Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-20 / 17. szám
KŐ1LSE1 KRÓMKA Prémek és agancsok Takarójuk a csillagos cg volt A Csillogón termett ■zőlőnedű több mint kétszáz esztendeje itatja magat a kötéséi Tritrnimeiekik®l. Ez a kissé savanykás, zsíros étkek után különösen jóleső fehér bor állt az asztalon cserépkorsóban akkor is, amikor az immár hetvenhat éves Trimmel Henriket keresztelték. Miután nagyapját — aki szintén Henrik volt, és 1848-ban született — koporsóba tették, ugyancsak a csillogói pincéből került búfelejtő a torozók poharába. Az öregember fényképeket mutat — A Csillogó — mondja, s megnedvesedik a szeme. Takaros szőlőt látok napve- résberu A pince előterében asztalnál a Trimmel család. — Egy kis pihenő kapálás után — mondja az öregember. — Aki a Csillogón kapál — teszi hozzá —, az rászolgál a pihenésre. Ezt hegyművelő őseink nevében is mondom. Már jó ideje az ősök nevében beszél. Mióta utódai kapálják a Csillogót, egyre többször nyilatkoznak meg neki a régiek, és ő is — mint mondja — nem tudja megállni, hogy ne figyeljen a szavukra, és »olyan jólesik leírnom érzéseiket, gondjaikat, szokásaikat.-“ Így hát a keresztelők, lakodalmak, halotti torok megszokott bora most arra hivatott, hogy segítsen a falusi históriásnak krónikát írni. Azt mondja: — 1948-ban, amikor az általam. szervezett ifjúsági olvasókör negyedszázados jubileumát ünnepeltük, részleI tesen megírtam az egyesület történetét, és felolvastam a kultúrházban. Így kezdtem a krónikámat: »Okulásul írom e sorokat az ifjúságnak, hogy merítsen erőt a közért való fáradhatatlan munkához.« Talán érdekli, mi volt ez sf. olvasókör. Egy olyan egyes illet, amelynek tagjai kevesellték az elemiben tanultakat, akik valamivel tágabb látókörre törekedtek, s több tudásra, mint amennyit a vasárnapi istentiszteleteken és a vásári ponyván árult könyvekből lehetett szerezni. 1923- ban alakult az olvasókör, egÿ év múlva már hangos rádiónk volt, amelyet tízmillió koronáért csináltattunk (igaz, hozómra). Akkortájt egész Somogybán csak a kaposvári Turul szállónak volt ilyen szerkezete. Erre ma is büszke vagyok. Én voltam az alel- nök, örökös alelnök, mert az elnöki tisztet mindig egy-egy nad rágós embernek adtuk (papnak, tanítónak, jegyzőnek), hogy általa is kaphassunk valami támogatást. Bár állíthatom, a mi szívügyünk csak a mienk volt. Az évek során 110 műkedvelő előadást rendeztem, s ezek közül sokat abban a kultúrházban, melyet az olvasókör tagjai építettek társadalmi munkában. Erről ennyit. A falukrónikámat — akárcsak az egyesület történetét harminc évvel ezelőtt — szintén a fiataloknak írtam. Okulásukra. Hatelemis paraszt létemre bemerészkedtem az Országos Levéltárba is, hogy össze- gyűjtsem mindazt az ismeretet, amely leginkább bennünI két, kötcseieket érdekel, Illet, és leírtam mindent. Itt van, tessék. Elém tolja a vaskos füzeteket és szól: — Olvassa! Benne van, amit tudok. Akár ne is szóljak többet. Űjra megnedvesedik a szeme. Átfutom az oldalakat, s fölfigyelek egy névre. Az öregember kétszer aláhúzta. Roz- gonyiné Szentgyörgyi Cecília. — Jutalmul kapta Kötését Zsigmond királytól, amiért Galambócz váránál megmentette az életét — jegyzi meg az öregember. — Gondolom, ismeri a róla szóló Aranyverset. Az iskolában tanultuk annak idején, de azt nem, hogy Kötéséhez is köze volt ennek a bátor asszonynak. Büszke vagyok rá. — De hiszen, Henrik bácsi, a maguk története később kezdődik itt — mondom. — Előbb a török jön. Azután jönnek maguk 1730-ban Thü- ringiából. Benne van a krónikájában. — Így történt — mondja az öregember. — A török után nem maradt itt más, csak temető. De a régi kötcseiek mellé odafeküdtek a mi őseink is egyek a földiben. Mi pedig, akik szintén odakerülünk majd, azt mondjuk: kötcseiek vagyunk, akárcsak az a nép, melyet a török legyilkolt, elűzött. Tehát az ő történetük a mienk is. Mostanában azért sokszor gondolok azokra a Trimmelekre, akik annak idején batyuval a hátukon elindultak Somogy ország felé. Vajon mit éreztek? Mit reméltek? Miről beszélgettek a hosszú úton? A jövő képzőművészei Mintegy 600 általános esztétikai nevelést és az ábrázolás elemi ismereteit nyújtó iHlapfokú iskolában képzik a Szovjetunió jövendő képzőművészeit. A diákokat négy évig foglalkoztatják az alapfokú képzőkben. Ezzel párhuzamosan végzik általános iskolai tanulmányaikat. A későbbiekben az ország 70 művészeti vagy iparművészeti iskolájába jelentkezhetnek. Akik befejezik ezeket a középiskolákat, azok általános iskolákban taníthatnak műszaki rajzot vagy népművészeti iparágakban dolgozhatnak. Az oktatás ingyenes, sőt a művészeti középiskolások ösztöndíjat, a nyári gyakorlatok idején pedig pótdíjat kapnak. A tanintézeteken kívül még hét képzőművészeti szakközép- iskola működik, amelyekben a különösen tehetséges tanulókat foglalkoztatják. A hét iskola egyike Moszkvában a híres Tretyakov Képtárral szemben van. Az ország minden részéből a legtehetségesebb tanulók tanulnak itt. Ezek a gyerekek állami támogatású iskolai internátusbán laknak, és szakképzett tanárok foglalkoznak velük. Az iskola végzős növendékei a Szurikov Főiskolára felvételiznek. A képzőművészeti főiskolára nemcsak azok jelentkezhetnek, akik szakosított tanintézetet vagy iskolát végeztek. A művészeti főiskoláik tanárai ugyanis beutazzák az egész országot, és felkutatják a tehetséges gyerekeket. A parókián nyolcszáz oldalnyi gyülekezettörténetet végigböngésztem, hogy valamit megtudjak róluk. Paksról gyalog jöttek. Ha útközben lepihentek, takarójuk a csillagos ég volt. Ennyit tudtam meg. A többit csak elképzelem. Amint ide értek, látták, hogy nem olyan termőföld ez, mint amilyenről álmodtak. Az is lehet, hogy elcsüggedtek néhányan. Azután fölmentek a Csillogóra, hogy többet lássanak. Akkor megpillantották Somogy dombjait, erdeit, felszikrázott előttük a Balaton, távolabb meg a Bakony ködlött sejtelmesen. Elnémultak a gyönyörűségtől. Miután a táj eléjük tárta szépségeit, gondolom, megbékélt szívvel ballagtak le a hegyről, hogy munkához lássanak a telkeiken. Szapudi András Molnár Zoltán I Eljegyzés — Azt hiszem, ideje visz- szamennünk — mondta Gitta, és bele is karolt Tibor mamájába; mint Kati mamája, mint jövendő rokonok, mint akik közös anyai gondjaikról beszélgettek, közös gondjaikról, összetartozóan, bensőségesen. XXI. A férjék meg mindig tol- Jaslabdáztak; verejtékezve, lihegve, már mindketten a le- roskadásra vágyva. De úgy látszott, Apu nehezen tud beletörődni abba, hogy a másik, aki sem nem könnyebb, sem nem fiatalabb, olyan könnyedén megverje. — Hagyjátok már abba, Apu! — szólt rá Gitta — illetlenség is, hogy Ferit egész nap magadnak foglalod le. Különben is mindjárt kész az ebéd. Ugye, Lajos — szólt Lajos bácsinak is, aki már a másik bogrács, a halászlé fölött mesterkedett valami! —■ Rögtön, Gittám, rögtön... Talán addig vizet lehetne hozni, hátha valakinek vízre van szüksége... Tibor és Laci külön felsző- Mtos nélkül már tápászkodott is. Gitta sietett is megjegyezni: — Na nézzétek meg, milyenek a valóságban ezek a sokat szidott mai fiatalok! De nagymama beleszólt: — Minek a víz? Hát nem bort fogunk inni? Kezet mosni meg ott a Duna. — Na de hátha valakinek víz kell, nagymama. Mondjuk, akik kocsit vezetnek... — Meg szódavizet is kell csinálni! — döntötte el végérvényesen a kérdést Lajos bácsi. Tibor az épület felé ment, hogy kannát keressen. Azt remélte, hogy csak egy kanna van; hiszen Kati azt mondta neki, s elhatározta, hogy azt az egyet pedig ő szerzi meg. Emlékezett arra, hogy Katinak megígérte, ő hozza majd a Vizet. De kettő volt, két kanna; Kati tévedhetett. Persze, két karral két kannát éppen el lehet hozni ; de megosztoztak udvariasan. Lajos bácsi kikísérte őket a kapun és elmagyarázta, hogy hol van a nyomóskúl. A két fiú elindult vízért. Látszólag a legnagyobb egyetértésben, szinte máris barátként. De valójában már lappangott közöttük valami feszültség. — Nagy nap, mi? — kérdezte Laci. — Ö, csak olyan formaság... az öregek egy kicsit maradiak. Nem ellenkeztünk; Kati azt mondja, legyen meg a kedvük ... Hiszen úgyis nemsokára meglesz az esküvő, felesleges ... dehát legyen, az egész egy jó kis kirándulás. Fölemelte a bádogkannát, talán mutatta, mint valami bizonyítékot. Biztosan arra, hogy ez egy jó kis kirándulás. Laci bólintott, de egészen másról kérdezett; — Régóta jártok együtt? Látva, milyen értetlenül néz rá, még hozzátette: — Katival. Tibor nem tudta, hogy régóta jámak-e Katival. Ennél több vagy kevesebb a szokásos? De némi tétovázás után inkább a nyilvánvalóan komolyságot és megfontoltságot mutató válasz mellett döntött. — Régóta, persze... Nem kapkodtuk el. Mosolygott is. önmagával elégedetten; de ezt a mosolyt Laci inkább kissé idétlen vi- gyornak nézte, úgy látta legjobbnak, ha maga is helyeslőén visszamosolyog. — Nem is jó azt elkapkodni... Különben igazán jő kis mutatós feleségnekvaló. Jól választottál. Meg is veregette a vállát a szabad kezével. Tibor ezt a vállveregetést némileg megalázónak érezte, és szeretett volna érte valahogy visszavágni. — És te? Te nem nősülsz? Laci úgy ítélte, hogy nem szükséges a válasszal nagyon megerőltetnie az agyát De nem egészen véletlenül választotta ki a látszólag könnyen odavetett közhely-szellemességet — Amíg másnak felesége van,.. Fekete István emléke Nemcsak a nagy író neveit vette föl az ádándi szakmunkásképző iskola: a tanárok és a tanulók kötelességüknek éreztek, hogy minél gazdagabb emléket állítsanak a somogyi táj, a természet avatott tollú szerelmesének. Hagyomány Adandón, hogy évről évre gazdagítsák a folyosókon található vitrineket és a kollégium emeletén levő emlékszobát — nemcsak az író személyes tárgyaival, hanem olyan népművészeti termékekkel is, amelyek valamilyen formában kötődnek személyéhez, vagy a könyveiben megírt világhoz. A főépület előtt álló szobor avatásával egyidőben láttak hozzá az emlékszoba berendezéséhez. Az anyag egy részét a gyerékek gyűjtötték, de hozzájárultak a környező erdőgazdaságok is, hogy a vadászatot kedvelő íróhoz méltó hangulatot teremthessenek a szépen kikészített vadbőrökkel, trófeákkal., A legértékesebb ajándékokat azonban az író özvegyétől kapták. Rendszeresen fölkeresi az iskolát, s ritkán érkezik üres kézzel. Legutóbb a gyűjteménynek ajándékozta a szarvasi arborétumról írt tanulmány eredeti kéziratát A »Pepikért-« című írás most az egyik legnagyobb becsben tartott darab. A hivatalos becslések szerint mintegy 40 ezer forint az értéke. Persze a pénzben kifejezhető értéknél fontosabb, hogy az író személyén keresztül az itt tanuló gyerekek maguk is rajongói lesznek a természetnek. Elhatározták, hogy a kortársak visszaemlékezéseit magneto- fonszalagra veszik, s megpró hálják felidézni az író tevékenységét Az így gyűjtőt! anyag szintén az emlékszobába cerül majd, s a szakköri foglalkozások során ezt minden gyerek meghallgathatja. Nyugdíjason is talál munkát A nyugdíjkorhatár elérése előtt fejezte be a munkát a homokszentgyörgyi tsz termelési elnökhelyettese. Beteg lett. A szervezet első figyelmeztetése után úgy határozott, még egyszer megpróbálja, Azután döntenie kellett Vagy a munka, vagy az egészsége. Horváth Lajos bölcs ember. Tudja, hogy nem lehetett másként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy végleg hátat kell fordítania a közös gazdaságnak, a kollégáknak, a mindennapoknak, amelyek tevékenysége nagyon hiányzik. Aznap ment nyugdíjba, amikor villamosmérnök fia megkezdte a munkát a tsz- ben. Jelképnek is nevezhetnénk, hogy a városba szakadt fiú visszatért, ha úgy tetszik, átvette a stafétabotot, termelőszövetkezeti energetikusként. De az élet nem ilyen költői. Hívták a tsz-be, leheErre viszont Tibor máris a veszélyben forgó férjek közé tartozónak érezte magát — Ez is álláspont... — mondta. Szándéka szerint hűvösen és rejtett megvetéssel. De mégis inkább úgy hallatszott, hogy máris tele van félelemmel és elkeseredéssel. — Ezt csak úgy mondja az ember — mosolygott Laci engesztelő szándékkal. Azoknak a jó, akik idejében megtalálták a nekik valót Odaértek a nyomóskúthoz, letette a kannáját, és két kézzel fogva egész testével ránehezedett a kúfra, hadd 'lássa Tibor, hogy itt még neki is erőlködnie kell. — Cseréld ki, telenyomom a tied is! Tiborban mozdult valami visszautasítás, de aztán félt az erőlködéotől, s főleg attól, hogy Laci lássa, esetleg miiyen nehezen birkózik a nyo- .móskúttal, s inkább engedelmesen odatette a kannáját Visszafelé sokkal kevesebb szóval mentek; mint két tapasztalt, öreg bölcs, akik már mindent megbeszéltek a világról, s most már csak némán gondolkoznak egymás mellett. Tibor egyszer — mintegy előbbi beszélgetésüket és további gondolataikat folytatva — megkérdezte: ~ Nem is kerestél? — Mindig keresek. — Talán túlságosan nagyok az igényeid. —■ Csökkentsen!? — Nem, nem... dehogy, tőségként sem volt rossz az új munkakör, meg aztán ott áll a kálmáncsai ház. örültek a nagyszülők, hogy mindennap láthatják az unokát Horváth Lajost a nyugdíjas időszak első napjaiban sem gyötörték a nyugalomba vonult embereikre szakadó »hát rám már nincs szükség?« gondolatok. De van emögött valami más is. — Parasztember vagyok — mondta. — Találok én munkát mindig Eddig a közösbén többet itthon kevesebbet. Most fordítva, lesz. Itt van a nagy kert, a szőlő, a gazdaság. Ezentúl majd szebben, gondosabban látjuk el, mint azelőtt Hazudnék ha azt mondanám, nem hiányzik a közös munka, a közös gond. De hát meg kell gondolni, ha az egészség van veszélyben. És nem kell annak félreállnia, aki befejezett egy közösségben végzett munkát. Nem érzem azt, hogy nincs rám szükség. Itt járt a főagronó- mus. Sokat beszélgettünk. Kérdezte, hogyan látom ezt, azt, mi a véleményem? Jólesett. Érzem én, hogy ez nem csupán gesztus. Csak azért nem keresnének föl. Én is bemegyek, amikor csak tehetem. Nem lehet egy élet gondját, örömét, egy ember valahova tartozását mint egy ajtót becsukni magunk mögött,.. Húsz évet töltött vezetőként a szövetkezetben. Ebből tizennégyet Kálmáncsán.- Kétszer volt igazán nehéz idő. Először, amikor elkezdtük, gépek, eszközök nélkül. Az emberek még nagyon ragaszkodtak a maguk kis földjéhez. A kálmáncsai ember nagyon tud és akar is dolgozni. Azt kellett megértetni, elfogadtatni, hogy a közös is a mienk. Valamennyiünké Nekünk, vezetőknek is bizonyítanunk kellett Nap nap Több forgalmazási cég és televíziós társaság vásárolt ismét magyar filmeket. A kubai Icaic filmforgalmazási vállalat négy játékfilmet — Gaál István; Legato, Fábri Zoltán: Magyarok, Esztergályos Károly: Kísértés és Mészáros Márta: ök ketten című alkotását — vette meg; a Vietnaután megnyerni az emberek bizalmát. Lassan megmutatkozott a nagy akarás eredménye. Kezdetben ott álltunk az elnökkel a tábla szélén minden hajnalban, és magunk raktuk meg az első ’kocsit Később már nem volt szükség ilyen személyes példaadásra. Sőt: nem egy vasárnap dolgoztak kora hajnaltól késő estig olyan emberek, akik azelőtt nem álltak a zsák alá. A második, nem kevesebb gonddal járó újrakezdés az egyesülés után történt. öt község, ötféle talaj, százféle ember, ezerféle gond. Voltak nézeteltérések, személyi torzsalkodások, harag, gáncsos- kodás. Ezek azóta már elsimultak. A talaj, a gépesítettség, a szervezettség községenként más és más volt Sok minden akkor derült ki, amikor elkezdtünk együtt gazdálkodni. Hogy például Szu- lokban javítani kell a talajt de azonnal, hogy úgy tudjunk termelni, mint a többi területen. Sok hasonló eset volt akkoriban. — Hogyan változott a gazdálkodás? — Attól féltettem a közön gazdaságot, hogy hiányzik az egy ember összefogó keze, mindent áttekintő szeme. Mert mi annak idején mindenütt ott tudtunk lenni, az elnök meg a helyettese minden munkát személyesen irányított. Azóta persze változott a helyzet, erre már nincs mód, talán szükség sem, de a tsz-ek egyesülésekor nekünk még nagy energiát kellett erre fordítanunk. Azóta nagy, korszerű gépeink vannak, termelési rendszerekbe léptünk be. Egymás után jöttek a fiatalok, szakosodik a termelés. Jó nézni, ahogy a fiatal szakembereinkből rövid idő alatt jó vezető lesz. — Azért a régi vezető tapasztalatát szívesen fogadják. — Ha igénylik, szívesen adom át amit tudok. mi Filmforgalmazási Vállalat pedig Radnódy László: Árvácska című filmjének több kópiájára jelentett be igényt A .román televízió 14 magyar rövidfilmet és tévéprodukciót vásárolt Simon Márta Magyar filmeket vásároltak (Folytatjuk)
