Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

A félvezetők világa Van a mai elektronika alap­ját képező félvezetők pályafu­tásának drámai vonása is. A rádiótechnika még csak az el­ső lépéseit tette, amikor ter­mészetes félvezető kristályok­ból elkészítették az első de­tektorokat. Az elektroncső megjelenésével és diadalmas felfutásával azonban a kris­tálydetektorok kiszorultak, és látszólag örökre feledésbe me­rültek. Sok évvel ezután azon­ban a rádiótechnika olyan s tinire fejlődött, hogy , az elektroncsövekben rejlő lehe­tőségek gyakorlatilag kime­rültek. Kompakt és kis ener­giafogyasztással működő elek- ronikus szerkezetekre volt égetően szükség. Ekkor for­dultak a tudósok újra a fél­vezetőkhöz. A feledés évei nem múltak el nyomtalanul. Az elméleti és kísérleti szakemberek ez alatt mintegy előkészítették a tere­pet az új rohamra, a félveze­tők új előrelépéséhez. A kvantumtechnika területén ei­ert sikerek eredményeképpen első ízben sikerüli értelmezni a szilárd testek elektromos viselkedését, és megtalálni be­folyásolásának módját, A nukleáris technika fejlődése pedig elősegítette az egykris­tályok előállításánál használt, igen tiszta anyagok előállítá­sára szolgáló módszerek töké­letesítését. A félvezetőtechnika ekkor gyors fejlődésnek indult, és igen rövid idő alatt ragyogó eredményeket ért el. A félve­zetők nemcsak az elektroni­kus számítógépekben és soit rádiótechnikai eszközben vál­tották fel az elektroncsöveket, hanem az elektronika terüle­tének kiterjesztését is előse­gítették. A félvezetőket sikerre] al­kalmazzák a hőenergia köz­vetlenül elektromossággá ala­kítására, és alapvető szerepet játszanak a fényenergiát elektromos árammá alakító eszközökben is. A félvezetők már most is sok figyelemre méltó lehetőséget nyitottak a technikai haladás előtt. Olyan eszközöket is létrehoztak, ahol a milliméter ezredrészénél vé­konyabb rétegek is aktív sze­repet kapnak. A csodálatos kristályokkal már eléri sikerek és jövőjük, ami még a kutatások távlatai mögött rejlik, új lehetősége­ket ígér a tudomány és a technika előtt A félvezetők­ben több rejlik, mint ameny- nyit tudunk ma róluk. Lengyelországban a Lamina Elektronikai Művek amerikai licanc alapján szilikon diódá­kat és tirisztorokat állít elő. Képünkön: A Lamina művek­ben készített elektroncsövek és tetródák néhány darabja. Nincs fitos a lottfio A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint az 5. játékhéten öttelálatos szel­vény nem volt. Négytalálatos szelvénye 82 fogadónak volt nyereményük egyenként 90 423 forint. Három talála­tot 7074 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 524 fo­rint. A kéttaláiatos szelvények száma 201 770 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizet­nek. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke és Lázár György, a Minisztertanács el­nöke táviratban üdvözölte Junius Ricnard Dzsajavarde- nét, a Sri Lankai Köztársaság elnöki tisztségébe való beiK- tatás és az ország nemzeti ünnepe alkalmából. — HÉT ÜJ IKARUSZ AU­TÓBUSZT kapott a Volán siófoki kirendeltsége, a régi elhasználódott utasszállító jár­müvek putlasa.ru. Az új bu­szok jóként a Balaton men­ten közlekednek. — 54UU óra társadalmi mun­kát végeztek tavaly a barcsi Vörös Csillag Tsz szocialista brigádjai. Az előző évi 500 helyett 1300 órát fordítottak társadalmi intézmények — óvoda, bölcsőde, iskola, nap­közi — támogatására. — Sátorrudakat is gyárta­nak ezután a tabi Camping- cikk Vállalatnál. Az alap­anyagon kívül a munkájuk­hoz szükséges összes tartozé­kot házon belül készítik. — A BUSÓJÁRÁS előesté­jén megmutatkoznak Mohá­cson a mai vígság külső je­lei. A város főterén meg rak­ták a hatalmas máglyákat. Az utóbbi évek tapasztalata sze­rint megközelíti a húszezret a busófarsang résztvevőinek száma. Az érdeklődés igen nagy az idén. — Elkészült a soproni Er­dészeti és Faipari Egyetem új könyvtára. Az egyetemi vá­rosrészbe jól illeszkedő két­emeletes modern épületben 170 ezer kötet könyv kapott helyet. — Hatvanhárom újítást ve­zettek be a Nagyatádi Kon­zervgyárban tavaly, s ez 755 ezer forint megtakarítást eredményezett. Az újító mű­szakiak és munkások 70 ezer forint újítási díjat kaptak. A hétfői ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. február VASÁRNAP A várható időjárás Ágota Jobbára felhős, vagy erősen felhős, már csak el szórtan ködös idő. több helyen rrvenee havazás­sal. Az általában élénk, a Dunántúlon sokfelé erős, időnként viharos északi széi mára kissé mér séklődik. A várható le«m affasabb nappali hőmérséklet ma vasárnap, mínusz 3 és plüsz 1 fok között. Gyógyszer agyérelmeszeseriés ellen Szovjet tudósok hatékony erelmeszesedes elleni gyógy­szer' állítottak elő szilíciumból. Az állatkísérletek során rendkívül jól bevált szer hatásmechanizmusa abban áll. hugv stabnzálja a szervezet zsírháztartását és erősíti a ver- edények falát. A kutatók elmondták: az új készítmény ered­ményessége megerősíti, hogy a szilícium, ez az egyébként kevéssé használatos elem, minden élőlény, állati vagy em­beri szervezet számára nélkülözhetetlen. 95 énei ezelőtt, 18*3. február 5-én született Apostag-Tabán vitelek« — és 1954-ben halt meg Budapestéi- — Nagy Lajos publicista. a magyar szocialista novellairo­dalom úttörő alakja. Kossuth- díjas író. Iskoláit Budapesten vegezte; itt tanult jogot, d< diplomát nem szerzett. üKn-Uen bevonult katonának ; rövid szolgálat után leszerelték, s még abban az évben megje­lent első írása. Ettől kezdve az irodalomnak szentelte életet, 1918-tól szerkesztette a Bolond Istók című szatirikus lapot. A Szellemi Termékek Országos Tanácsának volt a lektora a Tanácsköztársaság idején, majd annak vérbefojlása titán írá­saiban fellépett a fehérterror ellen. 1922-től 1929-ig a Nyugat főmunkatársa volt, miközben Bécsben kapcsolatba került baloldali emigráns csoportok­kal. Gyakran láttak napvilágot írásai szocialista szellemű la­pokban, s közeli kapcsolatba került a kommunista mozga­lommal. 1934-ben Illyés Gyulá­val egvütt részt vett Moszkvá­ban. a szovjet írók kongresz- szusán. A realisztikus társada­lomábrázolás egyik legjobb XX. ' századi magvar képvise­lője. a szocialista szellemű sza­tíra mestere. Írásainak köz­ponti mondanivalója a kizsák- rnánvolók erkölcsinek bírálata, a szóig aszeilem ostorozása, a hazugságokon és kénmutatáson alapuló polgári életforma le­leplezése. Könvvei ma is olva­sottak. — TROMBITÁS címmel forgat új filmet Rózsa János rendező. A film egyik szere pére Kottái Róbertét, a Cstkg Gergely Színház tagját kérte fc1­— A KISZÖV ifjúsági bi­zottsága tegnap ülést tartott. A Deltj. Sportáru és Bőrkon­fekció Szövetkezet ifjúságpo­litikai munkájáról tárgyaltak, megvizsgálták az ifjúsági par­lamenteken elhangzott javas­latok megvalósulását is. — Kinyílott a sárga szirmú téltemető a Baiaton-part kö­zelében. A természetkutatók szerint az aszófűi völgyben évszázadok óta honos, jelleg­zetes mediterrán növényt hajdan a rómaiak hozták ma­gukkal. — 200 új tag lépett be a naevatádi áfész-ba tavaly. Jelenleg 7132 tagot tartanak nyilván. — Autóvezetői KRESZ-tan- folyamot szervezett Balaton­szárszón a siófoki Autóközle­kedési Tanintézet 60 hallgató részvételével. Az intézet ed­dig Enyingen, Regszemcsén és Balatonföldváron szerve­zett kihelyezett tanfolyamot. — Koponyák hegye címmel második kiadásban látott napvilágot a Magvető Kiadó­nál Ördögh Szilveszter regé­nye. A könyv címlapján a kaposvári Fonómunkás Kis- színpad előadásából látható fotó Gyertyás László fotója. Még egy hétig vásárolhat i0~b0\ -os engedménnyel a Zsebe ^Áruházban! Kötöttáru férfiaknak, nőknek, gyermekeknek: DIVATÁRUK: női kardigán Régi 425 ár Ft Üj ár 355 Ft női pulóver 328 Ft 197 Ft férfi kardigán 522 It 313 Ft 1 ürdoköpeny 328 Ft 230 Ft gyermekpantallo 12« Ft 72 Ft fiúkardigán 213 Ft 128 Ft lánykablúz 170 Ft 102 Ft NŐI FEHÉRNEMŰ: melltartó-garnitúra 112 Ft 67 Ft női nadrágkombmé 198 Ft 119 FI HARISNYAK: női import harísnyamadrag 19 Ft 34.30 Ft női kreppharisnya (NDK) 32.40 Ft 20 Ft FÉRFI FEHÉRNEMŰ: férfiing 18« Ft 126 Ft férfiing 208 Ft 146 Ft Régi ár Éj ár női bükié kendő 65 Ft 39 Ft gyermeksapka sálgam. 116 Ft 70 Ft gyermekkesztyű 54 Ft 32 Ft női ernyő 160 Ft 96 MÉTERÁRU: jersey (sima és mintás. 12 féle) 222 Ft 155 Ft lódén kabátszövet 432 Ft 259 FI CSIZMÁK: fiúcsizma 334 Ft 234 fi fiúcsizma 317 Ft 222 Ft leány kaosizma 173 Ft 121 Ft női csizma 898 Ft 629 Ft női csizma 367 Ft 257 Ft VIDÉKI V A SARLÓINK 10 PERC ALATT ELÉRHETIK A VASÚTÁLLOMÁSRÓL INDULÓ 12-ES AUTÓBUSSZAL — A Liszt Ferenc Kamara- zenekar ad hangversenyt hét­főn este a kaposvári Csiky Gergely Szíp házban az Orszá­gos Filharmónia bérleti hang­versenysorozata keretében. A műsoron Händel* Mozart és Csajkovszkij művei szerepel­nek. A koncertet Sándor Fri­gyes vezényli, közreműködik Jandó Jenő zongoraművész. — 135 ezer apró- és nagy­vad él Somogy megye vadász- területein. Legtöbb a fácán — 86 ezer —, legkevesebb a dámszarvas, mindössze száz Ez utóbbiak törzsállományát a tervek szerint 220-ra növe­lik. — Megkezdik az új típus i cipőipari műbőr nagyüzemi gyártását a győri Grabo'-^st Pamutszövő- és Mübörgyár- ban. A habszerkezetű polt- uretán műbőr különösen al­kalmas felsőrész készítésére, mert könnyű, de kopásálló, puha tapintású, es »»felveszi - a láb formáját. A Szovjet­uniónak nagyobb tételben szállítanak belőle és az ang 1 kereskedelmi partnerek is érdeklődnek iránta.-- BESZÉDTECHNIKAI GYAKORLATOT tartanak hétfőn öt órakor a versmon­dóklub tagjai a kaposvári Killián György Ifjúsági és Űttöröházban. Az előad > hiontágh Imre, a színműve- szeti főiskola tanára lesz. Terjed a veszettség Tolnában Tehenek is áldozatául estek a veszettségnek Tolna me­gyében: a dombóvári Alkotmány Tsz-ben három Holstein- Friz tehenet kellett elpusztítani a betegség miatt. A szakvé­lemény szerint feltehetően legelőn talált rókatetemtől fertő­ződtek: gondozóik védőoltást kaptak. Tolna megye területén az idén az állategészségügyi intézet már huszonhárom eset­ben mutatta ki a veszettség kórokozóját. Különösen nagy számú a megbetegedes az elszaporodott rókák között, a hu­szonhárom esetből tizenöt róka, négy kutya, egy macska és három szarvasmarha volt. A megye köz- és állategészség­ügyi szervei felhívták a lakosság figyelmét: a veszedelmes korokozók a háziállatokat is megfertőzhetik. Azt tanácsol­ják, hogy óvakodjanak a rendellenesen viselkedő állatoktól, kutyáktól, macskáktól, szelíd rókáktól. — Egymillió forinttal tel­jesítette túl tervét a hetesi termelőszövetkezet kertésze­te. A húszhektáros terület ketmillió-hatszázezex forint nyereséget hozott. — 0 jabb hatvan vidéki sze­relő áll munkába a főváros­ban hétfőtől. Segítenek a te­lefonkábel-hibák elhárításá­ban, bekapcsolódnak a terv­szerű megelőző karbantartás­ba. A vidéki postaigazgatósá­gok eddig hatvan embert ad­tak a fővárosi létszámhiány enyhítésére. így meggyorsult a hibák kijavítása. Az újabb hatvan vidéki kábelszerelőt már igénybe veszik a hálózat tervszerű megelőző-karban- t&rtásahoz is. — Népdaléneklési versenyt rendeztek tegnap Mohácson, a dél-dunántúli általános- és középiskolás diákok részére. A siófoki III. sz. iskolából Jónás Tamás, a Perczel gim­náziumból pedig Lovász Irén vett részt a vetélkedőn. Mind­ketten a helyi zeneiskola nö­vendékei. — ■»Pingált*1 tojásremekek készülnek a kalocsai lalvak- ban. A hímes tojások többsé­gét zsinórra fűzve, '»füllel- hozzák forgalomba, így a fal­ra is felakaszthatják. Az első tételeket már hetekkel ezelőtt elküldték Franciaországba és az NSZK-ba. A mostani fes­tésből mintegy 20 ezret kap­nak a hazai népművészeti boltok. — Siófoki műsor címmel megjelent a Dél-balatoni Kul­turális Központ februári mű­sorfüzete. E tájékoztató jelle­gű kiadvány ezentúl minden hónapban eljut a közönség­hez. — Kigyulladt a kőbányai Stílbútor Szövetkezet nemes- szalóki üzemegységében az éjszakai órákban a 440 négy­zetméter alapterületű aszta­losműhely tetőszerkezete, deszkafödéme, különféle fa­megmunkáló gépek, félkész és alapanyagok égtek. A tüzet a nagy erővel kivonult győri, szombathelyi, papai állami és a nemesszalóki önkéntes tűz­oltóság rövid idő alatt eloltot­ta. A tűz azonban az egy órá­val későbbi jelzés miatt je­lentős anyagi kart okozott. A tűz keletkezésének körülmé­nyeit bizottság vizsgálja. — A fejtrágyázást a so­mogysárdi tsz 1600 hektáron fejezte be. Ezt a munkát a repülőgépes növényvédő­szolgálat végezte. — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesiti Kapos­1 vár lakosságát ás közületeit, hogy 197». február g-án 7—1« óráig a Cseri úton a Gárdonyi Géza utcáig, az Erdősor utcá­ban, Kölcsey utcában, a Vasvá­ri P. utcában és a Gilice utcá­ban. 1978. február 9-én 7—1« óráig a Kölcsey utcában, 1978. február l«-én 7—14 óráig a Ka­tona József utcában, sörház ut­cában. Tompa Mihály utcában és az Akácfa utcában. 1978. február 7-én, 8-án 7—16 óráig a Kaposrétsor utcában, Csalo­gány utcában. Pacsirta utcában és a Kisróma-hegyi úton, 1978. február 8-án és 9-én 7—1« óráig a Csalogány utcában. a Pa­csirta utcáig áramszünet lesz aMA40> — A Kaposvári városi Tanár/ V. B. terv- és munkaügyi osz­tálya f. hó lé-én 9 órai kezdet­tel a városi tanács II. emeleti karzatán lakóházakat lebontás­ra nyilvános árverésen értéke­sít. A lakóházak értékelése és az árverési feltételek a városi tanács hirdetőtábláján megte­kinthetők. Terv- és munkaügyi osztály. 07337) — Most érkezett! Zita I., Zi­ta II. — Zala Bútorgyár — dör­zsölt és fényezett lakószobái kaphatók a kaposvári bútoráru­házban. (17343)

Next

/
Oldalképek
Tartalom