Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-13 / 241. szám
Szót kér... Hát én immár mit válasszak? ;;r VHa Arpádné, a megye: tanács tagja. Véleményt moné az előterjesztésről, helyzetképet ad működési területe, s marcali járás közművelődési gondjairól, bírál, javasol. »-A népművelői állások negyven százalékát nem tudták betölteni. — Nincs egységes követelményrendszer, hiányzik _ a sokoldalú módszertani segítség, nem állnak rendelkezésre megfelelő segédanyagok, útmutatók a közművelődési munkához. — A kulturális életben alig van nyoma a hasonló jellegű intézmények integrációjának. — Legyen felelőse minden tanácsnál a közművelődési munkának!« Más oldalról közelíti meg gondjainkat Horváth Károly- né, a siófoki járás megyei tanácstagja. »A társközségekben csak a könyvtár jelenti a közművelődés bázisát — A gazdasági vezetőkkel csupán formális a kulturális intézmények kapcsolata. — A téeszek elsősorban a szociális ■alap felhasználására fordítanak figyelmet de a kulturális részt sem költik mindenütt megfelelő célra. — A tanácsapparátusokban csak pótfeladatként hárul egy-egy ügyintézőre a kulturális terület irányítása.« Társa, Szabó Edit — a kaposvári járás egyik képviselője a megyei tanácsban — ugyancsak a kis települések sajátos gomdjait elemzi. »Fogjon össze végre a falun élő valamennyi értelmiségi a lakosság szellemi gyarapításáért! — Legyen függetlenített népművelő az alsó fokú közipontokban is, aki közvetlen segítséget nyújt a kultúra kis településeken működő munkásainak. — Szervezzék meg minél sürgősebben a kaposvári járás módszertani központját !« Csiszár Józsefné a nagyatádi járásban szerzett tapasztalatokat tárja az ülés elé. »A tanácsok ugyan rendszeresen napirendre tűznek közművelődési témákat, de a végrehajtásban nincs elég következetesség és határozottság! ■jUljjtAz azonos feladatokat eltérően értelmezik a különböző, gazdasági és társadalmi szervek. — A jó tervek nem válnak mindenütt gyakorlattá, a végrehajtásban már hiányzik a széles körű összefogás, amely legföljebb egy-egy akcióra korlátozódik. Elsősorban a tanácsok koordináló munkáját kell erősíteni.« A szolgáltatásfejlesztéssel kapcsolatos vita is hasonló hőfokon folytatódik. Fehér Zsuzsa Marcaliból így kezdi felszólalását: »Kétkedéssel és örömmel olvastam a programot. Szeretném, ha mindez megvalósulna, de a számok, a mai helyzet ismeretében, alig hihetőek. — A marcali járás 41 községében nincs cipész, 23-ból hiányzik a fodrász. — Javaslom, hogy az elhagyott falusi házakat vegye igénybe a tanács szolgáltatóház céljára.« Keller András a siófoki gépjárműjavítás helyzetéről keményen fogalmaz. »Az Afit Szervizében tarthatatlan körülmények között végzik munkájukat a szakemberek. Nemcsak az igényeket képtelenek kielégíteni, hanem állandó balesetveszély közepette dolgoznak. El kellene dönteni, képes-e bővíteni a vállalat — megyei segítséggel — a telepet. A jövő nyáron ugyanis katasztrofális helyzet várható itt.« — Lossos Józsefné Kaposvár sokrétű szolgáltatási gondjairól szól részletesen. Egy tanácsülés, hét tanácstagi felszólalás. Valamennyi figyelmet követelő, tényfeltáró, okosan érvelő. Es föltét- len reagálásra késztető. Igaz, nem minden mondatát lehet elfogadni, egynémely vélemény vitára ingerel, a javaslatok megvalósításának anyagi akadálya is van. De éppen e sajátosságok miatt hat természetesnek, élőnek valamennyi megnyilvánulás. Bár a hozzászólók legtöbbje megemlítette, hogy a beszámolót »őszintének, reálisnak stb.« tartja — kritikátlan dicséretnek, a másutt és itt is gyakran kifogásolt formaliz- musnak, öncélúságnak vagy 'magamutogatásnak nyoma sem volt ezen az ülésen. A felszólalóknak megalapozott volt a véleményük a témáról, mondanivalójukkal színesíteni, gazdagítani tudták az előterjesztéseket, képesek voltak az összetett kérdések újabb és újabb oldalának feltárására. A megyei tanács legutóbbi ülése kiragadott példa ugyan, de az itt hallott hozzászólásokhoz hasonlót egyre gyakrabban jegyezhetnek föl. Igaz, szélsőséges véleményelí, fantasztikus ötletek, valós alapot nélkülöző javaslatok aligha kerülhetnek ide. A felszólalók ugyanis rendszerint nem csupán a maguk nevében, lépnek a testület elé: az általuk elmondottak igen alapos vitákban kerekednek ki. RészA moszkvai olimpia kulturális programja XXII. Nyári Olimpiai Játékok résztvevőit és vendégeit Moszkvában gazdag kulturális program is várja. Ennek előkészítésével és lebonyolításával az olimpia szervező bizottságának keretében a kulturális állandó bizottság foglalkozik. A bizottság figyelemesen tanulmányozta az előző olimpiai játékok programjának tapasztalatait. Megállapították, hogy az olimpiához kapcsolódó kultúrprogram. általában sokkal hosszabb időtartamú, mint a versenyekre fordított idő; Mexikóban például 12, Münchenben 10 hónap volt. Az Olimpia ’80 kulturális programja 1979. július 1-től 1930. október 1-ig tart. Ügy tervezik, hogy a játékok idején fellép majd a világhírű moszkvai Nagyszínház, a leningrádi Kirov Opera és Balettszínház, az Esz- tonia Színház társulata is. A Szovjetunió Állami Akadémiai Szimfonikus Zenekara, a moszkvai Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekara és más zenekarok mellett Igor Moj- szejev vezetésével az Állami Népitánc Együttes, a moldáviai Zsok Együttes, a Pjátnyickij Kórus, a Berjozka Együttes, a kraszno j arszki Szibériai Táncegyüttes szórakoztatja, majd az olimpia vendégeit. Az esztrádművészetet a Pesz- nyari, a Druzsba, a Cservona Ruta és az Orero zenekarok és énekeseik képviselik. A kultúra ünnepe 1979-bea a Szovjetunió Népeinek Spar- takiádjával kezdődik, amelyr lyel egy időben rendezik meg a szovjet népek művészeti fesztiválját. Ez folytatódik a hagyományos Orosz Tél Fesztivállal — 1979. decembertől 1980. januárig — és a Moszkva Csillagai ünnepséggel 1980 tavaszán. A kulturális program kiemelkedő eseményeire kerül sor az alatt a 16 nap alatt, amikor — 1980 július— augusztusában — a versenyeket bonyolítják le. Ekkor a vendégek száma több mint 600 ezer lesz a 12 ezer versenyzővel, a 3 ezer hivatalos vendéggel és 6 ezer újságíróval együtt. A játékok résztvevőinek tervezett szórakoztató programra a soktermes kulturális központban kerül sor. A szakemberek olyan programmo- dellek kialakításán dolgozóiak, amelyek csökkentik a sportolókban a start előtti stresszhatást, lehetővé teszik a kellemes pihenést, a pszichikai feszültségek feloldását, és elősegítik a különböző országok fiataljainak baráti találkozóit. Az egyes versenyekre Tal- linban, Kijevben, Minszkben és Leningrádban kerül sor. Ezekben a városokban és mindenütt, ahol megfordulnak az olimpiai vendégek, fesztiválok és kulturális ünnepségek lesznek — gazdag programmal. Megnyitották a somogyi pályaválasztási heteket letesen megtárgyalják a megyei tanácstagok járási, városi csoportjában, ahol összege- ződnek a tapasztalatok, a gondosan összeállított szempontok szerint végzett vizsgálódás, fölmérés eredményei. Van, aki egy-egy megyei bizottság tagjaként még több véleményt is megismerhet. Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a megyei tanácstag a felszólalásában egy csoport szigorúan általánosított véleményét adja tovább, mintegy tolmácsolja csupán. Legalább annyira egyéni ihletésű is a legtöbb felszólalás — kivételek persze még akadnak —, mint amennyire közösségi a tartal~ ma. Hiszen a szót kérő tanácstag felkészül, gondosan tájékozódik, és igyekszik kifejteni saját tapasztalatait is. Csiszár Józsefné például öt községben maga győződött meg a közművelődés állapotáról; Horváth Károlyné sokéves tanári-iskolaigazgatói gyakorlatát is belegyúrta felszólalásába. Keller András a helyszínen győződött meg érved igazáról. A szennai Szabó Editnek gyakorló népművelő évei adták az alapot véleménye kifejtéséhez. Ilyen tényezőle miatt voltak a felszólalások egyéni ízűek, nemcsak tartalmilag megalapozottak, jól szerkesztettek, hanem meggyőző erejűek, további gondolkodásra — és intézKe- désekre késztetők. öt-tízpercnyi idő áll egy- egy felszólaló rendelkezésére. E rövid időben azonban munkaórákkal aligha kifejezhető, felelős társadalmi tevékenység sűrűsödik ősszé. Paál László Aki választ, kínt is talál — mondja a német közmondás. Ám a döntés gyötrelmének elviselése nyilván jóval köny- nyebb tizenéves korban, még »tiszta lappal«, mint az életpálya delelőjén bánkódni: menynyivel többet érhettem volna el, ha... Es hogy ez a sikeres életutat keresztező »ha« kiiktatható legyen a számításból, szükséges a szülő, a pedagógus, az üzem, a téesz együttgondolkodása, közös cselekvése. Ennek a »kooperációnak« a megvalósulásához járulhat hozzá a Somogy megyei pályaválasztási hetek izgalmasnak, tanulságosnak ígérkező rendezvénysorozata, amelyet tegnap délelőtt nyitottak meg a kaposvári 503. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet Virág utcai diákotthonában. Nehezen lehetett volna jobb bevezetőt, »hangulatteremtőt« elképzelni, mint dr. Majzik Lászlónénak, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársának előadása volt. Pályapedagógiai munka az új iskolai dokumentumok tükrében címmel. S a végkövetkeztetés — az oktató-nevelő iskolától a nevelőoktató iskola felé haladás szorító szüksége — nemcsak toKi nyer holnap? Zenei ismeretterjesztés a rádióban Nemesített mag kellett ahhoz, hogy a rádió százezrek mindennapi kenyerévé tegyen egy tízperces zenei vetélkedőt. Ez a remek »állva fogyasztható ínyencfalat« sokak szája ízét édesíti meg ebédidőben. De vajon hányán idézik visz- sza ezt a zamatot vacsora közben, hányán használják csemegének a napi utolsó fő étkezés után? Hányán szeretnének este is szép muzsikát; felkavaró élményt vagy pihentető, vigasztaló szórakozást nyerni, zenével? A fölmérések azt bizonyítják, hogy igen kevesen. Csak a megszállott zenebarátok maradtak hűek a rádióhoz, a közönség zöme — ezt is számadatok tanúsítják —‘ nem válogat az élmény- és élvezetszerzési lehetőségek között, hanem leül a tévé elé, ahol — érthető, magyarázható műsorszerkesztési szempontok miatt — csak hébe-hóba hall értékes zenét Talán szükségtelen bizonygatni, milyen érzelmi elsat- nyulást idézhet elő ez az egyoldalúság, milyen tudati torzulásokat hozhat létre ez a szokás, hogy csupán egyetlen tömegtájékoztatási eszköz néhány megszokott műsortípusának optikáján át szemléljük a világot. S a károk közül a legnagyobb zenei ízlésünket, műveltségünket éri. Nyilvánvaló hát, hogy a rádió munkatársainak kell megteremteniük az egészséges versengés lehetőségét, nekik kell nemcsak a »vájtfülűeket«, hanem a zeneileg kevésbé képzett közönséget is a »hangdoboz« mellé csalogatniuk, válogatásra késztetniük. S ez a szándék természetesen olyan sajátos műsortípusok kialakítását követeli meg, amelyek tömegigényt formálnak, olyan »csalétkek« kikeverését feltételezi, amelyek valamikor megszüntethetik az opera- és hangversenyközvetítések rétegműsor voltát is. A Ki nyer ma? népszerűsége igazolja, hogy a legkapósabb hangos csalétek — a vetélkedő. A szurkolás feszültsége itt a muzsika élvezetét is megduplázza, a versenyző iránti rokonszenv a fület is fogékonyabbá teszi, különösen akkor, ha gyermek a válaszadó, akinek a felnőtt hallgató — képzeletben — a hóna alá nyúlhat... Nem véletlen, hogy tavaszonként, a középiskolásoknak rendezett zenei műveltségi versenyek idején, többszörösére nő a készülék mellett ülő kíváncsiak száma. (Még vasárnap esténként is, a tévés verseny ellenére.) Hogy a Dupla vagy semmi-versenyek kevésbé közkedveltek, annak oka nyilván az érzés nélküli, rideg, tudálékoskodó kérdezz-felelek játék, és a személyiség teljes kikapcsolása. És azt is csak sajnálhatjuk, hogy a vasárnap délelőtti műsorokból teljesen eltűntek a kisiskolások, úttörők számára rendezett kedves zenei vetélkedők. A hasznos és változatos »böngészde« adásai pedig olyan késői időpontra szorultak, hogy az érdeklődő kicsinyek már aligha hallgathatják. (Ráadásul a Petőfi- rádión, amelynek műsorai az ország jelentős részén alig-alig vehetők.) Feltétlenül a legnagyszerűbb »toborzási« módot jelenthetnék a zenét a történelemmel, az irodalommal, a képzőművészettel elegyítő összeállítások, a muzsikával illusztrált útibeszámolók, hiszen minden tudományág, művészeti ágazat szerelmesei kíváncsiak a »határterületekre«, egy-egy téma más megközelítési lehetőségeire. Rádiónk jelenleg csupán egyetlen ilyen sorozatot sugároz, a költészet és a daliroda- lom összefüggéseiről, s azt is rendszertelenül, gyakran a késő esti órákban. Régóta hiányoznak a »hátteret« megvilágító művelődéstörténeti magyarázatok, holott egy vendég előadónak — Jetiinek Györgynek, az egyik amerikai rádiótársaság igazgatójának — nemrégiben sikerült bizonyítania, nálunk mennyire hatásosak az ilyen kísérletek. Az angol történelem Bellini és Donizetti operáiban című előadását kétszer is meg kellett ismételni — közkívánatra. Biztató kezdeményezésnek ígérkezik viszont a tavasszal megkezdett Hallgassunk operát című sorozat. A mindenki számára érthető magyarázat, az irodalmi betétek gyakori felhasználása, a korszellemet bemutató idézetek és a magyar nyelvű felvételek remélhetőleg kedvet ébresztenek majd azokban is, akik valamilyen okból idegenkedtek a zenés színpadtól. A sokízű »körítés« korántsem ilyen csábítóerő az előadóművészét kulisszatitkairól készült műsorokban. Minden, á zene világában legalább közepesen járatos ember örömet lel a Mi a titka ?-sorozat hallatlanul szép művészportréiban, A zongoraművészet első aranykora félszáz adásán is jól csemegézhettek a stílusfinomságokra érzékeny hallgatók, ugyanez érvényes az Aranyhangok, a Korunk ope- racsillagai és a Magyar operaénekesek szériájának remekül sikerült darabjaira, mégis, mintha a szerkesztők a kihez szóljunk? dilemmájával küszködnének. Ahhoz ugyanis, hogy valaki egy-egy felfogás, részmegoldás, hangszeresvagy énekbravúr szépségében gyönyörködjék, szükséges egy — az átlagosnál kétségkívül magasabb — zenei előképzettség. Másokra az ilyen »mazsolázás« néha riasztóan hat. erősíti azt a — még egyébként se mindenütt háttérbe szorult — nézetet, hogy a muzsika kizárólag a »vájtfülűek«, a »szellemi elit« társasági szórakozása. Ezért kellene nemcsak az előadóművészet, de a művek titkairól is több élményszerű, változatos elemzés, ugyanolyan alapossággal, ahogyan a Mindenki zeneiskolája műsorai készülnek. Természetesen nem szólhatunk egyetlen cikkben arról a sokoldalú kísérletező- kedvről, értékről és apróbb- nagyobb fogyatékosságról, amely éppen a kihez szóljunk ?-dilemma következtében jött létre, amelyet éppen a muzsika társadalmi funkciójának megváltozása, a közönség átrétegeződése hozott felszínre. Ám ez az átalakulás szükségessé tenné, hogy a rádió rendszeresen, az éteren át is kapcsolatot tartson a zenekedvelő vagy laikus érdeklődő hallgatókkal, válaszoljon kérdéseikre, esetleg kívánságokat is teljesítsen. Régebben több ilyen fórum is létezett — most egy sincs. Pedig az ilyen demokratikus viszony, az időről időre való érintkezés nyilván közelebb vinné a rádió munkatársait is a Kihez szóljunk, kinek zenéljünk? jogos és gyötrő kérdésének megválaszolásához. Így válhatnának az egyének napi tízperces apró »nyereményei« holnapra össznépi tulajdonná. Lengyel András vábbgondolásra, de visszagon- dolásra is serkent; a sokoldalúan fejlett, szocialista embertípus kialakítása felé, a képességek sokirányú kibontakoztatása irányában tapogatózunk ugyan, csakhogy iskoláink — kényszerűségből — még mindig inkább »adatközlő«, mint emberformáló intézmények. Ez a fiatalkori tanácstalanság és a későbbi »pályamódosítások« egyik oka. Másik kellemetlen meghatározója lehet a pályaválasztásnak az üzemek, vállalatok felelőtlensége, az utánpótlás nevelése iránti közönye, a »kész« munkaerőre való vadászat — ám, úgy látszik, Somogybán ez »nem jellemző«. Legalábbis ézt bizonyítja az a pályaválasztási kiállítás, amelyet tegnap délután nyitottak meg a kaposvári Killián György ifjúsági házban. Huszonhárom ipari és hét mezőgazdasági jellegű foglalkozás — általában úgynevezett hiányszakmák — titkaiból kaphatnak ízelítőt a látogatók, s nem is akármilyet. Az Adándi Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet diákjai például névadójuk, a Somogy bői elszármazott neves ifjúsági író Fekete István személyes használati tárgyait is kiállították, egy másik tárlóban munka közben készült fényképek tanúskodnak arról, hogy a tanulók éppúgy vonzódnak a természethez, a mezőgazdasághoz, mint a Vük, a Lutra vagy a Tüskevár szerzője. Odább a traktor — járatlannak titokzatos, mindenesetre kíváncsiságot ébresztő — világító és jelzőberendezései láthatók, majd a VBKM kaposvári gyára szür- kevas-öntödéjének makettje csábít megismerésre. A műbú- torasztalosságot elsajátító fiúk remeke — fényezett, világos szekrényke — a legfinnyásabo lakberendezőnek is Ínyére válhatna. A kőművesmunka fortélyairól — valljuk be, milyen kevéssé ismerjük, bár mindannyian házban élünk — a vakolás folyamatát bemutató »fiktiv« faldarab árulkodik, a tetőfedők tevékenységéről három tetőmodell. Először állított ki a Csepel Művek kaposvári részlege, s a húskombinát bemutatójából sem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy hamarosan újabb szakmákra lesz szükség ebben a rohamosan fejlődő élelmiszeripari nagyüzemben. De minden üzem, minden szakmunkásképző intézet kitett magáért: a SÁÉV, a TANÉP, a MEZŐGÉP, a kaposvári 503. és 512. számú intézetek, az élelmiszeripari szakmunkás- és szakközépiskola, s azok is, amelyek felsorolására itt nincs hely. S mindenekelőtt elismerés illeti a Pályaválasztási Tanácsadó Intézetet a mutatós és tanulságos kiállítás megszervezéséért. . Ha ez a vállalkozás a napokban odalátogató több száz általános iskolai diákban is olyan érdeklődést ébreszt, mint a véletlenül — vagy kötelességből — betévedt látogatóban, bizonyára lényegesen kevesebb »Munkaerőt fölveszünk« feliratú tábla függ majd a somogyi üzemek kapujában ezután, mint eddig. L. A.
