Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-18 / 66. szám
FILMJEGYZET Isiét iepyíiik a Laüneú-esnlékszoba A Munkásmozgalmi Múzeum anyagával bővítették Márdus 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvankilencedik évfordulóján ismét megnyílik Kaposváron a La- tinca-emlékszoba kiállítása. Az 1975-ben készített kis kamarabemutató anyagát új rendezésben, s eddig még Kaposváron nem szerepelt dokumentumokkal bővítve láthatjuk ismét Abban az épületben őrzik Latincánaík és kortársainak, harcostársainak személyi és történeti emlékeit, amelyben 1919 áprilisától szeptemberéig családjával együtt élt a Forradalmi Kormányzótanács Somogy megyei biztosa. A kiállítást Jäger Márta, a Rippl- Rónai Múzeum újkor-történésze rendezi, őt kértük meg, hogy mutassa be a készülő Latinca-emlékszoba anyagát — Régi adósságunkat tör- lesztjük azzal, hogy a korábbi kiállítást bővítjük, Latinca Sándor életútját, 1919-es somogyi tevékenységét — a történelmi személyiséghez méltóan — bemutatjuk. Az új kiállítás megalkotásához kértük a Munkásmozgalmi Múzeum segítségét is, számos dokumentumot bocsátott rendelkezésünkre. — A személyesen használt tárgyakról honnan tudjuk, hogy Latincáé voltak? — A kiállításon bemutatjuk többek között azt a kis bőröndjét is, amellyel Kaposvárra érkezett. Közismert, hogy szinte különc módjára csinosan öltözködött mindig, ruhája a családtól került a múzeumba. Iratai közül kiemelném a személyes hangú képeslapokat, melyeket menyasszonyának küldött az első világháború frontjairól. Az egyikben többek között ez áll: »■Gyűlölöm a megfertőzött társadalmat, amelyik ide küldött engem.-« — Latinca kedvenc zeneszerzője Verdi volt. Az ő muzsikája hatott rá a leginkább. Lakásában őrizte a zeneköltő kis mellszobrát, ez is kiállításunk egyik darabja lesz. 1919 januárjában érkezett Somogyba Latinca Sándor. Mi az itt-tar- tózkodásának a bemutatására helyezzük a hangsúlyt a kiállítás rendezésében. Mit tett Latinca, erre felel az anyag jelentős hányada. Hogyan segítette kibontakoztatni az alulról jött kezdeményezésként egyre terjedő mozgalmat, a termelőszövetkezetek megalakítását, melyben Hamburgernek is nagy szerepe volt. Ám — mert jól ismerte a somogyi embereket — az országos intézkedésekkel szemben földosztásra is volt példa megyénkben, Latinca földet adott a hadirokkantaknaik, a hadiárváknak, a nincsteleneknek. Hogy valójában mennyire ismerte Somogyot, erre egy példa: az egyik újságpéldányban megtaláltam azt a hírt, melyben közölte Latinca, mikor tart fogadónapokat. Heti néhány alkalommal mindenkit fogadott, másszor — mint írta — vidékre utazott, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen 2 nép életéről. Az újjárendezett Latinca- emlékszoba anyaga természetesen tartalmaz számos országos érvényű dokumentumot is. A kiállítás mementója: Gero Kázmér festménye,, mely Latinca kivégzését örökítette meg. A kiállítás 21-én 17 órakor nyílik meg. H. B. Paganini boszorkányosán Sok szemrehányás érte az utóbbi években a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot, amiért — a tapasztalt muzsi- k us okkal szemben — fiatal, ígéretes tehetségű művészeket részesít előnyben — nyilatkozta nemrégiben egyik országos lapunknak a cég igazgatója. Nos, természetesen nem óhajtunk állást foglalni a zenésznemzedékek e belviszályában, annyit azonban meg kell hagyni: minőségük miatt is foggal népszerűek a Hungaroton ifjú művészekkel készített fölvételei. Igaz, erszényünk nehezen viselné el, ha teljességre törekednénk, hiszen mostanában — hála az új dorogi gyárnak — szinte ellepnek bennünket a nagyszerű lemezek, amelyek tasakjáról Kánki, Schiff, Falvai, Roh- mann, Kocsis, Perényi, On- czay néz ránk. »Szakosodma« kell hát a gyűjtőnek. A zongora kedvelői eddig is a bőség zavarával küszködteik, a hegedű szerelmesednek azonban — mert nincs ifjú Reményeink, Hubaynk, Zathure- czkynk vagy Szigetink — kevés örömmel szolgált a Hungaroton. Ezért fogadtuk meglepetéssel Paganini D-dúr hegedűversenyének vadonatúj felvételét, amely néhány hete került az üzletekbe. A szólista Bálint Mária, a Filharmóniai Társaság zenekarát Lehel György vezényli. Ä romantikusan csapongó hangulatú, briliáns futamokkal, arpeggi ókkal, üveghan- gokkal alaposan, megtűzdelt alkotás súlyos próbatétel a legrutinosabb hegedűsök számára is, a pályája elején álló, mindössze. 27 esztendős művésznő teljesítményéről mégis lehetetlen nem felsőfokban nyilatkozni. Technikai tudásán kétségtelenül látszik a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium világhírű profesz- szorainak hatása, elsősorban a két szélső tétel bravúros, de sohasem öncélúan »brillírozó« mindig ízléses megformálásában. Az első rész olaszos »bel canto« melléktémája már jóval többről árulkodik, mint a technikai nehézségek legyőzésére irányuló törekvésről: a dallam bensőséges végigveze- tése a művészi átéltség csodája. A második tétel komor, néhol fájdalmas hangulatainak elővarázslásában a hallatlanul gazdag, minden regiszterben kiegyenlített hegedűtónus tűnik feli A lemez másik oldalán — a francia Debussy-alőd, Emest Chausson Poème című korai impresszionista alkotásának előadásával — egy olvatagabb stílusból, egy cizelláltabb, apró momentumokra érzékenyebb játékmódból ad számot Bálint Mária, nem kevésbé remekül, mint a Paganini-he- gedűvensenyben. A zenekar itt már nem csupán kísér, hanem árnyalatokban gazdag, színpompás muzsikálásával mindvégig a szólista egyenrangú társa marad. L. A. A közös bűn Galgóczi Erzsébet À közös bűn című regénye és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése közé nincs szándékomban kötőegyenest húzni, csupán arra hívni fel a figyelmet: mindkét regény a bűn következményéről szól, azaz a bűnhődésről. S a Sokorai-tanya lakói el sem követték a véres tettet... A halvány párhuzam azonban azt is érzékelteti, hogy Galgóczi Erzsébet lélektani regényt írt; egy lelket nyomorító tett kihatásait a személyiségre. Egy disszidálni szándékozó fiatalember Sokoraiék istállójában meggyilkolja és kirabolja társát. Az isten háta mögötti ház lakói a holttestet a Dunába dobják. Tettük magyarázata a cselekedet dátumában lelhető: 1956 novemberében játszódik a cselekmény egy része. Galgóczi regényének kérdése súlyos, máig sem eléggé megválaszolt: »Nem mondaná meg a tisztelt elvtárs, hogy kinek jelentettük volna a rettenetes bűnt november kilencedikén? ... miért hagyták szétzülleni a rendet? A törvényességeit? Maguknál voit a hatalom, a í'egyver, miért nem tudták megőrizni?« — kiabálja a nyomasztó lelki teher alól szabaduló tanyagazda a nyomozótisztnek. Mihályfi Imre, az ismert televíziós rendező másodszor nyúl Galgóczi Erzsébet-mű- höz. Először a Pókhálót fil- mesítette meg. Ez az alkotása most, a televízióban nyerte meg a közönséget, noha annyi bizonyos, hogy a regénybeli figurákból kevésbé összetett emberek lettek a celluloid szalagon. Tulajdonképpen ez a baj A közös bűn filmváltozatával is. Ami a regényben összetett, az a filmben kevésbé bonyolult, sőt egyszerű! S ez akkor is áll, ha a filmváltozatban ugyancsak fellelhető az ok- okozati összefüggés; csak éppen a Galgóczi-mű eredetiségének van híján a moziban látható A közös bűn. A kisregényre a balladisztiíkus sej- telmesség, baljós sötétség jellemző. A filmváltozat a nem mozaikos szerkesztésű, hanem egyenes vonalú cselekmény vezetesse! kiskorúsítja a művet. Eljátsszák az eseményeket, mi pedig végignézzük. Passzívan. A regény olvasásakor »együtt voltunk« a szereplőkkel. Mert élő emberek voltak, aikák életcsapdába kerültek és fuldokoltak. A filmváltozat szereplői is fuldokolnak, mégsem állunk melléjük úgy, mint a regény beliek mellé. Mert itt nem láthatunk a gondolataikba, nem pillanthatunk a lelkűkbe úgy, mint az eredeti mű segítségével. Mondhatni; nem bújhatunk a bőrükbe... Ami viszont nem tűnt fel a regény olvasásakor, az a filmben — mint furcsa véletlen — szinte hiteltelenné váláík. A tanyai élettől szabadulni kívánó fiú — ő dobta a hullát a vízbe — éppen a nyomozótiszttel találkozik össze a városban. Wégmann megyei titkár — ki tudja milyen megfontolásból? — rendőrnek ajánlja őt. Ez a véletlen a csináltság érzetét kelti a nézőben. (Ha Dosztojevszkijt emlegettük, mondjuk ki ezt is: a Bűn és bűnhődésben is »összehozódik« Raszkofayficov a vizsgálóbíróval.) A filmbeli tanya nem azonos a regénybelivel. Alföldi tanya ez, nem dunántúli, határmenti. Kerítése sincs, pedig Galgóczi nem véletlenül hangsúlyozza a kerítést és a kaput művében: Sdkorai gazda bezártságára, életmódjára, külvilág előli zárkózottságára utal ez. Mint, ahogy az sem véletlen, hogy a regényben tragacson tolja a fiú a hullát a Dunáig. Lelkileg a tudattal, fizikailag a teherrel küzd meg ezáltal A filmben kocsin röpíti a meggyilkoltat a vízhez. Lakodalomjelenet sem szerepel az eredetiben. Nem’len- na ellenünkre, ha a film mondana is vele valamit. De kilóg a dramaturgiai lóláb: csak azért csinálták, hogy a Soko- rai-gyerek valahol elfecseg- besse a hulla eltüntetését. A hazatérés és a fiú megvereté- se viszont a film legdrámaibb jeienetsorai közé tartózik. Csák György főiskolai hallgató meggyőzően játssza a szerepet. Még egy filmen ismeretlen arc: az anyát alakító Várnagy Kataliné. A nyomorék apát — a filmváltozatban csak sokára tudjuk meg, hogy beteg — Horváth Sándor játssza. Szirtes Adám, Molnár Tibor, Némethy Ferenc, Berek Kati is látható egy-egy szerepben. Némethy Ferenc — úgy tetszik — nem tud megújulni, évek óta ugyanolyan szürkének játszik el minden ráosztott figurát, akárcsak Berek Katalin. Széchenyi Ferenc operatőri munkája is híján van az eredetiségnek. , , L. L. NYITÁNY Áldassék a kiapadhatatlan. Áldassék a nap, s a természet esztendőnként megifjuló ereje. Mozduljon a fagyos hónapok kedvtelen foglya, a szürke rabruhás,' zsibbadt karú táj! Induljon meg a nedvkermgés a jeges szelek által megfélemlített, megroppant gerincű fákban! A föld mélyén ímmel-ámmal dolgozgató gyö- j kerek most új erőre kapjanak. Árasszon vizet a simogató tenyerű szél! Adják át birodalmukat a sötéten károgó, nehézkes varjak az énekes madaraknak. Éled a határ! A nap fürkésző szeme megleli a csatát vesztett tél árkok mélyén lapuló hírmondóit, és izzó lándzsát hajít beléjük irgalmatlanul. Lélegzik a határ! A meleg kuckó embere fütyö- részve lép. a szabad ég frissen mosott kupolája alá, és teleszívja tüdejét tavaszi levegővel. Hunyorogva néz a napba, nyújtózik, megropogtatja csontjait, és a határ hívó szavára figyel. Azután könnyebbik kabátját veszi magára, és elindul a dűlő- úton. Elnéző mosollyal inti gyermekét, aki szandálban szeretne már iskolába menni, s eltűnődik az öregek mozdulatain, akik a báránybéléses kucsmát meg-megemelik (hogy szoktassák a fejüket a friss levegőhöz), mintha a tavaszt süvegelnék. rA cigarettafüstös szövefke- seü Irodák barázdált homlokú, súlyos léptű tervezői, tanácskozói szétszélednek, s kiki a maga posztján nekikezd a »megvalósításnak«. Mennyi terv, gond kért szót az elmúlt hónapokban ! Hogy, röpködtek az élet forgókövén élesített szavak! Bennük már teljes az idei gazdasági év. »Ha minden sikerül — mondogatják j —, nem lesz panaszra okunk.« Ha minden sikerül ! Ha azt adja a föld, amit elvár tőle az ember, s ha az ember is megadja, amit elvár tőle a föld. Áldassék a gazda megifjult akarata, az újrakezdés, az erőt adó reménység. A magvető ősi ösztöne, mely úgy támad fel a szívben márciusban, mint az erdők ibolyaillatú fuvallata. Hol van a festmények kötényes magvetője, aki földszagú markából szórja a magot komoran, hatalmasan? Itt van ő, csak már régen leoldotta kötényét, s traktorra ül, vagy a rögön járó gépeket kíséri. Derűs, és most hatalmas igazán a magvető! Éled a határ! Felvonulnak élénk dübörgéssel a traktorok, a simítózők, előkészítik a »kipirult« talajt. A lovak — ahol még vannak — a szél nyomába erednek, majd nyihog- va, ficánkolva versenyt futnak vele. Azután lassan, méltósággal megindulnak a vetőgépek, s nyomukban ünnepélyesen, a határ márciusi nyitányának karmestere, az Ember. tAz utolsó felhajtás Az Országos Felhajtásügyi Intézet (OFI) az ezredforduló első éveiben került válságba. Az intézet vezetői már- már azt latolgatták, hogy felhajtási emlékbizottsággá alakítják az eddig olajozottan működő gépezetet, mivel az elmúlt évtizedben egyetlen felhajtási munkatervezet sem érkezett címükre. Az intézet — mint nevéből is kiderül — az országos felhajtásokat vizsgálta felül, hasznosság, végrehajthatóság szerint, valamint részt vett azok megvalósításában is. Segítségével olyan problémákat sikerült megoldani, melyek — kampány nélkül — talán még ma is kóros gócként nehezednének társadalmunkra. A régi, kipróbált szakemberek meghatódástól fátyolos hangon meséltek az ifjabb kollégáknak a régi szép időkről, amikor naponta jobbnál jobb tervezetekben dúskálhattak. A legtöbben közülük a »Ne csókolózz úton-útfélen és főleg a buszon" elnevezésű kampányra emlékeztek legszívesebben, melynek sikeréről a korabeli Statisztikai Zsebkönyv is tanúskodik. A kampány után végzett közvélemény-kutatás alapján a megkérdezett — tizévnél régebben nőt — férfiak <3,5 százaléka még a hálószobák intim félhomályában sem volt hajlandó a hitvesi csókra. Sokak számára emlékezetes marad a nikotinellenes mozgalom, mely a sportolókkal indult, majd kiszélesedve a »CIDENCS« (a Cigit Dobd El Ne a Csikket) kampánynévvel vonult be a köztudatba. Az említett mozgalmakon kívül az OFI elévülhetetlen érdemeket-szerzett az anyagiasság, a borravaló, a korrupció és még számtalan emberi gyarlóság leküzdésében. Érthető hát e harcos múlt után a kilátástalan jövőn töprengő vezetők szívfájdalma. A válsághangulatban összehívott munkaértekezlet fő napirendi pontja természetesen a lét, nemlét kérdése volt. A főigazgató beszámolója után egyedül Kampányosy kartárs kért szót. »Megmenthető az intézet" — kezdte rekedtesen suttogó hangján, majd táskájából vaskos dossziét vett elő, melyről csak a legrégebbi kampányügyi szakemberek tudták, hogy felhajtásügyi tervezet. A beadvány szerzője természetesen Kampányosy kartárs volt, aki hosszan tartó betegsége során — már-már életéről is lemondva —- kidolgozta a hálapénz felszámolására induló kampány részleteit. A hálapénz ugyanis eddig fehér folt volt az OFI gyakorlatában, tekintve, hogy az intézetet is — élethez ragaszkodó — halandók vezették. A benyújtott tervezetet — a szorult helyzetre való tekintettel — elfogadták, majd végrehajtását a felelős szakminisztériumokkal láttamoztatva a következő tízéves tervciklusra szánták. A beadvány első pontja szerint hálabankokat kell létrehozni, melyek a — már megalakult — Hál"~énz Intézetnek lesznek al rendelve. A há.abankok rendelésére a nyomda — egy vidéki zacskókészítő vállalattal társulva — különleges hálaborítékot készít vastagabb és vékonyabb kivitelben. Ezeket a vizsgálókban rendszeresített hálaládákba dobhatják majd a betegek. A rendelési idő után összegyűjtik a napközben felhalmozódott hálát, majd a hálabankokba továbbítják. Az összegyűjtött hála meghatározott százalékát negyedévi prémium formájában osztják ki. Az alacsony kezdőfizetéssel rendelkezők jövedelemkiegészítés címén havi átlaghálához jutnak, amelyet hálacsekkekben kapnak kézhez. Ezek egy része »vatikáni vailutára" is beváltható lesz. A forróbb hangvételű köszönőleveleket — ha egyéb belső igény nem jelentkezik — o nővérszállások hőközpontjaiban fogják hasznosítani. A továbbfejlődés érdekében a későbbiekben hálapénzverdéket kell létrehozni, ahol speciális hálaérmeket készítenek majd. A nyugdíjak és a járadékok mellé ezekből az érmékből is fognak osztani, figyelembe véve, hogy a jogosultak. — a tárgyévet megelőző évben — hány napot töltöttek egészségügyi intézményben. Az egészségügyi dolgozók — mivel ők is a piacról élnek — a hálaérméket bármely kofánál, illetve mező- gazdasági kistermelőnél csirkére, tojásra, tarka babra stb. válthatják. A tervezet hosszan taglalja a megvalósulás éveinek kampányfeladatait is, további évtizedekre biztosítva az OFI létjogosultságát. Kampányosy kartárs — az évezred egyetlen felhajtási munkatervének lángeszű szerzője — sajnos, már nem érhette meg a megvalósulást. A kiújult szénanátha — a gondos orvosi kezelés ellenére is — pontot tett egy ígéretesen induló életpálya végére. Üjváry Zoltán Somogy i Néplap
