Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-09 / 34. szám

A kislányból csinos fiatalasszony lett, mióta nem találkoztunk. Most úgy

beszélgetünk Klárival, ahogy felnőttek szoktak munkáról, lakásról, családi örömökről és gondokról. — Hát a versmondás? — kérdezem, mert ismeretségünk egy irodalmi színpad munkája közben köttetett. — A próbákra, szereplésekre nincs időm, de ha egyedül vagyok otthon, most is verseket mondok — közli Klári, majd pici szünet után (mennyi várakozás, öröm, félelem, büszkeség fér bele néhány másodpercnyi szünétbe) hozzáteszi: én már csak a gyermekeimnek »szavalok« majdHányszor próbáljuk indokolni az öntevékeny művészeti csoportok létjogosultságát. De a rengeteg érv között talán még egyszer sem hangzott el, hogy ezek a fiatalok anyák, apák lesznek, akiktől verseiket, meséket várnak, kérnek, követelnek a gyerekeik.

Azonnal próbára teszem magam: milyen verset, mesét ■mondanék az autóbuszon (mert itt találkoztunk Klárival), ha netán a közelemben nyüzsgő kis pufók srácot — hogy lány vagy fiú, azt nem tudom — meg akarnám hódítani. Ez a műfaj mindig kedves volt nekem; sőt annak idején még kollokválnom is kellett gyermek- és ifjúsági irodalomból, most mégis csak valami régi-régi rigmus jut eszembe: »Egér, egér, kisegér, / Van-*- fogad hófehér? / Adjál nekem vasfogat, / Adok neked csontfogat.«

Emlékszem, hogy sokáig kultikus jelentőséget tulajdonítottam ennek a mondókának. Most, amikor »szaporodik fogamban áz idegen anyag«, különösen jó ' lenne, ha hatna a varázsvers.

Leszállván a buszról, a házban több felnőttet is kapacitáltam: mondjanak gyermekverset- Csaknem mindenki tudott, s csífenem valameny- nyien a homályba tűnő gyermekkor mélyéről bányászták elő. Amennyire emlékszem, nem óvodában, nem iskolában tanulták.

Az irodalomtörténészek megemlítik, hogy Puskinnak csodálatos képzelőerővel megáldott, nagy mese- és népdalkinccsel bíró dajkája volt. Vajon ismernénk-e ma a költő nevét, ha ez a tehetséges ember — ahogy a pszichológusok mondják — ingerszegény környezetben nő fel? Természetesen nem ezen akarok meditálni. De arra már érdemes figyelnünk, hogy eltűntek, vagy legalábbis megfogyatkoztak a dajkáik, a dajkaszí- vű anyák, aZok az asszonyok, akik érzéseket és gondolatokat hintenek el és tartanák ébren a gyermekek lelkében.

A rengeteg meséskönyv, a tévé, a rádió, a telefonmese sajnos nem pótolhatja őket. Személytelenek- A gyerek szeretne a mesélő ölébe ülni, s főleg — minduntalan megszakítva a történetet — visszakérdezni. A közelmúltban kitűnő kis barátom — miután rajtam kívül mindenkit eltávolított a szobából (ebből látszik, hogy fórumon nem lehet

mesélni egymásnak) arról érdeklődött, hogyan alszik el a függöny, nem haragszik-e a

villanykörte, ha éjszaka felébresztjük, s nem lenne jobb, ha lefektetnénk a kabátot? Az utolsó kérdésre végre tudtam felelni — hála József Attilának. Péter barátom természetesen nem ismeri, még az Altatót, de hát azt el sem tudja képzelni, hogy »fogason alszik a kabát«. A kabát csak széken tud aludni, így szuny- nyadozhat az esetleges szakadás is.

Világos, hogy a négyéves Péter — mint ahogy legtöbb gyerek — költő. Költői módon látja a világot. Majd elrontják az iskolában — szokták mondani- Nemcsak az iskolában — toldhatjuk meg. De mi lenne, ha nem rontanánk el őket? Többet, sokkal többet tarthatnánk meg fogékonyságukból. Nincs időnk? Nincs elég. A gyermekek gondozására, -táplálására felkészülnek a fiatal anyák. És a mesére, a versre, a szellemi dajkálásra? Az apáikról már nem is beszélek. •.

Péter barátomnak — aki emeletes ágyában oly könnyen személyesítette meg a tárgyakat — egyetlen igazán hozzá illő verset vagy mesét sem tudtam mondani.

C

sak később jutott eszembe Devecseri néhány sora, melyet ezúton küldök el : »Apám — így szól a kis bálna — / hadd mehessek: el a bálba.« / »Nem mehetsz el, fiam Péter, / Nem vagy még egy kilométer.«

Gy. %,

A megyehatáron tűi

Az apaszomorító

(Százkilencven évvel ez- lyóiratoknak csak a címét elLapichafa és kófic

Talán kiállítás lesz a magángyűjteményből

— Áz Erzsit keresik? — kérdezte a kis öregasszony- — Aki a lim-lomot gyűjti? Ott lakik az útkanyarulatnál.

Bók Lászlóné, Erzsi néni vendégváró asszony. A kutasi fogyasztási stóvetkezet könyvelője volt, "amíg"a betegség' el nem tiltotta a' munkától.

— Itt ne nézzenek körül, ez a szoba olyan vegyes, mint a Csana gatyája.

Hogy ki volt, mi volt az a Csana, nem tudja. Szólásmondás ez Kutason- Nézdegélőbe érkeztünk Bókákhoz Soós Imre népművelővel. Szép és nagy gyűjteményük van, kisebb néprajzi múzeum több szobányi kiállítást rendezhetne belőle. Megkérdeztük Erzsi nénit: hogyan kezdett gyűjteni?

— Amikor beteg lettem, éreztem, hogy valamit csinálnom kell. Akkor még nem volt divat és nem volt üzlet à gyűjtés. Szerettem votoa valamiképpen megőrizni a régmúltból a szépet így kezdődöttHej, ha a padlások, kamrák, lomtárak beszélni tudnának! Mesélnének egy asszonyról meg a kisunokájáról, akik kikutatták rejtekeiket Minden tárgynak története van. S minden új tárgy megszerzésének történetét eljátszotta a kis- unoka itthon.

Lám, itt ez az öntőlábos! Ilyet menyecske korában látott először Bók Lászlóné.

— A gyerek beteg volt. Bél- hurutos- Vajákos asszony viaszt olvasztott, vízre dobta. A víz persze összekapta a viaszt. Ebből »olvasott« a néni. »Hólagos a kis béli!« Máig sem felejtem el, ahogy mondta.

Kulacsok, korsók — vászon,

osöcsös, bugyogós —, pipicsek, serpenyők, fa-, kő- és rézmo- ; .arak, 1856-ból borotvátok —

1 illtartónak használta egy kisiskolás —, lőporos szaru a . .VIII. századból, a községi kovács foghúzója, szövőmunkák népi eszközei, köcsögdudák, köpülők, tepsik, lakodalmas tálak, majd azt lehetne mondani: minden mennyiségben.

— Kutason ilyen bütykösből itták a pálinkát- Egy fújás, egy ivás. Így volt ez. Csak fájásra jött a korty. Mértékletességre tanított ez az üveg.

A tarisznya ökölkicsi volt, amikor Bók Lászlóné tulajdonába került. Forró vízben szépén visszadagadt eredeti nagyságára. Bucsér lisztnek, bao- rak, szemes terménynek. Kó- 1 c, vasalók vasból, rézből. Nagyapai tajtékpipa, furulyák, pikulák, Tóth Miska bácsi népművész szépen cifrái’ szipkái. A babákon kutast viseiet. A menyecske vastag »selömben«, »bohas« konttyal a fején.

— Ezeket a parányi ruhácskákat a nyolcvankét éves Tóth Andrásné, örzse néni varrta.

nélkül ám !

Fakilincs. Ennék még ez az eredete: Kálistában — pusztanév — fából volt a kilincs, madzag a húzója- Csutavágók, vonyogók, birkanyírók, kolom- pok, kutyabőrös sziták, kostök »acskó«.

— Van olyan tanítónő, aki

az iskolából minden évben elhozza az osztályát, hogy a gyerekek ismerkedjenek a régmúlttal. Őrizzék a hagyományokat!

Meg megtekintjük a paszitos tálakat, a mángorlót, a lapic- kafát, a kapinyát, mellyel a forró krumplit merték a fül- lesztőből. Azután Soós Imre népművelő csillanó szemmel elmondja nagy tervét. Kiállítást szeretne rendezni a gyűjteményből. Hogy minden ku- tasi láthassa: nem »lim-lom« ez. Márt iit van velünk Laci bácsi, Erzsi néni férje is, aki fontos feladatkört tölt be az állami gazdaságban- Az idő belehízott a déli tizenkettőbe. Finom körtepálinkát iszunk a latin feliratos, öreg üvegből — »a munka nemesít«, ezt hirdeti —, s koccintunk is: talán a kendő kiállításra ...

Leskó László

előtt, 1788. február 5-én született Kisfaludy Károly, kora kiemelkedő költője és drámaírója.)

»Kárra lettél, Károly legyél!« — idézi Szuh Laci bácsi az öreg Kisfaludy mondá- _ sát, amely állítólag legkisebb t fia keresztelőjén szaladt ki a száján. Bár azt hiszem, szegény Mihály úrnak akkor sokkal neliezebb volt a szíve, semhogy ilyen rigmusokkal szórakoztassa a paszitára gyülekező atyafiakat, hiszen a kisfiú érkezésével a halál is megnyitotta a téti Kisfaludy- kúria nehéz veretű kapuját. Bizony, eljött a halál, és magával vitte a nagyasszonyt, a gyönyörű Sándorffy Annát (mert két költő édesanyja csak gyönyörű lehetett), így hát a keresztelő halotti torrá keseredett a felpéci rizlinggel, jóféle gyümölcspálinkával megrakott asztalok körül.

Hogy mégis milyen lehetett az a nap, azt csak a téti harangláb tudná elmesélni, mert abban még szép számmal vannak olyan téglák, amelyek emlékezhetnek a XVIII. századi telekre. Talán hófúvásom, kemény idő volt azon a február 5-én, és a sümegi rokonság szánjai úttalan utakon, nagy kerülővel vergődtek a téti portára, s a Bókabundák, a báránybőr takarók, s a kis- üstön főtt szíverősítők ellenére gémberedett tagokkal kászálódtak le az ülésről a Sán- dorffyak és a Kisfaludyak.

Persze, mindez csak elképzelés; a valóság ez a kisalföldi nagyközség, Tét, ahonnét már régen eltűnt a Kisfaludy- kúr(a. de jelen van a göndör hajú, konok Üomiókú fiú, aki családjára gyászt, hazájára fényességet hozott Valóság továbbá a helyi szövetkezetek közös klubja, amelynek belső termében a Kisfaludy irodalmi kör tanyázik olyan gazdag gyűjteménnyel körülvéve, hogy legalább egy napra volna szükségem mindent megnézni, s a könyveknek, Xo„Itt van mit elvégeznem"

A könyvtárosok általában úgy élnek a köztudatban, mint másak szellemi termékednek közvetítői az olvasókhoz, mint szorgos »szolgáltató személyzet«, amely azonban csupán csekélyke alkotómunkát végez. Helyzetüket olyannyira periferikusnak tekintik, hogy még teljességre törekvő értelmiségszociológiai munkáik szerzői is megfeledkeznek róluk. Kik Çk hát tulajdonképpen? A szellem szerény hivatalnokai ? Csöndes könyvmolyok? Emberbőrbe bújt katalógusok, bibliográfiák, ajánlólisták? Produktivitásra alig képes amatőr gondolkodók? Egy hosszú élettpá- lya tényei vei nem lett volna nehéz ennek az ellenkezőjét bizonyítani. Próbáljuk meg inkább azt kifürkészni, milyen személyes tulajdonságok szükségesek a könyvtáros munkájához, vagy — »provokatívabban« — lényeges-e, hogy a könyvtáros — egyéniség tegyen.

Az előítéletekre Kutason, megyénk egyik legeredményesebben működő bibliotékájában találtunk remek cáfolatot. A helyi lakosok és a felügyeleti szervek véleménye szerint a fiatal könyvtáros, Dani Margit személyiségének is nagy szerepe volt abban, hogy az 1800 lakosú községben az olvasók száma — és az olvasás minősége — jóval felülmúlja a megyei átlagot. Ezért hát ne... is a mesterség fortélyairól érdeklődtünk tőle; hanem az olvasókra is ábsugárzó szenvedélyeiről, kedvteléseiről — hiszen ezekkel érte el

elsősorban a nagyszerű eredményeket.

— Kétségtelen, hogv a könyvtári tevékenység alapvető feltétele a műveltség, csakhogy a könyvtárosnak sohasem szabad vakbvzgó könyvmolynak lennie — mondja Dani Margit. — Az olvasás nem pótolhatja, csupán előkészítheti és hatásosabbá teheti a személyes élményt, tapasztalatot. Ha a könyvtáros nem képes önmaga személyiségének »zamatéval« is befolyásolni az olvasók igényeit, s intelligenciájával segíteni a könyvválasztást, akkor valóban csak a szellemi javak »kézbesítőjévé« válik, tehát munkájának hatása igen csekély marad.

Mérjük hát a hatásfokot! Kutason meglepően sokan kölcsönzik Veres Péter és Szabó Pál műveit. Vajon miért? A választ a könyvtárosnő önvallomásában vélem megtalálni.

— Nem találnám a helyemet, ha városban kellene élnem. Csak itt Kutason, és m'ndemekelőtt szülőfalumban, Bolháson érzem magam otthon, a falusi emberek világában. Ezért szeretem az őket ábrázoló írók alkotásait, s természetesen az élő természetet is. Rengeteg értelmiségi vi- szolyog a falusi életmódtól: én a természettől távol az egyéniségem lényegétől érez- nóm önmagamat megfosztott- nak.

Kutason a »karosszékek turistái« is rendszeresen olvasnak útikönyveket. Vajon miért? Ügy gondolom, a magyarázatot diámét ■ hevenyészett önéletrajzban találhatjuk mc^.

— Nyári szabadságomat rendszeresen külföldön töltöm. Már valamennyi európai szocialista országban megfordultam az Express-társutazások részvevőiéként, s most madridi utazásra gyűjtök, hogy a középkorban keletkezett építészeti és szobrászati emlékeket megtekinthessem.

Az 1848/49. évi szabadság- harc történetével foglalkozó művet egyet sem találok a polcokon. Sem szakirodalmat, sem szépirodalmat. A rejtély nyitját yalószínűleg ismét az önjellemzésben kell keresnünk.

— Különösen érdekel történelmünknek ez a korszaka, s ezt a vonzalmat igyekszem az olvasókkal is megosztani. Ha valami tetszik nekem, szeretné..! az 'egész faluval végigolvastatok Rosszul esik, ha érdeklődési körömmel egyedül kell maradnom — bár itt ezt a lehetőséget inkább feltételes módban kell említenem.

Hosszúra nyúlik a szenvedélyek, kedvtelések további felsorolása. Külpolitika, nyelv- tudomány, szépirodalom, népmese- és népbabomagyűjtés, zene, színház stb. És — vesztemre — nem állhatom meg, hogy egy provokatív, közhely- szerű kérdést föltegyek;

— Nem gondolja, hogy ilyen széles látókörrel városban is helyt tudna állni ? ' Nem vágyódik »kulturáltabb« környezetbe?

—■ Itt van mit elvégeznem.

k A.

olvasni. Ugyancsak valóság a több miçt kétszáz tagot számláló irodalmi kör (fiatalok, idősek, helyiek, környékiek, más megyében élők, sőt külföldiek is), amelynek megszervezője és vezetője Szuh László nyugdíjas tisztviselő.

Laci bácsi most kényelmes karosszékben üldögél olyan rendíthetetlen nyugalommal, mintha nem őbenne lakoznék az a különös nyughatatlan szív, mely az elnehezülő végtagokat újra és újra mozgásra serkenti, hogy növekedjék a tagság, sokasodjék a gyűjtemény, s lehetőleg minden fiatal tanulja meg a messzire vándorolt legkisebb fiú énekét: »Szülőföldem szép hatara, meglátlak-e valahára...«

Testes, őszes hajú, bajuszú férfi, azt hiszem ilyen lehetett a szigorú atya, Kisfaludy Mihály. Ügy ül, egy kicsit magába roskadtan, de mégis keményen, mintha most hallaná a hírt, hogy Károly fia szégyenszemre megbukott a bencés gimnáziumban; vagy: biztatóan induló katonai karrierjét felrúgta égy polgárlány szép szeméért Bár Szuh Laci bácsi az említettek miatt egyáltalán nem haragszik a Károly fiúra, mégis az ő szava, nyomán békülök ki a zord atyával, Mihály úrral is. Kétségtelen: nem lehetett a meleg szavak embere, hiszen még Sándor fia is (aki pedig egyszer sem szegült szembe az atyai életfelfogással) arról panaszkodott, hogy ! sohasem volt része atyai gyengédségben. De az sem lehet igaz,

hogy keményszívű volt hogy nem értette meg Károly La írói elhivatottságát. Megértette (könyvei között Károly r.Jaden megjelent műve ott volt), de nem helyeselte.. i Azután: Károlyt kitagadta

ugyan az apai örökségből, de ezt az elhatározását később megmásította, s legkisebb fia is megkapta a 102 hold földed talán éppen a téti határban.

— Laci bácsi — mondom —J azért szeretném tudni, miért kedveli ennyire ezt a Károly, fiút?

Elmosolyodik.

— Nem tudom, hogy van ez másnál — néz maga elé tűnődve —, de bennem a Kisfa» ludyak szeretete egyet jelent a szülőföld szeretetévei. Megjegyzem, az én szűkebb pátriám nem is Tét környéke, hanem Bér, Baltavár, Kám vidéke, szóval vasi tájakról kerültem ide. De a Kisfaludyak arrafelé is otthon voltak. Kámi gyakornok koromban például sokat üldögéltem az úgynevezett Himfy-fa alatt, ahol egykor Sándor írogatta a Boldog szerelem strófáit fiatal hitveséhez, Szegedy Rózáhcte. A Celldömölk környéki Vönöckön a nyolc Kisfaludy testvér egyike, a kedves Trézsi asszony élt, aki sokszor adott menedéket, jó kosz- tot legkisebb öccsének. Tulajdonképpen nemcsak Károlyt szeret lem, hanem az egésa Kisfaludy atyafiságot...

Az apaszomorító, göndör fürtű Károly mintha csdbésze- sen elmosolyodna a szemközti képkeretben.

Szaputii András

Gondoltak a gyerekekre Magyaratádon

Korszerűen fölszerelt konyha elégíti ki szeptember óta a magyaratádi napközi otthonos gyerekeket, valamint az itt étkező felnőtteket. Megújult a napközi o hon is. Kétszázhar- mincezer forint értékű társadalmi munkát áldoztak a felújításra a magyaratádi szülők. Segített a tanács, a termelőszövetkezet és az állami gazdaság.

Bővült az óvodájuk Is, így növelhették a csoportokat. A nagyszabású bővítésekre, felújításokra a társadalmi munka értékével együtt nyolcszázezer forintot fordítottak.

A korszerű konyha.

Ebéé s napköziben.

Dajka — mese