Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

Kádár János kötete

Húsz év magyar és világ- történelme. Röviden így lehetne megfogalmazni, mit is tartalmaz Kádár János nemrég napvilágot látott új kötete, az Internacionalizmus, szolidaritás, szocialista haza- fiság. Az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának 1957 és 1977 között elmondott beszédei, a különböző lapokban megjelent cikkei és interjúi nem csupán nemzeti történelmünk egy fontos szakaszára, a szocialista építés két évtizedének küzdelmeire világítanak rá. A kötetben megjelent állásfoglalások, nyilatkozatok sora a nemzetközi munkásmozgalom egyik legfontosabb húsz évéről vallanak, bizonyítva: a címben szereplő három kifejezés egymástól elszakíthatatlan egység, vezérfonala az MSZMP tevékenységének.

Nyilvánvaló: ezek a beszédek, cikkek mindig egy adott időszak feladatainak megfelelően születtek, mindig a konkrét helyzet konkrét elemzése lenini követelmények alapján íródtak. (Kevesen gondolnak rá, de tény, ■ hogy azok, akik 1957-ben születtek, ma már a tudatosan politizálok soraiba léptek.)

A könyv húsz évvel ezelőtt megírt elemzései ma is .élnek. Alig pár hónappal az ellenforradalom leverése után mondta el Kádár János beszédét a moszkvai szovjet—magyar barátsági nagygyűlésen. Az értékelés, amelyet akkor szocialista történelmünk talán legnehezebb idejében elmondott, ma is érvényes. S érvényes az, amit a magyar párt első embere a proletár internacionalizmus hatalmas erejéről mondott Moszkvában: -Meggyőződésünk szerint a proletár internacionalizmus a nemzetközi munkásosztály és az emberi haladás nagy ereje, amely minden zsákutcába vezető nézetet leküzdve halad előre a maga fejlődésének útján.« A megállapítás, amely a proletár internacionalizmust és a "szovjet—magyar barátságot összekapcsolta, két évtizede egyik legfőbb alapelve az MSZMP külpolitikájának. hazánk nemzetközi kapcsolatainak.

A legnehezebb időszakban a proletár internacionalizmus jegyében nyújtották segítő kezüket magyar elvtársaik felé a világ kommunistái, s az internacionalista szolidaritás határozta meg és határozza meg ma is az MSZMP kapcsolatát a testvérpártokkal, a nemzetközi munkásmozgalom osztagaival, a nemzeti felszabadító mozgalmakkal.

Párt- és államközi viszonyainkban kiemelt helyet foglalnak el a Szovjetunióhoz, az SZKP-hoz fűződő sokoldalú kapcsolatok. Érthető hangsúlyt kapnak tehát ezek a gondolatok a kötet szinte minden írásában. Ma is változatlan érvényű az a megállapítás, amelyet az MSZMP VII. kongresszusának előadói beszédében tett Kádár János: ...a Szovjetunió történelmi útjának tapasztalatai alapot és útmutatást adnak a magyar kommunistáknak is a szocialista építés feladatainak megoldásához. Az általános törvény- szerűségek azonban mindig konkrét módon, az adott történelmi korszak és a változó nemzeti környezet sajátos viszonyai között érvényesülnek. Az egyes komrrfunista pártok feladata éppen abban áll, hogy tudják: -felkutatni, tanulmányozni, megkeresni, kitalálni, felismerni minden egyes országban a nemzeti sajátosságokat, a nemzeti szempontból jellegzetes mozzanatot .. : az egységes nemzetközi feladat konkrét megoldására ...«

Kádár János kötetének egyes anyagaiból nehéz lenne kiválasztani, melyik az, amelyik inkább foglalkozik az internacionalizmus és melyik a hazafiság kérdéseivel. Tudjuk: ez a két fogalom szorosan egybefügg, elválaszthatatlan egységei képez pártunk politikájában.

A párt megalakulásának 50. évfordulóján elmondott beszédében hangsúlyozta: -A történelmi tapasztalatok azt. bizonyítják, hogy a nemzeti és nemzetközi érdekeket ösz- sze lehet és össze kell egyeztetni. Semmiféle vélt vagy valóságos nemzeti érdeket nem lehet a nemzetközi érdek rovására érvényesíteni. Ha a szocialista közösség általános érdekét megsértjük, annak végső soron a nemzeti érdek is csak kárát látja.«

A nemzeti érdeknek és a szocialista internacionalizmusnak ez a határozott felfogása következetesen végighúzódik az egész köteten. Ez vonatkozik elsősorban a magyar—szovjet párt- és államközi kapcsolatokra, de a nemzetközi munkásmozgalomról elmondottakra is. Az internacionalizmus — ma című, tíz évvel ezelőtti cikkében írta Kádár János az azóta is sokat idézett sorokat: -Elveink és pártunk forradalmi tapasztalatai alapján valljuk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő ' viszony mindenkor a legfontosabb és legbiztosabb próbaköve volt minden politikai irányzatnak és mindenekelőtt a proletár internacionalizmusnak ... Mindenki, aki tudatos ellensége a munkáshatalomnak, a népi demokratikus államnak, a szocializmusnak, egyben szovjetellenes is; ilyenek természetesen az imperialisták, s nálunk itthon azok, akik visszasírják a kapitalistaföldesúri rendszert... Üjab- ban azonban akadtak a vi- 1 lágban olyan emberek, akik kommunistáknak mondják magukat, s közben szovjetellenesek. Mi azonban nem ismerünk szovjetellenes marxizmus—leninizmust, szovjetellenes internacionalizmust, szovjetellenes kommunizmust. Tudjuk, hogy ilyen a valóságban nincs.«

A tíz évvel ezelőtt a leghatározottabb formában megfogalmazott elvek ma is érvényesek, s ezek a gondolatok jellemzik a későbbiekben elmondott beszédeket, a 70-es években megírt cikkeket is.

Fontos része a kötetnek az a néhány cikk, amely a lenini örökség elemzésével, a lenini típusú párttal foglalkozik. Az MSZMP-t mint marxista—leninista típusú pártot jellemzik az alább

idézett szavak: -A párttal szemben követelmény, hogy a marxizmust élő tudományként kezelje, alkotó módon alkalmazza, ne silányítsa dogmává, mindig bátran nézzen szemb# az új helyzet új kérdéseivel, új feladataival, és találja meg azokra a marxista megoldást. A párt nem tudja betölteni küldetését, ha önmagába zárkózik, elszakad a tömegektől. Erejét a tömegekkel való szoros kapcsolata, összeforrottsága biztosítja.

Pártunk elutasít minden olyan nézetet, próbálkozást — bármilyen köntösben jelentkezzék is —, amely gyengítené a munkásosztály élcsapatát, annak politikai, eszmei egységét, a tömegekhez fűződő, állandó szoros kapcsolatát. Saját tapasztalataink is arra tanítanak, hogy sokrétű, bonyolult feladataival csak az a párt tud megbirkózni, amely hűséges a lenini tanításokhoz, tisztán megőrzi és alkotó módon alkalmazza a forradalmi elméletet, eszmeileg, politikailag egységes, fegyelmezett, a tömegekkel jó a kapcsolata, internacionalista politikát folytat.«

Végezetül, de nem utolsósorban a könyv még egy részleténe kell fölhívni a figyelmet. Kádár János kötetében helyet kapott nem egy interjú, amelyeket az évek során nyugati burzsoá és kommunista sajtószervek képviselőinek adott, s válaszai az elmúlt egy évben tett külföldi látogatásain rendezett sajtóértekezeleteken föltett kérdésekre. Nos, nem is arról van sző, hogy ezekben valami lényegesen különbözne az egyébként más formákban formulázott állásfoglalásoktól. Sokkal inkább ad azonban lehetőséget a közvetlen beszélgetések és rögtönzött válaszok olvasása arra, hogy megismerjük a nyilatkozó személyiségét, következetes gondolkodását, s azt, ami egy (jlÿen posztot betöltő politikusnál sem utolsó szempont, humorát, emberi szerénységét.

Tehát húsz év magyar és világtörténelem, s hozzá egy tapasztalt, képzett kommunista gondolatai a lenini elvekről, az internacionalista szolidaritás és a szocialista hazafiság kapcsolatairól, a magyar kommunisták történelmi tapasztalatairól. Ennyi van a kötetben, de valamivel mégiscsak több. Az írásokban tükröződik, megfogalmazódik az az immár húsz esztendős következetes kommunista politikai amelyet pártunk folytat, s az a tagadhatatlanul kiemelkedő szerep, amelyet ennek a politikának a formálásában és határozott végrehajtásában az írások szerzője, Kádár János, az MSZMP KB első titkára tölt be.

A. K.

József Attila

(Rumi Attila fafaragása)

Bertcze József

Gyári hajnal

Elvegyülök reggel a gyárba igyekvő tiszta tekintetű munlcások között.

Bátyám is itt viszi közöttük az álmát gyári őrhelyére, hol mindenki köszön. Gabonás-zsák helyett vállára nehezül kemény puska tusa, szíjával lehúzza.

Itt viszi m.alteros arcát s mészmarta kezét Szimola Mariska, a somogyi dundi lány, maszatos lakatos este a cinkosa konyhaajtó helyett presszókba nyitogat Álmot visznek büszkén messziről jött szemek, munka ritmusára földként öregszenek.

Van, aki boldogabb tegnap este óta, mosolya biztatóbb, s kedve nem csalóka.

Sárga villamosok lépcsőin repülnek, morogva köszönnek a gyárkapuőmek. Tisztakék overál a munkásruhájuk nagyanyjuk nadrágban nem ismerne rájuk. Még szeplőtlen arcuk szikrapörsenéses, csillagkamasz-lánnyá a szívük itt érett. Közéjük tartozom, felemel az érzés, enyém a szerszám is, amellyel dolgozom helyettünk a gépek hajolnak meg kétrét.

Enyém a kenyerük s a szalonna bürke, jóízű falat a megégett gyürke.

Érzem, enyémek ők — viccek derűjével, sós verejtékük lucskos tengerével, apáim a régi, morc inaslegények, holnap a szívükről majd versbe beszélnek.

Simonffy András

fi világnagy zsíros kenyér

Tízéves koromban isten akartam lenni. Persze, majd .ha megnövök. Jó lett volna mindenhatni. Titokban madarakat gyúrtam az udvar sarából, de madaraim nem szálltak fel. Még nem voltak egészen jó madarak.

Akkoriban gyúrta anyám

— az én gyermeki fantáziámban — a világnagy kenyeret.

— Mert aszály lesz —

— mondta apám. — Szűk esztendő.

Akkor hallottam először ezt a szót: aszály. ízlelgettem: aszály. ASZÁLY. A száj. Tettszett, mert bele- borzongtam. Többet jelentett, mint a szárazság cserepes patakmedrei, a forróság mozdulatlan tömbjei, a hőség lógó nyelvű kutyája, a kánikula zúzott színei. Aszály. Fehér sivatagban porlandó csontokat látok azóta is, ha kimondom. Vagy leírom. Sovány gebét is látok, csüggedten lógatja a fejét, döglődik. Nagyon szomorú a szeme.. Nem messze tőle csontszínfl kecske karóhoz kötve, kilátszanak a bordái. Ez az aszály.

Apám szerzett lisztet, ő tudja, honnan.

— Ezt aztán be kell osztanunk — mondta.

Akkor ötlötte ki anyám :

— Egyetlen nagy kenyeret sütök belőle, azt aztán ehetjük egész évben. — Meg is sütötte a világnagy kenyeret, dagasztotta három hétig, kelesztette kettőig, mire

Somogyi Néplap

Felszabadítók. Mílos Axman (Csehszlovákia) kisplasztikája

megdagadt, a széle elért a kiserdőig. Két talicska élesztőt tett bele. Három napig sütöttük, akkorára szépen megbámult a héja.

Egy kicsit mi magunk is megijedtünk, mekkora lett ez a • kenyér. Apám felmászott rá létrával, hát a késvágás árka majdnem olyan szélesre sült, mint a Tisza. — Na — mondta apám —, ebbe elférne még a Parlament is. Csak a kupolagomb ütné át a héját. Pedig a Parlamentről már én is tudtam, hogy nagyon nagy épület

— Ezt aztán ehetjük egész évben — mosolygott anyám. Nagyon büszke volt a világnagy kenyerére. Lehetett is. Hanem sehogyan sem tudtuk kiokoskodni, hogyan is szegjük meg ezt a menkő nagy kenyeret. Zsír is alig volt már a bödönben, igen vékonyan kellett kenni a bolti kenyérre is, hát még egy akkora szeletre, mint a Hősök tere vagy a Nagyrét!

Arról nem is beszélve, hogy én akkoriban három ilyen karéjjal is meg tudtam enni egy ültő helyben. Körülbelül oda, ahol Árpád vezér» lovas szobra áll, egy kis porpaprika is jutott. Ügy volt jó a zsíros kenyér, kevés sóval, paprikával. Nagyapám meg a serclijét szerette a kenyérnek, azt majszol- gatta a legszívesebben. Na, most aztán volt neki serclije! Be sem fért vele a kis kuckójába, csak két nap múlva, amikor a felét már megette. Már lehullott az első hó, mire az egészet sikerült elrágcsálnia. Igen kis- étkű volt ugyanis. A zsíradagjáról is lemondott a javunkra. — Neked kell nőnöd — mondta. — Nekem már nincs szükségem rá. — Hallgatag volt amúgy. Mindszentek tájékán anyám, szegény, elunta vágni a nagy szeleteket. Ha reggel ötkor elkezdte, lett dél, mire végzett négy-öt karéjjal. És hol volt még akkor a mosás, főzés, takarítás! Alaposan bele is fáradt a kenyérvágásba, mondhatnám, hogy sehogyan sem volt az praktikus.

Akkor találtuk ki — persze az ötlet apámé volt —, hogy beleesszük magunkat a világnagy kenyérbe. Először mindannyian egy helyen tépkedtük a kenyér belét, belemártogattuk a zsírba, megsóztuk, jóllaktunk nagyon. Meg is híztam egy kicsit, nem gondoltam többé bor- zongva a csotszínű kecskére. Mindannyian a kenyér belét szerettük. Csak nagyapám majszolgatta oldalt, a kenyér héját. Nem lehetett lebeszélni róla. Két hét sem telt el, s már annyira beettük magunkat, hogy eltűntünk a kenyérben. — Szegények vagyunk, de jól élünk — mondogatta apám. — Jó, hogy eszembe jutott ez a világnagy kenyér-dolog.

— Az én ötletem volt — sértődött meg anyám. — Én gyúrtam, én dagasztottam, én sütöttem, én szereztem hozzá két talicska élesztőt Ezen aztán elvitatkozgattak. Amúgy nem volt harag közöttük. Sőt, gyakran tréfálkoztunk is. Kitűnően lehetett bujócs- kát játszani, a kenyérgala- csinokból pedig szobrokat, játékokat gyúrtunk. De történt egyszer, hogy apám komolyan megharagudott valamiért, olyannyira, hogy külön járatot kezdett kienni magának. Nem telt bele két nap, s eltűnt a szemünk előL

— Majd \visszaeszi magát — nyugtatott meg anyám. — Mindig ilyen volt. — Később csakugyan, visszatért, de alighogy kibékültek, eltűnt megint. Mert nagyétkű voltam, én is külön járatokat ettem ki magamnak, anyám mesz- sze elmaradt mögöttem a maga kis alagútjával. Nagyapám meg valahol, kin: a széleken, ő már csak a héját szerette.

De az igazság az, hogy egy kicsit úntam már a dolgot Akarom mondani, nagyon úntam. Mintha sohasem akarna vége lenni ennek a világnagy zsíros kenyérnek. Már szikkadt is volt, egyre nehezbben lehetett előrehaladni benne.

Lett tavasz, mire elérkeztem a kenyér túlsó végére. Kirágtam magam: sehol senki. A táj is különös volt, idegen. Sohasem jártam még ott. Csenevész fákat láttam, az egyikhez egy csontszínű kecske volt kikötve. Később észrevettem a szomorú szemű gebét is, fogatlan ínyével tépdeste a fakósárga homok csenevész füveit.

Ügy egy hónap múlva előkerült apám. Nem szólt, le- roggyant mellém fáradtan. Anyám az ép vájatomban bukkant fel. Megöregedett Szemüveg ült az orrán, idegen lett az arca. Nagyapám eltűnt örökre.

— Most valami mást akarok enni — mondtam.

— Örülj neki, hogy ez van

— intett anyám. Már nem éreztem meggyőzőnek a szavait. — Senkinek sincs ekkora kenyere a környéken, igazán hálásak lehetünk a sorsnak. Még a következő télen is kitart. Pihenünk egy kicsit, és szépen visszaesz- szük magunkat.

így is tettünk, mert csak ezt tehettük.

Akkoriban már sejtettem, hogy nem leszek én isten.

Ha nagyra növök, akkor