Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
Oktatáspolitikai kérdőjelek „Transzfer”, avagy egy képesség elhalása A közművelődési szakemberek gyakran panaszkodnak: költői esGyönyörű színesek, meghökkentő feketék Országos fotóművészeti fiiállítás a megyei könyvtárban Zsédényi Ferenc: Plusz, mínusz nyolcvan év. tekre, író—olvasó-találkozókra, színházi előadásokra, ama- törszínpadok bemutatóira több-kevesebb sikerrel képesek ugyan közönséget toborozni, ám a zenei és képző- művészeti események iránt általában jóval csekélyebb az érdeklődés- Az Ízlésvilág e féloldalassága nagyrészt a legmagasabb képzettségi értelmiségiekre is érvényes. Ha elfogadjuk — már pedig lehetetlen el nem fogadnunk — azt az alaptételt, hogy a köz- művelődés feladata az iskolai oktatásban , elsajátított ismeretek továbbfejlesztése vagy azok pótlása, magától értetődik a következtetés: az irodalomközpontúság mellett elsikkad a középiskolás diákok — sőt a főiskolát, egyetemet végzett humán szakemberek — képzőművészeti és zenei műveltsége. Az óraszámok azt sugallják: a társadalmi folyamatok és az emberi érzésvilág visszatükrözésére az egyetlen hatásos eszköz a szépirodalom, a társművészetek csupán kiegészítők, azaz mellékesek. Ugyanezt a képtelenséget elvi-esztétikai vitában nyilvánvalóan senki sem állíthatja, az oktatás szerkezete, az ének-zene és a művészettörténet tanításának perifériára szorítása mégis ezen az indokolatlan szokásjogon alapul. Félreértés ne essék: nem a régi reál és humán középiskola létjogosultságát szeretnénk bizonygatni, célunk ezúttal azoknak az elképesztő torzulásoknak a kimutatása, amelyeket az egyes művészetek egymástól független — és különböző mennyiségű, különböző színvonalú — oktatása a történelmi-társadalmi tudatban előidéz. E torzulások közűi legfontosabb az iskolai oktatásnak az a káros, hatása, hogy hevenyészett tantervekkel, tantárgyak erőszakos szétválasztásával megfosztja a diákot az egyes tudományok, művészetek kölcsönhatásainak, ösz- szefüggéseinek elsajátításától. Már önmagában az is különös* hogy a történelmet és a történelem illusztrálására legalkalmasabb irodalmat, művészettörténetet egymástól teljesen függetlenül oktatják, gyakran a párhuzamosság elemi követelményének betartása nélkül. Típushiba, hogy egy-egy korszak művészeti életévei két-három évvel a kortörténeti ismeretek »abszolválása« után foglalkoznak a tanulók — vagy fordítva. Ily módon a komplex szemléletmód kialakulása szinte elképzelhetetlen, sőt az egymáshoz szervesen illeszkedő információk szétszabdalása egyenesen elcsökevényesíti az elvonatkoztató-, általánosítóképességet. Ragadjunk ki néhányat a komplex eszmetörténeti, művelődéstörténeti látásmód hiányát bizonyító számtalan példa közül! A tanulóknak alkalmuk van részletesen megismerni Petőfi vagy Vö- rösmarty életművét, ugyanakkor olyan, a magyar romantikában semmivel 6em csekélyebb érdemeket szerző alkotókról, mint Erkel Ferenc, Madarász Viktor és Székely Bertalan, csak »morzsákat* ízlelgethetnek. (A múlt század legkiemelkedőbb magyar művészéről, aki pedig jóval több egyszerű zenei hatásnál, elszomorítóan keveset tartalmaznak a tankönyvek. Holott Liszt Ferencet — kötelező tanyanyagként — részletesen megismerik a francia és a német diákok!) Az »obiigát« olvasmányok listáján jóné- hány közepes vagy elhanyagolható hatású hazai mű szerepel, de Bartók Béla vagy Rippl-Rónai József munkássága a szaktantárgyak szűkre szabott keretében csupán nevetségesen csekély »penzum«. Vajon ez a valós értékrend? Azt már említeni is szégyellem, hogy az utóbbi évtizedek világszerte legnagyobb marxista tudósáról. Lukács Györgyről még a bölcsészkarra kerülő diákok is szinte semmit sem tudnak. A z egyoldalú irodalomközpontúság, a »transzfer« képességének elhalása nem szakad meg az érettségi után sem: az állóvíz gyűrűzik tovább, a főiskolák és az egyetemek audi-* tóriumaiig. Ha hirtelen »-beütne« egy régen várt reform s a merev irodalomoktatás helyébe egy átfogó eszmetörténeti igényű tantárgy lépne, igencsak bajban lennénk. Mert a humán szakos pedagógusoknak — a szintén egyoldalú felsőoktatás, a szakosodásnak vélt »szakbarbáro- sodás« kétes eredményeként — általában alig vannak megfelelő társadalom- és tudománytörténeti, zenei, képző- művészeti ismeretei. Vagy ha mégis, csekély lehetőségük marad — a szűkre szabott idő és a merev előírások miatt — a szélesebb körű információadásra, »kedvcsinálásra«. Bezárul tehát a bűvös kör. Az egyetemek bölcsészkarain — ezekben a híresen magas színvonalú és hírhedten konzervatív intézményekben — a jövő irodalomtanárai kilószámra olvassák nyelvemlékértékű középkori irodalmunk múzeumi kincseit, de többségük nem tesz szert széles szemhatárra, korszerű humán műveltségre, és sokan a társművészetek alapelemeit, elemzési, értelmezési szempontjait sem sajátítják el. E jtsünk néhány szót az idegennyelvszakos tanárok művészeti képzéséről is, mégpedig két okból. Az egyik: az ő szerepük a baráti népek és a nagy nemzetek kulturális hagyományaink terjesztésében, népszerűsítésében közismerten óriási, ez munkájukban csaknem a nyelvoktatással egyenértékű alapkövetelmény. A másik ok: egyetemi és főiskolai képzésük már-már kari- katúraszerűen tartalmazza a fentebb ismertetett torzulásokat, általában a széles humán perspektívának az irodalommal való feltétel nélküli helyettesítését. Például: a németszakos diák már »gólya korában« is fújja Christian Weise vagy Martin Opitz barokk nyelvépítményeit, betéve tudja — eredetiben! — Klopstock valamelyik hőseposzát, de a német kultúra olyan korszakot teremtő nagyságairól, mint Dürer vagy Hglbein, Wagner vagy Schönberg, Max Reinhardt vagy Piscator, jószerivel semmit sem hall — öt évig. A leendő francia uanár a Roiand-éneket mormolja és Chateaubriand-t zsolozsmáziK, szintén fél évtizeden. át, miközben Berliozról, Debussy-ról, Cézanne-röl vagy - Manet-röl legföljebb közhelyekkel »látják el«. Az oroszszaxos izgul, nehogy »uvéznia« kelljen, mert elfelejtett egy sort Lomonoszov ki- királynőxoszöntő ódájából, de senki sem irányítja ügyeimét olyan döntő szellemi Íratásokra, mint például Muszorgszkij, Prokofjev, Szurikov vagy Pet- rov-Vodkm. S még jó, ha a diák időben észreveszi az oktatás e fogyatékosságát. Régen, amikor ennek az irodaiomközpontú humán oktatásnak a hagyományai létrejöttek, csupán egyetlen műveltségközvetítő eszköz létezett: a könyv. Rádió, tévé, hanglemez hiányában lehetetlen volt a társművészetek értékeinek eljuttatása az ország legtöbb helységébe. Am a Gutenberg-galaxis egyeduralma azóta megszűnt, semmiféle gyakorlati akadály nem indokolja tehát e féloldalas humán oktatás fenntartását a közép- és felsőfokú intézményekben. Jónéhány képesség elsorvadása, ízlésvilágunk és távlatlátásunk elcsökevénye- sedése megakadályozható lenne egy átfogó, a művészetek — valamennyi művészet! — alapelemeit magába foglaló tantárgy bevezetésével, azaz: az irodalom, a zene- és a művészettörténet-oktatás okos »összegyúrásával«. (S természetesen a színház és a film sem lehet kivétel.) E gy társadalom sokféleképpen kifejezi önmagát, s e módszerek közt a látvány, a zenei hang sem alacsonyabbrendű a szép szónál. Legföljebb nehezebben értelmezhető. De kitől várjuk a rejtély nyitját, ha nem az iskolától, egy megújuióban levő oktatási rendszertől? Lengyel András A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Népművelési Intézet védnökségével elsőként a budapesti fotóklub mutatta be az országos fotóművészeti kiállítás anyagát, amely március 10-től 20-ig Kaposváron a megyei könyvtárban látható. Százötvenkét alkotásból áll a fotóművészeti vándorkiállítás. A kápráztatóan gazdag anyagban persze mindenféle fotó megtalálható; nívótlan nem, de vitatható már igen. Sok a formabontó, a hagyományokkal bátran szakítani igyekvő kísérlet. A különböző hazai fotósiskolák, stílusok együtt láthatók ezen a kiállításon, amely jól érzékelteti a mai magyar fotóművészet útját és jelenlegi helyzetét A hagyományos felfogás mellett egyre inkább érvényesült az új, a kamerát az alkotási folyamat befejező szakaszában »működtető« gondolkodás, képalkotás. A színes technika nálunk azért térjed lassabban, mert nem olcsó. Most gyönyörű — és épp ezért drága —■ színes fotók bizonyítják, hogy érdemes foglalkozni vele, a téma megkívánja a színek »párbeszédét«. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tiszteletdíját épp ilyen képsorral nyerte el Horling Róbert. Krúdy Szindbádja ihlette meg a képtrilógia alkotóját. A fekete—fehér képek talán élénkeíbben tükrözik azt a folyamatot, amely jelenleg végbemegy a hazai fotósberkekben, A tényrögzítés, a látvány mellett egyre több a konstruktív alkotás, az ötlet. Tetszenek Vécsy Attila fotói (Térben, Forma); merészen kilépett a hagyományos képformából, háromszögletű kompozícióját háromszögletűvé vágott papírra nagyította. Török László Békét! és Isonzó előtt című fotóit a különleges asszociációk jellemzik, komoly mondanivalójához nem férhet kétség. A fotókon erősen érződik Török egyénisége és hogy tervezés útján jöttek létre ezek a képek. Játékos ujjgyakorlatnak nevezhetjük Zs - dényi Ferenc Plusz, mínti : nyolcvan év című fotóját, amelyet a riportfelvétel frissességével, az ötletes kivitelezéssel vonja magára a néző figyelmét. Két kaposvári fotós is szerepel az országos fotóművészeti kiállításon: Tóth Béla Szituáció és Péter János Ecce homo című alkotásával. Színjátszók találkozója Siófokon CÉMENTKURA A fiú az istennek sem értette, miképp lehet, hogy az öreg nem fázik. Átkozottul nagy a cúg odafönt a nyolcadikon. Fűtés, ablaküveg, ajtó sehol... Dideregve húzódott be a védett sarokba, s csodálkozva nézte az öreg fürge kőműveskanalát, serpenyőjét, simítóját; fagyosan irtózott a sajátjától, és a nyárról ábrándozott. Látta magát sok pénzzel a zsebében országutat járni, hétvégeken a Balatonra menni, gimnazista fruskákat szédíteni, Colára, féldécire hívni — mert any- nyira csórók és hiszékenyek, hogy egyáltalán nem kételkednek abban, hogy ö főművezető, pedig elég lenne a si- mogalására figyelniük. De nem! Nem melegedik föl most, mmt máskor, ha nőkről ábrándozik.. . — Hé, fiú! — mondta az öreg. — Elromlott a lift, és kellene egy zsák cement, különben bagóra valót sem keresünk. — Egye meg a fene — mondta a fiú fázósan, és átkozva gépet, szerelőt, céget, elindult a földszintre cementért. Odalentről fölnézett, s ettől megborzadt. Kínosan forgatta a zsákot, mérlegelte, hogy fekszik meg jobban, végül alányúlt gém- beredett ujjaival, s fölvette. Az első emeletre érve elmúlt a vacogása. A másodikon hátracsúsztatta a zsákot, mert átkozottul nyomta. A harmadikon átvette a másik vállára; tudta, letennie nem szabad, mert fölvenni sokkal nehezebb. Később öt-tíz lépcsőfokonként váltogatta a zsák helyét. Lihegett, pirosodott. A hetediken már cudar nehéznek érezte, s úgy vélte, nem bírja tovább. — .Azért is fölviszlek — mondta. — Most már fölviszlek! Es fölvitte. — Ut a cement — lihegte alig rejtett büszkeséggel, miközben a kabátját éles ívben lehajította, s remegő kézzel cigaretta után kutatva mohón rágyújtott. Apró források gyöngyöztek a homlokán,... — Átkozott lift, átkozott szerelők — morogta. — Ne szapuld a liftet — mondta az öreg —, nincs ab- nak semmi baja! — Hogy-hogy nincs? Akkor mi a fenének cipeltem ezt a zsákot?! — Hát — hunyorított az öreg hamiskásan —, az az igazság, hogy nagyon féltettelek. — Engem? Mi a féhéért? — Attól, hogy ültödben megfagyok így legalább kimelegedtél annyira, hogy meg tudod végre fogni a szerszámot... Partba Szabo József Beszélgetés a harmadik napon A négynapos országos színjátszótalálkozó harmadik nap: ján — tegnap délután — beszélgettünk az . eddigi tapasztalatokról a bíráló bizottság elnökével, Máté Lajossal, a Népművelési Intézet munkatársával. Beszélgetésünkkor tizenegy produkcióról alkothatott véleményt a zsűri, s ugyancsak tizenegy előadás még hátra volt. ! — A hagyományos, Somogy megyei találkozó, amelyen a helyi együtteseket rangsoroljuk, egyúttal minősítő alkalom is, a somogyiak mellett a baranyai és a tolnai színjátszók számára — mondta. — Ez a lehetőség ad országos jelentőséget a találkozónak. A minősítés tulajdonképpen a fejlettségi szint megállapítása egy-egy csoportra vonatkozóan, tehát nem verseny. A minősítők nemcsak a most látott produkciót értékelik ez esetben, hanem az eddigi tevékenységet is. Például a kaposvári Táncsics gűnnázium együttese ezúttal paródiát mutatott be, de minősítésekor az eddig előadott, más jellegű műsorait is figyelembe vesszük; Elvben tehát előfordulhat, hogy a Himnusz a békéről versenyben valamelyik csoport első helyezést ér el, a minősítése viszont ezüstfokozat. Máté Lajos és a zsűri több ta»'a nem most találkozott először ezekkel az együttesekkel. Döntőek-e ilyenkor a régebbi tapasztalatok? — Nem döntőek, de különösen a minősítéskor fontosak. Rajtam kívül dr. Földi Szilárd, a Kulturális Minisztérium munkatársa, valamint Tröszt Tibor, a megyei művelődési osztály csoportvezetője a »hagyományos« zsűritag. Mi valóban jól ismerjük ezeket az együtteseket, emlékszünk fejlődésük különböző szakaszaira Azonban nagy jelentőséget tulajdonítok annak a ténynek, hogy az idén »új szemek« is feltűntek, következésképpen új aspektúsök is. Olyan jeles, országos hírű szakemberekkel dolgozunk itt együtt, mint dr. Bécsi Tamás kandidátus, az országos színjátszótanács elnöke, valamint Keleti István, a budapesti Pinceszínház igazgatója. Abban valamennyien egyetértünk: elsősorban azért vagyunk itt, hogy szakmai tanácsokat adjunk s nem tartjuk magunkat abszolút tekintélynek. Célunk az amatőr színjátszás segítése, színvonalának emelése. — Mivel még csak az »első félidő« ért véget, döntéseket nem hoztak. Gondolom, azért van véleménye az eddig látott produkciókról. — Természetesen. De felelősséggel, szakmai igénnyel szólni erről egyelőre lehetetlen. A színvonal ugyanis kirívóan változatos volt, s ez elég sok vitára ad alkalmat. Dönteni nem lesz könnyű. Azt azonban elmondhatom : következetesen tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy minden műfaj, stílus jogosult az elismerésre, ha jó. Továbbá azt, hogy az eddig látottak közül két előadást tartunk kiemelkedőnek: a pécsi Nagy Lajos gimnázium Kultúra — számokban csoportjáét és a kaposvári Táncsics Diákszínpad egy hiteséé t. A pécsiek Szécsi Margit Eszem a gesztenyét című művét adták elő Ferincz Éva tanárnő rendezésében, a kaposváriak pedig, mozgalmi paródiát mutattak be, amelyet Klujber László tanár rendezett. Mint régi zsűri- elnök mondhatom, hogy nagy várakozással tekintek a bala- toniboglári Vikár Béla Irodalmi Színpad bemutatója elé: ez az együttes Szabó Dezső Feltámadás Makucskán című munkáját adja elő Pados József rendezésében. Ugyancsak ma kerül sorra a Vértes Elemér által vezetett kaposvári Fonómunkás Kisszínpad Ajtmatov-előadása (Az első tanító); ettől a bemutatótól is sokat várok. — Mi a véleménye a magyarországi amatőrszínjátszás jelenlegi színvonaláról? — Az 1977—78-as évi tapasztalatok szerint az átlag színvonal csökkenőben van, viszont — és ez érdekes, figyelemre méltó tény — mostanában sokkal több az úgynevezett ►"kiugró« együttes, mint régebben volt. Azután: egyre többen játszanak színdarabot, így a régebben kedvelt szerkesztett műsorok mintha háttérbe szorulnának. A színdarabok előadása természetesen árnyaltabb, analítiikusaibb munkát követel a bemutatóra vállalkozó együttesektől. E rövid beszélgetés után a zsűri elnöke a nézőtérre sietett, mert a következő csoport már birtokba vette a Dél-balatoni- Kulturális Központ szípadát A színjátszók találkozója ma ér véget. Sz. A. Bulgária nem csupán a kulturális létesítményekben gazdagodott az elmúlt években, hanem az érdeklődés is megnőtt a színház, a múzeumok, a kiállítások, könyvtárak iránt. Ezt bizonyítják a következő beszédes adatok. A kultúrházak — bolgár nyelven a csitalisták — száma több mint 4200. Legtöbbjük, 3750 vidéken működik. Az ország 185 múzeumát évente tizenöt és félmillióan keresik fel. A 9407 közkönyvtárnak három és félmillió nyilvántartott olvasója van. A több mint 63 milliós könyvállományból évente mintegy 43 milliót kölcsönöznek ki. Hazai és külföldi képzőművészek alkotásait tavaly 430 kiállításon mutatták be, a látogatók száma 2 394 000 volt. Az országban 55 színház működik, köztük 36 prózai, 8 zenés, 11. bábszínház. 1977-ben a 14 870 előadást 114 645 100 néző látogatott. Népszerűek a koncertek is. A húsz hivatásos zenekar előadásait ötmil- liónyian hallgatták meg. A művészet iráti érdeklődést mutatja egyébként az öntevékeny művészegyüttesek sikere is. Az amatőr együtteseknek 458 525 '•tagja van. 90 000 előadásukra csaknem huszonhatmillió néző volt kíváncsi.