Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-12 / 266. szám

A »közelítő tél-« hosszú, a közművelődési tervek pedig tartalmas estéket ígérnek a falunak. Mindenekelőtt hasznos szakmai és szép- irodalmi olvasmányokat, azután előadásokat, klubéletet, író—olvasó találkozót stb. Valamikor a falusi embert nem is lelhetett volna más évszakban rábírni arra, hogy könyvet vegyen a kezébe, hogy meghallgasson egy-egy előadást, hiszen ilyesmire csak télen szakíthatott időt a gazda. Mert tavasszal, nyáron és ősszel látástól vakulásig dolgot adott a gazdaság, az igavonó állatok segítségével megművelt kisbirtok, s még a családokhoz tartozó fiatalok sem gondolhattak ilyenkor másra, csak a kapára, kaszára.

Ma már a nagyüzemben dolgozó falusiak mindenkor szakíthatnak időt a művelődésre. Nem azért, mert kevesebb a tennivaló, mint régen, hanem mert a munka dandárját a gép végzi. Mégis: érthető módon ma is a tél az intenzívebb művelődés, a továbbképzés, a klubélet évszaka. A népművelő erre az évszakra tervezi a legfontosabb rendezvényeket, egy-egy új szakkör, művészeti csoport megszervezését, összekovácsolását. Sok faluban persze nincs még főfoglalkozású népművelő, s általában egy-egy pedagógus látja el — idejétől, ambíciójától függően jól vagy kevésbé jól — a feladatokat. A falu vezetői tőle várják, s leginkább csak tőle a téli esték szellemi értelemben vett mozgalmasságát, s ha várakozásuknak segítség híján, vagy éppen. alkalmatlansága, közönyössége miatt nem felel meg, »mossák kezeiket".

»■Nem csinál semmit a pedagógus, nem tehetek róla« — tárta szét a karját az egyik falusi vezető tavaly télen, amikor az elhagyatott, örökké kongó és hideg művelőÖsszhang

dési otthon került szóba. Ez a vezető természetesen iskolázott ember, végzettsége, diplomája alapján: értelmiségi. És a többiek közül is sokan, akik hozzá hasonlóan az eseménytelen téli esték, a pangó kul túrélet miatt a pedagógusoknak tesznek szemrehányást — értelmiségiek.

Bizonyító tapasztalat: a falu népe csak akkor vallja magáénak az értelmiségit, csak akkor »lép utána« (Bakó József költő-*tainító szavaival), ha meggyőződött arról, hogy nem afféle magának vaió, foglalkozásának bástyája mögé húzódó ember. Magyarán: az értelmiségitől többet vár a falu, mint ami a fizetésért, a megélhetésért végzett munkája. Természetesen semmiféle paragrafusra, mely többlet- munkára kötelez, mely a falu társadalmi és kulturális fel- emelkedéséért lelkesedést, áldozatkészséget követel, nem hivatkozhatunk. Kizárólag a hivatástudat az, amely e magasztos missziónak az alapja, amit a falu népe feltételezés méltán elvár minden diplomás embertől, ki sorai között él, dolgozik. Minden értelmiségitől — hangsúlyozom —, és nemcsak a jpedagógusoktól. Miért mondom ezt? Mert — ugyancsak bizonyító tapasztalat — az imént említett igényt a legtöbb községben — nem a nép, hanem a falu vezetői — kizárólag a tantestület tagjaira vonatkoztatják, csak tőlük várnak hivatástudatot, lelkesedést. Ráadásul ez az igény oly »magától értetődő« néha, hogy a fizetésért kötelező oktató-nevelő munkán felül végzett népművelő tevékenységükért még erkölcsi elismerésben, kellő megbecsülésben sem részesítik a pedagógusokat.

KBBismert, hogy a pedagógus elfoglaltságának csak egy része (sokszor a kevesebb) az iskolai munka, s a tantestületek egy-két tagja szinte roskadozik a társadalmi feladatok terhe alatt Megjegyzem, magam is természetesnek tartom, hogy a népművelő munka nagyrészét a pedagógusok végzik, egyrészt azért, mert ők az értelmiség zöme a falvakban, másrészt mert szakképzettségük révén, hogy úgy mondjam, több közük van ehhez a munkához, mint például az orvosnak, az állatorvosnak vagy az agrárértelmiséginek.

Mégis elgondolkodtató: őzért senki sem bírál meg például egy mezőgazdászt, egy vb- titkárt vagy egy gépésztechnikust, mert elfoglaltságára hivatkozva nem 'vállal előadást vagy szakkörvezetést a falujában, illetve közigazgatásilag a falujához tartozó településeken. Pedig esetenként bizonyára rászolgálhatna a bírálatra. Csakhogy arról sajnos még ma is sokszor megfeledkezünk, hogy azt a bizonyos »többletet« a többi értelmiségitől is elvárná a falu népe, éppúgy, mint a pedagógustól, összhang. Ezt a címeit írtam e jegyzet fölé, s most hozzáteszem: munkamegosztás.

Vagyis: a »közös nevező«, az értelmiségi dolgozók együttműködése kívántatik az eredményes közművelődésért, és egyenlő feladatvállalás. •

I

tt egyrészt arra gondolok, hogy a tantestületen kívül dolgozó értelmiségiek is vegyék ki részüket a »többletből«, másrészt, hogy a ■ pecfagóguskol- lektíván belül is »osztódjék« a sok és sokrétű feladat. Hogy valóiban a jövő szolgálatának felemelő érzése és ne az ezer gonddal túlterhelt, százfelé szakított ember keserűsége töt6e el a falusi népművelőt.

Sz. A.

Az aranyszínű Torzsok

Ahol Puskin szerelme élt

Kadarkúti helyzetkép

Átalakítás és kulturális tevékenység

Munkazaj fogadott bennün- J két a kadarkúti id. Kapoli Antal művelődési házban. Nem a néptánccsoport ütemes dob- bantásai, nem is az irodalmi színpad próbazajai, hanem fémes koccanások. A kadarkúti kultúrközj5ont valósággal megújul. Róka László igazgatótól először erről édeklődtünk. Elmondta:

— Januárban kezdődött az átalakítás, nagy összegeit költenek rá a megyei támogatásból. Most éppen a központifűtés- szerelők dolgoznak. De .a tervben Szerepel új termek kialakítása is, a szakköri és klubmunka elősegítésére. Az erkélyt például ennek szellemében változtatják majd termekké.

— Ez azt jelenti, hogy a közművelődési munka időlegesen szünetel Kadarkúton?

— Nem. Dolgozunk. Irodalmi színpadunk éppen a napokban mutatkozott be, úgy gondolom: fejlődőképes együttest sikerült létrehoznunk pedagógusokból, más foglalkozásbeliekből.

— Vegyük sorba a szakköröket, klubokat...

— Balázs Béla vezetésével dolgozik 'a felnőtt- és a gyerek-néptánccsoport, harminchatos létszámmal. Itt hagyományai vannak ennek a nép- művészeti ágnak; nagyon várjuk újabb felnőttek jelentkezését. Pelez István fiatal pedagógus a fotószakkör tíz tagját vezette be a munka manuális részébe, most már kiállítást tervezünk a csoportnak. A laboratóriumi eszközöket a művelődési ház biztosította. A báoszakkört Róka Lászióné vezeti, s közben végzi a tanfolyamot. Harmath Éva, az ifjúsági klub vezetője ismeretterjesztő előadásokkal, vetélkedőkkel dúsítja a discoprogramot. Egyébként a nagyközségben tsz-klub is működik, a fiatalok e«v része oda jár. Van sakkszakkörünk, Szalavári Lászlót irányításával. Az anyanyelvi' szakkört gyerekeknek Gazdag Ferencné vezeti. Kézimunka- és díszítőművészeti csoportunknak harminc asszony tagja már bemutatkozott egy kiállitáson. A szakkör Mányok Jánosné irányításával nagy népszerűségnek örvend.

— Kadarkútnak vonzáskörzete van. Hogyah jelentkezik ez a közművelődés e területén?

— A nagytermi előadásokra a környékbeli falvakból is hozzuk a közönséget. Ebben segítségünkre vannak a termelőszövetkezetek, főként a mikei, ahol a pénztárosnő valóságos szervezőnk. A művelődési háznak egyébként kétszázötvenezer forint a költségvetése, Az állam mellett a kadarkúti termelő- szövetkezet, az áfész, a ruhaüzem is kiveszi részét a fenntartásból.

— Kiállításokról esett szó az imént. Milyen anyagban gyönyörködhettek a látogatók?

— Mint említettem, nagy sikere volt a kézimunka-szakkör kiállításának. Kadarkúton dolgozik néhány amatőr, aki a képzőművészeti ágakban tevé- kenvkedik műkedvelőként. Meghívásunkat elfogadták, s egy kiállításon képet kaptunk munkájukról. Rendeztünk tárlatot a gyerekek rajzaiból, festményeiből is.

I„ L.

A Moszkva és Leningrád

közti út mentén, csupán egyetlen órányira Kalinyintól, a Tverca folyócska meredek partjainál, olyan látvány fogadja a látogatót,' mely a középkori és újkori építőművészet minden sajátosságát szinte tankönyv-illusztrációként sűríti öSsze. A korszerű, karcsú hídon áthaladván aranyozott kupolájú székesegyházak, kétszáz esztendeje épült barokk házak ötlenek szemünkbe. Igaz, a hajdani kereskedősornak már hiába keresnénk a nyomait.

Amióta Ragyiscsev, a XVIII. század második felének hányatott életű tudósa, felvilágosult közírója itt járt, s Utazás Pétervárról Moszkvába című munkájának egy teljes fejezetében pellengérezte ki a szakállas, piszkos és álnak torzsoki kupeceket, megszűntek a szatócsboltoik, s már csak az ötvenezres városka elnevezése — Torzsok, azaz »kereskedelmi csomópontocska« — utal a település hajdanvolt társadalmi szerepére. És természetesen töméntelen műemlék bizonyítja, hogy az orosz kultúrának ez az ezeréves gyöngyszeme, bár kevésbé ismert, de legalább olyan »kincs«, mint Szmolenszk, Ja- roszlav, Rjazany vagy Kaluga. A régi Kreml területén magasló Szpaszopreobra- zsenszkij székesegyház, a Voz- nyeszenszkaja templom gyönyörű fafaragásai akár háttérdíszletként is beillenének egy »kosztümös« történelmi filmbe — de nem is kell túlságosan messzire menni ahhoz, hogy a helyet olvasmányélményekhez kapcsolhassuk, hogy egykori szellemi élményeinkkel »rezonáltassuk«. Csak a Prutnya temetőig.

A kovácsoltvas kerítés mögött alacsony sírhalom, rajta sok-sok virág. S aki itt nyugszik, nem neves hadvezér, államférfi, bölcselő vagy költő — »csak« egy nemesi hölgy, egy »múzsa«, Anna Kern, Puskin szerelme. Róluk, a

nagy poéták ihletéiről, általában hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Itt, a csöndben azonban lehetetlen, hogy ne jussanak eszünkbe a Torzsokban, Annánál is tizenháromszor megfordult aprócska költőóriás felejthetetlen sorai:

»Emlékszem a szép pillanatra, Amikor megjelentél nekem, Mint elsuhanó látomás.

Mint tiszta szépség angyala.«

Még a Torzsok étteremben felszolgált sült is Alekszandr Szergejevicset idézi. »Ha ráérsz, fogyassz el Torzsokban, Pozsarszkiinál egy finom sültet (de sültet ám!) és indulj .utadra könnyű lábbal !« —

W

Ujszakkönyv

A nyári érésű gyümölcsökből évék óta akadozik az ellátás. Nem csupán a szinte ismétlődően előforduló elemi csapások, fagykárok, jégverések következtében, hanem azért, mert az öregedő ültetvényeket sem a nagyüzemben, sem a házikertekben nem pótolták megfelelően. Ötödik ötéves tervünk gyümölcstelepítési programjában ezért szerepel fontos feladatként a nyári gyümölcsök telepítése.

A Mezőgazdasági Kiadó úgy igyekezett hozzájárulni e feladat sikeres végrehajtásához, hogy megjelentette Kovács Sándor szerző-szerkesztő és írótársai Nyári gyümölcsök termesztése című könyvét. A szerzők művük bevezető résziében rávilágítanak arra,

hogy az ország természeti és ökonómiai adottságai nem csupán a téli alma termelésének kedveznek, hanem több vidéken is jó lehetőségei vannak a kedvelt, keresett, bőtermő nyári gyümölcsök termelésének. A belföldi lakosság, különösen a» nyaralók, a mind nagyóbb számban érkező külföldi turisták igénylik a változatosabb gyümölcskínálatot. A szerzők a folyamatosan érő őszibarack, a viszonylag rövid idő alatt »lefutó« szamóca, cseresznye és meggy mellett ismertetik a nyári almák, körték, a ma már szinte különlegességnek számító

ringlók, japán és más nemes szilvák biztonságos termesztéséi.

Csepiga:

Részen komolyan

Marimoncsik lehangoltan jött ki a főnök szobájából. Szó nélkül leült, és valami papírba mélyedt.

— Mi az, megint zűr volt?"

— érdeklődött Skrabak, a főelőadó.

— Akadékoskodott, megint akadékoskodott — sóhajtotta Marimoncsik. — Idétlennek nevezett Egy vacak vessző miatt, mivelhogy az, szerinte nem a helyén volt.

— Hát piszok alak ez az Ozjava! — mondta haragosan Skrabak. — Csak szidni tud. Pedig a másolatot sem tudja megkülönböztetni az eredeti példánytól. Hogy mikor kop- pintanak már a körmére?

— Szerintem soha.

— Mert senki nem meri kinyitni a száját. Ha valaki mondana egy-két meleg szót, behúzná a farkát.

— Aha, próbálnád csak meg

— nevetett föl Marimoncsik.

— Felfalna. És ki mer vele ujjat húzni?

— Például te! Elvégre téged, az előadót nevezett idétlennek, a te ejnberi méltóságodat nyirbálta meg, és igazán kíváncsi vagyok: meddig tűröd még? Adj neki, öregem, hogy csak úgy füstöljön!...

— Hogy füstöljön? — ismételte Marimoncsik, és az arcát enyhe pír öntötte el.

— Menj be a szobájába és határozottan, minden ingadozás nélkül, egészen komolyan mondd meg: »Ide hallgass, te taknyos tejfelesszájú! Te még hátulgombolós gatyában jártál, amikor én már a közösség javát szolgáltam. Milyen jogon piszkálsz te engem és munkatársaimat? Azt hiszed pótolhatatlan vagy? — Nos — ezt jól jegyezd meg! — mélységesen tévedsz!" Szóval így mondd meg neki a magadét, azután fordulj meg, gyere ki, de ne feledd magad után jól bevágni az ajtót. Ez jót bevált pszichikai módszer.

Marimoncsik felállt, az arca szinte lángolt.

— Tudod, neked igazad van. Eleget tűrtem. Megyek!

Es elindult.

— A legfontosabb: ne félj! — kiáltotta utána Skrabak. — Jusson eszedbe: melletted vagyok!

Marimoncsik belépett főnöke irodájába, megállt az asztal előtt. Ozjava felnézett rá, letette a kezében levő divatlapot.

— No-o-o-s? Mi kellene?

Marimoncsik mély lélegzetet vett, egyik lábáról a másikra állt, majd megszólalt:

— Ide figyelj, te taknyos — kezdte remegő Jiangon. — Amikor te még hátulgombolós gatyában szaladgáltál, én már a közösség javát szolgáltam. Milyen alapon piszkálsz te engem? De nemcsak engem, hanem a többieket is? Mi az, te pótolhatatlannak hiszed magad? Hát jegyezd meg, ebben mélységesen tévedsz.

Az utolsó szavakat Marimoncsik szinte már sipította. Azután megfordult és kisietett.' Kisvártatva visszafordult, kinyitotta az ajtót, majd teljes erővel becsapta.

Ozjava szinte megdermedt. Arca színe a túlérett görögdinnyével vetekedett.

— Gá-á-á-lja! — ordította, miközben megnyomta a házitelefon gombját.

A holtra ijedt titkárnő berohant.

— Mindenkit ide hozzám! — utasította Ozjava. — Azt a disznó Marimoncsikot is!

Amikor Ozjava befejezte mondanivalóját az elvetemült Marimoncsikról, súlyos csend ülte meg a termet. Végül is Skrabak törte meg ezt az oldhatatlannak tűnő csendet.

— Engedjék meg — kezdte, miközben fölemelkedett a helyéről. — Hát mit is lehet mondani ilyen helyzetben? Marimoncsikot régóta ismerem. Eddig csendes, szerény embernek tartottam. De ma .. — jelentőségteljesen elhallgatott.

— Ma már egészen mást gondolok róla... Ezt határozottan, minden ingadozás nélkül, egészen komolyan kijelenthetem: Ide figyelj, te taknyos! — fordult Marimoncsik felé. — Amikor te még hátulgombolós gatyában szaladgáltál az asztal körül, mi Ozjava elvtárssal már régen a közösség javát szolgáltuk. Milyen jogon merészeled Ozjava elvtársat piszkálni, és személyében az egész kollektívát sértegetni? ! Mi az, azt hiszed, pótolhatatlan vagy? Hát ebben mélységesen tévedsz! — És ekkor a nyomaték kedvéért, öklével hatalmasat csapott az asztalra.

Marimoncsikot, felháborító viselkedése miatt, ellenszavazat nélkül, egyöntetűen elmarasztalták.

(Baraté Rozália fordítása)

írta a költő tréfásan egyik barátjának. Nos, az orosz kotlett ma sem lett rosszabb itt, mint* másfél századdal ezelőtt A művelődési házban berendezett tájmúzeumhoz vezető utat valóban »könnyű lábbal« tesszük meg. A természetbe épített házak látványa is segít.

Csák szívünk nehezedik el a kiállítás láttán. Mert e gazdag táj és a történelmi hagyományok, az új eredmények fölfedezéséhez hetekre lenne szükség. Előítéleteinket semmisíti meg például az a kép- és tárgysorozat, amely

N. A. Lvovot, a XVIII. század ragyogó »polihisztorát«, a kitűnő költőt és muzsikust, a tehetséges rajzolót, régészt, geológust, mérnököt mutatja be. (A moszkva—leningrádi út mentén ma is számtalan »uszagyba« — nemesi kúria — faragott oszlopai, klasszikusan szép kertjei dicsérik Lvov, a tervező keze munkáját.) De M. A. Bakunyin, a rettegett anarchistavezér, a Kommunista Kiáltvány első orosz fordítója — akit elhibázott harci módszerei ellenére többször tisztelettel említett Lenin — szintén Torzsokból származott. És itt született Voszkreszenszkij, Men- gyelejev kémiatanára, itt töltött el rövidebb-hosszabb időt Gogol, Bjelinszkij, Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin, A. Oszt- rovszkij, erre »futott« meghalni, imádott parasztjaihoz, L. N. Tolsztoj.

A sarokban álló tárlók előtt iskolásgyermekek sora csodálja a Március 8. Aranyhímző Üzem termékeit, szalvétákat, térítőkét, kendőket, Vánko-s- I huzatokat.. Régi világszerte is- ■mert hagyománya Torzsoknak az aranyhímzés. Nem véletlen, hogy — miközben a vászonra, fekete bársonyra, bőrre készült remekeket szemlélem — önkéntes vezetőm, egy előzékeny, idős néni, halkan egy népdalt éneke! : »Hozz nekem Torzsokból két aranyos csizmát!« Hoznék bizony, de aranyért sem adják. Akár a messze földön híres, többnyire madárfigurákat ábrázoló torzsoki csipkéket, melyeket a város népművészeti iskolájának tanulói készítenek. (Mert itt a folklórt intézményesen oktatják a gyermekeknek. Őrzik, terjesztik a szépet — ráadásul az érettségizett leányzóknak sincsenek elhelyezkedési gondjaik!)

A művelődési ház előcsarnokában gyermekraj z-kiállí- tás. Különös, hogy a képek zömén orosz népmesealakok elevenednek meg; Hja Muro- mec, a világverő vitéz, az eltévedt Iván cárevics szürke farkasával, Szadko és a víz alatti birodalom titokzatos királynői. A gyermeki képzelet mese- és természetközelsége itt bizonyára a város fekvéséből, a dombokhoz, a nyírfásokhoz, a folyóhoz való tapadásából származik. De mindenképpen társadalmi tényezők okozzák, hogy a rajzocskákon a nyomdafestékgyár és a lenipari kutatóintézet épülete is ugyanolyan színes, mint a táj, s az új lakóne- I gyedek képe is megadóan simul a Tverca feledhetetlenül szép völgyébe, békésen megférve a régi idők Voszkreszenszkij fatemplomával és a műemléknek hagyott kedves faházacskákkal.

Lengyel András

Somogyi Néplap