Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-21 / 248. szám
Derűs vagy szigorú iskola? lehetne okosabban nevelni? — kérdezi a szülő az iskolaév elején. Talán fölidézi magában Lengyel József egyik novellájának professzor hősét is, aki az egyetemi tanterembe lépve »-szigorúan körülnézett, amire, elképzelése szerint, az elsőéveseknél feltétlenül szükség volt... Az volt a véleménye, hogy a diák inkább az első évben válasszon más pályát«. Amikor azonban a harmad- és negyedéveseknek adott elő, »már nem mutatott szigorúságot, itt már személyes ismerősök közt érezte magát... akikben utódját kereste«. Persze, az általános iskola, de még a középiskola sem egyetem. Az általánost el kell végezni, nem lehet »más pályát« választani. Tanulásra, jellemre, életre itt kapja a diák szinte a legdöntőbb hatásokat. A példa Nemcsak tanári, hanem emberi bölcsesség is kell ahhoz, hogy a gyerekben a pedagógus »utódját keresse«. Könnyebb szólamokat ismételgetni a »jövő nemzedékről«, semmint a mindennapi gyakorlatban eszerint élni. Aligha fér kétség ahhoz, hogy a jó nevelő vonzó és ható egyéniség is. De ha nincs elegendő pedagógusegyéniség az iskolában, kielégítő-e azzal vigasztalni magunkat, hogy helyüket majd átveszi a pedagógusközösség? S valójában van-e ilyesmi? Ugyan mikor nevezhető közösségnek a tanári kar? Ritka adomány, ha valaki nevelőnek születik, ha tudása, embersége, szenvedélye, módszere egyaránt példaképp vonzza a diákjait. Segíti-e az ilyen pedagógusok számának gyarapodását, ha mind több és több előírás, adminisztráció, sablon köti meg a tanár, a nevelő kezét? Túlterhelésről panaszkodni a diák esetében szinte divat már. A túlterhelést olykor szó szerint kell érteni: a tankönyvek például, mondhatni, osztódással szaporodnak. Egyetlen tárgyhoz néha kell egy »alapkönyv-“ meg egy afféle »olvasókönyv«, azután példatár meg munkafüzet, s ha kettős a tárgy, mint például a »nyelv és irodalom« vagy a matematika és geometria, könnyen előfordulhat, hogy a diáknak mindig az összes könyvet magával kell vinnie, sohasem lehet tudni, melyikre lesz szükség. Gyakran egyikre sincs. Mert a sok mindenféle között elmaradt az, hogy a diákkal megkedveltessék a tanulást, mi több: a tudást, hogy rákapjon a könyvre, az olvasásra Az önkéntes kíváncsiskodásra, a búvárkodásra. Ledarálni a leckét, jól-rosszul, a többi nem érdekes — ez a rosszul alkalmazott szigor gyakori következménye, a szigoré és az adminisztratív értelemben felfogott nevelőmunkáé is. Az érdemjegy Érdemes lenne például őszintén felülvizsgálni azt, hogy bizonyos évfolyamokban nincs osztályzás, nincs bizonyítvány. Azért nincs, hogy így is letörjön az osztályzatközpontúság, oldódjék a kalkulus túlértékelése, félelme. De valóban ez történik? Az érdemjegy túlértékelése talán onnét ered, hogy — kell, nem kell — a legtöbbször mégiscsak átlagszámítással kalkulálják ki, összeadják a feleletek, dolgozatok osztályzatát, beleszámítják a netán büntetésül adott jegyeket is, elosztják — kész a bizonyítvány. Pedig a jó pedagógus tudva tudja, hogy — mondjuk — négyes és négyes között mekkora a különbség. Például akkor, ha egyébként ötös a tanuló, s ha egyébként hármas tanuló kapja. De ezt nem az érdemjegy tükrözi, ezt a jó tanár a fejében és a szívében tudja. önállóságra kellene nevelni a diákokat, önálló munkára. Már elkopott szinte annak idézgetése, hogy amit megtalálni a könyvtárban, kár azzal a fejet tömni. S amit viszont — mint nélkülözhetetlen alaptudást — mégiscsak a fejekben kell elraktározni, nem könnyebb-e kedvvel s értelemmel? 4 család Sok szó esik arról is, hogy az iskola csak a családdal együttműködve érhet célt. De szó esik arról is, hogy a szülői ház elmulasztotta nevelési feladatokat magára vállalja az iskola. Jól teszi? Aligha. Még ha tudná, sem pótolhatná azt; ami a szülői ház, a család dolga a nevelésben. Am, ha segíteni akar az iskola a szülőknek a nevelésben, miért oly felületesek, merevek, adminisztratívak gyakran a szülői értekezletek ? Értekezletek ! Olykor ítélethirdetések, parancsosztások, ahelyett, hogy meghitt beszélgetések volnának! Már megint abban szigorú az iskola, amiben derűsnek kellene lennie! S abban meg derűs, amiben szigorúbb lehetne, kivált önmagához: amikor például feladatokkal látja el a szülőket, amikor félmegoldásokkal megelégszik, amikor iskolán és nevelésen kívül, fölösleges feladatokkal, munkával, igénybevétellel sújtja a diákot és a szülőt. És ezt derűsen teszi s elvárja, hogy azok is jókedvűen tegyék. Abban mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell a jövőben az iskola jobbítására. Eleget töprengünk-e azon, hogy mit, mi mindent kell tenni? S talán elsősorban arra a mérlegre kellene földobni minden problémát, fölmérést, javaslatot, elképzelést, hogy tágul-e a szakadék vakáció és tanév között, vagy éppen ellenkezőleg, elmosódik a határ a kettő között. Végképp elképzelhetetlen, hogy a gyerek annak is örüljön, ha iskolába jár, s ne csak annak, ha itt a vakáció? Zay László Kalinyini kórus A megyehatáron túl Ősz az Aranyhomokon Utazni, látni, tapasztalatokat gyűjteni, gyönyörködni a természet szépségeiben és az ember alkotó munkájában — mindig nagyszerű dolog. A várakozás, az izgalom, amely- lyel útnak indulunk egy-egy országrész »birtokbavételére« különleges varázserő, az érdeklődés kielégítésének mozgatója. Ilyen gondolatokkal indultam útra a közelmúltban a Duna—Tisza közére, az Aranyhomok központjába. Ahogy az autóbusz elhagyja a fővárost, már mutatja arcvonásait az alföldi táj. Szép, előkertes házak között visz az utunk. Mindkét oldalon végeláthatatlan síkság. A somogyi szemnek szinte szokatlan, hisz a dimibes-dom- bos Dunántúl haragoszöld tölgy- és bükkerdői helyett itt jobbára csak akáccal és nyárfákkal találkozik a szemlélődő. A tanyavilág ugyan még él, s jó darabig meg is marad, de sok-sok üres ház jelzi itt is a változást: gazdája nagyobb településekre, tanyaközpontokba vagy éppen városokba költözött. A Budapest és Kecskemét közötti útnak a felén vagyunk már, amikor elérjük Örkényt. Itt található a legendás hírű betyárról, Sobri Jóskáról elnevezett csárda, ahonnan hajdanán a kéményen keresztül szökött meg a pandúrok kezei közül az épület névadója. Örkény elhagyása után már a Kiskunságban száguld velünk a gépkocsi, s köröskörül a végtelenbe táruló síkság nyitott könyvként tárulkozik föl előttünk. A »Kecskemét« jelzőtáblától még több mint fél kilométer hosszan falusi településen haladunk, utána pedig egy új, modern városrész lakótömbjei emelkednek a magasba; alig látszik ki közülük a híres kecskeméti öregtemplom tornya. A hajdani mezőgazdasági Jellegű város lakóinak száma a felszabadulás óta megkétszereződött: elkerülte a százezret Megváltozott a gazdaság szerkezete is; a város életében ma már az ipar a meghatározó, hiszen évi termelési értéke meghaladja a 10 milliárd forintot. Kecskemét jelentős kulturális központ is. A megyei művelődési központban 67 főhivatású és 80 tiszteletdíjas közművelődési szakember dolgozik. A megyeszékhelyi művelődési programok mellett — színházi előadások, kamaraműsorok, tárlatok, táncos rendezvények, szakkörök, öntevékeny csoportok és ismeretterjesztő előadások — az intézmény egyik fontos feladatának tekinti a járási-városi, nagyközségi művelődési intézmények munkájának szakmai, módszertani segítését. A ház földszintjén két kiállítás fogadott Varjast Tamás iparművész és Konecsni György képzőművész munkáiból. A mintegy 60 szakkörön, klubon és művészeti csoporton kívül rendszeresek az ifjúsági táncestek is. A Technika Házában csupán ez év első felében 470 különböző ismeretterjesztő jellegű rendezvényt tartottak (ebből 7 nemzetközi jelentőségű volt). Ottjártunkkor a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben folyó munkát egy szovjet pedagógusokból álló csoport tanulmányozta. Az intézet eddig már sok Kodály- d okúm en tumoj; gyűjtött ösz- sze, és az év végén egy állandó kiállításon a nagyközönség is megismerkedhet ezekkel. Tovább időzhetnénk még az Arany homok központjában, ismerkedhetnénk annak új nevezetességeivel, eredményeivel, időnk azonban sürget. Tovább indulunk. Elhagyva Kecskemétet, Móra Ferenc sorai idéződnek emlékezetembe: »Itt az Alföldön a föld mindenütt aranyat rejt magában, csak le kell érte nyúlni és ki kell onnain bányászni. A szik is arany, a homok is arany. A szik beleömleszti aranyát a búzasaemekbe, a homok a csillogó borba, a zamatos szőlőbe, a mosolygó piros gyümölcsbe, és úgy nyújtja azt ennék a nemzetnek a terített asztalára.« Ezt tapasztaltam a Szikszai Állami Gazdaságban, ahol a dús fürtű szőlősorokat a gazdaság dolgozói mellett diákok népesítették be. A gép áldás, ezt bizonyítja a szőlő- kombájn is, amely naponta 200 ember keze munkáját helyettesíti. Édes, zamatos, kellemes ízek, illatok árasztják el a tájat. Estefelé volt már, mikor a hatalmas szőlőst- gyürnölcsöst elhagytuk. Visz- szavonhatatlanul itt az ősz. Ezt jelzik az alföldi tájon, is megszínesedett levelek, s a talpunk alatt megzörrenő avar. Dorcsi Sándor Nagy hagyománya van az öntevékeny művészeti mozgalomnak a Szovjetunióban. Somogybán is szerepelt már kalinyini csoport. E képünk a Műbőr Kombinát kórusának egyik föllépésén készült. Helyi járat csak 1980 után Nagyatád közlekedése Nagyatád város és járási székhely. Kereskedelmi, egészségügyi, művelődési létesítményei, gyárai egész sereg embert indítanak arra, hogy reggelente buszra, vonatra szállva a városba utazzon. Egy fölmérés szerint 2300-an járnak be dolgozni Nagyatádra, és legalább ennyien alkalmanként vásárolni, hivatalos ügyeket intézni. Ezért az atádiak- nak és a környéken lakóknak nem közömbös, hogy milyen színvonalú a közlekedés. Hatféléi lehet megközelíteni Nagyatádon közúton. Tavaly még két irányból vasúton is. Azóta megszűnt a nagyatád—barcsi vonalszakasz, s csak egy kis nyúlfarknyi része maradt meg a város és Somogyszob között. Milyen volt az átmenet? Hubay Sándor tanácselnök-helyettestől kértünk választ: — Igaz, a vasút már nagyon elhanyagolt volt, de a járatok gyakoriságát megszokták az emberek, s ehhez a ritmushoz igazodtak. A megszűnést több fontos intézkedés előzte meg. A barcS—nagyatádi úton 10 fedett, zárt közúti járműmegálló készült, a Volán 10 ezer példányban tájékoztatót adott ki. A járatok menetideje, sűrűsége is megfelelő. Csak azok panaszkodnak, akik Atád érintésével tovább szeretnének utazni — rossz a csatlakozás, nem úgy, mint a somogyszobi állomáson. Az idén a vasút korszerűsítette az utazás föltételeit. Általában »Piroska« vonatokat állítanak be, s a nyáron közvetlen balatoni járat is indult Nagyatádról. A csatlakozásra is ügyeltek a menetrend készítésénél, nem kell félórákat várni, mint régen. A tisztaságban pedig jócskán sikerült előrelépni. Nagyatádon pár éve átadták a 68-as út városi átkelési szakaszát, s új út vezet egészen Böhönyéig. Ezzel merőben más helyzet teremtődött a közlekedésben. Míg Somogy- szobra vasúton 9 perc alatt érnek az utasok, addig Ötvös- kónyi vasútállomásra 7 perc alatt buszon kényelmesen megközelíthető. — Kértük a MÁV-ot, legyen Ötvöskónyi Nagyatád második vasútállomása. Ehhez csaknem minden föltétel adott. Az ötvöskónyi állomáson kiképzett autóbuszmegálló van, és az útról egy hurokszerű kanyarral megközelíthető. A MÁV azonban még nem készült föl a sok utas fogadására, s ennek föltételeit nem is tudja megteremteni ebben a tervidőszakban. Nagyobb váróterem kell, több kiszolgálóhelyiség és éjjel-nappali szolgálat. Talán a következő tervidőszakban ... Nagyatád közlekedésében döntő szerepük van a közúti járműveknek. A vasút megszűnésével ezért gyorsan korszerűsíteni kellett az autóbuszok fogadását, indítását. S bár a város V. ötéves tervében nem szerepelt pályaudvar építése, most még sort kerítenék rá. Ehhez 5,7 millió forintos támogatást kaptak. A pályaudvar a Szabadság park nyugati részén épül. A 12 állásos létesítmény kiviteli tervei már készülnek, ide futnak be a helyközi, a távolsági és majdan a helyi járatok. A kocsik nem a hagyományos, fogazott rendszerbe állnak majd A. Potemkowszki Memória Néha egészen jelentéktelen esemény arra kényszeríti az embert, hogy behatóan foglalkozzon vele. így történt ez most is, amikor az autóbuszon Zenocsik felfigyelt egy nőre, aki ismerősnek tűnt neki. — Emlékeztessen kérem, honnan ismerjük egymást? — kérdezte a hölgy. — Ugyebár ott volt ön a múlt héten Szel- csinszkoj névnapján? — Tudomásom szerint nem, — válaszolta Zenoncsik. — Ám ettől eltekintve roppant ismerősnek tűnik. A hölgy néhány percig erősen gondolkozott, majd így szólt: — Nekem is úgy rémlik, hogy ismerjük egymást, csak. azt nem tudom: honnan? — Talán, ha leszállnánk és közelebbről kibogoznánk — ajánlotta Zenoncsik. A hölgy elfogadta az ajánlatot. A következő megállónál leszálltak. Mindez három évvel ezelőtt történt. Tegnap a Kókusz kávézóban a hölgy újra rátért a témára. — Érzésem szerint mégiscsak Zsegesztovban ismerkedtünk meg, nem gondolja? — Életemben soha nem jártam Zsegesztovban — válaszolta Zenoncsik. — Pedig Zsegesztovban minden olyan gyönyörű — szólt közbe egy fiatal asztal- társnőjük. — Meglehet — bólintott Zenoncsik. — De hát végül is honnan ismerjük egymást? — csöícö- nyösködött a hölgy. — En már sokszor gondolkoztam ezen — mondta Zenoncsik, de eddig még nem sikerült rájönnöm. Talán mi nem is ismerjük egymást? A hölgy elsápadt. — Természetesen csak vicceltem — mentegetőzött Zenoncsik ijedten. — Igenis, nekünk ismernünk kellett valahonnan egymást. — Mi az, maguknak egyéb gondjuk sincs, hogy folyton ezen rágódnak? — kérdezte csodálkozva Beszpálcsilé. — Hát ennyire fontos ezt tudni? — Szerintem nagyon is! — szögezte le a hölgy határozottan. — Elvégre a gyerek már akkora, hogy egyre-más- ra kérdezősködik, és nekem eléggé kínos azt válaszolni, hogy nem tudom, honnan ismertem annak idején az apját. ■araié Rozália fordítása be, hanem hosszabban elnyúló, ellipszis alakú betonalap- zet mellé. A tervet társadalmi munkában a Vasiterv kőszegi irodája készíti, az építkezést hamarosan megkezdik. A vállalatok és a lakosság összefogásával, a Tanép kivitelezésében már jövőre szeretnék megnyitni. — Mit jelent a kórház a város közlekedésében? — A kórházba három céllal utaznak be. Jönnek az emberek a szakrendelésekre, hozzátartozóikat látogatni, s meg kell oldanunk az intézmény bejáró dolgozóinak közlekedését is. A kórház a járás valamennyi községéből elérhető, többségében — 8 és 10 óra között — két járattal is. Gondunk van viszont a zákánji, az iharosberényi körzettel. Nagykanizsa vonzása itt erősen érezhető. Sokan járnak e községekből a kanizsai üzemekbe, s a közlekedés lényegesen jobb abba az irányba. E községekből 20—30 perc alatt el lehet jutni a zalai városba, Atádra — beszámítva a csurgói csatlakozással elment időt — 60—110 perc alatt. Iharosberényből és Po- gányszentpéterről kórházi látogatásra munkaszüneti napen csak délután lehet a városra érkezni. Mindez része a hagyományos igazgatási-gazdasági körzetek (megyék) közöl'i változásoknak. Másfelől a Csurgó környéki községek közlekedése még mindig erősen Csurgó központú. Pedig a lakosok érdeke volna, hogy a jelenlegi járási székhelyre, Nagyatádra való bejutást könnyítsék meg. Gondun k még az is, hogy 21 településről járnak be a kórházba, általában három műszakba. Megoldható-e ez panaszmentesen? Azt hiszem, nem. Hat községből például egy-egy dolgozó jön be, ha kell — este, reggel vagy délután. A Volán nem tud alkalmazkodni ehhez. — Lesznek-e Nagyatádon helyi járatok? — Egyes helyközi járatok máris helyi járatként közlekednek. Csak az a baj, hogy a legtöbb busz — különösen reggel — igen zsúfolt. Például az iskolások beszállítása a henészi városrészből nem sikerült, mert a feszes menetidő miatt a helyközi járatok nem tudnak értük kitérni. Egyre nagyobbak a társadalmi igények a helyi járatokra. A Volán már fölméréseket végez ez ügyben. A városi megállókra is terveink vannak. Az azonban bizonyos, hogy 1980 előtt aligha lesz a városban helyi járat. Csupor Tibor Somogyi Hléplap
