Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-20 / 298. szám

Tavasszal folytatódik a labdarúgó MB III A Siófok a IS., a Kiss J. SE a 20. helyen áll Tavasz a télben Két sportágunk két ígéretes fiataljának nevével találkoz­hattunk a napokban a sajtó, illetve a televízió közvetítése révén. San Remóban a ha­gyományos nemzetközi ifjúsá­gi labdarúgótornán szerepel a magyar ifjúsági B válogatott, amelyben helyet kapott Mu­rai Síndor, a Rákóczi egyik »►üdvöskéje-« is. A 17 éves csa­tár már az NB I-ben is be­mutatkozott: az Üllői úton döntetlenül végződött bajnoki mérkőzésen egy negyedórát játszott az első csapatban. Az­tán mín*ha elfeledték volna, még a cserepadra sem ült le többé. A válogatóknak — úgy látszik — más a véleménye róla. Murai nem volt eddig hálátlan: az első mérkőzésen gólt is rúgott, és győzelem­hez segítette csapatunkat. Asztalitenisz-utánpótlásunk egyik tehetségeként tartják nyilván Szabados Pétert, a Vasas egyik fiatalját. Buda­pesten az ugyancsak hagyo­mányos TTT (Tízen Túliak Társasága (Tv-kupa-versenyen ő is ott volt a legjobbak kö­zött. Igaz, nem állhatott fel a dobogóra, korcsoportjában »■csak« az ötödik lett. Ismer­ve Kaposvár utánpótlásgond­jait mi is örömmel nyugtáz­zuk ezt, hiszen a vetélkedő résztvevői között már csak árnyalatbeli tudáskülönbsé­gek vannak. Mindkét sportágban leg­jobbjaink küzdenek az élvo­nalban. így kettőzött figye­lemmel és fokozott rokon- Bzenvvel kell kísérnünk az utánpótlás szárnypróbálgatá­sait. Ezek a hírek most, a hideg napokon kissé fölmele­gítettek bennünket, s egy kis "tavaszt« hoztak a télbe. Az első "tavaszi« fordulóval befejeződött a küzdelem a labdarúgó NB Ill-ban. Az utolsó mérkőzésen hazai pá­lyán fogadták a siófokiak az Oroszlányi Bányászt, s biz­tos hazai győzelem született. Ezzel a Balaton-parti együt­tes helyet cserélt a Sellyével: a 15. helyen várja a tavaszt. Hátránya a 10. helyezettel szemben továbbra is öt pont. A Kiss J. SE súlyos vereséget szenvedett Tatán, s ezzel az utolsó helyre zuhant vissza. Esélye azonban továbbra is van, hogy osztályozón meg­próbálkozzon az NB II-be ke­rüléssel. A PVSK jobb gól- különbségével lett őszi lista­vezető. Mögötte ugyanannyi ponttal a Bauxitbányász, a Répcelak és az Oroszlány kö­vetkezik. A tömör élmezőny­re jellemző: az 1. és a 10. kö­zött három pont csupán a különbség. A kapolyiak mel­lett a Soproni KSE, a Kőszeg és a Keszthely vív majd ta­vasszal várhatóan nagy har­cot az osztályozós jogért. Siófok-Oroszlány 3:1 (2:0) Siófok, 500 néző. Vezette: Pál T. Siófok: Zsuponyö — Tillinger, Kiss, Bőzsöny, Babán, Horváth, Szilágyi, Csépán, Bihari (Fábián), Bakó, Bocsev. Edző: Mathesz Im­re. Oroszlány : Papp — Kórodi, Vízkeleti, Galambos, Ferling, Ko­vács J., Rácz, Horváth, Kavalák, Sallói, Kovács L. Edző: Sólymos Tibor. 4. perc: Horváth J. átadá­sával Bocsev húzott el a bal szélen, majd jól ugratta ki Biharit, aki 5 méterről — a kimozduló kapus mellett — biztosan lőtt a hosszú sarok­ba. 1:0. (Az eset után Bihari a lendülettől az alapvonalon túlra esett, ahol egy éles jég­darab fölhasította a térdét. Azonnal kórházba kellett szál­lítani.) 25. perc: Röviden szabadí­tottak föl az oroszlányi vé­dők; a Aputól 20 méterre tartózkodó Szilágyi kapásból a léc alá bombázott. 2:0. 58. perc: Fábián szépen fu­tott el a jobb oldalon. Íves lövését a kapus röviden ütöt­te ki, s a berobbanó Bakó a labdát a kapuba, vágta. 3:0. 70. perc: Galambos átadását Kavalák lekezelte, a 16-os sarkánál a kapu elé ívelt, Bakó három védő között lőtt, de a kapus hárított. Hova tehint Buús ? Erre a pillanatra sem emlékezünk vissza szívesen. A bünte­tőterületen belül megítélt közvetett szabadrúgás után a fe­dezetlenül hagyott Tulipán fejéről szállt alig fölé a labda. Buús szomorúan tekint a labda után, vagy talán az ered­ményjelző táblára pillantva ment el a kedve? Sokan ekkor még reménykedtek. Sajnos hiába. Csak tizenkettesek a totón ahol Rácz jól emelkedett ki, és fejese 5 méterről utat ta­lált a hálóba. 3:1. A kemény, csúszós, helyen­ként jéggel borított játéktéren mindkét csapat óriási lendü­lettel játszott. A siófokiak jobban tudtak alkalmazkodni a nehéz talajhoz, s ez az ered­ményességben is megmutatko­zott. Az oroszlányiak min­dent elkövettek a gólszerzés érdekében, de a siófoki véde­lem ezúttal kitűnően állt a lábán. Jók: Zsuponyó, Szilá­gyi, Babán, Horváth J., Bakó, Bocsev, illetve Koródi, Galam­bos, Kavalák, Sallói* Molnár József Rákóczi SE-Kiss j. SE 6:0 (3:0) Tata, 200 néző. Vezette: Czipp. Rákóczi SE: Horváth — Sebes­tyén, Görömbei, Csóka. Molnár (Furkó), Hernádi, Izsó, Pécsi, Kozmbr Tamási, Dobos (Szalai). Edző: Gunyhó Ferenc. Kiss J. SE: kütí.i — j\ugy, Mód, HOi.vui.ii (Mé- I száros), Palotai, Máté (Zsiga), ! Kopcsa, Fábián, Bencze, Dómján, Tóth-Bagi. Edző: Kétszeri Fe­renc. 6. perc: Egy ártatlan táma­dás alkalmával Tamási ível­te be a labdát, s a szabadon álló Kozmor 8 méterről a rosszul helyezkedő Foki mel­lett a bal sarokba továbbítot­ta. 1:0. 14. perc: Horváth késleke­dése után Pécsi lőtte közép­re a labdát, amely a védőkről Tamás elé került, s ő két mé­terről a hálóba pofozta. 2:0. 28. perc: Formás tatai tá­madás végén Izsó 10 méter­ről védhetetlen gólt lőtt. 3:0. 52. perc: Ezúttal Mod kés­lekedett. Furkó a kapu elé ívelt, és Tamási két méterről küldött fejese utat talált a kapuba. 4:0. 72. perc: Egy újabb hazai támadás végén Dobos 14 mé­terről növelte csapata előnyét. 5:0. 83. perc: Szalai a bal olda­lon vezette föl a labdát. Pé­csihez játszott, ő Furkó elé sarkalt, aki 15 méterről nagy j gólt lőtt a jobb felső sarok- ! ba. 6:0. Tatán is síkos, kemény ta­lajon játszották a mérkőzést A somogyiak végig nagyon bizonytalanul mozogtak. Szét- esően, sok hibával, rosszal játszottak. A hazaiak győ­zelme mindenképpen megér demelt, a gólkülönbség azon­ban túlzott. Jók: Görömbei Csóka, Kozmor, Tamási, il letve Mód, Palotai. Kálmán Ferenc További eredmények: Bábolna—Bakony Vegyész 1:0, PVSK—Sabaria 0:0, Bau­xitbányász— MÁV Nagykani­zsai TE 1:1, KOMÊP—Répce­lak 2:1, Véménd—Soproni Textiles 8:0, Soproni K3E— Kőszeg 3:2, Péti MTE-Sellye 4:4, Ajka—Keszthely 3:0. A bajnokság állása: NB II Helycserével zárult az idény Az NB II első »tavaszi« fordulójában az őszi első Sal­gótarján vereséget szenvedett a Szőnyi úton a BVSC-től, s kénytelen volt helyét átadni a Vác elleni rangadón győztes Vasas Izzónak. Győzött az Eger és a Dorog; mindkettő­nek ugyanannyi pontja van mint az SBTC-nek. Továbbra is a Szekszárd a sereghajtó, de helyzete már nem látszik olyan reménytelennek, minf néhány héttel korábban. Eredmények: Budafok—Nagykanizsa 3.0, BVSC—SBTC 2:1, Dorog—Bé­késcsabai TASK 1:0, MÁV DAC—Volán 1:1, Fűzfő—Kom­ló 1:0, Debrecen—Szolnok 2.1, Kossuth KFSE—Kazincbar­cika 2:2, Vasas Izzó—Vác 1:0, Szekszárd—Várpalota 1:0 Eger—BKV Előre 3:0. Az NB II állása: 1. Vasas Izzó 20 12 3 5 36—15 2* 2. SBTC 20 11 4 5 34—lí 26 3. Eger 20 10 6 1 U.Ö ___ 4. Dorog 20 11 4 5 24—16 26 5. K.-barcika 20 9 6 5 37—25 24 6. Volán 20 7 10 3 28—21 24 7. Vác 20 10 3 7 26—23 23 8. SZMTE 20 7 7 6 31—22 21 9. Komló 20 8 5 7 25—24 21 10. BTASK 20 7 7 6 19—21 21 11. DVSC 20 9 3 8 20—25 21 12. Fűzfő 20 9 2 9 32—36 20 13. Kanizsa . 20 7 5 8 28—24 19 14. Budafok 20 6 6 8 28—26 18 15. KKTSE 20 4 10 6 30—?6 IP 16. BKV Előre 20 6 5 9 21—28 17 17. BVSC 20 3 8 9 20—30 14 18. MÁV DAC °0 5 3 12 25—41 13 19. Várpalota 20 4 3 13 22—44 11 20. Szekszárd 20 3 4 13 18—41 10 Az SÍ. hét telitalálatos szel­vénye: X, 1, 1, X, X, 1, X, X, X, 1, 2, 2, 1 +1. Ezen a héten sem telitalá­latos, sem 13 találatos szel­vény nem volt. 29 fogadó ért el 12 találatot; nyereményük 72 775 forint. A 11-esek 1581 forintot, a tízesek 254 forintot érnek. 60. sz. Műanyagboltunk — Pécs, Szalai András u. 16. (nagypiacnál) — legújabb ajánlata: Szőnyegpadlók, gumialátétes kivitelben, többféle színváltozatbain, 3 méter szélességben msenként 296 Ft-ért, angol—cseh műanyag padlók többféle színösszetételben msenként 66,50—200 Ft-ért kaphatók. Telefon: 15-782. Parkolási lehetőség! ____________________________ (17093) DE CEMBER 20 KEDD Teofü A várható időjárás: Túlnyomóan borult, erősen párás, helyenként napközben is ködös idő. Mérsékelt, változó irá­nyú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0 és minusz 5 fok között lesz. A távolabbi ki! átások (péntekig) : Jobbára borult) többfelé ködös idő; elszórtan kisebb hószállingo- zls. ködszitálás. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet mínusz 3—mínusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és mínusz 5 fok között alakul. 1. PVSK 20 11 3 6 35—1« 2!) 2. BauxiLb. 20 10 5 5 33—22 25 3. Répcelak :0 11 3 6 2.1—21 2j 4. Oroszlány 20 11 3 6 32—27 25 5. Ajka 20 9 6 5 34—23 24 6. Bábolna 20 9 5 6 28—19 23 7. NTE 20 8 7 5 27—28 21 8. Rákóczi 20 9 4 7 25—13 22 9. Pét 20 9 4 7 24—20 22 10. Bakony 20 8 6 6 21—21 22 11. Sopr. Text. 20 9 3 8 36—37 21 12. KOMEP 20 8 5 7 29—30 21 13. Sabaria 20 8 4 8 20—21 20 14. Véménd 20 7 5 8 27—22 IS 15. Siófok 20 7 3 10 26—26 1*. 16. Sellye 20 6 4 10 20—28 1« 17. So. KSE 20 3 7 10 26—36 13 18. Kőszeg ?o 4 5 11 21—37 13 19. Keszthely 20 3 6 11 25—47 12 20. Kiss SE 20 5 2 13 20—47 12 — Ritka fényképpel gazda­godott a poltavai körzetben levő Beliki faluban Lukács tábornok múzeuma. A kép Zalka Mátét a szatmárnémeti felsőkereskedelmi iskola 1914- ben végzett évfolyamának diákjai körében ábrázolja. A fotót Teodor Parkopij mun­kácsi lakos ajándékozta a múzeumnak. — Szovjet népművészeti ki­állítást rendezett a Kaposvá­ri Húskombinát MSZBT-tag- csoportja az ÉDOSZ Művelő­dési Házban. A kaposvári be­mutató nagy sikert aratott. — Budapestre szállították már a soproni erdőben kivá­lasztott 12 méter magas fe­nyőfát, amelyet a Parlament­ben állítanak föl. — 42 filmet mutatnak be a Romániában most kezdődött 24. falusi filmfesztiválon. Köztük van Az ötödik pecsét is, amelyet Fábri Zoltán ren­dezett. — Plakettet alapítottak Oláh Gusztáv Kossuth-díjas díszlettervező, kiváló művész emlékére, s minden évben egy fiatal művésznek adják át. Az idén — hétfőn — For- ray Gábor érdemes művész, az- Operaház vezető díszlet- tervezője és szcenikusa kapta meg. Magyar—jugoszláv megáilapodas Újvidéken szombaton véget ért a magyar—jugoszláv víz­gazdálkodási bizottság 22. ülésszaka, amelyen megha­tározták a jövő évi teendőket. Megállapodtak a Duna, a Ti­sza, a Dráva és a Mura kö­zös árvédelmi és jégtörési munkáiban, továbbá a Drá­ván Djurdjevácnál és Barcs­nál építendő közös vízlépcső­rendszer beruházási és mű­szaki dokumentációjának ki­dolgozásában. — Krystyna Liskievicz ka­pitány, aki Mazurek nevű jachtján egyedül indult föld­körüli útra, elérte Dél-Afrika keleti partját. A bátor asz- szony három hónap alaít mintegy 6000 mérföldet tett meg a tengeren. — Lerakták a Volga menti ipari központ, Gorkij met­ró jának alapkövét. A föld alatti vasút a gépkocsigyárat köti majd össze a vasúti pá­lyaudvarral. — Százmillió forint értékű kőolajipari termék előállítá­sával túlteljesítette idei ter­vét a Zalai Kőolajipari Vál­lalat. Fő termékéből, a bitu­menből 48 ezer tonnát szállí­tott tőkésexportra. — Hétórás műtéttel válasz­tottak szét vasárnap a nai­robi Kenyatta-kórház sebé­szei egy öt héttel ezelőtt szü­letett ikerpárt. Mellkasukon és májuknál voltak össze­nőve. — Mammutcsontvázat ta­láltak az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban. A csontváz hossza öt méter, magassága 3 méter. A mai ügyeletes: Bencsik András Telefon: 11-510, este 8-ig. 20 évvel ezelőtt, 1957. december 20-án halt meg 67 éves korában — Ferenczy Noémi gobelinművész, Kos- sutli-díjas érdemes művész, az Iparművészeti Főiskola tanára, neves festőművészünknek, Fe- < n zv Károlynak a lánya és Ferenczy Béni ikertestvére. Szentendrén született, s a mo­dern gobelinnek világviszony­latban is kiemelkedő műve­lője lett. Nemcsak tervezte, hanem önmaga szőtte is mun­káit, kevert színes szálakból. A technikai kivitelezés is segí­tette stílusa kialakításában, amelyben sajátos hangú, deko­ratív és egyben monumentális képalakításig jutott el. Külön érdekesség, hogy tulajdonkép­pen autodidakta volt; a mú­zeumok anyaga formálta kép­zőművészeti ízlését. 1908 és 1932 között igen sok időt töl­tött utazással : tanulmányozta egyebek közt Firence, Velence, Becs, München, Berlin, Párizs legfontosabb múzeumait. A Magyar Tanácsköztársaság fegyveres leverése után emig­rálnia kellett. A munkásmoz­galomhoz fűződő érzelmi kap­csolata egész életművét átha­totta. — Elkészült a Balatoni Halgazdaság ódörögdpusztai pisztrángtelepe. A négyhektá­ros telep medencéjét a bauxitbányák karsztvizéből töltik föl. A pisztrángokból jövőre már 15—18 vagonnyit adnak el. — Az Adria kőolajvezeték magyarországi szakaszának építői vasárnap sem pihen­tek. Derekas helytáillásuk eredményeként a terepelőké­szítéssel már a 60. kilométer­nél tartanak, s holnapra tel­jesítik az 1977-es tervet. — Tizenhat nagycsaládos, illetve gyermekét egyedül ne­velő dolgozójának adott se­gítséget . a MÁV kaposvári állomásfőnöksége. 8500 forin­tot osztottak szét közöttük. — Tűz ütött ki vasárnap reggel 6 óra 18 perckor Bu­dapesten a metró Deák téri állomásán. Az áramtalanító berendezés műszaki hibája miatt zárlat keletkezett, s a műanyag alkatrészek, bevo­natok meggyulladtak. A tűz­oltók hamarosan megfékez­ték a lángokat. — öt oroszlán tört ki a Nairobi elővárosában levő szafari-parkból. A vadállatok megöltek két lovat, s a nagy lakmározás után nyomtala­nul eltűntek. — Szerencsétlenül járt az United Airlines amerikai lé­gitársaság egyik, DC—8-as szállítógépe: a San Francis- cóból Salt Lake City felé tar­tó gép a célállomás közelében hóviharba került, s a hegvek között lezuhant. — Két óriás tankhajó üt­között össze a dél-afrikai partoktól mintegy 30 kilomé­terre keletre. A két amerikai tartályhajó kigyulladt, s mintegy 12 négyzetmérföídnyi olaj folt keletkezett a tenge­ren. — Értesítjük kedves vásárlóin­kat. hogy a Zselic Áruházba újabb játékszállítmány érkezett (Kresz autópálya, összerakható farmertelep, Tátra távirányítású és Fiat Cupé autók). (17128) — A siófoki kulturális köz­pontban: A három kövér — mesejáték a kaposvári Csiky Gérgely Színház előadása, de­cember 22-én 10.45 órakor bér- letszüneti előadás. 14.30 órakor; gverm ekbérleti előadás. Pénz­tárnyitás ma. (1684S) — Tüzelőolaj szállítást lakos­sági és közület részére rendsze­resen végzi a Sió Ipari szövet­kezet. Szállítás a megrendelés­től számított 24 órán belül. Megrendelés; 11-466/9 telefonon, vagy személyesen, Siófok, Fő u. SS. sz. alatt. (485545) r

Next

/
Oldalképek
Tartalom