Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-10 / 290. szám

Gyermekek a bársonyszékben

j Üzemegészségügy! ankét

Mintha ilyenkor, az év utolsó heteiben többet gondolnánk gyermekeinkre, kedves fiataljainkra, a számunkra annyira drága ifjú nemzedékre. Biztosan azért, mert amikor ajándékokkal terítjük a szikrázó fenyőfák alját, a tél hidege is felforrósodik a szeretet lángjaitól. Az öröm sze- retete ez, mert tudjuk, minden gyermeknek jut valami szép, valami drága meglepetés karácsonykor.

Mindez azonban csak egyéni töltése lenne a szeretet kifejezésének, ha nem tudnánk, nem éreznénk, hogy nemcsak a szülő öleli át a gyermekeket, hanem az egész társadalom. így van lehetőség ajándékot venni, így van lehetőség szépen felöltözve iskolába menni, zenét és nyelveket tanulni, játszani és gyermeknek lenni, játszani és emberré növekedni, hógolyózni jó cipőben, verset mondani, és színházi bársonyszékbe ülni.

Talán túl nagy lendülettel fogtunk az íráshoz, amikor végül is hétköznapjaink ma már szinte természetes jelenségéről akarunk említést tenni. Nem többről és nem kevesebbről, mint a gyerekek, a fiatalok színházba járásáról.

Valóban természetes már, hogy ők is ott ülnek a színházi bársonyszékekben. Legalábbis egyre többen. Többen, mint valaha is tehették ezt mai felnőtték. Anélkül, hogy rózsaszín önbámulattal lágyulnánk él ettől, mondjuk róla: ez költészet és történelem egyszerre.

A tárgyilagos, szenvedélytő' mentes statisztikai adatok szerint a hetvenes évektől kezdve rohamosan növekedett a színházba járó gyermekek fiatalok száma. Amíg az utolsó öt esztendőben összességében 13 százalékkal több nézői fogadtak színházaink, addig 50 százalékkal több kicsinyt és ifjút. 1976-ban Magyarország színházai 3360 ifjúsági előadást tartottak, s ezeken 1,7 millió néző tapsolt: az év összes látogatójának több mint egyharmada. A legszembetűnőbb a gyermekek nagy rajongása.

Szociográfiai, művelődéskutató tanulmány tudna csak pontos választ ádni arra a kérdésre: mily okok vonulnak e jelenség folyamatában? Miért van ez így? Az Állami Ifjúsági Bizottság, az ifjúság- politika állami letéteményese, éppen e napokban a gyermekek és fiatalok színházba jáFekete szépség hollóval

Pilinszky János: Beszélgetések bheryl Sutionnat

Sok világirodalmi példát említhetnénk arról, hogyan »summázzák« életük delelőjén túljutott költők »ars poeticájukat« — prózában. Pilinszky János, mai poézisünknek ez a sokat vitatott, ellentmondásos, de kétségtelenül mély és szuggesztív egyénisége most, 56 évesen'érkezett el áhhoz á ponthoz, ahol a szerteágazó gondolati tartalom már aligha sűríthető a képek, rímek, ritmusok dióhéjába, ahol a szer- teburjánzó ötletek akár a szabadvers csekélyke formarácsait is szétfeszítik. A korlátlan kifejezés e belső kényszerének, s talán a műnemi-mű- faji tanácstalanságnak köszönhetjük az utóbbi évek egyik legszebb, legelgondolkodta- tóbb magyar könyvét; Pilinszky és Sheryl Sutton beszélgetéseinek »regényét«.

rx fiatal amerikai néger szí-, nésznő nemcsak jólelkű »ápolónője« volt a súlyos beteg költőnek Párizsban két évvel ezelőtt, hanem szellemi társa, vitapartnere, művészi ösztönzője is. E két ember — a sok változást átélt, koros, középeurópai alkotó és az amerikaiból szinte nyugat-európaivá vált színes bőrű előadóművésznő — életszemléletének, világlátásának »ütköztetése« önmagában is irodalmi »csemege« lehetett volna. Csakhogy a beszélgetések témája jóval több volt holmi felszíni »tapasztalatcserénél«, életmódvizsgálatnál; a modern európai és észak-amerikai művészet — elsősorban az irodalom és a színház — forrasvi- dékének felkutatása, módszereinek összehasonlítása. A költőien szép mű ezáltal tudományos érdekességeket is tartalmaz.

Talán a mindkettőjük személyes tapasztalatából — és részint a huszadik század egész viharos történelméből — sarjadó félelem indokolja, hogy a beszélgetések középpontjában mindvégig a lelassított cselekményű, a rémületet tükröző abszurd dráma — Beckett, Dürrenmatt és mindenekelőtt Robert Wilson — 11. Hiszen Pilinszky életműének alapvető meghatározója z auschwitzi haj- és szemi-veghegy, vagy az »angyali arcú« SS-legény gyakran felidézett látványa, és Sheryl sem űzheti el a számkivetett, 1í/gyermekes néger család harlemi hányódásának emlékét. Ezért megható, ahogyan ez a két magányos ember a -tiszta« művészetben kutatna kapaszkodó, vigasztalás után, ezért érthető — még ha nem tudunk is azonosulni ezzel az elvvel —» hogy mindketten valami éteri szépséget, ■ még sohasem föllelt belső, lelki nemességet hajszolnak egymásban, önmagukban, s elsősorban a »kedvenc« alkotóban, különösen Dosztojevszkij regényeiben. (Ilyen előzmények után még az. is bocsánatos bűn — bár ezzel is vitatkoznunk kell —, hogy Pilinszky, nyilván a háború terrorjától való ösztönös visszarettenésé- ben, »agressziv« német drámáról ír, föltehetően Brechtre, P. Weissre, P. Hacksra gondolva.)

A Beszélgetések Sheryl Sut- tonnal ritka jelenség mai irodalmunkban; remekmű. Egy- egy világnézeti, esztétikai állítását is csak remekbe szabott ellenérvekkel szabad — és kell! — cáfolni.

L A.

rásának ügyével foglalkozva dicséri a színházak ifjúságra is tekintő műsorpolitikáját, és külön elismeréssel szóit — néhány pesti színház mellett — a kecskeméti, a békéscsabai, a pécsi színház törekvéseiről. Aligha véletlen, hogy míg az ország összes színházi bérletének 34 százaléka volt

1976-ban ifjúsági bérlet, a megyei színházaknál az ifjúsági bérletes arány 46 százalékos. És e törekvő színházak annál nagyobb elismerést érdemelnek, mert tudjuk, hogy a finanszírozási rendszer egyáltalán nem ösztönöz a gyermek- és ifjúsági darabok bemutatására.

Az egyik ok tehát a színházi lehetőségek növekedése. A másik nyilvánvalóan, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság, a Kulturális Minisztérium kedvezményes bérleteket, színházjegy-utalványokat ad a gyerekeknek és a fiataloknak. S megannyi egymásba szőtt oka van még annak, hogy az ifjú nemzedék színházhódító lehetett és lett Ma- gyarprszágon. Ügyannyíra. hogy az igények e téren is túlszárnyalják az eddig nyújtott lehetőségeket.

Ültessünk hát még több gyermeket a színházi bársonyszékekbe ! Legyen olyan a támogatási rendszer, hogy legyen érdemes minden színházban speciális gyermek- és ifjúsági előadást tartani, de arról se feledkezzünk meg hogy a felnőtteknek szánt klasszikus és modem darabok előadásain is helyük van a fiataloknak éppoly kedvezményekkel, mint a csak nekik szóló bemutatókon. Nem ártana úgy formálni a szerzői jogdíjrendszeren sem, hogy minél több gyermek- és ifjúsági darab szülessen. Miért ne kaphatnának külön meghívást ilyen feladatra legnevesebb íróink? Minderről szó esett az Állami If júsági. Bizottság, máj; idézett ülésén.

Néha túl sokszór emlegetr jük gazdasági eredményeinket, amelyek természetesen első helyre valók, mert minden jóhoz és széphez anyagi alapozás szükséges. De végűi is, miért ne tűnődjünk el oly dolgokon is, mint hogy gyermekeink, fiaink és lányaink egész serege lett színházba járó ember? Szebb életű, jobb ember.

S. I.

A biztonságos munkavégzésért

A HÉTÉVES kaposvári

gyárban tartotta a VIII. üzemegészségügyi ankétot a Magyar Vöröskereszt kaposvári városi vezetősége és a Budapesti Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárának vöröskeresztes alapszervezete. Dr. Varjú Irén, a városi egészségügyi osztály vezetője, a Vöröskereszt városi vezetőségének az elnöke — egyben a tanácskozás elnöke is — a tegnap tartott üzemorvosi ankét fontosságáról és jelentőségéről elmondta, hogy évről évre színvonalasabbak a rendezvényeit.

A múlt évben sok tapasztalatot szereztek az üzemorvosok, munkájuk tapasztalati már kikristályosodtak. Ez állt az ankét középpontjában. Erről beszélt többek között dr. Buda Bálint üzemi főorvos, a Kaposvári Cukorgyár dolgozóinak az orvosa, dr. Sarlós Vilmos, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának az üzemi főorvosa. Az utóbbi előadásból emeljük ki:

— A termelés növekedése, a technika korszerűsödése egyre inkább megköveteli a munkakörülmények javítását, a veszélytelen, az egészségre ártalmatlan és a dolgozók munkaerejét kímélő munka- feltételek kialakítását

Hozzáfűzte: a dolgozók tevékeny részvételével lehet csak megteremteni ezeket a szükséges feltételeket. A munkaegészségügy nemcsak orvosi feladatok megoldására vállalkozik, hanem műszaki intézkedésekre is tesz javaslatot. Az érvényes rendeletek szerint jelenleg harmincnyolcféle foglalkozási betegséget tartanak nyilván,

SOMOGYBÁN mintegy ezren dolgoznak veszélyeztetett munkakörben — a megelőző intézkedésekről, az ártalmak kivédéséről dr. Konyhás Klára laborszakorvostól hallottunk.

— 1973-ig a megyei rendelőintézet laboratóriuma vizsgálta a foglalkozási ártalmaknak kitett dolgozókat A személyzet túlterhelése miatt nincs arra lehetőség, hogy figyelemmel kísérjék a laboratóriumi értékek alakulását a továbbiakban. A megyei KÖ- JÁL-nál 1973-ban szervezték meg az ambulanciát, amelynek célja a munkahelyi ártalmaknak kitett dolgozók alkalmassági és időszakos szűrő- vizsgálata.

A laborszakorvos részletes vizsgálati eredményekkel támasztotta alá a benzolgőzös munkahelyeken dolgozók megkülönböztetett egészségvédelmének fontosságát. Nyomatékosan figyelmeztetett a kemizációs veszélyekre, és a megelőzés követelményeire.

A gerontológia elsődleges feladatának, tekinti az alkotóképes felnőttkor meghosz- szabbítását. E témával foglalkozott dr. Cser Frigyes üzemi főorvos. Példái arról tanúskodtak, hogy a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárában sokat törődnek az idősebb dolgozók egészségvédelmével.

— Üzemünkben a nyugdíjelőkészítő albizottság már százötvennégy ügyet készített elő. A nyugdíjazást megelőző öt évben a dolgozók kartonjait már külön kezelik. A korhatárt elért dolgozókkal időben megbeszélik életük újabb fordulóját, a munkaalkalmasság! vizsgálatoknál pedig körültekintőbben járnak él velük. Az üzembe fölvett dolgozót, aki elérte ezt a kort, egészségi állapotához és képességéhez mérten olyan munkahelyre javasoljuk, ahol megfelelhet a követelményeknek.

A DOLGOZÓKRÓL való gondoskodás csendült ki az FMV kaposvári gyára orvosának, dr. Kerekes Zsuzsának a szavaiból is, aki a gyár rövid történetén keresztül mutatta be, mennyit fejlődött az üzem- egészségügy az elmúlt hét évben. Az üzemi fejlesztéseknél messzemenően figyelembe vették a dolgozók egészségvédelmét, s az a gondoskodás újabb feladatokat is jelent Javítani kell például az L számú üzemcsarnok gyenge megvilágításán.

Az ankét vitával ért véget majd a vendégek megtekintették az FMV kaposvári gyárát

h. a

Domokos Béla: Születés, Brüm, szerelem.

(Az élet című sorozatból.)

zóra éhezve barangolok a Duna menti község utcáin, végigmegyek a töltésen, lefordulok jobbra, irányt veszek balra, hogy beszélgetőtársakat keressek, s átadjam magam a barátkozás örömeinek. Ahány ember, annyi világ. Jó ismerkedni, és mindig élmény életutakat, életsorsokat megismerni.

Sarokház elé érek. Sokablakos, L-alakú épület; gyanítom: valamikor beszálló vendéglő lehetett, a túlpartra igyekvő vásározók itt kaptak éjszakai szállást, vacsorát, lovaiknak istállót és abrakot. Ráérősen ácsorgók és tűnődöm: jobbra vagy balra? Lehetőségeim korlátlanok. Fölkereshetem a kompkeze löt: amatőr festő, öt esztendeje találkoztunk. Számi ásba jöhet a Korsós család is, ahol egyik nyáron dinnyével kínáltak; megmutatták a kato-, nafiú leveleit, s közben elmesélték a szép cigánylány kitaníttatásának történetét.

Látom a túloldalon vénember ba'lag, hóna alatt pékkenyérrel. Amikor észrevesz, az eperfa hűvöse alatt megáll, felém fordul, s erősen figyál.

— Kit keres? — szól át kisvártatva.

Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni Elmondom azt is, miért tudom. Barangolásaim során idegenként sétálgatva a községek utcáin, az idős emberek mindenütt leplezetlen, sőt tolakodó érdeklődéssel firtatják: kihez jöttem, s egyáltalán mi szél hozott faluA KISKAPUKBAN

jukba. A gyerekek, a fiatalok ügyet sem vetnek rám. Bezzeg az öregek elszántan rámszállnak, még utánam is futnak.

Hányszor és hányszor történt ugyanaz. Az utcáról beköszöntem az udvarra, ahol szorgoskodó nénikét láttam, aztán továbbballagtam. És mindig ugyanaz történt. Az öregasszony a kerítéshez sietve utánam szólt: »Kit keres, jóember?« Némelyik tétován állt egy darabig, majd szaporán utánam lépett. »Nem a Szekeres nénihez jött illetlenül?-« »De ismerős, nem maga volt nálunk a fiammal disznótoron?

Tévedéseim számát növelve elnézően azzal magyaráztam a koros emberek kiváncsis- kodását, hogy velejárója a második gyerekkornak. Ráérnek, unatkoznak, esemény, ha idegent látnak. tudni akarják, ki fia, borja. Köz- ben-közben éppen beszélgetőkedvem jóvoltából az érdeklődőktől én kezdtem érdeklődni. Küszöbön, kispa- don üldögélve ilyenkor sok mindent megtudtam. Az igazat is, a lényeget is. Azt, hogy a kíváncsi öregeket nem a kíváncsiskodás. egészen más hajtja. Reménykednek, hogy én vagyok a hírhozó, az az ember, aki éppen őket keresi, akit a gyerek Budapesten, Miskolcon, Dunaújvárosban megkért: úgyis felénk

jársz, szólj be az öregemnek,

jól vagyunk...

Sok-sok beszélgetés után rádöbbentem: szüléink az »egyedüllét« nagy-nagy árát fizetik fiaik egzisztenciájáért. Magukra maradtak.

K

orán és szinte végérvényesen elvesztették városba repülő gyermekeiket, hisz az ott meggyökeresedő lány vagy fiú any- nyi, mintha nem is volna. Sokan és sokszor elpanaszolták: fájdalmas érzés, hogy nincs körülöttünk senki. Egyik szemük sír, a másik nevet. Találkoztam anyókával, aki csakugyan örömkönnyeket hullatva mesélte: egyik fia gépészmérnök, a másik fia villanyszerelő, a lánya ápolónő. De mikor látja őket? Ritkán. Legtöbbször csak ígérik, hogy majd ekkor, majd akkor, a hajrá után, a nyári szünetben, ha kiveszik a szabadságot. Aztán mindig közbejön valami, s nem lesz a látogatásból semmi. Esetleg a beígért egy hétből egy nap.

Mit is tehetünk? Életformánkon változtatni lehetetlen. Százezrek szakadtak ki szülőfalujukból, életük más, jobb irányba fordult. Sorsuk, munkakörülményeik összehasonlíthatatlanul jobb, mint volt hajdan szüleiké, öregjeink, apáink, anyáink viszont ezenközben megrövidültek. Nem, nem anyagiakban. Abban van nagy hiány, hogy ritkán látják, s nem érzik maguk mellett a gyerekeket. Nagy a távolság, s valóban rengeteg az elfog alt- ság, meg más a mi életformánk. De azért ne feledjük: a mama, a papa otthon a faluban a házból örökké kifigyel, autózúgásra, azonnal az utcára siet, és hosszasan várakozik a kiskapuban.

Az öregember a hóna alatt a kétkilós kenyérrel még mindig a fa alatt állt. Hetvenévesnek néztem: sovány, bajusztalan, borotválatlan és »kíváncsi«.

— Kit keres? — firtatja

újból.

— Várjon, átmegyek. Magát keresem — mondom kegyes csalással.

— Küldték tálán? — szól reménykedve.

— Nem küldött senki,

mégis, magát keresem. A gyerekei felől szeretnék érdeklődni. öregebbik fia, katonacimborám; itt járok, eszembe jutott, gondoltam, meglátogatom. Hol találom?

Hunyorog.

— A Jánost?

— Öt.

— Szegeden van. Vagyis A'győn, az olajosoknál. Mind itthagytak. János bányász, Antal szakács Budin; Piri

tanár Kiskunfélegyházán. János ritkán jár haza. Várjuk pedig egyiket is, másikat is. Az anyjuk különösen. Hasztalan várjuk őket. Leshetjük őket. Legalább közelebb lennének. A gyerekek megnősültek, a lány férjhez ment; ott a család, ott van nekik minden.

— Csak segítik magukat.

— Más miatt hiányoznak ők, nem azért, hogy segítsenek. Piri lányom ugvan hív: adják el, napa, a házat és jöjjenek Félegyházára. Hogyan tudjunk mi ott megszokni?

T

úrna Mihályt, hogy el- özvegyült, a fia elvitte magához Pestre. Három hétig bírta az öreg, tovább nem.

— így se jó, úgy se jó — mondja. — A János? Legalább írna, de nem ír. Hanem ha katonacimborák, akkor most eljön szépen hozzánk. A mama nagyon meg fog magának őrülni.

Gumicsizmában, hóna alatt kenyérrel elindult. Mentem utána, követtem engedelmesen, s elhalároztam. náluk maradok estig, és máskor is meglátogatom őket.

Csak hát Jánost várják. Elsőszülött fiukat.

Szekulity Péter