Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

r 1 Magyar terepjáró ÊÊÊ ■ *M A Csepel Autógyárban termékszerkezet-változás keretében az idén kezdték cl a »Lappian^er« terepjárók sorozatgyártását. A svéd Volvo céggel kooperációban készített, összkerékmeg- bajtású gépkocsikból 1977-ben 365 hagyja el a gyárat, 1978- ban pedig már ezret gyártanak svéd exportra. Holnapi tv-ajánlatunk Karácsonyi csiHayssóró Kétezer gyerek töltötte meg december 20-án és 21-én a pécsi sportcsarnokot. Ök vol­tak a nézői és részben a sze­replői is annak a karácsonyi meseműsornak, amely Csillag­szóró címmel kerül holnap, december 26-an 11.10-kor a képernyőre. A műsor szer­kesztő riportere Gombár Já­nos, hat népmesét foglalt cso­korba. A meséket a Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsi Ba­lett és a Bóbita Bábegyüttes tagjai elevenítették meg. Egy- egy mese között játékos vetél­kedőre hívfák a gyerekeket, a győztes jutalma az újabb me­se volt. A Csillagszóró rendezője, Téglásy Ferenc először forga­tott gyermekműsort több sike­res dokumentum- és riport­film utón: »A másfajta fel­adat izgatott, amikor elvállal­tam az adás rendezését — mondta a forgatás előtti per­cekben. — Ezenkívül az is, hogyan lehet egységbe kompo­nálni a balettet, a bábműsort, a színészi játékot.« Elhelyezkedett a lelátókon a kétezer gyerek, kíváncsian zsi­bongva nézte a küzdőtérre felvonult tévéstábot. Reflek­torok gyűltak, megkezdődött a forgatás, majd többszöri is­métlés után megszülettek a műsor képsorai. LJjítási előadókat képeznek Régi hiányt pótol a Szak- szervezetek Somogy megyei Tanácsa. A vállalatok, ipari szövetkezetek, állami gazdasá­gok és termelőszövetkezetek újítási előadóinak képzését szervezi. Kerekesné Györkös Katalin­tól, az SZMT politikai mun­katársától megtudtuk, hogy 140 vállalatnak, gazdaságnak küldtek felhívást és nyolcva- nan jelentkeztek a tanfolyam­ra. A nagy érdeklődés miatt egymás után két tanfolyamot indítanak. Az első január 24- én kezdődik, a második pe­dig március 21-én. A negyvenöt órás tanfolyam előadói az Országos Találmá­nyi Hivatal és a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának munkatársai lesznek. A részt­vevők az új műszaki-szellemi alkotások jogvédelmével, az újítások, találmányok haszno­sításának, értékelésének mód­jával és lehetőségeivel is meg­ismerkednek. Többek között az újítások, találmányok gaz­dasági értékelésének, ered­ményszámításának, valamint díjazásának kérdéseiről hall­gatnak előadást. Somogybán évek óta emel­kedik az újítások száma, de bizonytalanságot lehetett ta­pasztalni az elbírálásnál. Ez az újítások bevezetésének el­húzódásához vezetett. Az újí­tási felelősök és előadók jogi, gazdasági tájékozódása bizo­nyára javulást hoz. AT MSZMP SOMOGY MEGYEI ÜIZOTTSÄGÄNflK LAPJA TARKA SOROK XXXIII. évfolyam, 303. szám. Vasárnap, 1977. december 25, 30 ezer könyv egy boltból Tegnap is sokan kerestek ajándékot Az utolsó pillanatban is nagy volt a forgalom a ka­posvári József Attila köny­vesboltban. Tegnap délelőtt még sokan keresgéltek a pul­tokon, ajándékot vittek ha­za. Megkérdeztük, mi volt az idei könyvvásár slágere? Ki­derült, hogy a legtöbben Saint-Exupéry Éjszakai repü­lését, Arany kapcsos köny­vét és Nemeskürty »Kik érted haltak, szent Világszabadság« című új kötetét keresték, Új szociális létesítmény épül Már javában épül és má­jusra várhatóan elkészül a Böhönyei Állami Gazdaság 120 személyes szociális léte­sítménye. Az épületben az öltözők és mosdók mellett klubhelyiség é«s üzemorvosi rendelő is lesz. Szociális tervük idei ered­ményei közül figyelemre mél­tó a lakásépítés támogatása. Új lakások építésére 1,2 mil­liót, saját erőből építkező dol­gozóik segítésére 1,1 milliót fordítottak. Emellett hat, már meglevő lakást újítottak föl. Az üzemi étkeztetés fejlesz­tésére az ötéves terv során mintegy kétmilliót költenek. Az idén készült el az új üze­mi konyhájuk. A szociális tervben találha­tók még a tanulással és a sporttal, a munkaruha-jutta­tással és a munkásszállítással kapcsolatos költségek. Az utóbbi gondjait nagyrészt or­vosolja majd — a meglevő kettő mellé vásárlandó — új autóbusz, melyet a következő évben kap meg a gazdaság. mindhárom könyv elfogyott két-három nap alatt. A téli könyvvásárra kiadott tájékoztatóban felsorolt köny­vek 80 százaléka megérkezett, a decemberi Könyvvilág elő­rejelzéséből azonban még a kötetek fele sem jött meg. Ke­vés — apró gyerekeknek való — leporelló volt. Más mese­könyvekből nagyon jól ellát­ták a boltot. A legjobban várt, legtöbbek által keresett és a televísió- ban is reklámozott László ki­rály emlékezete című kötet például kimaradt az újdon­ságokat tartalmazó konténe­rekből. Sok könyvet — bár megjelentek — az akadozó szállítás miatt nem kapott meg a bolt. A téli vásár ideje alatt egy­millió forintos forgalmat csi­náltak — ez körülbelül 30 ezer kötetet jelent —, tavaly ilyen­kor 880 ezer forint volt a forgalom. Az utóbbi tíz nap alatt 100 ezer forint értékű hanglemezt adtak el. A múlt év forgalmát az idén egymil­lió forinttal túlteljesítik. Vé­gül még egy érdekesség : egy­re népszerűbb a könyvcsekk. Használói nemsokára annyian lesznek, mint ahány folyó­számlás vasárló volt régebben. Bőske néni ünnepe Alakításából következtethe­tünk a matriarchátusra. Ke­mény, sőt kegyetlen öregasz- szonyt állít elénk Ödön Von Horváth Mesél a bécsi erdő című tragikomédiájában. Olyan zsarnoka környezeté­nek, amilyet legföljebb Fre­Másfél millió csemete a tsz-eknek A Somogyi Erdő és Fafel­dolgozó Gazdaság több lép­csőben, hosszabb távon széles körű együttműködést kíván ki­alakítani az erdőgazdálkodást is folytató mezőgazdasági üze­mekkel. A megye fakincsének ésszerűbb, jobb hasznosítása elengedhetetlenné teszi, hogy a szétaprózott, de összességé­ben tekintélyes termelőszövet­gyuru az Uránus kerül Fontos felfedezések szület­tek az idén a naprendszerrel kapcsolatban, közülük azt tartják a legkiemelkedőbbnek, hogy megállapítótták, az Ura- nust öt gyűrű veszi körül — írja az olasz l’Unitá című lap. A tudósok kiszámították, hogy márciusban az Uranus né­hány percre földünk és egy »Sao 158687« elnevezésű csil-- la~ közé kerül. A tudósok nagy meglepetésére, amikor az Uranus a »Sao 158687« elé ke­rült, az utóbbi fénye egy ideig rohamosan csökkent, majd egy-két másodperces időkö­zönként teljes erősségéin :n tört elő, s a jelenség ötször megis­métlődött, míg az Uranus tö­mege teljesen el nem takarta. A fogyatkozás végén hasonló jelenség ismétlődött meg. A tudósok megállapították, hogy a 25 000 kilométer sugarú Ura- nust öt gyűrű veszi körül. Repülő télapó A Szovjetunió hatalmas távolságait még a Télapónak sem könnyű bejárnia. Így aztán nem csoda, hogy Kazahsztánban az ajándékokat »repülő sárkányra« kapvji hordja ki. kezeti erdők hatékonyabban hozzájáruljanak a nagyüzem gazdálkodási eredményeihez. A közös érdekeken alapuló kapcsolatok kialakítása már megkezdődött. Az erdősítések­hez több mint másfél millió különböző facsemetét ad a mezőgazdasági üzemeknek az erdőgazdaság. Ennek legna­gyobb hányada — körülbelül egymillió — erdei fenyő lesz, ötszázezer mézgás éger, száz­ezer kocsányos tölgy. Azon túl, hogy az erdőgaz­daság vállalkozik az erdőmű­velő gépek — elsősorban mo­torfűrészek — javítására, kar­bantartására, jövőre egyéb gazdasági téren is tovább szé­lesítik kapcsolataikat. Az ed­digiek szerint a SEFAG ti­zenkétezer köbméter fa felvá­gására kötött megállapodást a termelőszövetkezetekkel. Mi­vel a mezőgazdasági üzemek egy része eszköz hiányában nem tudja feldolgozni a kiter­melt fát, az erdőgazdaság bér­vágással igyekszik rajtuk se­gíteni. December közepéig mintegy háromezer köbméter gömbfa felfűrészelésére kötöt­tek szerződést. Barcs és Csur­gó körzetében már eddig is jó kapcsolat alakult ki az erdőgazdaság és az ottani me­zőgazdasági üzemek között. A kölcsönös segítségnyújtás szá­mos példája közül említésre méltó, hogy az erdészetek ra­kodógéppel sietnek a szövet­kezetek segítségére, azok pe­dig az időnként összetorlódó szállítási feladatok sikeres el­végzéséhez nyújtanak támoga­tást. derico Garda Lorca fogalma­zott meg Bernarda Albában. Gyilkos, s gyermekded egy­szersmind. Alig pusztított el egy csecse Jí, máris harmo­nikaszóval mulattatja magát, játszik a sírás játékbabával. Túlél mindenkit, ősasszony erejű, kegyetlenségű lény. Sándor Böske, a Csiky Ger­gely Színház vendégművésze — érdemes művész — tegnap volt hetvenéves. Rákosi Szi- di iskolájában tanult. Első szerződését az Andrássy úti Színháztól kapta. Később fel­lépett több fővárosi magán- színházban is, drámai szere­peket játszott. Szendrő József a felszabadulás után Pécsre hívta, ott játszott. Közben né­ha láthattaga kaposvári közön­ség is, vendégként. Dolgozott Szolnokon, majd a Déryné Színházhoz szerződött, ahol szintén emlékezetes sikerei voltak. Főbb szerepeit Jókai Az aranyember, Heltai A Tün­dérlaki lányok, Móricz Roko­nok, Molnár Ferenc Olympia, Gogol A revizor című művé­ben formálta meg. Játszott filmekben, s gyakran hallhat­tuk a rádióból is. Első hívásra szívesen tett eleget a kérésnek: így tett gazdagabb a Mesél a bécsi erdő című produkció a mun­kájától. Népgazdasági ágazatok számokban Üj kiadványokat jelentetett meg a napokban à Központi Statisztikai Hivatal. A leg­frissebb kötetek sorában ta­láljuk a pnásodik és harmadik negyedév adatait, melyek hű­en tükrözik az állóeszköz- állomány, a beruházások, a termelés é«' áruforgalom, a munkaügy, a növénytermelés, a szőlő- és- gyümölcstermesz­tés, az agrotechnika, az állat- tenyésztés és a gépesítés ered ményeit, eseményeit. Most látott napvilágot az Ipari adatok első félévi gyűj­teménye is. Ebben a termelés­re vonatkozó mutatók melleti az értékesítés alakulásáról, az árakról, a fontosabb termé­kekről, a termelékenységről, a vállalati gazdálkodás főbb pénzügyi adatairól is képet kap az érdeklődő. Beruházási és építőipari adatok címmel az idei első és második ne­gyedév részletes tükrét tárja a szakember elé egy másik statisztikai kiadvány. Mindhá­rom új kötet pontosan rögzíti az év egy-egy szakaszát, az ! elért eredményeket, illetve a hiányosságokat. Szokások Egy egyetemi hallgató, aki az indiai Rádzsa álla­mon keresztül haladt mo­torkerékpárjával, egy ház udvaránál megállt, és az ott dolgozó fiatal lánytól kért egy pohár hideg vi­zet. Mire kiitta a vizet, a parasztok egész tömege vette körül, akik azt Vin- goztatták, hogy feleségűi kell vennie a lányt, mivel ezt az ottani szokásjog így követeli. Az egyetemi hall­gatót csak az mentette meg a házasságtól, hogy .. már nős, és két gyermeke van. Nehéz kenyér A washingtoni Jimmy Walker egyetemi hallgató nem mindennapi módon keresi meg zsebpénzét : két étterem számára vállalt hagymatisztítást. Egy fél nap alatt 25 kiló hagymát tisztít meg. Munka közben bűvársisakot húz a fejére. A fogoly „kiszobadítasa* A seekircheni (Ausztria) börtönben egy fogoly a cellaajtó 15 cm magas kis- ablakán keresztül dugta a fejét, és így szó szerint még egyszer »szorult hely­zetbe« került. Egy laka­tosnak kellett »kiszabadí­tania». Vadorzó Egy ciarói (Svájc) illeté­kességű lakosra rábizonyí­tották a vadorzást, és le­tartóztatták. A hivatalos vadászszezon megkezdése előtt lelőtt egy szarvast és egy zergét, és ehhez hang- tompítós fegyvert hasz­nált. A vadorzó a ciarói vadásztársaság elnöke volt. Ölési világrekord Öt férfi, három nő és egy kutya új »világrekor­dot« állított fel az auszt­ráliai Darwin város part­jainál. 120 órát ültek vé­gig együtt égy tengertől körülvett sziklán. A »szik­laülő-világrekorderek« egyúttal személyes telje­sítménymaximumot is el­értek: már az első négy nap elteltével összesen 120 palack sört fogyasztottak el (a kutya kivételével). Önsegítség Mert bosszantotta a há­za előtt parkoló autók so­kasága, egy vancouveri (USA) férfi a saját maga segítségére sietett : maga készítette büntetőcédulá­kat helyezett a sz.élvédő üvegekre. Néhány autótu­lajdonos valódinak hitte a fizetési felszólítást, és el­küldte a dollárösszeget a rendőrségnek. A rendőrsé­get ez meglepetésszerűen érte, minthogy nem tudott az esetekről. Így jutottak az öntevékeny autós nyo­mára, és megtiltották a büntetőcédulák »hazai« gyártását. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BËLA Főszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latines Sándor u. 2. Postacím: "401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiad ja a Somogy megyei Lapkiadf Vállalat. Kaposvár, Lalinca Sándoi utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31, Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünls meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index : 25 967. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei 'Nyom­daipari vállalat kaposvári -üzemé­ben. Kaposvár. Május 1. u. 191. Felelős vezető: ïui'luu jäeu igazgat*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom