Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-30 / 281. szám

Színes televíziózás Somogybán Lila fejű színésznők A legtöbbször előforduló hiba: »megbolondulnak« a színek. A természeti film után rajzfilm következik, majd tv-játék. A néző furcsa tekin­tettel mered a képernyőre: az előbb még oly szép színek »megbolondultak«, s a bájo­san mosolygó színésznő arca — mintha valamiért roppant bosszús lenne — valósággal lila. Esetleg más színű. »A konvergenciával van baj« — mondják a szakemberek. Ez azt jelenti: nem keveredik megfelelően a három alap­szín, a sárga, a kék és a pi­ros. — A színes készülékek ese­tében — mondja Domokos András, a Gelka Somogy me­gyei kirendeltségének vezetője — állandóan keverni kell a színeket. Sok mindenre tekin­tettel kell lenni: az éppen su­gárzott műsorra, a szoba fény­viszonyaira, de még a néző »berendezkedésére« is. Ilyenkor télen romlanak a vételi lehetőségek. A magyar gyártmányú színes tv-készülé- kek amúgy sem veszélyeztetik a világranglistán előkelő he­lyen álló típusokat. Elsősor­ban azonban az adás minősé­ge okozza, hogy időnként a képernyő — hogy a példánál maradjunk — »átmegy lilá­ba«. Sőt: a fekete-fehér ké­szülékek képernyőjén időn­ként átvonuló szürke, széles csíkokban is a színes adás sugárzása a ludas. \ — Ha valaki nem tud szer­bül vagy németül és a sport­műsorok sem érdeklik, akkor a kétnormás Munkácsy Color megvételét akár luxusnak is mondhatnánk — hallottuk a kirendeltségvezetőtőL Arról van szó ugyanis, hogy jelen­leg Magyarországon kétféle készüléket gyártanak: az egy- normás Color Start és a már említett másikat. Hogy melyik a rosszabb, nem kérdeztük meg, azt azon­ban megtudtuk, hogy Somogy megyében fölkészültek a szí­nes televíziók javítására. A kirendeltségnek két város­ban, Kaposváron és Siófokon van szervize. »Ez nem jellem­ző a többi megyére — mond­ja Domokos András —, mert rendszerint csak egy van«. Nem olcsó mulatság fölké­szülni ezeknek a készülékek­Hatékonyabb jogpropaganda Tanácskozás az SZMT székházában Egy év tapasztalatai gyűl­tek össze eddig az üzemi jog­szolgálati munkabizottságok működéséről — somogyi és országos viszonylatban. Az eredmények és tanulságok összegezése, valamint a tenni­valók megjelölése volt a oélia annak az összejövetelnek, amelyet a Somogy megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága, a Szakszervezetek Somogy me­gyei Tanácsa és a Házi Jog­tanácsadó szerkesztősége kö­zösen rendezett tegnap Kapos­váron, az SZMT székhazában az üzemi jogsegélyszolgálat) munkabizottságok vezetői ré­szére. Dr. Eger szegi László­nak, az SZMT osztályvezető­jének megnyitója után dr. Pikó Adrienne, a SZOT köz- gazdasági osztályának munka­társa tartott vitaindító elő­adást. Az ankéton — vagy ahogyan a rendezők nevezték: kerekasztal-beszélgetésen — a részvevők országos tapasz­talatok tükrében megvitatták a jogsegélyszolgálati munka- bizottságok szerepét. Az előadó értékeléséből ki­tűnt: a vállalatoknál és az üzemekben gyakran egyes szakszervezeti részfeladatokat egyszerűen »átutalnak« a jog­segélyszolgálati tennivalói körébe, pedig ez helytelen. Sót olyan is előfordult, hogy döntőbizottsági vagy nőbizott­sági munkát is rájuk ruház­tak. A jogsegélyszolgálatnak a testületi tevékenységéről az előadó hangsúlyozta: jó. ha a jogtanácsos ott van a bizott­ság tagjai sorában, így a ki­mondottan szakmájába vágó kérdésekben támaszkodhatnak rá. Az a módszer is helyes, hogy tagja a bizottságnak a munkaügyi előadó, a társa­dalombiztosítási ügyek inté­zője, vagyis olyan összetéte­lű testületet alakítanak ki. ahol a munkamegosztás ered­ményeképpen mindenki érti a dolgát. Így elérhető az a fontos cél, hogy egyetlen dol­gozó sem távozik tanácstála- nul — ügyének előadása uíén — a jogsegélyszolgálati bi­zottságtól. Miután létrejöttek e bizott­ságok megfelelő keretei, nél­külözhetetlen, hogy ezeket tartalommal töltsék meg. Az imént említett összetétel biz­tosítéka az eredményes mun­kának — ha nem terhelik a testületet fölösleges. más szervekre tartozó ügyekkel. A kellő időboi adott felvilágo­sítással, az érthető tájékozta­tással számos munkaügyi vita megelőzhető. A tapasztalatok szerint például nyugdíjas bí­rák, ügyészek, tanácsi ügyin­tézők, vállalati szakelőadók igen hasznosan tevékenyked­hetnek ezekben a munkabi­zottságokban, közreműködé­sük révén csökkent az aktív dolgozók munkaidőkiesése is. A beszélgetés részvevői az előadást követő vitában egye­bek között elmondták: a szak­szervezeti bizottságok nem segítik mindenütt a jogpropa­gandát, nem adnak kellő tá­mogatást a rendezvények szervezéséhez. Ehhez termé­szetesen hozzá kell tenni, hogy nem feltétlenül szüksé­ges az önálló rendezvény, hi­szen a jogi tájékoztatás — tíz-húsz perc erejéig — »be­lefér« egyéb összejövetelek napirendjébe is. Megtudtuk, hogy a Házi Jogtanácsadó januári száma a szakszervezeti szervek jo­gaival foglalkozik majd, s ja­vaslat hangzott él, hogy a jö­vőben konkrét ügyeket is mu­tasson be a hasznos kiadvány. H. F. nek a javítására. Ez úgyneve­zett színes munkahely — ahol ezeket a tévéket javítják — fölszerelése csaknem 1,2 mil­lió forintba kerül. S ebben nincsen benne az épület ára, csak a speciális műszerek, a szerelöpad, és minimális tar­talék alkatrész értéke. Somogy megyében egyéb­ként 640 színes készülék van, ebből 384 még garanciális. Nem sok, nem is kevés. A fe­kete-fehér változatból termé­szetesen jóval több van, nyil­ván ezért érint sokkal több embert a televízió jövője a megyében. Érdemes erről szól­ni, mert a »szomszéd várban«, Zalaegerszegen már előrébb vannak. A következő lépcső­fok ugyanis az úgynevezett nagyközösségi antennarend­szer. — Egyetlen árbocról van szó, egy hatalmas központi antennáról — mondták a Gel- kánál. — Készül egyébként már ilyen Kaposváron is: a tervek szerint a Béke—Füre­di tömbben állítjuk föl az el­sőt. Haromszázötven készü­lékre »szállítja« a képet és a hangot; egy-egy úgynevezett vételi helyre 1000 forint jut az antennarendszer költségeiből. Nagyjából azonos az ár az ed­dig használt központi anten­nákéval. — Mit várnak az épülő ka­posvári átjátszóállomástól? — Jobbak lesznek a vételi lehetőségek. Áz üzembe he­lyezése után azonban teljesen megszűnik a gráci adó műso­ra vételének a lehetősége. Tudnak erről az illetékesek i& A lakásépítkezések beruhá­zóira és az IKV-ra gondolok. Felhívtuk rá a figyelmüket, mégis sorozatban rendelik a gráci vételt biztosító anten­nát — önök gondoskodnak az antennák megfelelő beállítá­sáról Is. Sok a panasz. — Nem csodálom. Hiába szerelünk föl mi »szuper erő­sítőt«: ha rossz minőségű hul­lámok érkeznek az antenná­hoz, a rossz minőségű képet erősíti föl a berendezés. Úgy is mondhatnám: megnőnek a képernyőn a hangyák... Bementünk a Kaposvári Vasipari és Szolgáltató Szö­vetkezet rádió- és tv-javító részlegébe is: vállalják-e a színes készülékek javítását. Rövid választ kaptunk: — Adjon legalább félmillió forintot műszerekre... Mészáros Attila Elkészült a hallaboratórium Tesztelik a pontyokat Kétmillió forintos beruhá­zással, a tanárok és diákok társadalmi munkájával elké­szült a Kaposvári Mezőgaz­dasági Főiskola hallaborató­riuma. Így megvalósulhat a régi terv. A főiskola kisállat­tenyésztő tanszéke ugyanis — többek között — célul tűzte ki a haltenyésztés föllendíté­sét. Olyan fajták tenyésztésé­hez nyújt segítséget, melyek az ismert fajtáknál gyorsab­ban növekednek a meglevő halastavakban. A hal laboratórium zöld mű­anyag hálóval letakart kád­jaiban tizenkét fajta ponty úszkál. Keresztezettek. A ku­tatók azt vizsgálják: melyek növekednek a leggyorsabban, a környezeti lehetőségeket legjobban kihasználva. Egy­szóval: melyiket érdemes te­nyészteni. Erőss István tanár, a halla­boratórium vezetője: — Mi itt nem kereszte­zünk, nem próbálkozunk újabb fajok létrehozásával; ezt megtette az Eötvös Lo- ránd Tudományegvetem gödi intézetének professzora, dr. Csányi Vilmos, ö kísérletez­te ki őket a munkatársaival. — Mi történik a halakkal a kaposvári laboratóriumban? — Fölmérésekkel, tesztekkel vizsgáljuk a teljesítőképessé­güket. Így kiderül majd: me­lyek azok a fajták, amelyeket érdemes a hazai halastavak­ba!) elhelyezni. Egyébként nemcsak a gödiekkel állunk kapcsolatban: abban a kísér­letben, amelyet mi itt a la­boratóriumban végzünk, részt vesznek a szarvasi, a százha­lombattai és a tihanyi kuta­tók is. — Mi késztette a kaposvári főiskolát arra, hogy bekap­csolódjék a programba? — A gyakorlat. A hazai ha­lastavak elhanyagolt állapotát, mindenki ismeri; Somogy kü­lönösen hátul kullog. Majd­nem minden falu végén van egy-egy pusztuló, vagy már kiszáradt halastó. A termelő- szövetkezetek nem szívesen foglalkoznak vele. mert úgy látják, nem éri meg. Kitisz­tításához, fertőtlenítéséhez meg a haltelepítéshez szakem­ber is kellene. Mindez együtt nagy összegekbe kerül. Most az a célunk, hogy megtalál­juk azt a halat, amelyik vi­szonylag igénytelen és gyor­san növekszik. — Korai még a kérdés: de végül is mikorra várható eredmény? — Mi a halakat kétszer nyolc hétig teszteljük, utána az eredményt továbbítjuk a gödi intézetnek.,' Véleményünk szerint a legjobban vizsgázó pontyok két év múlva a ta­vakba kerülhetnek. — Mit kell biztosítani az állatoknak a hallaboratórium­ban? — A kádakban folyamatos vízcserét. A pontosabb kivá­lasztás érdekében a tizenkét fajta pontynál háromféle ta­karmánnyal próbálkozunk. Ez azt jelenti, ha minden jól megy, a tenvészidő végére a legjobb fajták mellett azt Is látjuk, milyen takarmánnyal érdemes etetni őket. — Megítélése szerint ha­zánkban miért alacsony a hal- fogyasztás? — A haltól való idegenke­dés oka többek között az, hogy a mi tavainkban zsíro­sabb, ahogy a vásárló mond­ja: »iszapízű« a hal. Pedig ezen könnyen lehetne segíte­ni. Az ízt nem az iszap okoz­za, hanem a halak helytelen táplálása. Ott, ahol nem for­dítanak túl nagy gondot az etetésre — például állandóan zsákszámra öntik a. kukoricát a tóba — sok zsír képződik, s ez okozza azt az »iszapízt«. A fajtaválaszték növelése azonban sokkal nagyobb gond, hiszen a halastavakban egy­előre főként ponty él. Egyelő­re az is jó lenne, ha a ná­lunk kikísérletezett, jobbnak minősülő fajták kerülnének a tavakba. — Milyen gondok foglalkoz­tatják mostanában a halbio­lógusokat az alkalmas fajták kiválasztásán kívül ? — Nagyon érdekes a te- nyészidő kihasználása. Főként a Bikali Állami Gazdaságban foglalkoznak ezzel intenzíven. A hal növekedésének, fejlődé­sének nálunk száz nap a leg­hatásosabb időszaka. Az év többi kétszázötven napja nem. A kísérletek célja az, hogy miként lehetne ezt az idősza­kot fokozottabb fehérjeadago- lással még jobban kihasznál­ni, s rövidebb idő alatt még több halat termelni. Ebben a programban szintén részt vesz a mi laboratóriumunk. S. M. Lakni jó T .étovázna-e bárki a válasszal, ha azt kérdeznék tőle: mit jelent a tető az ember feje fölött; mit ad az otthon a családok számára; és boldogság-e az, ha szép, a kor követelményeinek megfelelő, összkomfortos la­kás várja társadalmunk legkisebb sejtjeit, a családokat? A válasz nyilvánvaló. Lehet, hogy sokak szemében felleng­zős indításnak hatott e bevezető mondat, de két okom is volt rá, hogy leírjam. Az egyik az, hogy valamennyien jobban tudjuk becsülni az új otthonokat; s a másik, hogy előre jelezzem: nem a falrepedés és tetőbeázás, a vízcsap csöpögése vagy a szőnyegpadló egyenetlensége vezeti a tol­iamat. Tájékoztatni szeretnék — ha úgy tetszik: »belülről« elmondani egyet és mást arról, hogy hol tartunk, meddig jutottunk; milyen örömeink és gondjaink vannak. Azok közé tartozom, akik Budapesten sem a Nemzeti Színháztól tájé­kozódnak (különben is lebontották), s akik Somogybán sem Csokonai híres soraival — némi nosztalgiával és anakro­nizmussal — próbálják bizonyítani a változást. A régi el­maradottságra hivatkozni hovatovább már nevetséges, sőt fékező hatású; inkább önsajnálkozást kelt, mintsem jogos büszkeséget. De hiszen nem' is ez a téma. Elég lesz tizenöt év — országosan —, és kettő annak bizonyításához, amit ide­haza műveltünk: önökkel együtt, felelősséggel és nagy erő­feszítések árán. Lakni jó? Ki vitathatná? Építeni szép? Csodálatos. De lakni még akkor is könnyebb, mint építeni, ha az otthonért olykor ugyancsak ki kell nyitanunk személyi pénztárcánkat. Tizenöt év alatt — 1961 és 1975 között — 1 050 000 új lakás épült az országban. Csak hárommal szorozzak? Hazánk la­kóinak egyharmada új otthonban él, és vallja is: lakni jó. De aki csak teheti, járja végig a somogyi városokat, falva­kat. »Csillagokig érő-«, világító ablakszemek sokaságát csak az utóbbi években látom, ahogy alkonyaikor Nagybajom felől közeledem Kaposvárhoz. Másfél évtizede még a fővá­rost csodáltam így. És a falvak utcái? Miért beszéljek ró­luk, hiszen ott élnek sokan, ismerik a sokszor még vakolat­lan, de fürdőszobás házak hosszú sorát, öt év alatt 12 500 új lakást építünk Somogybán. S most az a téma, hogy ltol tartunk, meddig jutottunk? Sokan azt tartják: szárazak^ unalmasak az értekezletek. Az esetek többségében osztom a véleményüket. De mit gon­dolnak: tud-e igazán izgalmas lenni egy olyan tanácskozás a megyei pártszékházban, ahol a lakásépítésről tárgyal a végrehajtó bizottság? Az értekezlet mindig jelentés, elszá­molás, a vitát pedig kérdések előzik meg. Vajon mond-e valamit az olvasónak, hogy mielőtt bárki is értékelte, mi­nősítette volna a jelentést, a résztvevők közül tízen 23 kér­dést tettek föl. A kérdés sohasem bírálat, és mégis mindig az. Kételyekre, hézagok kitöltésére vár választ; fölkészültségre, véleményre utal, s nem hagyja, hogy egyetlen bizonytalan­ság is joggal befészkelhesse magát az ember agyába. Így volt ez a lakásépítés témájánál. Pedig — ha mondok majd részleteket, meg is győződhetnek róla — bőségesen volt mit értékelni, dicsérni és elismerni. Nem szeretnék tévedni, de azt hiszem: ötéves terveink sorozatában még nem volt példa rá, hogy ilyen magabiztosan mondhassuk meg az em­bereknek: teljesítjük a tervidőszak első két évének lakás- építési feladatait. A hosszú asztal körül ülők »ujjai« óráról órára tapintják, érzékelik a megye ütőerejét. Hogyne is­mernék az emberek gondolkodását és azok véleményét, ab­beli óhaját is, miszerint lakni jó — volna. Türelem, pénz, munkaerő, terv, fejlett technika, odaadás és ezernyi más »apróság« együttes létéből vagy későbbi megteremtéséből tudom: óhajuk nem légvár. N ézzük sorjában. Hallottam ugyan egy többszőr is­métlődő kifejezést, amiért nem lelkesedtem túlsá­gosan, mert így hangzott: »A mai megítélés sze­rint«. Tudom, hogy mögötte ár- és bérgondok, létszám- és tervnehézségek, technikai adottságok és sok más húzódik meg. Mégis rokonszenvesebb lett volna azt hallani: »így van, így lesz, ez várható, ezt akarjuk, ennek teremtjük meg a feltételeit«. A »megítélésről« ugyanis ritkán lehet tudni, hogy kié, és hogy megalapozott-e. A tanácskozásnak azon­ban nem ez volt a lényege. Az 1976-ra és 197?-re tervezett lakások megépülnek. S az »érdem« — vagy ha úgy tetszik: kötelesség — lényegén az sem változtat, hogy a telepszerű társasházak építésében lemaradtunk, hiszen ezt kiegyenlíti a magánszervezésű tár­sas- és családiház-épités. A lemaradás okát is jól látja a testület. S bár nem tudom, hogy az a mérnök, aki Marcali­ban »elfelejtett« talajmechanikai vizsgálatot végezni * emiatt már építésre előkészített területről kellett lemonda­ni, milyen »elismerésben« részesült; a lényeg az, hogy ösz- szességében jól terveztünk, megteremtettük az építés felté­teleit, s nem kell szégyenkeznünk, ha a megye népe — jól­lehet nem kerekasztal mellett —, de mindenképpen elszá­moltat bennünket. A huszonhárom kérdésből az is kitetszett: vannak rég­ről származó és »újsütetű« feszültségeink. A legizgatóbb közülük az, hogy rendre elmaradtak vagy késnek a laká­sokhoz kapcsolódó létesítmények. (Gyermekintézményekről és egészségügyi, kulturális objektumokról, ellátási, kereske­delmi központokról van szó). A testület nem adott fölmen­tést. Azt tapasztaltam, hogy nagyon keményen, következe­tesen és megfellebbezhetetlenül írta elő. hogy e visszatérő gond felszámolására szigorú intézkedéseket vár... Már csak azért is, mert lakni jó, de a lakás önmagában nem elég az életkörülmények megváltoztatásához. Visszatérő téma volt a tervezők, beruházók, építők munkájának összehangolása, e szervek együttműködése. Bár igazán korszerű elképzelésről ezúttal sem nyilatkozott a minisztérium képviselője, kétségtelen, hogy javulás tanúi Vagyunk, s ha nincs is minden rendben, a tanácsok ma már felelősséget éreznek a »hézagok« megszüntetéséért. Gondot okoz a technológiai váltás? Igaz. Okosabban készítjük elő; mint évekkel ezelőtt. Van még gond a tervezéssel? Azzal például, hogy Kaposváron a Béke—Füredi-törhbben tíz kap­csolódó létesítményt kellene megépítenie az építőipari vál­lalatnak, de csak ötre van tervdokumentáció, s mindössze háromra végleges döntés? Ezt sem hagyják annyiban a ve­zető szervek. A döntés felelőssége ugyanis egyre kevésbé szólam. Valaki azt mondta a kilenc felszólaló közül: »Töb­bet ér a kevesebb biztos, mint a sok bizonytalan«. Ugye, értik? Nem az álmodozás, hanem a realitás, a valóságérzés korát éljük. S ez a felismerés meghatározza további fej­lődésünket. A lakásépítés — elhangzott — fontos politikai kérdés, ennek megfelelően kell kezelni. Sok minden még országos szabályozásra vár (mint például a lakásszövetkezetek pénz­ügyi alapjának megteremtése, az építés műszaki-gazdasági feltételei stb.), de aki ott volt a tanácskozás színhelyén, de­rűlátóan összegezhette tapasztalatait. S ami még ennél is fontosabb: bizonyítékokkal a tarsolyában állhat bármilyen fórumon Somogy lakói elé. L akni jó. Különösen azoknak, akiknek az álma. igé­nye már teljesült. Kaposváron jelenleg 3100, Nagy­atádon 515, Siófokon 1099, Marcaliban 278, Barcson 206 jogos lakásigénylőt tartanak nyilván. Számuk még nőni fog. Mégsem hiszem, hogy Magyarországon vagy Somogy­bán valaha is annyi ember vallhatta — új lakásba költöz­tetve szeretett családját —, hogy lakni igazán jó. Jávori Béta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom