Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-09 / 58. szám
TERMÉKENYÍTŐ HATÁS A csehszlovák film tegnapja és a magyar film jelene Szaporodnak fiimművészetünkoen azok az alkotások, melyek markáns jegyekkel válnak ki. vonulattá szerveződve az utóbbi évek terméséből, és sorolnak annak élére. Van köztük olyan, mely már középiskolai esztétikai oktatás tananyaga lett; így a televízióban a minap műsorra tűzött A sípoló macskakő című film, Gazdag Gyula 1971-es munkája A vonulathoz sorolom — talán nem önkényesen — Gyarmathy Lívia Ismeri a szandi-mandit?. Álljon meg a menet... című filmjeit, Böszörményi Géza Madárkák-ját is. Dárday István nagyszerű Jutalomutazását nemsokára követi a Filmregény. András Ferenc Veri az ördög a feleségét című alkotása — a múlt év leg- , jobb magyar filmje — is e vonulat tagja . A szemléletűkben, a megvalósítás módjában, a téma- választásban rokonságot mutató alkotásoknak a hatvanas évek magyar filmművészetében nincs előzményük. Nagy történelmi sorsfordulóinkról, a társadalom nagy kérdéseiről készültek filmjeink; a magyar filmgyártás akkor szerzett rangot magának. A hatvanas évék azonban nemcsak a mi alkotásaink sikerét hozta; velünk —■ nagyon kis időbeli eltérésekkel ■— szállt magasra a lengyel, a csehszlovák, a jugoszláv film is. Az emlegetett új magyar filmvonulat forrásvidékét nem a magyar, hanem a csehszlovák filmművészetben kell keresnünk. A csehszlovák »új film« hatott a mostanra kinevelődött fiatal rendezőgárdára. Mi volta jellemző szomszédaink »új filmjére«? ök voltak »2 első cseh nemzedék, mely foglalkozott elméleti kérdésekkel, az ember belső világának, magatartásának megfejtésével. Torzító tükröt tartottak a világ elé filmjeikkel. A tükörkép rendszerint groteszket mutatott, irónia színezte. Mikrorealizmusuk segített leleplezni: a polgár olykor nem jól illeszkedik a világhoz. Az embert kisszerűségében mutatták fel, egy életformát körüljárva. Banalitás-közhelyekből épülő cselekményükkel mégis egy korszerű, intellektuális iróniatartományt fedeztek fel. Groteszk-keserű történeteikben az emberi együttélés kérdéseit vetették föl mélyen humanista alapállásból? Oj volt-e ez a hullám? A filmművészetben igen. Ha azonban a cseh irodalmat vizsgáljuk, akkor világossá válik: gyökerei ebben találhatók. Jaroslav Hasek, Kafka, Capek, később Bohumil Hra- bal, Ladislav Fuks, Vladimír Párái, Ota Pavel írásaiban ugyanaz az a szeretetteljes irónia, ugyanaz a társadalom- és emberlátás fedezhető fel, mint Milos Forman, Jirzsi Menzel, Vera Ghytilová, Járomit Jires, Pavel Juracek, Evald Schorm, Ivan Passer, Jaroslav Papousek filmjeiben. Sőt, nem egy film a felsorolt írók valamely művéből készült: Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok-ja Hrabal írásából, a Gyöngyök a mélyből epizódjai szintén Hrabal műveiből. Alkotó munkásságukat kisfilmekkel kezdték, melyeik a cinema-varité műfajában készültek; általában ezt fejlesztve tovább forgatták nagyfilmjeiket. Ez a jellemző az új vonulathoz sorolt mai magyar filmesekre is. Gazdag, Dárday, András Ferenc említett filmjeit ezért érezzük annyira valóságosnak. Közülük néhányan — mint Formán első filmjeiben — amatőröket szerepeltetnek. Egyezés az is, hogy ilyenkor a »civil« közreműködővel általában csak az adott szituációt ismertetik, a szöveg — többnyire spontánul — ott születik a felvevőgép előtt. A szereplő a saját szavait, kifejezéseit használja. A rokonságnak azonban nemcsak módszerbeli bizonyítékai vannak. Gazdag Gyula például ugyanazt a konfliktust élezi ki. A sípoló macskakőben, mely Milos Formánnak még mostani, amerikai filmjei egy részében — lásd Elszakadás! — is témát ad: a fiatalság magára hagyatva és éretetlenül áll a világban, olyan erkölcsi rendben melynek kialakításában nem vett részt, és létkérdése, hogy valamiképpen elfogadtassa magát Eörsi István fogalmazott így Forman filmjeiről egy tanulmányában. S valóban: Forban Fekete Pétere, Egy szöszt szerelme. Elszakadása erről vall nagy művészi erővel. A nálunk pem játszott Tűz van, babám című filmjének központjában egy agg tűzoltó áll, akit illően akar megünnepelni a testület. De a bál eseményei mindenkivel elfelejtetik az ünnepeltet, s végül még az ajándékát is ellopják. A téma visszaköszön Gyarmathy Lívia Álljon meg a menet.,. című filmjében, melyben egy idős nyugdíjast akarnak kitüntetni. Az események forgatagában azonban az öregembert a szigeten Eelejtik... András Ferenc Jellegzetesen magyar kispolgári családot rajzol a Veri az ördög a feleségét című, díjnyertes filmjében. A banalitás-szinten gondolkodó, »kaparj kurta .. .«-szellemében éló család őse a filmművészetben Papousek Ecce homo, Homol- ka sorozatának cseh polgárcsaládja. A hatvanas évek cseh- szlovák filmművészete tehát terxnékenyítőleg hat egy egész rendezői nemzedékre mai filmgyártásunkban. De nem téved az, aki színházművészetünkben is felfedezni véli a legmarkánsabb jegyeket. A kaposvári színház bemutatói közül itt Ascher Tamás rendezéseit említjük: a Patikában még inkább a Merszi, avagy Sipov kaladjaiban és a Mesél a bécsi erdőben ott munkál a csehszlovák »új hullám« termékenyítő hatása. Leskó László A Pécsi Filharmonikusok hangversenye ROMANTIKUS EST iránti fogékonyság tehát azok a zongoristaerények, amelyek hiteles előadásához feltétlenül szükségesek. Bánky József itt- ott az elsővel maradt adósunk. A szokásosnál lassúbbra fogott ritmus miatt az első tétel dallamvonalai gyakran megtörtek, a tempók »elszabadulása«, parttalanná válása ellentmondásban volt a Cho- pin-játék hagyományaival. Igazán szép momentumokat a második tételben élvezhettünk. A zongorairodalom talán legszebb »szerelemzenéje« a Párizsba került húszéves Chopin »elbocsátó szép üzenete« a Varsóban maradt Gladkowskához ugyan szintén kevésbé szenvedélyesen csendült föl hétfőn este, mint azt megszoktuk, ám a lassítás következtében itt lehetségessé vált az egyes frázisok elmélyültebb, finomabb kidolgozása, az árnyalatok kibontása. Különösen szép volt a tétel fő témájának utolsó visszatérése. A hangverseny legszínvonalasabb produkciója Brahms III. szimfóniájának előadása volt. A barokkos nehézkességgel felrakott bonyolult hangszerélés és a melódiák szövevényes, néhol nehézkes volta próbatételt jelent minden zeÖSSZEFOGÁS” Káló Viktor szobrászművész »Összefogás« címmé! nagy méretű krómacél térkompozíciót készít. A szobrot Budapesten, a XXII. kerületben fogják felállítani. Képünkön: Káló Viktor a szobor végleges méretű gipszváltozatán dolgozik. Legalább te hidd el nekem Nem érdekeltek sohasem az emlékek, lányos nyavalyásnak tartottam, ha valaki így kezdte a mondókáját: emlékszem... De most lerohant engem is ez a furcsa válami, asztalhoz kényszerí- tett, papírt rakott elém, tollat parancsolt kezembe, és azt mondta: írj a barátodnak, mert több mint harminc esztendeje, hogy beszélgettél vele. Igen, több, mint harminc esztendeje. Háború volt Akkor senkinek sem hittük el — még magunknak sem —, hogy harminc év múlva is élünk. Akkor minden perc, amelyet túléltünk, a halál kegyes ajándéka volt. Vége lett a háborúnak is. Megúsztam ép bőrrel, sebesülés nélkül, ezt te is tudod. Alighogy hazaérkeztem a frontról, megnősültem. A szerelemmel együtt a gyomromba szorult halálfélelem is ösztökélt: élj, és légy a magad ural Földosztáskor kaptam néhány holdat, a félig lebontott urasági majorból pedig téglát, gerendát, meg néhány olyan anyagot, amely feltétlenül szükséges egy szegényes ház felépítéséhez. Nehezek voltak ezek a napok, ezek az évek: a semmiből kellett valamit csinálnom. A semmiből, mert szüleimtől — temetésükre a frontról nem jöhettem haza — esők a cselédsorsot örököltem, a feleségem is csak a rajta levőt hozta. Beléptem a pártba, a kommunisták közé. Ügy éreztem, hogy ott a helyem, hiszen sokat kaptam tőlük. Szinte látlak, a homlokodat ráncolod és ugyanazt a kérdést formálod a szádban, amit már sokszor megkérdeztem magamtól: rájuk sütötted a puskádat a lövészárokból, mégis közéjük léptél? Bevettek ...? Tudod, pajtás, hosszú történetet kellene elmondanom, ha válaszolni akarnék neked, majd egyszer ezt is megteszem, de most hadd mondjak él egy olyán történetet, amelyet még senkinek sem mondtam el, talán azért bök, éget, mint az emberhúsba tört tövis hegye. A néhány hold földdel baj- molódva döcögött az életünk. Az alakuló termelőszövetkezetnek tagja lettem én is. A közös gazdaságban sem volt minden fenékig tejföl, de a gond nem egy ember vállára nehezedett. Így könnyebb volt. Brigádvezető lettem a téeszben, amolyan mindenes: ha kellett zsákoltam, ha kellett, arattam, mert az ötvenes években más volt egy brigádvezető helyzete, mint rnostl , Beosztásomból eredően (ne haragudj a hivatalos fogalmazásért — megszoktam) sokat kellett az irodában forgolódnom. Ez természetes volt. Azt is természetesnek tartottam, hogy a kis agro- nómus asszonykát meg-meg- simogattam, tapogattam. Olyan büszke mellei voltak, mint annak a Juliskának ott, a kis szlovák hegyi fdlu- ban, emlékszel? Kati — így hívták az asszonykát — nem nagyon tiltakozott, sőt a maga módján még biztatott is. Egyszer, egy forró júliusi napon, amikor az irodában csak ketten voltunk, így szólt hozzám: — Nincs itt senki... — Nincs — mondtam — Akarod ...? — Akarom. — Zárd be az ajtót. Bezártam. Kellemes hűvös volt a szobában és kellemes félhomály. Kati a szoba közepén állt, mellei kibomlot- tok a vékony ingéből. — Tudsz vigyázni? — kérdezte. Igen, ezt kérdezte, határozattan emlékszem, hogy ezt kérdezte, de most már arra is emlékszem, hogy hűvös volt a hangja, és volt benne valami számítás. Akkor nem törődtem ezzel. Még arra is emlékszem, hogy azon a napon a feleségem hajnalban kezdte a munkát, markot szedett az egyik munkacsapatban az első kaszás után, mert akkor még hírét sem hallottuk a kombájnoknak. Tudod, ez a kis történet azért jutott eszembe, mert tegnapelőtt este — éppen vacsoráztunk — valaki kopogott az ajtón. — Tessék — mondtam a tányér fölött egy kicsit bosz- szúsan: ki zavar ilyenkor? — Jó estét — lépett a szobába egy harminc év körüli fiatalember, szorosan mögötte jött egy asszony, aki olyan idős lehetett, mint én. — Jó estét — fogadtam a köszönést. — Azt hiszem, jó helyen járunk, anyám — mondta a fiatalember a mögötte álló asszonynak úgy, hogy közben le nem vette volna a szemét rólam az istenért sem. — Attól függ, hogy kit keresnek — védekeztem a bennem föltámadt furcsa érzés ellen, mert úgy éreztem, hogy valahonnan ismerem az asz- szonyt is, a fiatalembert is, aki egész biztos, hogy a fia. — Kis Jánost keressük, — szólalt meg az asszony csöndesen, lehajtott fejjel. Meleg- barna hangja volt, ismerőt. nekarnak — a pécsiek mégis simábban vették ezt az akadályt, mint például a jóval könnyebben tolmácsolható Mendelssohn-nyitányt. Breitner Tamás zeneisarát csöppet sem látványosan, egyszerű jelzésekkel, de olyan biztonsággal, tudatossággal fogta össze a Brahms-szimfóniában, olyan gazdag, buja színezéssel varázsolta elénk a II. tétel természetlátomását, hogy minden mozzanatnál Szabolcsi Bence találó szavaira keilett gondolnunk: »...ez a német erdők zenéje.« Valóban az volt. A harmadik tétel keserű, mo- solytalan scherzójának előadása — a hangszerelés gyönyörű kidolgozásával — élményszámba ment. A hegedűk világos, egységes hangzása — az első két műsorszámmal összevetve — igazi meglepetés volt. A súlyos mondanivalóid negyedik részben ismét a zenekar fúvósainak összhangját kellett megcsodálnunk. Egyszóval: a koncertévad eddigi legemlékezetesebb előadásának lehettünk tanúk Lengyel András — Kis János vagyok — álltam fel az asztaltól, és nyújtottam a kezemet a fiatalember felé, aki elfogadta: — Üdvözlőm, apám. Mellbevágón a mondattal, de úgy, hogy nem tudtam megmozdulni, csak álltam, mint a szobor. Nem tudom most már megmondani, hogy mennyi idő múlt így el, nekem egy örökkévalóság volt még akkor is, ha csak másodpercekig tartott a borzalmasan nagy nyomás. Még el nem felejtem: a feleségem az asztalnál ült legény fiammal együtt, hiszen — ezt is említettem neked — vacsoráztunk, de eddig sem szóltak egyetlen szót sem, most mintha ott sem lettek volna, én nem vettem őket észre. — Hát... üljenek le — préseltem magamból a szavakat. — Sohasem magáztál, te Jancsi — szólalt meg az asz- szony, amikor leült. — Soha. — Emlékszel...? — kérdezte. Borsányi Julika volt az, a kemény mellű Julika a kis szlovák hegyi faluból, akinek ölelését, barna testének szénaillatát több mint harminc évvel ezelőtt szívtam magamba. Háború volt akkor. Minden perc, amelyet túléltünk, ajándék volt... Legalább te hidd el nekem, barátom, te ott voltál! Falusi Jómét Intenzív betegellátás — életmentés Az utóbbi évtizedekben s kórházi ápolás alapvető szemléletbeli változásának lehetünk tanúi. Az eddigi szakosított ellátást a betegek állapota szerinti felosztás váltja feL Fölismerték ugyanis, hogy azaku- tan súlyos állapotban levő betegek esetében nem annyira a kiváltó ok gyógyítása az elsőrendű feladat, hanem az alapvető életfunkciók (vérkeringés, légzés, folyadékháztartás egyensúlya) fenntartása, illetve rendezése. Az alapbajt akkor kell majd gyógyítani, amikor már sikerült elhárítani az életveszélyt, és a beteg túl van a heveny állapoton. Az ilyen rendszerű ápolás érdekében változtatni kell a kórház hagyományos szervezetén, a személyzet képzettségén, az alkalmazott gépi eszközök minőségén és számán, sőt adott esetben a kórházépületet is át kell alakítani a célnak megfelelően. Az intenzív osztályon az eszméletlen beteget ptiuául olyan ágyban kell elhelyezni, amely teljesen körüljárható, és terjedelmes készületekkel körülvehető. Az egy ágyra jutó alapterületnek tehát többszörösen nagyobbnak kell lennie, mint egy hagyományos ápolási helyiségben. De ugyanilyen peciális követelmények adódnak épületgépészeti szempontból is. Az intenzív osztályon ma már nem nélkülözhetők a klímaberendezések, amelyeknek esetleg nemcsak a szoba hőmérsékletét és a levegő relatív nedvességtartalmát kell szabályozniuk, hanem az ionkoncentrációt is, sőt baktériumölő hatású anyagot is kell tartalmazniuk. A klimatizálás azonban csak akkor működik tökéletesen, ha zsilipéit és légmentesen záródó bejárati ajtót alkalmaznak. Az intenzív osztályon a központi megfigyelő berendezés áttekinthetően mutatja a betegek legfontosabb jellemző adatait, fény- és hangjelzéssel figyelmeztet, ha valamelyik beteg bármelyik adata veszélyes mértékben eltér a normálistól. A berendezés külön helyiségben van, ahonnan üvegablakon keresztül lehet a betegekre rálátni. A súlyos állapotú beteg jellemző adatait az á~’ melletti készülékkel is lehet folyamatosan mérni. így az ápolónő vagy a kezelőorvos a beteg szemrevételezése közben gyorsan tájékozódhat a mért és regisztrált adatok alakulásáról is. Más készülék láthatóvá teszi a beteg elektro- kardiogramját, és a műszeren leolvasható a beteg szívfrekvenciája; ugyanezen a műszeren lehet a szívfrekvencia megengedett határait is beál- ! lítani. I Népszerű romantikus művekkel vendégszerepeit legutóbb a Pécsi Filharmonikus Zenekar Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban Breitner Tamás vezényletével. Ügy látszik, a megyeszékhely közönségét a mutatós műsorösszeállítás sem babonázta meg: a koncertre a bérlettulajdonosok közül is kevesen jöttek el. Pedig akik jelen voltak, bizonyára nem bánták meg. Mendelssohn : Hebridák. avagy Fingal barlangja című nyitányában a vadregényes skóciai szigetcsoport, a tenger, a barlangok byroni hangulatából ezúttal keveset éreztünk meg. Az egyetlen, ami a korrekt, de semmiféle érzelmi-zenei »pluszt« nem tartalmazó rutinprodukcióban felülmúlta az átlagos színvonalat: a réz- és fafúvósok tömör, tiszta, erőtől duzzadó játéka volt Chopin f-moll zongoraversenye inkább nevezhető apró, költői formák sorozatának, mint klasszikus értelemben vett nagy ívű, szigorúan fel- énített versenyműnek. Hangulati világa a szláv érzelmes- ség és a francia elegancia sajátos keveréke, a könnyedség és a pillanat lírai szépségei
