Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
Marxista gondolkodók o máról Munkások az új magyar drámaMaMan Égető gondja és eleven problematikája régóta a magyar színházi életnek a munkásábrázolás. Drámaíróink egy része tudatosan keresd a munkástémákat, s próbál betörni ebbe az oly izgalmas, oly nehéz és bizonyára csak kevés alkotó által ismert, eleven drámai összeütközéseket kínáló világba. A hazai színházak vezetői, rendezői és színészei régóta tudatában vannak, hogy színpadaink talán épp a munkáséletet ábrázoló drámairodalomban a legszegényebbek. Pedig sokoldalúan igényelnék a magyar drámák soraihah a munkásélet, a szocialista társadalomban formálódó munkássors, az új típusú munkásjellem konfliktusainak mély és őszinte ábrázolását. János rendezésében Schwaj- da György fiatal drámaszerző Mesebeli János című darabját mutatta be. Olyan munkástémát vitt színpadra, amely valójában mindany- nyiunknak szólt, mindany- nyiunkra ránkpirított. Agita- tív, őszinte és egyértelműen elkötelezett hangja (a szerző maga szocialista vagy vörös színháznak nevezte vállalkozását) nemcsak meglepte, hanem meg is nyerte a békéscsabai közönséget. Mai munkástémát, de mindany- nyiunkat érintő, égető kérdést: a társadalom építésének mikéntjét feszegette ez a darab. Teljesen érthetetlen, hogy miért nem mutatták be a többi színházak is sorban. Azóta jónéhány esztendő múlt el. Az utóbbi két-háFejes Endre: Jó estét, nyár, jó estét, szerelem. (A Vígszín házbeli előadás.) Nagytakarítás — Csurka István színműve a József Attila Színházban. Kertész Ákos nagy sikerű Névnapja nyitotta meg, kendőzetlenül tárva föl a munkás hétköznapok szürkeségét, kozmetikázatlan valóságát. Ezt követte a Ldszló-Bencsik Sándor szociográfiai dolgozataiból és személyes tapasztalataiból született Történelem alulnézetben című színdarab, az Asztalos brigád életének és munikás napjainak dramaturgiai eszközökkel feldolgozott színpadi ábrázolása. Ezek után két Fejes Endre- mű került színpadra: a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem, valamint a gyönyörűszép novellából lett színmű, a Csere- repes Margit házassága. S Jelenet a Történelem alulnézetben Színház-beli előadásáról. című színmű Thália ebbe a sorozatba tartozik még Csurka István Nagytakarítás című színdarabja is. Az új magyar drámairodalom a munkásélet differenciálódott rétegeinek problémáit feszegeti. Törekvései, szándékai őszinték és méltá- nyoiandók. Eredményességük pedig elgondolkoztató. A színdarabok a munkáséletekben föllelhető, a szocialista társadalmi viszonyok közepette megtalálható ellentmondásokra, konfliktusokra vezetik rá a nézőket A legfrissebb drámatermés munkásfigurái bár alapvetően különböznek a Mesebeli János figurájától, sok mindenben mégis azonosságról árulkodnak. Mesebeli János talán a holnapok munkástípusát sejteti meg: amilyennek megálmodjuk a munkást. Amilyennek már szeretnénk látni. Ennyiben elvontabb, s talán kevésbé vérbő ez a figura. A legutóbbi színpadi termés munkásalakjai viszont nagyon is földönjáró emberek, akik magukban hordozzák korunk minden ellentmondását, baját, nyűgét, élet- terhét. Valóban a munkásélet sűrűjébe nyúlnak le! Remélhetően ez a folyamat az az egészséges pezsgés, amely megindult a magyar színpadokon, tovább folytatódik. A magyar színházi élet várja a művészi indíttatású, őszinte hangú, a munkásvilágot híven ábrázoló, de egyúttal előre, a jövőbe mutató új magyar drámákat. Sz. B Tüskés Tibor BETŰK Gábor Miklós mondta egynéhány évvel ezelőtt lezajlott beszélgetés során, hogy bár ő maga sohasem játszott még munkást ennek ellenére a munkásélet ^ színpadra vitelét drámai feldolgozását a legizgalmasabb színházi témának tartja. »A munkások között ugyanis, a legdrá- inaiabban. a legőszmtébben zajlik az élet. Összecsapásaik, összeütközéseik a lehető legdrámaibb konfliktusok. Ennek az életnek az ábrázolásához azonban belülről és nagyon jól kellene ismerni a munkásvilágot.-« A hazai drámairodalom termésében az utóbb időkben — ha nem Is frontáttörés —, de megélénkülő és elmélyülő mozgás indult meg. Elmondhatjuk: vannak már dráma- szerzőinik, akik nem a felszínen keresgélve, nem kívülről, hanem mélyebb, belső megközelítésben igyekeznek írni erről a világról. Érdemes fölidéznünk egy jó néhány évvel ezelőtti, 1973—74-ben lezajlott drámai kísérletet Nagyon őszinte, izgalmas — sajnos gyorsan feledésbe merülő és talán közönybe fulladó — szocialista * színházi kísérletnek lehettek tanúi a békéscsabai színház- látogatók. A társulat Szűcs Mátyás Ferenc Bimbók kórusa Parti nádasok, falucsönd, vágy vadkacsai; dallamok, csattogjatok föl a magány vackáról, déli szél daloL Fekete somogyi erdők, elhányt agancsok — vén telem, téli köd oszolj, ne legyek tűzöledben oly védtelen. Adj hitet bírjam a lépést, ne inogjanak inaim, elolvadt a hó szívemen s a fű fénylő szuronyain. Előrángat a dnke, a fürj, kakukk vígan rámkiált a levélkék hóna alatt látom kimúlni a halált Jégbörtőnből csapott tavaszt a fényhírt hozó csöpp levél, az égen kottázó fecskeraj szárnyán csillan meg a remény. Letérdelek egy zöld bokor előtt; — látom, megérkezett a bimbók, virágok kórusa, hallom, daluk fülembe zeng. rom év alatt — hosszabb szünet után — újabb, munkásélettel foglalkozó, mélyen elemző, őszinte, igaz konfliktusokat ábrázoló és keresd kritikai hangot megütő darabok kerültek a magyar színházak színpadaira. A sort Nem tudom, 1 smerík-e Pécsett azt a tenyérnyi kis teret a Káptalan utca végén? Lent a Janus Pannonius utca, fent a Rózsakért magasan futó vaskerítése, meg a székesegyházi plébánia épülete határolja. Nincs neve a térnek. Nem is tudom, joggal mondhatom-e annak. Közepén a két hajdani pécsi muzsikus emlékoszlopa; körülötte virágok, bokrok, fák, padok. Olykor megáll egy autó. Idegenek szállnak ki. Szemükhöz emelik a fényképezőgépet. Rövid kattanás. xLztán mennek tovább.* Más mozgás nincs. Talán légcsőn- desebb zuga a városnak. Néha keresztülbaktatok a téren, ügyet se vetve rá. Legutóbb aztán valami megállított. Tavasz van .., Feketerigók tartanak hangpróbát az ágak között. A padokon fiatalok süttetik az arcukat. Méz-sárga fény csorog a tetőkről. A fák árnyéka éles foltokat metsz ki a járdából. De nem ezt látom, nem ezt hallom. Ami a szememet fogva tartja, fehér krétával húzott vonalak. Egy rajz. A tér északi oldalán, az egyik ház falán. Az épületet nemrég mű- emlékesek Icalapácsa kopogtatta végig. Széles sávokban hiányzik a vakolat. A téglák között faragott kőcsonkok látszanak. Az épület hajdani szépségét, barokk tagolását sejtetik. Egyszer még, gondolom, leveti vakolat-ruháját a ház és akkor majd csodálkozva állunk meg előtte. De a tekintet most nem ezt a jövőt kutatja. A ház oldalán derékmagasságban, a kopott, vakolaton, fehér krétarajzok futnak végig. Ugye, mindenki ismeri ezeket a rajzokat? Szabadon hagyott házfelületek, északi tűzfalak díszei, málló falú lépcsőházak és modern bérházak dekorációi, kényes ház- tulajdonosok és morc házfelügyelők örök bosszantói. Vakolatba vésett üzenetek, vallomások, indulatok. Falra írt szerelmek, szívek, monogramok. Jelei annak, hogy a lakók végérvényesen birtokukba vették a házat, otthonuknak érzik a falakkal határolt teret. Ezek a rajzok is éppen ilyenek. De van közöttük egy, ami szemvillanásnál többre érdemes. Egy malac, betűkből kirakva. összelapitott nagy »O« az állat teste. Az oldalához ragasztott fekvő «S« a kunkori farka. Két »W« — ezek a malac lábal. Felül egy »M« jelenti a fülét. A nagy »O« másik oldalához egy kissé megnyomorított nagy »E« kapcsolódik: ez a malac feje... Mindössze öt-hat betű, s megadja az állat élethű rajzát. Amíg az ákom-bákom gyerekrajzot nézem, elgondolkozom. Micsoda absztrakció! Mennyi ötlet, mennyi játékosság! Hát van képzelet, mely a betűbe alakot, formát is lát? Hajdanán az ember a természeti jelenségek rajzából, a képírásból elvonatkoztatta a betűket. S most jön egy kisfiú a Káptalan utcából aki az absztrakt betűkből összerak egy természeti alakot. Nem naturálisán rajzolja le az állatot, hanem a betűk alkotóelemeiből megteremt egy új formát. Az alkotás, a teremtés apró emberi mozzanatával találkoztam a Káptalan utcai ház falán. Mivelhogy a játék — a dolgok legmélyebb ösz- szefiipgése okán — rokona a művészetnek. A játékban — akárcsak a művészetben — mindent szabad. De minden játéknak — Magatartáseszraényem Harmincnégy évvel ezelőtt, a megaláztatások kellős közepén, internálótáborból internálótáborba terel- tetvén, azon töprengtem, hogy mi az alapja és a mércéje az erkölcsnek és arra a felismerésre jutottam, hogy az emberi méltóság az a társadalmi érték, amelynek eszménye mellett megítélhetjük a magunk és mások magatartását. Ezekben az élet- veszélyes hónapokban fejben kidolgoztam egy egész erkölcstani rendszert. És amikor a felszabadulással végre hazakerültem és újra ■ élvén, érezhettem embervoltom méltóságát, első dolgaim közé tartozott, hogy kis kötetnyi terjedelemben megírjam azt az erkölcstani tanulmányt, amely hamarosan meg is jelent Az emberi méltóság címen. — Sok szó akkor se esett felőle és későbbi különböző 'műfajú könyveim szinte mindenestől el is feledtették. Nyilvánvalóan ma már én is másképpen írnám meg, mint az a harminchárom éves, csapongó képzeletű, mindenben bizakodó fiatalember, aki akkor voltam. De úgy hiszem nem egy használható gondolat van abban a kis könyvben és az emberi méltóságot, mint erkölcsi eszményt, igényt jó lenne nem adni oda a felfedésnek. Ma is ezen mérem a magam és a mások magatartását. A több mint három évtized alatt sokat változott a világ és sokat változtam benne magam is. Élményként élem a réges-régen élt gót költőikirály, Rothori latin hexameterét : »Tempora mu- tantur, nos et mutamur in illis«, azaz saját gyarló fordításomban : »Változván a világ, megváltoztunk mi is abban ...« Bizony megváltoztunk. Hol van az a lelkes hit a rövidesen bekövetkező aranykorban? Hol vannak azok a lelkendező szép szavak. amelyeket szószékekről hirdettem soványan és fekete hajjal? Túl göröngyös volt ez a harminc egynéhány esztendő, túl sok tapasztalattal gazdagított-szegénvített. Ez a köpcös, erősen őszülő hajú, enyhén oldalszakállas, koros férfi, az ismert író. tekintélyes professzor, címek és kitüntetések birtokosa. aki most vagyok, ugyancsak naív fiatalembernek tekinti a haláltáborokból éppen hazatért elődjét. De mégis: ő volt az. És amikor harminc egynéhány évvel »Az emberi méltóság« elgondolása után leült, hogy magát faggassa saját vélekedéseiről, azt kellett észrevennie, hogy saját múltjából építette ki magának jelenét és ami jövőjéKAl rnég n^Vi p.7 akárcsak a művészetnek — szabályai vannak. Addig van fűlünk és szemünk a művészetre, amíg meg tudjuk őrizni magunkban a játszani tudó gyereket. Amíg játszani tudunk, addig a művészettel sem veszítettük el belső kapcsolatunkat ... A játék nem megmosolyogni és leinteni való cső- kevénye, gyerekbetegsége az életnek. A játéknak nem az ész, a felnőtt értelem az ellentéte. Játék és 'művészet, képzelet és okosság nem zárja ki egymást. Inkább föltételezi. A játéknak a szemráncoló gorombaság, a fantázia-szegény szigor, az álmokat is megrendszabályozni akaró erőszak az ellentéte. Néhány napja újból a Káptalan utcában jártam. Egy kis Hűt láttam a napfényben fürdő fal előtt. Krétacsonk volt a kezében és el- mélyülten rajzolt. Tavaszi nagytakarítás, gondoltam. A téli konást pótolja a restaura ló kéz. A déli ragyogásban egy férfi állt meg a kisfiú mögött. Egy nagyon korgoly. felnőtt férfi. Kampósbotjával a falra bökött: — Mit csinálsz te itt? Miért viszkítod be ezt. a házat?! Haszontalan fráter... Hallottam, amikor a betűk leugráltak a ház faláról és visílvarröfögve szerte futottak. a múlt adja a példatárai mostani értékrendjéhez. S végére érvén az elmélkedéseknek azt kell megállapítani, hogy valójában most is egy erkölcstan körvonalait fogalmazta meg, habár lírai hangvétellel. És ennek az erkölcstannak a magatartáseszménye ma is az emberi méltóság. Hiszen aki végigolvassa ezeket a rövid töprengéseket, okvetlenül észreveszi, hogy nemcsak arról van bennük szó, miképpen is lehet megtalálnunk az összhangot ma- munkkal és a világgal, hanem az is bennefoglaltatik, hogy tiszteljük egymásban az embert, s legyünk olyanok, hogy embertársaink is tisztelhessenek. Ez a méltóságtudat és méltóságigény nem azt jelenti, hogy erőltessünk magunkra komoly képet, de legyünk komolyak, amikor arra hívnak a körülmények. Ne vessük meg a játékosságot sem, de ne tekintsük játéknak embertársaink sorsát. Ne tagadjuk meg magunktól az örömöket és kellemességeket, de legyünk hasznosak mások számára is. Ne legyünk szigorúak hétköznapjainkban, de nyitott szemmel, érzékeny füllel figyeljünk, hol fenyegeti veszély embertársainkat. És ne hallgassunk, ha szólni kell. A szépre, jóra. igazra hajlamos ember, aki tevékeny állampolgár és gondos családapa, aki köz- és magángondok között él, ismeri és felismeri a gonoszságot, részesül örömökben és bánatokban, egészséges testtel és lélekkel adja és fogadja a szerelem gyönyörűségeit, s kedvét leli az apró kellemességekben is — egyben az emberi méltóság lélekkel teljes megtestesülése. Az ilyen ember türelmes mindaddig, amíg a türelem nem idéz közveszélyt. De tudja, hogy az embertelenséggel szemben a türelem: tunyaság. A tunyaság pedig bűn. Az emberi méltóság hordozója nem kockáztatja magát hebehurgyán, de kiáll, ha az emberségesség, a méltányosság érdekében bátornak kell lenni. Bátorság híján elvesztjük önbecsülésünket és az embertársak megbecsüléséi. De érett ember nem téveszti össze a bátorságot a hősködéssel, ami nevetséges. A1/ más ez, mint az értelem uralma a kártékony ösztönök fölött? Ifjúkoromban Spinoza Etikájából tanultam, hogy az értelem uralma az érzelem fölött: ez a szabadság, míg az érzelem uralma az értelem fölött: rabság. Megjegyeztem a tanítást És amikor úgy véltem, hogy az értelem uralma adja az emberi méltóságot, akkor az is világossá vált előttem, hogy az emberi méltóság: szabadság. Szabályok hálózatai kötözik a társadalomban élő embert: jogszabályok, erkölcsi szabályok,- illemszabályok, játékszabályok, házirendek. Szörnyűséges lenne, ha ezek a hálók elszakadnának vagy összegubancolódnának : szabályok nélkül elszabadulna a gonoszság, pusztítanának az emberellenes ösztönök, az ököl joga megsemmisítene minden jogot. A legszabadabb társadalom is kénytelen szabályokkal korlátozni az embereket. De a szabályok között emelt fővel él, eligazodik és lelkében szabadon él, aki következetes a maga emberi méltóságához és tudomásul veszi mindenki másban az ember méltóságát. Hegedűs Géza Szirmay Endre Ébredés ébred a fény a világon réten vizen és a fákon ezüstfehér hömpölygő csöndben elotmlik gyöngyöző sugárba bomlik s szívedig ér arcodon olvad az álom szemedben fürödni látom a ragyogást moccan a mozdulat — fürge szándékod villogó tükre a iubogás