Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-07 / 236. szám
i Közös közlemény Edward derek és Piotr Jaroszewiez magyarországi látogatásáról Belgrádi találkozó (Folytatás az 1. oldalról) Arthur Goldberg, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője csütörtök délután elhangzott beszéde bevezetőjében elmondta, hogy a belgrádi találkozó »kifejezője és egyben eredménye is a kelet —nyugati kapcsolatok figyelemreméltó javulásának. Mindaz, amit ez a találkozó a következő hónapokban megvalósít, közvetlen hatással lesz az enyhülés alakulására-«. A továbbiakban hangoztatta, hogy az Egyesült Államok ezen a találkozón nem keresi a konfrontációt, s azt sem óhajtja, hogy kölcsönös vádaskodásokra kerüljön sor. Az Egyesült Államok képviselője azt állította, hogy országa »alapos, nem polémikus, nyílt és részletes vizsgálatra törekszik a helsinki záróokmány alkalmazásáról«. Goldberg felszólalásában az elért eredmények között említette a Magyarországgal és Bulgáriával az idén aláírt első kulturális, oktatási és tudományos együttműködési egyezményeket Megjegyezte, hogy hasonló egyezményről Csehszlovákiával is tárgyalásokat folytatnak. Az amerikai küldött végül az emberi jogok problémájáról szólott. Ezzel összefüggésben elmarasztalt egyes, konkrétan meg nem nevezett országokat Brown jóváhagyta Még veszélyesebb „verseny” Harold Brown amerikai hadügyminiszter jóváhagyta a helyváltoztató indító állású hadászati rakéta fejlesztési terveit Amennyiben a kormány végülis elfogadná a 35 —40 milliárdos fejlesztési programot, újabb, nagy nehézségek támadnának a hadászati fegyverkorlátozási tárgyalásokon — írta csütörtökön a New York Times. A lap értesülése szerint Brown 245 millió dolláros költségvetési keret jóváhagyását kérte a kongresszustól az új »M—X« típusú hadászati rakéta fejlesztési terveire a most kezdődött költség- vetési évben. P>z új fegyver- rendszer indítóállásai föld alatti alagutakban mozgatha- tóak lennének. Thomas McIntyre demokratapárti képviselő, aki legutóbb a kongresszusban az »M—X«-ről a meghallgatásokat vezette, kijelentette: a terv végrehajtása »még veszélyesebb és félelmetesen költséges fegyverkezési versenyt« indítana el. A Carter-kormány januárban, hivatalba lépése után leállította az új rakéták ki- fejlesztésére még a Ford-ka- binet által vázolt terveket. A Pentagon most nyilvánosságra került lépései nyitva hagyják az ajtót a-z »M—X« előtt, bár végleges döntés még nincsen. Suarez Gonzalezzel Adolfo Suarez spanyol miniszterelnök — a pártok vezetőivel a hét végén tartandó tanácskozása előkészítéseképpen — csütörtökön megbeszélést tartott Felipe Gonzalezzel, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárával. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewiez, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1977. október 5—6-án baráti látogatást tett hazánkban. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, megbeszéléseket folytatott Edward Gierekkel és Piotr Ja- roszewiczcseL A megbeszéléseken részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Katona István, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese; lengyel részről Ryszard Fre- lek, a LEMP Központi Bizottságának titkára, Jerzy Waszczuk, a LEMP KB tagja, a kb titkárságának vezetője, Lucjan Piatkowski, a LEMP KB külügyi osztályának első helyettes vezetője, Maciej Wi- rowski, a minisztertanács tervbizottságának elnökhelyettese. A tárgyalásokon kölcsönös tájékoztatás hangzott el a két párt legutóbbi kongresszusán hozott határozatok végrehajtásáról, a két országban folyó szocialista építőmunka helyzetéről és fő feladatairól. A magyar és a lengyel vezetők széles körű eszmecserét folytattak az MSZMP és a LEMP, illetve a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköz- társaság együttműködéséről és a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel állapították meg, hogy országaik népei kiemelkedő sikereket érnek el a párt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében, az MSZMP XI. és a LEMP VII. kongresszusán kijelölt célok valóra váltásában. A két párt és kormány vezetői megállapították, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság sokrétű együttműködése eredményesen fejlődik a proletár internacionalizmus elvei alapján, a kölcsönös érdekeknek és közös céloknak megfelelően. A két ország párt- és állami vezetőinek rendszeres találkozói jól szolgálják a kapcsolatok folyamatos fejlődését és hozzájárulnak a szocialista országok egységének, testvéri együttműködésének szüntelen I erősödéséhez. A magyar és a lengyel vezetők hangsúlyozták, hogy a rendszeresen megtartott magas szintű találkozók megállapodásai a gazdasági együttműködésről sikeresen teljesülnek. Dinamikusan fejlődik az árucsere-forgalom a két ország között, növekszik a termelési szakosítás és ipari kooperáció szerepe országaik gazdasági együttműködésében. A megkötött egyezmények, s a kétoldalú kapcsolatok bővítésére tett egyéb intézkedések kedvezően hatottak a két ország közötti gazdasági együttműködés sokrétű fejlődésére. A találkozó során megállapították, hogy még további lehetőségek vannak a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok bővítésére, különösen a gépipar, a vegyipar, a Közúti járműipar, az elektronikai és orvosi berendezések gyártása területén. Megállapodtak abban, hogy további kezdeményezéseket tesznek a két ország vezető szerveinek, gazdasági minisztériumainak szorosabb együttműködésére, s hogy a két ország illetékes állami szervei dolgozzanak ki hosszú lejáratú gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési programot az 1990- ig terjedő időszakra. A tárgyalásokon a két fél képviselői kifejezésre juttatták, hogy az, eddigi szilárd alapokon tovább erősítik a pártjaik, országaik, népeik közötti- sokoldalú kapcsolatokat és együttműködésüket. A magyar és a lengyel vezetők megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szocialista országok közössége egységének erősítésére, s hozzájárulnak a Varsói Szerződés tagállamai politikai, védelmi szövetségének erősítéséhez, a KGST-ben megvalósuló szocialista integráció fejlesztéséhez. A találkozó részvevői teljes egyetértésben állapították meg, hogy a jelenlegi világ- helyzet fő jellemzője változatlanul az enyhülés, amelynek előmozdításában meghatározó szerepet tölt be a Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikája, közös erőfeszítése, amely élvezi a világ haladó, imperialistaellenes erőinek rokonszenvét és támogatását. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy valamennyi békeszerető erővel együtt határozottan fellépjenek az enyhülési folyamat fékezésére irányuló minden tevékenységgel szemben. A magyar és a lengyel vezetők kifejezték készségüket, hogy további közös erőfeszítéseket tesznek az európai béke és biztonság megszilárdításáért. Támogatják a helsinki záróokmányt aláírók részvételével Belgrádban megkezdődött találkozó konstruktív és eredményes munkáját szolgáló törekvéseket Síkraszállnak a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésre vonatkozó átfogó kezdeményezések megvalósítása mellett. Megállapították, hogy a nemzetközi béke és biztonság, az általános leszerelés szempontjából kiemelkedő jelentősége van a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról, valamint más fontos nemzetközi kérdésekről folyó szovjet—amerikai tárgyalásoknak. Kifejezték óhajukat és bizakodásukat, hogy a Szovjetunió és az USA közötti tárgyalások a realitások figyelembevételével, az egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartásával eredményesen zárulnak. A magyar és a lengyel vezetők ismételten megerősítették népeik szolidaritását a függetlenségért, á nemzeti szuverenitásért és a társadalmi Folytatódnak a konzultációk a dél-libanoni helyzet rendezéséről. Szárkisz államfő elnökletével szerdán megtartott kabinetülésen a staurai megállapodás harmadik szakaszának megvalósítását vitatták meg. A megállapodás értelmében létrehozott libanoni— Palesztinái vegyes bizottság Dél-Libanonba utazik, hogy konkrét intézkedéseket tegyen a megállapodás megvalósítására. Az An Nahar című bejrúti lap közölte, hogy a jövő héten megkezdődik a szembenálló felek fegyveres alakulatainak kivonása Dél-Libanonból. A haladásért, a gyarmati uralom maradványainak felszámolásáért és a fajüldözés ellen küzdő valamennyi nép iránt. Hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a világiján még meglevő válsággócokat politikai tárgyalások útján, az érintett államok és népek valóságos érdekeinek tiszteletben tartásával oldják meg. A találkozón elégedetten szóltak arról, hogy a kommunista és munkásmozgalom ereje. befolyása világszerte növekszik. Hangsúlyozták, hogy a kommunista és munkáspártok testvéri, internacionalista együttműködése és nemzetközi szolidaritása a markista—leninista elvek alapján szüntelenül erősödik. Megállapították, hogy a testvérpártok közötti szolidaritás, a két- és sokoldalú vélemény- és tapasztalatcsere elengedhetetlen feltétele a közös célokért, a békéért, az enyhülésért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért folytatott sikeres harcnak. Ezzel össze- föggésben a két párt képviselői hangsúlyozták az európai kommunista és munkáspártok 1976. évi berlini értekezletén elfogadott közös dokumentumban foglaltak megvalósításának jelentőségét az európai béke, biztonság, együttműködés és a társadalmi haladás szempontjából. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt a jövőben is kész hozzájárulni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom pártjai közötti együttműködés és internacionalista szolidaritás erősítéséhez. A két párt és a két ország népe a Szovjetunió Kommunista Pártja, a testvéri szovjet néppel, az egész szocialista közösséggel, valamint a világ haladó és békeszerető erőivel együtt készül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulójának méltó megünneplésére. Az októberi forradalom lenini eszméinek a megvalósítása a szocializmus, a népek szabadsága és a béke erősítésének nagy ügyét szolgálja. A két párt és kormány vezetőinek tárgyalásai a testvéri barátság és a kölcsönös egyetértés szellemében zajlottak le, és minden megtárgyalt kérdésben a nézetek azonossága nyilvánult meg. A magyar és a lengyel vezetők találkozója hasznosan járult hozzá pártjaink, népeink testvéri barátságának elmélyítéséhez, a két ország sokoldalú együttműködésének fejlődéséhez, a szocialista közösség egységének erősítéséhez, a világbéke ügyéhez. Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottsága és a Lengyel Népköztársaság legfelsőbb állami szerveinek nevében megújította a magyar párt- és kormányküldöttség hivatalos lengyelországi látogatására szóló meghívást. déli országrészt a libanoni hadsereg ellenőrzése alá helyezik. Carter a Közel-Keletről tanácskozott Az Egyesült Államok közel- keleti politikáját vitatta meg csütörtökön a Fehér Házban Carter elnök a kongresszus 25 tagjával. Olyan' képviselők is részt vettek a tanácskozáson, akik bírálták a közel-keleti helyzetre vonatkozó szovjet— amerikai közös nyilatkozatot, mert szó van benne a palesz- tinaiak törvényes jogairól. A SOMOGY MEGYEI TEI,EPÜL£STISZTASAGI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT felvételre keres vizsgázott szállítási9 tűzrendészeti előadót három év gyakorlati idővel Gyakorlattal rendelkező gépírót fölveszünk Bejrúti konzultációk Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni Fonyód, Béke o. 4. sz. alatt lehet. (16702) ^Jelentkezni a vállalat főkönyvelőjénél lehet: DÉLVTÉP, Kaposvár, Tóth Lajos u. 6. (16683) Magyar vezeték üdvözlő távirata az NDK nemzeti ünnepe alkalmaké! ERICH HONECKER elvtársnak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének, WILLI STOPH elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének, Kedves Elvtársak! Berlin A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, népünk és a magunk nevében meleg, elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság testvéri népének, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 28. évfordulója alkalmából. , Népünk őszinte megbecsüléssel és tisztelettel tekint szövetségese, a Német Demokratikus Köztársaság népének kiemelkedő sikerekben gazdag országépítő munkájára, amelyet a Német Szocialista Egységpárt vezetésével folytat. Országuk dinamikus fejlődése, a szocialista demokrácia kiteljesülése, a nép anyagi és kulturális színvonalának növekedése, a fejlett szocialista társadalom kibontakozásának beszédes bizonyítékai. Hozzájárulása a béke és a biztonság megszilárdításához, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért és a szocializmus ügyéért vívott harchoz világszerte elismerést váltott ki. Az első német munkás—paraszt állam nemzetközi tekintélye a szocialista közösség országai, a világ haladó erői növekvő befolyásának fontos tényezője. örömünkre és megelégedésünkre szolgál, hogy kölcsönös törekvéseinknek megfelelően együttműködésünk az élet minden területén fejlődik, elmélyül népeink barátsága. Méltó keretet és kiváló alapot teremt ehhez a párt- és kormányküldöttségünk ez évi berlini látogatása alkalmából aláírt új barátsági, együttműködési éá kölcsönös segítség- nyújtási szerződés, amely még szorosabbá teszi országaink és népeink testvéri összefogását, elősegíti nemzeti céljaink megvalósítását, tovább erősíti a szocialista közösség országainak összeforrottságát és hozzájárul Európa békéjéhez és biztonságához. . _ Nemzeti ünnepükön kívánjuk Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság dolgozó népének, hogy további kimagasló eredményeket érjenek el a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusán elfogadott határozatok valóra váltásában, a szocializmus és a béke ügyének szolgálatában. Budapest, 1977. október 1. Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Lázár György. a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Kipriann felszólalása az ENSZ-ben »A szigetország lakosságának egyharmada, kétszázezer görög vált immár menekültté, mert tovább tart a török megszállás« — mondotta Szpirosz Kiprianu, ciprusi államelnök csütörtökön, az ENSZ-közgyű- lés ülésszakán. Kiprianu emlékeztetett rá, hogy bár a világszervezet több határozatot is hozott, amelyek elítélték Törökországnak a nemzetközi jogot sértő lépéseit, s a megszállást, a helyzet változatlan. A török kormány további népességet telepít át a megszállt ciprusi területre, hogy megváltoztassa annak néprajzi jellegét — mondotta a Ciprusi Köztársaság elnöke. A ciprusi helyzet veszélyes és súlyos bonyodalmakkal járhat a Földközi-tenger keleti medencéjének amúgy is érzékeny övezetére — hangoztatta. A. Schleyer-ügy Egy lépéssel előbbre••• A nyugatnémet hatóságok szerint a japán gépeltérítők és az általuk kiszabadított terroristák sorsának alakulása újabb jelentkezésre késztetheti Hanns-Martin Schleyer több mint egy hete hallgató elrablóit Az a tény, hogy a japán terroristák Algériában — egyelőre — menedéket találtak, erősen foglalkoztatja a bonni kormányt. Egy, szakértői csoport Maihofer belügyminiszter vezetésével csütörtökön délelőtt megtárgyalta a fejleményt, miután szerdán este — egyhetes szünet után először — a »nagy válságstáb« is ülésezett a bonni kancellári hivatalban. A Schleyer-ügyben egy lépéssel előbbre jutott a nyomozás. A nemrég Utrechtben elfogott Knut Folkerts nyugat- l émet terroristát szembesítették az NSZK-ból Hollandiába küldött szemtanúkkal. EgyiÉpítkezők, figyelem ! Tölgyparkett 216 Ft/m2 akácparkett 189 Ft/m2, cserparkett 157 Ft/m2 azonnali szállításra kapható az igali Aranykalász Mg. Tsz faüzemében. kük felismerni vélte Folkerts- ben a Schleyer-akció után az emberrablás színhelyéről menekülő terroristák egyikét. Folkerts kihallgatása azonban jelenleg más vágányon fut Utrechtben tűzharcban megölt egy holland rendőrt, egy másikat pedig megsebesített. Amíg az ezzel kapcsolatos vizsgálat véget nem ér, Bonn hivatalosan nem is kéri a terrorista tevékenységgel vádolt fiatalember kiadatását. Főkönyvelőt keres — azonnali belépéssel — a kutasi Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (16701) (16679)