Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-12 / 10. szám
Rêgôssliedô kisdiákok T ^ Rózsák, csontok, köcsögok Száz été született Molnár Ferenc A babÓCSai hegy aljában, a kicsiny,- de fontos végvár árnyékában egykor — a monda szerint — sok-sok rózsa virult. Egy tündérszép török kisasszony — a félelmetes IX. Szulejmán szultán leánya — termesztette, gondozta itt Mohamed népének kedves virágait, s egy titokzatos föld alatti folyosón küldte őket szerelmének, a szigetvári pasának. Igaz, a szerelem e sötét ösvényének azóta sem lelték nyomát a szakemberek, a kegyetlen padisah gyönyörűséges leányáról sem tudnak a történelemkönyvek, sőt, maga Szulejmán is Allah birodalmába települt át, mielőtt még Szigetvár bástyáin a félholdas zászló lenghetett volna — ám Zsoltot, a babócsai iskola hatodikos kisdiákját mindez egy csöppet sem zavarja, önfeledten meséli a félezer esztendős mondát, mintha valódi történelmi tény lenne. Végül gyermekded fontoskodással jelenti ki a kis lokálpatrióta: — Tudok még rengeteg ilyen, a török időkből származó népmondát, bár mostanában inkább a kuruc korral foglalkozom. — Mióta érdekel a történelem? — Amióta tagja lettem sz iskola honismereti szakkörének. Azóta nemcsak sokat olA televízió elterjedésével és a mind tudatosabb nézői válogatással a képernyő segítségünkre lehet a vizuális kultúra elmélyítésében. A televízió mindinkább társa kell legyeit ebben az ismeretterjesztésben a múzeumoknak, a kiadóknak. S ne csak a képzőművészetre gondoljunk, hanem a fotómű- vészetre, a filmművészetre is, hiszen a »képiség« — ezen belül gondoljunk csak a montázsra vagy néhány trükkmeg- oldásra — a történet megjelenési formája. Hiányolhattuk, hogy a televízió nem veszi ki kellő mértékben a részét a vizuális nevelésből, kevés műsort szenteltek a látáskultúra fejlesztésére. A televízió 1978 első negyedévében néhány új sorozatot indít a fenti igény kielégítésére. Tele-fénykép címmel már megkezdődött az ifjúsági fotó- músor-sorozat, mely hat alkalommal — az ismétlésekkel együtt ez a műsoridő megkétszereződik — jelentkezik vasárnap délelőttönként. A sorozatot megelőzően a múlt nyáron fotópályázatot hirdetett a televízió a gyerekeknek, melyre hat-hat képet vagy fotósorozatot küldhették. Ezek a gyerekfotók is képernyőre kerülnek, illetve rajtuk keresztül a művészi alkotások tudatosabb elemzését sajátíthatják vasok, hanem ásni Is el-eljá- rogatunk. Találtam is már néhány csontot, régi szerszámot, edényt Ügy érzem, ez közelebb áll hozzám, mint a faégetés vagy a teríték hímzése. Radies Istvánné, a honismereti szakkör vezetője — magyar—történelem szakos tanár — szerényen mosolyog e férfiúi büszkeség láttán. lankadatlan szorgalmával, lelkesedésével, tudásával ő tette valóságos népmozgalommá Ba- bócsán a helytörténeti kutatást, a népművészeti gyűjtőmunkát. A ’ rendelkezésükre álló anyag már oly tekintélyes, hogy bátran a nagy nyilvánosság elé tárhatnák — nem vallanának vele szégyent. — öt éve vezetem a honismereti szakkört. Adventi, karácsonyi, farsangi néphagyományok földerítésével kezdtük tevékenységünket, majd szólások, gyermekdalok, altatódalok gyűjtésével folytattuk. Az idén elsősorban manuális munkát végez a tizennyolc gyerek. Buzsáki és karádi hímzéseket készítünk, s gyermekjátékokat fabrikálunk. Anyagi támogatás? Nemrégiben az úttörőcsapattól kaptunk kilencven forintot, egyébként mindenben »önellátók-« vagyunk. Magunk vásároljuk a papírt, a faanyagot, az egyéb szükséges tárgyakat. el. Komiss Péter Balázs Béla- díjas fotóművész vezeti a műsort, a gyerekek figyelmét a lényeges, a művészi szép megismerése felé. Ugyancsak hatrészes az az angol filmsorozat, mely a modem festészet előfutárait mutatja be. . Itt nagyon lényeges lenne a színes adás nézése. Javaslatunk: az iskolák, művelődési intézmények, melyek ilyen készülékekkel rendelkeznek, hívják meg a vetítés idejére legalább azokat a tanulókat, akik érdeklődnek a képzőművészet iránt. A sorozatban Manet, Paul Cézanne, Claude Monet, Georges Seu- reat, Henri Rousseau és a norvég Edward Munch művészetéről lesz szó — Kenneth Clark élvezetes előadásában. Magyar filmsorozat készült — tehát végül is praktikus megoldások születhetnek az itthon vásárolható bútorokból és lakáskiegészítő tárgyakból — Lakáskultúra címmeL A hétrészes sorozat a lakáskultúra befolyásolását tűzi ki célul: E műsorokra úgy is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét, hogy iktassák közös családi programba az említett sorozatok megtekintését, hisz mindegyik műsorból egyformán tanulhat gyermek és felnőtt. A hosszas keresgélés után talált leletek, régi munkaeszközök, szerszámok kiállítására sincs elegendő hely. Pedig szükség lenne rá... Sőt, bemutatókat is tudnánk tartani az általunk gyűjtött néphagyományokból ; előadhatnánk például egy még feldolgozatlan Szent Iván-napi horvát népszokást. Mi lesz, ha a gyerekek egyszer rádöbbennek, hogy munkájukat közöny fogadja a felnőttek részéről? Babócsán ez különösen kockázatos dolog lenne. Hogy miért, azt ismét a tanárnő magyarázza meg. — A honismereti szakkör tagjainak jelentős ítésze úgynevezett hátrányos környezetben élő gyermek, ezért nem elhanyagolható a csoporttevékenység közösséget alakító szerepe, nevelő hajtása sem. Ezzel az iskolaidőn kívüli foglalkoztatással nemcsak a szülőföld iránti szeretetet, a történelem és a népi kultúra iránti vonzalmat kell növelnünk, de célunk gyakran az otthon szerzett káros tapasztalatok közömbösítése is. A közöny okozta kudarc tehát végzetes lenne. A tanterem szögletében, hatalmas szekrényben rejtőzik az »ereklyék« zöme; otromba, máritt-ott rozsdás lakatosszerszámok, asztalosalkalmatosságok, s egy régi kovácsoltvas varrógép darabjai, köztük szépen megmunkált címer. Jóska — szintén hatodikos — bocskorkészítő nagyapjától tanulta meg a történelem, a kismesterségek szeretetét. Attilának a kalandvágy adta kezébe az ásót, s »szerencsésen rábukkant néhány apró cserépedényre és egy sértetlen cseréptálra. Közben egy aprócska turpisság is kiderül Attila barátja, Laci, olyanv- nyira szépnek találta a tálat, hogy elkunyerálta, és hazavitte — emlékül. Ám most ünnepélyesen megígérte, hogy visszhozza, > hadd gyönyörködjenek benne osztálytársai is. Ibolya a cigánytelepen él. Tizenegyen vannak testvérek. A honismereti szakkör tagjaként ismerte meg a népművészet alapfogalmait, kedvelte meg a kézimunkát. Azóta szebbnél szebb térítőkét hímez. Hasznos aprómunkával vesz részt a babócsai falumonográfia anyagának ösz- szegyűjtésében. Övónő vagy tanárnő szeretne lenni, hogy lelkesedését, vonzalmát majd tanítványainak is átadhassa. Itt Babócsán, és nem máshol. Alig várja már, hogy a régészek megkezdjék a várhegy feltárását, hiszen abból sem szívesen maradna ki. És ha sok pénze lesz, szép házat is építtet. Nem a telepen, hanem a vármaradványok közelében, ahol hajdanában Szulejmán szultán leányának rózsa- és liliomkertészete'terült el. L. A. Sorozatok a televízióban Képek a képernyőn Agyszomszédok — Szomszéd úr. Egy pohár vizet, ha lenne szíves. — Horváth vagyok. Horváth József. — Bocsánat, nem mutatkoztam be. Megviselt az út. Kolossy Arnold. Kétessipszi- lon. — Kolossy? Honnan? Csak nem... — Hogy melyik kórházból hoztak? A kaposváriból. Mit csodálkozik? Maga talán a lábán jött ebbe a műintézetbe? — Látom, tréfára is kedve van. Pedig... — Tudom. Az utolsó állomás. Hivatalosan': utókezelés. — Én még föl tudok kelni. Erőltetem is. Tegnap a folyosón sétáltam egy fél órát. Ma mar mintha gyengébb lennék. De azért egy pohár vizet, ugye... —• Miért néz úgy? Ismerősnek talál? Az előbb is, amikor a nevemet rhondtam. — Hát, régen volt. De ha megmondaná, hol dolgozott... — Attól függ, mikor? — Mondjuk, a harmincas években. Negyvenegy, negyvenkettőben. — Ott, ahol maga. — Szóval, megismert? — Ebben a pillanatban. Inkább a járásáról. — Hát igen. A kilóimról aligha. Az egykori száz helyett talán, ha ötven vagyok. — Látja, nekem alig akadt leadnivalóm. Mindig csontos voltam. — A sovány emberek idegesek. Maga is az volt. Az arca is állandóan rángatódzott. — Érdekes. Egy községben laktunk, és talán soha nem beszéltünk egymással. — Kolossy úr tanító volt.. Én meg suszter. — Persze. Meg hát... — Nem egy oldalon álltunk. Messze voltunk egymástól. — Kérem, én lelkesedtem azért, amit mondtam. Azt hittem, hogy úgy lesz jó az egész magyarságnak, ahogy elképzeltem, — Azért lett képviselőjelölt. A bajomi imrédysta barátja elütötte ettől a karriertől. Több pénzé volt. — Mégis megbűnhődtem. — Én is. Pedig nem is álltam föl szónokolni a Korona erkélyére. — De kiabált! Beleordított a választási beszédembe! — Nemcsak én. — Utána mások is, persze. Alig tudtam befejezni. — Én meg nem várhattam meg a végét. Elvittek a csendőrök. Iszen emlékszik. — Nem figyeltem oda, kit meg hogyan. Rendet Itellett csinálni. — Persze, nem az volt a legfőbb gondja, hogyan dolgoznak a kakastollasok. De nekem igen. A csendőrök értették a módját. — Nem, került börtönbe, úgy tudom. — Két nap múlva kiengedtek. Addig ütöttek. remekmű. Mert — ülés Emilre szavaival — »Bármennyire kerek, bármennyire hatásos és színpadi, s néha túlfestett és kipirosított írás is A Pál utcai fiúk, igaz izgalmat tud kelteni. A megdöbbenést, hogy árulók vannak, a fuldoklást, ha igazságtalanság ér, s a biztonságot, hagy mégis van igazság a földön«. A Pál utcai fiúk megjelenése után fordul a színpad, a dráma felé — amely szinte azonnal meghozza számára a világsikert. A következő ne- í gyeuszázad során drámái, vig- 1 játékai hosszú sorát mutatták »Budapesten születtem 1878- ban; joghallgató lettem Genfben 1896- ban; újságíró lettem Budapesten 1897- ben; írtam egy novellát 1900- ban, egy regényt 1902- ben. Drámaíró lettem idehaza 1908- ban, színműíró lettem külföldön 1908- ban ; haditudósító lettem 1916-ban; újra színműíró lettem 1918-ban. Hajam hófehér lett 1925- ben. Szeretnék újra jogász lenni Géniben« — foglalta össze egy alkalommal életét és pályáját Molnár Ferenc. A Genf et, Párizst megjárt, a polgári életmód, kultúra fejlettebb formáit ismerő fiatal újságíró tapasztalatait az itthoni valósággal szembesítve éles, kritikus szemű, érzékletes tollú krónikása lett a nagyvárossá növő Budapestnek és erősödő polgárságának. Üjság- írói tevékenységéből nőtt ki prózája is: a rövid próza legváltozatosabb formáiban — tárca, karcolat, humoreszk, dialógus, jegyzet, szatíra, novella stb. — ábrázolta Pest kis- és nagypolgárságának mindennapjait, villantotta fel a mindennapok szociális ellentmondásait. Rokons zenve mindig a kiszolgáltatottaké, az elesetteké (emlékezetes példája ennek Széntolvajok című elbeszélése) — ízig-vérig polgárként, kiutat nem látván, kritikája megáll a leírásnál. A változtatni akaró indulatot, ami oly élesen süt kortársai: Ady,- Móricz, Nagy Lajos és mások írásaiból, egy elvont humánum szülte érzelmesség, szánalom helyettesíti. Már több novelláskötet és regény volt mögötte, amikor megírta máig legnépszerűbb, a halhatatlanságot számára megőrző művét, a Pál utcai fiúkat. Ez a regény művészetének csúcsa: bár itt sem hatol a mindennapok felszíne alá, stilizált világot ábrázol, mégis be állandó sikerrel a világ színpadai; köztük a legismertebbek: Az ördög, A testőr, Játék a kastélyban, Olympia, Liliom stb. Bár színpadi művészetét sok — és jogos — bírálat érte, mégis jelentős drámaíró volt Magas színvonalú színpadi technikát, csillogó logikát ellenállhatatlan humort sodró, varázslatos játékká ötvöző művei többet nyújtottak a színvonalas szórakoztatásnál. Az ötletek, a trükkök, a briliáns technika mögül ki-kivillan az író — bár szelíd — bírálata, lelepleződik a polgári világ képmutatása, ostobasága, álerkölcse. De mert a bíráló maga is polgár, végérvényesen polgár, ez a bírálat mindig elviselhető, derűs, belenyugvásban feloldódó. Ilyenek vagyunk — nevessünk rajta —- sugallja az író. Az előretörő fasizmus elől előbb Nyugat-Európába, majd a háború kitörésekor Amerikába emigrált. Ott élt, a New York Plaza hotelben haláláig^ 1952-ig. Drámái, filmjei világszerte ma is színpadon, moziban, televízióban láthatók. M. J. Új kandidátus A falu szeme Koleszár doktornak sok faluja van. Mindenekelőtt az abaúji Him, ahol született, azután Veres Péter Balmazújvárosa, valamint Üjléta, amely településeken debreceni munkássága idején először végzett »falukutatást« szemorvosi szemmel. Siófoki főorvosként folytatta ezt a munkát. Nemcsak azokra a falusi szemekre volt kíváncsi, melyek a kórházban kerültek eléje, hanem általában a »falu szeme« érdekelte. Régebbi — Debrecen környéki — felméréseinek tapasztalatait kiegészítette azokkal az ismeretekkel, melyeket a siófoki járásban, de különösképpen négy somogyi faluban — Be- degkéren, Tengődön, Kányán, Somogyegresen — szerzett a szűrővizsgálatok során. Ehhez hozzá kell tenni: a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság »szemészeti szociográfiájával« eddig még nemigen foglalkoztak a szakemberek. így azután Koleszár Gyula kandidátusi disszertációjáról így nyilatkozott az egyik opponens: »Az értekezés célkitűzése és témája, elért eredményei világirodalmi viszonylatban is újnak mondhatók.« Azt mondja: — Tulajdonképpen nem akarok mist, többet tenni, csak amit a hivatásom parancsol. Gyógyítani az embereket Városiakat falusiakat egyaránt Hogy a kutatómunkám éppen a falusiak javát szolgálja, annak oka, hogy eddig a mezőgazdasággal foglalkozók szemészeti problémájáról keveset tudtunk. Ahhoz pedig, hogy társadalmi rendünkhöz méltó egészségügyi ellátásban részesíthessük a falu népét, pontosan ismernünk kell egészségi állapotát Ehhez még annyit: falusi vagyok. Parasztszülők gyermeke, ez a tény eleve meghatározta kutatómunkám irányát Ismerem, szeretem a falut Életein — Ha jól emlékszem, még aznap este találkoztunk. Valamit sziszegett a foga Időzött, és elém köpött. — Ennyi tellett tőlem akkor. —- Nem félt, hogy följelentem? — De, csak nem tudtam uralkodni magamon. —• Azért dobta be két nap múlna az ablakomat is éjszaka. — Arról most sem tudok többet. Azt hiszi, csak egyetlen ellensége volt a községben? Azokról az inasokról elfeledkezett, akiket nádpálcával meg méterrúddal csépelt végig? Meg a leventéből el- lógókat? De hát csak engem vittek akkor be a csendőrök. Két pofonnal megúsztam. Szerencsém volt: öt tanúval is tudtam bizonyítani, hogy a község másik részén disznótoron voltam abban az időben. De megfogadtam: ha s háború után találkozunk — Hát most itt vagyok. — Megbiinhődtem én» tíz ember helyett is. — Volt is miért. Jött a hire a frontról a főhadnagy úrnak. — Tiz évet sóztak rám, még kint a fogságban. Kőbánya. — Túlélte. — ötvenötben jöttem haza. De tanítani nem engedtek. Fizikai munkához már gyenge voltam. Éjjeliőrködtem egy nagy vágóhídon. Szépen fölerősödtem. Később irodába kerültem. — Kialakult az élete. — Azt hittem, maga valamilyen fejes lett. — Egy cipészszövetkezet elnökévé választottak. De nem volt tudásom hozzá, leváltottak. Tíz éve mentem nyugdíjba. Raktárosként — A front alatt? — Dachau. Negyvennégy október huszonkilenctől. Néhányon kerültünk haza. — Fájdalmaim vannak, —< Szóljak a nővérnek? — Köszönöm. Piál László nagy élménye a falvakban végzett felmérő, gyógyító munka. — És mit szólt hozzá a falu? — Mindenhol szívesen láttak bennünket és segítették a munkánkat Pályám kezdetén, amikor Debrecen környékén végeztem szűrővizsgálatokat, csak a betegségek gyakoriságát tudtam fölmérni. A somogyi falvakban ezenkívül mindjárt a gyógyítást is megkezdhettük. A gyengén látók a helyszínen szemüveget kaptak. Már jó előre megállapodtunk a Magyar Optikai Művekkel, az OFOTÉRT Vállalattal, a Granvisus Látszeré- széti Eszközök Gyárával, valamint a Magyar Látszerész és Optikus Szövetséggel, s e partnerek mindent elkövettek, hogy a rászorulók megfelelő szemüveghez jussanak. A vizsgálatok során összesen 1460 szemüveget adtunk ki a falusiaknak, s ebből 908-at olvasásra. Az utóbbi adat, úgy ivélem, nemcsak egészségügyi szempontból érdekes. — Hány napot töltött munkatársaival a négy faluban? — Ha jól emlékszem, huszonkettőt Az emberek ünneplőbe öltöztek, úgy jöttek elénk. A kollégiumokból hazajöttek a diákok, a laktanyákból a katonák. Üttörők járták a házakat, hogy emlékeztessék a családokat a vizsgálat napjára. A járóképtelen betegekhez elmentünk. Azok közül, akiket megvizsgáltunk, több mint ezren mondhatják el, hogy azóta jobban látnak. December 12-én neves szakemberek előtt védte meg értekezését. Dr. Koleszár Gyula, a siófoki kórház osztályvezető főorvosa, igazgatóhelyettese immár az orvostudományok kandidátusa. Méltán. Folytatom a már idézett opponensi véleményt: »A munka módszertani szempontból is korszerű. A levont következtetéseknek, megállapításoknak, irányelvéknek és javaslatoknak igen nagy társadalmi és / (
