Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-30 / 281. szám

Helyismeret, táj történet tr Kiállítás A jövő ígérete a somogyi gyűjteményből Somogy! kiadású könyvek­ből, kiadványokból, figye­lemfölkeltő plakátokból és úgynevezett kiskiadványok- ból — meghívókból, értesítők­ből — kiállítást rendeztek a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban. A cél az volt, hogy a széles nyilvánosság előtt bemutassák a somogyi gyűjteményt, illetve annak egy kis hányadával a könyv­tári kutatószobába hívják a lelkes, honismerettel foglal­kozó érdeklődőket, akiknek sok segítséget nyújthat az in­tézmény nemrég »beindult-« új szolgáltatása. Kellner Bernât állami díjas, a megyei könyv­tár nyugdíjas igazgatója mon­dott megnyitót. Az olvasásdidaktikai célok érdekében az intézményben sikerült bővíteni a gyermek- részleget, s létrehozták a so­mogyi gyűjteményt kínáló helyismereti és tájtörténeti ' kutatószobát. A múlt kutatói nemcsak a levéltárakban, ha­nem a könyvtárakban is hasz­nos anyagokra lelhetnek könyvek, régi újságok — most már mikrofilmre rögzített új­ságlapok — között. De hogy mily nehéz az átfogó helyis­mereti és táj történeti gyűjte­mény létrehozása, arról is be­szélt Kellner Bernât. — A megyei könyvtár, de az egész megyei közművelő­dési könyvtárhálózat — mon­dotta — már létrehozása első napjaidon megkezdte és a mai napig is a teljesség igényével feladatai élére állította a helyismereti különgyűjte- mény kialakítását. Ez szinte természetes kötelezettsége a könyvtárnak, hiszen közmű­velődési tevékenységünk egyik alapvető célja a szocialista haza megszerettetése, a szo­cialista hazafiság erősítése; az egyetemes emberit, a nem­zetit és a helyit egységben láttatni. Mivel a megye egy­kori gazdag, de a felszabadu­lás után sokáig gazdátlan könyvállományából sajnála­tosan keveset sikerült átmen­tenünk, a gyűjtőmunkát a megyei könyvtárnak szinte az alapoknál kellett kezdeni. S hogy milyen szívós, türelmes keresést igényel ez a munka, egyetlen példával érzékeltet­hetem: Evlia Cselebi magyar - országi utazásairól szóló könyvét huszonöt évi keresés után sikerült csak megszerez­nünk egy aukción. A könyvtár újszerű kiállí­tásán a tárlók sora kínálja a régi és az új könyveket, ki­adványokat a kutatóknak. A könyvtár somogyi gyűjtemé­nye — mint Kellner Bemát elmondta — mintegy három­ezer kötetnyi könyvből, több száz filmtekercsből és újság- kivágásból, plakátból, ezernyi képeslapból és fényképből, »aprónyomtatványból« áll. S ez a gyűjtemény még telje­sebb, gazdagabb lehetne, ha megyénk intézményei, üzemei szervezetei, vállalatai — mint kiadók — eleget tennének a kötelespéldány-szolgáltatás központi és megyei rendelke­zéseinek. A legteljesebb könyvgyűjtemény is csak nyersanyag. Élni akkor kezd, amikor az olvasók a könyve­ket forgatni, kezdik, s életre kelnek a könyvek lapjai. A kiállításon szemünkbe tűnt, hogy milyen sokféle ki­adó tevékenység folyik me­gyénkben. Ismertek és nép­szerűek a levéltári sorozatok, a múzeum kiadványai, azok a pedagógiai füzetek, melyeket a továbbképzési intézet évek óta rendszeresen a pedagógu­sok könyvespolcára tesz. A könyvtár kiadói munkája is példaszerű; sok elismerést aratott már eddig is a színház programfüzete. Mindezek a közelmúlt történetéről valla­nak. S már ez is történelem. A kiállításhoz író—olvasó találkozók kapcsolódnak. Hét­főn este dr. Merényi Oszkár, a Berzsenyi emlékkönyv szer­kesztője beszélgetett olvasói­val. December 1-én E gyüd Árpáddal, 8-án dr. Kanyar Józseffel rendeznek találkozót. H. B. Május 16-án közölte a Nyugat a kegyetlen, szenzációs verset. Szerzője még gyak­rabban mutatkozott a város­ban, felkészülve arra, hogy szembetalálkozik az elbocsá­tott asszonnyal, de Léda már Párizsban volt, ott olvasta a megrendítő sorokat. De a költőt is megviselte a szakítás. Legénykedő kalando­zásaira ráunva, visszavonult szülőfalujába. Itt kapta kéz­hez Diósi Ödön levelét. Ki­bontva a vastag borítékot, a köteteiből való dedikált lapok hullottak elébe. A kísérő szö­veg csupán ennyi volt: »Visz- sza Adynak, a hűtlen kígyó­nak!« Ezzel egyszer s mindenkor­ra megszakadt az a kapcsolat, amelynek jegyében Ady End­re költői zsenije kibontakozott és a csúcsra érkezett t Sok nő mellett egyedül Szilágysági tartózkodása al­kalmat kínált arra, hogy sze­repeljen Zilahon a Wesselé­nyi kollégium hangversenyén. Üj költeményeiből olvasott fel a közönségnek, köztük a tanároknak és a növendékek­nek, akik büszkén és megha- tottan ünnepelték az Alma Mater híressé lett egykori ta­nulóját. Adynak is szép él­ménye maradt a zilahi sze­replés. Jókedvűen, felfrissül­ve érkezett vissza a főváros­ba. Minden külső jel arra vallott, hogy javára vált a szakítás, személyi független­sége sokat használt egészsé­gének, közérzetének. Rengeteget dolgozott, ezzel párhuzamosan kiadósakat szó­rakozott, és egy* ideig a bará­taival is többet törődött A Városmajor szanatóriumban levő szállásáról rendszeresen végigportyázta a pesti kávé­házakat a budai kiskocsmá­kat. Jövedelmének fő része változatlanul abból szárma­zott, hogy a Nyugat folyóirat főmunkatársa volt. Ebben az időben, 1912 tavaszán—nyarán gyakrabban időzött együtt olyan kiváló kortársaival, mint Móricz Zsigmond, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Schöpflin Aladár. Is­tennőjének, az Ady-versek új sáfárjának, Földessy Gyulá­nak is ekkor volt módja sűrűn együtt tartózkodni a költővel. E megszokott, mindennapos baráti együttlétekből kiemel­kedik egy fontos esemény: a Városmajor szanatóriumban rendezett vacsorán — először és utoljára — találkozott Ady a román nemzeti párt egyik vezéralakjával, Octavian Go- gával. Az erdélyi román köl­tő-politikus — egyébként a magyar parlament tagja — eljött megköszönni azt a har­cos támogatást, melyben a magyar liberális gondolkodók — elsősorban Ady Endre — részesítették a nyilvánosság előtt bebörtönöztetése idején. A találkozón részt vett még Móricz Zsigmond és Jászi Oszkár, Ady benső barátja, a nemzetiségi ügyek tudós szak­értője. Jó hangulatban zajlott le a vacsora, de Octavian Go- ga kerülte a politizálást. Ügyesen, okosan tért ki az ál­lásfoglalások elől, amikor — különösen Móricz Zsigmond — a jövőre vonatkozó elkép­zeléseiről próbáltak tájékozód­ni. Hiába titkolta Ady, Léda miatt nőttön nőtt benne a hi­ányérzet Nem sokáig bírta a kiegyensúlyozott önuralmat Mivel a Városmajor szanató­riumban mégiscsak illett ügyelni bizonyos formaságok­ra, itt nem hódolhatott kor­látlanul a gyengébb nemtől remélt örömöknek. Kiköltö­zött hát a szanatóriumból, át a pesti belvárosba, a Vigadó utca és a Dorottya utca sar­kán lévő Magyar Király szál­lodába. Ettől kezdve életének sokszor visszatérő színhelyévé vált a centrumhoz tartozó, mégis viszonylag olcsó hotel. A hotel kávéházában rendez­te be műhelyét, itt dolgozott a szorgalom egyáltalán nem rit­ka óráiban. Mindig szüksége Jegyzet a megyei szavalóversenyrőt A Költészet és forradalom megyei szavalóverseny döntő­je a hét végén zajlott le; Ka­posváron az ifjúsági és úttö­rő-művelődési központban harminc fiatal képviselte a somogyi amatőr vers- és pró­zamondók színe-javát. Jubi­leumi, ünnepi hangulatot adott a versenynek az alkalom — a Nagy Október 60. és Ady Endre születésének 100. év­fordulója —, amely pódium­ra szólította a verssel, prózá­val valló fiatalokat S a két témában — az orosz és szov­jet líra, próza; Ady lírája — a közös jegy a forradalmiság volt. E célhoz — hogy a fiatalok még jobban megismerkedje­nek az elkötelezett, szocialista irodalom alkotásaival, Ady Endre öntörvényű, ám min­denkor a társadalmi hala­dást Szolgáló költészetével — a rendező szervek részéről olyan szándék is párosult, hogy kimozdítsák a holtpont­ról a vers- és prózamondást, illetve Somogy megyében is többet törődjenek az amatő­rök eme tevékenységével. S azt hiszem, ezt maguk a vers­mondók is tapasztalták. A verseny jobban kidomborítot­ta a találkozó jelleget, a vers­mondók táborában egymás megismerését. S az értékelést is a továbbképzés szolgálatá­Évente 145 millió példány könyvet adnak ki az NDK- ban. Tavaly 5955 könyveim szerepelt a kiadók listáján, s az ország minden egyes lako­sára nyolc új könyv jut. Az állami könyvtáraknak 17 mil­lió rendszeres olvasója van. akiknek évente 87 millió kö­tetet kölcsönöznek. A 80 ki­adóvállalat közül 40 tudomá­nyos és szakirodalmat, 22 szépirodalmat, valamint gyer­mek- és ifjúsági irodalmat, 10 pedig képzőművészeti és zenei műveket ad ki. Az olvasók bőven kapnak ízelítőt a világirodalomból is. Említésre méltó a Brockhaus Kiadó Európa-sorozata, amely az egyes országok prózatermé­sét mutatja be gyűjteményes kötetben. Ebben a sorozatban 1975-ben jelent meg a magyar prózaválogatás. Megjelentek különféle anto­lógiák is, mint például a »Hat évszázad itáliai elbeszélői«, »A francia politikai színház«. A világirodalom friss termé­sének színe-javát több mint 60 nyelvről fordítják le né­volt valakire a »fuss ide— szaladj oda« teendők elvégzé­sére. Ezúttal a kávéház bérlő­jének fia, Steinfeld Nándor ifjú banktisztviselő titkárko- dott körülötte megható önzet­lenséggel. De a munka józan órái mellett egyre merészebben tette próbára egészségének te­herbírását a szórakozásban is. Pedig egy lépést sem tett a nők után. önként jöttek, fölös számmal. A költőt különösen egy tizenhét éves, matrózblú- zos diáklány vette le a lábá­ról. Akkor is ez a fekete szépség volt nála, amikor szívrohamot kapott szállodai szobájában. Bezzeg az önfel­áldozó, szerelmes fruska si­ránkozva, hírnevét féltve el­menekült, átengedte az orvos­lás gondját Ady doktor-ba­rátjának, Kozmutza Bélának. Rendbe hozták, egy ideig öccse felesége ápolta-táplálta, de alig jött rendbe, vissza- szökdösött a Magyar Király­ba, mert cselekvési szabadsá­gát minden helyzetben több­re becsülte az egészségénél, noha a haláltól rettenetesen félt. Mivel tartósan rongálta magát, idegei soha nem jöt­tek rendbe teljesen, örökké fáradt volt és kialvatlan, dél felé is alig tudott kitápász- kodni az ágyból. Ignotus Pál ajánlatára kipróbálták idegei rendbe hozására az akkor mód felett divatos freudista pszichiátriát. Ennek az iskolá­nak volt valóban mesteri tu­dója Ferenczi Sándor. öt kérte meg Hatvány Lajos, hogy segítsen a költőn. Meg is történt a találkozás Ady Lajosék lakásán. (Folytatjuk) ba állították. Erre — azt hi­szem — jó módszer lesz, hogy minden versmondóról naplót vezetnek majd. E naplók a zsűri bejegyzéseit — pontosan azt, amit értékelés során el­mondanak — rögzítik, s ösz- szegezik a véleményeket. Ko­rántsem abból a célból, hogy megkönnyítsék egy majdani szavalóversenyen a zsűri munkáját! Továbbra is »tiszta lappal« indul mindenki, de a fölkészítésben feltétlenül fi­gyelembe kell venni majd ezeket a megállapításokat, s egy majdani, újabb alkalom­mal el lehet készíteni a kont­rollt is... Ma meg az ilyen nyilván­tartás nem sokat ér, mert ha a versmondó továbbra is egye­dül készül föl a versenyekre, a különböző szereplésekre, számításba sem jöhet a se­gítségadás. A Költészet és for­radalom megyei szavalóver­seny idejére azonban már ki­alakult elképzelés: a jövőben megteremtik a versmondók közös felkészülésének, to- vábbképzésénék a lehetőségét is. A tavasz folyamán vers­és prózamondótábort nyitnak — az amatőrmozgalom segíté­sére. Mindez nem új, s az ama­tőrmozgalom lényegéből fa­kad. Olyan egyéni tulajdon­ságokról van szó, amelyeknek metre. Egy jellemző adat: a hazai irodalom fejlődésére 1976-ban a hazai szerzőktől 513 mű jelent meg, köztük 250 első kiadás. — Ni, a Németh Jóska! — pillantottam meg földimet, hajdani elemi iskolai osztály­társamat a várócsarnok egyik pénztári korlátjára támasz­kodva. Mosolyogva nyújtotta a kezét. Megelőztem az ér­deklődéssel: — Szervusz! Hogy kerülsz ide? — Nemcsak te lehetsz vá­rosi ember. Én is kaposvári lettem. — Erdész létedre? — Kijárok ide a közeli ke­rületbe. — Szóval, hűtlen lettél a szülőfaludhoz. Pedig arra is de szép erdők vannak! — Szerettem is azt a vidé­ket Csak hát... Mindegy így alakult Egymásra bukó emlékké­pek. Szérűskerttel határolt, vízmosásokkal szabdalt, tágas udvar, hatalmas, vörös falú cselédház. Hosszan terpeszke­dő istálló. Meg a sarkosra rakott trágyadomb... Gyerek­had. Köztük Jóska. Mosoly­ra húzódó képpel. Népdalok. Szépen úszik a vadkacsa... Csillagok, csillagok... Hu­nyorog a színpadon. Hányban is? Igen, ötvenkettőben. Ke­servesen szedtük rá, hosszan húzódozott, zavartan nevet­gélve, hogy ő csak úgy ma­gunk között tud énekelni, a nyilvánosság előtt nem jön ki hang a torkán. Szép tenorja volt. Csizmában, fehér ing ben szerepelt. Egy szál cite- rával kísérték. A Nagy Zoli Meg ott volt a néptánccso­portban is, persze! Az erdé­szetnél dolgozott. Hajtotta a lovakat. Egyszer azt mondtam neki valamelyik próba után. de lehet, hogy hazamenet az ifjúsági szervezetünkből, a DISZ-otthonból, hogy tanul­nia kellene, ne maradjon éle­te végéig kocsis. Bólogatott. — Ja, én is gondoltam rá. De egyelőre kell a pénz. — Tovább nem jutottunk. Évek­kel később hallottam: tanfo­lyamra ment, szakmunkásnak tanult. Később, hogy házat épült és meg is nősült. De ha össze is akadtunk, csak egy- egy kézfogás erejéig. Talán most jut egymásnak tíz per­cünk. — Merre laktok? — Vettem egy régi házat a Cserben. Azt alakítgatjuk. — És az otthoni? — Hát ez az. Amiatt hagy­tam ott az egészet. Jó állást, barátokat, az ismerős tájat. Tudod, hogy egyedül marad­tam otthon az öregekkel, ab- . ban • régi cselédházban. kiművelése nemcsak a részt­vevőktől függ. Es erre föl kell figyelni. Vajda Attila honvéd — a Költészet és forradalom megyei szavalóverseny győz­tese — és még sokan masok ezt az utat járták be. Vajda a gimnáziumi években nem gondolt ró, hogy egyszer majd versmondóként is értelmezi például Ady nagy hatású so­rait. És nem is úgy kezdődött, hogy »fölfedezték« ; osupán fölkérték egy ünnepség alkal­mából, hogy mondjon el egy verset. Ott valaki hallotta, majd levélben értesítette: ha kedve van, jelentkezzen a miskolci irodalmi színpad pró­báján. És foglalkozni kezdtek vele. Vajda megszerette az irodalmat, s immár nemcsak passzív befogadója az irodal­mi alkotásoknak, hanem él­ménnyé — és mások élményé­vé is — képes formálni őket. Négy éve mond verset Min­denki tanulhat így, akiben te­hetség van. S a Vajda Attilá­kat pedig mindenkor köteles­ségünk segíteni. Somogybán is van jó pár ilyen műhely. Gondoljunk csak arra, hogy nem véletle­nül ért el két kaposvári Tán­csics gimnazista lány másik első és második helyezést ! Itt fölismerték az amatőrmozga­lom erejét, a diákéveket meg­szépítő tevékenység személyi­ségformáló szerepét s támo­gatják a tanulókat Ugyanígy van Siófokon és Barcson is. Van előttünk példa, bíztató. Saját sikereink buzdíthatnak arra, hogy érdemes megyénk­ben az amatőrmozgalmat tá­mogatni, segíteni. Öcska lakás volt, az biztos. Amikor szóltak, hogy le kel­lene bontani, én mindjárt mellette voltam. Az öregek se nagyon húzódoztak, bár apám már csak könnyebb munkát tudott végezni. Szóval kap­tunk juttatott házhelyet, az­tán belevágtunk. Nem tudom, kell-e mondani, mit jelentett akkor is egy építkezés. Tíz évig jóformán az utolsó fillé­rem odament. Meg a vasár­napok, a szabadság... Ott volt a három bátyám az ala­pozásnál; nem tagadom, egy- szer-egyszer eljöttek a fala­záskor meg cserepet adogatni is. De ezzel be is fejeződött a segítségük. Igaz, nem is kértem . őket, hiszen mind­egyiknek háza, kertje, a leg­idősebbnek szőlője is volt, hát akadt tennivaló nekik is. Alig költöztünk be, egy év múlva meghalt anyám. Nem telt el újabb esztendő, követ­te az öregem is. És akkor jöt­tek a testvérek. A jussért. A jogos részükért, ami törvény szerint jár nekik. Mert hogy a telek meg a ház apámék nevén volt. És ők azt nem hagyják. Még ügyvéddel is bolygattak. A legidősebb bá­tyám nem erőszakoskodott, igaz, de nem is állította le őket. Kérdeztem, hogyan gon­dolják? Hát esetleg részletek­ben, havi törlesztéssel. A fi­zetésemből. Hogy érezzenek valamit a jussukból. — Kell a gyerekeknek — hajtogatták. Mert arra nem várhatnák, amíg én meghalok... A fele­ségem döntött, ö megy. ha én maradok is. Ez kész tönkre- menés, meg idegkimerülés. Hát eljöttünk. Eladtuk a há­zat: mindenki kapott egy részt az árából. Nekem is ju­tott hatvanezer forint. Az apósom megtoldotta ugyan­ennyivel, csak az volt a ki­kötése, hogy jöjjünk ide, a közelükbe. — Ilyenformán nem is igen látogatsz haza., — Ha el is vetödörp arra­felé, legföljebb a Sinkó Lacit keresem meg. A testvéreim­mel nincs kaocsolatom. Pedig gyerekkorunkban még olyan szépen összetartott a család. Amíg semmink nem volt... Jóformán csak a rajtunk va­ló. — Na, itt a vonatom. Szervusz! Ha otthon jársz, üdvözlöm a régieket. P. U A könyv az NDK-ban Horányi Barna Ami» semmink nem volt...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom