Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-09 / 238. szám
S ok emlékem van. Kinek ne volna, aki megélt hét évtizedet? Vannak köztük kellemesek és kellemetlenek, szépek és csúfak, elgondol- koztatók és érdektelenek. Mostanában sokat foglalkozom velük, hiszen az életemről írok. Most tartok az ötödik kötet vége felé.' Játszom az emlékekkel, rakosgatom őket, mint a gyerekek az ilyen meg olyan színű kockákat, s akárcsak ők, én is építgetek belőlük. Velük élék, de nem közöttük és nem belőlük. Mert nem mondtam le az életről, az élet egyetlen elérhető öröméről sem. Első az élet s minden csak utána következik. Az emlékek is. Csakhát a helyzet az. hogy ha az ember emlékezni kezd, akkor egyik emlék kézen fogja a másikat s bevezeti abba a világos térbe, amelyet a gondolkozás vetít a sötétbe. Mindegyik emlék valamilyen csoport vagy család tagja s az agy nem nyugszik, míg a csoport nem teljes, amíg valamennyi családtag meg nem jelenik. Nemrégiben a tenger tűnt föl előttem — úgy, ahogy először pillantottam meg, a Konstanca felé tartó vonat ablakából. Nem valamilyen hullámzó, de mindenképpen lapos felületet láttunk, hanem valami kékes-zöldes-szür- kés-ködös tömeget, amely magasan a szárazföld fölé emelkedett. Velünk utazott földrajztanárunk. — Mi az? Tanár úr! Mi lehet az?! — A tenger — válaszolta ő. — A tenger?... — ámuldoztunk hitetlenkedve, hiszen amit láttunk, semmiféle vízhez nem hasonlított, sem a Szamoshoz, mely keresztülfolyt Kolozsvár testén, sem a Maroshoz, sem a Küküllő- höz. — De ha a tenger az, akkor miért nem folyik a szárazföldre? Tanárunk elmagyarázta, hogy optikai csalódás kísért. A tenger épp azért emelkedik látszólag a város fölibe, mert errefelé nyílt s mi a tengernek nem a part közelében hullámzó részét látjuk, binent a víz távoli tömegeit. Értettük, nem is, a látvány mindenesetre lenyűgözött. M indabból, amit eddig elmondtam, az olvasó nyilván kitalálta, hogy iskolai kiránduláson voltunk. Hogy kik? A kolozsvári református gimnázium tanulói. Tanáraink vezetésével bejártuk Öromániát. Ezúttal találkoztam első ízben a tengerrel. Ez a találkozás kis hí- ;'án balul végződött, mert összekülönböztünk: a tenger meg én. De mindketten élve úsztúk meg a verekedést. így hát nagyobb baj nem történt. Konstancába érve első utunk a tengerparthoz vezetett. Üszógatyát többen hoztunk magunkkal; tanárunk megengedte, hogy megíüröd- ;ünk, s miután ellátott néhány bölcs tanáccsal, valamerre eltűnt. Ekkor már teljes gőzzel utáltam ezt a tanárt, névsze- rint Tulogdy tanár urat. »Tulok«-nak csúfoltuk a háta megett. ö pofozott meg először és utoljára, mégpedig Gyarmati László SZIKRAK Hajnali utazás Páraködben száguldó rétek: álmom könnyeivel r.-étkent akvarell. őszi ködös táj Megfejte az eget az ősz, szétcsorgott teje a völgyekben. Naponta Naponta loptam ötször, tízszer Százszor loptam az életem — De életetekből sosem loptam Mert életetek szent nekem. Négy év után Négy év beszorított vágy, négy fuldokló felhő. Tizem napodra szállt ezen a romániai úton, a Vaskapuhoz közeledőben, mert Förster nevű osztálytársammal az ütközőkön kergetóz- tünk. Mint mondta, ő a felelős az életünkért, ezért részesültünk a fegyelmezésnek ebben a gyerekek közit nem népszerű formájában. Föladatát nem teljesítette sem módszeresen,- sem lelkiismeretesen. Véletlenül vett észre bennünket az ütközőkön, s most, mikor egy sereg féktelen gyerek maga maradt a tengerrel, nyoma veszett; nem állott a parton, nem leste aggodalmasan, ki úszik be túl messze a tengerbe. Tizenhatodik évemben jártam, fociztam, futottam, ugrottam távolt, magasat, s azok, akikkel versenyeztem, ugyancsak ott vetköződtek a Kolozsvári Grandpierre Emil Egyedül a tengerrel parton. Alig vetettük bele magunkat a vízbe, máris kiki azon volt, hogy a mellette úszót megelőzze. Még nem jött divatba a sprintelés, mellen úsztunk, s híján voltunk minden gyakorlatnak e sportban. Célve mentem be a ten■ gerbe, ebbe az ismeretlen birodalomba, amelyről csak regényekben hallottam s több rosszat, mint jót; vén tengeri medvékről olvastam, kincskeresőkről, kalózokról. Ezek az olvasmányi emlékek, csakúgy mint magának a víznek az érintése, elfogódottá tett. Alig tettem néhány tem-, pót, az elfogódottság eloszlott, valami édes részegség, valami mámor lett úrrá rajtam; nem azt éreztem, hogy úszom, hanem hogy repülök a habokon, mint egy sirály. Jobb- ra-balra magam előtt láttam néhány fekete gombot, mindegyik egy-egy osztálytársam feje, és mindegyik előttem. Mint a láz, úgy tört ki rajtam a versengés dühe, erősítettem a tempót, hol jobbra, hol balra néztem, a fekete gombocskák lassacskán elmaradtak mögöttem. Elöntött a melegség: — győztem! ■Ringatóztam egy kicsit, hogy kifújjam magam, hogy élvezzem a sós gyönyörűséget, ízleljem a keményen kiverekedett győzelmet. Ráérősén, nyugodtan fordultam meg, hogy visszaússzam a partra. Valószínűtlenül messzire volt. a fölötte lengő finom pára valahogyan megváltoztatta diáktársaimat, akik a fövenyt tapodták, vagy a napsütést élvezték hasmánt. . Néhány tempó után ijedten észleltem, hogy valami nincsen rendben. Jövet, azaz a nyüt tenger felé úsztomban, mint írtam, valósággal repültem, egyik hullámot a másik után hagytam magam mögött. Most viszont hullám hullám után vonul el előttem, én pedig mintha egy helyben vesztegelnék. Sőt; mintha valami erő akarna magával ragadni, hogy még mélyebbre sodorjon. Félelmemben minden erőmet beleadtam a tempóba. így akartam leküzdeni a tenger szívását. Aztán abbahagytam az erőlködést, mert éreztem, ha továbbra is ennyire erőltetem az úszást, hamarosan kimerülök, s akkor többé semmi nem menthet meg. Egy darabig tehetetlenül hányódtam a felszínen, nem védekeztem, a halálfélelem megbénított. Nem értettem, mi történik, hogy voltaképpen megint optikai csalódás játszik velem, megértettem viszont, hogy a helyzetemet tisztáznom kell s erre megvan a módom. Egy templom sárgás-fehér tornya magaslott ki a városból. Megcéloztam, aztán hu- nyott szemmel úsztam a torony felé, az életritmusommal egyező erővel; nem kétségbeesetten csapkodva, mint előbb. Néhány perc múlva kinyitottam a szemem. A torony közelebb volt. Nem sokkal, de kétségkívül közelebb. Föllélegeztem, s megkönnyebbülten úsztam tovább. Időnként behúnyt szemmel, mert a haladás újra és újra való megállapításából erőt merítettem. Egyre bizonyosabb voltam benne, hogy akár szív a tenger, akár nem, nem leszek az áldozata. Senki nem figyelt föl, amikor kissé zihálva fölegyenesedtem a sekély parti vízben. Tulogdy tanár úr sem vett észre; bizonyára török kávét ivott valamelyik közeli kávéházban. S ahogy a partról visszatekintettem a tengerre, megértettem ml történt. Befelé repültem, mint a sirály, mert a szél a nyílt tenger felől hajtotta a hullámokat, s ahogy egyre-másra .elhaladtak mellettem, azt az érzést keltették bennem, hogy gyorsabban úszom, mint egy világbajnok. Kifelé menet ugyanaz a szél ugyanazokat a hullámokat (mondjuk) ugyanolyan ütemben terelte a part felé, sokkalta gyorsabban, mint ahogy én úsztam. Nem tudtam lépést tartani velük; ebből fakadt az á rémítő benyomás, hogy hiába erőlködöm, nem haladok, mert a tenger magába akar szívni. Szerencsémre nem vesztettem el a fejem, s amint említettem, megcéloztam a tekintetemmel a sárga templomtornyot. Az igazított útba, mint a világítótorony a viharban hányódó hajót. Somogyi őszi tárlót íVeeber Klára; Örökség. Azt hiszem, csakis a rendezők dönthettek úgy, hogy a somogyi képzőművészek hagyományos, kétévenkénti seregszemléje, az őszi tárlat tematikusán induljon. Azt próbálja tükrözni a képek elhelyezése, hogy — kitapint- hatóan — két élményforrás mélyebben foglalkoztatja képzőművészeinket. A Bala- , tonról talán eddig soha any- nyd kép nem érkezett őszi tárlatra, mint most; a másik vonzalom a népművészet szellemével rokonítható. Műfajilag a két témában táblaképek, grafikák és iparművészeti alkotások: zománcképek és egy kivételes anyagú és szépségű gobelin — születtek. A változatosság — anyagban, felfogásban — szembetűnő. Azok, akik több művüket Is elküldték a Somogyi Képtárba, s most valamelyik témát körbe járják, a közös szereplés színvonalát emelik. Nem tartozik közvetlenül az őszi tárlat beszámolójának Bárdosi Németh János NYÁRFÁK ÁRNYA Lefogva jó csikóim gyeplőt a szélbe dobva vágtatni nem tudok már, tempósan sétálgatni ez itt a jelszó egyre, hol van az ifjú vágta, virágos árokparton nyárfák suhognak messze. Szaladó jó csikóim mérföldek útporában emlék a régi tájról, s rímeim könnyű röpte elakad, mintha úszna, foszlánya fent a fákon csöng, de a csöndülése síró harangok gyásza. a témájához, hogy ebben az évben ki és hol, milyen eredményességgel szerepelt, mégis — úgy vélem — a megyei seregszemléhez hozzájárul az is, milyen egyéni kiállítások adtak képet képzőművészeink tevékenységéről. Végülis egy gyökere van a kiállításoknak: a művészi munka. Annak intenzitása, mélysége, színvonala és eredményessége. Az évi egyéni kiállításokkal együtt lehet csak egész a kép arról, hogy hol tart ma a somogyi képzőművészet. (Ezeket az egyéni tárlatokat lapunkban korábban értékeltük.) A minőség kérdésébe nem szól bele az egyéni szereplések gyakorisága vagy ritkasága, de — úgy érzem — fontos, hogy az értékek megbecsülését a kiállítások is kifejezzék. A somogyi képzőművészek őszi tárlata tehát bepillantás egy folyamatba is. A látottak alapján, azt hiszem szerencsés véletlen, hogy a sikeres alkotások a már említett két témában születtek. Szabados János grafikái a kiállítás legjobbjai közé tartoznak. »-Képi költések« — talán így jellemezhetném ezeket. Természetesen nem pontos ez a kifejezés, mert a népköltés már önmagában is csupa kép, mégis: többé-kevésbé jelöli azt a világot, amit Szabados a képi kifejezés eszközeivel ábrázol. Honthy Márta zománcképei is a népszokásokból táplálkoznak, de ki mondaná rájuk, hogy például a Zöldágjárás ilyen. Képpé válik előttünk a szellemiség, ami a hagyományokat megmagyarázhatja. Csiszár Elek tájkjépfestő, balatoni képei emberi látomások, vélemények. A Téli Balaton című például dinamikus erővonalú táj, amely összetört jéghegyekből, mélységekből, partok felé sodródó és onnan eltávolodó jégtáblákból áll. A Balatonról színvonalas expTesszív képet láttunk Szikra Jánostól is, és tetszett Gerő Kázmér Rókarántó című, Balatont sejtető festménye is. A kiállítás nem bővelkedik plasztikai művekben. Weeber Klára nemrégi — budapesti — kiállításának néhány szép darabját hozta el a bemutatóra. Érdekesek grafikái is, ezek ugyan elbeszélő jellegűek, de arról a világról tudósítanak, amely egyre határozottabb formákban ölt testet a szobrásznő munkásságában. Leitncrröl most csak any- nyit mondhatunk, hogy az 1917 októbere című képe a lendületes új műveinek sorából a legjobb. Végül — csupán a teljesség miatt — a további résztvevők: akik az összképet alkották, formálták egy-egy művükkel: Szirmayné Bayer Erzsébet, Czinkotai Frigyes, Kertész Sándor, Papp Sándor Gábor, Raksányi Lajos. Három nem Somogybán élő képzőművész is elküldte néhány művét az őszi tárlatra. Diskay Lenke, Varga Hajdú István a tőlük megszokott művességgel gazdagítják a tárlatot. Kecskeméti Sándor két plasztikája idejétmúlt kísérlet. Horányi Barna Ú| KÖNYVEKRŐL RÖV.DEN Kézfogás - magyaral és oroszul A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közül első helyen említsük meg a Kézfogás címen megjelent ízléses kötetet (szerkesztette Anatolij Med- nyikov és Szabó Mária). A kis könyv különleges vállalkozás eredménye: magyar és szovjet írók, újságírók egymás országában szerzett élményeiket, tapasztalataikat, reflexióikat tárják hazájuk olvasóközönsége elé: a könyv Szombaton munka végeztével megkérdeztem Bobályka Elemértől, mit kezd a hét végével. Bobályka arca felragyogott a boldogságtól. — Hogy-hogy mit? Szokás szerint művelem a telkemet. Levegő, napfény, mozgás! öregem, tudod, mit jelent ez az embernek, egy dohos irodában eltöltött hét után? Persze, honnan tudnád, hiszen nincs telked... — öregem — folytatta váratlan fordulattal, kissé atyáskodóan —, van egy tippem! Gyere ki holnap nejeddel, meg a gyerekkel együtt... Na?! A tíz ujjad megnyalod a bográcsos után. Meg a jó pincehideg sör, barátom!... Kevés latolgatás után elfogadtam a meghívást. A Bobályka-család, de különösen Elemér — még nem is mondtam: együtt dolgozunk a számlázáson — kitörő lelkesedéssel fogadott bennünket. — Nos, barátom, érzed ezt a levegőt?! Ezt a csöndet, amit a madárcsicsergés még andalítóbbá tesz? Harapd a levegőt, öregem, harapd! . . . Apropó! Reggeliztetek már? Eh, nem is fontos! Majd bőségesen tízóraizunk! Előbb kell egy kis mozgás. Nesze, itt a kapa! Bobályka brigádvezetőként i osztogatta a parancsot. Csala László lápsadahtti munka — Te a mellettem levő szőlősort fogd — ez nekem szólt —, Péterke — mármint a fiam —, haladsz szépen az apuka után. Sanyi, te pedig a te apád, vagyis én utánam jössz, és szépen felszeditek a kikapált gazt, egy kupacba. Tudod, öregem — mondta —, nagyon lényeges, hogy a gyökér tövéig vágd a kapát, így ni, látod? Ne sajnáld! Ügy, hát akkor mozgás! — Ja, a két asszony! Szívem — fordult a feleségéhez —, te Terikével — szólíthatom így ugye —, szedd ösz- sze a krumplibogarakat, aztán porozzátok be a leveleket. Mondanom sem kell, a harmadik sor után úgy fájt a derekam, hogy kiegyenesedni is alig tudtam. Dél tájban már a gyerek is nyaggatott: — Apu-u, éh-es va-gyo-ok. Tényleg, gondoltam, mi van a bőséges tízóraival? Merthogy korán keltünk, s valóban nem reggeliztünk. — Bírd ki, fiam — vigasztaltam a gyereket —, mindjárt ebédelünk, már annak ,van ideje. Ámde sanda gyanúm támadt. Semmiféle előkészületét nem láttam az ebédnek. Na, ebből nem lesz bográcsos ... Ügy két óra tájban jó hangosan mondom az asszonynak, adjon valamit a gyereknek. Erre Bobályka a homlokára csapott: — Azannyát! Ügy eltelt az idő! Na, nem baj, most harapjunk egy keveset, annál jobban esik az estebéd. Naplementekor a tűz is szebb. Enni kezdtünk. Bobolykáné eröskúdött, hogy kóstoljuk meg a fasírtjukat, ne csak a magunkét együk. Jut ebből, bár a Sanyika úgy szereti, hogy képes volna egymaga fölfalni az egészet. De azért csak kóstoljuk meg. A sör azonban, meg kell adni, valóban pincehideg volt. Ebéd után újra csatasorba álltunk. Égett a hátam a naptól, a tenyerem a kapa nyelétől. Nagy kínomba került, hogy észre ne vegye Bobályka, aki sandán figyelt. (Ne mondja, hogy nyim-nyám vagy oki) — Te Elemér — mondtam, amikor már pukkadoztam belülről a dühtől, elátkozva Bobálykát meg a birtokát — a gyerekek játszhatnának ep’i kicsit... Bobályka felcsattant: — Még mit nem?! En a Sanyikét munkára nevelem. Sanyi csak dolgozzon. Hadd tanulja meg, hogy az élet értelme a küzdelem. ... Napszálltáig dolgoztunk. Akkor megszólalt Bobályka. •— Sajnos, le kell mondanunk a bográcsosról; késő van, s nem éritek el a buszt, a kocsinkba pedig nem fértek be; nézd, mennyi cuccot viszünk haza... Mert én, öregem, önellátó vagyok, én hagyom a piacot másoknak... Ja, szívem — szólt a feleségének —, adjál egy kis zöldbabot Terikének; nylonzacskót találsz a pincében. A következő pénteken mondtam Bobálykának: — Elemér, holnap szabad szombat. Tudsz róla, hogy a számlázás megy társadalmi munkára? Az egyik óvoda udvarát parkosítjuk. Bobályka úgy nézett rám, mint egy marslakóra. — öregem, te meg vagy huzatva! Most, amikor a mezőgazdasági munkák dandárja van71 ugyanis egyszerre jelent meg magyar és orosz nyelven. A társadalmi formák marxista elméletének néhány kérdése című tanulmánykötet Tőkei Ferenc figyelemkeltő tudományos tevékenységéről ad összefoglaló képet. A kötetben A társadalmi formák elméletéhez, Hadsereg és társadalom, A polis eredete, A feudalizmus alapvető szerkezete, A szocializmus dialektikájáról, Egyén és közösség összefoglaló címmel találunk marxista igényű történelmi-filozófiai tanulmányokat. Ritkaság, hogy egyetlen könyvben juthassunk hozzá viszonylag nehéz tudományos-elméleti problémák és mindennapos jelenségek megértésének, összefüggéseinek felismeréséhez. Pataki Ferenc: Társadalomlélektan és társadalmi valóság című tanulmánykötete ehhez az örömhöz segíti hozzá az érdeklődőt. A kötet első része a marxista szociálpszichológia általános elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik, s megismertet a tudományág sajátosságaival, gondjaival és lehetőségeivel. A második rész az úgynevezett kiscsoportkutatás műhelytitkaiba kalauzol el, míg a kötet befejező része közéletünk időszerű kérdéseit — az anyagi és az erkölcsi ösztönzés, az elosztás, a munkaerkölcs, továbbá társadalmi vitáink problémáit — vizsgálja a szociálpszichológia eszközeivel, meggyőzően igazolva e tudományág hasznosságát. Megjelentette a kiadó — a miniatűrkönyv-gyűjtők népes táborának örömére — a Kossuth Lajos című, érdekes dokumentumokat tartalmazó kis mini könyvet is.
