Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

■FMéwetflt »aShfav zASrm*

a társam megírta, sokan " meg szájról szájra adják. A madárember fölkeresett és jóvátételt kért. Már- már a kétsegbeesés szélén bizonygatta, jogos fölháboro- dással, hogy méltatlanul bántak vele. Hitelét vesztette az egész élete — panaszkodott

— Épp olyan Irodalmi figura vagyok én is, mint a legnagyobbak: mint a Karamazov testvérek, Bezuhov, Rastignac, Fabrice del Don- go. Az a körülmény, hogy hozzájuk képest törpének számítok, senkit sem jogosít föl arra. hogy az életemet megcsonkítsa. Márpedig velem ez történt

Bíztattam, hogy minden tólem telhetőt elkövetek, hogy igazságot szolgáltassak neki. De hát ehhez ismernem kell az esetet, az életét, a történetét

— Igaza van — bólintott

a hegyes orrú, vékony, ma- dárcsontú emberke.

— Nézze, kérem, arista vagyok. Nem kontár, hanem az artista egyesület tagja. Madárember. Minthogy nem volt szerződésem, elmentem az egyik impresszárióhoz, hogy juttasson munkához. Rosszul választottam: az az impresszárió, akihez mentem, elpuhult elnehezedett elhízott fantáziátlan ember. Egész nap szivarozik és konyakot iszik... Szóltam a titkárnőjének; beszélt a gazdájával, aztán betessékelt az irodába.

Az impresszárió karosszékben ült, nyakig füstben és konyakgőzben.

— Mit tud? — kérdezte olyan hangon, amiben benne volt, hogy tudhatok akármit, amit tudok, arra neki nincsen szüksége.

— Madarakat utánzók —

válaszoltam.

— Ugyan kérem — legyintett a zsírpárnás kezével —, ilyesmire nekünk nincsen

szükségünk.

— Csakugyan? — kérdeztem. A düh majdnem szétre- pesztett Azzal kirepültem az ablakon. Megjegyzem: az ablak a tizennyolcadik emeleten volt

Kitört belőlem a kacagás.

— Mit kacag, maga szerencsétlen? — kérdezte a madárember.

— Hát azon, hogy pompásan kitolt velem. He-he.

— Maga pontosan úgy viselkedik, mint a pályatársai. Pontosan olyan hülyén, ha szabad így kifejezni Ők is viccnek fogták föl a történetet Mintha vicc volna az, hogy egy artista, aki éppúgy eszik-iszik, mint a többi ember, nem kap állást Kirepül az ablakon, odahaza üres a frizsider, nincs egy falat kenyér, egy pohár tej. A feleségem a kezét tördelve várja, hogy jó hírrel és némi előleggel jöjjek haza.

M

agának ez vicc? Maga

is képes röhögni a poén kedvéért? Maga sem törődik azzal, hogy mi történt azután, hogy az az állat impresszárió szerződés nélkül kirúgott? Nem érdekli, hogy jutottam álláshoz, keresethez, megélhetéshez?

— Bocsásson meg, tökéletesen igaza van. Egyetlen mentségem, hogy az utóbbi időben olyan sekélyes nálunk az irodalmi élet főleg a kritika, hogy én is a hatása alá kerültem.

Az önkritikus hang megtette hatását, a madárember legyűrte fölháborodását, és tovább beszélt.

— Hazarepültem. Alig landoltam a zongorán, a feleségem máris kitalálta, hogy nem kaptam szerződést, tovább tart a koplalás, a nélkülözés, továbbra is kénytelenek leszünk kisebb kölcsönöket kérni a szomszédoktól, és tovább tart — ami talán a fizikai nélkülözésnél is megalázóbb — a jogtalan mellőzés kiváltotta erkölcsi fájdalom. Megvallom, engem a kudarc összetört, nem úgy a feleségemet, aki mellékesen teherben van. A harag és méltatlankodás szárnyakat adott neki.

— A küzdelmet nem adjuk föl! — kiáltotta. — Azonnal menj a konkurrens céghez!

— Csakhogy WraéÜ «■?

gyök... — siránkoztam.

— Tessék, Itt egy marék kendermag. Edd meg, aztán

indulás!

Útközben a konkurrens

Impresszárióhoz ráeszméltem, hogy az előbb súlyos hibát követtem el: az ajtón mentem be, s az ablakon repültem ki. Ostobaság. Fordítva kell csinálni.

A cimet tudtam. A portás

megnyugtatott, hogy akit keresek, az irodájában tartózkodik.

Kolozsvári Grandpierre Emil

& msdár- eflter

— Egy pillanatra kijönne az utcára? — kérdeztem.

— Kérem, nagyon szívesen.

— Lenne saves megmondani, melyik az impresszárió úr ablaka?

A portás odaállott mellém, s a magasba mutatott:

— Nézze: a harminckette- dik emeleten, jobbra az egyik ablakban kalitka lóg.

— Látom a kanárit is benne. Távoli rokonom.

— Nohát, attól az ablaktól balra a negyedik a maga impresszáriójának ablaka. Mint látja, tárva-nyitva áll.

S

ietve megköszöntem a fölvilágosítást, aztán lendületet vettem, s a következő pillanatban berepültem az impresszárió ablakán. Nem köszöntem, egy szót sem szóltam, csak körberepültem háromszor, aztán mint aki jól végezte dolgát, az ablak felé indultam. Erre fölugrott a bőrfotelból, széttárt karral az ablak elé állott.

— Az Istenért! Mit akar? El ne repüljön, mielőtt a szerződést alá nem írta.

— Lehet róla szó — válaszoltam olyan közönyösen, mint akinek végleg nem fontos. Volt egy szobor az egyik vitrin tetején, annak a fejére szálltam. Mint Poe Edgár hollója.

Mondott egy összeget.

— Isten vele — intettem, ■ repültem volna kifelé, de megint utamat állotta. Végre háromszoros gázsiban állapodtunk meg.

— Már másnap fölléptem,

és estéről estére lubickoltam a tapsorkánban. Nem dicsekvésből mondom, de megérde_- , meltem a sikert Hadd mondjam el egyik legötletesebb számomat Az igazgató lég- tornászként mutatott be. Végrehajtottam néhány mutatványt a trapézzal. Aztán úgy tettem, mintha elvéteném a fogást, s hanyatt- homlok zuhantam lefelé. Mikor már-már elértem a biztonsági hálót, homorítottam, s elegáns félkört írva le a levegőben, visszarepültem a trapézokhoz. A közönség tombolt A gyerekeknek egy másik figura tetszett: szétvetett lábbal repültem, a jobb kezemmel a bal nagy lábujjamat fogtam, bal kezemmel a jobb nagy lábujjamat

— Még! Még! — sikongtak a gyerekek.

— Mindezt csak ízelítőképpen mondtam, mert látom, hogy minden közönyös, se cirkuszba nem jár, se televíziót nem néz. Mesébe illő összegeket kerestem, a tévéjogokkal különösen sokat Tanultam előbbi tapasztalataimból, s a pénzt bankban helyeztem el, hogy ha rossz idők következnek, ne jöjjek zavarba, ne legyek kiszolgáltatva az impresszárióknak. Egyre másra kaptam az ajánlatokat a világ leghíresebb

Kompozíció.

(Kassák Lajos

linómetszete, 1920)

Apáti Miklós

Korai hattyúdalok II.

Akárha tengerek, terelő morajlása előtt, úgy éltem életemet.

Sirályrikoltás a múlt idő jela, a jövőé ez a tengertükör.

S mert múlttá egészen nem lehet senki, el sem jön semmi egészen.

Vitorlavásznak, járnak a sirályok a közelebb hurcolt horizonton.

Bencze József

Fájdalom nélküli erő i

Álmok szivetbizsergetö reménye, piros lobogású sóhajok serdülése, pattintott ritmus perdülése mosolyok merengese, karok kiáltó lengese,

Tüntető-lobogású zene tollászkodó legeny-tilalom elcsorduló menyecskecsók. csillagfenyességű citerapengető ludtoll, mentsd meg mámorom hevét a bútól; sok ezer izom dúcol piramis-szobrot, pörög a kotta, szenved a. zene, tüdők zihálva is vígan lélegzenek.

Fáradságjelejtő duda brummog, kuncog a tréfa, erőtől frissen ropog. Ballada-lázadás senkit se fojt, széltől szárad a fény verejték-aranyos arcokon, nem szorongat senkit fájdalomban a kín, robotos ősi fáradság fel tudott széphírű unokákban az égig vidulni. Kalászlengésű érett jókedvek virtusa, vigadó vadvirág-hangulat pirulhat, szivárvány-boldog nyár, repdeső madárlendület,

szálló derűs églobogás,

nem villám, nem káros égzengés,

eszményi táncos-dobogás,

nem bújik kínba bennük a hit,

így táncol, ily önfeledten,

virág a szélben, ha a szél lobogtatja

kínban meggyötört dévaj szirmait.

Forgass csak szerszámszínű, fény-számyalású hit, ékes-hajlongású sóhaj, zenélj pajkos lobogóz, bánatelűző lázadás,

' lcaszasikoltású ősi föld citerapengésű szíveket tücsök-műsorban táncolni hív.

FÁJDALOM NÉLKÜLI ERŐ

IRAMLIK,

szívükből a holnap virága sajdul.

Nyolcvanöt éve született Gyergyai Albert

A századfordulót már értő gyerekfejjel élte át; 1893. január 20-án született Nagybajomban. Nem is kell az életrajzi lexikont felütni, a könyvespolcról az Anyám meg a falum című visszaemlékezését vesszük elő. Hat éve jelent meg a szülőföldről szóló írás. Mit mondanak a gyermekévek a nyolcvanöt évről? A mű nemcsak a századelő somogyi életét eleveníti meg, hanem a kinyitott ajtók, ablakok Gyer- gyai Albert szellemi örökségének a fényét is kivetítik. Tudós, költő, esszéista, műfordító, író, tanár... A gazdag élet egységét nem lehet határokra szabdalni, Gyergyai Albert pályája több sávos.

Gyergyai Albert

Anyám meg a falum

(Részlet)

eMoraML Kgyfiw# aeefbgadtam el; tudja, idehaza érzem magam legjobban. Meg aztán az ajánlatokat mindig megmutattam a cirkusz igazgatójának. só — mi mást tehetett! — megemelte a gázsimat

— Egy »tápon, tndja, fd keresett föl? Nem fogja kitalálni.

— Már hogyne találnám M. Az az impresszárió kereste föl, aki annak idején nem akarta szerződtetni. A.Z, akinek a tizennyolcadik emeleten van az irodája.

— Gratulálok, hogy kitalálta — mondta a madárember, — úgy látszik, maga is gondolkozik néha. Az impresszárióval foghegyről beszéltem, közöltem vele, hogy elkésett, s ha madárszámot akar, forduljon baromfikereskedőhöz, az felel meg a nívójának. Ügy kotródott el, mint egy leforrázott kutya. S attól kezdve nem ment neki semmi. Akármivel próbálkozott, mindig fiaskót vallott. Tartalék pénze elúszott, a nyaralóját eladta, aztán megvált sorra minden értéktárgyától.

— Végső kétségbeesésében megint eljött hozzám. Én ugyanis egy Idő óta nem szerepeltem a műsoron. Gondolta, most talán megszerezhet. Más választása nem volt, vagy valami népszerű számmal kedveskedik a közönségnek, vagy fölakasztja magát.

Kopogtatott.

— Tessék — szóltam.

Megdöbbentett nézett rám.

— Maga mit csinál? — kérdezte.

Én ugyanis talpig feketében, lótuszülésben ültem az ágyon, mozdulatlanul.

— Hiába jött — szóltam rá —, visszavonultam. Nem szerepelek többé.

érdre borult, úgy könyörgő tt:

— Maga az utolsó sanszom. Ne legyen bosszúálló! Egyedül maga menthet mge a csődtől.

— Megnyugtattam, hogy szó sincs bosszúállásról. Tökéletesen másról yan szó: ülök a tojásaimon. Időközben ugyanis meghalt a feleségem, a tojásokat nekem kell kiköltenem. Remélem, legalább egy fiú lesz közülük.

Az impresszárió megtört szívvel kotródott eL Az irodájában a kétségbeesés merész ötletet sugalmazott neki.

— Ha más megtanulta, miért ne tanulhatnám meg én is? — gondolta, aztán széttárt karokkal kiugrott a tizennyolcadik emeletről. A többire fölösleges szót vesztegetni ...

— Még annyit — s ezt már a krónikás mondja —, hogy mindez kapitalista országban történt Nálunk ugyanis már régen bevezették a légkondicionálást, és nem lehet az ablakokon anarchista módra ki-be ugrálni.

Szülőfalumra nem vagyok »•büszke«, de nem is kell szégyellnem, s röstellem, hogy náig is olyan keveset tudok i múltjáról. Pedig többször lek.fogtam, hogy felkutassam nindenki előtt, bár azóta megtudtam, hogy egy komoly tanárnő egész értekezést írt írről az egyetlen témáról, egy ,d*s tanár meg most készül negimi falum monográfiáját; 5 addig is, míg olvashatom iket, s megköszönhetem fáradságukat, régi hagyományokból szedtem össze egyet-mást, va'amint a falumbeliek és a magam emlékezetéből. Más falunak van egy várromja, egy ta. egy vén temploma, egy nevezetes kastélya, netán egy szép kirándulóhelye, valami történeti vagy irodalmi emlékhelye, amit a turistának is felmutathat, legalább egy képeslap erejéig. Az én falumnak még ennyi sem jutott; volt egy mocsaras, nádas vize, egészen a falu végén, Letenye- tónak nevezték, ludak meg récék úszkáltak sáros, sekélyes

felszínén, piócát is lelhettek benne, s »buzogányt« szedtünk a szélén, de fürdésre talán még a cigánygyerekeknek se kellett. Várrom, kilátó, kies hely sehol az egész környéken, egyetlen lapos, sok helyt homokos, egyhangú síkhely az egész, még a vasút is elkerüli.

fj. hagyomány azt tartja, hogy nem is egy, hanem három neves költőnk élt valaha a falunkban, de egyik se sokáig, inkább csak vendégként, átutazóban : az egyik, Virág Benedek, állítólag itt Is született, de aztán szorgos kutatók még ezt is elvitatták tőlünk, és csak annyit hagytak meg, hogy itt töltötte a gyermekkorát, a másik, Pálóczi Horváth Adám, az Ötödfél- száz Énekek-nek, köztük a Cserebogárnak feljegyzője, kastélyos, birtokos nemes volt itt, s bár többnyire Füredről, a Balaton mellől igazgatta idevaló birtokát, itt élt és itt is halt meg. A harmadik, a legkedvesebb, Csokonai Vitéz Mihály, itt időzött egy ideig Sárközi Istvánék vendégeként, itt pihent meg, miközben bejárta a fél megyét, Csurgót, Kaposvárt, Csökölyt, Hedrehelyt és Kisasszomdot, s hálából a vendégszeretetért meg is örökítette versben a vendéglátó majdnem minden családtagját, főképp a hölgyeket.

... Apám tanító volt, sokgyerekes, heten voltunk testvérek, de két kislány korán elhalt, s ötünket is nehezein nevelhettek ...

... Még ma is, ha idegenben, sós: látott tájakon oly fákat vagy virágokat, oly módon épített házakat látok, mint a század elején a mi falunkban, gyermekkoromban, és valami eltévedt rezedaillatot hoz felém a, szél, a házak előtt virágzó kiskertek jutnak az eszembe, ma már ritkán látható, talán kiveszett virágaikkal, verbénával, nebáncsvirággal, legénycsaloga tóval, kenyérijénél — valami gyorsuló szívdog ás nemcsak az élmúlt időkre, nemcsak halott vagy elfelejtett kedveseimre emlékeztet, hanem — Romanus sum cívis — gyermekkori res- publicámra, legrégibb, leggyökeresebb, legközvetlenebb környezetemre is.

Szüts Dénes

Házasság

Szilárd Szilárd negyvenhét éve élt a Klauzál tér negyvenhetedik számú, félkomfortos, udvari lakásában, amelyért havonta 116,70-et fizetett. Szilárd Szilárd nem volt vándormadár, fénymásolt egy intézetben — mióta az intézet fennállt. Este tévét nézett, vasárnap kiült a térre, ahol a sakkozókat nézte; ő maga soha nem játszott, csak kibicelt.

Egyik szerdai napon délután tizenhat óra ötvennégy perckor hazafelé menet megszólította egy csinos, fiatal nő: »-Hol van a közelben hentes?« — Szilárd Szilárd dadogva kért bocsánatot: nem tudja. Hosszan nézett a nő után, s rájött: »üres, siralmas, elhibázott, társtalan, magányos, lélek nélküli és céltalan az élet-».

Egy év múlva fölkereste a házasságközvetítő irodát, a »Négy évszakot« — miután

sikerült nagyjából megfogalmaznia nőideálját.

— Egy filigrán, barna hajú, sűrű szemöldökű, ovális arcú hölgyre gondólok — mondta —, a szemei között három és fél centiméter távolság legyen; ajka kicsit duzzadt, szájából harminc egészséges, porcelánfehér fog villanjon elő, ha beszél. Mikor beszéljen? Ha kérdezik. Ne öltözzön feltűnően, ta- vasszal-ősszel kosztümöt hordjon, nyáron nyári ruhát, télen bundát. Érdekelje a zene', nem a könnyűzene, hanem Beethoven, Mozart, viszont szívből utálja Bach fúgáit Harminchatos lábára (kicsiny, vékony lábak) saját keresetéből vásárolt cipellőket húzzon. Anyós földben, após földben, hozomány földben, azaz telekben a Balaton partján, nyaraló Abaligeten vagy az orfűi-tónál. Takarékbetétkönyvében legalább ötszázezer forint legyen. Autó nem szükséges, azt majd abból a pénzből vesznek, ami a leendő feleség lakásának, házának értékesítéséből származik. Két idegen nyelvet beszéljen, az örményt és az ógörögöt; a szanszkrit nem akadály. Lelke békés legyen, teste egészséges. Gyermekkorában szamárköhögés, diftéria, kanyaró bánthatta, de most mellékelje szív- és tüdőröntgenleletét. Főzni tudjon, különösen körőmpörköltet savanyúsággal, főtt burgonyával, hosszában vágva. Az egész nő súlya ne haladja meg a hatvanhét-nyolcvanhét kilogrammot, de el se érje. Ez a nő, ez a nő...

A »Négy évszak- tisztviselője leakasztotta szobája faláról a tükröt, s éppen azt akarta mondani Szilárd Szilárd elé tartva: »Uram, nézzen bele!- — de meggondolta magát, s csak annyit jegyzett meg: »Most mindjárt el akarja vinni, uraságod, vagy ráér holnap is?Sztlárd Szilárd méla tekintettel pödörgette esernyője gombját. Kettőt kérek, hogy legyen tartalékban is, ha az első elromolna — sa bukszájáért nyúlt. Fényt' másolt, megszokta, hogy mindent két példányban csináljon.