Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-10 / 35. szám
,Milyen megerőltető gonosznak lenn?* Öreg ember, öreg fa A brechti éiefcmű csupa XX. századi kihívás, provokáció, érzelmi és értelmi csapda. Szinte minden műve próbára teszi az irodalomról alkotott fennkölt elképzeléseinket, »-durva gondolkodásával« folyton a lényegre: a társadalmi érdekék boszorkánytáncára irányítja figyelmünket. Az alapvető, az elemi igazságokat — amelyek magától értetődnek, mégsem hangzanak el — vágja szemünkbe, kíméletlenül vagy gúnyosan, ironikusan, s olykor — mert ez sem volt idegen. tőle — megrendült bölcsességgel szól ránk. Ha drámába fogott, versbe, regénybe, ha esszét, vitairatot fogalmazott, ha megütközést keltő dramaturgiai elképzeléseit szögezte ki az új színház kapujára — eredetisége, következetessége mindig kiütközött Ez az eredetiség pedig abban állt, hogy a marxi módszert igyekezett érvényre juttatni az irodalomban, S az érett Brechtnél aligha találunk különbet, akire rámondhatjuk: szocialista művész. A Koldusopera írójaként vált világhírűvé. Ám az ex- presszionizmus fenegyereke, a hivatásos tiszteletlen csakhamar megtalálta az utat a munkásmozgalomhoz, a szocialista világnézethez. 1918-ban kezdődő irodalmi pályáját Hitler hatalomra jutása törte meg. Majd az emigrációs évek következtek. Tizenöt év idegenben. Németként élve át Németország gyalázatát. S ő sem tehetett mást, mint újra és újra megidézte ezt a történelBERTOLT BRECHT mi sokkot, a szégyent: »Fiam, hogy Németország / Más lesz, mondtad makacson. / Nem tudtam: pernye lesz és /Vérlepte kőhalom« — írta gú- nyös-keserűen a Német anya dala című versében. A háború után a demokratikus Berlinben talált otthonra, ahol megalapította híres színházát, a Berliner Ensemblt. Színházi tevékenységének kisugárzása óriási. Csak két végletet említünk: Dürenmatt kiábrándult komédiáit és Peter Weiss »tandrámáit«, amelyek nem születhettek volna meg Brecht darabjai, epikus színháza nélkül. A La Ciota katona Az első világháború után egy kis dél-francia kikötőben, ha Ciotat-ban vásárt rendeztek az egyik hajó vízrebocsá- tása alkalmából. Az egyik téren egy franda katona bronzszobra állt. Ekörül tolongott a nép. Amint közelebb léptünk, kiderült, hogy egy eleven ember áll ott mozdulatlanul a kőtalapzaton a forró júniusi nap tüzében. földszínű köpenyben, rohamsisakkal a fején, bajonettel a kezében. Arca és keze bronzfestékkel volt bemázolva. Egyetlen izma se rándult meg, szempillája se rezdült. Lábainál egy darab pappen- deklit támasztottak a talapzathoz. Ez állott rajta: A SZOBOREMBER (Homme Statue) Alulírott Charles Louis Franchord, közvitéz, a ... gyalogezred katonája, miután Verdunnél maga alá temetett az omladék, arra a szokatlan képességre tettem szert, hogy akármeddig képes vagyok olyan mozdulatlanul állni, mint egy szobor. Ezt a képességemet sok orvosprofesszor vizsgálta már meg, és megmagyarázhatatlan betegségnek nyilvánította. Ne sajnáljanak néhány fillért. egy állástalan családapátóll Egy ércpénzt dobtunk a tábla mellett álló tányérba, és fejcsóválva mentünk tovább. Itt áll állig fegyverben soksok évezred óta ez az elnyű- hetetlen katona, az a katona, akivel a történelmet írják, aki lehetővé tette Nagy Sándornak, Caesarnak, Napóleonnak mindazon nagy haditettét, melyről az iskoláskönyvekben olvasunk. Itt van hát. Meg se rezdül a szempillája. Ö volt Kürosz íjásza, Kapibüszész sarlós kerekű harciszekerének kormányosa, akit nem tudott végleg eltemetni a sivatag homokja, Caesar légionáriusa, Dzsingiz khán lándzsása, XIV. Lajos svájci gárdistája és I. Napóleon gránátosa. Azzal a talán nem is olyan rendkívüli képességgel rendelkezik, hogy egy arcizma sem rándul meg, miközben a pusztítás minden elképzelhető eszközét próbálják ki rajta. Érzéketlen marad, akár a kő (így mondja), amikor halálba küldik. A legkülönbözőbb korok kó, bronz, vas lándzsája járja át a testét, Artaxerxesz és Luden- dorff tábornok harckocsija gázol át rajta, Hannibál elefántjai és Attila lovascsapatai tapossák palacsintává, a századok v folyamán egyre tökéletesedő lövegekből kiröppenő ércdarabok zúzzák széjjel, s a hajítógépek kövei; széttépik a nagy. galambtojásnyi puskagolyók és a parányi kis golyók, melyek úgy döngicsel- nek, mint a méhek, de ő csak ott áll egyre, elpusztíthatatla- nul, s vezényel százféle nyelven, és sohasem tudja, hogy miért, mivégett. Nem ő vette birtokába a meghódított tartományt, ahogyan a kőműves sem lakhat abban a házban, melyet ő épített, s még az az ország sem volt az övé, melyet védelmezett. De még csak a fegyver, a fölszerelés sem az övé. Ö csak áll, fölötte halálos záport szórnak a repülők, a város fala ég, mint a szurok, alatta akna és verem, körülötte a pestis és a sárgakeresztes gáz, ő a hajítódárdák és nyilak tegeze, célpont, tankcsapda, gázfőző, előtte az ellenség és mögötte a tábornok! Számtalan kéz szőtte az ujjasát, kalapácsolta ki a páncélját, szabta ki a csizmáját! Számtalan zseb telt meg az ő jóvoltából! Mérhetetlenül sok kiáltozás tüzelte harcra a világ valamennyi nyelvén! Nincs olyan isten, aki meg nem áldotta volna! öt, akinek testét ellepte a türelem szörnyű fekélye, s kongó üresre vájta egy gyógyíthatatlan kór, az érzéketlenség! Micsoda földomlás szülte ezt a betegséget, ezt a szörnyű, borzalmas, s olyannyira ragályos kórt? Vajon bizonyos, kérdeztük magunkban, hogy nem gyógyítható? Még az emigrációban írt verset A kétely dicséretéről: »Üdvözlégy kétely! Azt tanácsolom, vidáman / És tisztelettel köszöntsétek azt, / Ki szavatokat, mint egy rossz garast vizsgálja meg-«... A »kritikai magatartást« a szocializmus építése közben sem adta föl, kigúnyolta a »határozatlan« hibákat elkövetőket. Ez volt Brecht: nem tagadta meg önmagát — amellett, hogy bizalmát a jövőben nem veszítette el. Hitt abban, hogy : i »a legapróbb (kis) örömöket ! kiköveteljük együtt /Sa vi- I iágot otthonosan berendez- j zük.« A dialektikus szemléletű művek Brechtjéről gyakran elmondták, hogy moralista volt Ezért tudta színéről és visszájáról is fölmutatni a viszonyokat, »az állapotokat«. A morált és a jogot is. Az emberi lényeget, amelyben oly elválaszthatatlanul együtt lakozik a jó a rosszat Egyáltalán: értette a »rossz« tör- ténelemformáló szerepét. Mindig ellenpontozta műveiben a szépet a torzzal, a fennköltet az obszcénnal, az ösztönössé- get a tudatossággal, a kifinomultat az ízléstelennel, a hitet a rációval, a rajongást a kételkedésseL Egyszóval: életpárti, realista volt. De néha ő sem bírta eltakarni ellágyulásait, szinte értelmetlennek látszó bizalmát az ember nemességében, jóságában. A gonoszság maszkja című versében a következő sorokra bukkanhatunk : »Részvéttel nézem / Homloka kidagadt ereit, melyek jelzik, / Milyen megerőltető gonosznak lenni.« Ebből a negatív megfogalmazásból csendült ki Brecht- nek, a tudatos, szocialista művésznek az optimizmusa. Így kell értenünk, így a miénk. Péntek Imre Pimmer József kamasz éL ment nyugdíjba. Azóta nincs, alki kihajtsa az állatokat. Igaz, kevés van az ólakban és az istállókban Pedig Szegerdő — a marcali járás felső csücskében bújik meg, a Balaton hajdani területén, zsombékosok sározta, erdők tarkította környezetben — hajdan az állattartással összefüggésben kapta a nevét. — Pontosan így volt az, kérem szépen — mondja Kis Pál József nyugdíjas. — Régen a legelőn volt egy hatalmas fa, annak a 'törzsébe beleverve egy nagy szög. Erre akasztották a tarisznyájukat a gulyások. Azt mondják, innen van a név, meg onnan, hogy itt jókora erdők voltak. Nevezték ezt a részt Bükksaroknak is. Nincs annak nehéz dolga, aki a falu történetét kutatja. Alig fél, évszázados település, s ez Somogybán ritka. A húszas évek közepén költöztek ide az emberek, amikor a földosztás révén egy uradalomban portához jutottak. Verejtékes munkával tudtak csak megélni- ^rossz a föld, úgy kellett belőle kicsikarni a termést. Rossz, annak ellenére, hogy a hajdani gróf, a tulaj donc« néhány részen alagcsöveztetett. »Honfoglalás kori« alapon új tető. Kis Pál József: — Tizenöt kilométer ide a Balaton. Ma már hiába keresnénk ennek nyomát. Eldugultak a ki- vezetök. — Nyolcvan család települt ide, csupa béres — mondja Kis Pál József, aki tanácstag is. — Több mint ötszáz ember. Elkezdtük építeni a házakat, mert nem volt itt semmi. Nehéz idők jártak... De a cselédeit kemény emberek voltak. Tudtak fegyelmet tartani, jobban, mint a törzspolgárok. »Tudtak fegyelmet tartani«; ez azt jelenti, hogy inukszakad- táig dolgoztak. Ez a fegyelem tükröződik a településen is. Aligha lehetne eltévedni Szegerdőn. öt utcája van, egymásra merőlegesen és párhuzamosan futnak. — Olyan, mintha egy apró város lenne — mondja Bide János, a Sávolyi Községi Közös Tanács elnöke. Ne higgyük, hogy a színház és a közönség egymásra találása lényegében azonos az irodalom és az olvasóközönség egymásra találásával. Az élő színház ugyanis nem pusztán a drámaíróé, hanem legalább annyira a rendezőé, a színészeké és a közönségé is, teljesen más hatásmechanizmussal hozza létre a semmi egyébhez nem hasonlítható atmoszférát, a szemünk láttára, fülünk hallatára élővé váló mű és a közönség együttes szándékából megszülető esztétikai élményt. Az írott dráma jellemei a színpadon szerepekké válnak, a szereplők életet lehelnek beléjük, méghozzá tettekkel és tett-értékű szavakkal, s e szavakat és tetteket a közönség reakciói sokkal nagyobb mértékben módosítják, semmint gondolná az ember. Egy jó színházi este valamennyiünk közös alkotása. No, igen, ha van értő közönség. S ha egyáltalában van közönségMindenütt akadnak üres székek, széksorok egy-egy bérleti előadáson. Pesten és a vidéki városok színházaiban, azokban a városokban, ahol nincsen kőszínház, csak »tájolás«. Magától értetődik, hogy a »közönség« általában nem létezik. Gyakran előfordulhat, hogy ugyanazt a produkciót egyik este lelkesedéssel, a másikon tartózkodó hűvösséggel fogadják. A színész nagyon jól tudja, hogy minden egyes előadáson meg kell küzdenie a közönségért, és ez hol sikerül, hol nem. A baj ott kezdődik, ha nincsen közönség, illetve ha a kétszáz, háromszáz, négyszáz férőhelyes színházterem (kultúrterem, csűr, pajta — teljesen mindegy ebből a szempontból) húsz, harminc, negyven nézővel pironkodik a színpad előtt. És. hogy ez, ha nem is általános. o'î nagyon gyakori jelenség, azt az ország minden színháza, városi és községi művelő déri házainak igazgatói bizonyíthatjákVajon miért van ez így? Világos, hogy ez az első kérdés: kell-e egyáltalában a színház. Ha az ember az üresen tátongó széksorokat nézi, akkor hajlamos nemet mondani, s mindjárt hozzátenni: • Hát ennyire gazdagok azért nem vagyunk; mert igaz ugyan, hogy szocialista társadalmunkban , a kultúra nem áru, s ha csak százan nézik meg az előadást, már az is hasznos, node... Az állam minden színházjegy eladási árához hozzáteszi a kétszeresét, hogy egyáltalában legyen, lehessen színház. Megér-e 20— 30 ember tudatgyarapodásai élményszerzése ennyi pénzt? Nem lenne okosabb a kultúra más területein, hasznosabban felhasználni ezeket az anyagi lehetőségeket? Hát ha nem kell a színház, akkor-..« Mire azonban idáig jutunk a gondolattal, halljuk a művelődési ház vezetőjének megnyugtató szavát: »Minden jegyet eladtunk, anyagi szempontból teljesen rendben van a dolog«, ám azután csendes kétségbeeséssel hozzáteszi : »Csakhogy azért ez nagyon- nagyon elkeserítő. Én nem értem. ..« £3 kell fogadnunk azt a tényt, ha anyagi értékek birtokába akarok jutni, azért meg kell dolgozni. De a szellemi kincsek birtoklását sem adják ingyen — a színházjegy árán túl tehát szellemi enerszínházi előadás végignézésé- hez. Nos, az emberek manapság már nem sajnálják azt a húsz-harminc forintot, ha a közönségszervezőt, a brigádvezetőt, a szakszervezeti kul- túrost a szó szoros értelmében »le akarják rázni magukról«; megveszik a jegyet, és ámen- Hogy még el is menjenek? Túl sokat kívánnak tőlük, ök megtették a magukét, pénzt áldoztak a kultúra oltárán. Azt hiszem, nem tévedek: az ilyen tömeges szervezés, az ilyen kampányszerű agitáció helyett ezerszer többet érne az egyedi jegyeladás, két- négy-hat jegy eladásának a megszervezése és a közvetett agitáció, vagy beszéljünk magyarul: az emberek gyengéjének felhasználása. Ha a gazdasági, közigazgatási, politikai vezető ott van egy értekezleten, egy fórumon, egy gyűlésen, akkor mindenki kötelességének érzi, hogy ott legyenHogy ez nem az igazi? Tény, hogy nem. De ezek közül az emberek közül nagyon sokat megfog majd a színház varázsa, és azok, akik első- másodízben csak haszonlesésből, erkölcsi tőke gyűjtése céljából, vagy sznobériából mentek el a színházba, később már magáért a színházért fognak odajárni. Elsősorban a vezetőknek kell tehát megérteniök a példamutatás fontosságát ezen a területen is, tudomásul kell venniök, hogy a színház fontos politikai eszköz is, mert hihetetlen mértékben tágítja az emberek tudatát, látókörét. Ahogy Gábor Miklós írta Tollal című könyvében: »A dráma hősét. -. az teszi érdekessé, hogy én, a néző, rajta keAmiiyen fiatal ez a település, olyan feltűnő: magas az átlagos életkor. Sokan élnek még a »honfoglalók közül«, akik az ideköltözés idején fölépített házaikban laknak ma is. A fiatalok? Kilencven százalékuk eljáró. Mégpedig jó részük nem a környező ipari munkahelyekre, hanem az ország. távolabbi vidékeire megy. Hetenként jönnek haza a falujukba. Így azután Szegerdő nagyon csendes esténként. Tíz évvel ezelőtt még több mi, ; 400 lakosa volt, ma már csak 340. Évente — ezt is a közös tanácson hallottam — egykét építési engedélyt adnak ki. Nem épülnek új házak. Annál inkább feltűnő, hogy ha egy ház eladását meghirdetik, nagyon rövid időn belül jelentkezik vevő. Szegerdő — alig öt kilométerre Sávolytól — 1966-tól tartozik a közös tanácshoz. A gondok itt csapódnak le. Megfelelő ellátást, közlekedést kell biztosítani. Az előbbivel alig, az utóbbival több gond van. Szegerdőn ugyanis megszűnt az iskolai oktatás. A kisdiákok Sávolyra, napközi otthonos iskolába járnak. Sőt: az óvodásokat is »buszra pakolják«, ők is ide járnak. IJpggel még nincs különösebb gond, de ha-, zajutni busszal már lényegesen körülményesebb. A községet naponta hét autóbuszjárat érinti, egy mégis nagyon hiányzik: amelyik Somogysámsonból dél körül indulna, és Sávolyon keresztül jutna el Szegerdőre. Jelenleg csak öt óra körül tudnak hazaérni az emberek. Van klub és könyvtár, mindkettő a hajdani iskolában. Alig van azonban ezekben élet. Nem véletlenül mondja Bide János: — Az egyik legnagyobb gondunk Szegerdővel kapcsolatban a közművelődés lanyhasá- ga! A mozit is azért kellett megszüntetni, mert egy-egy vetítésre öt-hat érdeklődő ment el. Nincs, aki irányítson; a községben egyetlen értelmiségi foglalkozású ember sem éL — És milyen gondjuk van még Szegerdővel? — Nincs különösebb. A közlekedést már említettem. Az orvosi ellátás javult Korábban a szegerdőiek Balatonszent- györgyre jártak, azután Sámsonba. Most épül Sávolyon az új rendelő szolgálati lakással. Kétmillió forintba kerüL Készül a korszerű vendéglő és a bolt is. Tíz évvel ezelőtt ragadós sár nehezítette a községbe való eljutást és az onnan elutazást. Megépítették a bekötő utat, az itt lakók pedig összefogtak. Eredménye: Szegerdő összes utcája burkolt, s a járdák is — egyelőre az egyik oldalon — megépültek. Kis Pál Józsi bácsit munka közben zavartuk meg. Megfegyelmezte a mérges kutyát, azután betelepedtünk a konyhába. Illatos bukta sült a tepsiben. — Sok az idős ember... — Lezöttyen egy régi-régi székre. Megfárasztotta a mai munka: egy nagy diófát vettek ki a hátsó udvarban. — Az is nagyin öreg volt már... — mondja. Mészáros Attila Somogy! Néplap giát kell befektetni egy-egy resztül a világot látom.« Emlékezés Bertolt Brechtre születésének 80. évfordulóján Szegerdő Színiláz és közönség*
