Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

közhit 0(urnák,! êsokatlan módon ezúttal mondok köszönetét vala­mennyiünk nevében megemlékező soraikért, jókívánságai­kért. A karácsonyi ünnepek előtt és 1977 utolsó napjaiban — névre szólóan és lapunk nevét megtisztelve — sok száz borítékos és színes levelezőlap, névkártya és levél érkezett szerkesztőségünk címére. Hivatalos szervek, ve­zető testületek tagjai, vállalatok, intézmények, párt- és tömegszervezetek különböző beosztású vezetői, tisztségvi­selői és dolgozói, 65 OOO-es példányszámú lapunk sok-sok olvasója küldte el jókívánságait — s ezáltal figyelmessé­gét, megbecsülését — a Somogyi Néplap közösségének. Ismerősök és ismeretlen ismerősök, akikkel csak az új­ságban találkozunk, kívántak békés, boldog életet, mun­kasikereket, egészséget és erőt a további munkához. Kérem, ne vegyék zokon, de képtelenek lennénk névre szólóan válaszolni mindenkinek. Valamennyien örül­tünk megtisztelő figyelmességüknek. Engedjék meg. hogy találkozásaink színterén, e hasábokon mondjunk köszö­netét, viszonozva valamennyiük jókívánságát. Szeressék továbbra is lapunkat, a párt megyei lapját; segítsék mun­kánkat, hogy hitelesen és gyorsan tájékoztathassuk önöket, s gondolataikat — hivatásunkhoz híven — továbbíthassuk a vezető szerveknek, melyek a megye, az ország boldo­gulásáért tevékenykednek. Az új esztendőre sok sikert, békés, boldog életet, egészséget és sok örömet kívánok minden olvasónak a So­mogyi Néplap valamennyi dolgozója nevében. Tisztelettel: 3ái)óri He la .főszerkesztő Biztonságosabb, kényelmesebb utazás A MÁV 1978. évi tervei AZ HSZHPSOH OGY HEGYEI BIZOTTSÄG Á N AK U API A XXXIII. évfolyam, 307. szám. Szombat, 1977. december 31. Kétszáz gyereknek főznek Év végi számvetés Somogyszobon Több gyermeket kell étkeztetni — ezért bővítették a kony­A személyszállítás minősé­gének javítása, az árufuvaro­zási igények mind teljesebb kielégítése áll a MÁV 1978. évi tervének középpontjában. A vasúti közlekedés változat­lanul számol az utasforgalom — főleg a belföldi, rövid tá­vú utazások — csökkenésével, ugyanakkor az átlagos utazási távolságok, valamint a nem­zetközi és a hétvégi turisz­tikai utazások növekedésével. Ennek megfelelően 321 millió utas elszállítására készül föl. A személyforgalomban na­gyobb gondot fordítanak a szolgáltatások minőségére, a zsúfoltság csökkentésére, az utazási sebesség növelésére, valamint a menetrend betar­tásának és a kulturált utazás feltételemeik javítására. Arra törekednek, hogy a vasutat igénybe vevők gyorsabban, kényelmesebben érhessenek célhoz. Felülvizsgálják — és ahol szükséges —, bővítik a személypénztári szolgálatot, több figyelmet fordítanak az utastájékoztatásra, az ülőhe­lyek biztosítására. A népgazdaság terveivel összhangban az idei várható magas teljesítménynél is több, 134 millió tonna áru el- fuvarozását irányozták elő. Ezen túl fölkészülnek a több­let igények kielégítésére is; külön intézkedési tervben el­érendő feladatnak a 136 mil­lió tonnás teljesítményt tűz­ték ki. A feladatokhoz képest továbbra is szűkös kocsi­hiányt gazdálkodási és forga- lomszervezési intézkedések­kel — például a tehervonatok átlagos terhelésének 0,5 szá­zalékos növelésével, a kocsi- forduló-idő és az üres futások csökkentésével — igyekeznek enyhíteni. Az állóeszközfejlesztési terv összeállításánál alapvetően az V. ötéves tervben tételesen Mai tv-ajánlatunk Egri csillagok Ki ne olvasta volna kama- szos izgalommal az Egri csil­lagokat, Gárdonyi hires regé­nyét, amely most a ' szünidei matinéban ismét látható lesz a képernyőn? A kalandos történetet Várkonyi Zoltán vitte filmre 1968-ban — át­mentve, megőrizve benne a regény legszebb és legizgalma­sabb jeleneteit. A kezdő kép egyenesen idilli: a kis Cecey Éva kis ba­rátjával, Bornemissza Gergő­vel éppen a patakban fürdik, amikor a félszemű Jumurdzsák rájuk ijeszt... Hogyan ;ut vissza a török által ostromolt egri várba a fölcseperedett Gergely (Kovács István), ho­gyan találkozik ismét Cecey Évával (Vencel Vera), s ho­gyan harcol a török ellen a hős várkapitány, Dobó István (Sinkoints Imre)? — Kiderül a filmből, amelynek második, része vasárnap, január elsején 10.46-kor kerül a képernyőre. (A film I. részét ma 10 óra 'M perces kezdettel láthatjuk.) előírt korszerűsítési és jár­műbeszerzési programot vet­ték figyelembe. A rendelke­zésre álló 8,3 milliárd forint­nak több mint a felét — 4,3 milliárdot — a hálózat fej­lesztésére fordítják. Az ösz- szegből például 328 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek, s 537 csoportkitérőt cserélnek ki. A forgalomirányítás to­vábbi korszerűsítése érdeké­ben biztosítóberendezéssel látnak el újabb 13 állomást, 112 kilométer hosszban tér­közbiztosítót, 75 vasúti átjá­róban automata fénysorompót szerelnek föl. A járműállo­mány 70 villamos és dízel­mozdonnyal gyarapodik, eredményeként további egy százalékkal — 6,7 százalékra — csökkentik a gőzvontatás arányát. Az anyagi lehetősé­gektől függően, az igényekhez képest kevés, 134 személyko­csit és 1420 teherkocsit szerez be a MÁV. Az 1,2 milliárd forintos vállalati beruházást a vasútüzem fejlesztésére, a nehéz fizikai munka gépesí­tésére, valamint szociális és munkásvédelmi célokra for­dítják. (Tudósítónktól.) Modern vendéglátó egység­gel gazdagodott Lakócsa. A községben' — a megye négy délszláv falujának központjá­ban — a barcsi áfész tegnap adta .át az üzletet. A söntés, étterem es presszó, a raktárak és a szociális helyiségek — mindez 350 négyzetméteren — 4,2 millió forintba került. Terveit a Szövterv kapos­vári irodája készítette, az építést — alvállalkozókkal — Ev végén mindenütt leltárt készítenek. Erre vállalkozott a hét elején Sámóczi Ernő, a Somogyszobi Községi Közös Tanács elnöke is. Eiső helyen említette a konyha bővítését és korszerűsítését: most 200 ebédadagot főzhetnek az óvo­dának meg az iskolai napkö­zinek. A munkához 1975-ben fogtak hozzá, s az idén au­A Napsugár tervei Már november 30-án elérte 1977-re tervezett 21 millió fo­rintos nyereségét a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet, s teljesítette idei 165 millió 150 ezres termelési tervét Az év érdekessége a farmeren kí­vül az volt, hogy amíg ko­rábban Hollandiának, Fran­ciaországnak és Belgiumnak végeztek bérmunkát 1977-ben csupán a Német Szövetségi Köztársaságnak varrtak' szö­vet gyermekkabátokat síöl­tönyöket es ballonkabátokat Jövőre az ideinél jóval töb­bet: 200 milliós termelési ér­teket terveznek. Épp most küldték el Budapestre azt a négy esőkabátmodellt, ame­lyet szilveszterkor a különbö­ző színházakban rendezendő divatbemutatón szerepeltet­nek. Ez a négy modell lesz 1978 -»slágere*«. Nemcsak a nők számára készítenek azon­ban Csurgón esőkabátokat, hanem gyermekeknek is — ha a Graboplast gyárral sikere­sen végződnek a tárgyalások. Az elküldött modellek import alapanyagból készültek, de a szövetkezet szeretne áttérni a hazai előállítású alapanyagok I feldolgozására. a barcsi áfész házi brigádja végezte. A berendezés egy ré­szét a VOSZÉ szállította, más részét a brigád asztalosai ké­szítették. Központi fűtést is szereltek be. A cél az, hogy növeljék az étel- és üdítőital-forgalmat. Ezért itt bevezetik az egytál­étel készítését is. A korszerű üzletben külön­böző rendezvényeket is tart­hatnak majd. hát. gusztus elsején vették haszná­latba a létesítményt. Ez a konyha nemcsak szebb és-le- vegősebb» a réginél, hanem a teljesítménye is alaposan meg­nőtt, s így megfelel a három- csoportos körzeti óvoda meg az iskola bővített napközis létszámának ellátására. A sü­tés-főzéshez gázt használnak, így a szakácsnők munkája is könnyebb. Somogyszobon elég gyakori volt nyaranta a vízhiány, oly­kor fél napokra is »kimaradt« a vízszolgáltatás. Ez nemcsak Régóta panaszkodtak — megyénkben is — az ifjúsági klubok tagjai arra, hogy dö­cög a tevékenység, mert nem áll rendelkezésükre megfelelő mennyiségű és minőségű szemléltető eszköz, technikai fölszerelés, könyv, hanglemez, magnetofonszalag. Ezért hoz­ták létre nemrég Kaposváron, a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ­ban — az Állami Ifjúsági Bi­zottság anyagi támogatásával — a megyei klubellátó szol­gálatot. Am az ifjúsági klubok ne­hézségei nem szűntek meg, a szolgáltatásokat csak igen ke­vesen veszik igénybe. Vetítő­gépek és vásznak, politikai, szépirodalmi, zenei összeállí­tásokat tartalmazó I műsoros kazetták tucatjai hevernek a raktárban, fölhasználatlanul, s hasonló sorra jutottak a kü­Bővitik a Rákospalotai Bőr­és Műanyágfeldolgozó Vállalat marcali gyárát. Az új üzem­ház tervei már készülnek a Somogy megyei Tervező Vál­lalatnál. Kétszintes épületet emelnek jövőre: itt végzik majd — az eddigieknél ked­vezőbb körülmények között — a termelést. A kivitelezést a Tanép vállalta. A jövő év nyarán k hdik és előrelátható­lag 1979-ben fejezik be a munkát. Az épület költségeire 10—11 millió forintot tervez­tek. Az új üzemépületbe már most — folyamatosan, ütem­terv szerint — érkeznek a gé­pek. Nyolcmillióba kerül a technológiai rekonstrukció, s a jövő év végéig 4,7 millió Ion at értékű korszerű gépet, a háztartásokban okozott bosz- szúságot, hanem a tsz tehené­szeti telepén is. Emiatt is sür­gették újabb víznyerőhely lé­tesítését. Az idén elkészült a mélyfúrású kút. A mintegy félmillió forintos költséghez a tanácson kívül hozzájárult a tsz, az áfész, a tejipari válla­lat, a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet, sőt még a Buda­pesti Göngyölegellátó Vállalat is. Jövőre következik a vízve­zeték-hálózat bekötése, s ezzel egy régi, sok gondot okozó probléma szűnik meg. lönbözö »forgatókönyvek*, kiállítási anyagok is. Előadók közvetítésére hi­vatott iroda is működik az ifjúsági házban, de a tevé­kenységét szintén kevesen igénylik. A Rippl-Rónai Mú­zeum és a megyei levéltár dolgozói történelmi, honisme­reti, népművészeti előadáso­kat ajánlottak föl az ifjúsági kluboknak — csakhogy a köz­vetítő irodához alig érkezik igénylés. Hasonló a helyzet a vetített képes útibeszámolók­kal, a tapasztalatcsere előse­gítésére alapított módszertár­ral kapcsolatban is... Nem értjük, miért. Az Ál­lami Ifjúsági Bizottság jövőre ismét ötvenezer forinttal já­rul hozzá a klubellátó szolgá­lat bővítéséhez. Vajon ez is kidobott pénz lesz? berendezést szállítanak. Ezek­ből már az idén kicsomagol­hattak s munkába állíthattak néhányat. December óta dol­gozik néhány nyugatnémet gyártmányú Adler tűzőgép, i Ezt a munkafolyapiatot a jö- | vőben teljesen. az Adlerek végzik. Érkezett két olasz Sa- gitta szélbehajtó is; ezek fél­automaták. Várnak még egyéb tőkés- és szocialista import­gépet is, s néhány magyar gyártmányút szintén beszerel­nek majd. Marcaliban arra számítanak, hogy 1930-ban már teljes gőz­zel megindulhat a munka az új üzemépületben. Ehhez iga­zítják terveiket is; két év mái­val félmillió női divattáskát varrnak a gyárban. vnuíA fonok Rosszmájúság Az egyik pesti színház művésznője új, fényűzően berendezett fürdőszobát csináltatott. Mikor a für­dőszoba elkészült, meghív­ta két pályatársnőjét, hogy nekik is megmutassa. Mikor már megtekintel- ték, és jönnek lefelé a lépcsőn, azt mondja az egyik : — Micsoda luxus ! Meg­figyeltem, hogy a mosdón nyolc fogkefe volt. — Igen — felelte a má­sik —, minden fogára egy. Dögös félelem A papucshős éjjel későn jön haza, és kopog az ab­lakon. — Lajos, te vagy az? — szól ki az asszony. — Félek, hogy én — mondja Lajos. Megszokta — Nem zavarta a sok keresztkérdés? — kérdi az ügyvéd a védencétől. — Egyáltalán nem. Már tíz éve vagyok nős, min­den kérdéshez hozzászok­tam! Barátnők Két barátnő találkozik: — Egy éve láttalak! El­váltál a férjedtől? . — Nem. — Pedig - tavaly, amikor utoljára találkoztunk, igencsak fogadkoztál. — Tudod, rájöttem:nem tudok nélküle élni. — Értelek... Azóta az élet nagyon megdrágult! Válóper Egy ügyvédtől hallottuk válóperes tárgyaláson : — A közös vagyon a következőkből áll: í.) ab­ból, amit a férj megkere­sett és 2.) abból, amit az asszony nem költött el. Dósnőnél Egy fiatalember elmegy a jósnőhöz, aki a követke­zőket mondja neki: — ön sok pénznek néz elébe, és a betegségeket még csak hírből sem fog­ja ismerni. — De kérem — szól a fiatalember —; ez rám nézve nem örvendetes. — Miért? — Mert orvostanhallga­tó vagyok. Bánkódós Kovácsné nyaralásából 1 hazatérve, megkérdi kis- í fiától : — Bánkódott sokat a papa mikor elutaztam? — Eleinte nem, hanem most az utolsó napokban igen odavolt szegény. Sussgiß Rfép&ip AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő ; JÁVORI BÉLA Főszerkesztö-h. ! Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné) Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadia a Somogy megyei Lapkiadí Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándoi utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza : Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postás kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 2fl Ft. Index: 25 96"» ISSN 0133—0608. Készölt a Somogy megyei Nyom­daipari vállalat kaposvári -üzemé- ben. Kaposvár, Május 1. u. Felelős vezető: **£*a* 3ela igazai*, Űj köztéri szobrok A tavasszal felállítandó köztéri szobrokon dolgoznak már a kőszobrászok a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat Népsta­dion úti műtermében. Képünkön: Kligl Sándor szobrász­művész alkotása, a »Tanyasi diákok*. íMTl-fotó — Soós Lajos felv.j Új vendéglátóüzlet Lakócsán Miért nem veszik igénybe \ L. A. • • Uzemház épül Marcaliban Már érkeznek a gépek

Next

/
Oldalképek
Tartalom