Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

Öles címekben idézik Szadat nyilatkozatát Mélységes csalódás Kairóban Dajan kijelentése „riadalmat keltett" A három vezető kairói lap — az A1 Ahram, az A1 Akh- bar és az A1 Gumhurija — péntek reggeli kiadásában öles címekben idézett Szadat csütörtöki nyilatkozatából, amely­ben az egyiptomi elnök mélységes csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Carter helyeslőén nyilatkozott a Cisz- jordániával és a gazai övezettel kapcsolatos Begin-javaala­I Várakozás és valóság A tőkés világgazdaság az új év köszübén Harc a tárcákért Soares után tehát ismét Soares. Kormány alakításra ismét a szocialista párt főtit­kára kapott megbízást Por­tugáliában — ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a válság megoldódott. Ellen­kezőleg: mintha most kez­dődnék! Már Edites államfő beje­lentése heves felháborodást váltott ki. A jobboldali szo­ciáldemokrata párt szóvivője ugyanis közölte: az elnök döntését velük senki nem vi­tatta meg. Soares azóta is­mételten kijelentette: szó sem lehet koalíciós kabinet­ről. Legföljebb annyiban módosulhat a leendő kabinet a korábbi szocialista párti kormányhoz képest, hogy a PSZP politikusain kívül úgy­nevezett személyiségeket is számításba vesznek a mi­niszteri kinevezéseknél... Ebből azután máris éles vita kerekedett a portugál jobboldal két pártja között. A CDS berkeiben nem csi­náltak titkot belőle, hogy Soares elképzelése kivívta tetszésüket: szerintük ez a formula »ideális az új kor­mány megalakítása szem­pontjából«. A Demokrata Szociális Centrummal szem­ben a szociáldemokraták az elutasítás álláspontjára he­lyezkedtek. Ok ugyanis a két jobboldali párt, az övék és a CDS koalíciójában látják az egyetlen kivezető utat, s ezt a megoldást a CDS — úgy­mond — elárulta. A baloldal legerősebb pártja, a Portugál Kommu­nista Párt, mindenfajta jobboldali kalandtól szeretné megóvni az országot, és is­mételten fölajánlotta a két munkáspárt koalíciójánálá megalakítását. Ezt viszont Soares elutasította. Alvaro Cunhal pártját azonban mégsem lehet kirekeszten* a kabinetből, noha Soares lát­szólag erre törekszik. Míg ugyanis saját pártján kívül a CDS-nek is hajlandó vala­mely személyiségen, vagy személyiségeken keresztül közvetve tárcát juttatni, a kommunisták legföljebb ál­lamtitkári tisztséggel kellene, hogy beérjék. Soares tehát « megbízást megkapta ugyan az új kabi­net megalakítására, de ezzel a lisszaboni válság tovább éleződött. Heves összecsapás várható a szocialisták és a kommunisták, Soares pártja és a jobboldali ellenzék kö­zött. Eddig csupán egyetlen halvány biztató jel mutat­kozik: a jobboldal egysége fölbomlott A tárcákért foly­tatott ádáz küzdelem viszont most kezdődik. És — a je­lekből ítélve — még jó ideig tartani fog Lisszabonban. tőkről. Mindhárom lap kiemeli : »Szadat elutasítja Carternek a palesztin állam létrehozásá­val kapcsolatos negatív állás­pontját;«. Az A1 Ahram Car- ternek a Begin-tervről alko­tott pozitív megítélését és az egyiptomi elnök erre való reagálását Szadat mellett szó­ló érvnek tekinti, mint amely fölmenti az egyiptomi állam­főt az Izraellel szemben álló arab állomok részéről őt érő vádak alól. «-Szadat — írja az A1 Ah­ram — nem tudta leplezni a Carter-nyilatkozat miatti csa­lódottságát, s ez világosan bi­zonyítja: mennyire hamisak azok a vádak, melyek szerint Szadat az Izraellel való kü­lönbékére törekednék«. A nyugatnémet kormány a jövő esztendőben is mindent megtesz annak érdekében., hogy — mindenekelőtt Euró­pában — a béke tovább erő­södjék — jelentette ki új­évi ✓ üzenetében Helmut Schmidt, az NSZK kancellár­ja. A kormányfői üzenet szerint 1978 »nem lesz könnyű év« a nyugati világgazdaságot súj­tó recesszió — jóllehet az NSZK a szövetségeseinél jobb mérleget könyvelhet el — jövőre is folytatódik. Schmidt szerint »az utóbbi hetek heves valutapolitikai fejleményei ugyanazt mutat­Néhány Jannár 16. — Külföldi zsoldosok egy csoportja agressziót követett el a Benin Népi Köztársaság el­len. A Cotonou repülőterén lezaj­lott zsoldostámadást rövid idő alatt leverték- (1) Március 4. — Rendkívül pusz­tító földrengés pattant ki Romá­niában. A 7,2 fok erősségű ter­mészeti katasztrófa súlyos áldo­zatokat követelt. Meghalt 1570 ember, 11 300 megsérült, 32 900 la­kás vált romhalmazzá, 763 üzem­ben keletkeztek súlyos károk. Az anyagi kár meghaladja a 10 mil­liárd lejt. (2) Március 2T. — A Kanári-szige­tekhez (Sp.j tartozó Tenerife-szi- geten a légi közlekedés történeté­nek legnagyobb katasztrófája tör­tént. Egy amerikai és egy holland repülőgép összeütközése következ­tében több mint 600 ember vesz­tette életét. (3) Április 1- — Közigazgatási vál­tozások történtek hazánkban. Mar­cali, Bonyhád, Dunakeszi és Sik­lós városi rangra emelkedett. A községösszevonások, névváltozá­sok, városkörnyékek létrehozása az adminisztráció egyszerűsítését szolgálta. (4) Hermann Eilts, az Egyesült Államok kairói nagykövete, csütörtökön eljuttatta Ibra­him Kamel egyiptomi külügy­miniszterhez az izraeli parla­ment által jóváhagyott Be- gin-tervet. Ez bizonyos rész­letekben eltér azoktól a ja­vaslatoktól, amelyeket Begin a karácsonyi iszmailiai talál­kozón előterjesztett. Az elté­rések azonban nem érintik a terv lényegét, s olyan jelen­téktelenek, hogy módosítások­nak sem nevezhetők — je­lentették ki a kormányhoz közelálló körökben. Az egyip­tomi külügyminiszter egyéb­ként később újból leszögezte, hogy Egyiptom változatlanul ragaszkodik az izraeli csapa­tok maradéktalan kivonásá­ják, hogy a márka világszer­te nagy bizalomnak örvend, ez azonban számos — sémákkal meg nem oldható — problé­ma elé állítja az országot Az NSZK első számú belső problémája változatlanul a makacsul magas munkanélkü­liség. A kormányfő szerint ezt a kérdést »csupán lépésről lé­pésre, nagy nehézségek árán« sikerülhet hosszú távon meg­oldani. Felszólította a nagy- vállalkozókat a szakszerveze­tek és mindenekelőtt a fo­gyasztók millióit arra, hogy támogassák a kormány erőfe­szítéseit az infláció és a mun­kanélküliség ellen folytatott kettes harcában. Május 27. — Angolában ellenfor­radalmi államcsinykísérletet hiú­sítottak meg. (5) Június 27. — A Francia Afar és Issza Terület Dzsibuti Köztársaság néven függetlenné vált. Az új állam Afrika 49. független orszá­ga, területe 21 783 négyzetkilomé­ter, lakóinak száma 1S7 ezer. <6) Június 30. — Hivatalosan felosz­lott a Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete, a SEATO. A katonái tömböt 1954-ben az Egyesült Ál­lamok javaslatára, a délkelet­ázsiai országok fetszabadUő moz­galmai ellen hozták létre. (7) Július 5. — Pakisztánban a had­sereg vértelen puccsal megfosztot­ta hatalmától Ali Bhutto minisz­terelnököt. (8) Július 1». — A szocialista Viet­namot 149. tagállamként fölvették az ENSZ-be. Az ország területe 332 559 négyzetkilométer, lakóinak száma 54 millió. (91 Július 21. — Fegyveres konflik­tus robbant ki Egyiptom és Líbia között. Egyiptomi katonai egysé­gek léptek líbiai területre, s a légierő líbiai iskolákat, kórháza­kat bombázott. (101 Július 23. — Szomália — a nyu- gat-szomálíai fegyveresek támoga­tására — támadást Intézett Etió­pia ellen. Hamarosan elfoglalta az ásványi kincsekben gazdag Oga- dent, amely Etiópia kb. 650 ezer négyzetkilométernyi területe. (111 Szeptember 7. — Aláírták a Pa­nama-csatorna státuszáról szóló új szerződést, s a csatorna sem­legességéről és használatáról szó­ló okmányt. Eszerint Panama 2000- ig fokozatosan megszerzi a fenn­hatóságot az amerikai kézen levő vili Út fölött. (12) hoz és egy palesztin állam létrehozásához. Szadat elnök csütörtökön több arab és nyugat-európai államfőhöz személyes üzene­tet intézett a közel-keleti helyzetről. Mint a Mena je­lentette: a címzettek között van Szaúd-Arábia, Marokkó. Szudán, Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Tu­nézia, Jordánia, Szomália, Franciaország, Nagy-Britan- nia, Ausztria, Belgium, Irán és Románia államfője. Az AP újabb részleteket közöl az izraeli parlament szerdai vitájáról. Mint írja: ennek során Dajan külügymi­niszter a hadsereg bevetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a Begin-terv értel­mében közigazgatási autonó­miában részesült ciszjordániai palesztinok harcot indítaná­nak saját önálló államuk megalapításáért. Dajan dü­hödt és éles kijelentése a vi­ta tizenegyedik órájában hangzott el. Izrael — jelentette ki a külügyminiszter — önkor­mányzatot és lehetőséget biz­tosít a palesztinoknak arra, hogy válasszanak jordániai vagy izraeli állampolgárság között Amennyiben Izrael ezt nem tenné meg, fennállna an- ríak lehetősége, hogy a cisz­jordániai lakosság egy része egy szép napon kikiáltja a független palesztin államot, s ezt — mondta — nem szabad megengedni, »fegyveres erő­vel« kell megakadályozni. Dajan kijelentése »riadal­mat keltett« a képviselők kö­rében, és megváltoztatta a szavazatok arányát, mivel öt képviselő, aki korábban a Begin-terv mellett akart sza­vazni, a történtek után tar­tózkodott Ugyanakkor a terv két ellenzője »igenre« változ­tatta véleményét; így alakult ki a 64 »igen«, 8 »nem« és a 40 tartózkodás szavazati aránya. (MTI) Október 4. — Belládban meg­kezdődött a nagyköveti szintű eu­rópai biztonsági és együttműkö­dési találkozó. 32 európai ország mellett az Egyesült Államok és Kanada képviselői is részt vesz­nek a konferencián. Október 7. — Törvénybe iktat­ták az új szovjet alkotmányt, amely összefoglalja az emberiség legnagyobb társadalmi forradal­mában született össznépi hatalom­nak a béke, a munka, a jólét, a tényleges jogegyenlőség, a szocia­lista demokrácia világában hat évtizede elért korszakos vívmá­nyait és a továbbhaladás távlata­it. (14) November 7. — Moszkvában megünnepelték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor- , dulóját. (15) November 19. — Anvar Szadat, egyiptomi elnök Izraelbe utazott, (16) November 29. — Jugoszláviában átadták a 929 km hosszú Duna— Tisza—Duna-csatornahálózatot. A csatornarendszer, mely az ország legnagyobb vlzgazdasági létesít­ménye, 30 évig épült és 13 mil­liárd új dinárba került. (17) December L — Megkezdte mun­káját az IWPLA L kongresszusa, amelyen a népi felszabaditási mozgalom MPLA Munkapárt né­ven marxista—leninista párttá ala­kult. (18) December 9. — Barcelonában, az autonom katalán kormány székhelyén, 12 miniszter letette a hüségesküt a Generáli tás vezető­jének. (19) ________________ H a visszapillantunk az 1976 végén készült tőkés konjuktú- ra előrejelzésekre, melyeket a különböző tudományos intéze­tek, nagyvállalatok és bankok készítettek az 1977. évi vár­ható gazdasági fejlődésre, azt tapasztaljuk, hogy óriási sza­kadék van a várakozás és a valóság között; a tőkés vi­lággazdaságban nem követke­zett be a megélénkülés, amely­re bizton számítottak. Ezt az optimista várakozást annak idején több tény tá­masztotta alá: az USA gazda­ságának növekvő dinamizmu­sa 1976-ban, az NSZK és Ja­pán kilábalása a válságból, az infláció némi lassulása, sőt egyes országokban a munka- nélküliség csökkenése. A té­nyek értékelése azonban túl­zottnak bizonyult, és nem vet­ték számításba, hogy a fő aránytalanságokban 1976-ban még nem következett be szá­mottevő változás. Ezek: a nemzetközi fizetési mérlegek nagyfokú kiegyensúlyozatlan­sága, a fizetőképes kereslet különösen a nemzetei árupia­con általában alatta maradt kínálatnak, és így elmaradt a beruházási piac fellendülé­se is. A tőkés államok kon- junktúraélénkítő rendszabályai nem adtaik elegendő »vérát­ömlesztést« a stagnáló piacok­nak. A szakértők már 1977 kö­zepe táján hangot váltva a mérsékelt fejlődés hirdetőivé lettek. Az OECD-országok szakértői 1976 végén 5—5,2 százalékos gazdasági növeke­dést feltételeztek 1977-re a szervezethez tartozó országok­ban (azaz a fejlett tőkés or­szágokban). Az év közepén ez a szám 4,5 százalékra módo­sult, az év végére pedig már úgy vélték, hogy nem lesz több mint 3,5 százalék. A munkanélküliség aránya 1977- ben a várakozástól eltérően 5,2 százalékról 5,8 százalékra nőtt. Az USA-ban a gazdasági fejlődés lendülete 1977 első félévében kedvező volt, az év második felében azonban visszaesett — a remények ösz- szeomlottak. Az amerikai gyáriparosok 70 százaléka azt állítja, hogy 1978-ban a fejlő­dés még kedvezőtlenebb lesz, és nem éri el az évi 4,2 szá­zalékot. Az USA-ban a Carter által meghirdetett energiatakaré­kossági program és adócsök­kentési elképzelések nehezen ^valósulnak meg. Ennek követ­keztében a kormány törekvé­sei és a gazdasági élet irá­nyai egymástól egyre jobban elválnak. Ezt bizonyítja, hogy az értéktőzsdén a pangás je­lei észlelhetők, hogy a kamat­lábak növekedése mellett a beruházási kedv nem kielégí­tő. Az NSZK-t viszonylag ke­vésbé érintették az 1974. és 1975. évi válsághullámok, mint a többi (fejlett tőkés országot. Az 1977-re előirányzott 5—6 százalékos gazdasági növeke­dés várhatóan mégsem lesz 3 százaléknál magasabb. A gaz­dasági élet felhajtó ereje a külkereskedelem, amely 1977- ben is óriási aktívumot hozott az országnak, kb. 18—19 mil­liárd dollárt. Az NSZK-ra — mindenek­előtt az USA részéről — óriá­si nyomás nehezedik. Arra kí­vánják rávenni, hogy »pörges­se« fel a belső gazdasági kon- juktúrát is, és ezzel mérsékel­je az exportexpanziót, illetve nagyobb importkeresletet tá­masszon. Japán is hamar túljutott a gazdasági válság okozta sokk állapotán, de nem nyerte visz- sza a fejlődés korábbi lendü­letét, csupán a külkereskede­lemben ért el kiemelkedő si­kereket 1977-ben. A japán ak­tívum várhatóan 13—14 mil­liárd dollár lesz. Franciaországban » deflá­ciós politika a gazdasági nö­vekedés helyett a gazdasági egyensúly helyreállítását tart­ja napirenden. Anglia és Olaszország még mindig a fejlett tőkés orszá­gok két leggyengébb pozíció­ban levő állama. Ha nem is egyforma mértékben, de 1977- ben is a külföldi hitelek adta »vitamin« pumpált életerőt az angol és az olasz gazdaságok­ba. Az 1978. évi gazdasági ki­látások nagymértékben befo­lyásolja az a tény, hogy az OPEC legutóbbi Caracasban lezajlott értekezletén a nyers­olaj árát nem emelték fel, pontosabban fél évre »befa­gyasztották« a jelenlegi árat. Ez nemcsak az USA külke­reskedelmi mérlege, hanem a nemzetközi inflációs folyamat szempontjából is nagy jelen­tőségű, mert valószínűleg las­sítja az általános áremelkedé­si tendenciát, és segítheti a beruházási kedv megélénkíté- set is. A prognózisok szerint 1978- ban is folytatódik a viszonylag lassú, ellentmondásokkal ter­hes fejlődés. Várható, hogy a tőkés kormányok további pro­tekcionista intézkedéseket hoz­nak, melyek a belső piacokon a kereslet élénkülését eredmé­nyezhetik. A kormányokra nyomasztóan hat a munka- nélküliség magas szintje. Ép­pen ezért valószínűleg azok az erők kerekednek felül, amelyek különböző közmun­kák révén a gazdasági-szociá­lis gond enyhítését szorgal­mazzák. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Kanizsa Domas Áruház leltár miatt 1978. fanuár 2-től 8-ig zárva tart Nyitás: január 9-én. DOMUS ÁRUHÁZ, NAGYKANIZSA (17164) W. I. A Somogy megyei Tanács Kórház—Rendelőintézet főigazgató főorvosa pályázatot hirdet az intézmény zselickislaki célgazdaságánál levő vezető könyvelőt állás betöltésére. Pályázhatnak felsőfokú, esetleg középfokú KÁLÁSZ-szal rendelkezők. \ (17114) Középiskolai végzettséggel, több éves kereskedelmi gyakorlattal és saját gépkocsival rendelkező férfi munkaerőt (egy fő) 30—35 éves korig ÜZLETSZERZŐI MUNKAKÖRBE fölvesz a FŰSZERT BARCSI FIÓKJA. Jelentkezni lehet a Fúszért barcsi fiókjánál. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. (17062) Schmidt újévi üzenete esemény 1977-ben n

Next

/
Oldalképek
Tartalom