Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-06 / 5. szám

ARákóczi a statisztikák tükrében A közelmúltban részletesen elemeztük a Rákóczi labda­rúgó-csapatának őszi szerep­lését Az ilyen értékelések nem lehetnek függetlenek a szubjektivitástól, még akkor sem, ha az újságíró több — a csapat jövőjét féltő — em­berrel beszélt és szorgalma­san gyűjtögette xazokat az adatokat, amelyekből hitele­Mi \m a visszaesés után? Felvételünk a bajnok csapat, a K. Lombik elleni mérkőzé­sen készült. A Kaposvári Dózsa NB Il-es férfiröplabda-csapata két éve nagyszerűen szerepelt, s a baj­nokságban a harmadik helyet szerezte meg. Negyvenegy pontot gyűjtött össze: tizenhét- szer győzött, hétszer kapott ki. A csoport létszáma azóta egy- gyel emelkedett; a tizennégy Miután Gáspár István el­ment, fiatalok vették át a szakmai irányítást. Korábban négy embert beírattunk a se­gédedzői tanfolyamra, így biz­tosítottuk az utánpótlást. Iáid­tól Zóka Ferenc lett a felnőt­tek, Hódosi az ifik, Páldi pe­dig a sposrtiskolások edzője. sebben lehet általános követ­keztetéseket levonni. Írásunk­ban sok szó esett a »csapat­ról« és kevesebb magukról a játékosokról. Most napvilágot láttak azok a statisztikai ada­tok, amelyek a számok tükré­ben igyekeznek képet adni az egyes labdarúgók szereplésé­ről. A rangsorok alapja az az I osztályozó, amelyiket minden mérkőzés után a játékosok tel­jesítményükért kapnak. A legjobb osztályzat a tizes, a leggyengébb a kettes. Egyest csak az a játékos kap, akit a mérkőzésen kiállítanak. Tény, hogy ez az osztályozás is szubjektív meglátáson ala­pul és csak a legritkább eset­ben egyezik a mérkőzést lá­togató szurkolók véleményé­vel. Mi ezúttal egy másik össze­hasonlításra is vállalkoztunk. Egymás mellé állítottuk az 1976-os őszi, az előző bajnok­ság végső és a most zárult idény adatait. Az őszi idényben tizennyolc mérkőzést játszottak a csapa­tok. Azok a labdarúgók, akik minden találkozót végigját­szottak, 1620 percet voltak a pályán. A Rákócziban csak Buús dicsekedhet ezzel. íme, a szerepelt 23 játékos pályán töltött ideje! Zárójelben az első szám azt jelzi, hogy az illetőt hányszor cserélték le, a második pedig azt, hogy cse­reként hányszor lépett a já­téktérre. 1. Buús: 1620 (— —), 2. Zentai: 1530 (— —), 3. Ka­nyar: 1415 (3 1), 4. Duschák: 1350 (1 1), 5. Gulyás 1333 (1 —), 6. Hangai: 1317 (1 —), 7. Konrád: 1134 (2 2), 8. Ka­rasz: 1063 (3 2), 9. Túrái: 1050 (3 2), 10. Máté: 1049 (4 2), 11. Englóner: 907 (— 1), 12. Marcsok: 886 (2 1), 13. Ágfal­vi: 725 (1 —), 14. Kiss: 540 (-------), 15. Németh: 450 (1 1), 1 6. Kovács: 422 (2 3), 17. Éger: 270 (------), 18. Petrók: 188 (— 1 ), 19. Nagy: 144 (— 3), 20. Czabula: 109 (— 1), 21. Czau- ner: 23 (— 1), 22. Murai: 15 (— 1), 23. Bódis: 14 (— 1). Mint ismeretes: Agfalvi, Kiss és Nagy hosszabb ideig sérüléssel bajlódott, s ezért szorult hátrább ebben a sor­rendben. Marcsokot idény közben igazolta le a Rákóczi, Éger pedig bevonult. Az őszi »bizonyítvány« Buústól Marosokig 231 olyan labdarúgó szerepelt az ősszel, aki legalább kilenc mérkőzést játszott. A statisz­tikában tehát csak az ő ne­vükkel találkozhatunk. A ka­posváriak közül 14 játékos ne­ve szerepel e rangsorolásban. A legjobb Rákóczi-labdarúgó ezúttal is a kapuvédő Buús lett (sajnos, korábbi teljesít­ményeihez viszonyítva elég nagyot zuhant ő is). A husza­dik helyen áll. Öt Ágfalvi kö­veti 47. helyével, majd Han­gai következik, aki a 98. Hat játékosunk még a legjobb 200 közé sem került be. A sort is — sajnos Rákóczi-labdarúgó — zárja: Marcsok. Alábbi összeállításunkban az említett 14 játékos össze­hasonlító adatait közöljük. Szembetűnő néhányuk nagy­fokú visszaesése. Zentai a 39. helyről a 199-re, Túrái a 110- ről a 206-ra, Kovács a 68. helyről ,a 228-ra esett vissza. 84 hellyel került hátrább Gu­lyás is. Az ő, valamint Mar­csok adatait az előző egye­sületében nyújtott teljesít­mény alapján közöljük. Itt is csak azok vannak rangsorol­va, akik egy egy idényben leg­alább kilenc, illetve egész bajnoki évben tizennyolc ta­lálkozón szerepeltek, összeha­sonlító táblázatunkban az el­ső helyen a jelenlegi sorrend­ben elfoglalt hely (zárójelben az átlag), a következőben az 1976. őszi, a harmadikban pe­dig az előző bajnokság befeje­ző adatai találhatók. együttes közül most a nyolca­dik helyen értek célba a ka­posváriak. Üjabb mérlegük: 14 győzelem és 12 vereség. A somogyiak tavaszi és őszi eredménye ötvenszázalékos : két győzelem és hat vereség. A tavaszi idényt a hatodik he­lyen zárták, s — láíh milyen a sport! — ugyanolyan sze­repléssel a bajnokság végére két hellyel hátrább kerültek. A középmezőny kiegyensúlyo­zottságát mutatja, hogy a ne­gyedik helytől csak négy pont választja el őket. A csapat szerepléséről Kiss Istvánnal, a K. Dózsa ügyve­zető elnökével beszélgettünk. — Miként értékelik a szak­osztály eredményét? — Egyesületünknél 1951 óta van röplabdaszakosztály. Na­gyon sok szép sikert értünk el. Általában a második-har­madik helyen végzett a csa­pat a bajnoki küzdelmek so­rán, s lassacskán az ország egyik legjobb vidéki gárdája lett. Gáspár István vezetésével készültek ekkor a fiúk, s egy­szer eljutottunk az NB I-es osztályozóra is. Nem volt baj az utánpótlással sem: ifjúsági csapatunk többször is ott volt a tatai Országos Ifjúsági Kupa döntőjén. Előbbrejutásunkat akkor két tényező gátolta. Egyrészt az, hogy nem edzhet- tek teremben a játékosok, s másrészt pedig, hogy tovább­tanulás miatt többen is elmen­tek a csapattól. Hogy csak né­hány játékost említsek: Far­kas a Vasas Izzó játékosa lett, Bánfai a Bp. Spartacusban ját­szik, Déri a ZTE-ben, Katona a TFSE-ben, Nagy L. a Cse­pelben. Valamennyien NB I-es röplabdások. Az előző bajnoki év még jól sikerült: tartott a korábbi len­dület, de már akkor is akad­tak hiányosságok. Tavaly nagyon hullámzó tel­jesítményt nyújtottak a fiúk. Kezdett bomlani a csapat egy­sége, több edzés elmaradt. Ű''v látszott, mégis kilábalunk a bajból, mert a nyári felké­szülés jól sikerült. Egyesüle­tünk minden támogatást meg­adott a röplabdásoknak. Ám ősszel sem változott a helyzet; a fiatalok kevés lehetőséget kaptak, Hódosi sokáig sérült volt Déri időközben vissza­ment Zalaegerszegre, így nem is szerepelhettek a fiúk úgy, ahogy szerettük volna. — Milyen változások várha­tók? — A szakosztály és az egye­sület vezetése látta a hibákat, s most megpróbálja orvosolni. Zóka Ferenccel nem újítottuk meg a szerződést de remél­jük, továbbra is segíti majd a csapatot. Minden valószínűség szerint visszatér Gáspár Ist­ván: szakágvezető edző lesz. ö irányítja az edzőket, így Witz Istvánt is, aki a felnőtteknek lesz az edzője és Hódosi Pé­tert, aki az ifiknél fog dolgoz­ni. Jövőre az ötödik-hatodik helyen szeretnénk végezni, 1979-ben megpályázzuk a do­bogót, s 1980-ra szeretnénk elérni azt, hogy a csapat föl- jusson az NB I-be. Kicsit me­résznek tűnik ez, ám remél­jük, sikerülni fog. Ebben so­kat segíthet az is, hogy meg­oldottuk a téli felkészülést. Most minden a fiúktól függ: az ő kezükben van a jövő. Cser Kovács Gábor Tenisz Mesterek tornája Megkezdődött a »Mesterek tornája« a világ nyolc leg­jobb teniszezőjének viadala. Az első napon Connors 7:5, 6:2-re verte honfitársát, Dibbs-et. Az első játszmában Dibbs 5:4~re vezetett, de két könnyű labdát elrontott, így Connors egyenlített, majd in­nen nyert. A második játsz­mában könnyen megadta ma­gát. A következő találkozón — ugyanebben a csoportban — Vilas biztosan, két játsz­mában verte 6:4, 6:l-re a spa­nyol Orantest. A másik cso­portban : Borg (svéd) — Ra­mirez (mexikói) 6:1, 6:4, Gottfried (amerikai) — Tan- r_tg (amerikai) 7:5, 63. Gól után! 5röm. De ritkán volt ilyen! Név 1977 ősze 1976 ősze 1977 júniusa Buús 20 (6.117) 4 (6.500) 3 (6.416) Agfalvi 47 (5.875) 37 (5.928) 64 (5.642) Hangai 98 (5.553) .k — — Gulyás 145 (5.285) 61 (5.647) 137 (5.235) Kanyar 157 (5.200) 169 (5.000) 200 (4.727) Duschák 159 (5.187) 183 (4.900) 138 (5.230) Konrád 194 (4.923) 118 (5.307) 172 (5.040) Zentai 199 (4.875) 39 (5.882) 82 (5.529) Túrái 206 (4.833) 123 (5.294) 110 (5.375) Englóner 220 (4.444) — — Karasz 223 (4.416) — — Máté 227 (4.200) 218 (4.500) — Kovács 228 (4.166) 68 (5.588) Ili (5.346) Marcsok 231 (4.000) 198 (4.750) — Posztonként! rangsorok ton elfoglalt Legjobb helyre helyezésekkel, került játéko­Természetesen összefüggés­saink — Buús és Ágfalvi — is en vannak az előző tábláza­csak a hatodikak posztjukon. Név 1977 ősze 1976 ősze 1977 júniusa Buús 6 1 1 Kanyar 15 14 19 Ágfalvi 6 6 9 Zentai 15 5 11 Duschák 16 15 10 Nagy — — 16 Hangai 12 — — Kovács — 9 9 Gulyás 16 6 18 Konrád 17 13 23 Túrái 16 7 7 Kiss — 9 17 Máté 21 20 — Marcsok 30 19 — Megjegyzés: Kovács ugyan rasz a DVTK ellen és Túrái az ősszel kilencszer lépett pá­lyára, de többször nem volt értékelhető osztályzata, így a rangsorban nem szerepel. Gőllövők A rúgott 21 gól szerzői: 6 gólos Túrái, 4 gólos Kanyar, 3 gólos Marcsok, 2 gólos Kon­rád, Karasz, I gólos Kiss, Má­té, Hangai és Duschák. Kiállítva Gulyás a Tatabánya ellen, Englóner a PMSC ellen, Ka­á Rába ETO ellen. Érdekességek A Rákóczi négy mérkőzé­sen nem tudott gólt rúgni, ugyanakkor csak egy talál­kozón volt bevehetetlen Buús hálój:a. Hét olyan mérkőzést játszottak, amelyeken három­nál több gól került a kapos­vári kapuba. És még egy, a csapat öt gólt kapott az 54. percekben. J. B. JANUÁR A várható időjárás: 6 PÉNTEK Boldizsár Általában kevés felhő — csapadék nétkftl* Időnként viharos északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 3 és plusz 1 fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig) : általában szá­raz, hideg idő, érős éjszakai lehűlésekkel. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3 ém plusz 2 fok között alakuL —' Budapesten ülésezett a hét elején az európai ifjúsági leszerelési konferencia doku­mentumainak szerkesztő bi­zottsága. A részvevők elfo­gadták és a konferencia rész­vevői elé terjesztik a zéródo- mentum tervezetét. — ' Két nagylemezen mint­egy 100 perces néptáncmuzsi­kát jelentetett meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat — a Folkraft-Europe kezdemé­nyezésére, a Sebő-együttes közreműködésével — a ma­gyar táncházak legnépszerűbb darabjaiból. — Triesztbe utazott az Operaház több mint 100 tagú balettegyüttese. Művészeink a Giuseppe Verdi nevét vi­selő trieszti operaházban ja­nuár 7-től hét alkalommal adják elő Seregi Lászlónak Hacsaturján zenéjére készült táncjátékát, a Spartacus cí­mű balettet. — Kiállításra készülnek a mosdósi tüdőgyógyintézet­ben. A jövő hét elején Dabó- czi József rézdomborításait és Domokos Béla fafaragásait mutatják be. — Tízkötetes monográfiát állítottak össze szovjet tudó­sok a Csendes-óceánról. Az évtizedes kutatások eredmé­nyeit összefoglaló mű az óceán fizikai, vegyi, biológiai, geológiai és meteorológiai sa­játosságáról tartalmaz ada­tokat. — Tavaly a szezonban 29 millió forint értékű valutát váltott be a balatonszárszói takarékszövetkezet. Ez jóval több, mint amennyit koráb­ban váltott be. — Tanácsházból óvoda. 350 ezer forint költséggel óvodá­vá alakították át a porrogi ta­nácsházat. A helybelieken kí­vül ide járnak a szentpáli, a szentkirályi és a somogybük- kösdi apróságok is. — Útkorszerűsítés. Új bur­kolattal látták el Balatonlel- lén a Dózsa György és a Do­bó Katalin utcát. A tanács 1,7 millió forintot költött a kiét utcára. — Félmillió forintos költ­séggel megkezdték a zákányi közvilágítás korszerűsítését. A faoszlopok helyett beton­elemeket állítanak föl, s fel­újítják a higanygőzlámpákat is. — Moszkvában megkezdő­dött az 1980-as olimpia auto­matizált irányítórendszerét befogadó épület építése. Az ezer négyzetméter alapterü­letű központot az elektroni­kus számítógépek harmadik nemzedékéhez tartozó beren­dezésekkel szerelik föl. — Rekord idő alatt végez­tek a balatonföldvári tanács­ház bővítésével. 7 hónap alatt másfél millió forint költség­gel épített szárnyban kapott helyet a községi pártbizottság is. — Továbbfejlesztették er­dőgazdálkodásukat megyénk téeszei. Tavaly csaknem 400 hektár erdőt telepítettek. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. 10Q évvel ezelőtt, 1878. január 6-án született és 1967-ben halt meg Carl Sand-* burg amerikai költő, életrajz­író, aki a népköltészet hagyo­mányait egyesítette a modern naturalizmussal. Szülei svéd bevándorlók. Is­kolázatlan, nyomorgó proletá­rok voltak. Fiúk is gyermek- fővel kezdte a nehéz fizikai munkát, bekalandozta az egész Közép-Nyugatot. Puerto Ricó- ban részt vett a spanyol—ame­rikai háborúban; katonabaj- társa juttatta be az egyetemre, ahonnan négy év után diplo­ma nélkül távozott. Egy kis­városban lett újságíró, városi hivatalnok, s a kis farmerek és az egyre növekvő ipari proletariátus érdekeinek vé­delmét vállaló, haladó popu­lista mozgalom harcosa, majd Chicagóban tudósító és lap- szerkesztő. Az iparosodó vidék és a gvorsan fejlődő gvárvárosok ellentmondással teli légköré­nek feszültségét hordozó, erő­teljes költeményeivel tűnt fel; . Walt Whitman szabad versei­nek szó- és kén.zuhataga, pon­gyola élőbeszéd-stílusa nála tompítottabb színekkel, meleg humorral társult. Verseinek válogatott kötetét magyarul is kiadták. Énítik a legnagvahb halászhálót A gdanski hajógyárban megkezdődött a világ legna­gyobb halászhajójának építé­se. A 3350 dwt tonnás hajó­ból egyelőre ötöt akarnak ké­szíteni. Ez a halászhajő új táviatokat nyit a nyílt tenge­ri halászat előtt, amelynek je­lentősége a területi vizek ki- terjesztése miatt egyre nö­vekszik; e hajók két vonóhá­lójával 2200 méteres mélység­ben is tudnak halászni. Ed­dig csak mintegy 1000 mé­terre tudták lebocsátani a há­lókat. — 14 millió jegyet váltot­tak tavaly hazánkban a ma­gyar filmek előadásaira — másfél millióval többet, mint 1976-ban. Ez egyben azt is je­lenti, hogy már ismét min­den ötödik néző kíváncsi a magyar filmekre. — Csaknem 140 millió dol­lár értékű komplett gépipari és oktatási létesítmény ex­portjára tett ajánlatot a1 Gépexport Vállalat az utóbbi hónapokban, s várhatóan még az év első felében több tíz­millió dollár értékű szerző­déseket írnak alá külföldi partnereikkel — jelentette be csütörtöki sajtótájékoztató­ján Csenki György vezérigaz­gató. — A Niva — a Zsiguli csa­lád új tagja — a tegnap nyílt brüsszeli nemzetközi autósza­lon legfőbb szovjet kiállítási tárgya. A gépkocsi elsősorban vidéki használatra készült ; motorja 85 lóerős, maximá­lis sebessége óránként 130 ki­lométer. — Most érkezett! import pa­mutjersey sok színben. Leérté­kelt áruk boltja, Kaposvár, Honvéd u. 2», (17300) — Értesítjük a lakosságot és a közületiket, hogy Január 8-án Kaposváron országos állat- és kirakodóvásár, valamint autó­motorvásár, Marcaliban autó­motorvásár, Siófokon autó-mo- torvásár lesz. (1TK6) — Áramszünet. Az Áram­szolgáltató Vállalat értesíti Ka­posvár lakosságát és közületeit, hogv 1978. január 5-én, 6-án és 9-től 13-ig reggel 7.00 órától liS.Ofl óráig a Jutai úton és az abból nyíló mellékutcákban, valamint a Ságvári E. u.-ban, Fonvód u.-ban és az abból nyíló mellékutcákban — szakaszosan — áramszünet lesz. (1M03Z3

Next

/
Oldalképek
Tartalom