Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-12 / 37. szám

„Eltévedt” sörétek X vadászat izgalmas szóra­kozás. Lesni, várni a vadat, puskacsővel kísérni a repülő fácánt, bízni abban, hogy biz­tosan céloz a kéz, nem té­veszt célt a golyó, a sörét. Persze a vadászatnák néha más fajta izgalma is van. Esetleg a vadász vagy a haj­tó is megsebesül, és ez bi­zony már kellemetlenebb iz­galom. Máskor meg a vad ve­szi »kézbe« a fegyvert. Mert is megesik. Ezt bizonyítja a következő eset, amely furcsa ugyan, ám mégis igaz. Vaddisznóra va­dásztak. Az egyik puskás, miközben várta, hogy feltűn­jenek a menekülő disznók, hirtelen csörtetést hallott Egy szarvas száguldott el mellette. Ahogy megfordult, már jött is a másik, egyene­sen neki. A vadász védekezé­sül. maga elé tartotta a pus­káját, a fegyver szíja a fe­léje rohanó szarvas nyakába akadt, és az már vitte is a puskát A fegyver rövidesen elsült, szerencsére a golyó a földbe fúródott- A puska né­hány hét múlva előkerült az avarból. Az állat igyekezett megszabadulni a veszélyes szerszámtól. Ehhez hasonló kalandok megesnék az erdőt járó em­berrel. És megesnek sokkal szerencsétlenebb kimenete­lűek is. Ezekért az a felelőá, aki megszegi a szabályokat Január 15-én az egyik vadá­szat befejezése előtt egy meg­sebzett, alacsonyan repülő fá­cánkakas tűnt fel. Az egyik vadász, mielőtt meggyőződött volna róla, hogy ezzel nem veszélyezteti-e társai testi ép­ségét, meggondolatlanul lőtt. A közelében levő vendég vadász homlokát érte az egyik sörét Mivel a sérülés nem volt súlyos, a vadászmester nem intézkedett A társaság elnöke csak napok múlva ér­tesült a dologról. A területen természetesen azonnal be­szüntettek minden vadászatot. A sérülést ebben az esetben a szabálytalanul alacsony lö­vés okozta. Egy másik vadásztársaság­nál a vadászat befejezése után leadott lövés okozott könnyebb sérülést: az egyik hajtónak, egy 15 éves fiúnak a tarkóját érte a sörét A leggyakrabban akkor okoz bajt a meggondolatlanság, mi­kor már vége a vadászatnak, a részvevőik a gyülekezőhely felé tartanak, s közülük va­laki nem tud erőt venni szen­vedélyén, amikor előtte fel­röppen egy fácán, felugrik egy nyúL Nem néz semerre, azonnal elsüti a puskát. Álta­lában könnyebb sérüléssel járó baleseteket okoznak a sőrétek, mint mondják: vé­letlenük Az is véletlen azon­ban, hogy nem történik na­gyobb baj. 1973 óta halálos kimenetelű vadászbaleset nem volt megyénkben. Az ap­róbb fegyelmezetlenségek miatt azonban bekövetkezik a baj. Például az egyik vendég vadász bal kézzel a fácán re­pülését utánozva, integetett társa felé, közben elsült a jobb kezében tartott fegyver, és a vadász három ujja saét- roncsolódott. A másik esetben az apa varjakra vadászott a ház végében, azután fia felé fordítva a fegyvert, hatásta­lanítani akarta annak egyik, még megtöltött csövét. A pus­ka elsült, és az apa a fia ar­cát lőtte szét. Persze, a vadászok többsé­gére nem a felelőtlenség a jellemző. Nem felejtik el, hogy a vadászat csak akkor szerez igazán örömöt, ha a sza­bályokat, előírásokat megtart­ják. A balesetek megelőzése a legfontosabb. A vadászato­kat folyamatosan ellenőrzik a rendőrség szakemberei is. Mi­előtt megkezdődik a »vad űzése«, megvizsgálják: rend­ben vannak-e a sebkötöző csomagok, milyen állapotban vannak a fegyverek? Minden esetben felhívják a figyelmet arra, hogyan ' kerülhető el a baleset, mit kell tenni azért, hogy ne történjen baj. És ha már vége a vadászatnak, ne szóljanak a puskák. Ennek el­lenére ilyenkor is el-eldör- dül egy-egy lövés, és mindig ez okozza a bajt. Több fe­gyelmezettség, és akikor úgy múlik el a vadászidény, hogy egyetlen balesetről sem érke­zik jelentés a rendőrségre. D. T. Zöldség csomagolva PBRTNAPOK A MEGYÉBEN A Balaton-parti ABC-áruházakba csomagolt áraként szállítja a zöldséget a Zöldért siófoki kirendeltsége. BARCSI JÁRÁS Barcs, UNI TECH ISZ, II. 15. 14 óra, Biczó Péter, a KISZÖV elnöke; BARCS ÉPGÉP II. 16. 14 óra, Szabó József, a megyei pártbizottság munka­társa; Vízvár II. 16. 18 óra, Tóth Károly, a megyei tanács osztályvezetője; Homokszent' györgy II. 17. 18 óra, Bogó László, a TESZÖV titkára;- Chemical, Barcs II. 20. 14 óra. Süveges Sándor, a Barcsi Járá- rási Pártbizottság első titkára; Fűrészüzem, Barcs II. 21. 18 óra, Varga József, az SZMT tit­kára; barcsi Vörös Csillag Tsz II. 21. 18 óra, Paksi Lajos, az Oktatási Igazgatóság tanára; Babócsa, II. 22. 18 óra, Dómján Sándor, a Somogy megyei Lap­kiadó Vállalat igazgatója; Kéz­műipari Vállalat, Barcs, II. 23. 14 óra, Tamás Mária, az MSZMP KB munkatársa; Drá­va ISZ, Barcs II. 23. 14 óra, Ki­rály György, a Barcsi Járási Pártbizottság titkára; Gépjaví­tó Társulás, Csokonyavisonta II. 26. 16 óra, Flór László, a megyei pártbizottság munka­társa. KAPOSVÁR VAROS Villamossági Gyár II. 16. 14.30 óra, dr. Orosz László, a megyei tanács osztályvezetője; Húskombinát II. 17. 14.30 óra, Papp János, a Kaposvári Váro­si Pártbizottság titkára, Gyógy­szertár Központ II. 20. 15 óra, dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság, osztályvezetője; Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság II. 21. 16 óra, Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára; EIVRT II. 21. 14 óra, Nyúl Emil, az MSZMP KB alosztályvezetője; SAÉV II. 22. 16 óra, Kádár József, az ÉVM miniszterhelyettese; a MÄV pártb'izottága II. 22. 15 óra, Szi­geti István, nyugdíjas, ország- gyűlési képviselő; Ruhagyár II. 22. 14.15 óra, Suri Károly, az Oktatási Igazgatóság Igazgató- helyettese; Pamutfonó-ipari Vállalat II. 23. 14.30 óra, Ko­váit Imre, a megyei pártbizott­fiint a vízfolyás Északon Gamás, délen Bő- szénfa, 'keleten Dombóvár, nyugaton Kiskorpád határol­ja azt a megközelítőleg kör alakú területet, amelynek pa­takjai, vízfolyásai, teljes víz­gazdálkodása fölött a Kapós- völgyi Vízgazdálkodási és Ta­lajvédelmi Társulat gyakorol főügyeletet. Tavalyi munkájuk félmillió forinttal haladta meg a ter­vezettet, az idén ezt is túl akarják teljesíteni — úgy, hogy hattal kevesebb dolgozó kezdte meg az új évet. — Pontosan százan vagyunk — mondta Szabó László igaz­gató főmérnök —, több mint nyolcvan fizikai dolgozó. A gépesítés ellenére nem szá­míthatunk arra, hogy tolong­janak nálunk a munkát kere­sők. — Akkor hogyan teljesítik a tervet? — Néha már hangzatosnak tűnik, ha a belső tartalékok A Central Vendéglátó Vállalat Balatoni Terűié* Igazgatósága pályázatot hirdet az 1978. évi szezonra Balatoniéi!« üzemelő ABC-kisáruház üzletvezetői és üzletvezető helyettesi munkakörének betöltésére. Jelentkezés iráóban és személyes« az alább! ettumt Balatoni elle, Köztársaság útja A, feltárását emlegetjük. A mi esetünkben azonban valóban nincs más lehetőség: a ma­gunk portáján kellett körül­néznünk, kigondolnunk, meg­szerveznünk, hogyan lehet a gépeket, embereket úgy moz­gatni, irányítani, hogy minél kevesebb legyen az üresjárat Az egyik irodában színes térképre emlékeztető lapon jelölték be az év munkanap­jait, valamint azt hogy me­lyik munkahelyen mikor hány ember dolgozik. Megtervez­ték, hogy a talajjavításhoz, az alagcsövezéshez, vízrendezés­hez vagy éppen a törpe víz­mű építéséhez hány emberre, mennyi gépre van szükség. Egy másik kimutatásban a szállítás rendje szerepei — A saját hibáinkból is tanultunk — mondta az igaz­gató főmérnök. — Előfordult, hogy gépeket embereket in­dokolatlanul utaztattunk egyik munkahelyről a másik­ra. Ez sok pénzbe kerüL Tavalyi munkájuk zöme vízrendezés volt A termelő­szövetkezetek nagy része me­liorációs munkát végeztetett talajjavítást készíttettek elő a vállalatiak Ez a munka az idén csökkent helyette a tör­pevízmű-programban vesz­nek részt Törpe vízmüvet építenék Batéban, a házi be­kötéseket végzik el Osztopán- ban. A megrendelések értéke eléri a nyolcmillió forintot A vízrendezés zöme a so­mogyi területen lesz. Az Igái alatti vízfolyást megfelelő mederbe terelik, ugyanis nem egyszer előfordult hogy még a fürdő területén is ez a pa­takocska akozott tócsákat, fő­ként nagyobb esőzés idején. Hasonló lesz a feladat Rákéi­ban. , — És mit csinálnak télen? — Egyetlen dolgozónk vagy gépünk sem áll. A területelő­készítést — ami fadöntöge- tésbői, kivágásból, bozótirtás­ból áll — nem befolyásolja az időjárás. Dolgozóinknak megfelelő munkaruhájuk, vé­dőfelszerelésük van. Mi ren­dezzük a terepet a húskombi­nát sonkaüzeméhez, és elve­zetjük a csapadékvizet a me­zőgazdasági főiskola modell- istállójánál. Ez egy nagyon érdekes, egyedi munka, ame­lyet tudomásom szerint más nem is vállalna. Minőségi munkát kell végeznünk, en­nék serkentésére vezettük be az új, minőségi bérezési rend­szert — Ez mit jelent? — Az elvégzett munkát ka­tegorizáljuk. Az átlagon felüli minőséget személyenként 400 forinttal jutalmazzuk. A jól elvégzett, de pluszt nem adó teljesítményért nincs pré­mium, a hanyagul, hibásan elvégzett munkát pedig mun­kaidő után, térítésmentesen kell kijavítani. Ez is hozzájá­rul ahhoz, hogy kevesebb em­berrel több és jobb minőségű munkát lássunk el. S. M. sag munkatársa; Volán IL 24. 14 óra, Nagy Iván, a megyei pártbizottság munkatársa; Bú­toripari Vállalat II. 24. 14.30 óra, dr. Egerszegi László, az SZMT osztályvezetője; DÊL- VIÉP II. 24. 14 óra, Somogyi József, a megyei tanács pb-tit- kára; MEZŐGÉP II. 24. 14. tó óra, Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára; Megyei Kórház II. 28. 14. óra, dr. Ko­vács Ferenc, a Kaposvári Vá­rosi Tanács elnöke; KÖJÄL II. 21. 15 óra, Sarudi Csaba, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tő-helyettese; Megyei tanács II. 23. 15 óra, dr. Kovács Imre, a MÉM miniszterhelyettese; BM rendőrfőkapitányság, II. 27. 16 óra, Böhm József, a megyei ta­nács elnöke. KAPOSVÁRI JÄRAS Bárdibükki AG II. 15. 15 óra, Tóth László, az ÁGK területi igazgatója; Gige II. 20. 18 óra, Gál Sándor, a Kaposvári Járá­si Pártbizottság első titkára: Nagyberki, pártház II. 22. 18.30 óra, dr. Halász János megyei főügyész; Somogysárd, pártház II. 23. 17 óra, Bencze József, az OTP megyei igazgatója; Ka­darkút, pártház II. 23. 18 óra, dr. Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhelyettese; Kaposfő, párt­ház II. 24. 18 óra, Varga János. a megyei párt-vb tagja, a párt- vezetőség titkára; Gálosfa II 24. 18 óra, Kálmán Sándor, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkára; Gölle, pártház II. 27 18 óra, Stier Sándor, a megyei tanács osztályvezetője; Nagybajom II. 27. 18.30 óra, dr Latkovics György, a politikai főiskola tanszékvezető-helyet­tese; Hetes, pártház II. 27. 18 óra, Pfeiffer Elemér, a TE- SZÖV titkáirhelyettese; Oszlo­pán, pártház II. 27. 18 óra, Pal­ló Ildikó, a megyei párbizott­ság munkatársa. MARCALI VAROS Május 1. Ruhagyár II. 21. 14 óra, Csala József, a városi pártbizottság első titkára; Bőr­díszmű II. 21. 14 óra, dr. Ress Zoltán, a városi tanács elnöke; városi pártbizottság II. 22. 17 óra, Zsengellér István, a NIM miniszterhelyettese; Mechani­kai Müvek II. 24. 14 óra, dr Nagy Lajos, az Oktatási igaz­gatóság igazgatója; Termelő- szövetkezet II. 27. 17 óra, Prje- vara Pál, a TESZÖV titkárha- lyettese. MARCALI JÁRÁS Községi pb., Fonyód II. 17. 16 óra, Nagy Iván, a megyei párt- bizottság munkatársa; Művelő­dési otthon, Lengyeltóti II. 17. 17 óra, Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság osztályvezető-he­lyettese; Községi pártbizottság, Böhönye II. 20. 17 óra, Lakatos Béla, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese ; Bala- tonfcnyvesi Állami Gazdaság II. 20. 17 óra, dr. Győri József, a megyei pártbizottság munka­társa; MEZŐGÉP, Lengyeltóti IX. 20. 14 óra, Kovács László, a megyei párthizottság munka­társa; MEDICOR, Tapsony II. 20. 14 óra, Sümegh Nándorné, a megyei pártbizottság munka­társa; Klubkönyvtár, Sávoly II. 20. 18 óra, Dóri János, a me­gyei pártbizottság munkatársa; Művelődési otthon, Balaton- szeutgyörgy II. 24. 18 óra, Tö­rök László, az Oktatási Igazga­tóság tanára; Pusztakovácsi II. 24. 18 óra, Eredics Károly, a járási pártbizottság titkára: Balatonkeresztur II. 27. 18 óra. Kovács Nándor, a Marcali Já­rási Hivatal elnöke. NAGYATÁD VÁROS Általános iskola II. 15. 17.30 óra, Hamvas János, a városi A nagyatádi konzervgyár egy anyagbeszerzőt Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. '17301) t '. T —------------------­. ».fi. I . . • pártbizottság első titkára; Kon­zervgyár II. 21. 14.15 óra, Ko- váts Imre, a megyei pártbizott­ság munkatársa; Danuvia II. 23. 14.15 óra, Kovács László, a megyei pártbizottság munka­társa; Kórház II. 23. 15 óra, Uitz Ferencné, a városi tanács elnöke ; Állami Kiskereskedel­mi Vállalat (körzeti párthelyi­ség) II. 24. 18 óra, Tóth Lajos, a megyei tanács elnökhelyette­se; Cérnagyár II. 27. 14 óra, Sárdi József, az Oktatási Igaz­gatóság tanszékvezetője. NAGYATÁDI JÁRÁS Berzence, párthelyiség n. 20. 18 óra, Szabó Lajos, a megyei pártbizottság munkatársa; Ku- tasi Állami Gazdaság II. 20. 17 óra, Kopecsni Vince, az ÁG igazgatója; Görgeteg, községi tanács II. 20. 18.30 óra, Kusz József, a KISZ megyei bizott­ságának titkára; Háromfa, mű­velődési otthon II. 20. 18 óra, Bernáth Ferenc termelőszö- szövetkezeti elnök; Iharosbe- rény, párthelyiség II. 20. 17 óra, Tihanyi Zoltán, az MNB megyei igazgatója; Művelődési ház, Csurgó II. 20. 17 óra, dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese; Nagykorpád II. 21. 17 óra, Szikinger Mihály, a Dél-somogyi ÁG pártbizott­ságának titkára; Művelődési ház, Lábod II. 21. 18.30 óra, Hollósi József, a BM megyei rendőr-főkapitányságának pb- tilkára; Kutas, pártbizottság II, 22. 18 óra, dr. Böröcz István, a BM megyei rendőr-főkapitány­ságának vezetője; Művelődési otthon, Porrogszentkirály IL 22. 18 óra, Bogó László, a TE­SZÖV titkára; Segesd, párthe­lyiség II. 27. 18 óra, Tamás Jó­zsef, a megyei tanács osztály- vezetője. SIÓFOK VÁROS Zamárdi, tanácsház H. 1T. 10 óra, Prjevara Pál, a TESZÖV titkárhelyettese; Állami gazda­ság II. 20. 14.30 óra, Bertalan József, a megyei pártbizottság osztályvezetője; Városi tanács II. 20. 15 óra, Sugár Imre, a megyei tanács elnökhelyettese; Kőolajvezeték-építő Vállalat II. 22. 15 óra, dr. Gáti István a városi tanács elnöke; ÁFÉSZ, körzeti pártház II. 23. 15 óra, dr. Kiss József, a MÉSZÖV el­nöke; Halgazdaság II. 24. 15 óra, Galabár Emil, a MEDOSZ megyei titkára; DRW II. 24. 14.30 óra, Gerda Sándor, az OVH pb-titkára; Háziipari Szö­vetkezet II. 28. 15 óra, Tóth János, a varoßi pártbizottság első titkára. SIÓFOKI JÁRÁS BVG, Tab IL 17. 14 óra, Brandtmüller István, a megyei tanács osztályvezetője; Bala- tonföldvár II. 61. 15 óra, Szenes Imre, a KISZ megyei bizottsá­gának első titkára; Híradás- technika, Balatonlelle II. 21. 16 óra, Mátyás József, a BM me­gyei rendőr-főkapitányságának helyettes vezetője; Balatonbog- lári ÁG II. 21. 15 óra, dr. Klenezner András, az ÁGOK vezérigazgatója; MEZŐGÉP, Tab II. 24 14 óra, Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára; Művelődési otthon, Balaton- szemes II. 27. 18 óra, Klenovics Imre, a megyei pártbizottság titkára; Gamás H. 27. 17.30 óra, Varga Károly, a HNF megyei titkára; Kisbárapáti IL 27. 17.30 óra, Tóth János, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese; Nagyberény II. 27. 18 óra, Kis János, a megyei pártbizottság munkatársa; Ka- poly II. 27. 18 óra, Balassa Bé­la, a Siófoki Járási Pártbizott­ság első titkára; Nágocs, Tsz IL 27. 17 óra, Virovecz József, a Siófoki Járási Hivatal elnö­ke; BM pártbizottsága II. 28. 14 őrei, Faludy Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa. Négy lakatos, valamint négy villanyszerelő szakmunkás és egy segédmunkás jelentkezését várjuk a Magyar Államvasutak kaposvári vontatási főnökségén, (190503)

Next

/
Oldalképek
Tartalom