Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

iáit idők teljessége Beszélgetés Zolnay László régésszel Hideg, nyálkás őszidő tele­pedett a budai várhegyre. Súlytalan ködpamacsok lebeg­nek az öreg bástyák, szikla­csonkok között. A mélyben félberoppant boltívek, vörösen vicsorgó, törött téglasor, szer­tehányt, omló kövek között sejlik az egykori várfal mar­káns vonala. — A régi házmaradványok ott vannak, a falak alatt — mutat a mélybe Zolnay Lász­ló régész. — Az utolsó lánc­szem ... A budapesti Történeti Mú­zeum középkori osztályán ülünk le beszélgetni, néhány emelettel Zsigmond, Mátyás egykori páratlan szépségű ki­rályi palotája fölött. A szo­bában faragott süttői már­ványtöredék, gyors kézzel he­venyészett térképvázlat, a hí­res, gótikus szobrok színeinek rekonstrukciós kísérlete, kü­lönlenyomatok tanulmánykö­tetekből, s egy ‘írásos üzenet: délután várják a régészt a nyomdába, kefelenyomatot ja­vítani. Zolnay László nevét ma jól ismeri a közvélemény, ő az egyik legtöbbet emlegetett sze mélyisége a régmúlt idők ku­tatóinak. S okkal. Könyvei egymás után jelentek meg az egykori Budáról, lakosainak életéről, középkori vadásza­tokról és szakácsművészetről, Az idén három kötete hagyta el a nyomdát: a budavári szobrokról, a középkor zenei életéről írt munkák és a Kin­cses Magyarország tekintélyes kötete, melyet a könyvhéten két nap alatt elkapkodtak. De érdemes olvasni a tanulmány- író Zolnayt is. Ma a múzeum tudományos főmunkatáxsa. Pedig nerh ré­gésznek ' indult. Fiatalember­ként — mint annyian mások is — a családi iratok után «•nyomozva« ismerkedett a le­véltári munkával Zólyomban. Művészettörténettel foglalko­zott és filozófiából doktorált. A Franklin könyvkiadónál lektor volt és tárcákat, színe­seket irt a Friss Újságba. Ké­sőbb az ABC könyvkiadó igazgatója lett. Kiadták Cer­vantes regényét, Dzsuang-Ce kínai filozófus műveit és az Aiszóposz-meséket. A világ­háborúban a Márciusi Front­hoz közelálló körök tagjaként vállalt részt az ellenállásból. Sokszínű, nagy ívű pálya. — A gótika, a régészet so­sem mint diszciplína érdekelt, hanem mint módszer, eszköz a múlt teljességének megisme­réséhez. Rég letűnt időket a maguk bonyolult egységében és mélységében igyekeztem megismerni. Ehhez a gótika kutatása közben jutottam leg­közelebb. Olyan kérdésekkel találkoztam itt, amelyek meg­válaszolására rátettem egész régészeti munkámat és j övö­met — A Kammerhof? — A Kammerhof is. 1949- től hatalmas tereprendezés folyt a Dísztértől a Rondellá­ig. Ott dolgoztam én is 1932- ig. Már akkor feltűnt, hogy a palota területén kevesebb a kőanyag és a királyi luxusra utaló lelet, mint a hagyomány­ból következnék. Találtunk vi­szont temérdek szemétgödröt. Meg kellett kérdőjeleznem a hagyományt. — A királyi palota alapítá­sának történeti hagyományát? — Igen. IV. Béla 1249-ben az egyháznak adományozta Esztergomot. A király Budá­ra költözött, és a települést fallal vette körül. Mindenki ez időtől számítja a királyi palota építésének kezdetét. Látszólag ezt igazolja az épü­letegyüttes legrégebbi része, az István-torony, mely a ki­rály fiáról, a későbbi V. Ist­vánról kapta volna a nevét — És mit mond Zolnay Lász­ló? — A palota építésének kez­detét én jó fél évszázaddal későbbre teszem. Az Anjou- királyok építtető szándéka nyomán esett az első kapa­vágás. Az István-torony An­jou István hercegtől kapta titulusát. Munkám nagy ré­szét a tény tárgyi és okleveles bizonyítékainak összegyűjtése teszi ki. 1961-től több alkalommal is ásóit a vár északi oldalán, a Táncsics utca 9. számú tel­ken, jóval távolabb a jelen­legi palotától. Bástyára tele­pült kaputorony nyomait ta­lálta. Miért éppen itt? Mert e helyen sejti IV. Béla budai rezider.ciáját, a Kammerhofot. A bástya melletti telek és épület sorsa Vencel, I. Károly és Nagy Lajos okleveleiben nyomon követhető. Jovius 1530-ban az Erdélyi-bástya mellett említi, s leírja Ist- vánffy is. így tudta azonosí­tani a budai várnegyed leg­nagyobb méretű világi palo­tájának a helyét. A, pincék méretéből, elrendezéséből re­konstruálható az egész mo­numentális épület alaprajza, amely leginkább a visegrádi Salamon-toronyra hasonlít. Ide költözött Esztergomból ; királyi udvartartás a pénzve rőkkel, kamarásokkal. Ebbén a kér­désben — bár az újonnan előkerült ok­levelek is Zolnayt iga-1 zolják — tartóé vitákat folytat a ha­gyományos ál­láspontot vé­delmező régé­szekkel. E vi­tában újabb meggyőző ér­veket ková­csolt a várfal alatti telepü­lésnyomok­ból. — Amikor az Anjouk, és ké­sőbb Zsigmond nagyszabású építkezésekbe kezdtek — a várhegy deli oldalán —, a növekvő palota mind nagyobb területeket hasnott le a vá­rosból. A száz evvel korábban épült városfalak alatt viszont igen egyszerű település nyo­maira bukkantunk. Falu volt Budán a XIII. században, az államalapítás óta, Pest faluja, az úgynevezett Minor-Pest. Itt csak jó fél évszázaddal ké­sőbb indult meg a városiaso­dás. Ez a fölfedezés rövidre zárta — bebizonyította igaza­mat. — Hogyan illeszkednek a palota történetéhez az 1974- ben talált gótikus szobrok? — Mi, magyarok nem büsz­kélkedhetünk olyan ránk ma­radt gótikus és reneszánsz műemlékekkel, mint Bées, Krakkó, Prága. Ebből a kor­ból csak néhány elszórt és töredékes műalkotást isme­rünk. Pedig volt, a kortárs írók világgá kürtölték Buda épületeinek, szobrainak hírét, a bástyák, tornyok, paloták nagyszerű együttesének szép­ségét. A szobrok bizonyítanak A megmunkálás finomságá­ban, kifejezőerőben, a szob­rászművészet színvonalában előbbrevalók, mint az egyko­Koravén fiatalok, ■ ■ III m fm r ■ ■ I örökifjú öregek ri prágaiak, bécsiek. Volt te­hát európai színvonalú művé­szetünk, fejlett világi (udvari) kultúránk. — Lovagok és apródok he- roldok és dámák, szentek és apostolok az Anjou-királyok és Zsigmond udvarának élő alak­jai. Megformálásuk milyen mértékben tükrözi a kor mű­vészi törekvéseit? — A hatások egyértelműen nyugatra, a gótika szülőföld­jére, Franciaországra utalnak. A lovag és a sisakos apród együttes. ábrázolásával már 1265-ben — 20—30 évvel a budai előtt — találkoztunk a Louvre francia királyszobrai­nál. Ezek sajnos megsemmi­sültek. Egy másik gótikus ki­rályi galéria a párizsi Notre Dame homlokzatát díszítette. A nagy francia forradalom idején azonban ledöntötték onnan, és a szobrok feje el­tűnt. Az idén áprilisban — a mi örömünkre is — váratla­nul előkerültek. Most közvet­lenül tanulmányozhatjuk a stílusárnyalatokat, a viseletét, s Párizsból többet mondha­tunk majd a budai szobrok keletkezéstörténetéről is. Csupor Tibor Az idős emberek korral já­ró testi és lelki gondja-baja, családi körülményei, társa­dalmi helyzete szabad idejé­ben is foglalkoztatják dr. Lu­kács Gyulát, a megyei ren­delőintézet reumatológus fő orvosát. Tapasztalatai lassan egy összefoglaló dolgozattá állnak össze. Miért éppen ez a korosztály ragadta meg fi­gyelmét és ösztönzi arra, hegy elemezze az öregedés, ive éjét utolsó szakaszának jellemző vonásait? — Betegeim mintegy hetven százaléka 55—60 éven felüli. Gyakran vagyok tanúj à olyan esetnek, mely az idős embe­rek betegségét nehezítő körül­ményekre utal. Amikor látom, hogy a magatehetetlen öreget csak a mentőápoló támogatja, nem állom meg kérdés nél­kül. A válaszok: egyedül élek, senkim nincs, a gyermekeim távol laknak vagy dolgoznak, nem érnek rá elkísérni stb. A/ elesettség, az elhagyatottság nagy veszélyt jelent nemcsak a betegség gyógyítására vagy enyhítésére, hanem meghatá­rozza a beteg általános álla­potát is. Egyébként az örege­dés, az elmúlás minden kor­ban foglalkoztatta a biológiai tudományok művelőit csak­úgy, mint a bölcselőket Hogy napjainkban világszerte külö­nösen fellendültek az ezzel kapcsolatos kutatások, annak szociáldemográfiai kényszerű­ség az oka. Gondoljuk csak meg: kétezerben 600 millió, 60 évesnél I idősebb ember él majd Földünkön. Hazánkban is csaknem minden ötödik em­ber ebbe a kategóriába fog tartozni, holott például 1960- ban csak 13,8 százalékát al­kották a lakosságnak. (Egy nemzetközi megállapodás sze­rint három csoportba sorolják a 60 éven felülieket: 74 éves korig »éltes-öregedő«, 75 és 89 között »öreg«, az e fö­löttieket az »aggastyán« elne­vezés illeti.) Megyénkben a lakosság 23,5 száza’éka elke­rülte a nyugdíjkorhatárt. Alkonyi A széles főúton nyoma sem volt a két hét előtti hónak. Azután befordultunk a jég- és hófoltokkal tarkított mellék- útra, majd egy keskeny, ha­vas bekötő útra, később a földútra. így értünk el Kis- tótváros legutolsó házához, a Surján-patak völgyének leg­mélyére. Értesítjük Kedves Ügyfeleinket, hogy 1977. december 30-tól 1978. január 5-ig leltározást tartunk Ügyfélfogadás: január 6-tól. EZÚTON KÍVÁNUNK BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN ÜGYFELÜNKNEK! Az Autóközlekedési Tan­intézet Kaposvári Iskolája és vizsgabizottsága. (138886) A házban Pavelka Ferenc és felesége él. Húsz kilométerről jöttem, mégis én voltam szá­mukra a távoli idegen. Gya­nakvó, óvatos kérdésekre szá­mítottam: miért jött, miért pont hozzánk, honnan tudta, hogy itt lakunk. Semmit sem kérdeztek. Az öreg fát dobot a tűzre és hellyel kínált. — Azt hallottam, a magáé volt a leghíresebb banda. Meg­lett emberek is elmondták a környéken: Pavelka muzsi­kált a lakodalmukon. — Emlékeznek rá? — kér­dezte az öreg, de inkább csak azért, hogy legyen ideje süt­kérezni a múltból visszasugár- zó, melengető fényben. — Hát az igaz, 37 évig maradt együtt a banda. Volt két »esz-kont- ra«, két szárnykürt, egy »kla­rinéttá«, egy »heligony«, no meg én az »elfoniummaí«. — Csak ekkor fedezi föl értetlen­ségemet, így hát magyarázat­ként hozzáfűzi: — Biztosan ismeri, így is fnondják: »poszfriglihorni«, az adja a szólót. » Kerek arca kipirult, nevető szemébe élénkség költözik. Érzem, miről szeretne beszél­ői. — Milyenek voltak a régi lakodalmak? — Mindig a rezekkel kezd­tük, de ha túl kicsi volt a szoba, már vacsora előtt szá­razfára fogtunk, fölstimmel­tünk, azután folytatódott a tánc. Mindig azon marakod­tunk: »te már kettőt táncol­tál«. Mert tudja, csak hat játszott, a hetedik meg tán­colt. Volt, hogy reggelig fúj­tuk, azután indultunk a má­sik lagziba. Egymás után tolulnak elő az emlékek. A cselédlakoda­lomról, ahol az egész banda a korhadt padló alatti elfelej­tett kútba zuhant, meg a tor­kos eszkontrásról, akinek a gazda benyomta a fejét a tej­fölös fazékba. — Hogy tanult meg zenél­ni? — Ügy vélekszem, talán 18-ban vettem egy kis hege­dűt. Meglátta nálam a bő- szénfai boltos. Azt mondja, gyere csak ide, gyerek, hadd hegedülök egyet. Rákezdte: Országúton hosszú a jegenye­sor ... Azután én is próbál­koztam — először csak olyat, ami könnyebben kijött. Aztán 24-ben alakítottunk egy kis bandát Antalszálláson a kör­nyékbeli cselédgyerekekkel. — Ismeri a kottát? — Nem én. Csak úgy »na­túrban« játszottunk. Anélkül is ment. Az ember esze akár­hol járt is, az ujja csak oda­ment, ahova kellett... Az asszony egyszer sem szólt közbe, de tekintetéből könnyű volt olvasni, így hát rákezdtem : — Mit szólt ahhoz, hogy a férje éjszakára kimaradt? — Semmit. Ha összeszólal­kozunk, még mindig azt mondja, hogy én nem dolgoz­tam. Pedig higgye el, ha csak az lett volna, amit ő hozott haza, ma semmink sem len­ne. — Ugyan már, Kati. Te min­dig tojást meg túrót vittél a városba, én meg semmit sem vittem el. Mégis ettem, ittam, és pénzt is hoztam. — Egyedül szántottam, köz­ben még vak anyámra is fi­gyelnem kellett, hogy megta­lálja a széket. A fejemén hordtam a vetőmagot. — Rátetted a boronára. — Ne mondj már valótlant. Az asszony talán elkesere­désében, talán, hogy az ura kedvében járjon, megpróbál- • te a trombitát. — Elmentem volna zenélni a bandával, de hát hogy is hagyhattam volna a földet. — Gyerek nem volt? — Egy, de az is meghalt. Egyszer jött egy kis menhelyi gyerek. Megtetszett, ittfogtuk.. Életükben ettől kezdve meg­szaporodtak a gondok, mégis úgy érezték, gazdagabbak let­tek. De az öreg még ma is rágja magát a »saját« gyerek hiánya miatt. A kis szoba a múlt egy da­rabkája. Ezért szúrnak szemet azonnal a falra szögezett le- meztasakok. Omega. Piramis. — Az »unokák« tették ki. — Hallotta már a zenét, amely ezekben van? — Nem is egyszer. Aki nem ismeri a zenét, azt mondaná rá, ricsajozás, de akinek füle van hozzá, hallhatja, milyen pontosan épülnek benne a han­gok. — Elégedettek az életükkel? ■— Most már igen. Csak az a kár, hogy a trombitámat el kellett adnom. Az ujjamban még ott vannak a mozdulatok, de az már kevés a muzsiká­láshoz. — Azért egy ötös jó volna — veszi át a szót az asszony. — Mit csinálna a pénzzel? — Rakosgatnám, nézeget­ném, örülnék neki. Szüksé­günk semmire sincs. — Hogy töltik a karácsonyt? — Nézzük a tv-t, meg jó­kat eszünk. De fát már nem állítok. — Ugyan, Kati! Minden év­ben ezt mondod, és mégiscsak veszel szaloncukrot. Az idin is lesz fa. Már ki is néztem egyet a kert végében, amelyik elfogja a fényt a szőlőtőkék­től. A kis ökörszem ablakból egyszerre csak megláttam egy szarvast. Talán száz méterre szökellt a fenyők között a dolmboldalban. Alkony odott. A völgyet már kitöltötte a lilás pára, de a havas tetőn még vörösesen csillant a nap­fény. Bíró Ferenc — Mi az öregség? Beteg­ség vagy a szervezet bizonyos kopása, elhasználódása? — Az öregedés kutatói el­választják a naptári kort a biológiaitóL Sellye János sze­rint egy negyvenéves ember testileg, lelkileg sokkal öre­gebb lehet, közelebb állhat a halálhoz, mint egy húsz évvel idősebb társa. A valóságos életkort elsősorban a kopás foka és az elhasználódás mér­téke szabja meg. Ügy is mondhatnánk: vannak kora­vén fiatalok, örökifjú öregek és olyanok, akiknek naptári életévük megegyezik a bioló­giai korukkal. Az öregedés kutatása során mindinkább az a meggyőződés alakul ki, hogy lényegét a szervezet ala­ki állapotát biztosító kötőszö­veti sejtek és a központi ideg- rendszert működtető agysejtek megváltozott anyagcseréjében kell keresni. Döntő ok: a núk- leinsav anyagcseréjének a megváltozása. Ennek körül­ményeit még nem tisztázta a tudomány. Az azonban igaz, hogy az öregség nem beteg-.’ ség, bekövetkezése függ az öröklött tulajdonságoktól és az életkörülményektől. — Ez azt jelenti, hogy az egészségügynek nemcsak gyó­gyító, hanem felvilágosító sze­repe is van a huzamosabb fia­talság biztosításában. — Nemcsak nekünk, hanem az egész társadalomnak foko­zott felelőssége van abban, hogy mennél később érkezzék el a »rettegett« öregkor. Min­denekelőtt: fiatalon kell meg­alapozni az élet utolsó és át­lagosan egyre hosszabb sza­kaszát; egészséges életmóddal előkészíteni, hogy magas kor­ban is mennél tovább meg­őrizhessük biológiai fiatalsá­gunkat. Különösen a kritikus életszakaszokban, a pubertás és a klimax idején kell foko­zottabban ügyelni a túlzások­tól mentes, mértékletes élet­módra, s amennyire lehet, el kell kerülni a környezeti ár­talmakat. Akiknél családi haj­lam van bizonyos betegségek­re, idejében kezeltessék ma­gukat, hogy ne váljon a baj krónikussá. — Mindezek hasznos taná­csok, de megszívlelésükkel sem lehet elkerülni az olyan megrázkódtatással járó élet­ritmusbeli változást, mint a nyugalomba vonulás. Hiszen az öregedés egyik fontos el­lenszerét, a munkát veszíti el az egyén. — Azt tapasztalom: azok az idős emberek, akik a tudatos fölkészülés elmulasztása miatt nem találják meg a számuk­ra legalkalmasabb tevékenysé­gi formát, hihetetlen gyorsa­sággal leromlanak. Az öreg­kor ugyanis nem egyenlő a teljes nyugalommal, a sem­mittevéssel. A munka itt is hozzá tartozik az emberek mindennapjaihoz, ha csökkent mértékben is. Ebben a kor­ban is érezni kellene minden­kinek társadalmi szerepét, az alkotás örömét, környezete el­ismerését és megbecsülését Ebben van szerepük a kisebb, nagyobb közösségeknek, szer­vezeteknek és mozgalmaknak. Az, hogy milyen munkát vé­gezzen valaki, függ a fizikai és pszichikai állapotától, kép­zettségétől, régi foglalkozásá­tól, hobbyjától és társadalmi kapcsolataitól is. De többsé­gük mindenképpen segítségre szorul. Ezért fontos, hogy a vállalatoknál, intézményeknél pszichológiai előkészítés, ta­nácsadás előzze meg a nyug­díjazást. Gyakori, hogy az idős nyugdíjast a társadalmi munka menti meg a presztízs- veszteségtől. A közéletben va­ló részvétel kedvező hatással van személyiségük megtartá­sára. Ugyanakkor depressziós állapotot válthat ki — és er­re is több példa van —, ha aktivitása, munkabírása elle­nére megfosztják a nyugdíjba menőt társadalmi funkciójától, melyet talán még eredménye­sebben tudna ellátni, mint ko­rábban. Végül is azt mondom, mindegy, hogy mivel — ker­tészkedéssel, barkácsolássá1, közszerepléssel vagy az uno­kák nevelésével —, de sike­rüljön megtartani lelki egyen­súlyát és elkerülni a befelé fordulás, a Zárkózottság, az elhagyatottság veszélyét r. i*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom