Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

Kádár János látogatása a szovjet déli hadseregcsoportnál (folytatás, az Î. oldalról) * látogatók üdvözlésére. Föl­csendült a magyar és a szov­jet Himnusz, majd Kádár Já­nos megszemlélte az egység díszmenetét. Kedves jelenet következett: a szovjet kolónia nő tagjai virággal, a szeretett vendégnek szóló hagyományos ajándékkal, kenyérrel és sóval köszöntötték Kádár Jánost. A program a gyakorlótéren kezdődött: a vendégek az ala­ki és sportfoglalkozáson részt vevő katonák gyakorlatait te­kintették meg. Kádár János fölkeresett több körletet, meg­nézte az \ állomány szálláshe­lyét és fölment a parancsnoki irányítótoronyba is, ahonnan rádióösszekötetés útján vezé­nyelhetek a különböző egysé­gek. Elidőzött a patikatiszta­ságú étteremben, ismerkedett az egység korszerű harci tecn- nikájával, majd meglátogatta a csapatmúzeumot. Jurij Alek- szanárovics Kohtyin ezredes, politikai osztályvezető kalau­zolta végig a múzeum terme­in, ahol gazdag dokumentum­anyag idézi föl a szovjet had­sereg hősi múltját, az egység nagyszerű, a Hitler-fasizmus elleni küzdelemben véghez vitt haditetteit. Tablók, fény­képek, fegyverek és más em­lékek elevenítik föl azt a mintegy tízezer kilométeres utat, amelyet — fegyverrel a kézben, a fasisztákat űzve- harcolva tettek meg az alaku­lat egykori parancsnokai és katonái. Ezután a Központi Bizott­ság első titkára megtekintet­te a harckocsizó-alegység lő­gyakorlatát, amelynek végén Anatoli) Vlas csuk tizedes ajándékkal kedveskedett Ká­dár Jánosnak. A figyelmessé­get és a rögtönzött harcászati bemutatót meleg szavakkal köszön.e meg a párt első tit­kára, s szívből gratulált a harcosoknak. Búcsúzóul a szovjet katonák kérésére cso­portkép készült: a fotóripor­terek Kádár Jánost és a lő- gyakorlátot bemutató alegy- , ség tagjait együtt örökítették meg. A látogatás emlékére a mú­zeum parancsnoka a szovjet hadsereg ÖO. születésnapja al­kalmából készült jubileumi érem nagyméretű bronzmáso­latát nyújtotta át a Központi Bizottság első titkárának. Ezután került sor a pa­rancsnokság központi épületé­ben à jubileumi díszünnepség­re; Az elnökségben a látoga­táson ’részt vett magyar ve­zetőkön kívül helyet foglalt Borbándi János, a KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, továbbá Jurij Andreje- vics Naumenko vezérezredes, a Varsói. Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő- parancsnokának magyaror­szági képviselője. Részt vett a díszünnepségen politikai, tár­sadalmi életünk számos veze­tő személyisége, a fegyveres erők tábornoki és tiszti kará­nak több tagja. A szovjet es a magyar Himnusz hangjai után Fjodor Iscsenko nyitotta meg a díszünnepséget, majd Fedot Krivda mondott ünnepi beszédet. Ezután nagy tape, hosszan tartó ünneplés közben Kádár János lépett a mikrofonhoz. Bevezetőben hangoztatta, hogy látogatásának tapasztalatai, a program során szerzett benyo­másai mind-mind azt bizonyí­tották: a magyar—szovjet ba­rátság mély és megbonthatat­lan. Kádár János a továbbiak­ban kiemelte: a szovjet fegy­veres erők történelmi érdeme, hogy hozzájárultak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom végső győzelméhez, meg­védtek — s mind a mai na­pig védelmezik -— vívmányait. Ha'onlóan nagy történelmi ér­deme, hogy a második világ­háborúban megvédte a szov­jet hazát, felszabadította a vi­lág több elnyomott népét. A Központi Bizottság első titkára megemlékezett azokról a hősi és áldozatos harcokról, amelyekkel a szovjet nép fiai felszabadították hazánkat, el­hozták népünk szabadságát, s megnyitották előttünk a hala­dás, a szocializmus útját. A továbbiakban Kádár Já­nos szólt arról: ma már olya- noK a nemzetközi erőviszo­nyok, hogy megakadályozható az új világháború kirobbantá­sa, A Szovjetunió és fegyveres ereje fékentartja az agresszo- rokat, támasza az enyhülés­nek. Kádár János beszéde végén gratulált a szovjet fegyveres erők történelmi helytállásá­hoz. Szavait a szovjet nép, az SZKP, Leoiiyid Brezsnyev, a dicső szovjet hadsereg és flot­ta, a megbonthatatlan ma­gyar—szovjet barátság élteté­sével fejezte be. Onnepi megemlékezés a szovjet hadsereg évfordulóján Örök dicsőséget szereztek zászlóiknak Megnyílt a DÍVSZ X. közgyűlése Leonyid Brezsnyev és Losonczi Pál üdvözlete Berlinben, a köztársasági palotában szerdán reggel ün­nepélyes keretek között meg­kezdődött a Demokratikus If­júsági Világszövetség X. köz­gyűlése. A közgyűlésen' több mint 130 ország fiataljai vesz­nek részt a DÍVSZ mintegy 250 tagszervezetének képvise­letében, valamint nagy számú, a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetséggel együttműkö­dő nemzeti, regionális és nem­zetközi szervezet küldötteként. A világ legnagyobb nemzet­közi ifjúsági szervezetének március 1-ig tartó tanácskozá­sán részt vevő magyar kül­döttséget dr. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a KISZ központi bi­zottságának első titkára veze­ti. Losonczi Pálnak, az MSZMP PB tagjának, az Elnöki Ta­nács elnökének üdvözletét dr. Maróthy László olvasta föl — a küldöttek tapsától kísérve. Losonczi Pál üdvözletében egyebek között hangsúlyozta: »Tudjuk, hogy különböző vi­lágrészekből és országokból jöttek, s eltérő nemzeti körül­mények között folytatják har­cukat Áz Önök által képvi­selt eszmék és célok közössé­ge ugyanakkor lehetővé és szükségessé teszi a közös fel­lépés kialakítását a békéért, leszerelésért és társadalmi ha­ladásért folytatott harcban.-« A közgyűlés résztvevői for­ró tapssal fogadták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének üdvözletét, amelyet Borisz Pasztuhov, a lenini Komszomol KB első titkára ismertetett Leonyid Brezsnyev a világ ifjúságának találkozójához in­tézett üdvözletében hangsú­lyozza: a szocialista országok következetes és tevékeny kül­politikájának, a világ béke­szerető erői határozott akciói­nak eredményeként jelentős mértékben javultak a külön­böző társadalmi rendszerű ál- lamok közötti, a békés egy­más mellett élés elvein ala­puló kapcsolatok. Az 57 tagszervezet képvise­lőiből álló végrehajtó bizott­ság jelentését — amelyet a testület Berlinben vasárnap és hétfőn megtartott ülésén ha­gyott jóvá — Pietro Lapizci- rella, a DÍVSZ elnöke terjesz­tette elő. A referátum a közgyűlés fontos feladatának tekinti, hogy a világ ifjúsági szerve­zeteidnek küldöttei elemezzék az elért eredményeket és a közös munka továbbfejleszté­sének lehetőségeit. A közgyűlés tegnap meg­kezdte a vitát a végrehajtó bizottság beszámolójáról és a többi referátumról. A szovjet fegyveres eroke a kommunista párt és Vlagyi mir Iljics Lenin hozta létre annak érdekében, hogy meg­védjék a nagy október forra­dalmi vívmányait és a világ első szocialista államának biz­tonságát A szovjet fegyveres erők hat évtized alatt legen­dás utat tettek meg, harci zászlóiknak örök dicsőséget szereztek — hangoztatta a Szovjetunió párt- és állami vezető szerveinek Brezsnyev által ismertetett üdvözlete. — A szovjetköztársaság fia­tal hadserege a polgárháború éveiben szétzúzta a belső el­lenforradalom és a külső in­tervenció egyesített erőit. Nem halványulnak el az évszáza­dok során azok a példátlan győzelmeik, amelyeket a szov­jet harcosok arattak, a Nagy Honvédő Háború frontjain. A szovjet embereik, a hadsereg és a flotta katonái a német fasizmus elleni elkeseredett küzdelemben a szocialista ha­za, a kommunista párt iránti határtalan odaadásukról, tán­toríthatatlan bátorságukról és hősiességükről adták tanú- bizonyságot. Megvédték a haza becsületét és független­ségét, megmentették az em­beriséget a fasiszta leigázás veszélyétől. A szovjet hadsereg és ha­ditengerészeti flotta egész hő­si történelme arról tanúsko­dik, hogy erejének és legyőz­hetetlenségének kimeríthetet­len forrása a lenini párt bölcs vezetése, a néppel való el­szakíthatatlan egysége, a szo­cialista társadalmi és állami rendszer vitathatatlan fölénye, a lánglelkű szovjet hazafiság, a proletár internacionalizmus volt és marad. Hadseregünket valóban a szovjet emberek határtalan szeretet» és gon­doskodása veszi körül. Népünk immáron negyedik évtizede békében él és dolga zik. A Szovjetunió — a test­véri szocialista országokkal együtt — aktív és következe­tes harcot folytat a békéért és a népek biztonságáért, a nem­zetközi feszültség további enyhüléséért Sok sikert ér­tünk él a nemes ügy érdeké­ben. Vannak azonban olyan erők a világon, és aktívan hatnak, amelyek megpróbál­ják megtörni az enyhülési fo­lyamatot, szítják a fegyverke­zési hajszát, új, halált hordo­zó fegyverfajtákat hoznak lét­re, erősítik az agresszív töm­böket A Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a szovjet kor­mány ilyen körülményék kö­zött állandó figyelmet fordít az ország védelmi képességé­nek megszilárdítására, gon­doskodik arról, hogy dicső fegyveres erőink a rájuk há­ruló feladatok ellátásához szükséges összes eszközzel rendelkezzenek. — Mindent a hatékony vé­delemért — ez katonapoliti­kánk lényege, semmi több. A Szovjetunió sohasem fegyver­kezett a fegyverkezés érdeké­ben, sohasem volt és nem lesz éllovasa a fegyverkezési haj­szának. Mindaz, amit a szov­jet emberek katonai téren tesznek, saját biztonságukat és szocialista barátaik bizton­ságát szolgálják. A szovjet fegyveres erők a szövetséges hadseregekkel együtt megbíz­hatóan védelmezik a szovjet nép és a szocialista közösség többi népének békés munká­ját. A szovjet katonák a hadse­reg és flotta ütőképességének további erősítése érdekében tökéletesítik harci felkészült­ségüket, állhatatosan elsajá­títják a 'korszerű technikát, állandóan emelik szervezett­ségük színvonalát, hűek kato­nai esküjükhöz. Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa szilárd meggyőződését fejezi ki,- hogy a katonák és mat­rózok, tisztesek és tiszthelyet­tesek, zászlósok, tisztek, tá­bornokok és tengernagyok be­csülettel teljesítik a néppel szemben vállait szent köteles­ségüket, s mindenkor olyan állandó harci készenlétben állnak, amely biztosítja a ha­ladéktalan visszacsaphat bár­mely agresszorra —■ hangsú­lyozza befejezésül a párt- és állami vezető szervek üdvöz­lete. A szovjet hadsereg születé­sének 60. évfordulója alkal­mából szerdán délután nagy­szabású ünnepséget rendezték Moszkvában, a Kreml kong­resszusi palotájában. Az ün­nepségen Dmitrij Vsztyinov marsall, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, hon­védelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Jelen voltak a szocialista országok hon­védelmi miniszterei, köztük Czinege Lajos vezérezredes hazánk honvédelmi miniszte­re. A miniszterek az ünnep­ségre érkeztek a szovjet fő­városba, hogy köszöntsék igaz fegyverbarát juikat, a szovjet hadsereget — A szovjet katonák bizto­sítják pártjukat és kormá­nyukat, egész népüket arról, hogy mint eddig, becsülettel és méltó módon teljesítik a szocialista haza védelmében vállalt kötelességüket! — je­lentette ki Dmitrij Usztyinov a Szovjetunió marsallja, szov­jet honvédelmi miniszter, szerdán a Kremlben, a szov­jet fegyveres erők megalaku­lása 60. évfordulójának szen­telt ünnepi ülésen. — A mai ünnep valóban s nép ünnepe. Széles hazánk minden részén megünnenlik- ve’ünk együtt ünnepelnek ■külföldi barátaink is. Ezen a napon országunk tiszteleg mindazok előtt, akik a szov­jet hadsereget és a haditenge­részeti flottát megalapították. Megfeszített erővel kutatnak tovább Négy bányász holttestét találták meg szerda reggelig a tatabányai 12/A aknában A tatabányai és az oroszlá­nyi bányamentőrajok a szer­dára virradó éjszakán is meg­feszített erővel kutatták to­vább az omlás alá került bá­nyászokat, s a hajnali órák­ban rábukkantak negyedik szerencsétlenül járt társuk holttestére is. öt is a beom­lott frontnak azon a szakaszán találták meg, ahol a keddi na­pon az előző három bányászt A tatabányai szénbányák 12/A aknâüzemében a bánya­mentők hősies erőfeszítéssel elérték azt a helyet, ahol a bányászok a robbanás pilla­natában tartózkodtak. A hely­színen megállapították, hogy a robbanáskor életét vesztette mind a 26 bányász. A kormánybizottság irányí­tásával a bányamentők rend­kívül nehéz körülmények kö­zött dolgoznak továbbra is a robbanás következményeinek felszámolása és a bányasze­rencsétlenség okainak feltárá­sa céljából. A vizsgálat végső eredmé­nyeiről a bizottság jelentést tesz a Minisztertanácsnak. Az életüket vesztett bányá­szokat február 23-án, csütör­tökön délután három órakor helyezik örök nyugalomra a tatabányai újtelepi temetőben. « • • A Nehézipari Minisztérium, a Magyar Szénbányászati Tröszt és a Tatabányai Szén­bányák Vállalata mély meg­rendüléssel közli, hogy a tata­bányai szénbányák 12/A ak­nájában történt katasztrófa következtében 26 bányász életét vesztette. őszinte fájdalommal haj­tunk fejet az elhunytak: Ak­nai Imre 42 éves vájár, An­tal Gyula 38 éves vájár, Be- recz Péter 40 éves vájár, He­rényi István 24 éves vájár, Cziczlavicz János 35 éves vá­jár, Csík János 40 éves laka­tos, Fábián József 51 éves vájár, Farkas László 44 éves vájár, Fehér Gyula 41 éves vájár, Fortágh Lajos 46 éves vájár, Földi Gábor 47 éves vájár, Harmati Mihály 35 éves vájár, Horváth Gyula Géza 41 éves vájár, Kiss Sándor 32 éves aknász, Kovács László 43 éves vájár, Lajtai István 38 éves vájár, Lipták László 43 éves vájár, Martus Mihály 36 éves vájár, Mudrí Sándor 54 éves vájár, Nagy Imre 47 éves vájár, Orbán Lajos 50 éves vájár, Piroska Pál 44 éves vájár, Sógorka Ferenc 42 éves vájár, Szegedi József 51 éves vájár, Tóth Ferenc 22 éves vájár, Virizlai László 36 éves vájár emléke előtt. Mély együttérzéssel oszto­zunk az áldozatok hozzátar­tozóinak gyászában. Nehézipari Minisztérium Magyar Szénbányászati Tröszt Tatabánya Szénbányák Vállalata. A Minisztertanács részvétnyilvánítása A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa kegyelettel adózik a hős bányászok em­lékének, akiket nehéz, áldo­zatos hivatásuk teljesítése köz­ben ragadott el a halál, a ta­tabányai 12/A aknában bekö­vetkezett szerencsétlenség kö­vetkeztében. Az egész magyar társada­lommal együtt őszinte rész­véttel osztozunk az áldozatok hozzátartozóinak gyászában. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Külföldi részvétnyilvánítások A tatabányai bányaszeren­csétlenség alkalmából számos részvétnyilvánító távirat érke­zett a baráti országokból. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkába Kádár Jánoshoz, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárához intézett táviratában részvétét fejezte ki a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága és a maga nevé­ben, Aleksze j Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke, Manea Manescu, a Román Szocialista Köztár­saság kormányának minisz­terelnöke Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének küldött részvéttáviratot kor­mánya és saját nevében. Részvétnyilvánitását fejez­te ki továbbá számos oaráti ország minisztere, Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és több szocialista ország Buda­pesten akkreditált nagykövete. akik példátlan megpróbálta­tásokon 'keresztül méltó mó­don hordozták a harci zász­lókat, akik munkájukkal ki­kovácsolták a győzelmet, akik megerősítették az ország vé­delmi képességét, s akik ma biztosítják: a hadsereg erejét és harckészségét Ma adózunk mindazok em­lékének, akik életüket áldoz­ták a haza szabadságáért és függetlenségéért vívott harc­ban. Halhatatlán hőstetteik örök példái a bátorságnak, a kitartásnak, a hősiességnek, a törhetetlen győzni akarásnak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a szovjet hadsereg a gazdasági összeomlás, a pol­gárháború, a külföldi inter­venció hihetetlenül nehéz kö­rülményei között született és erősödött meg. A kemény megpróbáltatások éveiben nem voltunk egyedül — mutatott rá Usztyinov. — A szovjetköztársaságnak és hadseregének segítséget nyúj­tottak külföldi osztálytestvé­reink. Közülük sok ezren har­coltak a Vörös Hadsereg so­raiban. A második világháború ha­talmas megpróbáltatást jelen­tett a szovjet állam és fegyve­res erői, az egész szovjet nép számára — folytatta beszé­dét Usztyinov. — A szovjet népnek hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcát ismét — éppúgy, mint a polgárháború éveiből — a kommunisták kipróbált pártja vezette. A párt a politikai, gazdasági és katonai vezetés egységének, a harci és a hát­országbeli feladatok szétvá­laszthatatlanságának lenini elveitől vezérelve, egybeöt­vözte a hadsereget és a népet — Csaknem másfél ezer napon és éjszakán át harcolt a győzelemért a szovjet nép — folytatta a miniszter. — A győzelem kivívásában meg­határozó szerepet játszott, hogy lehetséges volt a gazda­sági élet gyors átállítása a front valamennyi szükségle­tének kielégítésére; a szovjet fegyveres erők harckészsége; a szovjet emberek erkölcsi­politikai összeíorrottsága. A haza soha nem feledi él a szovjet harcosok, partizá­nok, az illegalitásban műkö­dők példátlan hőstetteit, a munkásosztály, a kolhozpa­rasztság és a népi értelmiség hősi munkáját — mindazokét, akik a fronton és a hátor­szágban harcoltak a győzele­mért —• mondta a miniszter, hangsúlyozva; — Soha nem halványul a győzelmet súlyos áron kivívó fegyveres erőink dicsősége. Öle állították meg elsőként a kapitalista világ legerősebb hadseregét: a fasiszta Német­ország hadseregét, megakadá­lyozták az agresszió tovább­terjesztését. ök szabadították fel Európa és Ázsia számos népét az idegen elnyomás alól, s ezzel méltó módon tel­jesítették internacionalista ■küldetésüket. • • • Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere szer­dán fogadta a szocialista or­szágok katonai küldöttségei­nek vezetőit— köztük Czine­ge Lajos vezérezredest, hon­védelmi minisztert —, akik a szovjet hadsereg és haditen­gerészeti flotta megalakulása 60. évfordulójával kapcsola­tos ünnepségeken tartózkod­nak Moszkvában. Dmitrij Usztyinov a szovjet hadsereg jubileumi emlékérmét nyúj­totta át a szocialista országok honvédelmi minisztereinek. A KANIZSA BÚTORGYÁR Kaposvári Gyáregysége fölvesz vizsgázott kazánfűtőt széntüzelésű kazánhoz (nyugdíjast is) Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (190912) A szovjet hadsereg létrejöttének hatvanadik évforduló­ját ünnepelte szerdán a Szovjetunió. Csaknem valamennyi reggeli lap vezércikkében, terjedelmes riportokban, vissza­emlékezésekben foglalkozik a hadsereg hősi történetével, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború megpróbáltatásai­ban, kemény és győzelmes csatáiban kialakult harci hagyo­mányúival. A visszaenüékezések fölidézik a történelmi for­dulópontokat, a hadsereg hat évtizedes történetének leg­szebb napjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom