Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
Heinrich Boll 60 éves Ejr« szőke asszonv szomorú karácson«a S*egenyes, szerényen berendezett szoba a kirakataival hivaikouo nagyvaros peremén. Ketten ülnek a pam- lagon: egy hirtelenszőke német asszony és egy I hollófekete görög vendégmunkás. Egyetlen szót sem szólnak. Bizonyára szégyenkeznek is valamelyest, amiért csak így, számkivetettek módjára ünnepelhetik a karácsonyt, s nem forró szeretet-kinyilat- koztatásokkal, bőkezű ajándékozásokkal, mint azok ott, a belvárosban... Üdvözlő lap még a legközelibb ismerősöktől sem érkezett. Áz a német nő, aki jó ízlését, büszkeségét a sutba dobva hajlandó »ösz- szeállni« egy bárdolatlan idegennel — s aki ráadásul a második világháború alatt addig alacsonyodott, hogy egy orosz hadifogollyal volt »viszonya« —, a jókívánságokat sem érdemli meg. A keresztény, s a karácsony megünneplésére hagyományosan kényes nyugatnémet társadalomban nem illeszkedhetnek be feslett életű, a szokásokra fittyet hányó különcök. Csak a tévé nyújt némi reményt, vigasztalást Schiller—Beethoven Örömódájával. »Testvér lészen minden ember...« A bizonyításhoz azonban legalább üdvözlő lapok kellenének. A cinikusok azt gondolhatnák, a helyzet avítt, érzelgős vagy éppen »vonalas« lányregényből származik. Holott a szerző nem más, mint a No- bel-díjas Heinrich Böll, a nagyvilág sokak szerint legnagyobb élő írója, aki most 60. éves. Egyesek az »elesettek«, a »páriák« írójának nevezik — de bízvást titulálhatnánk a »szomorú karácsonyok írójának« is. Háborús karácsonyon született, háborúban érett alkotóvá, s szinte egész gondolatvilága e két meghatározó élmény — a vér és a szeretet — nyomait viseli magán. Legtöbb hőse is — mint Léni, a Csoportkép hölgygyei már említett főszereplője — a fogyasztói társadalom és a szereteteszmény között szeretne hidat verni, s mivel ez a szándék aligha valósulhat meg, inkább a társadalomból való »önkéntes száműzetést« választja. Tulajdonképpen a karácsonyeste az a kritikus időpont a Böll-regények zömében, amikor napnál világosabbá válik a hős feloldhatatlan magánya, az érdekek és az erkölcsi alapelvek ösz- szeegyeztethetetlensége, s a tanácstalanul tébláboló »anti- hős« rádöbben, hogy társta- lan maradt. Az élettényeknek és a meghirdetett erkölcsnek ez az egyetlen pontba sűrítése, ütköztetése adja Böll csaknem minden alkotásának savát-borsát. Adam Feinhals, a fiatal katona sem leli örömét 1944 karácsonyán a bajtársi közösségben, hiszen annak feladata — enyhén szólva — nem a szeretetideál ápolása... Szerelmétől, a visszavonulás idején megismert magyar lánytól, parancs szólítja el, kapcsolatukat »magasabb érdekeknek« kell alárendelnie, s ő csupán az emléket, a kiábrándultságot, a Birodalom iránti mérhetetlen gyanakvást viheti magával. (A Böll-élet- mű kutatói személyes élményre gyanakodnak ezzel a motívummal kapcsolatban. A nagy író ezt az állítást sohasem igazolta, ám nem is cáfolta. Tény, hogy 33 esztendeje hazánkban töltötte a karácsonyt.) S mielőtt még a hamvába holt karácsonyi szerelem igézete is ködbe veszhetne, Ádámot egy eltévedt lövedék találja el — a szülői ház kapujában. Szemfödele a megadást hirdető fehér zászló. A városban mindenki a húsvétot ünnepli... Az írói lelemény különös — és nyilván nem világnézeti utalás nélküli — .fintora talán, hogy az ártatlan kiskatona tragédiája éppen a kereszténység két legjelentősebb ünnepén teljesedik be? Csöppet sem valószínű, hogy ez egyszerűen a regényszerkezet oltárára tett áldozat. A Magukra maradtak háborúban elárvult gyermekhőseinek karácsonya már nem ilyen fájdalmas. Talán az eltávozott édesapára való emlékezés sem gyötri őket, hiszen csak fényképről ismerik Űj könyvek A Gondolat Könyvkiadó újdonságai közül említsük meg a világhírű zeneszerző és zenetudós, Hans Eisler válogatott írásainak kötetét, mely A zene értelméről és értelmetlenségéről cimmel látott napvilágot. A válogatás és szerkesztés munkáját Maróthy János és Zoltai Dénes végezte. A Világjárók népszerű sorozatában látott napvilágot a Maurice Bailey és Maralyn Bailey testvérpár tengeri utazásának hiteles krónikája, 117 nap a hullámok hátán címmel, sok érdekes képdokumentációval. Üjabb kiadásban jelent meg a Magyarország története képekben; a sok száz képet tartalmazó kötetet Ko- sáry Domokos szerkesztette. A Magvető Kiadónál jelent meg Thurzó Gábor Belváros és vidéke című életrajzi jellegű könyve, amely a hajdani Belvárosról vall, a lokálpatrióta liraiságával és a régi pesti lakos tárgyismeretével. Itt jelent meg — a Magvető Zsébkönyvtár kötetekért — újabb kiadásban Vadász Ferenc: Karolina, negyvenkilenc szeptember című érdekes regénye, amely az 1940-es évek végének nehéz politikai atmoszféráját érzékelteti reálisan. A Móra Könyvkiadó újdonságai közt is sok érdekes kiadvány szerepel. A Kolibrikönyvek sorozatában jelent meg a Léghajók, repülőgépek, Kondor Lajos szövegével és illusztrációival. A Képes történelem sorozatban látott napvilágot az Európa születése, amely kontinensünk IV—XIII. századi életét, fejlődését mutatja be érdekesen, sok illusztrációval, Varga Domokos és Vekerdi László hozzáértő kalauzolásával. József Attila verseiből ad kitűnő válogatást a Gyöngy a csillag című kis kötet, Würtz Ádám illusztrációival. A gumiemberke és Maki Muki története bolgár meséket tartalmaz. Ismeretterjesztő képeskönyv Jánosi Sándor és Görög Júlia közös munkája, a Jó játék a hang, a csend. Karjalai finn népmesék kötete A kék rénszarvas; Ellen Niit gyermekverseit tartalmazza a Meseország. az egyenruhás, fiatal férfi arcvonásait... Tekintete egyáltalán nem sugall szomorúságot, s az egyszerű kis ftP bábuk, rongybabák is jókedvre serkentenek. Csak az édesanyjuk nem vidul fel... A karácsonyi áhítat, a még gva- nútianul mosolygó férfiképmás, a bánata elrejtésére képtérén anya és a semmit sem sejtó, mégis megilletődötten játszadozó gyermekek látványa így, együtt akár Németország huszadik századi történelmének összefoglalása is lehetne. De még ennél is jóval többet árul el az a filmszerűvé sűrített regényjelenet, melyben az anya komoran teszi félre a bensőséges karácsonyi énekeket és az álomba ringató keringőket tartalmazó, sercegő hanglemezeket Rengetegen, rengeteg irodalmi műben örökítették már meg a karácsonyestét Nem kevés színvonalas, s még több gyengécske »alkalmi« alkotás született a szeretet ünnepére — ám szinte mindegyikre jellemző az emberi jóindulat, az áldozatkészség néhol érzelmesen túlhangsúlyozott ábrázolása. Ezért szokatlanok, olykor-olykor illúziókat rombolók Heinrich Böll töményen realista karácsony-leírásai, korszerűen költői — de korántsem hagyományos értelemben lírai — tömörítései, amelyekben nemcsak az emberiség elve van jelen, de — élettényként ellentétként — a tragédiák, a soha el nem múló bánatok is. Természetes, hogy ez a mód nem illik bele a »fogyasztói« társadalom szeretetés karácsonyképletébe, sőt, egyesek szerint a »német néő kegyeletérzését« is sérti, ezért érik Böllt gyakran igazságtalan bírálatok »jobbról«. Mégsem tekinthetjük megrögzötten borúlátónak a nagy No- bel-díjast Mert a fiatalabb Fähmel — tiszti parancsra — a háborúban felrobbantja ugyan az apja által tervezett építészeti remeket a Biliárd fél tízkor című regényben, csakhogy tizenöt évvel később éppen a Fähmel unoka tervezi és építteti újjá. És mindhárom esemény — a robbantás, illetve a két ünnepélyes átadás — karácsonykor történik. Igaz, a nagyapa fájdalma, az apa lelkiismeret- furdalása nem csitulhat el teljesen, az unoka karácsonya azonban zavartalanul derűs. A most 60. születésnapját ünneplő Heinrich Böll újabb alkotásaiban is egyre több a közéleti harcosság, mint a pesszimizmus, ami azt jelenti: írói fejlődése nem állt meg. S remélhetőleg egyre kevesebb témát kell majd a »jóléti társadalom« elesettjeinek karácsonyaiból merítenie; nyilván számára is ez lenne a legszebb karácsonyi ajándék. Lengyel András Ebédvesztő vacsoraidőben Merre van Ebédvesztő? Kongó felé. Merre van Kongó? Az Egyenlítő közelében. Az egyik. De a másik Kapós- mérőtől két kilométerre. A termelőszövetkezet egyik telepe — az egyik feltevés szerint — míg be nem népesült, kongott az ürességtől: innen a név. Mások arra esküsznek, hogy mivel távol esett a községtől, azt mondták rá az emberek: olyan messze van, mint Kongó. »Kongó« két kilométerre van a községtől, Ebédvesztő puszta egyre közelebb. Vacsoraidőben érkeztünk. Kint már sötétedett, csak néhány házból szűrődött ki villanyfény. Etetésidő volt, mindenki az ólak körül szorgoskodott. A házakkal szemben hófoltok világítottak a feljövő csillagok hideg fényében. Ebédvesztőn harminc év alatt mindössze két ház üresedett meg. Az út széli első és második házat ugyanaz a család lakja; Hamusék. Fiatalok és idősek — nagy családban, két házban. A fiatalasszony és apósa az eleséget készítette a jószágnak. Az udvarban már benn a víz, az állatokat onnan itatják. Hamarosan a konyhai csapból is folyik. Hamusné tizenegy éve költözött Ebédvesztőre á faluból. — Nem sajnálta otthagyni? — Ugyan. Itt dolgozunk. Én is, a férjem Is. Nagyobb az állattartási lehetőség, mint a faluban. Jól megvagyunk. A gyerekek is be tudnak járni az iskolába. Az apósom meg az ő apja, ideszoktak. Az öreg nem akar kijönni Fenyvesre a villába, hiába is hívjuk. Még ebbe a házba sem szívesen: azt mondja, jobb neki a maga kuckójában. — Végleg letelepedtek itt? — Nem akarunk elköltözni. Rendes emberek élnek itt: összefognak, ha baj van, s nem irigyek a másikra. Hegedűs Nándoréknál három generáció él egy fedél alatt. Idős Hegedűs Péter Pálné az elsők között költözött Ebédvesztőre, egy évtizeddel a századforduló után. — Hallottuk, hogy olcsón földet, házhelyet lehet itt venni. Az uram mondta, jöjjünk ide. Itt születtek a gyeA Hamus család két nemzedéke. rekek, az unokák. Itt dolgoztunk egész életünkben. Fia, Hegedűs Nándor a tsz- ből mént nyugdíjba, öt gyereket neveltek föl a feleségével. Egyik fiúk kőműves, kettő mezőgazdász. Amelyik velük lakik, telepvezető a tsz- ben. Egyik lányuk gyógysze- részassziszteris, a másik egyetemista Pesten. — Most, hogy jó utunk van, villany, víz, szinte semmi nem hiányzik — mondta Hegedűs bácsi. — Nem mennék én a városba semmi pénzért így vannak a többiek is. — Micsoda jó levegő van itt! Talán a gyerekek is ezért voltak olyan egészségesek. Orvost csak akkor láttak, amikor oltásra vittük őket Mind jó tanuló volt Az egyik fiam akkor kezdte a mezőgazdasági szakközépiskolát amikor én másodikos voltam ott, levelezőn. Jó idő eltelt, amikor a tanárok megtudták, hogy az én fiam. — A kislánnyal sem volt semmi baj. Simán fölvették a közgazdasági egyetemre — tette hozzá a felesége. — Ö valószínűleg Pesten marad. De hazajönni nagyon szeret Az a mi ünnepünk, ha mind itthon vannak. — Hogyan került ide? — Itt laktam a közelben, Jutában. — Amíg lány volt a környéken, nem mentünk messze házasodni — hunyorít á férje. — Hogyan éltek Itt azelőtt az emberek? — összetartok voltak. Ha valahol baj volt segítettek egymáson. Most már kevesebbet találkozunk, itt is változik a világ. A puszta nevével kapcsolatos történetet Kaposmérő monográfiájában olvastam. Hasonlóan mesélte el Hegedűs bácsi is. — Egy báróé volt, kastély állt a közepén. A bolond bárónak csúfolt Bözörédi egyszer behajtott négylovas hin- •tón Kaposvárra. A Koronában iszogató úri barátai kinevették, hogy maga hajtja a lovakat. Mérgében kártyázni kéz-» dett Vesztett Eljátszotta a birtokot. Egyesek szerint még a feleségét is föltette tétnek. Mire mindenét elvesztette, dél lett. Azt mondta; most már ebédet sem eszem._ A birtokot fölosztották, darabonként lehetett megvenni. Állítólag innen az ebédvesztő név. Etetés után vacsorához készülődnek a családok. Azután bekapcsolják a televíziót, ahogy másutt is. Ahogy kifelé jövünk a pusztáról, szembe néhány kerékpáros lámpájának bogárszeme világít. Simon Márts V."«»-»1 -C‘ % E sett a hó. Puha volt és szűzfehér. Alomba burkolta, csendbe fonta az az erdőket és a mezőket Világos volt frissességétől az éjszaka. Csak hullt hullt, s mintha megnézték volna maguknak a csalinkázó hópely- hek: hol látszik még a föld fáradt szürkéje. Reggelre átöltözött a világ. A faágak megvastagodtak, a ferdén dőlő törzsekre a kristályokból foltokat rakott a duruzsoló szél. A bokrok kövérebbek lettek, s ha a sűrű ágak körött cinke méltatlankodott a hideg miatt;, zavartan potyogtak le az elbátortalanodott hófoszlányok. Nehezen virradt. A nagy fehérségben valósággal megnyúltak az egyenes derekú fák. A törzsek felszaladtak a magasba, belekapaszkodtak a csípős levegőbe, ágas-bogas, meztelen koronájuk között átszaladt a sötétség. Csend volt az erdőben. A nyiladéit — összenőttek már fölötte a fák csúcsai — valóban nyílegyenes volt Ferdén borultak rá a magasTAKARVA ban a fák; fedett és fehér folyosó lett a nyáron virágoktól, nagyra nőtt csalánoktól, sűrű bozóttól ellepett erdei útból. Még jóformán alig voltak nyomok a rfriss hóban. Pedig valami az erdő sűrűjéről beszélt. Talán a hópihék hozták a hírt, hogy csíkoskismalacokat vár az erdő egyik legbozontosabb sarkában a vaddisznó. Vagy a szél susmo- gott arról, hogy a rókavárra rossz napok várnak; se koszt, se nyugalom... Az erdész tacskója megette már vadászat előtti utolsó vacsoráját. Talán a fák ágai fonták a mondatot a szépségesen szép szarvasbikáról, amelyik átadta erejét az utódoknak, elkerülte az őszi fák között a vadász puskájának végzetes csattanását. Most a hidegben, a hóba merült világban, halványan arra emlékszik, hogy ilyentájt megszólaltak a csengők és a szánról otthagytak az etetőben egy jókora adag szénát Vagy az a halvány zörej feszült meg a béke és a sötét sejtések között, amelyik elkotyogta, hogy sebzett fácán menekült az erdő szélének bokrai közé, s most lázasan, sörét okozta kínok között, szívében halálfélelemmel arra vár, hogy legyen ereje felszállni egy magas ágra. Csak másfél métert kellene repülni. Akkor már jöhetne a vörös bundás gyilkos. — Te, pajtás — rekedt a hang az éjszakában —, mi készül itt?... — Semmi. Ugyan már, éim- borám, semmi! Hiszen tudod: az erdő is, meg a sötét is. Temet a tél. Tudsz olvasni, hangokat fejteni, a nyomokat beszédesre fordítani? Ugyan már, cimborám... De nagy úr ilyenkor az erdő! De nagyon tudja, hogy sejtelmes rejtelmessége, bujtatott állatainak halvány zörejei, a szél sóhaja és az apró, jegesedő patak lepcselése feszültebbé teszi a havat tip- rók figyelmét, ä ha nyúl villan át a nyiladékon, ha disznó perdül vissza zajosan a sűrűbe, ha bika -koronája döc- cen a kemény törzsekhez, ha héja fogta galamb tellaira bukkan a tekintet — várni kell a szóra, a magyarázatra. — Mi lehetett az? — Talán... talán a szél. — Világosodhatna! A nyiladékon lassan nyomot hagynak az erdőlakók. Öz lépett át az egy-két méter széles ösvényen, madarak tipegtek a havon. A közeli tóról ide hozza a szél a méltatlankodó kacsák hápogását. A kacsáknak soha sem tetszik semmi. A magasból körözve szemlélik a tó közepét, a nyílt víz borzolatlanságát. Mert éjszakázni v csak nyugodt körülmények között lehet. Surrogó szárnnyal, meredek ívben esnek a vízre, szánkásnak á fenekükön néhány métert, azután megbeszélik: azon a mezőn még volt egy kis szemez- getnivaló. Mire a mondat végére érnek, az egész csapat csinált riadtsággal, hirtelen szárnyra kap. A szemtelen fecsegést nem szeretik a nyugalom lakói, a félénk léptű őzek, a teheneiket előre küldő, óvatos bikáit, a leszegett fejjel, szaglászva surranó rókák. De talán a mátyásmadár sem, mert. nem hallja a saját hangját. Az erdő leghangosabb lakója ő, ha nyár van, ha tél. S amikor temet a tél, amikor a csend, a zajtnyelő hó a legkisebb hangot is fölerősíti, a szajkó nagyra van. Mindenről mindenkit értesít, mert ugyan ki feleselne vele, amikor minden állatot fokozottan uralnak ösztönei: nem jelez-e valami még hidegebbet, nem lesz-e ezen a télen csontkemény a fagy, kínzó az éhség, járhatatlan a fák köze. a völgyek öle, a dombok oldala? leköt kell kaparni, élelem után kutatni. Mint a nyugtalanság fekete foltjai, elkezdik tarkítani az erdő szép fehérjét a vaddisznók pihenőhelyeinek, az őzek kapáló patáinak sötét nyomai. Mészáros Attila
