Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-20 / 298. szám
Szellemidézés megsárgult lapokról Ruffy Péter: Bujdosó nyelvemlékeink Az újságírónak nem csak «-munkaeszköze-“ és mindennapi kenyere az anyanyelv, de célja is a szép szó, élethivatása a nyelvi műveltség ápolása, terjesztése. A kötelesség és a szenvedély ilyen ösz- szefonódására manapság aligha találhatnánk szemléletesebb példát, mint Ruffy Péter munkásságát A Magyar Nemzet főmunkatársa pályája kezdetén, több mint négy évtizeddel ezelőtt szegődött elkallódott nyelvi és irodalmi emlékeink nyomába, indult az anyanyelv forrásvidékének felkutatására. S ahogy ez a nemes megszállottság mennyire csillapíthatatlan, arra bizonyság az idős szerzőnek az idén megjelent jó kéttucatnyi nyelvművelő »riportja-“ is. Most közrebocsátott könyvében szintén nyelvi »baran- go'ásainak« eredményeit foglalja össze Ruffy, ám ezúttal nem a felnőtt újságolvasók, hanem a »tizenévesek« számára. őket vezeti el képzeletben a pannonhalmi bencés apátság ezeréves falai közé, hogy megmutassa első fennmaradt nyelvemlékünket a tihanyi apátság alapítólevelét velük tesz »utazást« a belgiumi Leuven egyetemének könyvtárába, az Ó-magyar Mária-siralom szépséges alliterációinak ízlelgetésére, velük kirándul Zólyom várába, Kufstein börtönébe és a szörnyű emlékű bori koncentrációs táborba. Felbecsülhetetlen értékű, eltűnt kódexek, kéziratlapok, jegyzetfüzetek után kutatva szinte egész földrészünket keresz- tül-kasul bolyongja, hogy azután — a krimiszerűen izgalmas nyomozás végén — a Széchenyi Könyvtár féltve őrzött kincsei között horgonyozzon le. Az emlékidézés néhol keserű töprengésre késztet, s elszomorító következtetésekre is ösztönöz. Milyen kevéssé lehetett közügy a tudomány, a művészet abban az országban, ahol hosszas »rejtőzés« után véletlenül került elő a Halotti beszéd, ahol Mátyás több mint ezer korvinájából mindössze 48 maradt fenn, s Balassi Bálint szerelmes versei is háromszáz esztendei hányódás után, egyetlen kutató szívós munkálkodásának eredményeként ismerhette meg a közvélemény! Az ember tragédiájának kézirata csaknem szemétre került, Kazinczy Ferenc kufsteini rabságának naplója a keletkezés után egy évszázaddal került a könyvkiadó asztalárai, Petőfinek és kiadójának, Emich Gusztávnak 1847-ben megkötött szerződése pedig kis híján egy amerikás magyar szemfedője lett —századunk ötvenes éveiben. A pogány magyarok rovásírásának egyik Utolsó maradványára ugyancsak véletlenül bukkantak rá a szultán konstantinápolyi palotájának kapuján. Radnóti hattyúdalaihoz — a nevezetes bori notesz tíz verséhez — valószínűleg sohasem jutottunk volna hozzá, ha az exhumáló munkások egy kicsit is gondatlanabbul végezték volna munkájukat De a véletlen segített hozzá bennünket Arany János őszikéi- hez — a legendás kapcsos könyvhöz — és a zágoni íródeák, Mikes Kelemen valamennyi leveléhez is. És se szeri, se száma a ma is rejtőzködő nyelvemlékeknek, nyomtalanul eltűn irodalmi kéziratoknak ... Szükségszerű-e, hogy anyanyelvűnk fejlődésének legértékesebb dokumentumait csupán a véletlenek játsszák a kezünkre? Ruffy erre is csattanóé választ ad; a nyelvi műveltség elhanyagolása bizonyos társadalmi rendszerekben szükségszerű, másokban az áoolása természetes. Ez utóbbit bizonyítja a magyar nyelvjárások 1949—1969 között létrehozott atlasza, amelyből a könyv érdekes szemelvényeket közöl. Szükségszerű, hogy ember vagyok, de véletlen, hogy magyarnak születtem — alakította át néhány hete a szerző Montesquieu híres aforizmáját egyik riportjában. Ez a más népek, más nyelvek iránti tisztelet, a bebarangolt színhelyekre való már-már nosztalgikus emlékezés lengi át, a riport, az esszé, a tudományos ismeretterjesztés elemeit elegyítő könyv egész hangulatát Az alap mégis az íróember mérhetetlenül nagy szere- tete, vonzalma ahhoz, ami emberré, magyarrá, régi korok és modem idők rapszódoszává teszi: anyanyelvéhez. Ezért ajánlhatjuk a Móra Kiadó sok metszettel, fényképpel illusztrált kötetét mindenkinek, aki nemcsak természettől származó használati eszköznek, de ajándéknak, esztétikai szépnek is tekinti anyanyelvűnket. L. A. Két szék között... Harmadéves szakmunkástanulók és a KISZ Palatinczki Gyöngyi, a nagyatádi szakmunkásképző tanulója : — Ady-megemlékezést tartottunk, éneket tanultunk, biciklitúrát szerveztünk, kihívtunk egy másik alapszervezetet vetélkedőre... Dömötör Erzsébet másodéves: — Kézilabda-bajnokság volt az alapszervezetek között, moziban voltunk, megnéztünk egy kiállítást a művelődési házban, klubdélutánt tartottunk ... Tóldi Júlia: — Téli és őszi ruhákat mutattunk be, mindenki a saját ruhatára egyszerű és célszerű darabjait vette föl. Iparművészeti kiállításon jártunk, meghallgattuk a kaposvári szimfonikusok zenekari hangversenyét ... Szíjártó István: — Alapszervezeti pingpongbajnokságunk volt Részt vettünk a kocogónapon, útközben megnéztük a művésztelepen fölállított szobrokat, folyosóbál volt, színházba is mentünk... Még ennél is több iskolai és alapszervezeti KÍSZ-es rendezvényt soroltak föl a nagyatádi szakmunkásképző másodikosai, és beszéltek a jövő terveiről. — Tudjátok, hogy jövőre már nem az iskolában lesztek KISZ-tagok? — Sajnos... — zúgtak többen is lemondóan. Azután elmondták, hogy ahol gyakorlaton vannak, ott nem tudnak az ifjúsági szövetségről, a munkahelyi KlSZ-alapszer- vezetek meg sem kísérlik a kapcsolatfölvételt. Mai harmadévesekkel beszélgettem ezután. Nagy Sándor: — Az iskolai KISZ-ből kikerültem, a Komfort szövetkezetnél pedig azt sem tudom, kit keressek. Pedig jó sokan tanulunk ott. Minket senki sem kérdezett, hogy továbbra is akarunk-e dolgozni a KISZ-ben. Madarász Ferenc a SAÉV tanulója. A helyi alapszervezet titkárának jelenlétében beszélgettünk. — Emlékszem még az iskolai KISZ-re. Ott sok minI dent csináltunk, szívesen dolgoztam. Itt azt sem tudtam, hogy van alapszervezet, csak néhány napja került szó róla Kömpf Róbert KISZ-titkár: — Ezt csodálom, mert a brigádban két tagunk is van. Nem beszéltek a rendezvényeinkről? — Közösségi megbízatásként vajon nem vállalták volna ők, hogy a szakmunkástanulókat »beszervezik«? — szóltam közbe. — Valahogy megfeledkeztünk erről. Borongics Tibor a Volánnál van gyakorlaton: — Mi szívesen léptünk be az ottani alapszervezetbe. Igaz, azonnal megkerestek, és rögtön tartottunk egy vetélkedőt a régiekkel közösen. Mindig van valami jó program. De a társaimtól mást hallok, lehet, hogy csak mi, volánosok vagyunk ilyen jó helyzetben. Kiss János, az iskola Igazgatója: — Felhívták a figyelmünket, hogy a harmadéves KISZ-eseket »adjuk át«. Volt olyan üzem, ahol ünnepélyesen fogadták őket, de a legtöbb helyen semmi sem történt Így azután egy csomó gyerek, aki nálunk megszokta a jó KlSZ-munkát, elvész. Vagy gyengébb a munka az üzemeknél, vagy nem törődnek velük... Pedig az elv nem rossz. (Ezt az igazgató sem vitatta.) Jó, ha a szakmunkástanulók az egykorú közösségből a munkába állásnál korábban átkerülnék az üzemi KISZ sokrétűbb, idősebbeket és fiatalabbakat egybe fogó szervezetébe. A napi munkánál hozzászokhatnak az új légkörhöz, nem lesz olyan nagy »ugrás« a szakmunkásvizsga utáni átállás. Csakhogy a tanulók által vázolt gyakorlat más eredményt hoz, ahogy ezt Kuzma Valéria, az iskola KISZ-tit- kára megfogalmazta: — A munkahelyi alapszervezetekben, ha egyáltalán fölvesznek, hallgass a nevünk. Két szék között a pad alá esünk, mert sokszor nem is fogadnak be. Így a harmadévben már elveszik a kedvünket a további KISZ-mun- kátóL Ahol ez így van, ott változtatni kell. Az iskola vezetői, a KISZ-szel foglalkozó felnőttek is felelősek mindezért. Más téren igen jó kapcsolat alakult ki az atádi szakmunkásképző és a képzéssel foglalkozó vállalatok, üzemek között. A KISZ-tagok ügyében« is meg kellene találniuk egymást L. P. Giann! Rodari i44/lifen »Tegnap, 14 óra 35 perckor, az 1897. számú határoszloptól 9 kilométerre, nem történt szörnyű g épkocsi-szerencsétlenség, s nem vesztette életét öt ember. Az Ml 2345-ös rendszámú nehéz kamion, egy szekér kikerülése közben, nem ütközött össze nagy erővel az ellenkező irányból haladó RÍM 4567-es rendszámú gépkocsival, s nem borította föl és nem vágta hozzá három belga motorkerékpároshoz. Ennek eredményeként nem halt meg: a teherautó sofőrje, két motorkerékpáros, a személygépkocsit vezető fiatalember, a mellette ülő menyasz- szonya, a többiek pedig nem szenvedtek egy hónaptól 75 napig gyógyuló sérülést. A közlekedési rendőrségnek nem kellett nyomozást végeznie.« A Corriere Popolare igazgatója csodálkozva olvasta a tudósítást, azután hívatta a napihírrovat szerkesztőjét. — Olvasta ezt? — Bocsánat, mit? — Hát ezt. — Szabad? »Tegnap 14 óra 35 perckor...« — Igen, igen, ’a pontos idő is szerepel, amikor semmi sem történt. így kísértetújsággá válunk, hamarosan átlátszó vegytintával írhatjuk a cikkeinket Léimért fotói a megyei könyvtárban Tegnap délután nyflt meg a Növi Sad-i jugoszláviai Lennert Géza kamaraállata a megyei könyvárban. A Somogyi Fotó- és Filmklub és a Novi-Sad-i kulturális központ közös vállalkozása ez a bemutató. Lennert Géza nevét az jegyezhette meg a IX. Barátság Hídja nemzetközi fotószalon alkotói közül, aki érzékenyen reagál az új törekvésekre, illetve »eredménynek« ítéli a grafikai kísérleteket. A Somogyi Képtárban kiállított sorozatának csupán egy darabja lelhető fel az egyéni kamaratárlaton: s máris hozzátehetjük, nem ez a kép jellemző Lennertre. Egyéniségét mégis jól mutetja be, hiszen a kamera lencséjén át olyan világot örökít meg, mely szinte mentesnek látszik az egyéniségtől Ám a tárgyi világ csaknem természetrajzi, fizikai »pontosságú« bemuátása is sokat sejtet a kivetített szubjektumból. Egyénitett vi- lágú képek Lennert fotói, ösz- szetartozóak, noha mi köze lehet egy kukacsendéletnek a vízparti hordalékkövekhez. Lennert dokumentarista szemlélete egyrészt arról győzi meg a nézőt, hogy ne menjünk el semmi mellett úgy, hogy ne nézzük meg... Mert... És bizonyít is a fotós : a kamaratárlat legsikeresebb képsorát alkotta meg a kirakati bábukról. Mintha élnének... És — visszatérve a kukacsendélethez — semmi jelét sem adja az összegyűlt szemét annak, hogy emberi fogyasztás során került ki a ház elé. Az egyedüli emberi jel az a néhány betű, melyet a köztisztaságiak nyomtattak rá, és maga az edény. Különös leltár ez. Mint ahogy ilyen állásfoglalás az a képsor is (ezt ugyan »széttörték« a kiállítás rendezői), mely a mindent szívesen címkéző emberről készült anélkül, hogy személyeket mutatna be. Az egyik »autóportrén« ez olvasható: Mini 1275 GT, VM— 27—12, továbbá Wynn’s és még egyszer nagy betűkkel az autóra festve a márka. Nem érezném igaznak ezt a világot, sem a róla alkotót véleményt, ha nem jut el Lennert az emberarcokon is meglátott közönyig... Az esernyőt unottan forgató, a napszemüvegével semmibe néző nő arcnélkülisége könnyen összekeverhető a már említett kirakati bábuk viaszarcával... S nem ő lenne, ha az ájtatos apácák gyülekezetében nem fedezné föl azt a személyt, aki »kiles« az imádkozó csoportból, hogy »benne legyen a képben«... A közöny különösen hangszerelt képei: a Maxim show- műsort egy bizonyára ismert, de fölöttébb vonzó néger énekesnő propagálja egy nagy plakátról. Két férfi — háttal, hogy az arcuk se lásson — sétál el a figyelmet felkeltő reklám előtt, s beszélnek, beszélnek ... Lennert szerint már megint arról hogy esik.., A másik szinte belehasit a csöndbe. Magas kőlépcsőkön három pár üldögél, fiatalok. Ketten belemerülnek a csókba, számukra megállt az idő. A másik két pár semmibe néző, üres tekintete akár a lyukas homokóra... Lennert Géza érzékeny ember. A tájra úgy tud figyelni, mint aki jól is ismeri a természetet. Festői látásmód jellemzi a fotókat. A kiállítási beszámolóhoz mégis egy derűs embercsoportról készült fotót választottam: a lakodalmi vőfélyek tiszta, egyszerű érzésében is osztozni képes a fotós. Ez az egyszerűség jellemzi munkásságát is, melynek egy-egy kiemelkedő alkotása hazájának a határain is túljutott Horányl Barna Szakszervezeti művészegyüttesek találkozója Nagyatádon (Tudósítónktól ) Szombaton este Nagyatádon, a Gábor Andor Városi Művelődési Központban rendezte meg a Latinca Sándor Művelődési Központ a szak- szervezeti művészegyüttesek találkozóját. A mintegy 140 perces műsort a — főként zeneiskolás, általános iskolai és gimnáziumi tanulókból álló — siófoki Volán kis szimfonikus zenekar nyitotta meg. Az együttest Simon Mihály vezényelte. A Villamossági Gyár Vasas Színpadának munkásfiataljai Vihar Béla A két tündér hídja című jelenetét mutatták be. A rendező — Vájná Pál — jól élt a lehetőségekkel kellemes, szórakoztató produkciót láthatott a közönség. Az est csúcspontja volt a SÁÉV munkáskórusának a műsora. A mintegy húszperces előadás színvonalát emelte, hogy tökéletes összhang volt a kórus és a zongorakíséret között. Szép hangzás, stílusos előadás jellemezte műsorukat. Igazi élményt jelentett ez a kórus, amelyet Klausz Róbert vezényelt Műsorukon Praeto- rius, Maros, Karai, Schumann és Schubert művei szerepeltek. A másik kiemelkedő produkció a Fonómunkás Kis- színpadé volt Műsora — A szomorú város — mai mese felnőtteknek. Jó volt a téma megválasztása és kitűnő a szerkesztés. A rendezés Vértes Elemér érdeme. A balatonföldvárl vegyes kar — Zakár Antalné Nagy Irén vezényletével — négy számot adott elő. Szépen szólt Tulikov Béke lesz című pattogó indulója. Lüktetőén, stílusosan , adták elő utolsó két számukat A műsoros est záróBzáma- ként a Somogy Táncegyüttest láthattuk. Az összeszokott gárda látványos műsorral lepte meg a közönséget Előadták Oláh—Vida Botostáncát és a Nagyecsedi táncokat, továbbá Novák három számát: a gö- möri leánytáncot, a nyírségi táncokat és a jobbágytelki forgatóst. Szép, kellemes, szórakoztató műsorban volt részük azoknak, akik eljöttek az estére. D. S. a modern újságírás ? — Sajnálom, végtelenül fájlalom a történteket. Ilyen sorozatos sajtóhibák... Szigorú megrovásban részesítem a korrektorokat. — Hagyja békén a korrektorokat. Keresse meg azt a tudósítót, aki ezt a badarságot írta, ragadja nyakon és tíz másodpercen belül cipelje ide! Egy, kettő, három ... Kiderült, hogy az idézett prózai alkotás szerzője egy törékeny, alacsony termetű fiatalember, akinek ajkán nyugtalan mosoly bujkált, és pillantása valahogy túlságosan negédes volt. — Foglaljon helyet, és magyarázza meg ezt a jelentést. — Vigasztalóan hangzik... Nem gondolja? És azt is hozzá kell tenni, hogy színtiszta igazság. Egyetlen valószínűtlen szó sincs benne. — Sőt mi több: egyetlen épkézláb szó sincs benne! — Igazgató úr: csodálkozom önön. Gondolja meg, mennyite örülnek az olvasók, amikor arról értesülnek, hogy nem történt ilyen nagy méretű szerencsétlenség. És képzelje el, ha viszont megtörtént volna: öt család gyászol, Rómában, Milánóban és Belgiumban kisgyermekek jutnak árvaságra. Ügy vélem, az olvasóknak néha szükségük uan olyan hírekre, amelyeknek olvastán megkönnyebbülten sóhajtanak fel és azt kiáltják: »Hálistennek«/ Szerintem a modern újságírás... — Erről majd később beszél. Most pedig hallgassa meg egy másik cikkét: »Tegnap este, sötétedés után, nem történt különös esemény a 42 éves Badoni könyvelővel, aki városunkban, a Bitonoto utca 34ib alatt lakik. Amikor az irodából hazafelé tartott, váratlanul nem találkozott egy revolvert szorongató, kifestett nővel, s az nem utasította, hogy odaadja a pénztárcáját, amelyben egyhavi fizetése és a szabadságidejére járó illetménye volt. így tehát Badoni könyvelő nem esett áldozatául a napihírrovat szerkesztőjének emlékezete szerint első olyan rablótámadásnak, amelyet nő követett el.« _— Szegény Badoni könyvelő — mosolygott a tudósító. — Olyan kedves ember, s ugyanabban a penzióban lakik, ahol én. Meglepetést akartam szerezni neki a születésnapjára: hiszen a hírnév mindenkinek jólesik! Ráadásul már 27 év óta újságunk előfizetője. Ügy — Vagy úgy! És talán már a holnapi számba is készített valami ilyesfélét? Olvassa csak föl! Egyre jobban tetszik a dolog. — Itt van még az időjárásról szóló cikkecske. »Tegnap déli 12 órakor nem esett hó. Városunk utcáit és tereit nem lepte el puha, fehér hótaka.'ó. Egyes körzeteket a hó nem borított el vastag rétegben másutt pedig nem alakulták ki jellegzetes alpesi hóbuckák. A városi közigazgatásnak nem kellett a hó eltakarításával foglalkoznia.« Azután az ezzel együtt járó jelentős költségmegtakarításról szóló elmefuttatás következik. — Eleve egyetértek az ön elmefuttatásával, és azt javasolom saját magamnak, hogy bizony megtakaríthatnám az ön fizetését. — Sejtettem, ön már a negyedik újság igazgatója, aki ilyen következtetésre jut. Ügy gondolom, hogy a modern újságírásra vonatkozó elképzeléseim túlságosan haladóak. Egyesek azt mondják, hogy utópista tévelygések rabja vagyok ...Ez azonban nem rettent el. Galileivel, Marconival és másokkal is így bántak az elején, sőt talán rosszabbul is... Fő a türelem; találok én magamnak más állást. Fiatal vagyok, az egész élet előttem áll! És a tudósító tekintete boldogan révedt egy olyan világba, amely telistele lesz meg nem történt utcai baleretekkel és ki nem tört háborúkkal. Gellért György fordítása Somogyi Néplap
