Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-30 / 306. szám
, 'Diizidt Szadtujd&LÍql Vanlca János abai lakos 1977. december 17-én megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom. A szemét elhelyezésének és szállításának problémáival korábban, már a levél megjelenése előtt foglalkoztunk. Tanácsrendelettel meghatároztuk a szemétlerakóhelyei, és kimondtuk, hogy az ingatlantulajdonosok telkén keletkezett háztartási és egyéb szemét elszállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. A tanácsrendeletet falugyűléseken és más rendezvényeken ismertettük a lakossággal, a tanács hirdetőtáblájára is kifüggesztettük. A tanácsrendelet meghozatala előtt és azt követően is gondoskodtunk az üdülőterületeken levő háztartási szeméi — heti három alkalommal való — elszállításáról, a központi szemétgyűjtő helyre. Az üdülőtulajdonosok többsége igénybe vette ezt a szolgáltatásunkat, melyet a jövőben is biztosítunk. Kérjük 'az üdülőtulajdonosokat, az eddigi gyakorlatnak megfelelően tegyék ki a szemetet, hogy mi elszállít- íathassuk. Az építésből visszamaradó hulladék elszállítását nem tudjuk vállalni. Kérjük a lakosságot, hogy a rendelet megszegőit szíveskedjenek bejelenteni, hogy ellenük eljárhassunk. Tisztelettel: 'öuká/t Sána-j tanácselnök Igái Községi Közös Tanacs V. B. Tisztelt ^Szerkesztőség! A Somogyi Néplap 1977. december 13-i számában.megjelent Horváth Ferenc kaposvári lakos panasza, aki télikabátjának festése miatt reklamált. A panaszt felülvizsgálva megállapítottam, hogy reklamációja jogos volt. A határidő csúszását az őszi hónapokban összegyűlt soi: mun- Im és a betegségekből adódó létszámhiány okozta. A panaszos a kabátját már a levél megjelenésével egyidöben készen átvehette. Tisztelettel: ^.t/enettr 0.gula főművezető Somogy megyei Patyolat vállalat VHlá minta rj t* QÉiszoloáló benzinkút Kaposváron XXXIII. évfolyam, 306. szám. Péntek, 1971. december 30. Ingatlanok, használt gépkocsik, telekkönyvek Uj illetékjogszabályok Jó néhány illetékjogszabály megváltozik 1978. január 1-től. A lakosságot a legszélesebb körben azok érintik, amelyek az ingatlanforgalommal. a használt gépkocsi tulajdonjogának megváltoztatásával és a földnyilvántartással, közismertebben a telekkönyvi eljárással kapcsolatosak. Magántulajdonban levő lakások cseréje esetén az illetéket eddig a nagyobb értékű lakás alapján állapították meg. Január 1-től ez megváltozik: az elcserélt ingatlanok forgalmi értékének kü’önbő- zete lesz az illeték aiaoja Hangsúlyozni kei! : ez a szabály csak a lakástulajdon egymás közti cseréje esetén irányadó. Az új rendelkezés célja az i’yen cserék elősegítése, illetve az, hogy nagy összegű illeték ne gátolja a lakáscseréket. ■ Ugyancsak az ingatlanok forgalmával összefüggő új szabály az is. hogy üdülő.t. üdülőtelkek adásvétele esetér. az illeték kulcsa egységesen 20 százalék. (Eddig a megállapított érték 17—2.7 százaléka VC'lu.) , Egyre több embert érint a hasznúit gépkocsik forgalma. Változatlanul megmarad a köbcentiméterenként 2 tori ni 50 filléres Illetékfizetés! kötelezettség, ám új rendelkezés: hogy ha magánszemély értékesíti személygépkocsiját, amelyet egy éven belül újonnan vásárolt valamelyik erre a célra kijelölt vállalattól, akkor 10 százalékos okirati illetéket kell flzetn’e. Az illeték alapja a felek által megálla- pííotlf vételár, vagv a személygépkocsi újkocsi értéke és a vételár közül az. amelyik magasabb összeg. Ez a rende, kezes a korábbinál szigorúbb. Célja a spekulációs tőrei,\ esek visszaszorítása, a ír.unka nélkül szerzett jövedelmek egy részének elvonása. £ ;/s.’e: dob lesz a telelc- x .J.:i éjjé ■ás is. A jogsza- .ú. á.tc .ás lény égé: a szer- zöúóseic bemutatása után a telekkönyvi eljárást az illetékhivatalok kezdeményezik a ”;31 ii 'ivata libái. [gy a». f'V.ék-•eil. .etéi2 UlÚii 1X7. Ü 4"- 'ekne.1 nem kei! hossz a da 3 más atár járásra vállai sózniuk. mer4 a földhív álatok az erede.i s/.e - oiést és a telekkönyvi végzést megküldik nekik. Több olyan új rende'kérés van még, amely a lakosság széles körét érinii. Érdemes ezekről előre tájékozódni. A Somogy megyei Illetékhivatal telefonon çs személyesen is készségesen ad felvilágosítást. önkiszolgáló rendszerűvé alakították át Kaposváron a Füredi úti benzinkutat. Rammer Istvántól, az Afor tájegységi központjának vezetőjétől kérdeztük: — Miért? — Azt. várjuk ettől az intézkedéstől, hogy gyorsabb lesz a tankolás, csökken a várakozási idő. — A kútkezelők ezentúl csak a pénzt veszik át? — Ezentúl is ugyanannyi kezelő dolgozik a kútnál, mint eddig. Ha az autós megérkezik, ahhoz a töltőoszlophoz áll, amelyik épp üres. Tankol, fizet, és távozik. Nem kell várni, hogy sorra kerüljön. Ha a gépkocsivezető nem kíván kiszállni a kocsiból, a kútkezelők ezentúl is kiszolgálják. Akkor azonban meg kell várnia, míg sorra kerül. Az eh- ső napokban nem számítunk többre, csak arra. hogy minden második gépkocsinál tankol a vezető. Később — másutt szerzett tapasztalatunk ez — emelkedik az önkiszolgálást igénybe vevő autósok száma. — Ez az első önkiszolgáló benzinkút a megyében.. Lesz több is? — Jövőre még egyet tervezünk. Ha elkészül az igali töltőállomás, már a megnyitás után ilyen rendszerben üzemeltetjük. Várhatóan 1980- ban állítunk át több kutat önkiszolgáló rendszerűvé. Dr. K. I. Tv-jegyzet azonban a jelentős tévészemé- lyiség új arcát volt képes fölvillantani. Közben már pergett a 2. műsorban Esztergályos Károly filmje: Nyina Kosztyerina naplója. Nem tudjuk, mit vesztettünk, hiszen csak az utolsó öt percet láthattuk. Majd gyors kapcsolás: az 1. műsorban már a külpolitikai újságírók foglalták össze az év eseményeit. Ha mesei hanguiattal kezdtük, fejezzük is azzal: az a bizonyos lány hozott is ajándékot a királyinak, meg nem is... Tragikus baleset a nedves úton Szerdán este tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt Rinyaszéntkirály és Cörgeteg között. A 47 éves Druskóci József nagyatádi gépkocsivezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette teherautóját; hirtelen fékezés ■ következtében átcsúszott az úttest bal oldalára, és ott összeütközött egy szembejövő Wartburggal, amelyet a 34 éves rinyászent- királyi Németh Ferenc vezetett, Mindkét jármű az árokba borult, s Németh Ferenc olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az anyagi kár 60 ezer forint. Druskóci Józsefet a rendőrség őrizetbe vette; a vizsgálat még tart. Somogyaracs és Babócsa között a nedves úttesten megcsúszott Ladájával a 23 éves Győrvári Imre komiósdi vízvezeték-szerelő. majd az árokba hajtott és egy fának ütközött. Az autó- utasa, a 37 éves Péter Géza babócsai olajbányász könnyebben megsérült, az anyagi kár 30 ezer forint. Az ügyben tart a vizsgálat. Csorna és Attala között ittasan át akart menni az úttesten a 28 éves König György attalai szerelő, és egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi elütötte. A fiatalember könnyebben megsérült, szabálysértési eljárást indítanak ellene. Lábod és Vadaspuszta között hirtelen fékezett egy pótkocsis teherautóval a 47 éves sántosi Vajda István gépkocsivezető. A pótkocsi átutazott az út bal oldalára, s ott összeütközött a 32 éves, kaposvári Kosa Károly vezette teherautóval. A baleset következtében Kosa ikönnyeb- ben megsérült, az anyagi kár 25 ezer forint.. Vajda István ellen szabálysértési eljárást indítanak. A tévékészüíék egyszer olyan, mint a lyukas tarisznya, máskor meg mint a bő- ségszarú. Karácsonykor úgy éreztem : noha igyekeztek megtömni a »-tarisznyát*, útközben mégis minden kipotyogott belőle. Most pedig egy »szürke* műsornapon, szerdán egyszerre kétfelől ömlött ránk az érdekes műsorok özöne. Két csatornán kergették egymást a nézőt előre kíváncsivá tevő produkciók. Ide-oda kapcsoltunk, de így is elkéstünk egy-egy fontosnak vélt műsorról. Kisfiúk és nagyfiúk és más történetek címmel Vámos Miklós fiatal író noveilafüzérét sugározták az 1. adásban. Mintha Vámosnak találták volna ki ezt a műfajt: rövid, megrázó kis epizódok sora — Örkényi gomddal kimunkálva — állt össze egységes élrnény- nyé bennünk. Vámost olyan benyomások érték gyerekkorában, amelyek meghatározóak lehettek. Akárcsak bennünk. Mintha a saját gyerekkorunk kibeszélve kompenzálható negatív élményeit láttuk volna viszont. Természetesen nem mindegyik rövid történet érte el a legjobbak szintjét, ám Varkonyi Gábor rendező a példátlanul jó gyerekszínész- váiasztással feledtetni tudta ezt A sikerhez a »nagyfiúk* közül alaposan hozzájárult Rajhona Ádám is, aki családlátogató főmérnököt játszott. Csak most döbbenhettünk rá: színpadon még nem is láttuk kosztüm nélküli, mai emberként! Egy tévéjegyzet is elhangzott — kicsit közhelyes, de igazat mondó. Majd Menni kéne... címmel a Vígszínház prágai és pozsonyi vendégszerepléséről láttunk útifilmet. Kísérőszöveg nélküli összegezés volt ez: Vitray Tamás ezúttal azzal tette emlékezetessé magát, hogy háttérben maradt, szerepe látszólag csak a mikrofontartó statisztálása volt. Ez a személytelenség Készítik a piros szegfűk „ruháját Hat évvel ezelőtt létesített műanyagüzemet a siófoki Sió Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet. Az vol-t a cél, hogy kereseti lehetőséget adjon azoknak a női dolgozóknak, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva nem vállalhatnak munkát a kertészetben. Ez az üzem amolyan szociális foglalkoztatóként létesült tehát. 12—18 lány meg asszony foglalja el helyét reggelente a munkaasztaloknál, a gépek mellett, ég síkfóliából tömlőből palántaneveiő-kon- témereket, műanyag tasakokat »szab«, majd pedig »varr« a hegesztőgépeken. . A Sió Tsz tagja a Budapesti Kertészeti Közös , Vállalkozásnak. Ebben az együttműködésben valamennyi budapesti virágtermelő téesz részt vesz. A gazdaságok mind azt a konténert használják, amelyet a siófokiak üzemében gyártanak (a termékek ÖJ százalékára a budapesti vállalkozás tart igényt, s csak kis hányaduk jut saját gazdaságuk díszfaiskolájának és kertészetének). Különleges formájú tasak- jaikból külföldre is szállítanak: a főváros virágtemelő tsz-ei — a sasadi, a Rozmaring, az óbudai — sok virágot küld a környező országokba. A j .,zegfűt például a siófokiak által készített — kristály fóliából I való — trapéz alakú zacskok- I ba »öltöztetik«, s úgy indítják útnak... A műanyagüzem évi terme- ! lesi értéke meghaladja az egy- . millió forintot. S az itt dolgo- j t zó nők sokat segítettek a kér- j tészeti munkákban is: számítani leheted rájuk — erejüktől, munkabírásuktól függően — olyan sürgető tennivalók elvégzésénél, mint a gazolás és a betakarítás. Ilyen szempontról is biztos támaszt jelentett az idén a Sió Tsz szocáiis foglalkoztatója. L. L. 1 Uj tó új lehetőségek Sok pénz, sok tag, sok munka Több mint negyedmillió forint bevételt jelentett ebben az évben a Kaposvári Sport- horgász-egyesületnek a dese- dai tó. Erre az új vízre 1977 augusztusának elejétől csak napijegyet adtak ki, s a váratlanul magas bevétel új lehetőségeket nyitott meg az egyesület előtt: halgazdálkodási feladataiknak eleget téve fokozta a haltelepítést. Eddig 240 ezer forint értékben telepített pontyot, süllőt, csukát; legutóbb 40 mázsa kétnyaras ponty került a tóba. A desedai horgászlehetőség egyébként is módosította az egyesület hétköznapjait. A »legprózaibb« gond: megnőtt az adminisztráció. Eddig elég volt két hivatalos óra, januártól azonban már minden hétfőn, szerdán és pénteken keit hivatalos órákat tartaniuk. Erre azért is szükség van. mert a tagság számának nagymértékű emelkedésére szám tanak. A kaposvári egyesüie nek jelenleg csaknem 160 tagia van, s úgy vélik, hog 1978-ban eléri a kétezrei Ugyanakkor december 31-é lejár a fogási naplók leadásé I nak határideje. Ez is fokozol' munkát jelent. örvendetes j azonban, hogy nőtt az ifjúság’ * korosztályba tartozó horga szók száma. Az egyesület vezetősé egyét-ként már véglesedöntött: 1978-ra éves terült., jegyet is . kiad a desedai tóra. i Talpraesett kislány — Merre laksz kislány? — Az erdőn túl. — Elkísérhetlek? — Egyedül is hazatalálok. — De az erdőben farkasok vannak. — Inkább találkozom három farkassal, mintsem egy medve kísérjen. Változó idők- Két anya beszélget: — A lányom kiválóan vezet autót, zongorázik, csodálatosán táncol. — A fiam viszont gyönyörűen vasal, finom palacsintákat süt, és patyolattisztára mossa a fehérneműt! Ajánlatok — Hallom, hirdettél az újságban. — Igen. Egy magános kislány keres fényt és melegséget az életben. — Kaptál ajánlatot? — Igen, kettőt: az egyiket az elektromos művektől, a másikat a városi fűtőerőműtől. Meglepetés Miután a vonat kiért- egy hosszú alagútból, Mira a férjéhez fordul: — Még sohasem csókoltál meg ilyen szenvedélyesen ! — Én? — csodálkozik a férj. Érdekli. .. — Csodaszép szőke lány lépégét a járdán. Egyszer- csak megáll egy modern luxuskocsi. A vezető kiszól: — Két hétre Spanyolországba megyek ... Nem érdekel? — Persze, hogy érdekel, maga igazán kedves... Hozzon onnan egy kiló narancsot! I Esküvő után Az ifjú feleség figyelmezteti a férjét, miután kiléptek az anyakönyvvezetőtől : — Drágám, be kell vallanom: nem tudok főzni. — Semmi baj, drágám! Én is tartozom egy vallomással : nem keresek any- nyit, hogy kettőnknek jusson belőle ennivalóra! Igazán rémes Két agglegény beszélget: — Rémes asszony a mosónőm : visszahoz a mosásból ingeket gomb nélkül. — Az enyém még rémesebb — szól a másik ■—, az meg visszahoz a mosásból gombokat ing nélkül. ShmmMptap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. F őszerkesztő : JÁVORI BÉLA Föszerfeesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7101 - Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lnpkiart* Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándoi utea 2. Postacím: 1401 Kaposvár postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem Őrzőnk meg és nem küldünk vissza*. I erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 96“. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipart Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár Május l. u. IQ1. Felelős vezető ; farkas BcAa igazgató. Bőségszar u