Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
Vfktor Jakovenko TOPOLYA Mint nyárvégi Kósza gondolatok. Ezüstösbronz csillogásban áll Egy topolya, a vén aknatorok Mellett, S verebek himnusza száll. Sztyepp viharát, Port, mely szélbe szédül, S a hajnalt Magába szívta fel, Nyírfák zöld szomorúsága Nélkül A ligettől messze szökve el. Az acélkolosszus lába mellett Éjjel-nappal Posztói őrhelyén. És a reménnyel tett, lágy tekintet Mintha mondaná: „Lám élek én!" MJ-ray Ernői fordítása fi fwradahuu názesna Leninsrádban Szilva Kaputikjan Eloldottál Nem kötöttél meg, eloldottál, rajtam, gyöngén, meg nem indultál, életem fölött nem ragyogtál, forrólázammal nem vacogtál, vihar morajlott, nyugodt voltál, veszedelemben mosolyogtál. Hangod nem ér el ; messze vagy. már. Partodhoz úsztam — úszni hagytál. Rab zuzsa fordítása A Forradalom terén áll a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Állami Múzeuma, amelynek 36 termében 7000 kiállítási tárgy ad hű képet a forradalom előkészítéséről és győzelméről. Az épületben —; az egykori Kseszinszka- ja palotában — 1917 áprilisa és júniusa között sokszor megfordult Lenin, s itt rendezték meg több alkalommal a Bolsevik Párt pétervári bizottságának és központi bizottságának ülését is. Képünkön: V. Vinogradov, a szocialista munka hőse, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom résztvevője — aki 1916 óta tagja a pártnak — forradalmi élményeiről mesél a múzeum fiatal látogatóinak. (Fotó: TASZSZ — KS) Sztyepan Scsipacsov Térkép előtt A világ sebei égnek, sózza őket az idő. A fájdalom, mint komor ének, verseimbe pisszajő. Zúg-szakad az égi vászon, magasokban fém süvít, fojtó por ül a virágon, kő neveli kölykeit. Leszakadhat év az évről, az idő sem menedék — napalmok tüzes hegétől kínjában üvölt a rét. Előttem megannyi égöv, hol a föld nyög, hol a szél, Afrika mély tenyeréből hamvak szállnak, dől a vér. Van akin a világ átlát, kit sors emelt, s meggyötört, Allende igazságát halmában őrzi a föld. S van, ki szabadsággal házal hősnek mímelve magát, és egyetlen tollvonással megrendeli a halált. Félplanétán sebek égnek, sózza őket az idő ... A fájdalom, mint komor ének, verseimbe visszajő. Havas Ervin fordítása Borisz Paszternák Tavaszi útvesztő Az alkonyat tüze kihamvadt. Fenyővadonban valahol. Útvesztőjén kies Uralnak Magányos ember lovagol. A ló patái összecsengtek. Tüdőt felrázó vad galopp Visszhangja verte fel a csendet, A víz tölcsérben felcsapott. Majd lassan meglazult a zabla, Zaját, dobaját elragadta A dúsan áradó tavasz. Valaki sírt és feljajongott. Izekre hullt a sziklaszirt, Derékba tört fenyőcsonkok Zuhantak, és valaki sírt. A tűzben álló alkonyon túl, \ A fák fekete ágbogán. Mint riadó harang, ha kondul, Tombolva szólt a csalogány. Ahol a fűz, a földre hajló. Gyászfátyla mögött megbúvik Dalolt a fülemülerabló, Hét tölgyfán nyűve karmait. Milyen ínségnek hívta jöttét? Miért tört fel a vad ritus? A fegyvert el kire sütötték? Kire mozdult a puskatus? Úgy tűnt, szököttek’ táborából Kilép erdei rém gyanánt. Tekintetével átnyalábol Néhány portyázó partizánt. Erdő, mező, a föld, az égbolt Minden hangot magába vett, A kín, öröm, á vágy, a téboly, A fájdalom megméretett. »■esik Vilmos íocdltáss Jurij Olesa É jjel katonák jöttek a házba, hogy betöltsék a bosszút. Lövésekre ébredtem. Fent lövöldöztek, valahol a negyedik emeleten Amíg a katonák két emelettel följebb ténykedtek, amíg lejöttek a lépcsőn, a következők történtek velem. Először: a szüleim hálószobájában találtam magam (éjjel életemben először). Megláttam éjjel a szüleim hálószobáját. Rózsaszínű búra alatt világított a lámpa az éjjeliszekrényen. Egy ágyban láttam a szüléimét. Az apám szemérmetlen látványt nyújtott. Ráadásul olyasmit csinált, aminek következtében anyám is ugyanilyen szemérmetlen látványt nyújtott. Apám belül feküdt és ahhoz, hogy leszálljon az ágyról, keresztül kellett másznia az anyámon, vagy át kellett lendülnie fölötte. 0 a takarót is magával húzva mászott. Takaró nélkül maradt az anyám. Mozdulatlanul feküdt tovább, egyetlen mozdulatot sem tett, hogy befedje magát; magán kívül volt a rettegéstől. Nem éreztem sajnálatot. Fel kellett volna vennem a takarót, be kellett volna takarnom, meg kellett volna ölelnem és simogatnom. Bárhogy, bármilyen szavakkal lelket kellett volna vernem, visszatéríteni az öntudatát. De nem tettem meg. Másodszor ezeket gondoltam az apámról: ,.. soha sem jutott az eszedbe : lehetséges, hogy okosabb vagyok nálad. A lehetőségét sem fogadtad el annak, hogy a szülők és a gyerekek egyenlők lehetnek. Azt hitted, te vagy a példaképem. Azt hitted, olyan akarok lenni mint te, azt hitted, folytatni akarlak, folytatni akarom az arcvonásaidat, a bajuszodat, a gesztusaidat, a gondolataidat, a hálószobádat; azt hitted, úgy kell feküdnöm egy nővel, ahogy te fekszel az anyámmal. Azt hitted, így kell, hogy legyen. Én nem akarok a folytatásod lenni! Érted? H armadszor: hirtelen egész más szemmel láttam azt a berendezést, amely annyi ideig körülvett és ettől a látványtól megdöbbentem. Minden egyes tárgy a nyakamba varrta magát, mindegyik kötelezett valamire. Gömbölyű óra volt a falon: »Ez már megvolt, amikor születtem — mondta nem is egyszer az anyám —, de már akkor is, amikor a nagyanyád.-« Nem ez alatt az óra alatt akarok meghalni. Nem akarok folytatás lenni. Hirtelen felismertem. hogy bútorok családi kupaktanácsa vesz körül. A bútor tanácsot ad, a bútor élni tanít. Ezt mondja a tálaló: »Egész életutadon elkísérlek. Mögötted állok. Sokáig eltartok, tartós vagyak; két nemzedék tartotta bennem az élelmét. Tartós vagyok és ha óvatosan bánsz velem, akkor a fiadnak, az unokádnak is kitartok. És majd én is legenda leszek.« Hirtelen felismertem a tárgyaktól való függőségemet. A gömbölyű asztal arra kény- szerített, hogy akkor is forduljak, ha egyenesen akarok menni, a komód balra lódított, amikor jobbra akartam menni, a lakkozott polcok a falon megrövidítették a mozdulataimat F el akartam lázadni már nem is egyszer, de a bútorok apámon keresztül hatalmat gyakoroltak fölöttem. Titkos utasításokat adott neki a tálaló és a gramofon, hogyan is csapjon be, hogyan kedveskedjék, mit tegyen, hogy ne jusson el hozzám a háború híre. hogy csendes, jó magaviseletű gyerek legyek. Időnként valamelyik függöny — amely néha olyannak tűnt mintha egy egész birodalomnak elegendő ijedelem hullámoztatná meg — egy-egy bársony labdács- kával kárpótolt. Ilyenko azután a legendák és tradíciók megsértésével bármilyen irányba dobálhattam, olyan neveket adhattam neki, amelyek durván sértették a családi .elképzeléseket arról, hogy mi is a függöny, hogyan is kell óvni és milyen szerepet is játszik az emberi életben. Negyedszer; elárultam az apámat Kirohant a hálószobából. Ügy reszketett, hogy beszélni sem tudott, megszűnt ember lenni a rettegéstől. Tyúkká változott. Repdesett. Hirtelen fölrebbent az asztalra (fehérneműben), megkapaszkodott, újból fölrebbent, ezúttal a tálalóra, végül az ablakpárkányon kötött ki. És ezek után hirtelen (nem a repülés után — nem repült — csak nekem kóválygott a fejem és ettől láttam így megnyilvánulni rettegése külső jeleit) megpróbált úrrá lenni magán . Sikerült. Hirtelen megváltozott, abbàhagyta a röpdösést, keményen megvetette a lábát, kiegyenesedett, a vál- lamra tette a kezét és megszólalt: — Kolja, légy büszke! Ügy halunk meg, mint az igazi nemesek ! Egyszóval : tovább tart az apám hatalma, nincs szétkergetve a bútorok tanácsa, a legenda él. A családfő, a nemzetség folytatója, a hagyományok letéteményese bemutatja az utolsó trükköt. Történelmi módon hal meg. Vértanút csinál magábóL — Várj! — folytatta. — Rögtön visszajövök. Együtt halunk meg. Bement a hálószobába és magával tuszkolta anyámat, aki megőszült. Apám egyenruha-köpönyege volt rájuk terítve. — Gombold be valamennyi gombodat! — parancsolt rám (a diákzubbonyom volt rajtam, csak úgy, a vállamra vetve) —, fogadjuk méltóképpen a halált. Kopogtak az ajtón. Apám ment kinyitni. Anyám a padlón hevert. Apám a kiegyenesített hátával, megemelt vállaival úgy vonult, mint egy vértanú. Már ő is legenda volt. Akkor megelőztem. Kitártam az ajtót és így kiáltottam: ■ — Lőjetek! Lőjetek! A hálóba. Titokban lőjetek! A tálalóba, a legendába, minden egyes gombba. Szakítsatok el főle, a bajuszától, a gondolataitól! Szabadítsatok meg! E zt kiáltottam és teljesen kiszolgáltatva valaki karjába vetettem magam. Elcsendesedtem, mert megértettem, végzetes lehet számomra, hogy súlyos tí- fuszos létemre felálltam az ágyban és ilyen heves felindulást értem át. Bratka László fordítása Az emberábrázelás fejlüése a szovjet irsdafensan Ha kezünkbe kerül a szovjet irodalom egy-egy terméke, egy-egy mű, az nemcsak irodalom számunkra, hanem egyszersmind valami más, valami fontosabb is: jegyzőkönyve egy hatalmas, sorsunkat mélyen érintő folyamatnak. Hatvan év óta figyel minden ember a Szovjetunióra, népeinek harcára, új országot, gazdaságot építő, új társadalmat és embert formáló munkájára : bebizo- nyítja-e ez az új társadalom, hogy — Gorkij szavaival szólva — a boldogtalanság nem eleve elrendelt alapja a létnek, hanem »csak ocsmányság, amelyet az emberek félre tudnak söpörni« — hogy lehet boldog társadalmat teremteni! Módosult, de nem vesztette érvényét tehát Veres Péternek. a húszas-harmincas évekre vonatkozó megállapítása arról, mit jelent számunkra ez az irodalom: »Hogyan győzhet, és milyen emberekkel győzhet egy mai forradalom, a szocialista forradalom? — ez volt a mi nagy kérdésünk.« »A Csendes Don volt az első olyan tudósítás, amely a forradalom mélyéről jött, s amelyben a forradalom és a polgárháború borzasztóságait a hit és a költészet egysége világította át.« Solohov regényének hittek az emberek. Ez a mély, kozmetikátlan, illúziótlan, de a magát és világát megújítani képes emberben bízó — és ezt a bizalmat a valóságos történésekből mérítő — irodalom, a szocialista realizmus irodalma győzte meg az embereket világszerte Gorkij műveiben arról, hogy az 1917 előtti orosz valóság gyökeres átalakítása elodázhatatlan volt; Solohov Csendes Donjában, Feltört ugarjában, Fagyejev Tizenkilencenjében, Bábel Lovashadseregében. Alek- szej Tolsztoj Golgotájában, Biok, Jeszenyin, Majakovszkij verseiben, Gladkov, Osztrovszkij, llf és Petrov, Bulgakov, Pausztovszkij és mások műveiben arról, hogy a megindult forradalmi változás feltartóztathatatlanul kiterjed a nép minden rétegére: munkásokra, parasztokra, értelmiségre, az élet minden szférájára, s győzedelmeskedik. Meggyőzően bizonyították ezek a művek, hogy a harcok borzalmai, az ország, a gazdaság építésének megpróbáltatásai közepette, vérrel és verejtékkel — de új világ, új társadalom születik. És ez az irodalom tette lehetővé Szi- monov, Bek. Polevoi. Fagyejev és mások második világháborús műveiben azt is, hogy ezt a munkában és harcban egyetlen hatalmas közösséggé kovácsolódott népet nem győzheti le külső ellenség. A klasszikus szovjet irodalom fő vonulata a történelem alapvető konfliktusait, osztályok összeütközését: a szocializmus gazdasági és társadalmi alapjainak lerakásáért — az új rend létéért vívott küzdelmet ábrázoltéi. Mint ahogy magában a történelmi folyamatban is a megütköző nagy embercsoportok általános érdekei kerültek előtérbe, és ezeknek rendelődött alá az egyes emberek sorsa, magánélete. Vagyis az ábrázolt hősöknek azon tulajdonságai kerültek előtérbe, amelyek a megütköző osztályok fő érdekei szempontjából fontosak voltak.' Ebből a helyzetből a rossz írók tolla alatt született a sematizmus. De az igazi alkotók mindig érzékeltetni tudták az ember, az egyéniség minden irányú kibontakoztatását. Ma más a történelem parancsa. Ma erős fény vetül az egyes emberre, erkölcsére, emberségének összetevőire ebben az irodalomban. Jól látható ez az újabb háborús művekben — Bikov és Baklanov írásaiban például —, ahol fontosabb a szovjet katonák közötti kapcsolatok, konfliktusok ábrázolása • a háború külsőségeinél. A felépített szocializmus szilárd keretei között kifejlődhet az osztálytársadalraak korában rárakódott torzulásokat levetkőző, egyéniségét a közösséggel harmóniában szabadon kibontakoztató ember. A legújabb szovjet irodalom ezt a folyamatot tükrözi. A mindennapokban: a munka, a magánélet mindennapjaiban kialakuló viszonyokat Ember és ember, ember és szűkebb-tágabb közössége kapcsolatát, az ebben tapasztalható összeütközéseket — amelyek hosszú történelmi szakaszon át csiszolj ák-farag- ják, formálják — a közösségi, a kommunista embert és társadalmát. Az emberek maguk est-' nálják történelmüket — hangzik a marxizmus egyik klasszikus mondata, s ez az ember lehetőségei mellett történelmi felelősségét is kifejezi. E két mozzanat egységében ábrázolja a mai szovjet irodalom a legkülönbözőbb élethelyzetekben — a hagyományos falusi életmód keretei között, mint Belov, Raszputyin vagy Suksin; a modern városi élet kapcsolat- rendszerében, mint' Akszjo- nov, Scserbak vagy Trifonov — a mai szovjet valóságot. S benne a mai szovjet embert M. J. A forradalom plakátjaiból n ummm smpHK immnu icex mm Sz. Ivanov: Május 1. — Éljen a világ dolgo- D. Sz. Moor: Jelentkeztél-e már önkéntesnek? zóinak ünnepel
