okvetlenül. Olvastam egy tervezetet, amelynek körvonalai még 1976-ban rajzolódtak ki. Arról nem akarok most beszélni, hogy hol tart Somogy a könyvtárhálózat fejlődésében, az olvasottságban, végtére is közismert. S ha helyünket »előkelőnek« nevezem az országos ranglistán, egyáltalán nem túlozok. Az egységesítés gondolata abból a fölismerésből fakadt, mely a gazdasági életben már »törvény- — nevezetesen az összevonás, az egységes irányítás korszerű követelményéről van szó —, és abból a gyakran titkolt, de mégiscsak igaz észrevételből, miszerint helyenként -bizony »agyonszervezett« a mi társadalmunk. Tanácsi közművelődési, szakszervezeti és .iskolai könyvtárak vannak nálunk. Különböző tárgyi és személyi feltételek mellett, gyakran tartalmasán együttműködve, mégis külön-külön próbálják megközelíteni művelődéspolitikai céljainkat. A tervezet címe ez: »Egységes könyvtári ellátás Somogy megyében«. Figyelmet ébresztő gondolat. Érvek és indítékok. A kis könyvtárak önmagukra utalva életképtelenek. Évi ötven—hatvan kötetes gyarapodás nem ad megfelelő választékot az olvasónak. Nemcsak a beszerzést, hanem az állandó csereállományt is központi könyvtáraknak kellene biztosítaniuk. Ez a jövő útja. Sok a tartalmilag elavult könyv, pótlásuk helyszűke miatt is lehetetlen. Az egységes irányítás, könyvbeszerzés és szakmai gondozás feladatát vállalnák a közművelődési könyvtárak. Addig nincs is baj, míg saját területük átszervezéséről van szó. Az iskolái könyvtár azonban már külön világ.. . Az oktató—nevelő munka mindennapi eszköztárai lehetnének ugyan, ez is a küldetésük. A pedagógusok önképző, továbbképző szakmai igényeit csakúgy ki kelleje elégíteniük, mint az oktató munka követelményeit. Többségük azonban a fejlődés ellenére inkább második ifjúsági kölcsönkönyvtárként működik, vagy csak névlegesen — a szertári szekrényekbe zsúfolva. Gyarapításuk esetleges, alkalomszerű. Így van ez az általános iskolák nagy részében és a 'középfokú oktatási intézményekben is. E llenérvek. Az iskolai könyvtárakat nem lehet * könyvtári háLózat részeként fölfogni; azok az iskola szerves részei. Mint ahogy a kémia—fizika szertárt sem akarják mondjuk az MTESZ »fennhatósága« alá rendelni. Alapvető funkciójuk más, mint a közművelődési könyvtáraké. A kritikai megállapítások ugyan igazak, de az iskolahálózaton belül kell megszervezni korszerű fejlesztésüket. A tervezet végrehajtása az iskola oktatási, strukturális, gazdasági egységének a megbontását hozná magával ... Az egységesítés csak azonos típusú intézmények között képzelhető el... Beszélhetnék az egészségügy integrációjáról — szemléletes érvként használva föl tapasztalatainkat —, de most nem ez a fontos. Nézzünk egy kis statisztikát. A közművelődési könyvtárakban csaknem 1 300 000, a szakszervezetiekben 172 000, az iskolaiakban 460 000 kötet van. S bár tudjuk, hogy egy lakosra Somogybán 3,5 kötet jut, az iskolákban már kétségbevonható számok jönnek ki, éppen a különböző statisztikai felfogás miatt. És miért kell egymástól 100 méterre két könyvtár egy kis faluban? A vita folyik. A szándékot senki sem vonja kétségbe, a szakmai sovinizmusnak, a befelé fordulásnak azonban számtalan jele van. Könnyű a helyzet ott, ahol új iskola és könyvtár épül. Nappal kiszolgálja az iskolát, délután és este közművelődési könyvtárként működik. Van ilyen már Darányban, Ötvöskónyiban, s az idén lesz Mernyén és Göl- lében is. Csak az épületeken múlna? Könyvtárosok és pedagógusok vitatkoznak. Ellenérvek: az iskolai könyvtárak szakmai irányítása nem könyvtárszervezési és -technikai, hanem pedagógiai kérdés; speciális szakemberek kellenek hozzá. Az alapellátást könyvből és más ismerethordozókból az iskolában kell megoldani, és nem azon kívül. Az egységesítésnek van létjogosultsága, de csak az iskolák között — az úgynevezett bázisintézmények feladatkörének növelésével. És így tovább. Érvek: a tervezett mintegy húsz ellátó könyvtár biztosítja a beszerzést, a szakmai gondozást és a rendszeres állománycserét. A könyvtárosok egy része csakugyan nem pedagógus — a jövőben sem lesz az, ha a minisztérium nem módosítja a képzési lehetőségeket —, de miért ne vonhatnák be a pedagógusokat a válogatásba, a beszerzés felelősségteljes munkájába? »Gyaur« megjegyzések: »A megyei könyvtár el akarja nyelni az iskolaiakat.- »Oda lesz az önállóság!- »A könyvtárosok nekünk nem partnerek.- (A pedagógusok vajon valamennyien magas szinten képzettek?) A 60-as- évekből emlékszem az Egy falu — egy könyvtár-mozgalomra. Most más tartalommal ugyanezt lehetne megvalósítani. Szovjet és nyugati példák sokasága bizonyítja az egységesítés létjogosultságát. Az új születését azonban vajúdás előzi meg. Csak ne tartana évekig... V eszprém már egységesítette a könyvtárakat. Tavaly 600 000, az idén 1 200 000 forintot kapott pluszként az országos keretből könyvbeszerzésre, hogy kielégíthesse az integráció következtében előállt, fokozott igényeket. Hajdú megyében a kétezren aluli községekben ösz- szevonták a kis könyvtárakat, mert ügy látszott ésszerűnek és gazdaságosnak, tartalmilag is fejlettebbnek. Nálunk — idézek a megyei tanács vb 1976, augusztus 24-i állásfoglalásából azt a feladatot kapta a megyei könyvtár, hogy »legyen a megye könyvtárainak szakmai gondozója, irányítója-. Persze jóval könnyebb lenne a helyzet, ha 1971 óta (!) nem váratna magára a központi elhatározás. Most azután a pedagógia szakemberei és a könyvtáraké is más-más »értesülésre- hivatkoznak, elvégre »központi akaratként- a saját álláspontjuk igazolását várják. A vita folyik. Jó, hogy vitatkoznak. Az ügy azonban fontosabb ennél, és sürget. Egységes művelődésről beszélünk, néha mégis úgy érzi az ember: nő a szakadék a közoktatás. és a közművelődés között. Pedig nélkülözhetetlenek egymás számára. Ily módon — a közeledő szándék miatt ' — aggódásra nincs ok. Jávori Bét*
