Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

A szép Kata tudja, hogy ilyenkor Lacit le kell fektet­ni. Gyerekek, csendben le­gyetek, mert apuka beteg, szól be a kisszobába, aztán leereszti az ablakon a re­dőnyt Laci még forgolódik, értelmetlen félszavakat suso- rog, és Kati tudja, nemcsak a részegség miatt. . A kalapok őfelé fordultak a kocsmában, ahogyan a pult felé haladt és amikor leült az asztalhoz. Molnár János odajött hozzá. Az öreg meg­állt előtte, a tehénistálló am- móniás szaga megcsapta a fő­mezőgazdász orrát. Jani bá­csi nem köszönt, még a szo­kásos »-hogy van, mérnök elvtárs*<-at se kérdezte meg, csak ennyit mondott: — Ne hagyjon itt bennün­ket. Z. László csodát művelt. Legalábbis a faluban azt mondták. A búza 39 mázsás termést adott hektáronként, az egy tehénre eső tej hozam 1800 literről 3100-ra emelke­dett. Z. László két éven ke­resztül hajnali négykor kelt és amikor esténként hazaér­kezett, a konyhában égett a villany, a vacsorája oda volt készítve a gáztűzhely mellé, csak meg kellett melegíteni. A legrosszabb az volt, hogy még ilyenkor sem tudott le­feküdni. Emésztette a napot. Az első álmatlan éjszakája ak­kor volt, amikor elkezdődött a vetés. A főagronómus fel­nyitotta a vetőmagos zsákot, belemarkolt a búzába és oda­tolta az elnök orra elé: — Ezt akarod elvetni? Napokig tartott, amíg az elnököt és a főkönyvelőt — hol kérve, hol kiabálva, hol szakmai idézetek halmazával — meggyőzte, hogy a saját termésű búzát nem szabad elvetni, hanem elit vetőma­got kell venni. —• Igen ám, de az sok pénzbe kerül — nyálazgatta megmaradt pár szál haját a főkönyvelő —, ez meg ingyen van. — Csodálkoztok, hogy évek óta 19 mázsa a hektáronkénti termés? Heves megye az idén is öt mázsával maradt le az országos átlagtól. Ezt nekünk is köszönheti -.. Megvették a vetőmagot, de 2.-nek kellett írnia egy fel­jegyzést, amiben magára vál­lalta a felelősséget, ha nem lenne több termés. A feljegy­zést a főkönyvelő bezárta egy acélkazettába. Azután jöttek sorban az éjszakák. Z. : — Nekem két Claas- Dominátor kell, értsd meg, hogy az kell. — Elvetettük a legjobb vetőmagot, belefec- celtünk a földbe egy halom műtrágyát. Itt óriási termés lesz. A régi kombájnokkal nem tudjuk levágni. Kárba megy minden, amit eddig csi­náltunk. Főkönyvelő: — Az renge­teg pénz. Z.: — Hallgassatok még egyszer végig. Ha belépünk , az ipari rendszerű kukorica­termesztési társulásba, akkor kaphatunk két John Deere kombájnt vagy Claas-Domi- ná'.ort. Ezek ma a világon a legjobb gépek közé tartoz­nak. A két traktor és a két kombájn mindenhol tud dol­gozni, nemcsak a kukoricá­ban. Négy géppel majdnem mindent meg tudunk csinál­ni. Elnök: — Itt soha nem volt hagyománya a kukoricá­nak. Párttitkár: — Ezt meg kell .gondolni. Ez politikai kér­dés is. Egy szocialista gazda­ságban1 nem dolgozhat... Z. : — Mi van? Felakadt a tű a lemezen? Gépudvar. Hajnali fél hat A gépkezelő sárga overálljá- ban szalad a Class-Dominá- tor kombájn felé. Z. az órá- ' jára néz. — Álljon meg, kérem. Megmondtam, hogy ha nem lesz hármat, fél hatkor már a táblán kell lenni. A gépkezelő, mintha nem is hallaná. Z. ráordít. — Álljon meg! Odalép a gépkezelőhöz, dől belőle a törkölypálinka. — S. elvtárs, megtiltom, hogy felüljön a gépre. — Na, ne vicceljen már a mérnök elvtárs. — Ez nem vicc. Ez a gép milliós érték, maga ivott. — Na és? Ittam én már máskor is. — Ezentúl viszont nem le­het S. vigyorog. — Nézze, mérnök elvtárs, addig maguk nekem ne be­széljenek, amíg az elnök ré­szegen összetöri a tsz Polski Fiatját és még meg se bün­tetik érte. — Ez nem ide tartozik. Holnap reggel fél hatkor je­lentkezzék munkára! Viszont­látásra! íls mivel a szakképzett gépkezelő váltója csak délre vagy. Az egyetemen Is e* volt a szava járása, harmadik út nincs. Latinul írta fel még a kollégiumban az író­asztala fölé. — Miért nem iszol. Lad? — kérdezte az.elnök. — Hozzá tartozik az élet­ről alkotott elképzelésemhez — mondta Z. — Pedig nincs abban sem­mi rossz. — Nincs — hallatszott Z. száraz hangja —, abban sincs semmi rossz, hogy ösz- szetörted a Polskit és 25 ezer forint kár keletkezett benne. nem mindegy, hogy melyik utat választjuk. Titkár elv- tàrs, négyszáz ember léphet az életnek, a kultúrának, az anyagi gazdagságnak a ma­gasabb kategóriájába. — Ez demagógia. Mit akar maga? Tsz-elnök akar lenni, vagy mi? Mit izgágáskodik? 21 kurta mozdulattal meg­igazította szemüvegét. — Nézze kérem, én tudom, hogy a legkellemetlenebb egy olyan ember a közelben, aki komolyan dolgozik, mert mindjárt van viszonyítási alap. Z. gyorsan futotta be a karriert Először a megye- székhelyre került — a fel­sőbb szervek javaslatára —, majd alig egy év múlva a fővárosba. Elnök: — Ahhoz a házdo­loghoz semmi közöm. Any- nyira értékelték és kési Z. László meg fűhöz-fához sza­ladgált, hogy mi a tanácsel­nökkel megfelezzük a pénzt, összeférhetetlen volt Nem is tudom, hogy kerülhetett a , megyéhez. Ez politikai bak­lövés. Párttitkár: — Igen. Nálunk I dolgozott. Én kérem, mindig | őszinte ember voltam, most I is csak azt tudom mondani, | örülök, hogy nincs itt Ami­kor a téli politikai tanfolya­mon előadást tartott a bri­gádvezetőknek, alig tudtam helyes irányba terelni a vitát. Olyanokat mondott, hogy Ma­gyarországon most is folyik a forradalom és tulajdonkép­pen ma is nagy szükség van forradalmi tettekre és min­denki csinálhat ilyeneket nap mint nap a munkahe­lyén. Telébeszélte zűrzavar­ral az emberek fejét Főkönyvelő: — Higgye el, amióta nincs itt, aztóta tudok ^ újra aludni. Azóta nyugalom van. Senki nem piszkálódik. Szigethy András Harmadik út pedig van? WEÖRES SÁNDOR Rapszódia Behajtom éjre ablakom és egy kopott bérházról álmodom, lehet Kőbányán vagy Újpesten vagy sehol sincs talán csak álmomba bújva testtelen-resten. De fölremeg belőtem, hintázik, meleg életek hajtják, lehelletek ringatják az éjfél ágbogán. Ébrenlétek és álmok szuszogása feszíti a tetőgerendát s nyög mintha értené, fáradtak öntudatlan hangja gondok szünetlen vészharangja vágyakozók szerelmes kínja reménykedők kék baldahinja hintázik gödrök közt az ég felé. Hajléktalannak még itt sincs lakása ahol a lakó befalazva tombol, ahol rossz csapok s vécék csobogása kíséri örök zenével a hintát, zuhog a tenger a falból. Valaki mondja: — Istenem segíts legyőzni végzetem — Valaki súgja: Kedvesem ne hagyj el, csak te vagy velem — Valaki sírja: — Jaj nekem most rázza ki a láz az életem — Valaki káromkodik: — Istenem hát öld meg minden gyermekem — és nem tudják meg sohasem hogy mind e fuldokló meleg beszédes éhes életek egy nagy palotát építenek; lesz annyi szobás mint a bérház és mégse lesz szegényház: aki most éhes, ajakén tiszta méz lesz, fagyos szerető csókja méz lesz, káramtó nyelve is csupa méz lesz — mily messzi cél, mégis közel! Már labdázhatnak gyümölcseivel. Bertók László jött, Z. fél hattól fél egyig aratott. Fehér ingben és nyakken­dőben. Még egyetemista korában megfogadta, hogy minden munkanap felöltözik rende­sen. Z. Lászlót kötelezték, hogy a traktoros egynapi munkabé­rét fizesse meg, mivel neve­zettet jogtalanul tartotta távol a munkától. S. ittasságát semmivel nem lehetett bizo­nyítani és amikor a »-házi tárgyaláson-« az elnök feltet­te a kérdést, hogy ittas volt-e S., a traktoros tiszta hangon mondta: nem. Az emberek meg a pofámba vágják, ha valakit felelős­ségre akarok vonni, hogy hát ha az elnöknek szabad ... — Ne veszekedjetek — szólt közbe a párttitkár. — Ez nem veszekedés, ez elvi kérdés. Mint ahogy elvi kérdés az is és most már másodszor kérdezem, hogy mi van a kényszervágások­kal. — Milyen kényszervágá­sokkal? — Átnéztem visszamenőleg mindent. Miért éppen a hét­végeken emelkedik a kény­szervágott állatok száma a tsz-ben? És mi lesz a levá­gott állatok húsával ? Z.-nek szép lakása van, új kocsija és szép felesége. Gye­rekeit példásan neveli. Min­dent pontosan elvégez, amit rábíznak, Z. jó einber. Z. művelt ember. Kata csak azt nem szere­ti, ha Laci Lenint olvas. Ilyenkor Laci nyugtalan lesz és amikor eljön az este, le­megy a sarki kocsmába. Ka­ta virraszt. Amikor Laci ha­zajön, lefekteti. Z. sokáig nem tud elaludni. Hánykoló­dik, forgolódik, töredezett mondatokat nyöszörög. Nem tehetem, Jani bácsi, el kell menni. Ezt mondja legtöbb­ször. Másnap sápadtan ébred. Megborotválkozik. Fabulon arcszeszt használ. Fehér in­get vesz és nyakkendőt köt minden reggel. VÁLASZOLÓ I Mint béka, ha a kígyót megpillant ja, mint ártatlan, az ítélet után, mint zabban meglepett idegen lovak, mint isten, aki lelkiismeretes. Mint a bennszülött, ha tudja, hogy az mint légy az égszínű ablaküvegen, mint a szolgaként nőtt demokrata, mint a tisztességes, ha hazudik. Mint betyárból lett pandúr a bitón, mint a viz színén fönnmaradt tojás, mint a vizes bor, gazdája asztalán, mint a hóhér a fizetésnapon. Mint hangya a Himalája alatt, mint rozsdafolt a börtönlakaton, mint az elhajló temetővirág, mint a konok, múlandó anyaöl. Zárszámadáskor először tettek hárommilliót félre, hogy ha esetleg nehezebb idők jönnék, legyen egy kis pénze a termeiőpzövetkezet- nek. A közgyűlésen a járási elvtárs méltatta a termelő­szövetkezet óriási előretöré­sét, külön kiemelte az elnök szerepét, aki — úgymond — a helyi viszonyok kiváló is- merőjeként jól sáfárkodik a modern technikával is. Z. László a tehenészekkel ebédelt kint az állattenyész­tési telepen. Birkagulyást főztek. Még a szabad szom­batosok is bejöttek — a fő­agronómus munkaátszerve­zést hajtott végre, azóta még a tehenészeknek is van sza­bad szombatjuk — és Molnár Jani bácsi mint rangidős Z. László születésnapja alkal­mából — mivel tudják, hogy a mérnök elvtáns szeret ol­vasni — az egész brigád ne­vében átadott egy könyvet. Amikor otthon kitette az asztalra a Nyaraló gyilkosok című krimit — ami ma is a könyvespolc fő he­lyén van, a belső bo­rítón a brigád minden tagjának aláírásával —. hát­ravetette magát a fotelban és ezt mondta! — Kata, én olyan boldog vagyok... Nem hivatalos vezetőségi ülés volt, csak úgy összeve­rődtek délutánra az elnök szobájában. Először lehúztak egy partit tízfilléres alapon. Az elnök megkínálta őket borral. Z. nem ivott. Amióta idekerült, egyetlen kortyot nem ivott. Azt szokta mon­dogatni, olyan nincs, hogy csak egy fröccsöt vagy csak egy nál cigarettát. Vagy, — Nézd, Lacikám, te még túl fiatal vagy ... — Először is nem vagyok Lacikám, másodszor is ez nem fiatalság vagy öregség kérdése. Z. levette a szemüvegét. Letette az asztalra és fur­csán intonáló, száraz, nyu­godt hangján végigsorolta kérdéseit, többek között azt, hogyan vásárolhatta meg a községi tanács 4Qf> ezer fo­rintért az elnök régi házát szociális otthonnak, amikor százezret sem ért az egész. Végül csak ennyit mondott:. — Ti vezetők vagytok. Fe­lelősek a magyar nép itt élő csoportjáért. Ez így nem me­het tovább. — Ez így nem megy lo- j vább — mondta Z. a járási pártbizottság első titkárának a beszélgetés végén. — Nézze, Z. elvtárs. Lehet, hogy van abban valami, amit elmondott, de a tények té­nyek. Ez a termelőszövetke­zet most érte el a legjobb eredményt. A tagság hangu­lata jó. És most maga előáll ilyen lehetetlen dolgokkal. Értékelje át reálisan a hely­zetet ! — Én reálisan értékelem a helyzetet. Mint ahogyan ak- ; kor is én képviseltem a reá- j litást az egész vezetőséggel szemben, amikor a takaré- j kossági terv egyik fő pontja- j ként azt kívánták szerepel­tetni, hogy kevesebbet vásá­roljunk a drága műtrágyá­ból. — Ezek részletkérdések. — Jó. Akkor még egyszer Világosan megfogalmazom! Ezzel a vezetéssel nem lehet továbblépni EJ lehet vege­tálni, de a falu lakosságának v4 megperzselt leányzó Már egy ideje x: észt jósló jelek mutatják a Nagylány változásait. Tavaly még nem létezett kezdemények dudo- rítják a bliízát és azzal az ábrándos »-Aliz Csodaorsság- ban«-lcépével halálra dühö- sít, valahányszor ránézek: hogy mert így a fejemre nő­ni? — Hozd ide a vödröt! — mondom, mire ő ábrándosán nyúl a partvisért. — A vödröt! — ordítom. — Azért nem kell így kia­bálni — motyogja sértődöt­ten, miközben szívalakú ar­cára kiült a világfájdalom. — Szerelmes — közli a Középső, ártatlannak lát­szó fiúgyermekem, fel sem pillantva százhúsz kisautója mellől. — Igen? — kérdezem kö­zömbösén —, és hogy hívják? — Az anyai kíváncsiság su­gallta többi kérdést diploma­tikusan elhallgatom. — Péternek — suttogja a Nagylány révetegen —, való­di farmerja van és jeans in­ge­Egy percre elszórni a szí­vem: ott ül legidősebb gyer­mekem elomolva, végelátha­tatlan lábakkal, a maga os­toba tizenhárom évével, va­lódi felnőtt-bánattal az ar­cán. — Szentséges ég, ez való­ban szerelmes! — villan át az agyamon, miközben sebe­sen arra próbálok gondolni, milyen is voltam én, a ma­gam első szerelme idején és máris újra érzem a kamasz- bánat torokssoritását, akkori félszeg magányomat... Hátrafordulok, a Nagylány elmélyülten tologatja öccse autóit, arcán a majdnem el­illant gyerekkor visszfénye. — Eszel valamit? — kér­dezem gyengéden, egy meg­gyötört anya mosolyával, de a Megperzselt Leányzó meg­rázza a fejét. — Inkább kimennék a tér-, re — és néz rám, talán utol­jára, a régi kisbaba sze­mekkel. — Menj — sóhajtom. Már tudom, aligha véd hetem meg attól, hogy végérvényesen felnőtté váljon. A Középső rosszallóan rámnéz, miltöz- ben nővére kisurran az aj­tón. — Esik az eső — mondja drámaian. Húga és nővére között fiam szigorúan ragasz­kodik férfiúi fölényességéhez. — Mondhattad volna előbb is — szólok és futok ki a lányom után. Kint vigaszta­lanul esik, a kapu alatt ott áll a Nagylány barátnői kö­zött, akik mind egyszerre be­szélnek és valamennyien csí­kos zoknit viselnek, velük szemben, hanyag testtartás­ban ifjak támasztják a vizes falat. Egyikükön valódi far­mernadrág. — Gyertek be — mondom lemondóan. Ügy viharzanak utánam, mint kottát után a kiveribék. — Klassz tetszik lenni — csi­csergi Andrea, az egyik ba­rátnő. Zord Atya megkövültén áll az előszobában, karján a Ki­csi, mellette az elképedt Kö­zépső. A Nagylány betereli vendégeit a szobájába, az adtából visszanéz, mintha há­lát látnék csillogni a szemé­ben. A becsukódó ajtó lát­ványa felingerli a Középsői: — Benézek a kulcslyukon! — ordítja nővére után. Zord és Gyanútlan Atya még mindig tétován áll, sze­meit a zárt ajtóra meresztve. — Gyere már — mondom vidáman —, nemsokára nagy­papa leszel. Nem úgy néz rám. mintha értené, mi történik most kö­rülötte. — Mit fognak ezek itt mű­velni? — kérdezi, és idege­sen fülel a kisszoba felé. Tu­dom, mi jár a fejében. Ma­gam is aggódom, de ezt most a világért sem ismerném el. — Nem kell mindjárt rossz­ra gondolni — felelem köny- nyedén —, és különben is az én lányom... — Igen? — mondja rossz- májúan, szerencsére a folyta­tás most az egyszer elmarad. A Középső közénk átt, ránkmereszti meghatóan kék szemét, hangjában megértés bujkál: — Mit izgultok? Gyilkost játszanak. Most néztem be a kulcslyukon. Bugára Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom