Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Messzire gördült a kerék ÀZ együttes eppen a névválasztáson töprengett. Négyen voltak jelen. Az egyik fiú — szokásához híven — most is elkésett a próbáról. Amikor belépett, társai dühösen kiáltottak rá: »-Te kerékkötő!-« À lusta fiatalember így lett a csoport — a Kerékkötő együttes — névadója, jó egy évvel ezelőtt. Csakhogy a kerék mégis messzire gördült nemrégiben: egészen Ka- linyinig. Megyénk kulturális életének vezetői — tapasztalt zenekar helyett — merész húzással ezt a két kislányt és négy fiút küldték vendégszereplésre a Szovjetunióba a BM-táncegyüttessel. Ës a fiatalítás • remekül sikerült. Kerékkötőék hallatlanul rövid idő alatt kitűnően megtanulták a táncok kíséretéhez szükséges terjedelmes repertoárt, sőt saját műsorukkal is kirukkpltak a szovjet testvér- város ' pódiumain, színpadain — olyan sikerrel, amelytől ők maguk is meglepődtek. Ismerkedjünk hát meg ezekkel a — tizenhárom hangszeren játszó, á ráadásul nagyszerűen éneklő — lányokkal és fiúkkal ! Egyéniségük, gondolatviláguk legalább annyira izgalmas, mint muzsikálásuk. — Aligha hittük volna már- j eiusban, első hangversenyünk I alkalmával, hogy hét hónap múlva külföldi föllépéssorozatra indulunk —. mondja Molnár Pál, az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat dekoratőre. (Ujjal beszéd közben is szakadatlanul pengetik annak a balalaj kának a húrjait, amelyért egy fél délelőt- tön át állt sorban Kalinyinban, a Kaposvár téri hangszerboltban. Már klasszikusokat pötyögtek) Akkor, tavasszal saját József Attila-megzenésíléseinket — az Egyedül, a Dúdoló és a Koldusok című versekre írt dalainkat — adtuk elő, talán sikeresen... — Később néhány gyermekverset — Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és mások műveit —- is megzenésítettünk — folytatja Puskás Zoltán tanító, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet dolgozója. — Jómagam sohasem tudtam betelni a gyermekdalokkal, ezért minden ilyen műsordarabunk hangszerelését én vállalom. Ilyenkor órákig gyötröm a furulyát, a xilofont vagy valamely más «-gyermekded« hangzású instrumentumot, s csak akkor nyugszom meg. ha a dallamra elcsönde- sedik a gyermeksereg. Legutóbb Mikuláskor az Afitnál adtunk műsort a k„ Ínyeknek. Ök a leghálásabb közönség, a legfogékonyabbak' i a zenére, ezért is tervezzük jövőre újabb gyermekdalok írását, bemutatását. Minden bizonnyal sohasem kapunk Er- kel-díjat ezekért a szerzeményeinkért, de nekünk az is elég vigasz, hogy »patrónusaink*, a VBKM és az ifjúsági ház közönségé kedveli őket. — A harmincöt előadás I műsorán mégis többnyire nép- ! dalok szerepeltek — veszi át I a szót Lipp László, a VBKM I szakmunkása, az együttes ! nagybőgőse. — A népzene I mindannnyiunk legnagyobb i szenvedélye. Igaz, városi gyerekek vagyunk, a falusi életformába egyikünk sem kóstolt bele, de a népi muzsika nemcsak régi korok hangzó dokumentuma, ahogyan azt nem kevesen állítják: életr módtól független, tiszta szépség is. Ezért érthetetlen, miért fordult el a mai tizen- és huszonévesek zöme a népművészettől. Néhány hónappal ezelőtt egyik főiskolánkon tartottunk táncházat, s akadt húsz-harminc diák, aki eljött néptáncot tanulni. Csakhogy a bejáratnál legalább ötvenen kiabáltak, hogy fejezzük már be ezt a nyekergést, mert ők »discőra« jöttek, beatzenét akarnak hallgatni. Az ifjúsági házban tartott néptáncrendezvények többsége is közönybe fulladt. Nehéz ezt elkeseredés nélkül elviselni... Molnár Pálné, az együttes egyik énekese, a VBKM dolgozója a sokoldalú önkibontakoztatás szükségességét hangsúlyozza. . — Nemcsak zenélünk, hanem a Vasas Színpadnak is tagjai vagyunk. A színjátszással sem feltétlenül a «világot jelentő deszkákra« törekszünk, csak éppen nem akarunk a művészet egyszerű fogyasztói, kívülálló szemlélői lenni. Belülről szeretnénk látni az irodalmat is, akár csak a zenét Könyvekre. zeneművekre I terelődik a szó. Azt hihetnők, a csoport öt tagja ötféle ízlést képvisel. Werstroh Erika — szép alt hangját jogosan tapsolták meg a külföldi föllépések során is — esküszik rá, hogy nincs szebb, mint a délszláv népzene. Puskás Zoltán mindenekelőtt jazzmuzsi- kát hallgat szívesein. Molnár Pál Vivaldi versenyművel mellett tör lándzsát, felesége Csajkovszkijért lelkesedik. Lipp László Beethoven szimfóniáiért és a temperamentumos beatért. A nóta és az operett az értékrend legeslegvégén. A világ minden értékét fölfalni akaró fiatalok példaadó nyitottsága ez. Modem ízlés, amelyben a népművészet iránti vonzalom uralkodik. Valóban, elkeserítő, ha a népdal a »modernség« jegyében szorul ki fiataljaink érzésvilágából. De vigasztaló, ha a folklór és a korszerűség összeegyeztethetőségére találunk a fiatalok közt olyan szemléletes példákat, mint a Kerékkötő együttes. U. A. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola fölvesz konyhalányokat azonnali belépessek SS Jelentkezni az élelmezésvezetőnél lehet. JANUAR VASÁRNAP Újév A várható időjárás: Felhő átvonul ások, szórványos futó hózaporral. Lassan mérséklődő északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2- plusz 2 tok között alakul. — A nyereménybetétkönyvek 1971. negyedik negyedévi sorsolását és 1977. évi fő- sorsolását kedden délután Budapesten rendezi az Országos Takarékpénztár. A két húzáson az 1977. december 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban lévő betétkönyvek. vesznek részt. — Orkán és erős hóvihar söpört végig pénteken az NSZK több körzetében. Az erős szél következtében je- Északi-tenger partvidékén az víz szintje Hamburg kikötő- ientősen megemelkedett a jében az Elba vízszintje négy méterrel volt magasabb a szokásosnál. Bajorországban erősen havazott, az utósztrádák és az országutak egyes szakaszain megszakadt a forgalom. 75 évve] ezeifiti. 1903. január t-én született Fehérvári Miklós, a kommunista mozgalom kiváló harcosa, aki 1841-ben a Nagy Honvédő Háborúban halt hősi halált. Szegény munkáscsuládból származott; iskolai tanulmányait korán abbahagyta, hogy cím$es- tő tanoncként helyezkedjen el. Még jóformán gyermekfejjel részt vett az antimilitarista mozgalmakban, a Tanácsköztársaság idején a II. kerületi Toldy Ferenc utcai — tanovic- otthon vezetője volt. . A Tanácsköztársaság vérbefojtása után pár hónapig Bécsben élt; a KJIP vezetői 1920-ban küldték vissza Magyarországra, illegális pártmunkára. 1921 márciusában letartóztatták, s az ellenforradalmi bíróság — Andics Erzsébet és társai perében — tíz évi börtönre ítélte. Egy évig volt a váci fegyház lakója, mert 1922 nyarán a fogolycsere-egyezmény keretében kiszabadult, s a Szovjetunióba kerülhetett. Második hazájában több társával együtt egy nemzetközi katonai repülőiskolán kapott kiképzést, s l93G-ban már a moszkvai repülővadász-ezred parancsnoka lett, alezredesi rangban. Félelmet nem ismerő, kiváló vadászrepülő, tiszttársainak példaképe volt, aki a második világháború idején repülőegységével a szovjet fővárost védte a fasiszta támadók ellen. 1941. október 29-én az őt szállító repülőgép lezuhant, s társaival együtt hősi halált halt. Kentzettlfzi szilveszter Kőszegen A határszéli Kőszegen hat ország turistái búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat. Jóelőre minden szállás- és vendéglátóhelyet lefoglaltak a városban. A legnagyobb szabású szilveszter-est a Jurisics vár történelmi falai között zajlott le, ahol jo hangulatban mulattak magyarok, osztrákok, • nyugatnémetek, csehek, lengyelek ét jugoszlávok. ni AI VSA c — Gyere gyorsan, nagyon izgalmas film megy! (A Wochenpresséből) &nc$ Síős a tollon A Sportfogadási és Lottó-, igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta~ lálatos szelvénye 29 fogadó- > nak volt, nyereményük egyenként 235 920 forint. Három találatot 5979 fogadó ért el, nyereményük egyenként 572 forint. A kettesek száma 216 462, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. — Oktatási központot létesít Siófokon a Mezőgép Vállalat. Megvásárolták .a kórház volt nővérszállóját, a központot itt alakítják ki. Az oktatási év szünetében a vállalati dolgozók üdülhetnek az épületben. — Megszervezték a szalagrendszerű termelést a Tabi Campingcikk Vállalatnál. 40 százalékos termelésnövekedést értek ezzel el. . — Könyvet ír az olasz La- ! terza kiadónak Hanák Péter, a Történettudományi Intézet osztályvezetője, neves kaposvári származású történész, az Osztrák-Magyar Monarchia történetéről. — Doktorrá avatták a halmazrendszerekről szóló kandidátusi értekezése alapján az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen Franki Pétert, a kaposvári születésű 24 éves matematikust. — Ebédlőt, Öltöző-fürdőt épített dolgozóinak a Kanizsa Bútorgyár kaposvári gyára 770 ezer forintért. A 410 négyzetméter alapterületű szociális helyiségekkel régi hiányt pótoltak. — 375 500 hízottsertést értékesítettek 1977-ben megyénk mezőgazdasági nagyüzemei és kistermelői. Ez mintegy 18 százalékkal több a tervezettnél. A tejértékesítés 14 százalékkal haladta meg a tervezettet. Rz első húzás Az új év első lottóhúzását, a decemberi jutalomsorsolást hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. A húzáson a 49. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: 3 Zsiguli és 1 Trabant személygépkocsi. — Az ész bajjal jár címmel Gribojedov színművéből készült tévéjátékot láthatjuk hatodikán este 20 óra 25 perckor. A produkcióban főszerepet játszik a Csiky Gergely Színház két Jászai-díjas művésze, Vajda László és Koltai Róbert is. — Nagyobb ütemben bővül a lakáskarbantartás a megyében jövőre. 25,3 százalékkal végeznek többet a megye szövetkezetei, mint az idén. — Társadalmi ösztöndíjat hirdetett a káposvári Kefe- és Műanyagipari Vállalat jövendő géplakatosoknak. Elsősorban a náluk dolgozók gyermekeinek kívánnak jobb lehetőségeket teremteni a tanuláshoz. — Több mint félmillió forinttal segítette a gázellátás múlt évi programjának megvalósítását a SZOT Balaton- földváron. Az V. ötéves tervidőszakban folyamatosan épül a gázvezeték a Balaton parti községben, s ehhez a Balatoni Tárcaközi Bizottság is 7 milliós támogatást nyújt az öt év alatt. — 6 millió forint támogatást kapott megyénk 15 termelőszövetkezete a gyepgaz- dálkodás javításához ' 1977« ben. Ezzel és saját pénzeszközeikkel 876 hektár gyep telepítését, és 1206 hektár javítását végezhették eL A hétfői ügyeletesDán Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. Egy első helyezett Soiiiogyúbi Az országos gyorsíró- és j gépíróverseny-bizottság kihirdette a Nagy Októberi I Szocialista Forradalom tiszte- j leiére rendezett ezévi versenyek eredményeit. A csaknem 1200 beadott verseny- dolgozat háromnegyed része sikeres volt. Gyorsírásban a 450 szótagos fokon első lett Baczony László (Budapest, MTI), a 300 szótagos fokon pedig Keczeli Mária kaposvári versenyző,, a Somogy megyei Tanács dolgozója. Gépírásban a bajnoki csoport első helyezettje Nagy Erzsébet (Budapest, Hírlapkiadó Vállalat). — 300 millió forintot vett át eddig az V. ötéves tervidőszakban a Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a különböző tanácsi és nem tanácsi szervektől. Ezt az összeget lakásépítésre, közmű- és intézménylejlesz- j tésre fordítják. — 311 millió forint értékű beruházást kezdtek meg 1977-ben megyénk termelőszövetkezetei. Ennek több mint egyharmadái a VITI- COOP társuláson belül szőlőtelepítésre fordítják. — Üzemi vízrendezéssel javítja területeinek termőképességét a balatonszabadi November 7. Tsz. A mintegy kilenc millió . forint értékű munkát 1980-ra fejezik be. Egyes határrészeken alag- csövezést is végeznek. — Kilenc főfoglalkozású üzemi orvos dolgozik a megyeszékhelyen. Legutóbb a i Mezőgép és az Agroker vállalatoknál indult be az üzemorvosi szolgálat. Szakkor a téli szünetben Néhány iskolában az úttörőcsapatok vagy a különböző szakkörök a télen is rendeznek tartalmas programokat. A Balatonföldvári Általános Iskola honvédelmi szakköre például a téli szünetben sem alszik: az ünnepek kivételével mindennap kettőtől négy óráig foglalkozást tart. Az MHSZ fedett lőterén a lövészetet gyakorolják. A gyerekek szép számmal látogatják e foglalkózásokat. — Fehér hölepelbe burkolózva búcsúzik Moszkva az óesztendőtől. Színes íényíü- zérekkel gazdagon díszített fenyőfák vonzzák magukra a járókelők tekintetét a tereken és a főútvonalakon. A Kreml kongresszusi palotájában teljes díszben pompázik az ország legnagyobb fenyőfája, amelyet a téli szünidőben több mint 200 ezer úttörő ker.es fel. — Vonuló madarak »szilvesztereznek« Dél-Dunántúl legnagyobb halastaván, Su- monyban. Rendes körülmények között a Földközi-tenger partvidékén telelnek, a szokatlanul enyhe idő azonban sokat itt marasztalt közülük. — Koponyák hegye. Isméi megjelenik Ördögh Szilveszter kisregénye a Magvető Kiadónál. A mű színpadi változatát a Fonómunkás Kisszín- pad előadásában láthattuk. Egyedül a sivatagban Három hete bolyongott élelmiszer és ivóvíz nélkül, egyedül a sivatagiban egy 25 éves szovjet geológusnő. A rendkívüli megpróbáltatások közepette i sem vesztette el lelkierejétL Amikor rátaláltak, legelőször is tükröt és fésűt kért. A fiatal hidrogeológus egy expedíciótól szakadt el a sivatagban. A három hét alatt vadnövényekkel táplálkozott, szomjúságát esővízzel enyhítette, míg a hideg szél ellen a földbe ásta magát. — Petőfi Sándor születésének 155. évfordulóján, az év utolsó napján most is megemlékeztek a költőről szülővárosában, Kiskőrösön. Szombaton este ifjúsági fáklyás felvonulást rendezett a helyi Petőfi társaság. Felelevenítették a hagyományos éjféli gyertyagyújtást is: a költő születésének órájában a lakóépületek ablakainak százaiban gyújtottak gyertyákat. — Papagájok éles kiáltása és leopárdok üvöltése ébreszti reggelenként Malawi új fővárosa, Lilongwe központi negyedeinek lakóit. A város kellős közepén 120 hektáros védett parkot hoztak létre, s benne madarak, majmok, hüllők és ragadozók találtak »lakóhelyet«. A parkon keresztül folyó Lingadzi folyóba krokodilokat költöztetted. — Három, ékesen díszített serleget fordított ki a földből egy román földműves ekéje. A leletet a megtaláló átadta a helyi iskolának, s ott nyolc évig, mint középkori rézserleget őrizték. Amikor a szakértők érdeklődni kezdtek a serlegek után. kiderült, hogy a serlegeket színaranyból készítették 2800 évvel ezelőtt. A serlegek a tájmúzeum ékeivé váltak. — Szakszervezeti társadalmi ellenőrök tanfolyama kezdődik hétfőn Fonyódon. Két egymást követő héten 30—30 somogyi ellénőr vesz részt az oktatáson. Küzdelem az olajjal Hatalmas olajfolt fenyegeti a dél-afrikai tengerpart élővilágát több száz kilométeres hosszúságban. Az olaj december 16-án, két amerikai tartály hajó összeütközésekor ömlött a tengerbe. Az Afrika déli partjai mentén* végigsöprő 70 kilométeres óránkénti sebességű viharos szél a part felé sodorja a felszínen úszó, mintegy 15 000 tonnányi olajat és a népszerű tengerparti fürdőhelyeket is veszélyezteti. Az olaj közömbösítését többek között vegyszerekkel kísérlik meg, de az erőfeszítések eddig ered- ménytelennök bizonyultak. — Értesítjük t. fürdővende- geinket, hogy tisztasági fürdőnk 1978. január 2-től 16-ig tatarozás miatt nem üzemel. V árost Tanács Költségvetési üzeme, NAGYATÁD. U3MM I