Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

KŐ1LSE1 KRÓMKA Prémek és agancsok Takarójuk a csillagos cg volt A Csillogón termett ■zőlőnedű több mint kétszáz esztendeje itatja magat a köt­éséi Tritrnimeiekik®l. Ez a kissé savanykás, zsíros étkek után különösen jóleső fehér bor állt az asztalon cserépkorsóban akkor is, amikor az immár hetvenhat éves Trimmel Hen­riket keresztelték. Miután nagyapját — aki szintén Hen­rik volt, és 1848-ban született — koporsóba tették, ugyan­csak a csillogói pincéből ke­rült búfelejtő a torozók po­harába. Az öregember fényképeket mutat — A Csillogó — mondja, s megnedvesedik a szeme. Takaros szőlőt látok napve- résberu A pince előterében asztalnál a Trimmel család. — Egy kis pihenő kapálás után — mondja az öregem­ber. — Aki a Csillogón kapál — teszi hozzá —, az rászolgál a pihenésre. Ezt hegyművelő őseink nevében is mondom. Már jó ideje az ősök nevé­ben beszél. Mióta utódai ka­pálják a Csillogót, egyre többször nyilatkoznak meg neki a régiek, és ő is — mint mondja — nem tudja megáll­ni, hogy ne figyeljen a sza­vukra, és »olyan jólesik leír­nom érzéseiket, gondjaikat, szokásaikat.-“ Így hát a ke­resztelők, lakodalmak, halotti torok megszokott bora most arra hivatott, hogy segítsen a falusi históriásnak krónikát írni. Azt mondja: — 1948-ban, amikor az ál­talam. szervezett ifjúsági ol­vasókör negyedszázados ju­bileumát ünnepeltük, részle­I tesen megírtam az egyesület történetét, és felolvastam a kultúrházban. Így kezdtem a krónikámat: »Okulásul írom e sorokat az ifjúságnak, hogy merítsen erőt a közért való fáradhatatlan munkához.« Talán érdekli, mi volt ez sf. olvasókör. Egy olyan egyes il­let, amelynek tagjai keve­sellték az elemiben tanulta­kat, akik valamivel tágabb látókörre törekedtek, s több tudásra, mint amennyit a va­sárnapi istentiszteleteken és a vásári ponyván árult köny­vekből lehetett szerezni. 1923- ban alakult az olvasókör, egÿ év múlva már hangos rádiónk volt, amelyet tízmillió koro­náért csináltattunk (igaz, ho­zómra). Akkortájt egész So­mogybán csak a kaposvári Turul szállónak volt ilyen szerkezete. Erre ma is büszke vagyok. Én voltam az alel- nök, örökös alelnök, mert az elnöki tisztet mindig egy-egy nad rágós embernek adtuk (papnak, tanítónak, jegyző­nek), hogy általa is kaphas­sunk valami támogatást. Bár állíthatom, a mi szívügyünk csak a mienk volt. Az évek során 110 műkedvelő előadást rendeztem, s ezek közül so­kat abban a kultúrházban, melyet az olvasókör tagjai építettek társadalmi munká­ban. Erről ennyit. A falukró­nikámat — akárcsak az egye­sület történetét harminc év­vel ezelőtt — szintén a fiata­loknak írtam. Okulásukra. Hatelemis paraszt létemre be­merészkedtem az Országos Levéltárba is, hogy össze- gyűjtsem mindazt az ismere­tet, amely leginkább bennün­I két, kötcseieket érdekel, Illet, és leírtam mindent. Itt van, tessék. Elém tolja a vaskos füzete­ket és szól: — Olvassa! Benne van, amit tudok. Akár ne is szól­jak többet. Űjra megnedvesedik a sze­me. Átfutom az oldalakat, s föl­figyelek egy névre. Az öreg­ember kétszer aláhúzta. Roz- gonyiné Szentgyörgyi Cecília. — Jutalmul kapta Kötését Zsigmond királytól, amiért Galambócz váránál megmen­tette az életét — jegyzi meg az öregember. — Gondolom, ismeri a róla szóló Arany­verset. Az iskolában tanultuk annak idején, de azt nem, hogy Kötéséhez is köze volt ennek a bátor asszonynak. Büszke vagyok rá. — De hiszen, Henrik bácsi, a maguk története később kezdődik itt — mondom. — Előbb a török jön. Azután jönnek maguk 1730-ban Thü- ringiából. Benne van a kró­nikájában. — Így történt — mondja az öregember. — A török után nem maradt itt más, csak te­mető. De a régi kötcseiek mellé odafeküdtek a mi őseink is egyek a földiben. Mi pedig, akik szintén odakerülünk majd, azt mondjuk: kötcseiek vagyunk, akárcsak az a nép, melyet a török legyilkolt, el­űzött. Tehát az ő történetük a mienk is. Mostanában azért sokszor gondolok azokra a Trimmelekre, akik annak ide­jén batyuval a hátukon elin­dultak Somogy ország felé. Vajon mit éreztek? Mit re­méltek? Miről beszélgettek a hosszú úton? A jövő képzőművészei Mintegy 600 általános esz­tétikai nevelést és az ábrázo­lás elemi ismereteit nyújtó iHlapfokú iskolában képzik a Szovjetunió jövendő képző­művészeit. A diákokat négy évig foglalkoztatják az alap­fokú képzőkben. Ezzel párhu­zamosan végzik általános is­kolai tanulmányaikat. A ké­sőbbiekben az ország 70 mű­vészeti vagy iparművészeti is­kolájába jelentkezhetnek. Akik befejezik ezeket a középisko­lákat, azok általános iskolák­ban taníthatnak műszaki raj­zot vagy népművészeti ipar­ágakban dolgozhatnak. Az oktatás ingyenes, sőt a művészeti középiskolások ösz­töndíjat, a nyári gyakorlatok idején pedig pótdíjat kapnak. A tanintézeteken kívül még hét képzőművészeti szakközép- iskola működik, amelyekben a különösen tehetséges tanuló­kat foglalkoztatják. A hét is­kola egyike Moszkvában a hí­res Tretyakov Képtárral szem­ben van. Az ország minden ré­széből a legtehetségesebb ta­nulók tanulnak itt. Ezek a gyerekek állami támogatású iskolai internátusbán laknak, és szakképzett tanárok foglal­koznak velük. Az iskola vég­zős növendékei a Szurikov Főiskolára felvételiznek. A képzőművészeti főiskolá­ra nemcsak azok jelentkezhet­nek, akik szakosított taninté­zetet vagy iskolát végeztek. A művészeti főiskoláik tanárai ugyanis beutazzák az egész or­szágot, és felkutatják a tehet­séges gyerekeket. A parókián nyolcszáz oldalnyi gyülekezettörténetet végigböngésztem, hogy vala­mit megtudjak róluk. Paks­ról gyalog jöttek. Ha útköz­ben lepihentek, takarójuk a csillagos ég volt. Ennyit tud­tam meg. A többit csak el­képzelem. Amint ide értek, látták, hogy nem olyan ter­mőföld ez, mint amilyenről álmodtak. Az is lehet, hogy el­csüggedtek néhányan. Azután fölmentek a Csillogóra, hogy többet lássanak. Akkor meg­pillantották Somogy domb­jait, erdeit, felszikrázott előt­tük a Balaton, távolabb meg a Bakony ködlött sejtelmesen. Elnémultak a gyönyörűségtől. Miután a táj eléjük tárta szépségeit, gondolom, megbé­kélt szívvel ballagtak le a hegyről, hogy munkához lás­sanak a telkeiken. Szapudi András Molnár Zoltán I Eljegyzés — Azt hiszem, ideje visz- szamennünk — mondta Git­ta, és bele is karolt Tibor ma­májába; mint Kati mamája, mint jövendő rokonok, mint akik közös anyai gondjaikról beszélgettek, közös gondjaik­ról, összetartozóan, bensősége­sen. XXI. A férjék meg mindig tol- Jaslabdáztak; verejtékezve, li­hegve, már mindketten a le- roskadásra vágyva. De úgy látszott, Apu nehezen tud be­letörődni abba, hogy a má­sik, aki sem nem könnyebb, sem nem fiatalabb, olyan könnyedén megverje. — Hagyjátok már abba, Apu! — szólt rá Gitta — il­letlenség is, hogy Ferit egész nap magadnak foglalod le. Különben is mindjárt kész az ebéd. Ugye, Lajos — szólt La­jos bácsinak is, aki már a másik bogrács, a halászlé fö­lött mesterkedett valami! —■ Rögtön, Gittám, rögtön... Talán addig vizet lehetne hozni, hátha valakinek vízre van szüksége... Tibor és Laci külön felsző- Mtos nélkül már tápászkodott is. Gitta sietett is megjegyez­ni: — Na nézzétek meg, milye­nek a valóságban ezek a so­kat szidott mai fiatalok! De nagymama beleszólt: — Minek a víz? Hát nem bort fogunk inni? Kezet mos­ni meg ott a Duna. — Na de hátha valakinek víz kell, nagymama. Mond­juk, akik kocsit vezetnek... — Meg szódavizet is kell csinálni! — döntötte el vég­érvényesen a kérdést Lajos bácsi. Tibor az épület felé ment, hogy kannát keressen. Azt re­mélte, hogy csak egy kanna van; hiszen Kati azt mondta neki, s elhatározta, hogy azt az egyet pedig ő szerzi meg. Emlékezett arra, hogy Kati­nak megígérte, ő hozza majd a Vizet. De kettő volt, két kanna; Kati tévedhetett. Persze, két karral két kannát éppen el le­het hozni ; de megosztoztak udvariasan. Lajos bácsi kikísérte őket a kapun és elmagyarázta, hogy hol van a nyomóskúl. A két fiú elindult vízért. Látszólag a legnagyobb egyetértésben, szinte máris barátként. De valójában már lappangott kö­zöttük valami feszültség. — Nagy nap, mi? — kér­dezte Laci. — Ö, csak olyan formaság... az öregek egy kicsit maradiak. Nem ellenkeztünk; Kati azt mondja, legyen meg a ked­vük ... Hiszen úgyis nemso­kára meglesz az esküvő, fe­lesleges ... dehát legyen, az egész egy jó kis kirándulás. Fölemelte a bádogkannát, talán mutatta, mint valami bi­zonyítékot. Biztosan arra, hogy ez egy jó kis kirándulás. La­ci bólintott, de egészen más­ról kérdezett; — Régóta jártok együtt? Látva, milyen értetlenül néz rá, még hozzátette: — Katival. Tibor nem tudta, hogy rég­óta jámak-e Katival. Ennél több vagy kevesebb a szoká­sos? De némi tétovázás után inkább a nyilvánvalóan ko­molyságot és megfontoltságot mutató válasz mellett döntött. — Régóta, persze... Nem kapkodtuk el. Mosolygott is. önmagával elégedetten; de ezt a mosolyt Laci inkább kissé idétlen vi- gyornak nézte, úgy látta leg­jobbnak, ha maga is helyes­lőén visszamosolyog. — Nem is jó azt elkapkod­ni... Különben igazán jő kis mutatós feleségnekvaló. Jól választottál. Meg is veregette a vállát a szabad kezével. Tibor ezt a vállveregetést némileg megalázónak érezte, és szeretett volna érte vala­hogy visszavágni. — És te? Te nem nősülsz? Laci úgy ítélte, hogy nem szükséges a válasszal nagyon megerőltetnie az agyát De nem egészen véletlenül válasz­totta ki a látszólag könnyen odavetett közhely-szellemes­séget — Amíg másnak felesége van,.. Fekete István emléke Nemcsak a nagy író neveit vette föl az ádándi szakmun­kásképző iskola: a tanárok és a tanulók kötelességüknek érez­tek, hogy minél gazdagabb em­léket állítsanak a somogyi táj, a természet avatott tollú sze­relmesének. Hagyomány Adan­dón, hogy évről évre gazdagít­sák a folyosókon található vit­rineket és a kollégium emele­tén levő emlékszobát — nem­csak az író személyes tárgyai­val, hanem olyan népművészeti termékekkel is, amelyek vala­milyen formában kötődnek sze­mélyéhez, vagy a könyveiben megírt világhoz. A főépület előtt álló szobor avatásával egyidőben láttak hozzá az emlékszoba berende­zéséhez. Az anyag egy részét a gyerékek gyűjtötték, de hozzá­járultak a környező erdőgaz­daságok is, hogy a vadászatot kedvelő íróhoz méltó hangula­tot teremthessenek a szépen ki­készített vadbőrökkel, trófeák­kal., A legértékesebb ajándéko­kat azonban az író özvegyétől kapták. Rendszeresen fölkeresi az iskolát, s ritkán érkezik üres kézzel. Legutóbb a gyűjteménynek ajándékozta a szarvasi arboré­tumról írt tanulmány eredeti kéziratát A »Pepikért-« című írás most az egyik legnagyobb becsben tartott darab. A hiva­talos becslések szerint mintegy 40 ezer forint az értéke. Persze a pénzben kifejezhető értéknél fontosabb, hogy az író személyén keresztül az itt tanuló gyerekek maguk is ra­jongói lesznek a természetnek. Elhatározták, hogy a kortársak visszaemlékezéseit magneto- fonszalagra veszik, s megpró hálják felidézni az író tevé­kenységét Az így gyűjtőt! anyag szintén az emlékszobába cerül majd, s a szakköri fog­lalkozások során ezt minden gyerek meghallgathatja. Nyugdíjason is talál munkát A nyugdíjkorhatár elérése előtt fejezte be a munkát a homokszentgyörgyi tsz ter­melési elnökhelyettese. Be­teg lett. A szervezet első fi­gyelmeztetése után úgy hatá­rozott, még egyszer megpró­bálja, Azután döntenie kel­lett Vagy a munka, vagy az egészsége. Horváth Lajos bölcs em­ber. Tudja, hogy nem lehe­tett másként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy végleg há­tat kell fordítania a közös gazdaságnak, a kollégáknak, a mindennapoknak, amelyek te­vékenysége nagyon hiányzik. Aznap ment nyugdíjba, amikor villamosmérnök fia megkezdte a munkát a tsz- ben. Jelképnek is nevezhet­nénk, hogy a városba szakadt fiú visszatért, ha úgy tetszik, átvette a stafétabotot, terme­lőszövetkezeti energetikus­ként. De az élet nem ilyen költői. Hívták a tsz-be, lehe­Erre viszont Tibor máris a veszélyben forgó férjek közé tartozónak érezte magát — Ez is álláspont... — mondta. Szándéka szerint hű­vösen és rejtett megvetéssel. De mégis inkább úgy hallat­szott, hogy máris tele van fé­lelemmel és elkeseredéssel. — Ezt csak úgy mondja az ember — mosolygott Laci en­gesztelő szándékkal. Azoknak a jó, akik idejében megtalál­ták a nekik valót Odaértek a nyomóskúthoz, letette a kannáját, és két kéz­zel fogva egész testével ráne­hezedett a kúfra, hadd 'lássa Tibor, hogy itt még neki is erőlködnie kell. — Cseréld ki, telenyomom a tied is! Tiborban mozdult valami visszautasítás, de aztán félt az erőlködéotől, s főleg attól, hogy Laci lássa, esetleg mi­iyen nehezen birkózik a nyo- .móskúttal, s inkább engedel­mesen odatette a kannáját Visszafelé sokkal kevesebb szóval mentek; mint két ta­pasztalt, öreg bölcs, akik már mindent megbeszéltek a világ­ról, s most már csak némán gondolkoznak egymás mellett. Tibor egyszer — mintegy előbbi beszélgetésüket és to­vábbi gondolataikat folytatva — megkérdezte: ~ Nem is kerestél? — Mindig keresek. — Talán túlságosan nagyok az igényeid. —■ Csökkentsen!? — Nem, nem... dehogy, tőségként sem volt rossz az új munkakör, meg aztán ott áll a kálmáncsai ház. örültek a nagyszülők, hogy mindennap láthatják az unokát Horváth Lajost a nyugdíjas időszak első napjaiban sem gyötörték a nyugalomba vo­nult embereikre szakadó »hát rám már nincs szükség?« gondolatok. De van emögött valami más is. — Parasztember vagyok — mondta. — Találok én mun­kát mindig Eddig a közösbén többet itthon kevesebbet. Most fordítva, lesz. Itt van a nagy kert, a szőlő, a gazda­ság. Ezentúl majd szebben, gondosabban látjuk el, mint azelőtt Hazudnék ha azt monda­nám, nem hiányzik a közös munka, a közös gond. De hát meg kell gondolni, ha az egészség van veszélyben. És nem kell annak félreállnia, aki befejezett egy közösség­ben végzett munkát. Nem ér­zem azt, hogy nincs rám szükség. Itt járt a főagronó- mus. Sokat beszélgettünk. Kérdezte, hogyan látom ezt, azt, mi a véleményem? Jól­esett. Érzem én, hogy ez nem csupán gesztus. Csak azért nem keresnének föl. Én is be­megyek, amikor csak tehetem. Nem lehet egy élet gondját, örömét, egy ember valahova tartozását mint egy ajtót be­csukni magunk mögött,.. Húsz évet töltött vezetőként a szövetkezetben. Ebből tizen­négyet Kálmáncsán.- Kétszer volt igazán ne­héz idő. Először, amikor el­kezdtük, gépek, eszközök nél­kül. Az emberek még nagyon ragaszkodtak a maguk kis földjéhez. A kálmáncsai em­ber nagyon tud és akar is dolgozni. Azt kellett megértet­ni, elfogadtatni, hogy a közös is a mienk. Valamennyiünké Nekünk, vezetőknek is bizo­nyítanunk kellett Nap nap Több forgalmazási cég és televíziós társaság vásárolt is­mét magyar filmeket. A ku­bai Icaic filmforgalmazási vál­lalat négy játékfilmet — Gaál István; Legato, Fábri Zoltán: Magyarok, Esztergályos Ká­roly: Kísértés és Mészáros Márta: ök ketten című alko­tását — vette meg; a Vietna­után megnyerni az emberek bizalmát. Lassan megmutatko­zott a nagy akarás eredmé­nye. Kezdetben ott álltunk az elnökkel a tábla szélén min­den hajnalban, és magunk raktuk meg az első ’kocsit Később már nem volt szük­ség ilyen személyes példa­adásra. Sőt: nem egy vasár­nap dolgoztak kora hajnaltól késő estig olyan emberek, akik azelőtt nem álltak a zsák alá. A második, nem kevesebb gonddal járó újrakezdés az egyesülés után történt. öt község, ötféle talaj, százféle ember, ezerféle gond. Voltak nézeteltérések, személyi tor­zsalkodások, harag, gáncsos- kodás. Ezek azóta már elsi­multak. A talaj, a gépesített­ség, a szervezettség községen­ként más és más volt Sok minden akkor derült ki, ami­kor elkezdtünk együtt gaz­dálkodni. Hogy például Szu- lokban javítani kell a talajt de azonnal, hogy úgy tudjunk termelni, mint a többi terü­leten. Sok hasonló eset volt akkoriban. — Hogyan változott a gaz­dálkodás? — Attól féltettem a közön gazdaságot, hogy hiányzik az egy ember összefogó keze, mindent áttekintő szeme. Mert mi annak idején mindenütt ott tudtunk lenni, az elnök meg a helyettese minden munkát személyesen irányí­tott. Azóta persze változott a helyzet, erre már nincs mód, talán szükség sem, de a tsz-ek egyesülésekor nekünk még nagy energiát kellett erre for­dítanunk. Azóta nagy, korsze­rű gépeink vannak, termelé­si rendszerekbe léptünk be. Egymás után jöttek a fiata­lok, szakosodik a termelés. Jó nézni, ahogy a fiatal szakem­bereinkből rövid idő alatt jó vezető lesz. — Azért a régi vezető ta­pasztalatát szívesen fogadják. — Ha igénylik, szívesen adom át amit tudok. mi Filmforgalmazási Vállalat pedig Radnódy László: Ár­vácska című filmjének több kópiájára jelentett be igényt A .román televízió 14 magyar rövidfilmet és tévéprodukciót vásárolt Simon Márta Magyar filmeket vásároltak (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom