Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-04 / 54. szám

A leggazdagabb gálosfai szegény Szegényes otthon aligha okozott még akkora boldogsá­got, mint ez a siváran berende­zett gálosfai kis ház Juhász Imrének és feleségének. 15 évi házasság után tavaly osztály­részükül jutott a »saját élet« Két hónappal később egy sú- soly szembetegség elvette a férfi látását... — A legkínzőbb az volt, hogy nem tudtam dolgozni. Csak ültem a, verandán, az­után, ha gyenge fénypontok úsztak végig az utcán bejöt­tem, mert tudtam, hogy már besötétedett. — Az autók lámpáit mond­ja — szólt közbe az asszony. — Azt el sem lehet mondani, hogy mit éltem át az alatt az j öt hónap alatt. — Hitt benne, hogy valaha még látni fog? — Nem akartam elhinni, hogy többé nem fogok látni... Mikor a műtét után levették a kötést, megláttam az ablakke­retet, Igaz, csak fél szemmel es nagyon homályosan, mégis j nagyszerű érzés volt. A férfiban volt valami meg­magyarázhatatlan. Életkorát csakúgy képtelen voltam meg­becsülni, mint iskolai végzett- | ségét. Ősz hajszálai ellenére j vélhettem harmincévesnek, de i hatvannak is. Körülményei na- \ gyón egyszerű embernek mu- j tatiták, kifejezései azonban esi- j szóltak voltak, mint afféle mű­velt, világlátott emberé. Mi- . közben hallgattam, az utóbbi benyomás erősödött bennem. — A kórházban a szobatár­sakkal sokat vitatkozhattam. Egyikük azt bizonygatta, hogy ami csak versben elmondható, azt mind elmondták már a múlt' századiak. És ugyanígy: ami dallam a földön csak léte­zik, azt már mind lejegyezte Mozart és Beethoven. Én vál­tig állítottam, hogy az a hét hang még végtelen sok új dal­lamot adhat, ,és azt is, hogy a mai kornak még ezernyi oiyan jelensége van, amelyet egyet­len költő sem ábrázolt... — Miről vitatkoztak még? — Például arról, hogy Pe­tőfinek abban a sorában, hogy -Még ifjú szívemben a lángsu­garú. nyár«, az ifjú jelző mire vonatkozik: Egy társam szerint a költő szívéi-e, holott helye­sen így van: »Még ifjú, szí­vemben a lángsugarú nyár«. — Miből gondolja, hogy így helyes? — Érzem. Különben hiányos volna a mondat. Kiderült: Juhász Imre fiatal kora óta versfaragó ember. Fé­lénken ajánlotta, hogy elmon­daná egy saját versét'. Azt vála­szoltam, szívesen hallgatom, miré ő egy kisiskolás zavarával kezdte: »Ember, hiszek ben­ned .. .« Hallgattam a veretes versezetű, elkoptatotí nagy sza­vakkal teli sorokat, és meg­döbbentem. Egy jól meglelt közhely olykor több őszinte emberséget képes közvetíteni, mint bármely eredeti gondolat. Mikor a végére ért, várta a v éleményemet. Mentegetőztem, hogy nem vagyok hivatott, az­után mégis kiböktem: úgy ér­zem, mintha már hallottam volna ezt a verset.. — Az Élet és Irodalom szer­kesztője három sort írt nekem, melynek az a lényege, hogy a jó szándék kevés. Meg, hogy olvassak sokat -.. Nem bántott a levele, hiszen a célom nem a megjelenés volt, csupán kí­váncsi voltam egy értő véle­ményére. Azt hiszem, túlságo­san közérthető vagyok. A ver­seimben nincsenek »gondolati áttételek«. Igaz, egyszer meg­próbáltam úgy verselni, mint a maiak. A klinika ablakából megláttam a párába burkolt Mecseket. Szertelen jókedvem­ben verset kanyarítottam egy öregemberről, aki pipája szá­rát a hegy oldalába döfi, az­után teleeregeti ködfüstjével a kerteket. Nem bírta megállni, hogy ne »vizsgáztasson«. Versekről kér­dezett, azután arról, hogy va­jon Magellán visszafodult-e a róla elnevezett szorosból, vé­gül hogy a háromszög meg­szerkeszthető-e egy adatból. Először azt hittem, kérkedik a maga gyűjtötte tudással, azután megértettem, hogy hónapok óta az első vagyok, akivel ef­félékről beszélgethet. A ritka lehetőséget igyekezett minél in­kább kihasználni. — Szeretne tanár lenni? — Nem lehetek tanár, így liât értelmetlen volna vágy­nom rá. — Mire jó a műveltség, ha sem továbbadni, sem hasznosí­tani nem tudja? — Hallgatom a rádiót vagy a tv-t, és értem, miről beszél­nek. A dolgokat el tudom he­lyezni a világban, és ez örö­met ad. Könyvekről beszélgettünk, és ő csaknem szégyenkezve val­lotta be, hogy mostanában szí­vesen forgatja Platon filozófiai munkáit. Juhász Imre hat ele­mit végzett tsz rokkantsági nyugdíjas. Tehetsége és értel­me szétfeszíti szürke és lehető­ségek nélküli élete határait. Az asszony nem tudja, mi­lyen mély a kút, amelyből fér­je merít Mégis megérezte e mélység mámorát... ö árulta el egy titkukat. — Ha már minden munka kész a ház körül, verseket ol­vasunk föl egymásnak. Ez a nap legszebb része. Évtizednyi munkával és ku- porgatással kényszerítették ki a sorstól, hogy annyi évi ké­séssel átélhessék a tervezgetés korát. Nyári konyhát ragaszta­nak a házhoz, ha jut rá, bútort vesznek a mostani szegénység­szagű helyett  férfinak van egy titkos vágya is: írógépet szeretne — Tele vagyok témával. Ver­seket írnék és talán egy film­forgatókönyvet. .. — Miről szólna a film? — Egy tsz-elnökről, aki egyik napról a.másikra kétségbeeset­ten próbálja egyensúlyban tar­tani szétesőfélben levő gazda; ságát Hamisít és csal, mert képtelen beletörődni a kudar­cába ... Az asszony • elpanaszolja, hogy férje olykor nekimegy a csukott ajtónak, máskor »vak- siságában« az asztal mellé te­szi a poharat. — Ilyenkor még szólni sem lehet neki, mert nagyon .érzé­keny. Különös ember, a leg­jobb ember ... Nagyon bolon­dos. Olyanokat tud mondani, hogy a gyerekkel együtt gu­rulunk a nevetéstől. Minap is mondom neki: »Hagyd már el, mert szúr az oldalam !« A fiú meg csak bíztatja: »Ne hagyd, apa, csak mondd!« A sok viszályt és kese­rűséget látott falak közé mos­tanában egyre gyakrabban köl­tözik vidámság. Sokan szánják a faluban Juhász Imrét sorsá­ért, szegénységéért. Pedig hát ritka irigylésre méltó ember. 0 a leggazdagabb gálosfai sze­gény. Bíró Ferenc Mikroßlmen a betegek kórlapja A bonyolult kórházi ügyvitel egyszerűsítésére mikrofilmes archiválási rendszerre tértek át az Országos Reuma- és Fizi­koterápiás Intézetben. Képünk ön: mikrofilm készül a kórla­pokról. Szapudi András A BESENYŐ »Üljön bele és menjen to­vább.« Azért is otthagytam a ladikomat, és busszal mentem vissza a városba. De attól a naptól fogva gyakran kijár­tam a lányhoz. Volt egy kis Csepelem, azzal mentem. Egy­órás út volt a Rába mentén, a töltésen. Még aratni js segí­tettem az apjának, bár nem sok hasznomat vette az öreg. Mindegy. Este a kocsmában áldomást ittunk a kontójára, aztán ír énkével — így hívták a lányt — hajnalig csókolóz- tunk az ivó melletti kis szo­bában. Messzebbre nem jutot­tam vele máskor sem, hiába próbálkoztam újra és újra. »Majd a férjemmel« mondo­gatta a lány makacsul, én meg már azon gondolkodtam, hogy egye fene, megnősülök. Azt sejtettem, hogy Irénke másoknak is tetszik, hát hogy­ne tetszene egy ilyen gyönyö­rű lány, gondoltam. A falusi­ak aztán megsúgták, hogy egy cserbesei legény kerülgeti, és atyaian figyelmeztettek: »Az­zal jó lesz vigyáznia.« »Mi­ért?« kérdeztem. »Mert bese­nyő« mondták. »A besenyő, ha szeret egy lányt, gyilkol is érte.« Bolond beszéd, gondol­tam, és nyugodtan jártam to­vább a kocsmárosékhoz. Aztán egy este három sötét homlokú legény lépett az ivóba. Tudtam, hogy nem odavalósiak, és sejtettem, miér jötték. Irénke a szemével in­tett, hogy menjek utána a kisszobába. Odabent izgatot­tan mondta, hogy eszembe ne jusson visszamenni az ivóba, mert ezek a legények azért jöttek, hogy kikészítsenek. Köztük van Durcás is, a hí­res bicskázó, mondta a lány, és elpirult »Szóval ez a Dur­cás a vetélytársarn« támadtam Irénkére, mintha ő tehetett volna arról, hogy kutyaszorí-_ tóba kerültem. Őszintén szól­va, nagyon begazoltam. Rá­adásul Irénke sírva fakadt, és alig bírtam megvigasztalni. Jól nézek ki, gondoltam. Egyszer csak hallom, hogy odakint az a Durcás azt mond­ja az apósjelöltnek : »Küldje ki azt az aszfaltkoptató senki­házit, mert beszédem van ve­le.« Az öreg bejött, megmond­ta, mit üzent Durcás, és a leíkemre kötötte, hogy a vi­lágért se menjek. sehova. «Eszem ágában sincs« mond­tam, és kértem egy fröccsöt. Az öreg tíz órakor bezárta a kocsmát. A legények kimentek az udvarra, de előtte Durcás nagy hangon kijelentette, hogy a bőrömet a kerítésre terítik majd száradni. »Ezek meg­várnak« mondtam az apósje­löltnek. »Lehet, válaszolta, bár most már elég hosszúak az éj­szakáit És hidegek« — tette BIZTOS ALAPOKON Somogy szántóterületének tizenöt százalékán folytat me­zőgazdasági termelést tíz ál­lami gazdaságunk, a termelé­si értéknek viszont a harminc százalékát ők állítják elő. Munkájuk, gyakorlatuk sok vonatkozásban tanulságos pél­da. Az »ifjabb testvérek«, a termelőszövetkezetek már be­fejezték zárszámadásukat; ná­luk is rövidesen véget érnek az évet értékelő termelési ta­nácskozások. Milyen tények, milyen tapasztalatok adnak témát ezeknek a fontos fóru­moknak — erről beszélget­tünk Tóth Lászlóval, az Álla­mi Gazdaságok Országos Köz­pontja megyei főosztályának igazgatójával. — Az utóbbi egy-két év­ben a növekvő termelési eredményekkel együtt minőségi fejlődés is tapasztalható ál­lami gazdaságaink tevékenysé­gében. A múlt évet vizsgálva, hogyan tükröződött ez az ál­talános tapasztalat? — Talán azzal kezdem, hogy valamennyi gazdaságunk nyereséggel zárta az évet — mondta Tóth László. — Az igaz, hogy egy évvel koráb­ban sem volt veszteséges üzem, de néhány éppen a »határon« állt meg. Például Öreglak, Siófok 1976-ban alig tudta elkerülni a veszteséget, 1977-ben pedig az előbbi nyolcmillió, az utóbbi három­millió-hétszázezer forint nye­reséget hozott, összegszerűen a legtöbbet — 42 millió fo­rintot — a balatonboglári gazdaság »tette az asztalra«, de nagyon figyelemreméltó­nak tartom az évek óta sta­bil kutasi gazdaság 27 milliós, a böhönyei gazdaság 20 mil­liós nyereségét, nem beszélve a kaposvári főiskolai tangaz­daság 26 milliós eredményé­ről. Ismert, hogy ez a nagy­üzemünk elég mélyről indult, a hetvenes évek elején szanál­ni kellett, azután lépésről lé­pésre erősödött. összességé­ben: gazdaságaink a 140 milliós eredménytervükkel szemben 188 millió forint nyereséget érteik el. A fejlő­dést pedig az tükrözi, hogy ez hetvenmillióval több az előző évinél. — Hogyan aránylik ez a gazdaságok ötödik ötéves tervi programjához? — A terv 1977-re 102 mil­lió, 1980-ra 140 millió forin­tot frt elő. Ezt már jóval túl­teljesítettük. Ha nem is ilyen arányban, de hasonlóan ál­lunk a termelési értékkel. A középtávú tervünk 1977-ben 2,2 milliárd forintos termelési értékkel számolt, folyó áron tavaly 2,3 milliárd forint ér­téket állítottak elő gazdasá­gaink. Hozzáteszem : ezzel arányosan nőtt az árbevétel: 1975-höz képest harminc szá­zalékkal több, 2,1 milliárd fo­rint tiszta bevételük volt gaz­daságainknak. Említésre mél­tónak tartom, hogy a korábbi lemaradásokat pótolva a munkabérekben is sikerült közelíteni az országos átlag­hoz; harminchétezer forint volt a dolgozónkénti bér, és ez mintegy ezer forinttal ma­gasabb, mint amit a középtá­vú tervben előirányoztunk. — Milliókról, milliárdokról, eredményekről szólt. Vitatha­tatlanul elismerésre méltók, beszédesek. De milyen forrás táplálta őket? — Egyszerű is, meg bonyo­lult is a válaszom, de min­denképpen összefügg azzal, amit említett, hogy minősé­gi változások mennek végbe gazdaságainkban. Az eredmé­nyek elsődleges forrásának te­kintem azt, hogy beértek a korábbi évek nagy beruházá­sainak gyümölcsei — gondo­lok Itt az állattartó telepek feltöltésére, szakszerű kihasz­nálására. Másodikként emlí­tem, de tulajdonképpen az előzővel egyenrangúnak tar­tom, hogy szigorúbb lett a technológiai fegyelem, más szóval: fegyelmezett gazdálko­dás folyik. Jól mérhető pél­dául, hogy azokban az ágaza­tokban is, ahol nincs terme­lési rendszer, olyan technoló­giát sikerült a gazdaságoknak kialakítaniuk, amely tartal­mazza a rendszer fegyelmét — Hogyan sikerült ezt a gyakorlatot, mondhatnám úgy is: légkört kialakítani? — Meggyőződésem, hogy a dolgozók bevonása a felada­tokba, vagyis a demokratiz­mus szélesítése olyan eszköz, amely hihetetlenül nagy lehe­tőségeket rejt magában. Na­gyon leegyszerűsítve: sikerült elérni, hogy a tervek, a fel­adatok teljesítése nemcsak az igazgató, a vezetők feladata és felelőssége. Munkahelyi kö­zösségekre, brigádokra, terü­letekre lebontva a tennivaló­kat, ki-ki személy szerint érti, látja a saját feladatát, és szeretném hangsúlyozni: a fe­lelősségét. Természetesen eh­hez megfelelő üráe&eltségi rendszer is kapcsolódik. — Az 1977-es jól sikerűit év után miben látja állami gaz­daságaink legfontosabb fel­adatait? — Amikor azt mondom, hogy az eredmények megszi­lárdításában, akkor ebbe be­leértem a termelési érték mintegy 9 százalékos növelé­sét is. Ahol nekünk — hason­lóan más mezőgazdasági szek­torhoz — megítélésem szerint óriási tartalékaink vannak, az a differenciáltság csökkenté­se. Határozott lépéseket te­szünk annak érdekében, hogy az azonos feltételek között működő gazdaságoknál mér­séklődjenek a különbségek a búza, a kukorica, a tej ter­melésében, és egyéb terüle­ten is. Ennek természetesen nemcsak szakmai, szervezési, hanem emberi vonzata is van. A mostani létszámra hosszabb távon is szükségük van gazdaságainknak, ezért elengedhetetlen, hogy mind a munkahelyi körülmények javításában, mind szociális téren az eddiginél többet te­gyünk. Minden gazdaság ter­vet dolgozott ki, és több mil­lió forintot fordít arra, hogy dolgozói számára kedvező fel­tételeket teremtsen. — Az integrátori feladatok végzéséből néhány gazdasá­gunk tavaly példásan kivette a részét. Van-e elgondolásuk a tervékenység továbbterjesz­tésére? — Mindenképpen folytatni szeretnénk ezt a muníkát A Viticoop, a Solanum, a siófoki gyümölcstermelő, a balaton- nagybereki vadgazdálkodási társuláson kívül gesztorsá­gunkkal épül agrokémiai köz­pont. Gyakorlatilag megala­kult a főiskolai tangazdaság és négy környező tsz sertés­hizlaló társulása. Foglalko­zunk azzal a gondolattal, hogy a Balaton-környéki lápos, ber­kes területek hasznosítása ér­dekében hízómarha-társulást szervezünk, balatonnagybereki gesztorsággal. A bárdibükki gazdaságra építve, a környe­ző szövetkezetékkel karöltve, szeretnénk a zselici dombos legelőket hízómarhával hasz­nosítani. Egyébként is rét­jeink, legelőink intenzív hasz­nosítása ötödik ötéves ter­vünk visszalevő éveinek igen fontos programja — mondta befejezésül Tóth László V. M. Mozgalom és munkavédelem hozzá. Időnként kinézett az udvarra, ott vannak-e? Ott voltak. A kút káváján ülték, és cigarettáztak. »Ha most ép bőrrel megúszom, ezután messze elkerülöm ezt a falut« fogadkoztam magamban. Hajnalig dekkoltam a kis- szobában. Mielőtt kimerész­kedtem, az öreg még egyszer tüzetesen körülnézett a kocs­ma körül. »Elmentek« mondta azután. »Hát én hogy megyek el?!« kérdeztem majdnem sír­va, mert megpillantottam a motoromat. Az udvar köze­pén, egy pocsolyában hevert rettenetes állapotban. »Mind­járt jön a tejeskocsi« vigasz­talt az öreg. »Azzal elme­hetsz.« üsszeroncsolt moto­rommal együtt tejeskannák között utaztam haza. Körülbelül másfél hét múl­tán megint találkoztam Dur- cással, de akkor az én házam táján, az újvárosi Kék ga­lambban, Ünneplő ruhában álldogált a pult közelében, és odaadóan fröccsözött. Amikor megláttam, rögtön szóltam né­hány havernak, hogy legye­nek majd a közelemben, mert itt most nagy balhé lesz. Az­tán odamentem hozzá, és po­fátlanul beleittam a fröccsébe. Azt hittem, egyből a torkom­nak ugrik. De azonnal észre­vette a haverjaimat, akikről lerítt: alig várják, hogy meg­védhessenek. Az arca hirtelen megváltozott. »Szerbusz, paj­tás« szólt melegen, és elém tartotta a lapáttenyerét. »Ne haragudj a múlkoriért, belá­tom vétettem ellened.« Annyi­ra meglepődtem, hogy kezet fogtam vele. Durcás azután két fröccsöt rendelt, és mire föloesudtam, az egyik pohár a kezem’>en volt. A haverjaim csalódott pofával ódalogtakeL (Vége következik.) Statisztikai adatok, sajnála­tos esetek tanúsítják, hogy igen sok a tennivalónk a baleset- és á munkásvédelem területén. A termelés ugrásszerű fej­lesztésének korszakát éljük, a korszerűsödő technológiával a balesetvédelem igen nehezen tud (ha tud?) lépést tartani. Beszűkültek az intenzív fej­lesztés határai, hosszabb távon létszámcsökkentéssel kell az üzemeknek, vállalatoknak szá­molniuk, így a balesetek miatt kiesett munkaórák — túl a baleset okozta anyagi és erköl­csi veszteségen — a termelés kerékkötőivé válnak. A balese­tek elleni védekezést, különö­sen a megelőzést folyamatosan, a technológiával összhangban kell fejleszteni. Ez ma már természetes. De az már kevésbé, hogy az üze­meknek, vállalatoknak a meg­előzésre tett intézkedései — bármilyen jók legyenek is — a munkásvédelem feladatainak csupán minimumát jelentik. Lehet tökéletes egy munkavé­delmi fejlesztési terv, lehetnek megfelelő védőberendezések, lehet megelőzési szempontból kiválóan felkészíteni a közös­séget, ha a gyakorlatban a gé­peket, műszereket kezelő dol­gozók nem érzik — a fizikai fájdalmon túl — a brigádnak, üzemnek, gyárnak okozott anyagi veszteséget. Vagy: a vállalat felső- és középszintű vezetői nem törődnek ezzeL Az érdekvédelem mindany- nyiunk — a munkástól a ve­zérigazgatóig — érdekének a védelmét jelenti. — Nem gondolja, hogy sok egy kicsit ez a cécó — hallot­tam a minap egy balesetvédel­mi oktatáson. — Mi elég értelmes embe­reknek tartjuk magunkat, elég egyszer is egy dolgot hallani! Valóban nem kell tűlinagya- rázni! De a sok év alatt a köz­vetlen termelésirányítókba be­vésődött gyakorlaton (oktasd a balesetvédelmet, sűrűn és ki­merítően, mert ebből bajod nem lehet) csak a közösség tud változtatni. A balesetek csök­kenése ehhez jó »ajánlólevél«! A munkavédelmi őrmozga­lom nem új keletű balesetvé­delmi módszer. Az őrség tagjai meghatározott időközönként váltják egymást, és elsősorban a pályakezdő fiatalokat, mun­katársaikat figyelmeztetik a különböző baleseti veszélyfor­rásokra, hívják fel figyelmüket a védőfelszerelések használatá­ra. Több üzemben látottak, ta­pasztaltak alapján azt kell mondanunk, hogy a mozgalom még messze van céljától. A fi­gyelemfelhívásokat, az erélye­sebb figyelmeztetéseket sok helyen még fölösleges »beszó­lásként« értékelik, s ha pilla­natnyilag használnak is — az eredmény a tudatossá válás­tól messze van. A mozgalom erejére a bal­esetvédelem területén is igen nagy szükség van. Eredményes­sége döntően befolyásolná a termelésnövekedést. A baleset- védelem és munkásvédelem mindannyiunk közös ügye. Datier Gafrftf

Next

/
Oldalképek
Tartalom