Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
AZ IFJÚSÁG ÉLETE Fiatal vezetők Valószínűleg egy szakmában sincs akkora szemléletváltozás mostanában, mint amilyennek a mezőgazdaságban vagyunk tanúi. Mindennek természetesen meghatározója az a gazdasági háttér, korszerűsítés, technikai fejlődés, amely nap nap után végbemegy a közös gazdaságokban, és amelyhez igazodni kell. Többek között jól képzett, széles látókörű szakembereket kell alkalmazni. Az igazi szakemberek pedig — számos vita volt erről — csak nagyon ritkán vándorolnak egyik gazdaságból a másikba. Aki egyszer akár agrár-, akár gépészeti vagy más szakmában bedolgozta magát, egy termelő- szövetkezetben kellő gyakorlatra tett szert, megtalálta számítását, az csak nagyon indokolt esetben megy át a másikba kétszáz forinttal' több fizetésért Mi a megoldás? Fiatalokat kell alkalmazni. Nemegyszer olyan frissen végzett diplomásokat, akiknek éppen csak becsukódott a háta mögött az egyetem kapuja. Igen ám, de a fiatal diplomások egy része néha egészén rövid gyakorno- koskodás után vezetővé kell váljon. Szükség van a tudására — de nincs megfelelő emberi tapasztalata a vezetésben. Kockázatot vállalnak a gazdaságok, ha alkalmazzák őket? Számos fiatal termelőszövetkezeti vezetőt kérdeztem meg erről. Valamennyien azt mondták : igen. Megkérdeztem javasolták: úgy válaszoltak, azokat is, akik őket vezetőnek nem kockázat ez, hanem előlegezett bizalom, amely általában megtérül. A tsz-elnökök^ fóagronómusok nem beszéltek kényszerhelyzetről. Nem tárták szét a kezüket, mondván: mit csináljunk? A fiatalok pedig úgy érezték, meg kell felelniük a bizalomnak. És azt hiszem, ez a nyitja indulásuknak. Annak, hogy megállják a helyüket. Mindenkiben, aki valóban szereti a szakmáját, ott él az igény: megmutatni, mit tudok! Elképzeltem valamit, most szeretném megvalósítani. Ha ehhez területet kap, ha bíznak benne, és ami a legfontosabb — segítik, az esetek nagy százalékában jó vezető válik a mérnökből, közgazdászból, állattenyésztőből. Csaknem valamennyi megkérdezett fiatal vezető elmondta: attól kezdve, hogy kinevezésén megszáradt a tinta, volt valaki, akihez kérdéseivel fordulhatott, aki segített I eligazodni a mindennapok apró, gyakorlati munkáiban. Ez az ember nemegyszer a főag- ronómus volt, máskor éppen a brigádvezető, a diplomás beosztottja. Nem megy ez a vezetői tekintély rovására? — kérdezhetné valaki. Nem hiszem. Ismerek olyan ágazatvezetőt, akinek az öreg állattenyésztő mutatta meg a szakma alapvető fogásait, azzal, hogy a könyvből tanult tudás mellé jól jön ez is ... Soha nem élt vissza vele. De ez a fiatalember becsüli is azok keze munkáját, akik az irányítása alatt dolgoznak. A pár hónapja gyakornokként tevékenykedő szakemberben meglátni a leendő vezetőt — ehhez szem kell. Nem is alkalmas mindenki arra, hogy vezessen. De az sem engedhető, hogy csak rámutassanak valakire vezetőt csináljanak belőle, azután magára hagyják. Kétoldali dolog a bizalom. Aki előlegezi, annak biztosítani kell a megvalósulás feltételeit is. Ezzel a háttérrel és biztos tudással a világmegváltó tervekkel induló fiatalokból nem sértett, meg nem értett ember, hanem a gyakorlati lehetőséget kamatoztató fiatal vezető lesz. S. M. Pályakezdő szakmunkások Tislér Mária, Szijj Ferenc és Hajnal László — Még mindig csodálkoznak az emberek, ha egy lány esztergályosnak megy. Faggatnak az ismerőseim: hogy bírod csinálni? Pici alkatrészeket gyártunk, egyártalán nem nehéz. Így beszél Tislér Mária, a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyáregységének újdonsült szakmunkása. Ö is. mint két marós társa: Szíjj Ferenc és Hajnal László azt mondja, hogy a múlt nyáron zökkenő nélkül állt be életükben a változás. Ebben a gyárban voltak tanulók, s ismerősök, barátok közé kerültek. Megkönnyítette beilleszkedésüket hogy az alkatrészgyártó üzemben, ahol 6k dolgoznak, harminc év az átlagéletkor. — Itt ismeretlen a szakmai féltékenység, sőt mindenki arra törekszik, hogy segítsen nekünk. Persze bizonyos fogásokat magunknak kell megtalálnunk, s ez időbe kerül. Az első két-három hónap volt nehéz, az is elsősorban azért, mert meg kellett szokni, hogy teljesítménybérben dolgozunk. Nem mindegy, hogyan áll neki az ember egy munkának. Amit aztán elkészítünk, annak jónak kell lennie Mária órabére ti forint 70 fillér, Ferencé 20 fillérrel kevesebb, Hajnal Lászlóé pedig 11 forint 20 fülér. Keresetük a, teljesítésük szerint alakul. Olyan Is előfordult már, hogy három és fél ezret vittek haza. — Persze meg kellett tanulnunk a pénzzel gazdálkodni — nevet Mária. — Amikor az első fizetést megkaptam, amit megláttam a kirakatban és megtetszett, megvettem. Több volt a pénz, mint az ösztöndíj, azt gondoltam, hogy hű, most milyen gazdag vagyok ... Aztán kifizettem az albérletemet, s — mert a szüleim messze élnek tőlem — bizony gondban voltam abban a hónapban..! Mária kivételével — aki gépészeti szakközépiskolába és főiskolai előkészítőre jár — két műszakban dolgoznak. Szíjj Feri hozzáteszi: — Délutános héten csak ké‘ napot dolgozom,' mert én is érettségire készülök. Hajnal László a katonaidő utánra tervezi az érettségit Ö. aki híres Svejk-rajongó, nehezen tűrte az Iskolai fegyelmet, de barátai szerint nagy könyvmoly. Elsőnek állt Szíjj Feri mellé, amikor az azt mondtat »-Nézz körül ebben a műhelyben. Itt mindenki brigádban dolgozik. Alakítsunk egyet mi is.« Egymás markába csaptak, s ezután jött a meglepetés: az eredetileg elképzelt négy helyett most hatan vannak a Ságvári Endre nevét viselő közösségben. — Azért ennyien, mert egy emberünk elment katonának, két nőkollégánk pedig gyermekgondozási szabadságon van. Igyekszünk úgy dolgozni, mint például Hideg Lajos vagy Majtényi Lajos. Tőlük tanultuk a szakmát, a munkafegyelmet. Ezek a fiatalok tehát megtalálták számításukat. De hogyan vélekednek róluk? Mózs József, az üzem művezetője: — Valamennyi új szakmunkásunkkal jól jártunk. Már összetettebb, nehezebb feladattal is nyugodtan megbízhatjuk őket Határidőre elkészítik a munkát, mégpedig jó minőségben. G. J. Simogató kéz, néiiáoy emiékíoszlány öregek emlékei élnek bennem, mindig nagy szeretettel hallgattam őket, s fáradtan a régi időkről olvasgatva rajtacsípem magam, hogy mdtyo- gok; a Hameríinál láttam... A Hamerli pedig 1920 táján volt vaskereskedő, semmiképpen sem emlékezhetek rá. Leteszem hát a sárgult újságot, de nem hagynak békén a gondolataim. Richter Gedeon, Weisz Manfréd, Schmoll paszta — nevek, cégjelzések villának föl bennem, felködlik egy régi ipartelep... Matyók Katalin, a kaposvári Munkácsy gimnázium másodikosa elmosolyodott, amikor a nagymamáról kérdeztem: — A nagyi meséit szeretem. Elmondta, hogy apu mindig nagy gazfickó volt. Sílécet febrikált magának, és félig megfagyva találtak rá. De a legtöbbet a háborúról mesélt. Apuék hárman voltak, a nagymamáék is elmentek otthonról, és mindig úgy esett, íogy külön-külön látogattak laza, csak a szekrényajtó belső oldalán üzengettek egymásnak, hogy élnek. Ihász Adrienne: — Idős nénikék árulnak világot Olyan aranyosak. Ha negjelennek valahol őszen, dpegve... Én is kedvelem a neséiket. Úgy látszik, minden ipu rossz gyerek. Az enyémet nadzaggal kötötték az asztal ábához, mégis csavargott. Biró Hajnalka »csatlako- :ik«; a nagyszülők mindig eleplezik a szülőket Az ő kiesapja sem volt angyal. A nagymamának szép hang- a van és énekel. A nagyma- nák a szekrény oldalán veze- ik a naplót a családi dátu- nokról, s néha, amikor megkérdezik tőlük délelőtt: mi is örtént 1959. május 21-én, lélután válaszolnak, amikor :pp egészen másról van szó. Akkor indult el először az inokám.« Adrienne: — A padláson turkáltam égi képeslapok között. Akko- iból valók, amikor még a nama és a papa házasok sem oltak. Régies fogalmazás, zép betűk. »Várom a viciná- ist, nézem a csillagunkat, mit választottunk.« Nagyon omantikus. — Mi az a vicinális? — érdezi Hajnalka. Gyorsan legmagyarázzuk. Katalin: _ — Persze nem mindig bedéinek szívesen az öregek. A Dvagjukról, a kedvesükről, a irágcsokorról, kézcsókról arádés kocsisról. Mert a fa- alak többsége kineveti őket. Hajnalka bólogat: 1 — Csak azt mondják, hogy az ő idejükben jól elverték volna a lányt, ha este buliba csavarog egyedül. Pedig érdekes lenne, ha hallhatnánk, hogy mit hogyan csináltak. Bál akkor is volt. — Milyen volt szerintetek egy város, úgy ezerkilencszáz- egynéhányban? Szakadozott válaszok: pici boltok, szűk utcák, lovas kocsi, falusias... A családok össze jártak, mindenki ismerte egymást... A kép nem MsztuL Pedig ők beválásuk szerint sokat beszélgettek az öregekkel. — Jó lenne tudni az ilyesmit? Adrienn« — Hát bizony, hiába mondják, hogy az öregek szenilisek. Néha olyan új dolgokat mondanak, azaz régieket, csak elő kellene szedni megint. Katalin: — Más, amit a történelemkönyv leír. Sok minden nincs benne, egészen hétköznapi dolgok. Történelemórára meg lehetne hívni az öregeket. Teljesen »szimpla«, egyszerű öregeket. Mesélni. — A ti korosztályotokat érdekli ez? Szeretnek az öregekkel beszélgetni? — Nem. Nem jellemző. Alig néhányunkat »izgat«. Nagyanyámmal a konyhában maradékot ettünk. Ö azért, hogy ne menjen kárba, én azért, mert szeretem a harmadszor melegített étel összeérett ízét, a megpörkö- lődött krumplit, és azért is. mert tudtam, hogy a nagyi két falat között meséL »Tudod, buksi, ez most olyan, mint amikor már közel voltak az oroszok. Csakhogy ez lett volna a fő étkezés. És amikor az első lejött az óvóhelyre. tábori konyhát is hoztak. Jobban esett, mint a békebeli ...« Lassan elindultunk visszafelé az időben. Társaim sohasem értették, hogy amikor történelemórán korrajzot kellett mondani, miért jelentkeztem, honnan tudtam? Minket — akarattal vagy akaratlanul — úgy szoktattak, hogy nem fontosak az öregek. A »párbeszéd« szálait mé" ma sem sikerült újra összekapcsolni. A hiányérzet ped!g létezik. Réfi tárgvakat gyűjtünk és »félik holtan« díszelegnek közöttünk, nem kapcsolódik hozzáiuk eev simogató kéz, néhány emlékfoszlány. Luthár Péter A szorzótábla nehezen ment A családi hagyomány szerint a nagypapa türelme, sajátos zamatú, alföldi tájszóíása lendítette ki Csabát a holtpontról, a szorzótábla tanulásakor. Mert valahogy nehezebben akart a fejébe menni, mint társainak. De a jellegzetes, a dunántúli fülnek szokatlan és ezért a gyereknek fölöttébb érdekes kiejtés lekötötte a figyelmét, és segített legyűrni a mechanikus számismétlés unalmát. így azután a kis unoka — szülei és a nagypapa nem kis büszkeségére — a felső tagozathoz közeledve KISZ-tagok a pártban A megyei KISZ-bizottság ! legutóbbi ülésén a somogyi KISZ-szervezetek párttagajánló tevékenységét elemezte. Az egyik felszólaló hiányolta az írásos vitaanyagból a párttaggá nevelésről szóló részt. Nem tartotta elegendőnek, hogy csupán e munka »utolsó fázisáról«, az ajánlásról esik szó. Akadt vitapartnere, aki elmondta: a KISZ egész tevékenysége párttaggá nevelés. Ha tehát átfogó elemzést akartak volna készíteni, akkor a vasgyűjtéstől az Edzett ifjúságért mozgalomig mindenféléről szólni kellene azaz a legapróbb KISZ-es tevékenységet is boncolgathatnák. Ez utóbbi felszólalás megközelítette az igazságot. Valóban erről van szó, a párttaggá nevelés még a legkisebb dolgokat is jelenti. A megye KISZ-munkájáról alkotott átfogó ítélet és a párttagságra való felkészítés közé akár egyenlőségjelet is lehetne tenni. Ha jó a szövetség munkája! akkor jól látja el egyik feladatát, a párt utánpótlásának biztosítását. Ha rossz, akkor rosszul nevel kommunistává ... A párttagajánlás Is elválaszthatatlan ettől, azonban e tevékenység még a más téren kiválóan dolgozó alapszervezeteknél sem törvényszerűen jó.. Épp ez az egyik gond. A kiemelkedően munkálkodó KISZ-es. közösségek is elfelejtik néha, hogy legjobbjaikat a párt soraiba lehetne ajánlani. Az utóbbi években sokat fejlődött Somogybán az ifjúsági szövetség e téren is, de a statisztikai adatokból kiderül, hogy még nem tettek meg mindent a cél érdekében. A tények azt bizonyítják, hogy gondosabb felkészüléssel, a megfelelő emberek kiválasztásával, bátrabb kezdeményezőkészséggel több kiváló ifjúkommunista kerülhetne a pártba. Magyarán a KISZ- alapszervezetek még sokszor túl szerények, a jól dolgozó fiatalok úgyszintén, és «-elfelejtik« a pártalapszervezet figyelmét fölhívni egy-egy társukra. Pedig a pártba került KTSZ-esek sokszor bizonyítják, hogy nem alaptalanul bíztak meg bennünk. A párt- alapszervezetek nagyobb segítségére is szükség lenne néhány helyen. Több pártmeg- bízatással a KISZ-ben dolgozó fiatal pártmunkásra lenne szükség, ez az ajánló tevékenységet is föllendíthetné. Nem véletlenül kapta a KISZ az ajánlás jogát Az alapszervezetek többsége azóta be is bozonyította, hogy jól él ezzel. Most a lemaradókon a sor, figyelmeztetni kell őket, hogy éljenek jogukkal, vegyék komolyan feladatukat számtanból is a legjobbak közé került. Azóta pedig nem ismer más jegyet e tárgyból, mint ötöst. Ez azonban önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy matematikából és fizikából bejusson a tanulmányi verseny országos döntőjébe. Mert ötösig — ha nem is túl sokan — mások is eljutnak. Kovács Csaba, a nagyatádi gimnázium harmadik osztályos tanulója azonban nem elégszik meg a tankönyv példáinak a megoldásával. Tanárai — Knapp Ottó és Ködmön Imre — gondoskodnak róla, hogy készsége sokkal nehezebb feladatokon is csiszolódjék. Rendszeresen kijelölnek számára egyetemi tankönyvekből vett példákat, szakkönyveket ajánlanak neki, és természetesen az egyetemi előkészítő foglalkozásokon is testre szabott feladatokat kap. Csak így érhette az az öröm, hogy kedvenc tárgyaiból eljuthatott az országos döntőig. Ami annál' tiszteletreméltóbb, mert matekból valamennyi versenyzőtársa a kaposvári Táncsics gimnázium tagozatos osztályába jár — ő pedig általános tantervű iskola tanulója. És még csak harmadikos! IIS' tulajdonképpen hátránynyal indult. Nevelői szerint igazi esélyessé jövőre léphet elő. Csaba vékony, nyurga, szemüveges gyerek. Amolyan matematikus alkat. Ami természetesen nem jelent egyoldalú érdeklődést. Hiszen a többi tárgyból is jó tanuló, szereti a társaságot, a sok mozgást: rendszeresen kézilabdázik. Kétszobás, tanácsi bérlakásban él szüleivel és két kisebb testvérével Édesanyját munka közben zavartam meg: egy szíjgyártó székes futball-labdát varrt. Egyik kisfia ugyanis betegsége miatt rendszeres szülői felügyeletre szorul, és így csak bedolgozó munkát tud vállalni. Nevelőapja a Délviép segédmunkása. Mindketten természetesnek tartják, hogy fiúk majd tovább tanul. Hogy hol, rábízzák. Ami tőlük telik, segítik célja elérésében. De nem maradnak magukra. Hiszen az iskola ebben a tanévben is négyezer forint ösztöndíjban részesítette Csabát, hogy ezzel is segítse nyugodt tanulását. — Csak furcsállom, milyen pályára készül. Hát az nem is szakma. Nem sok helyen tudja használni. Nem vitatkozik, csak éppen nehezen szokja meg a fia által választott hivatást. Mert az mégiscsak másként hangzik: mérnök, orvos vagy tanár ... A gyerek megértőén mosolyog: —■ A szegedi tudományegyetemre készülök. Matematikus szeretnék lenni. — Hát milyen szakma ez? Ha kérdezik, minek készül a fiam, nem tudom megmondani. Jó, matematikusnak... De mi az? Hol tud megélni vele? Csaba, mint aki jól ismeri anyja egyáltalán nem komoly aggályait, csak hunyorog a szemüvege mögött Nem vitatkozik, hiszen neki nem az a fontos, mit mondanak a szülei a szomszédoknak, ö már a művelődési ház kibernetikaszakkörében kóstolgatja leendő hivatásának ízét r. u
