Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-11 / 60. szám

I Hatodszor Is váItozatlatt*5sszeállításban Bravúrt várunk a Rákóczitól A labdarúgók gyorsított ütemű bajnokságában megál­lás nélkül folyik a pontvadá­szat Majd csak március 18-a után lesz lélegzetvételnyi szü­net, amikor már nem tarta­nak minden szerdán mérkő­zéseket. Előbb azonban két Indul az asztalitenisz NB I Egyévi szünet után ismét két csapattal képviselteti ma­gát az NB I-beh a VBKM Va­sas. A férfiak visszavereked- ték magukat az élvonalba, s ezzel elérték azt a célt, ame­lyet a sportköri vezetés kitű­zött Nemcsak Kaposvár, ha­nem az egész megye asztalite­nisz-kedvelői örömmel fogad­ták a hírt Több mint két hónap állt rendelkezésükre az idei fel­adatokra való felkészüléshez. — Miiként használták ki ezt a csapatok? — erre kaptunk vá­laszt a két edzőtől. A női csapat keretében nem történt személyi változás. Ugyanaz a hat versenyző al­kotja a keretet, aki a múlt év­ben is szóhoz jutott. Mégis erősödött az együttes: Kele­men és Proszonyák rengeteget fejlődött, és már pontszerző­ként állhat asztalhoz. Éppen ezért döntött úgy Végh János edző, hogy a fővárosban élő Harkányi dr.-ra csak a »rázó­sabb« mérkőzéseken számít. Az edző azt sem titkolta, hogy a Zamárdiból igazolt Főző test­vérek is lehetőséget kapnak az idén. Diószegi, Boldizsár és Váradi továbbra' is a gerinc. A múlt évi hatodik hely után mit vár csapatától az ed­ző? Ezúttal nem olyan bizakodó, mint egy évvel korábban volt. Hogy miért? Már beszámol­tunk róla, hogy nem volt zök­kenőmentes a felkészülés. Ez az, ami borúlátóvá teszi a trénert. Természetesen ez nem azt jelenti, mintha tartana a kieséstől: a Vasasnak ma olyan játékosállománya van, amely akár a múlt évi sikert is túl­szárnyalhatja. örömmel hal­lottuk, hogy megoldódott az edzésgond: a Berzsenyi torna­terme ismét rendelkezésükre áll, és az ifjúsági ház is befo­gadja mindkét csapatot. Az első ellenfél a Dunai Kő­olaj. Nem esélytelenül kel út­ra a női együttes. A héten mindennapos edzéssel készül­tek az első feladatra, s egy jó rajt bizonyára szárnyakat ad­na a továbbiakhoz. A férfiak csapata jelentősen megerősödött. Szeri és Hajzer személyében két jónevű, NB I-es rutinnal rendelkező ver­senyző került Kaposvárra. Hogy a hozzájuk fűzött remé­nyeket miként váltják valóra, rövidesen kiderül. Az élvonal­ban Háhn is újoncnak számít a csapatban. A régiek közül Szálinger, Katona és Balázs Á. áll továbbra is rendelkezé­sükre. A férficsapat célja sze­rénynek tűnik. Androsics Imre edző óvatosan nyilatkozott az esélyekről. Bizonyára az is közrejátszik ebben, hog-' az újakról maga sem tudja bizo­nyosan, hogy miként lesznek képesek beilleszkedni a csa­patba. A Vasas egyhetes ceglédi ed­zőtáborozáson készült föl a bajnokságra. A jelek szerint »rajtra kész« az együttes. Mint az edző elmondta: első­sorban a Szeged, a Miskolc, a PEAC és a Szondi ellen remél­nek pontokat. Van már némi alapja ennek a bizakodásnak. Az említett egyesületek aszta­liteniszezői eljen az év eleji különböző bajnokságokon si­kerrel szerepeltek a Vasas-fér­fiak. A bemutatkozás itthon lesz: az ugyancsak megerősödött Szondi SE látogat Kaposvárra. Az ellenfél csapatából Frank, Skjjltéti és Kovács (volt VM Közért) neve jól cseng a sport­ág berkedben. A győzelemhez tehát valamennyi asztalhoz álló versenyző legjobb tudásá­ra szükség lesz. hazai találkozó következik : ma délután ,a Diósgyőri VTK, a következő szerdán pedig a Dunaújváros lesz a Rákóczi vendége. Ezt követően utazik a csapat Csepelre. Páratlanul izgalmas — és valóban sorsdöntő — mérkő­zéssorozat ez, amelyen a Rá­kóczi ■ sokat javíthat jelenlegi helyzetén. Persze veszélyt is tartogat a következő nyolc nap. Az első állomás a DVTK elleni találkozó. Németh La­jos, a kaposváriak vezető ed­zője így vélekedik erről: — Nekünk csak nehéz mérkőzéseink vannak hátra. Ezek közül az egyik legne­hezebb a szombati, Diósgyőr elleni. A DVTK ma az egyik legkiegyensúlyozottabb NB I- es csapat, ennek ellenére ne­künk a »lehetetlent« is meg kell próbálnunk, hogy miha­marabb elrugaszkodjunk a kiesőhelyről. Korábban ettől 5, sőt 6 pont is elválasztott bennünket. Jelenleg a Rába ETO előnye 2 pont. Ha ne­künk sikerül a bravúr, a DVTK legyőzése, akkor eset­leg el is érhetjük a győrie­ket, akik az Üllői úton ját­szanak. Bízom a fiúkban, akik a hazai szurkolóktól buzdítva nem esélytelenek a mai találkozón. Hogy kik kapnak bizalmat? — Most hatodszor is ugyan­az a csapat fut ki a pályára. Igazából csak Petrók kisebb sérülése okozott gondot, de a kemény fából faragott beál- lós vállalta a játékot, így az alábbi összeállításban kez­dünk: Buús — Németh, Gu­lyás, Petrók, Csorba — Han­gái, Kanyar, Konrád — Ká­rász, Kiss, Túrái. A cserepa­don Málics, Duschák és Cza- bula ül. Elmondhatjuk, a kaposvári mester a somogyi szurkolók véleményét is summázta. A Rákóczi tábora tudja, hogy Buús György csapatkapitány és játékostársai rendkívül ne­héz feladat élőit állnak, s va­lóban szükség lesz a bravúr­ra. Ezt az erőn felüli telje­sítményt azonban ezen a sors­döntő találkozón minden Rá- kóczi-barát elvárja a kapos­vári fiúktól. A közvélemény is azt várja a zöld-fehérektől, amit a tanítómester: győzel­met! A mai NB I-es forduló pá­rosítása : K. Rákóczi—DVTK, Vasas—Haladás, Pécsi MSC—SZEOL AK, Tatabánya—ZTE, Békéscsaba—Csepel, Dunaújváros—Honvéd, MTK VM—U. Dózsa, MÁV Előre—Videoton, FTC—Rába ETO. Valamennyi mérkőzés 14.30 órakor kezdődik. Á balatoni sportért Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda NB II, férfi : Táncsics SE—Dom­bóvári VSE, Munkácsy gimnázi­um, 14 óra. K. Építők—ZTE. Mun­kácsy gimnázium, 15.30 óra. Ökölvívás Dunántúl ifjúsági bajnokságának elődöntői. Kaposvár. Latmca mű­velődési központ, 16 óra. , Labdarúgás NB I: Rákóczi—Diósgyőri VTK, 14.30 óra. NB I tartalék: Rákóczi—Diós­győri VTK, 12.30 óra, vezeti: Thassy. VASÄÄNAP Csütörtökön a fonyódi sportszállóban gyűltek össze tanácskozásra a Balatoni In­téző Bizottság tagjai, vala­mint az illetékes szervek ve­zetői, képviselői, hogy meg­beszéljék a balatoni tömeg­sport és úszásoktatás fejlesz­tésének feladatait. A tó mindkét partján számos sportesemény fogja színesebbé tenni a nyári hónapokat; a környezet ugyanis kiválóan alkalmas egy hatalmas sport­kombinát kialakítására. A Balaton a természetjárók és a többi sportot kedvelők pa­radicsoma lehetne. E cél ér­dekében munkálkodni kell. 1977-ben 29 jelentős tömeg­sportesemény volt. Az idén ugyanennyit terveznek. de még jelentősebbeket, tartal­milag még gazdagabbakat. A tavalyi 88 versenysportot nép­szerűsítő rendezvényt az idén 19 sportágban 95 követi. A tömegsport tárgyi feltételei­nek javítása érdekében az egy évvel ezelőtti 8 erdei szabad­téri tornapálya helyett az idén már 22 áll az üdülők és helyi lakosok rendelkezésére. A helyi hírközlési eszkö­zökkel is propagálni kell a balatoni sportnapok rendez­vényeit. Strandokon, sport­pályákon és erdei sportléte­sítményeken gyakrabban kell rendezni versenyeket, s ezeket össze lehet kötni Az edzett ifjúságért mozgalom követel­ményrendszerének teljesíté­sével. Az úszásoktatást az idén is szeretnék folytatni: 40 településen lesz oktató. A »tájak, korok, múzeu­mok« akció keretében a Ba­laton környékén felkereshető történelmi emlékhelyek, va­lamint a kerékpár- és gyalog­túrák útvonalainak ismerteté­sét kiadványokkal is segítik. A lassan már hagyomá­nyosnak mondható Balaton- átúszó bajnokságot az idén is megrendezik. Az élénk kül­földi érdeklődés hatására ez évben már nemzetközi lesz. A másik nagyszabású rendez­vény Siófokon egy igen ran­gos nemzetközi mezőny rész­vételével lebonyolításra kerü­lő vízilabdatorna. A balatoni vitorlázás széle­sebb kiterjesztése érdekében a kölcsönzővállalat több vi­torlást hoz forgalomba. A vi­torláskikötők hiányosságait új stégek építésével és kikötők kialakításával igyekeznek ki­küszöbölni. Az AGROBER Somogy megyei Kirendeltsége fölvesz Kézilabda Férfiteremkupa-mérkőzések 8 óártól a taszári tornacsarnokban: K. Gazdász—Marcali, Marcali—Se- gesd, Segesd—Csurgó, Csurgó—Va­sas. Vasas—Tab, Inagyatád—Siófok. Röplabda Somogy Kupa női mérkőzések. Tanítóképző főiskola, 8.20 órától: K. Ruhagyár—Somogysard. K. V. Izzó—Sportiskola, K. V. Izzó—So- mogysárd, Somogysárd—Tabi Vi­deoton, K. V. Izzó ifi—Tabi Vi­deoton, Tabi Videoton—Sportisko­la, K. V. Lobogó—Munkácsy gim­názium. ökölvívás Dunántúl ifjúsági bajnokságának döntői. Kaposvár. Latinca műve­lődési központ, 9.30 órakor. Asztalitenisz NB I férfi: VBKM Vasas—Szon­di SE, Berzsenyi általános iskola, 9.30 óra. NB n, férfi; Rákóczi—Sabária, Zrínyi általános iskola. 9.30 óra. Spartakiád megyei döntő. Köz- gazdasági szakközépiskola, 9 óra. a Somogyi Néplap Labdarúgás NB m: Péti MTE—siófoki Bá­nyász. Pétfürdö, 14.30 óra, (Szent­kúti) ; KOMEP—Kiss J. SE, Tata­bánya, 14.30 óra, (Bay). Megyei bajnokság: a mérkőzé­sek 14.30 órakor kezdődnek: So- mogyszob—Balatonboglár. (Vuk- man) ; Zimány—Balaton földvár, (Perger), Barcs—Táncsics SE, (Bu- zsákl) ; Lakócsa—Latinca SE, (Kreiner) ; Balatonlelle—Csurgó. (Szereez) ; VBKM Vasas—Szönyi SE, (jv. Tolnából) ; Tab—Lengyel­tóti, (Vajda) : Marcali SE—Nagy­atád, (Fonódi) ; Kadarkút—Fonyód, (Bálint). Területi bajnokság. A mérkőzé­sek 14.30 órakor kezdődnek. Dráva csoport: Babócsa—Péter- hida (Horváth J.). somogyudvar- hely—Nemesvid, (Takács) : So- mogytarnóca—Tapsony, (Borso­di) ; Felsőbogát—Csokonyavisonta, (Péczeli) ; Vese—Kutas, (Handó) ; Lábod—Homokszentgyörgy, (Ker- cza) ; Somogyi BäE—Bolhás, 10 ó„ (Kisdeák). MNK mérkőzések. Valamennyi mérkőzés 14.30 órakor kezdődik. Alsóbogát—Juta, (Fieder) ; Bod­rog—Mezőcsokonya, (Fodor S.) : Kaposfő—Mike, (Haris) ; Jákó— Hedrehely, (Kapitány) ; Gölle— Taszár, (Rózsa) ; Szentgáloskér— Kaposfüred, (Juhász J.) : Zselic- szentpál—Bőszénía. (Erdős) : Ka- posmérő—Gálosla, (Laczkovics) ; Toponár—Magyaratád, (Göncz) ; Kaposhomok—Kaposszerdahely. (Kern) : Fonó—Somogyszil, (Belo- vics) ; Somogyi ád—Hetes (Sudár) ; K. H. Vasutas—Böhönye, (Hara- csi) ; Patalom—K. Gazdász. (Kapo­si) ; Somogysárd—Nagyberki, po­sits) ; Magyaregres—Osztopán, (Fe­kete) ; K. V. Lobogó—Igái, 10 ó„ (Budai J.). Latinca Kupa, döntő mérkőzé­sek. Kaposvár, Textiles-pálya. 13 órától. Nagybajom—Kiskorpád, (Götz) ; Mesztegnyő—Mernye, (Kiss SO, 15 óra. 3 MŰSZAKI RAJZOLÓT Jelentkezés személyesen, a vállalat tervezési osztályvezetőjénél, Kaposvár, Kossuth L. u. 6. (17548) A Tüdőgondozó Intézet szűrőállomása értesíti az érdekelteket, hogy a vizsgálatok a szokásos mód szerint tovább folytatódnak. Kérjük a Kaposvár,, Május 1. utcai és Bajcsy-Zsilinszky utcai lakókat, hogy az elmaradt szűrővizsgálatukat a közeljövőben pótolják. Rendelési idő: hétfő, szerda, csütörtök 8-tól 12 óráig, kedd, péntek 8-tól 17 óráig. (17569) A Nap kél 6.06 — nyugszik 17.43 órakor. A Hold kél 7.11 — nyugszik 20.37 órakor. MÁRCIUS 11 SZOMBAT A várható időjárás: j Változóan felhős, a hajnali órákban párás idő — valószínűleg eső nélkül. Az erős, időnként vi- , haros északi, északnyugati szél lassan mérséklődik. 1 A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szomba- Szilárd ton 9—14 fok között alakul. n lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Szedresen megtartott 10. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 41, 42, 57, 70 — Üdvözlet Illyésnek cím­mel költői estet rendeztek csütörtökön a párizsi Geor­ges Pompidou művészeti és kulturális központban. André Frenaud költő rajzolt-portrét Illyés Gyuláról, majd a fran­cia PEN Klub elnöke méltat­ta munkásságát. Sok versét is előadták a zsúfolásig meg­telt teremben. — Ili pécsi gyerek a japán külügyminiszter díját nyerte el a tokiói nemzetközi gyer- mekrajz-kiállításra küldött képeivel. A Szabó István út­törőház sokszorosító-grafi- kusszakköre Évszakok című linómetszet-sorozata 13 úttö­rő lány és fiú közös mun­kája. — Bámulatosan szép lele­tek kerültek elő a Vezúv ki­törésekor, 1900 évvel ezelőtt elpusztult Pompei régészeti ■ásatása során. Egyebek közt egy 1,3 méteres bronzszobrot is föltártak. — A Kárpátok lábánál meg­kezdték a Testvériség és a Szövetség gázvezeték össze­kapcsoló ágának építését. A most készülő 50 kilométeres szakasz köti össze a már mű­ködő kompresszorállomást a magyar munkások és mérnö­kök által Bogorodcsányban épített állomással. — Jutalomutazásra küldi tíz dolgozóját a csokonyavi- sontai tsz. A munkában élen­járó brigádtagok egy hetet töltenek majd Csehszlovákia nagyvárosaiban. — Egy hős asszonynak, Alekszandra Gyerevszkájá- nak állít emléket az az új szovjet játékfilm, amelyet A sült krumpli ünnepe címen tűztek műsorra a szovjet mo­zik a nemzetközi nőnapon. Gyerevszkaja 48 fogadott gyermeket nevelt föl élete során; családja ma 140 főből áll. — Színvonalas kiállítást rendezett a GOV kézimunka­szakköre a vállalat ' siófoki székházában. A legjobb mun­kákat a dolgozók szavazatai alapján jutalmazzák. — A Somogy .Aruház mai ajánlata: 90 cm széles kínai és francia bársony, 150 cm széles NDK jersey és 150 cm szeles osztrák gézanyagok érkeztak több színben és mintával a mé­ter- és lakástextilosztályra. (17577) — COOPTOURIST HÍREK: 10 napos üdülés a jugoszláv ten­gerparton, Rovinjban. Ellátás teljes panzió. Utazás személy­gépkocsival. Elhelyezés: Rovinj­ban a RUBIN üdülőtelepen (köz­vetlen a tengerparton) 2 ágyas kőházakban, saját zuhanyozó /al. WC-vel. A házakban kérésre pótágy helyezhető el. Időpont: 1978. augusztus 14—23. Részvételi díj : felnőtteknek 3550 Ft, gyer­mekeknek 2450 Ft 4- útlevél -f- költőpénz. (17571) A mai ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510, este 6-ig. 155 évvel ezelőtt, 1823. március 11-én született Rozsnyón, és 1867 februárjában halt meg Pesten Pákh Albert író, szerkesztő. Sopronban evangélikus teoló­giát végzett, majd utána Deb­recenben jogot hallgatott. E két városban került barátság­ba Petőfivel. 1844-től 1846-ig jurátus és ügyvédgyakornok volt Pesten, de az ügyvédi vizsga letétele után író lett. 1845-től a Pesti Hírlap tárca­írója, 1846-tól a demokratikus írókat tömörítő Tízek Társasá­gának tagja. 1846—47-ben együtt lakott Petőfivel. Súlyosan meg­betegedett, és i830-ig egy Becs melletti gyógyintézetben ke­zelték. írói pályája ez alatt megszakadt. Felgyógyulása után 1855-ig szerkesztette az Üjabbkori Is­merettárt, 1853-ban — Gyulai Pál­lal közösen — a Szépirodalmi I apókat, 1854-től .csaknem más­fél évtizedig a . Vasárnapi Új­ságot, amelynek jelentős sze­repe volt az irodalmi élet fej­lesztésében is. A fővárosi élet­ről Kaján Abel néven írt hu­moros életképei és elbeszélé­sei a korszak egyik legnép­szerűbb írójává avatták. — A kórházlátogatási tilal­mat a Somogy megyei Ta­nács V. B. egészségügyi osz­tályvezetője — a megyei Köz­egészségügyi és Járványügyi Felügyelőség javaslata alap- 0 ján — március 12-vél (vasár-,} ^ nappal) Somogy megye vala­mennyi fekvőbeteg-gyógyin­tézetében feloldja. Kérik a lakosságot, hogy a betegek érdekében továbbra is csak a legközelebbi hozzátartozók látogassanak. • — Két somogyi kórus sze­repel a Kóruspódium évad­záró hangversenyének ma su­gárzandó műsorában. A rá­dió 3. Számú műsorában 16 óra 50 perckor a kaposvári 503. sz. Szakmunkásképző In­tézet énekkarát, a kaposvá­ri Építők munkáskórusát is hallhatjuk. • — A látóideg betegségeit tűzték napirendre a Magyar Szemorvos-társaság idei nagy- ' gyűlésén, amely tegnap kez­dődött meg Budapesten. — A mosdósi tüdőgyógyinté­zetben a látogatási tiláiom 1978. március 12-től megszűnik. — A TOSTA tájékoztatja a távbeszélő-előfizetőket, hogy a gépi adatfeldolgozás átszervezé­se miatt a gépi úton előállított távbeszélőszámlákon szereplő helyi és távolsági beszélgetések, valamint a távbeszélőn feladott táviratok díjtételeit havonta az eddigi 24-e helyett már 15-én rögzítik. Ennek megfelelően a márciusban beszedésre kerülő távbeszélőszámla az 1973. janu­ár 24-től február 15-ig forgalma* zott és hitelezett díjakat tartal­mazza. A távbeszélőszámlák kéz­besítési és befizetési határideje változatlan. — Áramszünet! Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1978. március 13-án és 14-én 7.30 —14 óráig a Katona József ut­y cában, a Tompa M. utcában, a x Sörház utcában, az Akácfa ut­cában, a Vasvári Pál utcában, a Gilicze utcában, a Rózsa utcá­ban, a Szegfű utcában, a Liozt Ferenc utcában; ■ LJ8. március 16-án 7—15.30 órái« a Marx Ká­roly utcában, a Marx Károly közben és a Hársfa utcában a Szántó Imre utcától a Zalka Máté utcáig: 1978. március 18-án. szombaton 7—15.30 óráig a Lenin utcában a 48-as ifjúság útidtól az Arany János utcáig, a Strei+h Miklós utcában, a Hunyadi Já­nos utcában a 48-as ifjúság lk­jától a Hegvi utcáig, a Buzsák* utcában a Bem utcáig, a Puskin utcában, a Hegvi utcában, a Fácánosi úton. valamint a Di­mitrov. Vöröstelek. Virág utca által határolt területen — be­leértve a nevezett utcákat is — áramszünet lesz. (15411) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy március 13- án Nágocson országos állat.- és kirakodóvásár lesz. (17163)

Next

/
Oldalképek
Tartalom