Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
Igali váltósatok Összeérnek a kerítések? Kint ragyog a nap. Fiatal anya gyerekkocsit tol az utcán. Rügyek pöttyözik a faágakat. Minden a hirtelen tavaszt ünnepli, megújulással. S itt bent a régmúltról beszélgetünk, egy csöppet sem szinkronban a kinti derűs világgal. A tekintélyrendszerről, az egykori falusi hierarchiáról esik szó. — A «-Föld a földhöz!« cinikus jelszó nemcsak azt jelentette: módos fiú módos lányt választott, de a barátságokban, az érintkezésben is ez játszotta a szerepet. Tekintélynek az számított, akinek több földje volt. Az értékrendszer csúcsát ez képezte. Az »első gazda« fogalma azóta eltűnt, feledésbe halt. Ki A moszkvai 710-es számú iskolában azt vizsgálják, hogyan hat a tanulók teljesítményére az egésznapos iskolai benntar- tózkodás. A kísérleti iskolában tudományos alapon igyekeznek megszervezni a személyiség harmonikus fejlesztését. A gyerekek ebben az iskolatípusban este hatig vannak, ám itt nincs házi feladat. A tanárok szerint ugyanis nem szabad addig házi feladatot adni a tanulóknak, amíg meg nem tanították őket az önálló munkára. Délelőtt matematikát, orosz nyelvet, olvasást, természetrajzot tanulnak a gyerekek, míg a délutánt zenetanulással, testneveléssel, sétával, rajzolással töltik. A pedagógusok régóta tudják. hogy a hagyományos, negyvenöt perces órából a tanulók alig húsz percig képesek aktívan figyelni. Ennek megfelelően a kísérleti iskoláma a tekintély Igáiban és társközségeiben? Miért tekintély? Igáit mondunk, de a kép, amely kibontakozik, talán máshol is érvényes. Egy I fiatal lány, Brányik Mariann T9 éves népművelő, nagyon összefogottan,, tömören fejti ki véleményét. — Ügy gondolom, a községben egyfajta,tekintélye ma az elöljáróknak van. Akik hivatalt viselnek. De azt hiszem : a tekintélynek csak a felét adja az a pozíció, amelyre kinevezték, y agy választották őket; a másik felét az emberekhez való viszonyuk adja, ha adja. — Szűkítsük a kérdést személyre! Kit tisztel és miért? — Akit példaképnek választok, annak ismérve a beban az órák csupán harmincöt percesek. A tanulók kevésbé fáradnak, az órák hatékonyabbak lettek. A kísérleti iskolában a gyerekek múzeum- és színházlátogatásokon, sétákon vesznek részt, tanulmányi kirándulásokat szerveznek, hetente kétszer pedig szakkörökben dolgoznak. Az egész napos benn- tartózkodás lehetővé teszi, hogy nagyobb gondot fordítsanak a tanulók fizikai nevelésére, zenei képzésére és az idegen nyelv oktatására. A kísérletben a pedagógiai határtudományok —„ pszichológia, fiziológia, orvostudomány — képviselői is részt vesznek. Az eredményeket két-három év múlva foglalják össze. Annyi azonban már ma is bizonyos, hogy a kísérlet rész- eredményeiből sok mindent felhasználnak majd a jövő iskolatípusának kialakításakor. I csületesség, a közéleti tisztaság kell legyen. S lehet az illető tsz-tag, tanító, munkás, nem a foglalkozás szabja meg ezt. Személy szerint számíthatok az iskola-igazgatónő. Ber- náth Jenöné vagy Budai Jánosáé és Károly János főkönyvelő segítségére a munkámban. Egy jellemző példa: a kórus vezetője megbetegedett, János bácsi, az áfész főkönyvelője azonnal odaállt a helyébe, átvett“e és sikerre vezényelte a kórust. Hogyne tisztelném! — Igái különleges helyzetben van: melegvizű fürdőjéhez más vidékekről, sőt országokból is érkeznek. Befolyásolja-e a kapcsolatokat, az életmódot ez a tényező? —• Ügy érzem, hogy feltétlenül. Főként a fiatalokat érinti ez, ahogy tapasztalom. Hat az öltözködésre, a gondolkodásra, s jó kapcsolat alakult ki az idegen és a helybeli fiatalság között. — A városi minták menynyire hatnak Igáiban, azaz tapasztalható-e elidegenedés községen belül? — Munkáscsaládban születtem. Apámék barátai között a legkülönbözőbb típusú emberek vannak. De nem is lehet ez másként, hiszen itt falun összeérnek a kerítések... A közös községi tanács elnöke szintén fiatalember: Takács János. — Ügy látom, hogy ma elsősorban az tekintély, aki elsőként teszi azt, ami az emberek nagy többségének elképzelésével találkozik. Vannak ilyen tanácsi dolgozók, vöröskeresztes aktívák így Károly Jánosné, a helyi titkár), a népfront cselekvői stb. Somogyszilban például egyetlen délután nyolcszáz fenyőfát ültettek el a község csi- nosabbá tételére. Ott dr. Kovács János, a körzeti orvos ilyen tekintély. — Lehet-e idegen környékről ide költöző ember tekintély? — Mindig felvetődik a kérdés : »Miért hem a községből választanak vagy neveznek ki egy-egy hivatalba vezetőt?« Így azután nagy munka elfogadtatnia magát az új és idegen embernek. De nem lehetetlen, még akkor 6em, ha úgy érzem: a régi tekintély- tisztelet megkopóban van. S én bizony befeléfordulást is tapasztalok, amely olykor-olykor közönnyel társul. Valósággal felüdülés, szívet melengető élmény, amikor egy-egy alkalomra mégis összeszerveződik egy lelkes emberközösség, mint most, a helyi kulturális bemutatón. Magyar László áruházvezető, a községi pártalapszerve- zet titkára új színekkel gazdagítja a témát. — Sokszor átnéznek a helyi vezető feje fölött, s a járásiakra bízzák ügyes-bajos dolgaikat az emberek. Ott remélik a megoldást. S ez természetesen tanulság nekünk. Mert itt hamar megmondják: »Te ne ugrálj, előbb bizonyíts!« Ügy gondolom, a régi hierarchiával szemben ma az új kialakulásában nagy szerepet játszik az, hogy sokan járnak el kaposvári munkahelyekre dolgozni. Egy részük tekintélyt szerzett, mert látóköre szélesebbé vált. Igaz, a kapcsolat afféle vasárnapi barátsággá módosult: akkor találkoznak sporteseményeken, összejöveteleken az emberek. Köztiszteletben ma is az áll, akihez bátran fordulhatnak gondjukkal-bajukkal. Tóth József Mihály nyugdíjas tanár ilyen, a régi mesterekre emlékeztető tekintély. Vélemények. Sokban különböznek, sokban egyeznek. Az azonban bizonyos: a cselekvő emberhez vonzódnak a többiek. L. IEgésznapos iskola Törhetetlenül Egy jó hete a mosdósi szanatórium lakója. Az ablakból a parkra lát, a ragyogó napsütésben a hatalmas fenyőfában gyönyörködik. Szokatlan ez nekem, hiszen mindig tevékenynek ismertem, olyannak, aki nyugdíjazása után sem ült otthon tétlenül. Ott voltam tizenegy évvel ezelőtt, amikor Vörös József igazgatót búcsúztatták a Faipari Vállalatnál. Ez volt az utolsó előtti munkanapja. Tizenkét évig állt a vállalat élén. A búcsú perceiben sem magáról beszélt, hanem a vállalatról, annak kért nagyobb segítséget, hogy megállhassa a helyét. — Hát 0\z idei tél megkínzott — mondja. — Megkínzott, s lám lefektetett. Kezdődött a tüdőgyulladással, aztán az influenza ... izomszalag- gyulladás és így tovább. Most itt vagyok kivizsgáláson. Hiába, megy az idő, hetvenhárom éves vagyok. Ennyi év után nyugodtan leírhatom, hogy csupaszív igazgatóként emlegetik ma. is. A tizenkét év alatt jót, rosz- szat, sikert és kudarcot együtt élt át a munkásokkal. Sohasem felejtette el, hogy a gya- lupad mellől került az igazgatói székbe. Ajtaja mindig nyitva állt az emberek előtt, mindig számíthattak" rá. Egyszer megemlítették neki: Vörös elvtárs, maga mindig a munkások pártján áll. Azt felelte erre: a munkás csak azt követed, amit megkeresett, amiért megdolgozott S aki becsületesen helytáll, az mindig számíthat a támogatásomra. Vörös Józseffel gyakran találkoztam a nyugdíjazása után is, mivel az SZMT közgazdasági osztályán dolgozott, fáradhatatlanul járta a megyét, foglalkozott a kereskedelmi társadalmi ellenőrökkel. Két éve hagyta abba, -már fárasztó volt, hiszen ezenkívül még a városi pártfegyelmi bizottságban is tevékenykedik. Életeleme a közért végzett munka. Negyvenötben lett párttag, s egyik megbízatás követte a másikat. — Mindig emberekkel foglalkoztam a felszabadulás óta. Szívesen dolgoztam itthon, Kaposváron, s ha kellett, vidéken is. Emlékszem, hogy negyvenöt után nemegyszer a dió- f<..: alatt' »népneveltünk« a Kecel-hegyen, gazdagyűléseket tartottunk a Cserben. Megesik, hogy ma már tsz-nyug- dijasként összetalálkozok egyi- kükkel-másikukkai. Tréfásan odaböknek nekeái, hogy a mi szavunkra léptek be a szövetkezetbe. »Jól van, majd intéz- kedek, hogy kapd vissza a földet« — felelek vissza, de erre aztán jön a tiltakozás, hogy neki ugyan mu-r nem kellene, jo igy, ahogy van. — Jó, hogy nem szakadt meg a kapcsolatom a pártbizottsággal — mondja. — Sok tisztséget töltöttem be életemben: voltam tanácstag, öt évig párttitkár a vasműben, aztán pártbizottsági tag. Az igazi területem azonban a fegyelmi munka. — Sa régi vállalat? — Rendszeresen elmegyek ho_ zajuk ... Ott vagyok párttag, ismerem a változásokat. Most sokkal jobb a helyzetük, mint az én időmben. Csak ámulok, milyen nagy a fejlődés, milyen gépeket kaptak. — Hogyan lehetne még több embert közéleti érdeklődésűvé nevelni? — Amikor igazgató voltam, mindig figyeltem a tehetséges munkásokra. Került tőlünk a HVDSZ-hez is vezető. A mostani párttitkárt annak idején még én javasoltam a pártiskolára. Az a legnagyobb hiba, hogy nem mindig kapnak komoly megbízatást a fiatalok. Ha pedig van valamilyen feladatuk, nem kérik számon, mit végeztek, s elmarad a dicséret Küzdelmes volt az élete a .hőskorban. Sohasem vesztette el a hitét, mindig volt ereje újrakezdeni. Az ellenforradalom után ott volt a párt újjászervezői között, és most het- venhárom évesen is tevékenykedik. A hét végére »kimenőt« kapott a szanatóriumból: a Munka Érdemrend arany fokozatát vette át, gazdag életpályája elismeréseként. la. a Nagy nehezen jegygyűrűt Is szereztek — zsírért —, és így 1946-ban sor kerülhetett a fiatalok mennyegzőjére. A két névrokon zimányi család egyesült. A . szülők is elégedettek voltak: a 25 holdas, jó nevű gazda fia házasodott össze a 20 holdas bíró lányával... A nagyszülők A férj szülei, Zalavári Antal és felesége már túl járnak a hetvenen. — A faluban figyelték egymás szántását, vetését... Akiben volt büszkeség, megfogta a munka végét... — így az öreg, aki felesége szerint is szigorú, kemény ember volt. — Miért nem engedték tanulni a fiúkat? — Az idősebbiket akartuk taníttatni, de a Lacit nem — vallott Nanica néni. — Féltünk, hogy ha tanul, elmegy tőlünk. Ugyan ki dolgozta volna meg akkor a gazdaságot ... Azóta fordult a világ ; ma már bánom, hogy nem tanult. Az asszonynak ifi ár csak az apja él. Zalavári Kálmán községi bíró fontos ember volt. Ma 85 éves. Alig érti a változásokat, ezekről képet inkább csak az unokáinak boldogulásán keresztül alkot. Bennük és dédunokáiban leli meg élete utolsó örömeit. Gondolataiban keverednek a régi es új élmények. Az 1907-es keltezésű vadászengedély csavaros története és a kis dédunoka minapi csínye egyetlen mesefonalon rendeződik.., A szülők Zalavári László és felesége fiatal házasokként élték át a bonyolult időket. Három gyermekük született: Zoli, Csaba és Agi. — El sem lehet mondani, mit jelentett, hogy három gyerek mellett a tsz-be jártam. Később sokszor elmeséltem nekik: volt, hogy egész héten nem látták a szüleiket. — Életünk fő célja az volt, hogy mindhármukat taníttassuk — veszi át a szót a férfi —, meg hogy egyengessük az útjukat. — Melyik gyereke valósította meg leginkább ólmait? — A Zoli fiam. Ö gépész- mérnök a somogybabodi tsz- ben. De a többiek is megtalálták a helyüket; mindhármukban öröm van. Családosak már. A lányomék saját lakásukban, a Zoliék tsz- szolgálati lakásban laknak; a Csaba itt van a faluban az apósáéknál. Zalavári László a' Kapostáj Tsz ágazati agronómusa. Mindenki tudja róla, hogy hat osztályt végzett, s mégis mindenki tiszteli szaktudásáért, szorgalmáért. Háztáji gazdasága is méltó az apad hagyományokhoz. — Csak a gyerekekért csináljuk. Kettőjüknek ruár segítettünk a kocsivásárlásban, a íányomékmaK meg a lakásban ... — Vannak-e terveik? Mikor voltak üdülni? — Nehéz a háztáji miatt., 1 — Mondd csak el, bogy te Lengyelországba szeretnél menni ... — Ugyan, dehogy. Azt csak úgy mondtam — szabadkozott az asszony, akinek az orvos kereken megmondta: vigyáznia kellene a szíve miatt. — Elég öröm az, ha a gyerekek hazajönnek. Amikor együtt vannak, újra gyerekek. Szóba se kerül, hogy kinek mi a foglalkozása; sikerült beléjük plántálnunk, hogy az embert magáért becsüljék ... Ma ugyanúgy élnek, mint tíz éve, nem is akarnak változást. Ügy tartják: elérték, amit csak elérhettek. Egy kicsit bántott ez a belenyugvás. A gyerekek Csabával nem találkoztam, mégis róla van a leghitelesebb képem. Testvérei valami megfoghatatlan tisztelettel beszéltek róla. O az hármójuk közül, aki a szülőd szándék ellenére munkás lett. Állatorvosnak szánták, s mikor a gimnáziumot otthagyta, az egész család fölbolydult Most már valamennyien elismerik : Csaba így találta meg igazán a helyét. Nagyapja régiesen »előmunkásnak« mondja. Nővéré tői tudom, hogy a Csepel kaposvári egyedi gépgyárának egyik alapító tagjakén* ma is volna lehetősége a továbbtanulásra. Nem teszi. Ö »csupán« jp hegesztő akar lenni, és ez nem kis dolog.., Zottánékat somogybabodi otthonukban kerestem meg. A szépen berendezett, háromszobás lakás, a ház előtt álló autó sugallta a kérdést: — Nem volt túl egyenes az útjuk? — Szüleim valóban sokat segítettek, de mindig tudtuk becsülni, amit kaptunk. Nem éltünk vissza a lehetőségekkel. Nekem sem rokonszenves az érettségi ajándékként adott autó; a miénkben felerészt a mi munkánk is ott van... — Szülei túl sokat vállalnak magukra. — Engem is bánt ez. Különösen anyám betegsége aggaszt. Annyiszor megpróbáltuk meggyőzni őket, hogy menjenek el valahová. Nem, és nem. ■ — Olykor a különböző útra került testvérek kapcsolata »udvariassá« válik... — Értem, mire gondol, de téved. Csabával nagyon jól megértjük egymást. Sok közös témánk van, és én nagyon szeretem ezeket a beszélgetéseket. Felesége negyedik éve van gyes-en a két lurkóval. — Szívesen visszamennék már dolgozni. Igaz, a gyerekek meg a háztartás kitölti a napomat, de nem elégít kd. Sajnos, itt se bölcsőde, se óvoda nincs. Távol van a város. Ez most csak annyit jelent, hogy ritkábban jutunk el színházba, de ha a gyerekek nagyobbak lesznek, ha tanulni akarnak... Talán egyszer közelebb költözhetünk. Ági, azaz Stein Ervinné anyaggazdálkodási előadó: — Szüleim nagy örömére pedagógusnak készültem. Nem sikerült, és ma már tudom, hogy jobb így. A kislányuk ötéves. Ebből következtettem, hogy nem akarnak második gyereket. — Nagymama korhol is sokat, hogy egy gyerek nem gyerek. Voltaképpen igaza van, és lehet, hogy egyszer még változik a véleményünk. A munkahelyemen is helyt kell állnom, tanulni is szeretnék ... Szeretem a gyerekeket, de nem vagyok képes értük annyi áldozatra, mint anyám. — Zoli elmondta: hiábavaló volt minden igyekezett, hogy szüleiket pihenésre bírják... — ök csak így tudnak élni. Sokat gondolok rá: mi lesz, ha egyszer már nem, bírnak dolgozni. Ha egyszer gondozásra szorulnak, nekem jut a legnagyobb feladat, mégiscsak én vagyok a lány... Családunk terveiben apósommal és szüleimmel is számoltunk. Majd eladjuk ezt a lakást, és Toponáron építkezünk, hogy nekik is legyen helyük. — Vannak-e a családnak közös örömeik? — Minden együttsét az. »Emlékszel, mikor...«,_ és persze mindenki emlékszik ... Hogy sírtunk, mikor a Zoli elment katonának, ö volt az első, aki saját életet kezdett. És azok a téli esték... Az a fajta melegség ma már igen ritka a családok életében. Az unokák Már«, Zoltán, A®nes és Rita. < „| t ""*¥*»•• — Nekik már születésűk pillanatában több lehetőségük volt, mint nekünk egész gyerekkorunkban — így az egyik ifjú apuka, Zoltán. — Gimnazista voltam, mikor először ültem autóban, őket egyhetes korukban autón hoztam haza. Persze nemcsak anyagiakban, törődésben is többet kaphatnak. Az enyémek mindennap megkövetelik a közös játékot és a mesélést. Kell rájuk időt szakítani... Az apróságok Igényeiről és életviteléről még csak ennyit lehet tudni. Ha jól élnek gazdagodó lehetőségeikkel, felnőtt korukra talán megtalálják a nyitját: hogyan térbet viasza a családok életébe az a melegség, amelyről Ágnes beszélt. Bíró Ferenc Somogyi Néplap NEMZEDÉKEK