Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-18 / 271. szám

Közművelődési program a Táncsicsban A gyermek híd a szülőhöz A Radnóti Színpad két eg^felvonásosa Vonalra várva — A bizalom vonala Az érettségi bizonyít­vány megszerzésének alapfel­tétele, hogy a tanuló »-beté­ve« tudja a mohácsi csata és az ónodi országgyűlés idő­pontját, ne kövessen el hibát a gömbtérfogat megoldókép­letének levezetésében és szó­ról szóra ismerje Tatjánának Anyeginhoz írott levelét A fiatalok társadalmi, állampol­gári érettségén azonban egé­szen mást értünk: nyitottsá­got fogékonyságot a gazdasá­gi, politikai, kulturális ese­mények, gondok iránt véle­ményalkotási képességet és véleménynyilvánítási szán­dékot. Hogy a társadalmi gyakorlatra is érettebbé vál­janak tizenéveseink, új kép­zési-nevelési módszereket kellene fölhasználni. Ezért váltott ki nagy érdeklődést az az országosan is egyedülálló kísérlet, amelynek megvalósí­tásához a közelmúltban fog­tak hozzá a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnáziumban. Igaz, az oktatás és a közmű­velődés egységes irányításának modellje már két éve elké­szült, az első megbízható kö­vetkeztetések azonban csak most vonhatók le. Klujber László, az iskola tanára — a modell készítője — nem is marad adós a magyarázattal. — Hogy miért született a terv? Minden órám után hiányérzet gyötör, amiért nem tudtam 45 percben elmondani azt a rengeteg érdekes és fontos dolgot, ami a tananyag­hoz tartozik, vagy éppen ke­vésbé hasznos magyarázatok­kal kellett töltenem a drága időt. Ezért tartottuk szüksé­gesnek olyan előadássorozatok szervezését, klubok, vitakörök létrehozását, amelyek kiegé­szítik az oktatást, új világo­kat nyitnak meg a diákok előtt, s egyidejűleg az egye­temi-főiskolai tanulmányok­ra való felkészülést is segítik. Az ifjú üjsághír: »A húsiparban dolgozó fiatal szakmunkások országos versenyét október 30~án, vasárnap tartották Budapesten. Marhacsontozás~ ban a Kaposvári Húskomoi- nát dolgozója, Kovács Tibor szerezte meg az első helyet, s ezzel a győzelmével har~ madszor nyerte el a legjobb~ nak járó címet...« Tamás János, a Kaposvári Húskombinát KlSZ-bizottsá- gának titkára: — A Kovács Tibivel akarsz beszélni? Rendben, összehoz­lak vele. Délután? Bejáró. Átöltözik, s máris rohan a vonatra, várja a családja... Végül megegyeztünk reggel nyolc órában. Kovács Tibor egyidős ve­lem. 1955-ben születtünk. Ha egymás mellé állítanának bennünket... Szóval senki se mondaná meg. Magas, mo- kány fiú. — Már vártalak — mond­ja, s végigmér, látva álmos képemet. — Elaludtam.Te mikor keltél? — Negyed ötkor. Majdnem elsüllyedek. ö negyed ötkor kelt, s ezt teszi minden hajnalban. Negyed öt­kor ki az ágyból, s rohanás a vasútállomásra. Kaposfőről gyorsan beér a vonat Kapos­várra. Még arra sincs idő, hogy elbóbiskoljon az em­ber. Délután négy óra, mire hazaér. Este tíz, mire lefek- het... Nem »leányálom«. — Mit szól hozzá a felesé­ged? — Egyelőre semmit.. í — Meddig lehet ezt így csi­nálni? — Nem tudom. Szeretem a munkámat, s azt hiszem, ez sok mindent megmagyaráz. Kovács Tibor alig végezte el az általános iskolát, mikor az egyik rokona bevitte a kombinátba. Körbevezette a vágóvonalak között, s közben mesélt a szakma fortélyairól, szépségéről. — Maradtam — zárja le a történetet egyetlen tőmondat­tal. Harmadéves tanuló volt, amikor eljutott Budapestre a szakma kiváló tanulója című versenyre. Az eredmény? Há­rom hónappal korábban ve­Nos, a SS klub Jól működik, a megyei könyvtár, a TIT, a moziüzemi vállalat és más in­tézmények — szerződések alapján — témajavaslatokkal, neves előadók meghívásával támogatnák bennünket. Egyre gyakrabban előfordul, hogy szülők is jönnek a rendezvé­nyekre. A gyermek híd a szü­lőhöz is. A közművelődési fog­lalkozások azonban a tanárok és a diákok közt is »hidakat vernék«; a kapcsolat itt jóval közvetlenebb, emberibb, mint a tanítási órákon. Varga Sándor igazgató a pe­dagógusokra vonatkozó ta­pasztalatával egészíti ki: — A közművelődési rendez­vények a tantestületben is »erjedést« idéztek elő. Meg­szokottá vált, hogy fizikata­nárok végighallgatják a tör­ténész előadását, és megfor­dítva. De a tevékenységre sem kell biztatni pedagógusainkat: számukra ez a munka olyan »hobbyval« is fölér, amelyet az oktatás során nem űzhet­nek. Ugyanez érvényes a ta­nulóikra. A 16 tagú — nyolc tanár­ból és nyolc diákból álló — iskolai közművelődési bizott­ság az 1977—78. tanévre is izgalmas tervet állított össze. (Az ötleteknek legalább a fe­le a tanulóktól származik!) A program azt bizonyítja, hogy jó néhány diák célul tűzte ki a »C« kategóriás könyvtárosi és klubvezetői minősítés meg­szerzéséi Az iskola vendége lesz az idényben Gyuricó László, Szakonyi Károly, Czi- ne Mihály, Baranyi Ferenc. (Az igazgató mondja: »Az író­olvasó találkozó nem lehet látszal nem degradálódhat csevegéssé. Tegnap Lakatos Menyhértet fogadtuk. A rész­vevők jiagy többsége már ko­rábban — tanári ajánlásra — elolvasta Füstös képek című könyvét.«) mester hette kezébe a szakmunkás- bizonyítvány! mint a többiek. Még abban az évben elvitték az élelmiszeripari szakmun­kástanulók országos találko­zójára, Pápára. Az első helye­zést bizonyító oklevéllel jött haza... — Ez volt az első győze­lem a háromból? — A négyből. Igaz, ez még nem volt olyan komoly ver­seny. A szakma ifjú mestere vetélkedőn valóban három- j szór lettem első. 1973-ban Ka­posváron volt az országos verseny, s csak harmadik let­tem. Nem volt még se ruti­nom, se különösebb tapaszta­latom. A következő évben nem volt országos verseny. Hetvenötben Zalaegerszegen, hetvenhatban Miskolcon, az idén pedig Budapesten sike­rült bizonyítanom. Megkapta az aranykoszorús KISZ-jelvényt, a Kiváló dol­gozó kitüntetéseket, a szakma ifjú mestere címet. Szép do­log ez egy huszonkét eszten­dős fiatalembertől. S ami szebbé teszi a kitüntetése­ket: a nála idősebb, tapasz­taltabb kollégák között bizo­nyított. — Nem irigyelnek a tár­said? — Nein. Inkább szurkoltak minden verseny élőt! Bri­gádban dolgozunk. — Olyan szakma van a ke­zedben, amellyel szépen lehet keresni. — A maszekolásra gon­dolsz? Azt nem szeretem. Is­merősöknek néha elmegyek segíteni, ha hívnak, de más­hova nem. Akad a ház körül elég tennivaló. Meg otthon vár a két kisgyerekem. Na­gyon szeretek velük lenni. Németh György, a Kapos­vári Húskombinát szakszer­vezeti bizottságának titkára régi ismerőse Kovács Tibi­nek. Egy esztendeje még együtt dolgoztak. — Tibi nagyon« szereti a szakmáját. S a többiek is hall­gatnak rá. Nyáron sok a túl­óra. Kell a friss hús a Bala­ton partjára, többet kell dol­gozni. Elég, ha neki elmond­juk a gyári gondokat. A töb­biek hallgatnak a szavára N. J. Vonzó programmal várja a diákokat a természettudomá­nyos és a művészeti kör, a legérdekesebbnek mégis a »közéleti klub« foglalkozásai ígérkeznek. Egy negyedikes fiú mondja: — »Élőben« ismerkedhetünk meg a tanácselnök, a városi főépítész, a párttitkár, az új­ságíró, a gyárigazgató mun­kájával, s »belülről« láthat­juk gondjait. Kérdezhetünk, vitatkozhatunk, ötleteket ad­hatunk, és örülhetünk annak, hogy képzett vezetők kíván­csiak a véleményünkre. A kiállítóteremben körös- körül plakátok: remek adalé­kok az októberi forradalom és a nemzetközi munkásmozga­lom tanulmányozására. Az idén ez a második kiállítás; még négy lesz májusig. Kluj­ber László mondta: »Eszmé­nyi környezet a történelem- órákhoz. A srácok ma a Komintemről tanultak itt, tö­rökülésben a szőnyegen« A diákklubban éppen Csőm Gyula atomkutató tart előadást a magfizika új ered­ményeiről és a paksi atom­erőmű építéséről. A diákok tömegében tíz tanár ü! köz­tük »humán« szakosok. (Az igazgató: »A közművelődési program egyik célja a peda­gógusok folytonos önképzésé­nek, serkentése, látókörük szé­lesítése is.«) Ám a rendezvényekből az esti és levelező tagozat hall­gatói sem maradnak ki. Ti­zenkét természettudományos és ugyanannyi művészeti té­májú előadást hallgathatnak a tanév végéig, tananyag-kiegé­szítésként, »hídként« az is­meretterjesztés más formái felé. Tagadhatatlan, hogy ezek látogatottságán van még mit javítani. De a témák két­ségtelenül csábítóak, s bizo­nyára a hatás sem marad el. Az igazgató a melléképület felé veze! — Három új klubhelyisé­get rendezünk be itt. Van mi­ből: eddigi eredményes köz- művelődési tevékenységün­kért 350 ezer forintot kaptunk a Kulturális Minisztériumtól fejlesztésre. Azt sem titkol­juk, hogy néhány év múlva — ha megfelelő létesítmé­nyeink lesznek — szeretnénk megnyitni az iskolát a város élőt! Ez bizonyára tágítaná a tanintézet viszonylag zárt vi­lágát, s a város művelődési életének is hasznára válna. Lengyel András Gosztonyi János rende­zésében került színpadra a héten, a Latin- ca művelődé­si központban, Békés József — korábban kisregény for­májában meg­ismert műve — Vonalra vár­va című mono­drámája Har­sányt Gábor virtuóz sze­repformálásá­val; s ugyan­csak jól hang­szerelt elő­adásban is­merhettük meg Miloslav Stehlik egy- felvonásosá! A bizalom vona­lát. Az itt sze­replők közül Gordon Zsu­zsa alakítása nyújtott nagy­szerű élmény! A szereplők — illetve a melodráma hőse — csaknem mindvégig a telefon­ba beszélnek. A bizalom vo­nala — Marie, az ügyeletes pszichológusnő — a tízegyné­hány segélyhívó zsákutcába jutott életét telefonon keresz­tül igyekszik rekonstruálni és helyreállítani. A telefon a se­gélyhívó utolsó kapaszkodója Van, akit megnyugta! hogy kibeszélheti kétségbeesését. Látszólag a telefon a közös a két egyfelvonásosban. Mert a másik darab hősé! Botár Im­rét — a Megyei Hírlap mun­katársé! ügyeletes hírszer­kesztőt — is a telefon kapcsol­ja össze munkaidejének esti óráiban a külvilággal. Dél­előtt fölvett termelési riport­ját épphogy befejez! amikor vállalnia kell • az ügyeletet. Híreket gyűjt: Információt kap: bányaszerencsétlenség történ! Még nem tudni, mi­lyen súlyos, de Botár lelkiis­meretében egyszerre megszó­lalnak a bányászok, a meg nem írt riport szereplői. A vá­jár, aki elmondta, hogy a ter­melés fokozására életveszélyes adagban mérik a dinamitot, és ebből egyszer baj lesz. Meg is írta volna Botár,, ha nem ab­ból indul k! hogy az igazga­tó »kenni« is tud. Végre va­gyona lehe! háza, és akkor befoghatja felesége családjá­nak a szájá! Botár most ré­meket lát — nem olyan »élet­képes« rémeket, mint A biza­lom vonalának kétségbeesett alakjai —, a sok halott meg­üvegesedett szemében vádló tekinteteket... Végülis — mi­előtt pontos értesülést szerez — feljelentést tesz maga és az igazgató ellen társadalmilag káros összefonódás címén. De amikor bejön a vidéki hívás és megtudja, hogy a bányában egy könnyebb sérüléssel meg­úszták a szerencsétlensége! visszahívja rendőrségi barát­ját ás viccelődve kimosakodik. »Csak nem hitted? ... Egy üveg Napóleonban fogadtunk hogy elhiszed...« És itt a dráma vége. Békés érdekesen rajzolta meg hőse jellemét és a mono­dráma ívé! történetét. Tulaj­donképpen arról szól! hogy milyen drámai helyzet az is, ha nem következik be tragé­dia. Az elmaradás — itt a több halottas bányászszeren­csétlenségre kell gondolnunk, ami Botár képzeletében leját­szódott — épp olyan súlyos helyzet lehet, mint az olyan vég, amelyet Miloslav Stehlik szánt egyik öngyilkosának. A bizalom vonalának külön írói­színészi értéke, hogy érzékel­tetni képes az öngyilkosság társadalmi súlyosságát is. Hi­szen amikor az első hívás be­érkezik az ügyeletre, úgy ve­hetjük, mintha már a száza­diknál tartanának Az egyéni sorok összeütközéseit .— mi­ként ezt az egyik szereplővel az író is vallja — csak a tár­sadalom oldhatja fel. A izínészi játék mindkét darabban az írói-rendezői mű továbbfejlesztését jelentette. Harsányi Gábor virtuozitása abban jelentkezett, hogy nem­csak Botár Imrét mutatta be a nézőnek, hanem azokat a figurákat is, akik a lelkiisme­retében elevenedtek meg. S e bravúrral — pillanatok alatt ölt új és új maszkot — olyat is sugall, hogy a Botár Imrék képesek az ilyen gyakori alak­változtatásokra. A megtört ge­rincű emberek alakoskodását villantotta föl nagyszerű szí­nészi játékával. Gordon Zsu­zsa Marie-hangja pedig szinte szuggerál: embersége a néző rejtett lelki bajaira is gyógy­ír. Miloslav Stehlik tudta: Marie visszhangra talál a né­zőkben. Horányi Barna Fenyő Miksa és Osvát Ernő a Figyelő kezdeti tapasztala­taiból kiindulva útjára bocsá­totta a Nyugatot. A szerkesz­tői gárda harmadik tagjaként kiemelten kell beszélni Igno­tus PálróL Mert lehe! hogy a Nyugat indításában, kon­szolidálásában a fő érdem Fe­nyő Miksáé és Osvát Ernőé, de ennél is biztosabb, hogy emberként, költőként a leg­többet Ignotusnak köszönhe­tett Ady Endre. Ez a végte­lenül türelmes, a békés ma­gatartáshoz rendületlenül ra­gaszkodó Ignotus sokszor vé­delmezte meg a szerkesztő­ségben a valóban szeszélyes, sokszor dölyfös Ady érdekeit — de mindenekelőtt a magyar haladó irodalom érdekeit. Bö- löni, Hatvány, Révész mellett Ignotusra számíthatott legin­kább a nehéz természetű köl­tő. Magától értetődő, hogy az új folyóiratnak főmunkatársa lett Ady Endre, hiszen nél­küle aligha lett volna érde­mes elkezdeni az egész vál­lalkozás! Olyannyira azonos fogalom lett Ady és a Nyu­gat, hogy haláláig ő fémje­lezte a folyóiratot. Mint majd látni fogjuk, kapcsolata a Nyugattal cseppet sem volt idillikus. Miközben gigászi harcát vívta a világnézeti, politikai, társadalmi porondo­kon, gyakran civakodott szer­kesztőivel is. Tegyük hozzá: türelemből, higgadtságból in­kább a szerkesztőknek kellett vizsgázniuk, mert Ady a leg­parányibb vélt vagy valódi sérelmeire is heves kifakadá- sokkal reagál! Ismerte ma­gát, nemegyszer vallotta meg, hogy sokat szenved asszonyos, hisztériás természete miat! Hátrányos alkati adottsá­gaival magyarázható gyakori deprimáltsága. 1908 első felé­ben, amikorra sikerült reme­kül egyenesbe jönnie egészsé­gileg, az anyagi okok miatti hazakényszerülése után, az ünneplés, a javuló jövedelem ellenére tele volt panasszal. Ezt írta Lédának: »Egy-két hétre kiszaladok Párizsba, mielőtt megbolondulnék, vagy megölném magam. Teljesen leromlót! őrült, beteg va­gyok ...« Júniusban valósággal ki­menekült a francia főváros­ba, melyet az emberiség sze­me fényének nevezett, de a remélt kikapcsolódás semmit sem javított állapotán. Egyre jobban gyötörte a krónikus álmatlanság. Diósiék örülnek neki, de Léda sincs jól; ma­napság veszélyeztetett terhes­ségnek neveznék állapotát. A férjétől várt gyermeket. Ügy döntött, hogy a nyár végén esedékes szülésre hazatér a nagyváradi otthonba. Ady tő­le telhetőén gyengéd, figyel­mes volt az asszonyhoz — közeli ismerői vallják, hogy szeszélyei és gőgössége elle­nére meghatóan melegszívű tudott lenni. Most a ragasz­kodás, az alkalmazkodás, a segítőkészség jellemezte ma­gatartását. Lédát ő és Diósi féltő gonddal bocsátották ha­zai útjára. Ady augusztus vé­géig Párizsban maradt, majd szeptember elején visszatért Budapestre, Olaszországon, Velencén á! Amúgy is meg­viselt idegzetét erős próbára tette a Léda miatti aggoda­lom. Indokolt volt az aggódás. Diósi Ödönné halott gyerme­ket hozott a világra családja nagyváradi házában. A har­mincnyolc éves asszonyt, aki reménykedéssel készült az anyaság örömére, lelkileg sú­lyosan megviselte az eset. Lelki szenvedésében mindkét férfi példás támasznak bizo­nyult. Diósi Ödön nyomban hozzá utazott Ft rizsből, Ady pedig tőle teljesen szokatlan önfegyelemmel kétnaponként gyorsvonatozott Budapestről Nagyváradra, miközben egyéb kötelességeiben is helytállt. Léda hamarosan rendbe jött fizikailag, és kedélyálla­pota is sokat javult. Az anyai reményeit ért csapás vigasza­ként páratlan jótéteményt ka­pott a sorstól. Alig gyógyult fel, máris ünnepre készülőd­hetett: 1908. szeptember 17-én került sor első alkalommal a nagyváradi városháza díszter­mében a Holnap irodalmi kör nyilvános rendezvényére. Zsúfolásig megtelt a gyönyö­rű terem. Szem- és fültanúk emlékezése szerint soha nem tapasztalt emelkedettség, ér­zelmi feszültség lett úrrá a közönségen, amikor sorra megszólaltatták az előadók az Üj versek és a Vér és arany kötetéből való, már akkor klasszikusnak elismert költe­ményeket. Léda, az ihlető asszony ott ült a költő mel­lett az első sorban, egyszerű fekete ruhában. Egyetlen ék­szere a mellére tűzött élő vö­rös rózsa volt. Mindkettőjük­nek dicsőséget jelentett a kö­zönség ovációja. A forró ün­neplést boldogan, köszönettel, de szerény mértéktartással fogadták. Nem volt démon sem a költő, sem a múzsa. Egymáshoz tartozó, a halha­tatlanságban is együtt maradó emberek voltak. Ady Endre azzal toldotta meg Léda boldogságát, hogy együtt látogattak el Érmind- szentre, ahol állt ugyan a költő szülőháza, de mellette már felépült az új, rangosabb otthon, amelyben Ady is ké­nyelmes búvóhelyhez jutott! hajszoltságában mindaddig, amíg meg nem nősül! ez az érmindszenti legényszoba volt végső menedéke. De most Léda szállásául szolgált az új, városi ízléssel berendezett szoba Ennek is meg kellett történnie. Léda aki fölismerte és világra se­gítette Adyban a zsenit, a bölcsőhely meglátogatását el nem mulaszthatta. Talán ez volt az utolsó szép idill ket­tőjük furcsa, szélsőségek közt hányódó kapcsolatában. (Folytatjuk) Harsány! Gábor — Botár Imre szerepében.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom