Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
(Cross Arnold grafikája) *£ groteszk? Mi a groteszk? — Esztétikai minőség. Aligha elégíti ki azonban ez a válasz az olvasót, a múzeum- és színházlátogatót. Bontsuk tehát ki e túlságosan tömör lexikoncímet. Kezdjük azzal, hogy a szépség, a rútság, a komikum, a tragikum, is esztétikai minőség. A groteszk ezek között valahol a rút és a komikum által körülhatárolt s befolyásolt területen található. Több arcú jelenség, ezért nehéz megnyugtatóan meghatározni. A szépség vagy a rútság egyértelmű fogalmak. Különbözők korok vagy ízlésbeli szintek szépségideáljai közötti különbségek ezúttal elhanyagolhatóak, s anélkül, hogy belebonyolódnánk körülírásba, annyit megkockáztathatunk: egyik is, másik is homogén. Nem így a groteszk: a groteszkben mindenképpen szerepet játszik valami komikus elem. A másik, s nem kevésbé fontos összetevője viszont a rút, a visszataszító, az ijesztő, a félelmet keltő, a visszataszítóan torz motívum valamely minősége, fokozata külön-külön vagy együtt — a komikum társaságában. A groteszk jelző tehát valamely heterogén tulajdonságot fejez ki, amelyet legfőbb sajátossága, hogy a nevetségesség és a borzalmasság szélsőségét fogalalja magába. Mondhatjuk: a groteszk olyan mint a kentaur ... Honnan ered a »groteszk-«? — Olykor a kérdésben is ellentmondanak egymásnak a tudós kutatók. Maga a groteszk jelenség szinte egyidős az emberiséggel. A tasszili sziklafestményeken a mai ember éppúgy fölfedez groteszknek minősíthető ábrázolatokat, mint Holbein, Hyeronymus Bosch vagy Salvador Dali képein. A groteszk főleg a XX. századi művészetben játszik fontos szerepet, főleg azoknak az íróknak a műveiben, akik kiúttalanságtól nyomasztott életérzésbe keveredtek saját valóságuk, saját világuk kritikai (komikus) megjelenítése, szatirikus vagy rezignált megtagadása közben. Ezek a groteszk művek kifejezhettek csalódott, kiábrándult, hiteszegett, morbid, cinikus vagy kétségektől gyötört, a valóságot nevetségesnek találó életérzéseket is (Karinthy Frigyes, Franz Kafka, Ionesco, Dürenmatt). A groteszk valóságlátás és megjelenítésmód azonban nem szükségszerűen reménytelen, kétségbeesett vagy morbid lélekáilapot sajátja. Csak néhány magyar írót említve: Örkény István, Hu- bay Miklós, Páskándi Géza írói felelőtlenségnek tartaná, ha korunk démonian fenyegető jelenségeit tiszta komikumban oldaná föl, a baljós figyelmeztetés sötétebb tónusai nélkül. Ök a modern kor bonyolult ellentmondásosságát igyekezett a művészet a groteszk összetettségével kifejezni. A groteszk szó tartalma, jelzői értelmezése tehát változott, módosult az idők folyamán. Olyannyira, hogy néha az érzésünk : egy-egy esetben más nem is groteszk jelenséggel állunk szemben hanem valami egészen mással — csak nem találtuk meg a hl megfelelő kifejezést Rakoncátlan grafikák A torzkép művészete — századokon át N égyezer éve, ötezer éve, hatezer éve? Ki tudja, mikor, de tény, hogy egy kutya formájú állat egyszer nagyon ráijesztett egy sumer kisgyerekre, aki aztán jó nagy fülekkel, otromba lábakkal agyagból kigyúrta. Előbb félt tőle, majd megmintázta, de úgy, hogy »csúnya« legyen. Kifigurázta. Ez a szobrocska éppen megmaradt és máig példázza, mi is a karikatúra: a jellemző részek eltúlozása, e túlzással való jellemzés. (A grafikai műfaj neve is a »caricare-, azaz eltúlozni síóból származik.) Kik, hogyan és miért érezték szükségét annak, hogy valakit vagy valamit így, jellemző jegyeik eltúlzásával kigúnyoljanak? Erre még Eduard Fuchs müncheni művészettörténész sem tudott válaszolni, aki századunk elején a mindmáig legteljesebb ka- rikatúra-szakkönyvet megírta. Ám kampós orrával, borzolt hajával eleven karikatúrának tűnő szerző jóvoltából mégis sok mindent tudunk a torzképek rajzolóiról, rajzolási formáiról. Tudjuk például, hogy nemcsak a már említett sumér lelet jelzi a karikatúra korai művelését, de jó pár görög vázafestmény is, amely ugyanígy, egy-egy személy jellemző jegyeinek — leginkább arcvonásainak — eltorzításával fejezett ki megvetést avagy tiltakozást A rómaiak idejéből pedig már olyan karikatúra is fönnmaradt, amely eszmét — az adott esetben a korai kereszténységet — gúnyolta ki. Palatinusi gúnyfeszületnek hívják ezt a falba karcolt ábrázolást, s joggal, hiszen Róma császári palotájához csatlakozó, az udvari szolgafiúk tartózkodási helyéül szolgáló épületen egy bizonyos Alesamenost örökített meg az ismeretlen rajzoló, amint az összetett kézzel egy T alakú kereszten függő, szamárfejes emberalakot imád. Szamár: butaság — akkoriban már így, azonosítással is tudtak rajzos kritikát mondani. Noha a római kort követő századokban is sok-sok olyan alkotás — elsősorban osz- lopfő, vízköpő — készült, amelyben a túlzással, torzítással való jellemzés szándékát figyelhetjük meg, a karikatúra következő nagy korszaka a reneszánszhoz kötődik. Nem kisebb művész, mint Leonardo da Vinci közismert fejtanulmányai jelzik a műfaj virágzását; azok a portrék, amelyek főképp megkeseredett öregek eltorzult vonásaival riasztanak. zadbol.) Ugyanígy »karikatúrista« volt a »paraszt« Brueghel is, aki — egyik életrajzírójának, Bob Claessensnek a szavaival — az őt körülvevő »fordított világot«, a vallási és a feudális megmerevedést gúnyolta ki egyebek között a Hét főbűn című képsorában. A karikatúra-történet a XVI—XVII. századtól két nagy iskolát tart nyilván: a franciát és az angolt. Az előbbi még a feudalizmusban gyökerezik és első kiváló képviselője, Jacques Callot főképp a harmincéves háború borzalmait vázolta föl groteszk szemlélettel. Púposok, Koldusok, Cigányok — efféle című sorozatokat rajzolt a hányatott életű művész. A z ő gúnyos ábrázolás- módját megszámlálhatatlanul sok utánzó követte. Köztük azok is, akik 1832-ben megalapították a Charivari (Macskazene) című párizsi élclapot, valamint az 1830-tól megjelenő Caricature (Karikatúra) című újságot E lapok legtehetségesebb munkatársa Paul Gavarni volt, aki — mint nagy elődje — ugyancsak szívesen rajzolt sorozatokat a »Rettenetes gyerekekéről, a »Színésznőkéről, a »Művészekéről.. A karikatúra-történet mindmáig legnagyobb alakja, Honoré Daumier is a párizsi lapok rajzolója volt. Alig huszonegy éves, amikor mindenevő Gargantuaként lerajzolta az akkor uralkodó Lajos Fülöpöt, s ezért fegyház- ra is ítélték. Ami az angol iskolát illeti, ennek a tagjai is közvetlen környezetükből merítették a témát. Mind Thomas Rowlandson (1756—1827), mind pedig az 1840-től megjelenő Punch (Paprikajancsi) rajzolói a Dickens-regényekből oly jólismert nyomor és megalá- zottság előidézőit figurázták ki. A magyar karikatúra művészete a múlt század elején, a reformkor megpezsdülő légkörében alakult ki. Legismertebb művelője Jankó János volt, aki számos élclap- ban — az Üstökösben, a Borsszem Jankóban, a Bolond Istókban — adta közre rajzait, köztük annak a Sa- nyaró Vendelnek a kalandjait, akinek a neve jelképpé: az örökké panaszos, az örökké elégedetlen emberek megjelölésévé változott. Ugyancsak híres karikatúristánk volt Major Henrik, E * s milyen a torzképraj- zolás ma? Sem a külföldi, sem a hazai művelését nem lehet áttekinteni. Egy biztos: a legnagyobb élő karikatúristaként a romániai születésű, ma Amerikában élő Paul Steinberget tiszteljük, aki az intellektuális — a tűnődő, a mecha- nizált társadalom géoezeté- ben őrlődő ember kétségeit, fölismeréseit rögzítő —> rajzos humorral készteti inkább töprengésre, mint nevetésre az újságolvasókat. Akárcsak a magyar Kaján Tibor, aki ugyanilyen gondolkodtató alkat: szálkás, szöveg nélküli rajzaiban a túlcivilizált, a túlszervezett világ képtelenségeire ismerünk rá. Az igehirdető és hallgatói. (Angol torzkép a XVIII. száA beteg meg az orvosok. (Francia rajz a Xvm. századból.) Akácz László A század polgári társadalmainak drámáiban a tragédia helyét sokszor a groteszk foglalja el. Az írók bár jól érzékelik a klasszikus drámát jellemző könyörtelen végzetet, amely modern ko- korukat a pusztulás vízióival fenyegeti, alig élnek a klasz- szikus tragédiák által felkínált drámaformával. Bár az emberi értéket sokan pusztu- lóban, múlandóban látják, hátat fordítanak az ősi tragikumnak — az abban egyértelműen megjelenő sorsnak, végzetnek, egyéni bűnnek és egyéni felelősségrevo- násnak —, s az optimizmusnak, a katartikus megtisztulásnak. Figyelmüket a drámai groteszk felé fordítják. Az emberi magatartás abszurditásáról, kilátástalansá- gáról, nevetségességéről, a káoszról, a kollektív bűnről, a véletlenekről, a felelősség megkerüléséről keserű bohóckomédiákban vallanak inkább. A modem drámai színpadon ma a tragikus, de fölemelő emberi zokogás helyett démoni hahota harsog. Mi hát a színpadi groteszk? A »groteszk« szó a XVI. századi Itáliában bukkant föl. Az olasz grotta (barlang) az össze nem illő dolgok bizarr társítására utal, amely egyrészt idegborzoló, másrészt viszont komikus hatást vált ki. Jelzői használata: megdöbbentően szokatlant jelent. A groteszket visszavezethetjük vagy rokoníthatjuk a komikummal. A groteszkben jelentkező komikus tévedés azonban sokkal megrázóbb erejű, végzetesen feloldhatat- lanná lesz. A drámai művekben végigvonuló groteszk nemcsak a mű befejezésével, hanem később sem oldódik föl. A groteszk — amely világ- szemléletet is hordoz magában — nem minden esetben jelzi a társadalmi kiúttalanságot, a dekadenciát. Számos irodalmi műben is .találkozhatunk bizonyos ’ groteszk elemekkel (például: Rabelais: Gargantua és Pantagrueljé- ben, amelyet a Körszínház dramatikus feldolgozásban a nyáron bemutatott). A groteszk ezekben a művekben nem lesz egyeduralkodóvá. Csupán érzelmileg és értelmileg módosítja az ábrázolt világot. A nehéz fajsúlyú mondandót természet és észSzilágyi Ákos Lassú érlelődés egyszer, remélem, megboldogulok, ráütök kalapomra — pomm! s a háborgó világ sötét lefolyójába vetem magam tegyük fel, ősz lesz, s kihullhatok fejemből, akár egy gondolat, s csöndben nézhetem: a kis habok szivem körül hogy ringanak ellenes szituációk jellemzik. A művi úton létrehozott groteszk világban nincsenek lehetetlenek. Sajátos öntörvények uralkodnak a realitás és irrealitás, a látszat és a valóság halmazaként. Az így ábrázolt világ nem tekinthető egyértelműen komikusnak, mert az amiről szól »mély és riasztó, megoldhatatlan. Ám tragikus sem, mivel szerkezeté’, en ew »tipiVusin ko- miku>« hibít emel képtelen magasságokba. A groteszk mélyén szorongás és elidegenedés rejlik. A groteszk ábrázolás a drámairodalomban a színjátékok kialakulásának ősi időszakára, kezdeteire vezethető vissza. Már a vallásos-népi színjátékok is sok groteszk elemből tevődték össze. Így groteszk az ókori görög sza- tír játék, a népi mítosz játékok, a fabulák, a középkori vásári komédiák. A comme- dia dell’arte is tartalmaz groteszket A klasszicista színház nem élt ezzel a lehetőséggel, annál inkább uralkodóvá lett a romantikus színpadon. Nagynevű elődök után — Gogol, Büchner és Majakovszkij — ma ismét reneszánszát éli a groteszk a burjánzó abszurd drámákban. Néhányan a rangos drámaírók közül: F. Dürrenmatt, M. Frisch, F. Ionesco, S. Beckett, F. Arrabbal, H. Pinter és sokan mások A magyar színpadokon már jónéhány abszurd drámát láthatott a hazai közönség. Egyik-másik abszurd dráma nálunk is nagy sikert aratott, így Dürrenmatt Fiziku- sókja vagy Beckett Godotra várva című abszurd játéka. Szöveg nélkül (Jelenszky László rajza) i iesner tMtigeeeBesü&WPeí-i-r te- ■■■.<* * (Tarnóczy Zoltán rajza) Hámori András — Nem tudja véletlenül, hol van itt egy sötét lépcsőhöz? — Dehogynem! Még három méter. Ha megengedi elkísérem ... — Köszönöm szépen. Igazán nagyon kedves! — Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Ízelt vagyok. — ízeltke. — Milyen gyönyörű neve van! — Ugyan... Mióta elszaporodtunk, nagyon divatos ez a név... — Ühüm. Azért nem kell szerénykedni... És milyen karcsú az alakja! — Bókol? — A világért sem! Ez puszta tény. Egyébként olvasta a nagy hírt? — Attól függ ... — A város patkánymentes! — Igen, igen! Én is nagyon boldog vagyok. Azóta sokkal nyugodtabb az életem. Régebben örökösen migrén gyötört, ha feltűnt egy-egy patkány. Szépen fényesített, fekete hátacskám csupa piszok lett, mire biztonságba kerültem. Egy magamfajta lány soha nem tudhatja előre a sorsát. — Pontosan így vagyok vele én is. Én sem szeretem az erőszakot. Kiváltképp a sötétben sétáló embertalpakat! Már tizenkét testvérem lelte így halálát... — Részvétem. — Köszönöm. Mondja, ízeltke, magácska nem éhes? — Háát, ami azt illeti... — Ne szabadkozzon. Ha nem veszi tolakodásnak, meghívom vacsorára. Tudok egy hangulatos konyhát a harmadik emeleten. Csak kéthetenként takarítanak: remek választék áll rendelkezésünkre. — Nagyon aranyos. Élek a lehetőséggel, mert igencsak megéheztem. — Boldog vagyok, hogy elfogadja a meghívást. — Tudja, a másik lépcsőházban voltam rokonlátogatáson, és nagyon hosszú ideig tartott az út. Ott valami ház- tömb-fel-ügye-lő lakik, és azt a lépcsőházat hetenként felmossák. — Borzasztói — Ügy, ahogy mondja! Képzelje el, milyen kellemetlen, ha örökké ultrás vizet kénytelen inni. — Miért nem közlekedik a csatornahálózatokon. — Mert ott huligánbandába tömörült csótányfiatalok szemtelenkednek. — Nahát! Már a lakótelepen is feltűntek? — Bizony! Képzelje, amikor ... — Pszt! — Mi van? — Ember közeledik! Maradjon a fal melletti fekete csíkon, szorosan mögöttem! — Szűz Csótány, most segíts! — Ne sopánkodjon, Ízeltke, hanem húzza be a fejét! Be, a kitin alá. Most fel fogja kapcsolni azt az éles fényű izét... Nehogy megijedjen! — Jaj, emberien félek! — Nyugi, nyugi! Nem lesz semmi baj. Hála a Nagy Potrohúnak: részeg! — Tényleg! Már én is érzem azt a szörnyű bűzt a magasból. — Csak ránk ne tántorogjon! — Nnna, végre! Mindjárt sötét lesz, és mehetünk tovább. De még egyszer nem kísértjük az embert! A függőleges szellőzőcsatornán megyünk fel. Azon keresztül játszi könnyedséggel a konyhába érünk. — Akkor ne is tétovázzunk! Az épségtől kiesik a rágó- oyomrom. — Csak szaporán! Érzi a huzatot? Már a nyílásnál vagyunk. Most megnézzük... Igen, ez az! Ezen a csövön kúszunk tovább. — Már meg is érkeztünk. Csak ezen a rácson megyünk keresztül, és... Szent Hexapoda! —Mi történt? Csak nem chemotoxszagot érez? — Semmi baj! A nagy, naiv emberek! Beragasztották a konyhai bejáratukat. — Hát akkor hogy megyünk be? — Amott a másikon! Rajtunk nem fognak ki. Átmegyünk a vécén és az előszobán. — ízelt, kedves ... — Most meg mi baj van? — ... nekem rossz előérzetem van! — Ne nyugtalankodjék, kedvesem. Lábaljon mellém, és máris lent leszünk a padlón! — Én mégis félek! Ezt a hűvös simaságot mintha már érzékelték vqjna csápjaim ... — Igen, most már... nekem is gyanús ... — ízelt! Már nem tapadnak a lábaim! — Az enyéim se! Kapaszkodjon! Próbáljuk meg... — Képtelen vagyok... egyre csúsznak lefelé! — Sejtem, hová jutottunk... — ... a fürdőkádba! — Û! Borzasztó! Ez a vég ... Mi lesz velünk?! ! — Nem tudom! Ez a kád túl tiszta ahhoz, hogy megmeneküljünk ... — Vakító fény! — Észrevetek minket! Bújjon hozzám szorosan! TglánM — Nincs talán! Érzi? — Igen! ... ez-a... hűvös... p er-met... TRAGÉDIA HELYETT
