Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
Asszonyok a telepről Mostanában sok megváltoztathatatlannak hitt módszerről derül ki a termelő- szövetkezetekben. hogy eljárt fölötte az idő. Ilyen az a munkaszervezési gyakorlat is, amely évekkel ezelőtt még nagyon tartotta magát: kis állatok mellé női, a közepesek és nagyok mellé férfi munkás való. Azóta egyre-másra föltűnnek az asszonyok is a szarvasmarha- és sertéstelepeken. A fonyódi tsz-ben például két évvel ezelőtt a vezetők női állatgondozókat kerestek a férfiak mellé, amikor a Ka-hyb fajtával kezdtek foglalkozni. Miért? Az asszonyok megbízhatóak — gyakran megbízhatóbbak, mint a férfiak —, lelkiismeretesek, precízek. Két évvel ezelőtt így került a sertéstelepre három asszony. Ketten az elletőbe, a harmadik társuk pedig a battériás malacnevelőbe. Délidőben látogattunk a tsz ordacsehi sertéstelepére. A két elletőben dolgozó asszony épp hazaindult már, harmadik társuk pedig szabadnapos volt. így alakult a munkaidő. Délidőben hazamennek. Ágoston Lászlóné a mosni- valót hagyta ott a fürdőszobában, amikor bekopogtunk hozzá. — Nekem valamivel köny- nyebb, mint a kolléganőmnek, akinek két kisebb gyermeke van és nincs otthon segítsége. Az egyik fiam Tabra jár iskolába, a másik már Ágoston Lászlóné Á sertéshústermelés fokozása fontos népgazdasági feladat. Emellett elsődleges üzemi érdek a termelés gazdasá-' gosságának növelése. A sertés- tartás műszaki fejlesztése az utóbbi másfél évtizedben meggyorsult, s e fejlesztés során sokféle építészeti és gépesítési megoldás született. Melyik a leginkább célravezető, milyen irányban hat a technológiai és műszaki fejlődés? — A Korszerű mezőgazdasági technika sorozatban a Sertéstelepek gépei és berendezései című könyvben ezt a kérdést vette »bonckés alá« Csorna Mihály. Az új termelési eljárások, az üzemeltetett gépi eszközök vizsgálatának jól hasznosítható tapasztalatait tárja az olvasó elé. A környezet — ember — gép — állat — környezet közötti kölcsönhatásokat, a vizsgálat során feltárt összefüggéseket úgy foglalja össze, hogy hasznosíthatók legyenek a termelés növelése, a hatékonyság javítása szempontjából. A képekkel, ábrákkal és táblázatokkal gazdagon illusztrált könyv a nehezen kiszűrhető termelési és üzemelési tapasztalatokat is tartalmazza. Világszerte hiánycikk az élelmiszer-mikrobiológiai módszerkönyv. Ez a tény önmagában is rávilágít: milyen régi igényt elégít ki a Kiss István szerkesztésében megjelent Mikrobiológiai vizsgálati módszerek az élelmiszeriparban című könyv. E kötet a mikrobák mennyiségi meghatározásának módszerével foglalkovégzett autószerelő, itt vannak velünk a nagymamáéi?, akik a ház körül megcsinálják, amit kell. A nap azért neki is, a férjének is négy órakor kezdődik. — Fölkelünk, megetetjük az állatokat; fejünk, megreggelizünk, aztán fél hétkor elindulunk a telepre, hogy hétre odaérjünk. Kitrágy ázunk, almolunk, s kezdjük hordani az áztatott darát az anyadisznóknak. — Nem túl nehéz munka? — Parasztasszonyok vagyunk, ezt csináltuk itthon is. Akkor se nagyon kérdezték, bírjuk-e. Különben bírjuk. Nem olyan nehéz munka ez, mint ahogy sokan gondolják. — Hogyan fogadták, amikor a tsz vezetői szóltak: jöjjenek a sertéstelepre? — Nem nagyon idegenkedtünk tőle, legalábbis én nem. A baromfitelepen dolgoztam azelőtt. Most már második éve csinálom, és látom, az se volt könnyebb. Itt csak egy műszakban kell dolgozni, ott háromban voltunk. Persze, ezt a munkát csak az tudja csinálni, aki szereti az állatot. A kicsit is, a nagyot is, mert ha nem, nem veszi észre, ha valamelyik beteg... Higgye el, annak, aki nem szereti az állatot, annak a keze alatt nem is hízik úgy a jószág, ahogy kellene — Van-e valamilyen szakképzettségük? — Csak amit a tsz-ben kaptunk. Az állatorvosunk, a fóállattenyésztő és még néhá- nyan tartottak előadásokat. Valamennyi állatgondozó részt vett rajta. Érdekes volt. Aztán olvassuk a szakfolyóiratokat, abból is tanul az ember. — Azt mondta, nem volt nehéz ezt megtanulni. Az itthoni állatokat nem ugyanúgy kell gondozni? — Valami különbség azért van. Főként az elején volt mit megtanulni. Például a kismalacnak négy farkasfoga van, amivel vagy az anyját vagy a másik kis állatot megsértheti; ezt a szülés után le kell csípni egy fogóval. Ezt mi azelőtt nem tudtuk. Nem is szívesen nyúltunk hozzá. zik; külön kötet tárgyalja a mikroorganizmusok minőségi meghatározását, jellemzését. A gyorsan fejlődő élelmiszeripar megkívánja az egyöntetű, azonos minőségű termékek előállítását, az élelmiszerek egységes módszereken alapuló vizsgálatát Az érzékszervi, kémiai és fizikai jellemzők mellett igen fontos szerepet játszanak a mikrobiológiai jellemzők. Művükben a szerzők részletesen leírják a mikrobiológiai laboratórium fölszerelését, az ott végzendő műveleteket a mikroorganizmusok mennyiségi meghatározásának módját, technikáját, az élelmiszerek és élelmiszeripari segédanyagok vizsgálatát. Az egységes szempontok szerint készült könyv sok szakember kívánságát elégíti ki, hiszen ez ideig idegen nyelvű szak- irodalom segítségére sem igen támaszkodhattak hazai laboratóriumaink. Nem könnyű eldönteni, hogy szakkönyvnek vagy történelmi műnek minősítsük-e Fjodor Morgun Kenyér és emberek című könyvét. A szerző a szűz- földek meghódításának módszerét úgy dolgozta föl, hogy | az igén közel áll a regény műfajához. Emberi sorsokon keresztül mutatja be azt a hatalmas munkát, amely a szűzföldeknek termelésbe való bevonásával járt. Morgun a gondokat nem elhallgatva írta meg azoknak a sorsát, akik e gigászi munkára vállalkoztak — arra, hogy több kenyér jusson az emberiségnek. Simon Mihályné De most már itthon is megcsináljuk ... Simon Mihályné munka- heiyváltoztatása nagyobb fordulattal járt, mint Agoston- néé: üdülőben volt felszolgáló. Aztán idejött, a férjével együtt. — Itt laktunk. Állandó munkát szerettem volna, nemcsak olyat, ami szezonra szól. Furcsa volt az üdülő után? Persze, de elég hamar belejöttem. A munkaidőm is jobban igazodik a gyermek- neveléshez, a pénz is biztosabb. —- Mennyit keresnek? — Attól függ, hány malac születik a kezünk alatt. Egyért tizenkét forintot kapunk. Ha jó év van, a tavalyi az volt, háromezer fölött keresünk. Ahogy számolgatjuk, az idén meglesz a négy. Mellette kukoricaföld. Az sem mindegy, ha az ember otthon is nevel állatokat, márpedig itt mindenki nevel. — Mi a legnehezebb ebben a munkában? Ágostonná válaszol kettejük nevében: — Itt nincs ünnep. Vasárnap, karácsony, búcsú, vagy bármi, az állatnak ennie kell. De meg lehet szokni azt is, hogy a pihenőnapunk nem a vasárnap, hanem az, amit helyette kapunk. — Az üdülőben sem volt annak idején — teszi hozzá Simonná. A fonyódi termelőszövetkezetben sok asszony dolgozik. Ágostonné a képviselőjük, a nőbizottság elnöke. —* Mire kérik az asszonyok leggyakrabban? — Általában szüléssel, gyerekgondozással kapcsolatos ügyeik intézésére. Vannak általánosabb gondok, amiket gyakran szóvá tesznek. Ilyen például, hogy legyen már Ordacsehiben is egy olyan korszerűbb élelmiszerbolt, ahol előrecsomagolt húst és félkész ételeket lehet kapni. Kockázat a tervekben Fórum a főkönyvelőknek és a jogtanácsosoknak Ha a Diztosításról esik szó, legtöbben a Casco-ra, a baleset-, az élet- vagy a lakás- biztosításra gondolnak. Sokkal kevesebben arra, hogy a vállalatoknak szintén kiterjedt- vagyonbiztosítási rendszere van. Fórumot rendeztek tegnap délelőtt a Kiszöv tanácstermében a megyében működő vállalatok és szövetkezetek főkönyvelői, jogtanácsosai részére e témáról. Az ÁB kiterjedt biztosítási védelmet nyújt a működésükkel összefüggő kockázatokra. Némiképp meglepő ez a biztosítási forma, előnye azonban éppen ebben rejlik. Az ilyenfajta kockázatokat a költségvetés nem finanszírozza, ám ezek egy részét — biztosítási díj ellenében — át lehet hárítani az Állami Biztosítóra. Nem minden kockázatot lehet »fedezni« biztosítási szerződés megkötésével. A piaci (és általában a gazdasági) kockázatot az Állami Biztosító nem vállalja át. Nem különleges Somogy megyei tapasztalatok indokolták, hogy a gazdasági működést megnyugtatóbbá tevő biztosítási szerződési fajtáról Kaposváron rendezzenek fórumot. Bizonyos esetekben a vállalatok úgyis mindenképpen megkötik: például a beruházások esetében. Köztudott, hogy ezek egy részét saját erőből, másik részét hitelekből fedezik, s a banknak — a hitelt nyújtó szervezeteknek — nem mindegy, hogy mennyit kockáztat a kölcsön nyújtásával. A garanciát épp a vállalati vagyonbiztosítási szerződés jelenti. Figyelembe véve a fejlesztéseket, az ezekre vonatkozó elképzeléseket, a vállalati biztosítási rendszer meglehetősen széles területeket fog át. Fedezetet nyújt a legnagyobb állami károkra, például tűz, robbanás, árvíz vagy földrengés okozta veszteségek megtérítésére. Egyelőre csak a nemzetközi szállítási forgalomra vonatkozik, megtérítik a szállítások alatt keletkezett károkat a vállalat vagyonbiztosításának keretében. Különösen fontos ez a nagyberuházások esetében. A biztosítás kiterjed az építkezéssel, a szereléssel és a próbaüzemeléssel összefüggő károkra is. A vállalati biztosítási szerződések fontosságát, a gyakorlati gazdasági életben betöltött növekedő szerepét mi sem jelzi jobban, mirjt hogy a tegnapi fórum rendezői között megtalálhattuk a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának polgári jogi tanszékét, a Magyar Jogászszövetség Somogy megyei szervezetét és a Magyar Jogászszövetség Polgári Jogi Bizottsága biztosítási jogi szakosztályát. Simon Márta Világítástechnika — exportra A VBKM világítástechnikai gyárában az idén egymillió 600 ezer darab nagy teljesítményű olvadóbiztosítékot gyártanak. E mennyiség 40 százalékát a fejlődő országokba szállítják. A gyár nemrég — Siemens licenc alapján — új típusú, korszerű árammegszakítók gyártását kezdte meg. (MTl-fotó — Balaton József felt. — KS) llj termelési eljárások, vizsgálati módszerek A távozók bölcsessége N em tudom, észrevettéik-e, hogy ha valaki — bármilyen okból — eltávozik régi munkahelyéről, egy csapásra okosabb lesz. Rögtön és csalhatatlan érzékkel széltében-hosszában vázolja, hogy milyen teendő vár az utódokra, mit és hogyan kell tenniük azon a poszton, ahol ő évekig nem tette. Elég régóta kutatom a távozók természetrajzát, észrevételeimet mégsem tarthatom t - vedhetetleneknek. Igaz, hogy mindkét oldalról — tehát a távozók és a maradók (vagy a helyükbe lépők) szemszögéből is — próbáltam kutatni a lényeget, a jellemző vonások azonban szinte személyenként változnak, bonyolultak, gyakran kiismerhetetlenek. így azután lehetséges, hogy mások és máshol — a helyi viszonyokra alkalmazva mondanivalóm lényegét — célravezetőbb és hitelesebb következtetésre jutnak. Mégis szólnom kell a »bölccsé lett« távozókról, akik ha netán távozás nélkül váltak volna bölcsebbé, hasznosabb lenne, vagy ha nem »bölcselkednének« kívülről, bizonyára kevesebb kárt okozhatnának a társadalomnak. Meg nem értett zsenik mindig voltak, talán lesznek is. A tehetséges emberek azonban ritkán tartják magukat zseninek. Tudnék jónéhány példát mondani arra is, hogy emberek •— különböző posztokon — azért voltak képtelenek kamatoztatni a bennük felhalmozott szellemi tőkét, mert környezetük féltékenységből vagy kicsinyességből, kivagyiságból, az elavulthoz ragaszkodásból vagy egyszerűen »csak« — nem engedte kibontakoztatni a tehetségüket. Ezek az emberek azonban önmaguk előtt sem leitek bölcsebbek, csak távoztak. Nem okoskodnak, nem kiáltanak kígyót-bé- kát rég volt munkahelyükre, hanem kerestek másikat. És rendszerint a megye határain túl... Mai szereplőink azonban Somogybán »lettek okosabbak«; gyakran szövetkeznek is, megtalálják egymást; s ahol csak tudják, kifejtik világ- megváltó álláspontjukat. Néha még nyomtatásban is. Kár volna titkolni: nem túlságosan rokonszenvezek velük. Legutóbb két — észrevételemet bizonyító — dokumentum került a kezembe. Az összehasonlítás izgalmát nem adhatom vissza, de néhány mozzanatot érdemes fölemlíteni. Íme! Az évekig felelős beosztást vállaló ember némi jóindulattal tanulmányt, de inkább kritikus hangvételű elemzést írt megyei folyóiratunkban saját munkaterülete, a köz- művelődés helyzetéről. Amikor elkészült vele — úgy június, július tájékán lehetett, hiszen a folyóirat szeptember 27-én látott napvilágot — már tudta, hogy »leköszön«. Evek óta készült rá, most elfogadták — nem ok nélkül. Egyszeriben okos lett — a nyilvánosság számára. Ezt azért mondom, mert a témát október 4-én! — tehát jóval később — tárgyalta a megyei tanács. Olvastam a jelentést is. Ott névvel, itt a végrehajtó bizottság nevével volt fémjelezve — nem egészen ugyanaz. Ellentétes megállapítások nincsenek. Csak azt nem értettem: miért lehet nyíltabban, bírálóbban fordulni az olvasóhoz, mint a testülethez, amelynek kezében a változtatás joga és kötelessége. A szerkesztés, a mondatok azonossága bizonyítja: a szerző azonos. Ez nem baj. De mennyit mondott el a testületnek és mennyit az olvasónak? Nemde »önigazolásnak« szánta ez utóbbit? A folyóiratból például megtudhattam, hogy »a művelődésügyi osztály évente 1 814 000 forinttal gazdálkodik, s ez jóval alacsonyabb összeg, mint más megyékben.« A jelentésben ez áll: »A biztosított összeg — a megnövekedett feladatok ellenére — alig változott«. Kilúgozott információ. A nyomtatott szövegből megtudtam, hogy »a meghirdetett 13 népművelői álláshelyre mindössze három pályázat érkezett«. De se itt, se ott nem tudtam meg, hogy miért. Nincs tekintélye a népművelőknek? Miért? Rossz a hírünk? Ki az oka? Hány éve bajlódunk e gonddal — éppen az ő vezetésével? A »tanulmányszerző« — mert távozni készült — bölcs lett d nyilvánosság előtt és a felelősséget utódokra hárító a testület előtt. Határozati javaslatokat fogalmazott, rögtön tudta, hogy mit kellett volna tennie. De tegye más. Es a saját felelőssége? Ez hiányzik mindkét dokumentumból. Most bölcs, hiszen attól lett bölcsebb, hogy távozott... A másik példa. Mezőgazdasági szakemberünk nyilatkozik nyomtatásban is, a rádióban is: miért nem hatékony a termelés Somogybán. Milliárdot emleget, ennyit veszítettünk — többek között az ő irányításával. De most kimondja okosan, bölcsen, mert távozik. És visszaköszön: »■Látjátok, gyerekek, ezt kellett volna tenni-«. És nem teszi hozzá, hogy »ha többek között nem én lettem volna érte a felelős«. Az előbbi témában arra hivatkozik a szerző, hogy nem használták föl a tanácsrendeletben biztosított évi milliót a közművelődési intézmények fejlesztésére. De nem beszél arról: miét volt kevés két év ahhoz, hogy a rendelet szellemében megtervezzék a felhasználás sorrendjét, fontosságát. A második példában egyes tsz-vezetők felkészületlenségét bírálja a szerző, s »elfelejti«, hogy a lemaradásért személy szerint ő is felelős. Bölcsek a távozók vagy önhit- ten másokat pocskondiázok? Nem tenném föl ezt a kérdést, ha a távozók nem teremtenének tábort maguk körül — önigazolásul. Ismertem függetlenített tanácsi vezetőt, aki »leköszönt«, de tagja maradt a testületnek, s az első ülésen tizenöt kérdést tett föl utódjának arra vonatkozóan, amit neki kellett volna megoldania. Tudok olyan emberről, aki a járás megszűnésével összehívta volt apparátusát, s azt mondta: »Most már nem leszek a főnökötök, igazán megihatnánk a pertut.« Hogy népszerűséget csikarjon ki. Ismérem a »leköszönök« buzgalmát, a »sértett emberek«, társkeresését és egymásra találását; egyszeriben feltámadó bíráló készségét a talán tapasztalatlanabb, de rendszerint felkészültebb utódokkal szemben. Hazánkban — a bűnözőket kivéve — nincs bukott ember, ez a téma külön »misét« érdemel. Nem beszélek azokról a »leköszönőkről« sem, akik csak táppénzen »bírják ki« az intervallumot, jóllehet korábban himnuszokat zengtek a szocialista munkaerkölcsről és fegyelemről. Az ő »méltatásuk« is külön hasábokat érdemelne. Nem beszélek azokról a távozókról, akik a kedvenceknek, a »bennfenteseknek« teremtenek jobbnál jobb állást, mielőtt »lelépnek«, s azokról, akik maguk, köré gyűjtik az okkal, ok nélkül »sértett« embereket. Engem csak az foglalkoztat, hogy har- mincegynéhány évvel a felszabadulás után miért vált még mindig uniformist az önszántából vagy a társadalmi fejlődés követelményeinek parancsára távozó ember. Hihetek-e akkor korábban volt önmagukban, vagy a régi viccet kell komolyan vennem, miszerint »nem a lét, hanem a hollét határozza meg a tudatot«? r Ú gy érzem: feszitő gondokról esik szó. A felügyelet felelősségére gondolok. A »fájdalomdíjakra«, amelyek gyakran nem akkor érik utol az egyént, amikor érdemes rá, hanem akkor, amikor távozik. A közvéleményre gondolok, amely hajlamos »bukottnak, mellőzött- nek« tekinteni a távozót, holott éppen a mi társadalmunkban övezi elismerés és megbecsülés (néha még akkor is, ha méltatlan rá.) És mégis. A bukottnak vélt ember önvédelmet keres a bukottnak véltek társaságában. Ügy érzi: sebeire gyógyírt csak náluk talál. Pedig sokan bebizonyították már: a képességeiknek megfelelő, odaadó társadalmi tevékenység az igazi »gyógyír«, a kielégülés. A távozók bölcsessége talmi ékszer. Érdemük elismerése emberi kötelesség, ■ a társadalom nem adós. Visszaköszönő »bölcsességük« azonban megkérdőjelezi önmaguk értékeit. Jávori Bél*
