Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-27 / 23. szám

Naplójegyzetek helyett Ljubimov a Vígszínházban Tegnap még civilek voltunk Ötödik parancsolat : ne ölj ! Olyan réginek tetszik, mintha hosszú hónapokkal ez­előtt történt volna. Az elfog­laltságokban nem szűkölködő napok után egy kissé csal az ember időérzóke. A zsebnap­tár oldalait lapozgatva döbbe­nünk csak rá az igazságra: alig néhány héttel ezelőtt öl­töttük magunkra az egyenru­hát ... Borús novemberi reggel volt. Rövid hajú, aprócska csomagot szorongató fiatalok siettünk a művelődési ház fe­lé. A behívóparancs pontos­ságot követelt. Fürkésző pil­lantásokkal kísértük az értük jött tisztek és tisztesek moz­dulatait. Mi tagadás, meg­megmosolyogtuk kimért, elő­írásszerű lépteiket, mondatai­kat. Nekünk új és szokatlan volt az egész. Az első »Föl ! Vigyázz!« repítette szét az áb­rándokat, s a még otthon járó gondolatokat Katonák, határ­őrök lettünk. Sok fiatal számára Idegen tájakon keresztül robogott a vonat a kiképzőközpont felé. Ismeretlenek voltunk egy­másnak is. Bár már a vona­ton faggattuk egymást, mégis hosszú napoknak kellett eltel­niük, mire egyet-mást meg­tudtunk a másikról. ' Vineze László Diesel-mozdonyokkal járta az országot. Tudtuk ró­la. hisz alig telt el nap, hogy ne avatott volna be bennünket a vasút világának valamelyik — úgymond — féltve őrzött titkába. Hogyan látta el feladatát? Erről sosem beszélt. A vélet­len hozta, hogy megtudtuk: Vincze Lacit, a 21 éves moz­donyvezetőt példaként állítot­ták kollégái elé. Néhány nap­pal a bevonulás előtt — ol­oász találmánya — a könyv­nyomtatás óta eltelt időt, a könyv és az írásbeliség forra­dalmát Mai kultúránk alapja lett a nyomtatott írott szó, a betű. S noha az emberi mű­veltségben játszott hegemón szerepét mana meg kellett osztania a Marcowi-komstellá- ció (az elektronikus hírközlés es tömegkultúra) új megfele­léseivel, a könyv jelentősége csöppet sem csökkent A korszakos forradalom nyi­tányának és a születés körül­ményeinek megismerése talán a mának is sok tanulsággal szolgát Az Erdélyben ma mű­velt társadalomtudományok jelesei több kísérletet is tettek erre. Közülük az egyik legna­gyobb szabású munka Jakó Lsigmondé; Írás, könyv, értel­miség címmel jelent meg a Dacia kiadónát A vaskos munka tanulmányokat tartal­maz Erdély történetérőt A könyv nem a gondolati szála­kat szerteszét futtató részkuta­tások forgácsainak lazán szer­kesztett együttese. Ezek az írá­sok oszlopokként tartják egy elmélyült, szorgalmas és ha­talmas ismeretanyaggal dolgo­zó tudós életművének hatal­mas boltozatát Jakó olyan te­rületeket művel (írástörténet kultúrtörténet), melyeket az általános történettudományok szinte csak futtában tárgyal­nak. A régmúlt rétegeiből az értelmiség kialakulása, önálló szerepének formálódása ér­dekli. S ez nem pusztán histo­riográfiai érdekesség, szűk történettudósi territórium. Az értelmiség kialakulásának, a könyv forradalmának vizsgá­lata — adott korban — a kor­szak pulzusának kitapintását jelenti. n i »A feudális korszaknak ta­lán egyetlen más eredménye sem bizonyult az európai tár­sadalom és művelődés haladá­si« »Alpontjából nagyobb vasfűk az egységhez érkezett értesítésben — éberségével és a hivatása iránt érzett becsü­letből súlyos tragédiát előzött meg: egy szerelvényt időben tudtak megállítani. Vincze László már határőrként ve­hette át az igazgatói jutalmat és a dicsérő oklevelet. Szegleti Zoltánról sem tud­tuk sokáig, hogy »határőr-di­nasztia« tagja Édesapja, még a kezdet kezdetén, kerületünk­nél teljesített szolgálatot. Bátyja ugyancsak innen sze­relt le néhány évvel ezelőtt. Zoli majdcsaknem az egyetlen közöttünk, aki tudta: mit je­lent őrizni államhatárunkat. Legtöbbünkben a romantika élt, pedig a valóság... Az el­ső határőrizeti foglalkozás után tudatosult: nemcsak az okmányok ellenőrzéséből áll a szolgálat — Az első napok a nehe­zek. Ha azon túl vagy, meg­látod, a többi nem lesz rossz — mondta útravalóul a bará­tom. Az első levél, amelyet he­tek múlva neki írtam, így kezdődött: »Igazad volt Jól­esett, hogy segítettek átjutni a kezdeten ...« Mert ami igaz, azt nem tagadhatjuk le. Bár mindenki várta a »nagy kito­lásokat«, kellemes csalódásban volt részünk. Határozott pa­rancsok hangzottak el, a fel­adatokat teljesíteni kell. Ha valamit rosszul csinálsz, »bün­tetésként« nem az erdőt fu­tod körbe-körbe kifulladásig. Kezded elölről, s közben pa­rancsnokaid segítő szándék­kal magyaráznak. Ahogy múltak a naf)ok, esti beszélgetéseinken egyre több­ször hangzott el: horderejűnek, mint az intel­lektualizmus és a papság ha­gyományos azonosságának fel­bontása ... az újkori fejlődés hatalmas vívmányai legvégső soron azzal magyarázhatók, hogy a laikus (tehát nem egy­házi) társadalom... a szellemi foglalatosságot világi célok szolgálatába állította« — írja a szerző. Megközelítése újszerű, na­gyobb lehetőséget jelent a XV—XVII. században történ­tek hitelesebb, árnyaltabb megközelítésére. Kétségtelen, hogy az egyházi művelődés monopóliumának megszűnését hatalmas társadalmi változá­sok kényszerítik ki. S az ebből kibontakozó fejlemények vis­szahatnak, tovább erősítik a régit bomlasztó tényezőket. Egyre szélesebb rétegek köve­telnek részt az új — és mind­untalan újuló — szellemi ja­vakból, s az írásbeliség terje­dése sok embernek lehetősé­get ad a kiemelkedésre, a hát­rányos társadalmi helyzet megszüntetésére. A felvilágo­sultabb szellemű fejedelmek éi dk e változások jelentőségét a haladásban, s részben ezzel is magyarázható, hogy Bethlen Gábor már nemességre emeli a protestáns papok utódait A közigazgatás szervezetté válásában, az állami közpon­tosító törekvésekben látja Ja­kó a világi értelmiségi rend kialakulásának az okát. A fe­jedelmi kancelláriák termelik ki az első laikus jogászrendet. A mindennapi életben mind több oklevelet kémek és hasz­nálnak, s ezt már képtelenek a szerzetesrendek jól ellátni. Az erre képes és az ehhez szük­séges értelmiségiek képzését hazai földön kellett megszer­vezni. A honi oktatási intéz­mények viszont a magyar nyelv ügyének szószólóivá, művelésének színvonalas hor­dozóivá lesznek. A magyar is­kolák megszervezése 32 álta­— Határőrök vagyunk, ránk komoly feladatok várnak, le­gyünk erre büszkék. Ha sokszor más volt Is a meg­fogalmazás, a lényeg ugyanez. Nem attól válunk katonává, hogy beöltözünk az egyenru­hába, hanem attól, hogy meg­értjük, miért öltöttük ma­gunkra. Az alegységnél néhány nap­ja befejeződött az alapkikép­zés. Szakaszunk a tisztesje­löltek szakasza lett. Zömmel ugyanazok folytatjuk együtt a tanulást, akik már az első na­pon is együtt voltunk: a leg­különbözőbb foglalkozású, képzettségű fiatalok. Milyen elképzelésekkel vágtunk neki a szakkiképzésnek? Azt hi­szem valamennyiünk közül Cseh Németh László fogal­mazta meg a legérthetőbben : — Parancsnoknak lenni megtisztelő, egyben felelős­ségteljes dolog. Példát kell majd mutatni, becsülettel helytállnunk, de ahhoz, hogy megfeleljünk a követelmé­nyeknek, nagyon sokat kell ta­nulnunk. Az elődök példája szin­tén kötelez. A szakaszparancs­nokunk mondta: — Önök előtt tizennégy egy­mást követő kiképzésen kiváló címet ért el a tisztes jelölt sza­kasz a szocialista versenymoz­galomban. Az elvtársakon a sor, hogy a szép hagyomány folytatódjon, tizenötödször is ilyen megtiszteltetésben le­gyen részünk. így lesz? A fiúk esküdni mernének rá Ahol a sorból nem lóg ki senki, ott nem le­het baj. lános műveltséigigény formáló­dására, erősödésére sem ma­radhatott hatás nélkül, A szerző könyvében nagy te­ret szentelt az erdélyi levéltá­raknak és a könyvnyomtatás­nak, a könyvtárak szerepének. Könyve vallomás arról az em­beri kultúráról, mely az el­mük évszázadokban az írás jegyében fogant, s az íráshoz, és az emberiség egyik leg­nagyszerűbb kulturális vívmá­nyához, a könyvnyomtatáshoz kapcsolódik. S noha tanulmá­nyai Erdély történetéről szól­nak, azok mégis szorosan kö­tődnek a magyar és az egye­temes emberi műveltség fej­lődésének útjaihoz. Állomás a magyar színház történetében. Olyan bemutató, mely az -ig, és a -tói határán magasodik. A Vígszínház Dosztojevszkij Bűn és bőnhödés című regé­nyének színpadi változatát tűzte műsorra Karjatkin és Ljubimov átdolgozásában. Ma­gyar színpadon sokszor pró­bálkoztak vele: 1933 — Ma­gyar Színház, 1947 — Művész Színház, 1961 — Pécsi Nem­zeti Színház, 1962 — Jókai Színház. A Bűn és bűnhődés (1866) az ember cselekvési ha­tárainak pontos kimérése az­által, hogy hőse átlépi ezt a határt, mintegy figyelmeztetve sorsával: az anarchia torz for­mája a szaibadságkeresésnek és az önmegvalósításnak. A raszkolnyikovi szabadságfilo­zófia szinte azonosan primitív azzal a törzsi hiedelemmel, hogy a halott húsát fogyaszt­va annak erejét nyeri el a be­lőle fogyasztó. Bűnhődnie kell annak, aki magát übermensch- nek nyilvánítva vét az ötödik parancsolat ellen. Nincs üdvö­zítő gyilkosság! Raszkolnyikov (raszkol — kettéhasadás) vé­res tettének elkövetésekor már idegeiben hordozza annak ta­gadását is. Dosztojevszkij és Jurij Pet- rovics Ljubimov találkozása elrendelt, szükségszerű, nagy találkozás. A világhírű szov­jet rendező szent monomániá­val kutatja produkcióiban az individuum mélyrétegeit, a személyiség és a társadalmi makrokörnyezet kölcsönhatá­sait. Az Európa-szerte ünne­pelt Taganka Színház olyan előadásaira gondolok, mint A szecsuáni jólélek, Az anya, a Tartuffe, a Hamlet, A Mester és Margarita. Ljubimov ma a színházművészet egyik leg­jelentősebb alkotója. A Vígszínházban Raszkol- nyikov, »félig gyermek, félig fasiszta« diák , bűnhődését ál­lította színre Ljubimov. A né­zőt nyitott színpad fogadja. Egy hegedűs nyekereg szomo­rú dallamot. A szintén nagy­szerű David Borovszkij — mondhatni — zseniálisan esz­közszerű, ám prakti oltásában is illúziókeltő díszletvázat ter­vezett Négy, dimenziókba nyújtózó vas U-betű: három lefordítva áll, egyet pedig va­lamivel embermagasság fölött felfüggesztettek. Az alsó há­rom vasváz néha szobát né­ha utcát jelez. A színpadi szimultanizmus a legjellem­zőbb Ljubimov rendezésére. Egy példa az egyidejűségre: az egyik helyszínen Szonya, a tiszta utcalány és Raszkolnyi- kov mosdanak egymás szavai­ban, a másik helyszínen a Marmeladov csinovnyikot gyá­szolókat látjuk, a harmadikon az örömtanya kokottját és vendégét, szeretkezés utáni ernyedésben. Ez az egyidejű­séggel biztosított polifónia azt eredményezi, hogy a cselek­mény egyetlen szálát sem ve­szítjük el. Freskó-kompozíciót látunk, vagy inkább: a nyomorúság szárnyasoltárképét Egy pil­Csupor Tibor Molnár Zoltán I Eljegyzés — Szeress te is, édesanya! — húzódott közelebb Ferenc is az ő Marijához —, mert még nagyon ki találunk lógni itt a sorból! — Aztán a fia­talokhoz fordult: — Láthatjá­tok, a szerelem nem óha-ta- tatlan kell hogy elmúljék a korral... ti is igyekezzetek megőrizni az ifjúságot... vagyis a szerelmet... Fogalmazási nehézségeit a már eddig fogyasztott italnak tulajdonították, s ezért szavait hangos nevetés kísérte. A derültséget csak fokozta, hogy Ferenc, mintha csak ed­digi szavait folytatná, folya­matosan tovább beszélt, de teljesen másról: — ... olyan itt a meleg, halljátok... nem bánt az va­lakit, ha én esetleg leveszem az ingemet? — Ugyan, Ferenc, csak nyu­godtan! Ebben a kánikulá­ban.,, Lerángatta magáról az in­get, s Barna és Guszti — ha­sonló kíntól szabadulás lelke­sedésével, vagy csak szolida­ritásból? — mindenesetre készséggel követték a példá­ját. Lajos bácsi azonban — bár még mindig ő szorgoskodott elsősorban — magán hagyta a rövid ujjú inget. — Neked nincs meleged, La­jos? — kérdezte Gitta. — Melegem nekem is van, de amíg a hölgyeknek szen­vedniük kell, magam sep» aka­rok előnyt élvezni. — Ha fürdőruhát vehetek fel... — ált fel Gitta —, sót van egy tartalékom is — té­tován körülnézett —, ha eset­leg valakinek... A felajánlás, ahogyan Klá­rira és Marira nézett, szinte nyilvánvaló sértés volt, hiszen az ő karcsúságával egyik sem vetekedhetett. Hogyan is tud­ták volna elfogadni a felaján­lott tartalék fürdőruhát.,. Kati viszont szintén elvo­nult, nem ugyan fürdőruhát, csak sortot és egy könnyebb blúzt venni. — Tibor, neked is van úszónadrágod... a kocsiban! Anyja figyelmeztetéséért Tibor nem érzett semmi hálát. £lég kelletlen ül vonult el; Nagy Jenő Jakó Zsigmond : írás, könyv, értelmiség Az újkori fejlődés hajtóereje Gutenberg-galaxisnak hív­ják a nagyszerű német nyom­lanatra sem felejtjük el, hogy Raszkolnyikov milyen emberi, társadalmi közegben cselek­szik. A negyedik, felfüggesztett vasváz vérmocskos, feldúlt szobabelső: Raszkolnyikov szörnyű tettének színhelye. »Él« ez a helyiség: moccan, feltárja magát, centrifugaként pörög, leereszkedve szinte agyonnyomja a véres istenke­resőt. Nem feledkezhet meg szörnyű tettéről! Ne féljünk kimondani: Jurij Ljubimov hatáskereső művész. A komp­lexitásában jelentkező hatás szinte székhez szögezi a né­zőt: a látvány, Ediszon Gye- nyiszov hangeffektusai — vagy a pravoszláv kórusok — és a nézőtér hirtelen kivilá­gítása együtt jelzi, hogy fi­gyelnünk kell, fontos ponthoz érkeztünk. Olyan ez a néző­téri váratlan fény, mint az írásban a kurziválás: feltűnő, dőlt betűkkel hívjuk fel a fi­gyelmet a lényegre. A gyilkosság már megtör­tént, amikor Ljubimov darab­ja elkezdődik. Raszkolnyikov kálváriajárására összponto­síthatunk. Zamjotov nyomozó és Porfirij ügyész is itt van már: a színpad előterének két oldaláról fogják reflektorok hideg fénykévéibe a gyilkost. Ljubimov ezzel jelzi: a nem frontálisan támadó, pojácahaj- lamú Porfirij kezdettől tisz­tában van »áldozatával«. Szín­padmélységben ajtó nyílik, ki­látunk az utcára. Zuhog az eső. Talán még emlékszünk Ascher Tamás kaposvári ör- dögök-jére: az eső dosztojevsz- kiji hanigulatmatéria. A sze­replők néha esernyővel ér­keznek, vagy levetik kalocsai­jukat. Ljubimov aprólékosan ki­dolgozott rendezése erősíti a felismerést, hogy az epizódok nem kitérők, hanem szerves részei a műnek, szinte noszo­gatják Raszkolnyikovot a be­ismerés útján, a bűnhődés törvényerejű vállalására. A rendező a víziójelenetékben önmagát múlta felül, lázál­mok tisztátalan kavargása nyomaszt bennünket is. Része­seivé válunk Raszkolnyikov bűnhődésének saját gondolati orvtetteinkért. Nincs hely — s túl közeli az élmény még, a szerdai saj­tóbemutató —, hogy Ljubimov nagyszerű színpadi alkotását, színészvezetését, figuraterem­tő erejét, a rezzenésnyi finom rendezői telitalálatok sokaságát részleteiben is elemezzük. De mondjuk ki, hogy Raszkolnyi­kov megteremtésével Kern András a csúcson' van. Tordy Géza Porfirije kiváló alakítás. Garas Dezső Marmeladov hi­vatalnokával karaktert teremt Ruttkay Éva némasága is sú­lyos, sokatmondó. Mádi Szabó Gábor néhány óra alatt tanult meg egy főszerepet a beteg Darvas Iván helyett: megmen­tette az előadást. Kútvölgyi Erzsébet szánandó Szonyaként remekel. Halász Judit puffadt hasú házinénije is megmaradt az emlékezetben. Jánoskúti Márta jelmezei beszédesek: a ruhák farmeranyaga a példá­zat örökérvényűségére, aktua­litására utalt A fordító Elbert János volt Elítéltek menete vonul Szi­bériába. Raszkolnyikov meggyújtja halottainak gyer­tyáit, vezekel. Szonyával — mint az első, vétkezett ember­pár — kapaszkodnak egymás­ba. Melléjük súlyosul a vér- mocskos helyszín: nincs me­nekvés! Nagy színházi élmény mo- • sott tisztára bennünket, s tet­te gyermekien ünneplővé lel­künket Leskő László nem tartotta a saját megje­lenését elég daliásnak fürdő­ruhában. — Italszünet! — jelentette be Laci is, és egy pillanat alatt lerántva magáról a nad­rágot — kiderült, hogy alat­ta van a fürdőnadrág —, egy faágra dobta a piros trikó­val együtt, és már ment is bele a Dunába. A két legifjabb is követtea példáját, s már mentek is vol­na utána a vízbe. De az any­juk óvóan beavatkozott: — Csak bokáig szabad be­lemenni! — Nekem itt a bokám! — mutatta a combját a nagyob­bik, s már gázolt is Laci után. — Laci! Kergesd vissza őket! Laci, két markát összefog­va, valami különös szivattyút hozott létre, s felemelve a fe­je magasságába, erős vízsuga­rat lövellt az engedetlenek szeme közé. XXVI. Gitta egy pillanatig azon töprengett, hogy megegyez­tek-e hát tulajdonképpen, vagy ezzel a tollaslabdával éppen a további tisztázó esz­mecsere elől akar menekülni. Menj, labdázz — gondolta aztán —, egyelőre nem is kell ide több szöveg. Annak alap­ján, amit eddig beszéltünk, már nyugodtan hivatkozha- tom, amire csak akarok.., Megbeszéltük, és kész. Végighordozta tekintetét a társaságon, mintegy ellenőriz­ve önmagát, hogy végrehaj­totta-e a mai napra tervezett feladatait. Mari... Guszti... Nagymama... s végül maga Barna. Hát tulajdonképpen már csak Lajos van hátra. Mert ugye vele is beszélni kell. Beszélni, bár némi’eg más módon, mint a többiek­kel. Vele a legjobb lesz megint a tanácskérés formája. — Tegyünk fel vizet mele­gedni, Lajoskám! Majd én el­mosogatok ... A halászlés bog­rács jó lesz mosogatóvíznek, nem? — Gyere, apatárs — kapott kedvet Barna is a megmozdu­lásra —, folytassuk a küzdel­meit, most revánsot veszek! Már a kezében is volt a tollaslabda úló. (Eolytatjuk.) Somogyi Néplap RaszkolnyikOT — Kern András.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom