Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
Országos vidék-asztal itenisz-bajnokság A Diószegi, Boldizsár páros ezüstérmes Négy telitalálat a totón A harmadik játékhéten a győztes szelvény a következő: 1, 2, 1, x, 2, x, 1, 1, 1, 1, 2, X, X +1. Négy fogadó ért el telitalálatot Nyereményük egyenként 446 395 forint. A tizenhárom találalos szelvények száma öt; 305 131 forintot érnek. A tizenkettesek 4441 forintot, a tizenegyesek 277 forintot, a tízesek 47 forintot fizetnek. Nagy érdeklődés kísérte Salgótarjánban a sportcsarnokban két napon át tartó országos vidék asztalitenisz-bajnokságot A somogyiak képviseletében négy női és öt férfi versenyző vett részt. (A múlt évi vidékbajnokságon mindössze két férfi és három női asztaliteniszező képviselte megyénket.) Legeredményesebben a női párosok versenyszámában szerepeltek a mieink: a Diószegi, Boldizsár kettős egészen a döntőig verekedte magát, és ezüstéremmel jöhetett haza. (Boldizsár Gabriella tavaly is elhozott egy helyet: akkor egy egri, alkalmi párral nyert bronzérmet.) A többi versenyszámokban már nem volt ilyen sikeres a somogyiak szereplése. Női egyéniben Boldizsár nevét kell megemlítenünk: ő volt a legeredményesebb. Igaz, ezt a »•rangot« most csak a legjobb nyolc közé kerüléssel vívta ki. A női párosban Várnáinak Show — kevés sóval »Válogatott show« — címmel a január 14-i Népsportban és a múlt heti rádió'újságban tájékoztatót olvashattunk, miszerint a magyar válogatott vendégül látja »az országot«. Ez abból állt, hogy több versenyszámban küzd- hettek meg az ismert labdarúgók és a »nagyközönség« kis csoportjai. A rendezvény Szombat reggel háromnegyed hét. A Körcsarnok lelátóin mintegy 200—300 fiatal üldögél. Várnak. Az ajtóban mindig újabb és újabb arcok tűnnek fel. Fél nyolcra megtelik az egész nézőtér. Jöttek Miskolcról, Szolnokról, Veszprémből... és mi. Somogyból. Legtöbben persze a fővárosiak. Az erősítő berendezés hol jó, hol nem. Aztán magánbeszélgetést közvetít Végre a rendezők totólapokat osztanak ki, mindenkinek. A kérdések a labdarúgással kapcsolatosak. E totó eredménye alapján választják kj azt a néhány tott vezet. Látszik, hogy ösz- szeszokottabb, mint az ellenfél, amelynek tagjai egymás arcát és nevét próbálják megjegyezni, miközben kapják a gólokat. Ahogy telik az idő »az amatőrök« is följavulnak és ők sem kímélik a nagyok hálóját Tíz óra, vége a rádióközvetítésnek. Itt is lefújják a mérkőzést. A tömeg rajtra kész, hogy egy új küzdelemre nevezzen. Hiába. A rendezők »kiterelik« a fiatalokat Az értetlenkedőknek még az indokot is megmondják: fél óra múlva egy osztrák női kézilabdacsapat edzést fog tartani. Megjegyzés Több száz ember csalódva tért haza a Népstadionból. Egy ilyen nagy reklámmal hirdetett rendezvényen ennyit nyújtani, szinte nevetséges. Vagy inkább elkeserítő? Egyesek meg is jegyezték: »Nyolctól tízig sport, meg Edzett ifjúság, utána tűnjetek haza!« Mintha az egészet csak a ráés Kelemennek sikerült a nyolc 'közé jutás. Férfi asztaliteniszezőink csak a legjobb tizenhatig tudtak eljutni, ott valamennyi versenyszámban elbúcsúztak. Az erősebbik nem versenyzése a Killián FSE fölényének jegyében zajlott le, egyéniben csaknem házi döntőt játszottak. Hasonló volt a helyzet női egyéniben is; az első három helyre tolnai versenyzők kerültek. A páros számok közül egy-egy ugyancsak az említett két egyesület versenyzőinek sikerével zárult. A somogyi asztaliteniszezők valamennyien ott lesznek a 'két hét múlva Szegeden sorra kerülő országos bajnokságon. Ez a versenyzőgárda még Szálingerrel egészül ki, aki most családi okok miatt nem tudott részt venni a vidékbajnokságon. Az egyes verseny- számokban az alábbiak szerint alakult a somogyi versenyzők »útja«. Női egyéniben Boldizsár első mérkőzésén egy ózdi, majd egy kecskeméti versenyzőt győzött le. A legjobb nyolc között azonban szembetalálkozott a későbbi győztes Bolvári I.-gyel, s 2:0-ra kikapott. Így nem került a legjobb négy közé. Váradi a selejtezőcsoportból simán vette az első akadályt, de a tizenhat közé jutásért kikapott Gáti II.-tői (Dunai Kőolaj). Kelemen is mérkőzött a főtáblára kerülékülönösen a második méltó a figyelemre: az ifjúsági bajnokot, a miskolci Bátorít ütötte el a továbbjutástól. Utána azonban már nem bírt Frankkal (Szondi), s így nem került a 16 közé. Katona is két győzelemmel kezdett, de a 16 közé jutásban Berta (Killián) föltartóztatta. Balázs Á. is csak a 32-ig jutott; pécsi és ceglédi ellenfelet győzött le, majd a volt kaposvári asztaliteniszezővel, Péterrel találkozott, s tőle vereséget szenvedett. (Pétert nemrég igazolta le a Cegléd). Háhn útja hasonló volt az előbbiekéhez; két győzelme után Horváth ('Killián), a későbbi bajnok 2:0-ra legyőzte. Férfi párosban Szeri és Hai- z.er egy mérkőzést nyert Nagy és Szalontai (D. Kohász) ellen. Ezután 2:l-re kikaptak egy Killián-párostól (Juhász, Rácz). A döntő játszmában Szeriék 20:18-ra vezettek. Balázs és Háhn már az első mérkőzésen szembekerült a Frank, Bella (Szondi) kettőssel, s a kaposváriak 2:l-re alulmaradtak. Szálinger távollétében Katona alkalmi párként Kövendit (Salgótarjáni Kohász) választotta. Kétszer nyertek, majd a nyolc közé jutásért vereséget szenvedtek — 2:0-ra — a ceglédi Péter, Németh pártól. Vegyespárosban — Szál inger távollétében — Boldizsár is kénytelen volt partnert keresni a helyszínen; a tatabányai Dudással indult. A 16 Diószegi és Boldizsár, embert, aki játszani és versenyezni fog a válogatott játékosokkal kispályás labdarúgásban, tizenegyesrúgásban, labdavezetésben, lábteniszben. Háromnegyed nyolc körül be is szedik a totókat, majd néhány perc múlva eredményt hirdetnek. A jelen levők meglepődnek: ennyi idő alatt még átlapozni sem nagyon lett volna idő, nemhogy értékelni a megoldásokat. »Bundaszag« van a levegőben. Felolvassák a nyertesek nevét; s irány — ki a hóra, hogy futóversenynyel is kiválasszanak néhány embert. A tömeg nagy része sietve öltözködik a lelátón, s őrizetlenül hagyva cókmqkját rohan az edzőpályára. Ott már futnak. Lehetnek úgy harmincán. A többiek hiába igyekeztek. Csalódottan kullognak vissza. A mérkőzés A Körcsarnokban megkezdődik a mérkőzés. Hamarosan potyognak a gólok. A válogadió kedvéért csinálták volna, hogy ki legyen töltve az egyórás műsor. Ebben a showban kevesebb volt a só, mint amennyivel meg kellett volna hinteni. Az elv, az elgondolás valóban nagyon szép. De egy ilyen nagyszabású rendezvényt kár volt nem egészen két órába összezsúfolni. így a nem mindennapi élményt — hogy a válogatott közelében lehettünk — sokunkban elnyomta a csalódás érzése. Persze úgy valóban nehéz a helyzet, ha tizenegytől már más programot szerveznek a teremben. De talán lesz olyan nap is, amikor legalább egy egész délelőttöt rá lehet szánni a tömegsportolók és az élsportolók találkozására. Akkor az a sok száz ember, tiki néhány vagy éppen néhányszáz kilométert utazott az eseményért, valóban sportolhat, és nem távozik csalódottan, »sok hűhó semmiért« érzéssel. Gyarmati László Király Kupa helyzetkép A teniszezők Király Kupa versenysorozatában vasárnap befejeződtek a csoportmérkőzések, februárban már a végső sorrendért játszanak a csapatok. A vasárnap esti további eredmények: A-csoport: Bécs: Ausztria—Svédország 3:0 I E Somogyi Néplap 1. Svédország f 9 1 11-7 10 2. Ausztria IS 4 2 12-6 8 3. Spanyolország 6 2 4 5-13 4 4. Nagy-Britannia ő 1 9 8-10 2 \ B-csoport: Nis: Franciaország—Jugoszlávia 2:1 1. Magyarország 6 s 1 13-5 10 2. NSZK 6 4 2 13-5 8 3. Franciaország 6 3 3 t-9 6 4. Jugoszlávia 0 — i 1-17 rsért: legyőzte salgótarjáni ellenfelét; a 16 közé jutásért azonban ő is kikapott — 2:1- re — egy dunai kőolajostól (Göditől). A döntő játszmában 20:20 volt az eredmény. Diószegi a 16 közé jutásért szenvedett vereséget Böszörményitől (Dunai Kőolaj). Női párosban a következőképpen alakult a Diószegi, Boldizsár kettős útja: ők a harmadik helyen voltak kiemelve, korábbi eredményeik alapján. Első mérkőzésükön legyőzték a Bolvári II., Schaf- ler (Tolna) párost, utána a Kapetler, Nagy (Hatvan, Kecskemét) kettőst. A harmadik mérkőzésen nevesebb ellenféllel kerültek szembe: az egri Petrányi, Kiss páros ellen már keményebben kellett küzdeniük, de itt is 2:l-es somogyi győzelem született. Párosunk így a döntőbe jutott. Ott az első helyen kiemelt Bolvári. Dudás kettőssel játszott, s — nagy csatában — vesztett 2:0- ra. Az első játszmában 20:20- ig együtt voltak, a másodikban pedig 10:6-ra ők vezettek. Ezüstérmük így is szép teljesítmény. Váradi és Kelemen első mérkőzését megnyerte. Utána — a sorsolás szeszélye folytán — épp a Boldizsárékat a döntőben legyőző Bolvári I., Dudás párral kerültek szembe, s tőlük 2:0-ra kikaptak. Férfi egyéniben volt a legnépesebb mezőny: 82 indulásra jogosult jelent meg. A 16 kiemelt versenyző között somogyi nem volt. Szeri jutott a legtovább: előbb ceglédi, majd debreceni ellenfelet győzött le. Utána újabb ceglédivel, Ku- delichcsel találkozott, és őt is sikerült legyőznie. A 8 közé jutásért azonban kikapott a szegedi Mohaitól 2:0-ra. Hai- zer két győzelmet aratott, s közé jutásért legyőzték a Berta, Böszörményi (Killián, D. Kőolaj) kettőst, de — a nyolc közé jutásért — a későbbi ezüstérmes Bodrogival és Bolvári I.-gyel már« nem bírtak. Háhn és Diószegi tolnai ellenfelet győzött le, majd a nyolc közé jutásért a bajnokságot nyert vegyespárostól — Molnártól és Steiszkáltól — 2:l-re kikapott. (A döntő szettben 18-ig együtt voltak.) Szeri és Váradi a 16 közé jutásért egy alkalmi párostól szenvedett vereséget. Katona és Kelemen sem jutott tovább a legjobb 32-ből — őket Péter és Nagyőszi állította meg. A Vasas vegyespáros egy nyert játszma után a másodikban 15:10-re vezetett, s a harmadikban is 18-ig együtt volt ellenfelével. Haizer a tolnai Dudással játszott vegyespárosban: az első mérkőzésen őket is a Bodrogi. Bolvári I. páros győzte le. Balázs Á. ebben a versenyszámban nem indult. Az országos vidékbajnokság dobogósai: Női egyéni: 1. Bolvári I., 2. Balogh, 3. Biza (mindhárom Tolna) és Petrányi (Eger). Női páros: 1. Bolvári, Dudás (Tolna). 2. Boldizsár, Diószegi (VBKM Vasas), 3. Gátv IX., Gódi (D. Kőolaj) és Petrányi, Szabó (Eger, HVSE). Férfi egyéni: 1. Horváth. 2 Kreisz, 3. Molnár 0Tvn'-u-,£rorr) Kilián) és Péter (Cegléd). Férfi páros: 1. Molnár, Horváth (Kilián), 2. Mohai, Bénák (Szeged), 3. Nagy, Egervári (Miskolc) és Juhász, Rácz (Kilián). Vegyes páros: 1. Molnár, Steiszkál (Kilián, Abony), 2. Bodrogi, Bolvári (Cegléd, Tolna), 3. Péter, Nagy őszi (Cegléd, Bakony Vegyész) és Szabó, Patrich (Miskolt, Eger). A várható Időjárás: Erősen párás, felhős idő; elszórt havazás, ha\ >s eső. Hajnalban sok helyütt köd. Napközben in - élénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő áéu szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton plusz 1—5, keleten mínusz 2 és 3 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig) : változóan felhős idő, kisebb havazással, havas esővel, majd esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2 —6, később 0 fok körül lesz. JANUÄR 24 KEDD Timót — Gyergyaí Albert Államidíjas írónak, nyugalmazott egyetemi tanárnak az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta 85. születésnapja alkalmából. A kitüntetést Polinszky Károly oktatási miniszter adta át. — Filmet készít Puccini Bohémélet cúnű operájából a szlovák és a magyar televízió. A főszereplők közt két magyar énekes — Kincses Veronika és Póka Balázs — van. Az új operaíilm bemutatására az ősszel kerül sor. — Az idei Herder-díjat Sztojan Dzsudzsev bolgár zenetörténész és néprajztudós nyerte el. A Herder-díjat Ausztria és a kelet-európai népek közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésében kifejtett munkásságért ítélik oda. — A szellem napvilága címmel tartanak ma rendhagyó irodalomórát a Latin- ca-szabadegyetem keretében a kaposvári 503-as szakmunkásképző intézetben, illetve a SAEV munkásszállásán. Fellép Surányi Ibolya elö- adómuvésznő, Bodza Klári népdalénekes; Tatay Éva szerkesztő mond bevezetőt. — Rönkhúzást rendeztek vasárnap a Vas megyei űri- magyarósd községben. Ennek az ősi népszokásnak föleleve- nítésére néhány vasi faluban olyankor kerül sor, ha a farsangban nem lesz esküvő. 130 évve! ezelőtt, 1848. január 24-én született Va- szilij Szurikov, az orosz realista történelmi festészet legnagyobb mestere, s 1916-ban hunyt el. Kozák családból származott, s egyéniségében, művészetében egyaránt megőrizte a kozák- ság hagyományos szabadság- szeretetét. A pétervári akadémián tanult; kezdettől rendkívüli erővel vonzották az orosz nép történelmének nagy eseményei. Első, epikusán széles sodrású történelmi kompozíciója, A sztrelecek kivégzésének reggele, Nagy Péter korszakának drámai ellentmondásait fejezte ki. Ugyanebben az időben már foglalkozott Morozova bojárasszony című művével is; számos vázlatot, tanulmányt készített a pravoszláv óhitűek fanatikus típusairól. A nagy vásznat, az orosz történelmi festészet egyik legkiemelkedőbb remekét, 1877-ben fejezte be* Alkotásait, melyek a nép szemszögéből érzékeltették a történelmi eseményeket, nagyszerű jellemábrázoló erő, drámai kompozíció és érzékeny festői kolont jellemzi. Fő művei Moszkvában és Leningrád- ban láthatók. — Bővítik a kaposvári vas—műszaki raktárt. 14 millió forintos beruházás során 2700 négyzetméterrel növelik az alapterületet. A műn«' kí,' a jövő év második felében fejezik be. — Tizenöt vaddisznó, köztük egy 20 centiméteres agyarú vadkan került puskavégre Szomolya határában, a Bükk déli részén, a hétvégi hajtóvadászaton. — Légy már legenda címmel Jancsó Adrienne hétfőn tartotta előadóestjét Kaposváron, a megyei könyvtárban. A műsort Kuncz Aladár Fekete kolostor című regényéből és Dsida Jenő verseiből állította össze. — Vágják a nádat. Az alföldi nádasokban vasárnap is munkában voltak; a Fertő- tavon tegnap öt, a Balaton északi partján pedig két nagy teljesítményű, önjáró gép kezdte meg a nád vágását. — Verdi Rekviem-zenéjére készült darabbal lép föl csütörtökön este a Pécsj Balett a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A mű koreográfiáját Eck Imre készítette. — Üdülő építését kezdik meg az idén Sopronban. 1980- ban már fogadja az első beutaltakat. — A Rákospalotai Bőrdíszmű és Műanyagfeldolgozó Vállalat marcali gyáregységének dolgozói meghirdették a »33 óra társadalmi munka Marcaliért« mozgalmat — városuk fölszabaduiásának 33. évfordulója tiszteletére. — 85 millió forint beruházással fejlesztik a kaposújla- ki repülőgépes növényvédőállomást. Uj hangárépület, raktár, étterem és hőközpontot létesítenek 1980-ig. — Üj kozmetikai szalont nyitott tegnap a szolgáltatóipari szövetkezet Kaposváron. Egy férfifodrászüzletet alakítottak át, 40 ezer forintos költséggel. A mai ügyeletes: — Gcpjár- iűszervizt létesít Somogyváron az építőipari szövetkezet. Az évi 12 ezer munkaóra kapacitású szerviz másfél millió forintba kerül. — A legszennyezettebb tenger — állapították meg a svéd tudósok — a Földközitenger. Vizében az ipari szennyeződés következtében mérhetetlenül tenyésznek gyermekparalízis-, tífusz- és szalmonellabacillusok. — Fölborult motorkerékpárjával — műszaki hiba miatt — vasárnap Igáiban a 21 éves, andocsi Ignácz János betanított munkás. A baleset következtében utasa, a felesége — könnyebben megsérült. — Értelemzavaró hiba került — a nyomda hibájából — vasárnapi színházi jegyzetünkbe. A mondat helyesen így hangzik: »A Csiky Gergely Színházban úgy próbálják a Képzelt beteget játszani, hogy korunkhoz közelítik, de megtartják a darabban azt, ami a moliér'e-i játékok legvastagabb gyökereit jelenti: a farce, a vásári koméd’a és a vele rokon commedia dell’arte elemeit« Lengyel András Telefon; 11-510, este 8-ig. — Tünde lakószobák iá M0 Fttól — szövettől függően érkeztek a kaposvári Lakberendezési Áruházba. 6U272) '«a*