Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

ÊSffefeüs-raDisomrsenyet Négy érem Somogynak \ A múlt hét végén két rang­sor-versenyen szerepeltek fia­tal cselgáncsozóink. A Bp. Spartacus impozáns csarnoká­ban a serdülő és. úttörő korú­ak, Tatabányán pedig az ifjú­sági I. korcsoport résztvevői küzdöttek. Megyénket a sport­iskola mindhárom korcsoport­ban képviselte. Négy nagyatá­di ifjúsági versenyző is in­dult, de ok eredmény nélkül tértek haza. Mint ismeretes, azok a cselgáncsozók szerez­nek egyesületüknek pontot, akik az első -öt között végez­nek. Sportiskolásaink közül a serdülő Horvátn Zoltán jói küzdött, és az első helyen vég­zett. Rajta kívül négy bronz­érem és három ötödik helye­zés jutott megyénknek. Eredmények: Serdülök: 68 kg: 1. Horváth Z., 44 kg: ... 5. Somogyi Á. 68 kg: ... 5. Berecz. Úttörők: S8 kg: ... 3. Szilágyi, 49 kg: ... 3. Somogyi Z., 58 kg: .. . 3. Schenk. Ifjúságiak: 78 kg: ... 5. Dobrotka, 95 kg: ... 3. Gulá- esi. Rákóczi - Haladás 1:0 (1:0) (Folytatás az 1. oldalról) Karasz kapu elé ívelését Kiss lekezelte, kicselezte Halmosit, s 20 méterről lőtt, a labda azonban a bal oldali kapufán csattant A 41. percben Kul­csár átadását Hauzer 25 mé­terről küldte a jobb felső sa­rok mellé. Az utolsó percben ismét a Rákóczi próbálkozott. IConréd lövését Hegedűs a léc fölé tolta, majd Kanyar nagy bombája a tömörülő vé­dőkben akadt el. A szünet utáni első percek a Haladás fölényének jegyé­ben zajlottak. Az ellenfél pró­bálkozásai azonban a 16-osnál elhaltak a Rákóczi jól tömö­rülő védelmén. Az 51. percben Kiss a bal oldalon kiugratta Túráit, s Hegedűs kapujából messze kifutva, a 16-oson kí­vül, csak kézzel tudta előle megszerezni a labdát. A sza­badrúgást Túrái mellé lőlte. 10 perccel később Karasz jó átadásával Kanyar egyedül törhetett kapura, de az egye­netlen talajon, a 16-os vona­lán elvesztette a labdát. Egy perccel később bal oldalról ívelt be szögletet a Haladás. Buús csak kiütni tudta a lab­dát, éppen Kulcsár elé, aki 18 méterről egyből rálőtte, de — szerencsére — a kapuját el­hagyó Buús másodszorra már megszerezte a labdát. Az el- 'entámadásnál Kanyar elől Kereki a 11-es ponton csak becsúszva tudott szögletre szerelni. A 79. percben Karasz ugrott ki a balösszekötő he­lyén. Ezúttal Vörös avatkozott közbe, becsúszva. A 80. perc­ben veszélyes szombathelyi támadás futott a pá’yán. Pet- rók lyukat rúgott. Farkas el­futott, keresztbe ívelt, de a berobbanó Hauzer sem találta el nagy helyzetben a labdát. Két perccel később Hangai át­adása után Kárászt n szerelte Király szögletre a 11-es pon­ton. Az utolsó percekben a Haladás elkeseredetten roha­mozott, de igazán gólveszé­lyes helyzetet nem tudott ki­alakítani. A hótól megtisztított pá­lyán, de így is elég nehéz ta­lajon, nagy becsvággyal vetet­te magát küzdelembe a Rá­kóczi. Próbálkozásai már az első negyedóra végén ered­ményt hoztak. Ezután azon­ban kissé megcsappant a tá­madókedv, s ez átmeneti ven­dégfölényhez vezetett A szombathelyiek azonban sok hibával szőtték támadásaikat, s így a hazai védelemnek mindig volt ideje visszazár­kóznia. A mérkőzés nem moz­gott magas színvonalon. Ke­vesebbet láttunk a játékból, inkább a küzdő jelleg dom­Somlai játékvezetőt nagy feladat elé állította a nehéz talaj. Az ütközéseknél volt néhány fordított ítélete is. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE: Kaposvár, 4000 néző. Vezet­te: Somlai (Szőke, Soós). Rákóczi: Buús — Németh, Gu­lyás, Petrók, Csorba — Hangai, Kanyar, Konrád — Karasz, Kiss, Túrái. Edző: Németh Lajos. Szombathely: Hegedűs — Ko­vács, Király, Kereki, Vörös — Halmosi, Tatr, Kulcsár — Horváth Z., Farkas, Hauzer. Edző: Sárosi László. Jutási Róbert Hangai és Horváth Z. küzd a labdáért. Nem megy a Spartacus tekédéinek A negyedik mérkőzésén is vereséget szenvedett a K. Spartacus NB 11-es tekecsa- pata. Pedig ezúttal győzelmi esélyekkel utaztak fővárosi ellenfelükhöz. A nehéznek ítélt négyes automata pályával ■— no és az ellenféllel — ez­úttal sem sikerült a kaposvá­riaknak megbirkózniuk. Hár­man még a négyszázas határt sem tudták túldobni. Ezúttal Illyés volt a csapat legjobbja, de Végh és Ládonyi Cs. is megfelelt Lőczi, Alkonyi és Szemes gyenge napot fogott ki. A szövetkézeti gárda még mindig messze van legjobb formájátóL BP. BELOIANNIS— K. SPARTACUS 7:1 (2525:2386) Krizsán 407 — Szemes 393 Wondrák 427 — Illyés 416 Matiszlovics 427 — Végh 402 Döbröczöni 443 — Alkonyi 392 Lendvai 390 — Ládonyi Cs. 401 Falvai 431 — Lőczi 382 Kézilabda-tcremhupa Üjabb mérkőzéseket ját­szottak női csapataink a ké- zilabda-teremkupában. A ta- szári csarnokban az alábbi eredmények születtek: Csurgó—K. V. Lobogó 11;7 Buzsák—Marcali 20:14 Csurgó—K. V. Izzó 15:6 A Zákány Községi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága a közigazgatási területéhez tartozó községekben az alábbi ütemezésnek megfelelően tartja meg a falugyűléseket: Porrogszen.tkiráiy 1978. február 25. művelődési otthon Gyékényes IV » 26. » Szammihályhegy yy V» 27. kultúrterem Somogybükkösd w március 4. művelődési otthon örtilos » „ * 5. yy Porrogszentpál S» s* 11. yy Zákány yi w 12. Porrog » yy 18. kirendeltség Zákánytelep » 1* 19. művelődési otthon A falugyűlések egységese*! 18 órakor kezdődnek. (17430) borodott ki. Ebben ezúttal a Rákóczi volt a jobb. A szünet után ha lehet még inkább el­laposodott a találkozó. A szombathelyiek sem tudtak újítani. A Rákóczi is elsősor­ban a már biztos két pont megtartására törekedett, s ezért nagyobb súlyt fektetett a védekezésre, mint a táma­dásra. A második fé1 időben egyre több szabá'y'alanság csúszott a játékba. Somlai já­tékvezetőnek gvakran szólalt meg a sípja. Végeredményben a Rákóczi veszélyesebb első félidei támadó játékával és nagyobb lelkesedésével rá­szolgált az egygólos győzelem­re. A Rákóczi kapujában Buúsl nem tették gyakran Próbára a szombathelyi támadók, néhány veszélyes labdát ígv is bizto­san hárított. A hátvédnégyes tagjai elsősorban lelkesedés­ből vizsgáztak jelesre. Vala­mennyien megfeleltek védő­feladatuknak. Petrók volt en­nek a sornak a legjobbja. A középpályán találjuk a csapat karmesterét, Konrád szemé­lyében. ő mind védő, mind támadó feladatának jól meg­felelt. Hangai többnyire véde­kezett, Kanyar pedig éppen ezt hanyagolta el gyakran. A támadósor legjobbja Karasz volt, néha azonban fölöslege­sen könnyelműsködött. Túráit elsősorban góljáért illeti di­cséret. Kiss néhány látványos megoldáson kívül keveset vál­lalt, a mérkőzés végén azon­ban dicséretes módon a védő­munkát is segítette. A Szombathely legjobbjai : Király, Halmosi, Kulcsár és időnként Tarr. Hegedűs is jól őrizte hálóját, a gólt nem védhette. További eredmények: 5.0 Ferencváros—Zalaegerszeg (2:0) MTK-VM—Székesfehérvári MÁV Előre 5:0 (3:0) Vasas—Videoton 1:1 (1:0) Békéscsaba—Dunaújváros 3:0 (1:0) O. Dózsa—Rába ETO 2:2 (1:0) A bajnokság állása: 1. Û. Dózsa 21 11 8 2 57-29 30 2. Bp. Hojnvéd 21 13 3 5 40-15 29 3. MTK-VM 21 11 7 3 38-18 29 4. Videoton 21 11 6 4 55-30 28 5. Vasas 21 11 6 4 41-24 28 6. FTC 21 9 7 5 41-33 25 7. Tatabánya 20 8 7 5 31-23 23 8. DVTK 21 5 11 5 24-25 21 9.' Dúná&jV, 21 6 8 7 36-36 20 10. Csepel 21 8 3,10 34-40 19 *1. Haladás 21 3 5 9 30-39 19 12. Békéscsaba 21 5 9 25-35 19 13. Pécsi MSC 20 6 6 8 24-26 18 14. Rába ETO 21 3 10 8 22-29 16 1*. MÂV Előre 21 7 2 12 27-49 16 16. ZTE 21 3 8 10 20-42 14 17. SZEOL AK 21 5 2 14 26-48-32 18. Kaposvár 21 3 4 14 22-50 10 Tartalék balnoki mérkőzés Rákóczi—Szombathely 1:1 (0:0) Rákóczi edzőpálya. 500 né­ző. V.: Rákosi G. Góllövok: Tóth, illétve Viszked. Sporthírek Egy nappal a müncheni NSZK—Anglia nemzetek kö­zötti barátságos labdarúgó­mérkőzés előtt a két ország B-válogatottjai 8000 néző előtt megmérkőztek, s a találkozó 0:0-ás félidő után az angol B- válogatott 2:l-es győzelmével ért véget. A gólodat McDer­mott és Fairclough, illétve Worm szerezte. • * * Az olaszországi 163 km-es profi országúti kerékpáros versenyt a norvég Knut K;ind- sen nyerte 4:04.05 órás idővel. 11 mp-cel győzte le két olasz ellenfelét, Porrinit és a világ­bajnok Francesco Mosert. • * • Károly Gusztáv svéd király, aki tavaly részt vett a nagy­szabású hagyományos sí-ma­ratoni versenyen — a Vasa- futáson — pénteken . Finnor­szágba érkezik, hogy megte­kintse az északi sívilágbajnok- sá" utolsó versenyeit. A szom­bat—vasárnapi látogatáson részt vesz Urho Kalevi Kek- konen, a Finn Köztársaság el­nöke is. Vállalatok, gazdaságok, ügyelem! Megvételre keresünk 3 db G—25-ös üzemképes kompresszort! Címünk: 8630 Baiatonboglár, Szabadság u. 28. Balatonbogláiri Állami Gazdaság, Botka Lajos áruforgalmi osztályvezető Telefon: 10-09/123, Telex: 22-5838. (190895) FEBRUÁR 23 CSÜTÖRTÖK Alfréd A Nap kél 6srt — nyugszik 17.13 brakes, A Hold ké! 18.00 — nyugszik 6.S1 érakor. A várható időjárás: Változóan felhős, párás, a hajnali és a reggeis órákban helyenként ködös idő. Elszórtan hójzál- lingőzás, kisebb havazás. Mérsékelt, változó Irányú szélre számíthatunk. A legmagasabb nappal* hőmérséklet ma, csütör­tökön: 0 és mínusz 5 fok között alakul. — A Kommunista kiáltvány eredeti példányát és fordí­tásait bemutató kiállítás nyílt Moszkvában a Marx—Engels Múzeumban. A kiállításon több mint 160 tabló ismerteti a fordítások létrejöttének és terjesztésének történetét. ,— Somogyi búcsú a címe annak az összeállításnak, amellyel megyénk részt vesz a Röpülj, páva! népművésze­ti vetélkedő holnap esti tv- adásán. A 21 órakor kezdődő műsorban Tápéval szerepel együtt Somogy »csapata«. — Mintegy 130—140 fil­met mutatnak be — több mint 30 országból — a tegnap meg­nyílt, március 5-ig tartó XXVIII. nyugat-berlini film- fesztiválon. Hazánk is képvi­selteti magát a versenykate­góriában. — John Cals worthy No­bel-díjas angol író nemrég megtalált szatíráját vitte szín­re a bécsi Englisch Theater társulata. A társadalom cí­mű dráma a századforduló angol arisztokráciájának és tőkés köreinek összefonódá­sát leplezi le. — Tíz magyar festő —köz­tük Munkácsy, Benczúr, Hol- lósy, Paál László és Rippl- Rónai — műveit állították ki azon a tárlaton, amelyet a hét elején nyitottak meg Pá­rizsban. A műveket a fran­cia vidéki múzeumok anya­gából válogatták. — Szovjet—magyar szín­házi eszmecserét tartottak a hét elején Moszkvában, Szta- nyiszlavszkij és a mai szín­ház címmel. Folytatására még az idén sor kerül — Budapes­ten. , — Nemzetközi konferencia ülésezik az ausztriai Baden- ben; témája az ember gazda­sági tevékenységeinek hatása • földünk éghajlati viszonyaira. A konferencián 19 ország tu­dósai vesznek részt. — A Dunántúl népművé­szetéből címmel kiállítást rendeztek a lábodi művelődé­si házban a Somogyi Fotó- és Filmklub tagjainak munkái­ból. — Puskin dédapjának, Ib­rahim Hannibálnak kalan­dos életét bemutató kiadvány jelent meg Leningrádban, százezer példányban. — Gyógynövénykutató in­tézetet nyitottak Szófiában. Feladata a népi gyógymódok során is alkalmazott gyógy- füvek tulajdonságainak kuta­tása, és tudományos felhasz­nálásuk — gyógyítás céljára. — Több mint húszmillió szovjet dolgozó és családja részesülhet az idén szakszer­vezeti üdültetésben. Majd­nem ugyanennyien töltik majd szabadságukat az or­szág több mint nyolcezer vállalati üdülőjében. — 1040 lakás fölépítését tűzték ki célul megyénk la­kásszövetkezetei az V. ötéves tervben. A tervidőszak első két évében 393 lakást adtak át. A mai ügyeletes: Gombos jolán Telefon: 11-510, este 8-ig. 150 évvel ezelőtt, 1828. február 23-án halt meg — 62 éves korában — a deb­receni Fazekas Mihály költő és botanikus, a felvilágosodás irodalmi életének egyik legki­válóbb egyénisége, a debre­ceni haladé* írói körnek Cso­konai mellett legeredetibb te­hetsége. A híres kollégiumban vé­gezte az alsóbb osztályokat, ahol a természettudós Hatvani István is tanár volt. 1781-ben beiratkozott a teológiai akadé­miára, de a következő évben kimaradt onnan, s beállt köz­huszárnak. Galíciában, Len­gyelországban, Franciaország­ban katonáskodott. Miután ap­ja 173G-ban meghalt, lemond­va főhadnagyi rangjáról, ha­zaköltözött Debrecenbe, ahol néhány évig visszavonultan élt, költészettel, íüvcszkedéssel töltötte idejét. Meleg barátság fűzte Csoko­nai Vitéz Mihályhoz és Földi Jánoshoz. 1804-ben készült el fő műve, hexameteres elbe- szélököileménye, a Lúdas Ma­tyi, >*-cgy eredeti magyar rege négy levonásban«, amely rend­kívül hitelesen és életszerűen ábrázolja a XVIII. és XIX. század fordulója magyar társa­dalmának legfontosabb problé­máját: a nemesség és a pa­rasztság ellentétét. Északi-sarki expedíció Több mint egymillió kilo­métert röpül az Északi-sark^ vidéke és a Jegpgrtenger f6-K* lőtt a kedden Leningrádból útnak indult Észak—30 szov­jet légiexpedíció. A kutató­csoport tagjai az Északi-sár-, kon szállnak le, s különféle tudományos megfigyeléseket végeznek. A munka nagy ré­szére a következő 3 hónapban kerül sor, amíg a jég elég szilárd ahhoz, hogy a leszál­ló repülőgépet elbírja. — Készülnek a Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet dolgozói is a májusi országos fodrász-, illetve kozmetikus­bajnokságra: egy férfi, egy női és egy kozmetikuscsapa­tot indítanak. — Az első vadmalacok is megszülettek a somogyi er­dőkben, A vadászok Zamár- di környékén látták az idén először a csíkos újszülötteket. — Száz kilométer hosszú földút van Kaposváron. Az erre a tervidőszakra terve­zett 14 kilométerből eddig 6 kilométerre került — a la­kosság hatékony közreműkö­désével — szilárd burkolat. — Csatornázásra és szenny­víztisztító-kapacitás növelé­sére az idén 22,8 millió fo­rintot költenek Siófokon. — Több mint 16 millió utast szállítottak tavaly Ka­posváron a helyi járatú bu­szok. A számítások szerint 1980-ban már minden kapos­vári lakos naponta egy kilo­métert utazik a járatokon. — Dr. Timaffy Miklós kórházi főorvos belgyógyászati rend dó­sét megkezdte. Rendelés: Len­gyeltóti, Csokonai u. SÍ. sz. a'att hétfőtől csütörtökig 13—15 óra között. (17436) — A kaposvári bútoráruház mai ajánlata: Gabi. Tacskó és Csabi gyermekheverők 1090 Ft- tól 1450 Ft-ig érkeztek megfelelő választékban. (17445) — Értesítjük kedves vendége­inket, hogy az igall termálfürdő 1978. február 23-tó: március 31-ig rekonstrukciós munkák miatt zárva tart. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. (15094*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom