Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
FÉLEZER ÉRTELMISÉGI Nagyatádi összegezés Az atádi tóval főmérnöke Szakonyi László, a »műszáki értelmiség« képviselője ebben a riportban. Vendégmarasztaló beszélgetést folytattunk vele, noha »a« témáról nemigen beszélt, szinte semmiségnek mondta. Pedig sok ajándékot kapott tőle ez a város. Társadalmi munkaként, hogy kímélje a köz pénztárcáját, s várnia se kelljen a közösségnek a hivatalos tervezőcégekre, Szakonyi László szabad idejét, energiáját áldozta egy-egy tervre. Műteremlakást, óvodafelújítást, iskolai tetőtér beépítést, körzeti párthélyiséget, TIT- céloknak szolgáló beépítést tervezett meg. — 1955 óta vagyok nagyatádi, a Duna mellől jöttem ide. Megszerettem a települést, itthon érzem magam. Ezért próbálok tenni érte. Rokonszenves alapállás. Tőle is megkérdeztük: milyen a közérzete. Egyáltalán — a műszaki értelmiség közérzete. — Nem túl jó. Ügy érzem: a műszaki napok túlságosan kevés érdeklődőt vonzottak. Izgalmasabb programokat kell tálalni. Most még nagyon külön élünk egymástól. Nem tudunk úgy közösen megtárgyalni valamit, mint egy tervezőintézetben a mémökkol- légák. Elsősorban magunkban látom a hibái Sokakban nincs igény a szakmai továbbfejlődésre. Más értelmiségi rétegekkel van némi kapcsolatom, velük viszont nem beszélhetem meg a szakmát. Tagja az építőipari tudományos egyesületnek és a MTESZ-nek is. ö nem akar a »gyorsuló időtől« elmaradni. — Milyen igényei vannak a szakmai művelődésen kívül? — Kulturálisak. Ügy gondolom, a művelődési ház ezeket nem egészen elégíti Iki. Igaz, hogy vannak jó szánházi előadások. Nagyon szeretem a Csiky Gergely Színház előadásait; ezek ld emelkednek a programból. De többet, mást is kívánnék. Kedvenc időtöltése az olvasás. Faulknert, Kosztolányit. Móriczot olvassa legszívesebben. — Nagyon nyert a város a szobrászíeleppel. S ez az alkotóhely a jövőben még inkább kamatozik majd a városnak. Ez a megállapítás a kapocs következő helyszínünkkel, következő beszélgetőpartnereinkkel. Dezső Lászióné, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Kovács Géza városi-járási TIT- titkár is méltatja a művésztelep létét, jelentőségét. Jól sikerült értelmiségi eítet emlegetnek, melynek részvevői alaposan kielemezték az alkotásokat. Bencsik István, Frank Eszter pedig tucatnyi üzemben, hivatalban, iskolában fordult meg és diaképek segítségével hozta közelebb a nehezebben befogadható értékeket a nagyatádiakhoz. — Hogyan látják a város értelmiségének helyzetét? — Összetett választ adhatunk. — Kezdjük talán evvel: miért nincs értelmiségi klubja a városnak, ahol a különböző rétegek képviselői ösz- sze jöhetnének ? — Ügy találtuk, hogy ennél bizonyos formák jobban megtölthetők élettel. Ezt a tapasztalat is alátámasztja. A már említett művésztelepi látogatás eredményezte kis közösség például szinte spontán klub: összejönnek, vitatkoznak. Olyan lehetőségünk egyébként sincs, hogy ötszáz embert egyetlen helyiségbe hívhassunk... — Hogyan látják a nagyatádi értelmiségit? Mi a jellemzője? — Általánosítva: tevékeny. Természetesen van néhány olyan csoport, amely nem vesz részt a közéletben, s önmaga művelésében sem. Szerintünk ez a kisebbség. — Ellenbizonyítást is kérek. — A száznegyven TIT-tag- ból száz aktív. Eljár az előadásokra, sőt más jellegű rendezvényeken is jelen van. Negyven-ötven maga is vállal előadást, s nemcsak helyben. Vannak közöttük úgynevezett »összekötő« emberek. Ezek nem fize.ett szervezők, de munkájuk póto.hatatlan. A műszaki értelmiség a gyárakon, üzemeken belül igényes, nívós közmunkákat is vállal. Mi értékesnek látjuk munkájukat a különféle társadalmi ' szervekben, illetve speciális egyesületekben is. Hogy értékes értelmiségi közösségek vannak Nagyatádon, azt bizonyítja az is, hogy a fiatalok hamar megtalálják a helyüket, s beépülnek ezekbe a közösségekbe. Nagy tervünk ezt tovább könnyíteni: szeretnénk a pályakezdő közművelődési szakembereknek, pedagógusoknak szállót építtetni. Szakonyi László társadalmi munkában a terve', már él is készítette, reméljük, hogy belátható időn belül megvalósítható lesz. Tizennyolc értelmiségi pályakezdését tudnánk így megkönnyíteni. 1979. szeptember elsején kezd az űj, tizenhat tantermes iskola, akkor majd égető gondként jelentkezik a lakáskérdés. Évente kétszázhatvan előadást hallgathatnak az atá- diak. Jól működik két filmklubjuk. Az előadók természetesen helyi értelmiségiek. Két évvel ezelőtt a városi tanács fölmérést készítet! A téma az értelmiségi helyzete volt A fölmérés készítői úgy gondolták: a pedagógus réteg veszi ki részét aktívan a köz- művelődési feladataiból. A vizsgálódás kellemes csalódást okozott a felmérőknek, mert kiderült, milyen szép számmal képviseltetik magukat más értelmiségi rétegeik is a munkában. Ellentétes véleményeket is hallottunk, mégis úgy gondoljuk: az összkép jó. A nagyatádi értelmiség jelentős része munkahelyi feladatain kívül, munkaidőn túl is hajlandó vállalni a városért. Közérzetük 'jó. A szellemi élet : pezsgésben ... Leskó László Ax öregjeik kaszáltak fasasek az iskolákban A hatalmas szereüőcsamok munkapadjai körül vasszínű a téli napfény. * 1 Taibiak, nágo- csi$k, karádiak, zicsiek, s más közeli vagy távoli faluból származó munkások hajkxnga- nak itt, akik közül a legtöbben még abból az udvarból indulnak munkáiba hajnalonta, ahonnét egykor apjuk, nagyapjuk. Az öregjeik kaszáltak. De talán ők is a karjukban őrzik még a földműves-mozdulatok gyermekkori, kamaszkori emlékét. Vasasok. A Budapesti Vegyipari Gépgyár tahi üzemének munkásai, akik jól érzik magukat a csarnok vasszínű fényében, a munkapadok mellett. — Huszonkét szocialista brigádunk van — mondja Teleki Sándor gyáregysagvezető. — mintegy 300 dolgozó közül több mint 200-an élnek, munkálkodnak e közösségekben. Szép eredményeket ériek el a termelésiben, s a közéletben is rángó! elismerésit vívtak ki maguknak. Szocialista brigádjaink különösen a helybeli és a környéki gyermekintézményekben népszerűek... Kezdetben csak a kommunista szombatokon végzett társadalmi munkáért kifizetett pénzt ajánlották fel a tabi, illetve a környéki gyermekintézményeknek. Később egymás után kötötték meg a szocialista szerződéseket a vidéki iskolákkal, óvodákkal; ezek értelmében a szocialista brigádok szakipari munkát végeznek az intézményekben, az úttörőcsapatok pedig műsorral színesítik a munkások gyári ünnepségei! Ilyen szerződést kötöttek a többi között a karádi, a zicsi, a nágocsi, a tö- rökkoppányi, a tengődi és a somogy meggy esi iskolákkal. — Dolgozóink zöme fiatal apa — mondja az üzemvezető. ■— Talán ez is oka a nagy segítőkész::égnek, bér egy-egy brieádtag nem ...óidig abban az intézményben végez társadalmi munkát, ahova a gyermeke jár. — Legutóbb melyik iskola tanulói jártak az üzemben? — kérdezem. — A törökkoppányiak. 'Abból az alkalomból, hogy üzemünk kiváló gyáregység lett. műsorral kedveskedtek. — Gondolom, a szocialista brigádok és az úttörőcsapatok jó kapcsolata a gyermekek pályaválasztási elképzeléseire is hat. — Nem tagadjuk, hogy ez is célunk. Szükségünk van a szíwel-lélekkel dolgozó munkásokra, és szeretnénk, ha a gyermekeink közül sokan választanák a Vasasszakmát Ezért működtetjük a pályaválasztási szakkörünket is például. Ennek a szakkörnek a tagjai tabi általános iskolások, akik a tanműhelyünkben önállóan végezhetnek szakipari munkákat — Öt éve dolgozom az üzemiben, én voltam itt a második karádi — mondja Mátyás József negyvenéves lakatos, az Április 4. szocialista brigád tagja. — Most már több mint húszán járunk be Karáéról, hajnal négykor kelünk, és délután négy órára érünk haza. Az Április 4. brigádban öten vagyunk falubeliek. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy jó érzés volt végigmenni a falu főutcáján, miután úgy döntő btek a szocia1 istabri gád-vezetők, hogy ezúttal a karádi iskola kapja a kommunista szombaton keresett forintokat Ez az itt dolgozó karádi munkások megbecsülését jelentette. — Vein iskolás gyermeke? — Nincs. A nagyobbik óvodás körű. ■— Jár óvodába? Legyint — Haiwja ezt... Nem akarok panaszkodni. — Mondja csali. — Hát fölvették a gyereket, legalábbis a papírt megkaptuk róla. Ugyanis orvos javasolta a fölvételé! egészség- ügyi okokba! Amikor azután elvitte a feleségem, azt mondták neki, hogy a gyerek legföljebb délig maradhat. — És ennek ellenére hajlandó ott társadalmi murikát végezni? — A két deflog nem függ össze. Eddig is dolgoztunk a társaimmal, ezután is fogunk. Az iskola különösein szívügyem. Odajártam magam is. Sohasem felejtem el a tanítóima! Egyik-másikra úgy emlékszem vissza, mint apámra Mindig meghatódom, ha átlépem a karádi iskola küszöbét. A Zalka Máté brigád tagjai legutóbb a nágocsi iskolában dolgoztak. — Teraszt, védőkorlátot építettünk — mondják. — Majd különféle apró berendezési tárgyakkal láttuk el a termeket — Hány nágocsi tagja van a brigádnak? — Kettő. Somogyi Ferenc. Csontos János tab! Steinbacher István és Péter József zicsi. Velük beszélgetek. — Bármelyik faluba szívesen megyünk dolgozni — mondják. — Ha nem volna köztünk nágocsi, akkor is elvégeztük volna a munkát. Persze az a tudat, hogy valamelyik társunk kisfia, kislánya is hasznát látja majd a tevékenységünknek, még in. kább lelkesít bennünket. Ez tagadhatatlan. Fiatalok, de házasok már valamennyien. Gyermekeik általában bölcsődés, óvodás korúak. Keveset beszélnek, s a legfontosabb dolgokat nem szavakkal mondják el magukról. Szapndi András Ás öreg haláss és a tenger Kölíö Miklós és » Dominó együttes Ilemingway: Az öreg halász és a tenger című regényéből készített pantomim játékot, amelyet Szentendrén a Pest megyei Művelődési Központban mutattak be. Az országjáró bemutató következő állomása a Váci Művelődési Központ lesz. É rtékes javaslattal járult hozzá * nemrégiben a magyar küldöttség a Belgrádban folyó európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeréhez. Átfogó fordítási és könyykiadási egyezmény megkötését ajánlottuk szocialista és nyugati partnereinknek, ezzel is bizonyítva, mennyire fontosnak, ériékesnek tekintjük a »harmadik kosár« tartalmát, azaz az emberek, eszmék, információk cseréjének gondolaté! Igaz, a magyar javaslat csupán részletkérdésekben tartalmazott lényeges újdonságokat; az elképzelést .már 1975-ben, a helsinki konferencián nyilvánosságra hozták hazánk képviselői, ám korántsem olyan részletesen kidolgozott formában, mint most a jugoszláv fővárosban. Remek »időzítéssel« éppen az egyezménytervezet előterjesztésének napjaiban jutott közvéleményünk tudomására, hogy Szegeden, a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán az idén speciális tagozatot indítanak, amelynek célja: hivatásos fordítók és műfordítók képzése, egyelőre orosz és angol nyelvbő! de a következő tanév kezdetétől más világnyelvekből is. Ám a műforöí :ói kurzus létrehozása csak egy a gondolatcserére való készségünket igazoló számos érv közül, melyeket a nyugati országokban, sajnos ritkán viszonoznak a mi szellemi termékeink iránti hason ló fogékonysággal. De hogyan nyilvánul meg ez az egyenlőtlenség? Nézzük a tényeket! Szándékainkat talán min dennél jobban jellemzi egy néhány éve megiörtént eset amelyre azóta is rendszeresen hivatkoznak a hazánk iránt lojális — vagy legalábbis tárgyilagos — világlapok, amikor a magyar művészeti életet elemzik. Vendégünk, Heinrich Böll, a világhírű nyugatnémet író, a Magvető Könyvkiadó akkori igazgatójának kérdésére elmondotta: az NSZK-ban hamarosan megjelenik legújabb regénye, amely egy német asszony és egy szovjet hadifogoly szerelméről szól., ám kételkedik abban, hogy ez a történet a magyar olvasókat is érdekelné. Az igazgató — »mellesleg« kitűnő műfordító és remek tollú publicista — mégis arra kérte a, nagy írót, küldje el könyve kefelevonatát. És két hónap múlva — néhány nappal az NSZK-beli megjelenés előtt — rekord példányszámban került könyvesboltjainkba a Csoportkép hölggyé! A kiadó soron kívül bocsátotta közre Böll regényét. E különös sietség rengeteget elárul egész szellemi életünk fejlődéséről. Hatalmas hátrányt kellett »ledolgoznunk« az utóbbi húsz esztendőben. Például: olyan világirodalmi jelentőségű — és egyetemes hatású! — írók. mint Kafka, Rilke, Joyce, Camus, Sartre és mások alkotásai negyedszázada még tabunak számítottak nálunk, sőt olykor nevük említése is »szeniségtörésszámba« ment. Ugyanez volt érvényes az amerikai irodalom termékeire is. És ma? Sok millió példányban állnak rendelkezésre bármelyik neves nyugati alkotó művei, könyvtárakban és könyvesboltokban egyaránt. (Említsük itt meg e »hátrány- ledolgozás« néhány állomását a múlt évből: L. Durrell, Robert Musil, Karl Kraus, Ulrich Becher, F. Dürrenmatt jó néhány műve először vált hozzáférhetővé magyarul. Tavaly összesen 72 francia, 43 nyugatnémet, több mint ötven angol regény, elbeszélés- és verseskötet jelent meg magyar fordításban. Az amerikai I. Shaw és J. Heller háborús regényeit 140 ezer példányban adták ki újra!) A hajdan »burzsoá áltudománynak« bélyegzett szociológia, antropológia, modern pszichológia legtöbb alapműve is olvasható már magyarul, ráadásul nem is csekély példányszámban. (Az elmúlt év terméséből Adorno, Gehlen, Freud írásai érdemelnek külön is említést.) Ma már senki sem tekinti őket a ► fellazítás« eszközeinek. senki sem féli,» telük szocialista rendszerünk it és tudatunka! Egyetérthetünk vagy vitatkozhatunk velük, de mindenképpen az egyetemes kultúra ' jó szándékú, humanista és többnyire értékes alkotásainak kell őket tartanunk, eszköznek a nagyvilág és önmagunk megértéséhez. Es hogyan fogadják a mi tudományos és szépirodalmi alkotásainkat a nyugati országokban? Tavaly Franciaországban négy, az NSZK-ban és Angliában három-három magyar mű jelent meg, az Egyesült Államokban csupán egy. (És ez az egy — reprezentatív kiállítású, terjedelmes magyar költészeti antológia — sem hivatalos állami vagy magánkiadóná! hanem a Columbia egyetem gondozásában!) Igaz, nemrégiben megállapodás jött létre a magyar —amerikai kulturális csere növeléséről, ám a részletes tervek kidolgozására még várnunk kell — és nem a mi vonakodásunk miatt. Hasonló »huzavona« jellemző néhány nyugat-európai országban is szellemi termékeink fogadtatásával kapcsolatban (amit például Raymond Barre francia miniszterelnök őszintén, önkritikusan el is ismert őszi magyarországi látogatása alkalmával). A jelenség oka gyakran politikai megkülönböztetés. (Kivételnek számítanak azok az esetek, amikor egy-egy mű — nyugati meg! élés szerint — rendszerünk alapjait támadia ezeket hallatlan gyorsaság®'1 fordítják le és adják ki. Ám az utóbbi tíz esztendőben mindössze két ilyen magyar alkotás akadt.) A diszkrimináció tényét cáf olhatatlanul bizony! íj a filmjeink sorsa is. Egy- re-masra nyerik ugyan az értékes díjakat a velencei, can- nes-i, nyugat-berlini fesztiválokon, ennek ellenére tavaly Nyugat-Európa és Észak- Amerika mozihálózataiban egyetlen magyar filmet sem mutattak be — csak a klubok, filmbarátkörök és néhány »művészmozi« csekély számú, válogalutt közönsége előtt vetítik őket. Az egyetlen valóban szívesen fogadott »vendég« a megifjodolt magyar zenei alkotóművészet, ennek világnézeti információértéke azonban — a muzsika jellegéből eredően — lényegesen csekélyebb az irodaloménál és a filmmü- vészeténé! nyugati tőkés országok kulturális életének irányítói gyakran mentegetőznek nemzetközi tárgyalásokon azzal, hogy olvasóközönségük nem érdeklődik a sajátosan közép-európai kultúra j iránt, mivel annak nincsenek ' közös vonásai az ö történelmükkel, hagyományaikká! életmódjukkal, világszemléletükkel. Néhány »északi«, szociáldemokrata vagy centralista irányítású államban — az Egyesült Államokban, a«. NSZK-ban, Angliában és n skandináv országok többségében — többé-kevésbé valóban ez a helyzet (ami egyébként egyáltalán nem indokolja a tudományos és művészeti életünk iránt megnyilvánuló majdnem teljes közönyt!) Ám Dél-Európa számos térségében — elsősorban ot! ahol a baloldali tömegmozgalom és a kommunista párt különösen erős — egyre több emberben ébred politikai és művészeti fogantatású kíváncsiság a »retélyes« Kelet-Európa — így Magyarország — iránt is. Ennek kielégítése és folytonos élesztgetése, s a tárgyilagos, gazdag kulturális informálás lehetősége nélkül a »harmadik kosár« tartalma hiányos marad, a nemzetközi enyhülés ped'g alig több puszta szólamnál. Lengyel András Mi vas a Jariaä kssártaf?
