Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-27 / 123. szám

GT A SZ JELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel to­latjuk, hogy szeretett fiunk, PÍR HER KAROLY életének 18. évében, hosszan tar­tó, türelemmel viselt betegségében elhunyt. Temetése május 29-én, hétfőn, délután 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják, bánatos szülei. köszönetnyilvánítás Fájdalommal tudatom, hogy édesanyám, ÖZV. VIGH PALNE 1078. május 22-én elhunyt. Teme­tése 1978. május 30-án, kedden, 15.30 órakor lesz a Nyugati teme­tőben. Gyászoló leánya. • * * Hálás szívvel mondunk köszöne­tét, rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik szeretett édes­anyánk, ÖZV. VÖRÖS MARTONNÉ temetésén részt vettek, virágaik­kal és eyüttérzésükkel, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondok köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ROSTÁS SÁNDOR temetésén részt vettek és virá­gokkal, koszorúikkal fájdalma­mat enyhíteni igyekeztek, s ki­várták, míg drága halottunk holt­testét hármas csere után örök nyugalomba sikerült helyezni. Gyászoló felesége, özv. Rostás Sándorné. (1350) ingatlan Balátonfenyvesen, a régi 7-es út és a vas­út között 180 n-öles ikertelek fele, építé­si engedéllyel, faházra kész betonalappal, el­adó. Édeklödni du. 5 óra után a lili-768-as kaposvári telefonon. _________________(1809) K étszobás családi ház, az Izzóhoz közel, eladó. Nagykanizsa, Hársfa u. 28. Segesden a Vörös Hadsereg utca 25 szám alatti, gazdálkodásra alkalmas, 1200 négy­szögöl területű, lakó­házas, továbbá a sző­lőhegyen lévő, telepí­tésre alkalmas, 1000 négyszögöl terület, esetleg megosztva is. eladó. Beke Jánosné. fSegesd. (35746) Marcaliban az I. kér. szőlőhegyben 2750 n-öl szántó eladó. Érdek­lődni Ballér Sándorné, 1165 Budapest. XVI. Rákóczi F. u. 26/b. (51503) Balatonmária-fürdő legszebb helyén 350 n- öl szőlő-telek villával együtt, teljes berende­zéssel eladó. Szépen gondozott, betonkeri- téssel bekerítve, köz­mű vesítve, 2 vízórával. Megosztva i^ eladó. Állomáshoz és hajóki­kötőhöz 1-2 percre. Érdeklődni helyben Dr. Horányi ügyvéd­nél. • (6007) Eladó Látrány köz­ség belterületén egy kétszoba- komfortos családi ház, mellék- épületekkel. 460 n-öl kerttel. Érdeklődni So­modon Béláné. Lát­rány, Rákóczi út 64. (8977) 200 n-ö! telek Bala- tonfenyves-alsón a Ju­hász Gyula u. 13. sz. alatt egyben, vagy ikernek eladó. Deák Lászlóné, Kaposvár. Bartók B. u. 5. (35860) Balatonszemesen a Semmelweis u. 146. szí. ikernyaraló felerésze eladó. Érdeklődni a helyszínen lehet, va­sárnaponként. _______________(35848) E lcserélném Bala- tonszéplak-felső köz­pontjában levő három­szobás, összkomfortos, kertes házamat siófo­ki, kétszobás. össz­komfortos örök-, tár­sas OTP-s vagy szö­vetkezeti lakásra. Ér­deklődni Döbi Sándor­né, Baiatonszéplak- j felső, November 7. út ; 22. (4200-1) j Eladó ötvöskónyiban a Kossuth u. 8. sz. ház, 800 n-öl telekkel, j áron alu). Érdeklőd- ! ni: Kaposvár, Józsei j u. 10. _________ (358PX1) I K aposváron négy­szobás családi ház el­adó. Érdeklődni : Le­nin U. 43. (35867) Kaposváron a Ró­ma-hegyen. Csalogány utcában 200 négyszö­göl, építkezésre alkal­mas telek, eladó. Mó­zes, Böszénfa. ________________(35864) B alatonszabadi köz­ségben házhelynek is megfelelő szántóföld eladó. Érdeklődni Siófok, Tanácsház u. 6. Törzsök. ______________, (42096) B alatonmária-alsón 354 négyszögöl köz­művesített üdülőtelek eladó, ikerüdülő és ház építésére alkal­mas. Érdeklődni: Ba- latonmária-alsó, Nefe­lejcs u. 42. Nyers. (35909) Balalonmária-alsón, az állomáshoz 10 perc­re 111 négyszögöles telek eladó. Érdeklőd­ni: Papp, Kaposvár, Sallai u. 10. vagy 8800 Nagykanizsa, Néphad­sereg út 48. Németh. __________________(35898) t Jjdombóváron, Ba­lassa Bálint út 45 szám alatt a kórházhoz kö­zel 196 négyszögöl ház­hely eladó. Érdeklőd­ni: reggel 8-tól este 20 óráig. Kaposvár, Berzsenyi u. 44. Tele­fon 14-515. _ _ (35910) Tíz éves, négyszobás fürdőszobával, főző­fülkével ellátott csalá­di ház, gazdálkodásra alkalmas melléképüle­tekkel eladó. Érdek­lődni: Csorna, Kossuth Lajos u. 101., minden­nap, délután, vasár­nap egész nap. __________________(35911) Balatonlelle-felsőn az < állomáshoz, vízhez közel, 2 szoba, + 1 ] szoba összkomfortos ! központi fütéses ház, két különálló épület I 300 négyszögöl telken, * eladó. Kaposvári 2 szoba összkomfortot : beszámítok. Ajánlató- j kai : 35906 számra a j hirdetőbe. > (3'906) J Balatonfcnyvesen — ' parttól 30 méterre fék- l vő. 150 négyszögöles * telek eladó. Her­mész Miklós, Tatabá­nya, Sárbereki lakó- telep 130. ________(98083) B alátonfenyvesen, a Csokonai u. 15. sz alatt 70 négyszögöl ikervillatelek faházzal, eladó. Érdeklődni: Ba- j latonfenyves, Dobó I. j u. 12. (35944) 412-es Moszkvics, 3 évig érvényes műsza­ki vizsgával. eladó. Érdeklődni Kaposvár, Laborfalvi R. u. 68. du. 5 óra után. * (35838) 353-as Wartburg megkímélt állapotban, eladó. Érdeklődni hét­köznap 17 óra után, vasárnap egész nap. Somogyvár Kossuth u. 34. _____________(1779) 6 50 cm’-es Ural el­adó. Nagyatád, Ko­lozsvári u. 1. ______( 1783) E lcserélném CS írsz. 601-es, jó állapotban levő, felújított Tra­bantomat 1980-ig vizs­gáztatva, megkímélt Wartburgra, Skodára, vagy Zsigulira, meg­egyezéssel. Keszthely. Jókai u. 1/a. Bocska. Telefon: 11-242, 16 óra után. ___________(65836) B ordó, második mű­szaki • vizsgázott 128- as FIAT eladó. Meg­tekinthető 17.30 után, Nagykanizsa, Korvin Ottó út -3/c Scheiber. _________________(35901) U B-s 127-es FIAT gépkocsi eladó. Döb- rököz, Iskola u. 72. (35903) UP-s Skoda 110 L. de Lux személygépko- I esi eladó. Gyékényes, ' József Attila út 36. (1802) UV-s Dacia, friss műszakival, eladó. Ka­posvár, Hegyi u. 1 c. IV. em. 1.________(1813) I V-S Skoda S 100-as, 42 OOo km-el, eladó. Somoyvár, Gyógype­dagógia, Takács. (35933) Egész évben gyűjtse a Márka kupakot! ötven Márka kupakért egy-egy sorsjegyet adunk, ha 1978. december 31-ig eljuttatja vagy elhozza a begyűjtőhelyre. Cím : 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel ideje: hétfőn, szerdán és pénteken 13-tól 16 óráig. Szerencséje lehet — bármilyen Márka üdítő Ital kupakjávalI Sorsolás 1979. január 13-án. Főnyeremény egy Zsiguli személygépkocsi. További érté­kes nyeremények 1 (9383) mar %/ (íj fürdőruha Női kétrészes, szintetikus fürdőruha 320—380 Ft-ig, Női egy részes, szintetikus fürdőruha 310—480 Ft-ig, Női karton fürdőruha 53—164 Ft-ig, Ilakfis szintetikus fürdőruha 220—270 Ft-ig, Lányka szintetikus fürdőruha 82—101 Ft-ig, Férfi szintetikus úszónadrág 120—230 Ft-ig, Kamasz szintetikus úszónadrág 100—111 Ft-ig. Fiú szintetikus úszónadrág 82—104 Ft-ig. Gondoljon előre a nyaralására! Hazai- és import fürdőruhák gazdag választékából vásárolhat most a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat barcsi, nagyatádi, marcali, Baiaíon-parti, kaposvári divatáru szaküzlciciben és a Somogy’ Áruházban. (17935) 1980. decemberéig érvényes műszaki vizsgával, CU-s rend­számú Wartburg el­adó. Kaposvár. Szom­bathely ü. 1. fszt. 1. (1832) [ Faház, új. 2x3-as. J eladó. Érdeklődni hét­főtől mindennap de. 12-ig. Bárdos, Kapos- ! vár. Kinizsi lakótelep. 10. III 4. ______________ 3 hetes bikaborjú 1 eladó. Ordacsehi, Fő ! u. 20. (51519) Kaposvár belváros­ban két és fél szo­bás. összkomfortos öröklakás, beköltóz- hetőséggel eladó. Ér­deklődni Gyócsiné, Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 72. I. em. 2. ___________________(1781) E lcserélném három- szoba-hallos. gará- zsos családi házamat nem lakótelepi 2 eset­leg két és fél szobás, központi fütéses la­kásra I. emeletig. Ajánlatokat: 358G4 számra a hirdetőbe kérek. (35384) Keresek 180 ezer Ft készpénzért + OTP átvállalással lakás­megoldást Kaposvá­ron, »1978-as beköl­tözéssel« jeligére a ki­adóba. __________________(1798) B arcson a Bajcsy- Zsilinszky u. 2. (TIT. em. 31.) sz. OTP-örök- lakás OTP-kölcsön át­vállalással és fizetési könnyítéssel eladó. _______(51533) E ladó kétszobás, összkomfortos lakás garázzsal, melléképü­letekkel, 700 n-öl te­lekkel gazdálkodásra alkalmas. Marcali. Noszlopy Gáspár út 80. (51526) •ül Festményt vennék, régebbit, lehetőleg márkásat. »Privát 100598« jeligére a bu­dapesti. Felszabadu­lás téri hirdetőbe. __________________(8658) O lcsón eladó 120, 180 literes hűtőszek­rény, hűtővitrin, íri- tu, 2 gázzsámoly, biz­tonsági gáztűzhely, kerti asztalok ernyő­vel. etetőasztal, székek hűtőaggregátor, sonka vágógép, lábas, fazék, egykaros kávéfőző, evőeszköz, tányér, po­hár. Balatonszárszó, Ady É. u. 7. Telefon: 40-208.____________(42092) E ladó 2 db új hár- masablak, akácgeren­da, szarufa, tetőléc ár alatt. Érdeklődni: Fo­nyód, Fő u. 110. (35870) Gáztűzhely felszere­léssel és olaj kályha hordóval, eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Jutai út 12. ______(35900) E gy kijáró tehén, bikaborjúval, eladó. Segesd. Vörös Hadse- reg utca 110. (35915) Garázs eladó a Lo­sonc közben. Érdek­lődni : Kaposvár, Lo­sonc köz 4. Fűzi, 17 órától.___________(35921) A lmásderes magyar lovak sürgősen eladók. Táskái Imre, Somogy- vámos. Fő u. 110. 9 db új nagyboconá- di kaptár eladó. Konc András, Somogyzsitfa, Szőcsény, Hunyadi u, 13.________________(51525) T íz család méh, NB méretben, akác előtt eladó. Zamárdi, István u. 56. (17929) 41 éves, elvált asz- I szony megismerkedne ! 50 éves korig józan életű. becsületes, szorgalmas, szakmával rendelkező. függet­len férfival, házasság céljából. Leveleket: »Szeszmentes« jeligé- ( re a siófoki hirdető- í be. (42089) Régi faragott ebéd­lőbútor eladó. Érdek­lődni lehet 8—15 órá­ig a Kaposvár 12-343- as telefonszámon. (35886) ALBÉRLET Hi Fiatal házaspár la­kást bérelne. Cím Marton, Kaposvár, Honvéd u. 39. (1797) GÉR ÉS SZERSZÁM Huszonhárom éves, 152 cm magas elvált fiatalasszony vagyok, megismerkednék köl­csönös szimpátia ese­tén házasság céljából, olyan családszerető fiatalemberrel, aki másfél éves kisfiam­nak szerető apukája lenne. Komoly szán­dékú férfi levelét vá­rom. Lakás megoldha­tó. Fényképes levelek előnyben. »Szerető apuka kell« jeligére. 35913 számra a kapos­vári Magyar Hirdető­be kérek. (35913) Háztáji kistraktor I eladó tartozékaival, j Kondricz, Szőlőskis- I lak. (51522) Eladó 1 db 5611 Su­per Ze'tor 600-as, sza­lagfűrésszel. Érdek­lődni Zsibrek László Barcs, Táncsics u. 12. hétköznap 17 óra utá*n, vasárnap egész nap. (51527) Betonkeverő sürgő­sen eladó. Érdeklődni j lehet: Kaposvár, Szent I László u. 19. Gazda I Józseíné. (35810) Hirdessen a SOMOGYI NÉPLAPBAN! Csíky Gergely Színház: 14 óra­kor: BŰVÖS ERDŐ. U beriet. 19 órakor: SYBILL. Bajor bérlet. Kaposvár Vörös Csillag: du. .3 órakor: CSIZMÁS KANDÚR . A VILAGKÖRÜL. du. 5 és este 7 órakor: MEGTALÁLTAK A 7. SZÁZADOT. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: FEDŐNEVE: LUKACS, du. 6 és .este 8 órakor: LIBERA. SZERELMEM (14). Siófok: este 7 órakor: válás olasz módra (16). Marcali: A GEJZÍR VÖLGY TITKA. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik... 8.05—8.30: Iskolatévé. 8.30: Arsène Lupin. Francia film. 9.20: Kamera. 9.50: Mindenki közlekedik. . . 10.05: Természetbarát. 10.23: »S minden­kit sok szerep vár. . .« 12.00 :—12.30 : Malom. 14.17: Műsorismertetés.] 14.20: Apák és fiúk. Angol film. ; 15.05: Az első év mérlege. 15.35: Idesüss! 16.00: Fiatal dalosok..-. 17.00: Hírek. 17.05: Dinasztiák. 17.40: Reklám. 17.45: Fűben, fában orvosság van? 18.15: Vihar Béla: Egy katona megy a hóban. 18.35: ) Könyvsátor. 18.45 : Egymillió fon­tos hangjegy. 19.05: Reklám. 19.15: Cicavízió. 19.20 : Idősebbek is el­kezdhetik. . . 19.30: Tv-híradó. 20.00: Táncolj még! Szűcs Judit műsora. 23.25: Földünk és vidéke. Tévé­játék. 21.55: Tv-híradó 3. 22.03— 23.45 : Ingrid Bergman-sorozat. Forgószél. Amerikai film. Budapest Z. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Závodszkv Zoltán. 21.00: Tv-hír­adó 2. 21.20: Bagoly. Csehszlovák film. 22.00—22.40: A Mini együttes hangversenye a debreceni Csoko­nai Színházból. Jugoszláv Tv. 15.50: Labdarúgás: Zagreb-Olim- pija. 17.45: Aranysellő. Gyermek­műsor. 18.43: Színház a színház­ban. 19.13: Rajzfilm. 20.00: Találd ki, ki jön vacsorára. Francia film. 22.03: A legfontosabb a szerelem. 23.10: Hétvégi műsor. Osztrák Tv. 15.30: Kari Zeller: A madarász. Operett-film. 17.30: Heidi. 17.35: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Pa­noptikum. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.5-5: Sporthírek. 20.15: A fügefalevél esete. 21.55: Sporthírek. 22.15: Az ördög lova­sai. Film. 23.40 : Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális proramjából. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Szigeti József hegedül. 9.30: A mi vilá­gunk. 10.00: Hírek. 30.05: Elsza­kadás. 10.37: Zenekari muzsika. 11.29: Az ember útja. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Nóta­muzsika. 14.30: Vajúdó tervek, l'ö.trt) : Hírek. 15.05: Üj zenei újság. 15.40 : Énekel a szerző : Robert Charlebois. 15.55: Reklámparádé. 16.00: 168 óra. 17.30: Wagner ope­ráiból. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40; Sporthírek. 18.45: Hedda Gabler. 20.34 : Arturo Tos­canini vezényel. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedve­lőinek. 23.05: Francia kamaramu­zsika. 24.90: Hírek. 0.10: Melódia­koktél. 1.38: Himnusz. 2.00: Mű­sorzárás. •PETŐFI RÁDIÓ 4.25:—7.59: A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Negyedóra, háromnegyed ütem­ben. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33 : Pere János. Fe­kete Mária, Kiss Károly és End- . rédi Mimi énekel. 9.29: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 9.44 : Kemény Egon táncdalaiból. 9.55: Hetilap- szemle. 10.00: Szabad szombat — a Tóth családnál. Í2.00: Sláger­koktél Berlinből-. 12.30 : Hírek. 12.33 : Carmen. 13.20: Mindenáron? 13.45: Időjárás- vízállásjelentés. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Idillikus rész­letek egy ügyvédjelölt naplőjából. 15.02: Herbert von Karajan két Suppé nyitányt vezényel. 15.20: Éneklő ifjúság. 15.20: Hírek! 15.33-: Napraforgó. 16.25: Orvosok a mik­rofon előtt. 16.30:. Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.45: Don Juan visz- szatér. 18.30: Hírek. 18.33: A Bel­ügyminisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara ját­szik. 19.38: Jó estét.* gyerekek! 19.45: A Rádió Dalszínháza. Há­zasodj. Ausztria. 22.30: Hírek. 22.33: Kórusmuzsika. 23.05: Slá­germúzeum. 24.0-0: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vizjelző- szoigáiat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.08: Ernst Brüggen felvéte­leiből. 8.30: Uj operalemezeink­ből. 11.33: Brahms: G-dúr vonós­ötös. 12.09: Déli krónka. 12.20: Madrigálok. 12.33: Üj Beethoven- lemezeinkböl. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Kamara­zene.. vokális zene. 14.59: Pilar Lorengar énekel. 15.25: A Pécsi Filharmonikus Zenekar hangver­senye. 17.00: Haladék.. 17.05: Vla­dimir Askenazi zongorázik. 18.00: Hírek. 13.03: Slágerlista. 1*8.38: Hangfelvételek felsőfokon. 19.34: Hírek. 19.37: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. Kb. 21.30: Operaegy ült-esete. 22.09: Szvjatosz- lav Richter új lemezeiből. 23.00— k23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. — Munkásműve- lődés — A magyar munkásmoz­galomról. — A zenei romantiká­ról — Könyvszemle — Nótamű­sor. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.10: Népszerű Rossini nyitányok, 1:8.30: , Szerb-horvát nyelvű mű­sor. 19.15 20.00 : Német nyelvű műsor. FELHÍVÁS A Kaposvár Városi Tanács V. B. Művelődésü gyi Osztálya értesíti a t. szülőket, hogy a vá­rosi óvodákban az óvodai jelentkezések 1978. május 29—június 10 e közölt történnek. Óvodai felvételi lapot a területileg illetékes óvoda vezetőjétől kell kérni a jelzett időben. Óvodára igényjogosultak azok a gyermekek, akik 1978. szeptember 1-ig betöltik a 3. élet­évüket, s minkét , szülő igazolt munkaviszonnyal rendelkezik. Azoknak az édesanyáknak jelentkezését is várjuk a körzetileg illetékes óvodákban, akik­nek GYES szabadsága 1979. május 31-ig lejár, és azt követően munkába állnak. (A jelent­kezésre igényfelmérés céljából van szükségünk). Késve érkező jelentkezéseket nem tudunk figyelembe venni. Ä felvételi bizottságok dönté­séről, a felvételekről és elutasításokról az óvodák augusztus 28-ig tájékoztatják a szülőket. Kaposvár Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya (3592«

Next

/
Oldalképek
Tartalom