Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-27 / 123. szám
Csevegés a Himnusz hangjai alatt « Formaság! — legyintett egy mérnök apa, amikor a családot látogató osztályfőnök többek között azt is szóvá tette tizenhárom éves fiának magatartását ecsetelve, hogy a gyermek társait csipkedte egy isikolai ünnepségen, a Himnusz hangjai alatt A kissé sértődött szülő azt is kifejtette: manapság, amikor az emberek egyre természetesebben. oldottabban élnek, és gondolkodásuk is mind gyakorlatiasabb, mindenféle misztifikációt igyekeznek száműzni életükből, kapcsolataikból, aligha marad jelentőségük a jelképeknek. — Higgye el, a gyerekek nem is érzik át a fontosságét és nem is hat rájuk sem a zászló, sem a Himnusz, vagy mondjuk az úttörő-nyakkendő. Amikor az osztályfőnök az esetet elbeszélte, emlékezetemben ünnepségek, megemlékezések, koszorúzások sora ötlött fel. Amikor a Himnusz vagy az Imternacionálé, a Munkás gyászinduló hangjai köziben vidáman csevegtek, nevetgéltek a részt vevő — felnőttek. Akik emlékezni jöttek jeles eseményre, múltunk egy sorsot fordító napjára. Vagy mártírokra, hősökre. Ehhez az ősi eszközök: a jelképek. Lobogók, emlékművek, szobrok, koszorúk: ünnepélyes akkordok. Megbecsülést kifejezőik, az utókor tiszteletét, elismerését köz- •vetítők. Meg a magunk életét is tükrözők, érzelmeinket, kötődéseinket, törekvéseinket színekbe, tárgyakba, zenei hangokba sürítők. Miszticizmus lenne az emberiség évezredek óta kialakult, a társadalom anyagi- szellemi változásának megfelelően módosult, mindennapjainkba beleépült jelkép-tisztelet? Kétségkívül ketté kell választani a nem földi származásúnak tartott, nem emberi eredetűnek kikiáltott mitológiai kép- és ■ tárgyrendszer imádatát azoktól a konkrét történelmi korban fogant, pontosan megfogalmazható társadalmi törekvést, eszméket kifejező szimbólumoktól, melyek elválaszthatatlanok egy-egy nemzet, párt, csoport, egyéb közösség lététől, vágyaitól, hagyományaitól. Ezek a jelképek évtizedek, évszázadok történelmét, az együvé tartozás összekovácsoló erejét testesítik meg; egy-egy nép múltját hordozzák, emlékeket ébresztenek, tettekre mozgósítanák. Hatásuk az emberhez kapcsolódó jellegükben van. Hiszen nem más egy-egy jelkép, mint egyezség alapján valamely gondolat érzékletes kifejezése. Olyan eszköz, amely a leheHogyan gyorsítható meg a sebek gyógyulása ? À Szovjet Tudományos Akadémia biokémiai intézetének és az 1. számú moszkvai Orvostudományi Főiskolának a tudósai bebizonyították, hogy a sejteket osztódásra serkentő anyagokat a sejtek csakis az osztódás állapotában képesek Szintetizálni, s ami a legfőbb, a biokémikusok kidolgozták a vegyületek elkülönítésének és megtisztításának a módszereit. A legnagyobb aktivitással azok az anyagok rendelkeztek, amelyeket a kutatók a patkányok regenerálódó májának sejtjeiből különítettek el. Ezeknek az anyagoknak a felhasználásával sikerült lényegesen csökkenteni az állatoknál a sebek behegedésének idejét. A gyógyítás megkezdését követő tizedik napon a sebek felülete az ellenőrző csoportba tartozó állatok sobfelületéhez képest felére-harmadára, a 15. napon pedig ötödére-tizedére csökkent! Számos olyan gyógyszer ismeretes, mely a sebek behe- gedését meggyorsítja. Eddig azonban a kutatások , pusztán empirikus jellegűek voltak. Most tisztázódott e folyamat valódi természete. A sebek be- hegedése a sejtek önregenerálásának egyik formája, amely általában vagy e sejtek osztódása, vagy pedig a sebbe behatoló és azt mintegy »összehúzó« kötőszövet képződésének kíséretében megy végbe. A sejtek osztódásra való áttérése nem megy egyetlen pillanat alatt végbe, Az első szakaszban a növekedési tényezők — fehérje természetű hormonok — kölcsönhatásba lépnek specifikus receptorokkal — a sejtek felületén lévő »befogadókkal«. Ennek következtében hirtelen felerősödnek a szintézisek, köztük a kis molekulasúlyú vegyületek szintézisének folyamatai. Ezek az anyagok a sejtben felhalmozódva arra késztetik a sejtet, hogy áttérjen a következő stádiumra, az »átöröklési emlékezetet« hordozó DNS-molekulák szaporodására. Mihelyt a sejtben kialakul a kettős DNS-készlet, a sejt lehetőséget kap az osztódásra. A sejttani elemzések kimutatták, hogy a tudósok által kiválasztott növekedés- és oszt ódá s -st imul á torok főleg új vérsejtek megjelenéséhez vezetnek. A tudósok szerint ez a sajátosság reményt ad arra, hogy az elkülönített anyagok sok esetben, köztük a szívizominfarktus gyógyításában hasznos orvosságoknak bizonyulnak. tő legszélesebb körben sugároz szét valamely elvet, eszmét, határoz meg hovatartozást. Az érzésekkel átszőtt tisztelet a jelképek iránt — amely megfelelően ünnepélyes magatartásban, öltözékben, viselkedésben, hangvételben nyilvánul meg — magunknak szól tehát. Múűltunk- nalk, nemzeti összetartozásunknak, politikai elkötelezettségünknek. Elődeinket, dicső hőseinket — saját társadalmunkat, gyermekeink majdani életét becsüljük, ha illő formában ápoljuk hagyományos és újabban keletkezett jelképeinket Magyarságunkat, hazánk szeretető t, illetve a nemzetközi munkásmozgalommal való azonosulást fejezzük 'ki azzal, ha teljes csöndben és ünnepélyes tartással hallgatjuk végig vagy énekeljük a Himnuszt, az Intemacionálót Hasonló okok miatt illeti tisztelet a nemzeti színű, illetve a vörös lobogót. De folytathatnánk a sort az emlékművekkel, kiemelkedő egyéniségek jelképpé magasztosult szobraival, az ifjúsági mozgalom — elsősorban az úttörőélet — különböző jelvényeivel, a fegyveres erők egységeinek zászlóival, egyéb hagyomány- őrző tárgyaival, saját indulóival. Merő formaság lenne tehát a jelképek tisztelete? Aligha, hiszen konkrét, pontosan -meghatározható tartalmat fejeznek ki. És azt sem szabad elfogadnunk, hogy a mai, valóban közvetlenebb, természetes emberi kapcsolatoktól idegen lenne a tárgyakba, a képekbe, műalkotásokba, zenébe sűrített eszmék mélységes tisztelete. A kettő nem mond ellent egymásnak. Az ünnepélyesség kialakult formái, az emlékező főhajtás, a vigyázzban állás, a díszel- gés, a sajátos tartalmú muzsika nem tűnnek el az életünkből, hanem változatlanul színesítik, érzelmileg gazdagítják napjainkat, és további jobbító tettekre mozgósítanák. Ezt kellene tudátosítani önmagunkban. társainkban, a szülőkben — és természetesen. a gyermekiekben is, ebben a nemcsak sallangrnente- sebb, őszintébb, de sok vonatkozásban a kelleténél le- zserebb, lazaságoktól tahkálló életünkben. Hangsúlyozom : mindenekelőtt a felnőttek körében. Mert csak így várhatjuk, hogy ennek nyomán gyermekeink a magúk életkorának megfelelően tiszteljék saját jelképeiket: a vörös és kék nyakkendőt, az őrsi meg a csapatzászlót. A felelősség nem csupán a pedagógusoké, a szülőké és az egész felnőtt társadalomé. A tudatosítás eszköze pedig a felvilágosító szó és a példa- mutatás. 1 Paál László Kóstoló a könyvhéti termésből Soha nem látott gazdagságú termést kínálnak az idei könyvhéten a magyar könyvkiadók. A bőség zavarával küzdve, igyekszünk néhány újdonságra felhívni olvasóink figyelmét. > A Kossuth Könyvkiadó megjelentette — Hajdú Tibor tollából — a Károlyi Mihály című nagyszabású munkát, a haladó magyar politikus első tudományos igényű életrajzát, amely hazai és külföldi levéltári források felhasználásával készült. A magyar népi demokrácia története 1944—1962 rendkívül gazdag képanyaggal, hazánk felszabadulás utáni történetével ismertet meg, a szocializmus alapjainak lerakásáig kísérve végig a történelmi eseményeket A fel- szabadulás utáni nemzeti történelmünk ismerete és jó megértése különösen fontos népünk történeti tudatának alakulása szempontjából; ezért is hézagpótló munka a Balogh Sándor és Jakab Sándor szerkesztésében megjelent, 48 oldal képmellékletet tartalmazó mű. Ránki György 1944. március 19. című könyve (az 1967-ben napvilágot látott monográfia — terjedelmében mintegy kétszeresére bővített — második kiadása) hazánk nemet megszállásának előtörténetét és történetét dolgozza fel egészen 1944 őszéig a nyilasok hatalomra jutásáig. A világ politikai pártjai című kiadvány földrészenként! csoportosításban (s ezen belül az országok alfabetikus sorrendjében) ismerteti a világon ma működő minden politikai párt legfontosabb adatait; rövid történetüket, progmm ramjukat, ideológiai célkitűzésüket, szervezeti felépítésüket. A kiadvány valamennyi párttal foglalkozik, de — érthetően — nagyobb teret szentel a munkáspártoknak, kiváltképp a kommunista pártolóiak, bemutatva ezek harcát a társadalmi haladásért A Szépirodalmi Könyvkiadó gazdag terméséből említsük meg Galgőczi Erzsébet Üsző jégtábla című könyvét. Tömör dialógusok és játékos keretbe zárt monologók váltják egymást a kötetben; ez a módszer szinte kínálkozott a sikeres hangjátékok és emlékezetes tv-feldolgozások alapján. Kurucz Gyula Kicsi nagyvilág című regénye 1944-től 1957-ig eleveníti meg a magyar falu életét Egy kisfiú szemszögéből mutatja be a sorsfordító változásokat, s közben az egész életre meghatározó magatartás kialakulásának egyes állomásait is nyomon követhetjük a történetben. Bárány Tamás A bíró című új regénye a Római Köztársaság utolsó napjaiba kalauzolja el az olvasót. A regény cselekményének tengelyében Róma két legfőbb bírája — Brutus és Cassius — összeesküvése áll Julius Caesar diktatúrája ellen. A sokszor és sokak által megírt témát az író újszerűén bontja ki, történeti., „hitelességükben idézte tol a kort és az összeesküvés rugóit. Balogh Edgár, a nálunk is jól ismert romániai író Számyasoltár című könyve három prózai írást tartalmaz. Az elbeszélések áttekintést, összegezést adnak egy eseményeiben változatos, eszmeiségében tiszta és következetes életút tapasztalatairól. Balázs József Szeretők és szerelmesek című új regényében a kisemberek életének változásait világítja meg. Boldizsár Iván A sétáló szobor című útirajzkötetében széles körű tájékoztatásra törekszik. Mocsár Gábor Kék barlang című kötete az író három szatirikus kisregényét (Kék barlang, Küldöttség koszorúval, Életem legszebb nyomozása) tartalmazza. Az 1940-es évek végétől napjainkig terjedő időszak Szél fújt, a nap sugara sem melegített. »Enyhe tél« — mondogattuk. Május vége volt. A hajó telezsúfolva úttörőkkel Fonyódtól Zánkáig. Mi ketten, ifivezetők, senkihez sem tartozva, elszigetelődésre ítéltetve beszélgettünk egymással. Külön kétágyas szobában szállásoltak el bennünket, amilyenekben a tanárok voltak. Vártuk, hogy a rajbeosztásnál nekünk is jut majd feladat Hiába. Minket kifelejtettek. Jó, nem számít, gondoltuk, majd talán holnap. Felmentünk hát a szobánkba, és olvasni kezdtünk. Mari egy Angela Davisról szóló könyvet, én egy Sailvási-regényt. Kopogtattak. Egy gyerek jött, hogy nincs-e ollónk? Adtunk, s olvastam tovább. A szemem siklott a betűkön, de agyam néha elkalandozott. Péterre gondoltam. Vajon ő most mit csinálhat? Olvastam. Be- tűzgettem a szavakat, de értelmüket nem fogtam fel. Újra más járt az eszemben. Nemrég a sorakozónál láttam, hogy a sok idősebb pedagógus között volt egy fiatal is. Nem lehetett több huszonöt évesnél... Szálkákkal a szívben (Egy ifivezető lány naplójából) Kopogtattak. Mondtam, hogy szabad. Semmi. Még egyszer, most már hangosabban »szabadottam«. Üjabb kopogás. Mérgesen, könyvvel a kezemben fölkeltem az ágyról, és kinyitottam az ajtót. A fiatal tanár állt ott, ollónkkal a kezében. Ránézett a könyvemre, majd mondott egy nevet. Kezet nyújtottam, és mint aki tudja az illemet, bemutatkoztam. Furcsán, meglepődve bámult rám, majd újra bemutatkozott. »Mintha az előbb nem ezt a nevet mondta volna« — villant az agyamba, de nem sokat törődtem vele. Csak az ollót hozta vissza, s megköszönte. Már ment is. Alig hajtottam be az ajtót, Mari egetverö kacagásban tört ki. Nem tudtam elképzelni sem, mint mulat annyira. Fuldokolva a nevetéstől mesélte, hogy az előbb félreértettem a helyzetet A tanár lsem bemutatkozott, hanem a könyvre pillantva csak ennyit kérdezett; Szilvása? Éreztem, hogy vér önti el a fejemet az utólagos szégyenkezéstől, majd kínomban én is szinte belefulladtam saját nevetésembe. Hát azért vágott olyan meglepett képet, amikor bemutatkoztam neki! Másnap igyekeztem kerülni a találkozást vele. Szégyenkeztem, s el sem tudtam képzelni, hogy mit gondolhatott rólam. Egész délelőtt csalj teng- tünk-lengtünk, senki sem adott feladatot. Délután végre az egvik tanárnő megkért bennünket, hogy foglalkozzunk a rajával, mert neki el kell mennie valahova. Örömmel, hogy végre valamit csinálhatunk, elvittük a gyerekeket sétálni, s egy alkalmas helyen énekeltünk, játszottunk velük. Hozzánk csapódott a nyolcadik rajból is vagy tizenöt úttörő, raj vezetőjükkel, Ferivel, a fiatal tanárral együtt Sikerült neki megmagyaráznom az előző esti félreértésünket Csak nevetett. Az éneklés, játék, beszélgetés közben egészen ösz- szebarátkoztunk. Este hivatott bennünket a táborvezető. Közölte velünk, hogy egész nap keresett minket Megszidott, hogy semmit nem csináltunk, csak lopjuk a napot Szavait elkeseredve fogadtuk, s még arra sem maradt lelkierőnk, hogy felvilágosítsuk, merre is jártunk délután. »Büntetésül« beosztott bennünket egy-egy raj mellé azzal a jelszóval, hogy ha már itt vagyunk, dolgozzunk is valamit! A szobánkba felérve mindketten bőgni kezdtünk. Teljesen fölöslegeseknek éreztük magunkat, s ejkeseredve gondoltunk arra, hogy jobb lett volna el sem jönnünk. Még javában szipogtunk, amikor beállított Feri. Először meglepődött a látottakon, majd miután megtudta keserűségünk okát, vigasztalni kezdett bennünket Éreztük mindketten, hogy együtt bánkódik velünk, s ez nagyon jólesett. Arról beszélt, hogy nem ezek az utolsó tövisek az életünkben, s hogy ezekre a dolgokra föl kell készíteni' magunkat, ha nem akarjuk, hogy teljesen tönkretegyenek bennünket. Üj beosztásunk sem hozott jelentős változást. Komolyabb feladatot ezután sem mertek ránk bízni, s így továbbra is csak fölösleges nyűgnek éreztük magunkat a táborban. Pedig mi segíteni jöttünk! Melegen sütött a május végi nap, amikor elindultunk hazafelé. A Balaton lágyan ringatta a hajótestet, s rajta bennünket, Kihajoltunk a korláton és a vizet néztük. Nem sokat beszélgettünk. Szálkákkal a szívünkbeif távolodtunk, s mégis fel-feltolult bennünk egy bizonytalan érzés: valamit otthagytunk, amiért visszamenni már nem lehet. Gyarmati László egyén! és társadalmi megpróbáltatásokban gazdag valóságát tárja fel Budai oroszlán című regényében — az Elveszett bárány folytatásában — Sőtér István. A Nagyenyedi fügevirág a Marosvásárhelyen élő és nálunk is igen népszerű Sütő András két kötetének (Rigó és apostol, Istenek és falovacskák) anyagát tartalmazza, s a szép és okos esz- széket, tűnődéseket két új írása egészíti ki; a Nagy Imre festőművészről írt remek esz- széje s a Magyar Ifjúság című lapnak adott értékes, elgondolkodtató interjúja. Az Európa Könyvkiadó kínálatából Mer ce Rodoneda A Diamant tér című regényét emeljük ki. A hazájától évtizedek óta távol élő katalán írónő e könyvében kivételes élményben részesíti olvasóját; azokról szól ez a könyv, akikkel csak történik a történelem, pedig mindenért ők fizetnek. A már nálunk is jól ismert Mihailo Lalic, a legújabb szerb próza kiemelkedő alakja most megjelent Hadiszerencse című regényének cselekménye az önálló Crna Gora fejedelemségben kezdődik századunk első éveiben; majd a királyi Jugoszláviában folytatódik, és azzal *z Mailt* Isiuán , , MftlIftlUKT esztendővel zárul, amelyben a hitlerista csapatok lerohanják Jugoszláviát. Az élet fénye című kötet Andrej Platonov- nak, a kiváló szovjet írónak 1926—1947 között írt legjobb kisregényeiből és elbeszéléseiből ad kitűnő válogatást, az Európa Zsebkönyvek sorozatában. Megjelent Alan Sillitoe elbeszéléseinek kötete, A rongyszedő lánya; Charles Peryc Snow A bölcsesség kora című regénye; Gore Vidal Burr ezredes utolsó kalandja; a Nobel-díjas svéd regényíró, Eyvind Johnson Kegyes Urunk, Carolus; Richard Hughes A fából való pásztorlányka; Joseph Heller Valami történt című regénye, hogy csak néhányat említsünk a kiadó rendkívül gazdag könyvheti terméséből.
