Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
Cukor és vas — meg a harmadik Amikor harminchat esztendővel ezelőtt bejött a gyárba, még az a szokás járta, hogy a fiú csak akkor kaphat munkát, ha az apja mesterségét folytatja. Hiába vonzotta őt inkább az esztergapad, ha egyszer az apja, sőt a nagyapja is cukorfőző volt; neki át kellett vennie elődeinek mesterségbeli fogásait, szakmai tudományát. Azóta a kaposvári cukorgyár főzőinek nyolcvan százaléka tőle tanulta el a szakmát; s azok az esztergályosok, akik a karbantartóműhelyben dolgoznak, majdnem mind az ő keze alatt nőttek föl. Jáger János pendlizik. A cukorgyártó kampány alatt a főzést irányítja, s amikor az utolsó szem cukor is a - raktárba kerül, átmegy a forgácsolókhoz. Most a cuko'rfőző tartályok között található. Kék munkanadrágját ilyenkor fehérre váltja; egyik a vashoz, másik a cukorhoz illik jobban. A két, egyenként 530 mázsás cukorfőző tartály szomszédságában, szépen leterített asztal mellett találom a főzőmestert. — Nem mindegy, hogy itt milyen emberek dolgoznak — mondja. — Most mind a tizenhat cukorfőző jelesre vizsgázott előttem. Tudja, azt fundáltam ki, hogy ha már mindenki felajánlást tesz, mi se maradjunk le... Elvégre nem közömbös az országnak, hogy milyen cukrot csinálunk. Igaz? Belenézek az előtte fekvő írásba: a többi tíz cukorgyár főzőinek szóló felhívás. »Dolgozzunk úgy, hogy mázsánként a szokottnál két kilóval kevesebb por keletkezzen a cukornál, szebb színű és kristályosabb legyen a termékünk, kevesebb forró vizet használjunk, takarékoskodjunk az energiával, tegyük egyenletessé a bepárlók és a főzök munkáját stb.« Alatta tizenhat aláírás. — Stabil gyerekek ezek — hunyorít, s bemutatja közvetlen segítőit: Vízvári Józsefet — ő a nyári hónapokban kőműves —, azután Blahó János esztergályost, aki éppen most tanulja a cukorfőzés csínját- bínját. A vállalat nyolc esztergályosa közül a kampány idejére mindössze hárman maradnak az esztergagépnél, a többiek vagy ide jönnek a cukorfőzéshez, vagy centrifugás előmun- kásnak állnak, esetleg a répavágó késeket köszörülik. — Nemcsak én vagyok cukorgyári dinasztia tagja, vagy negyvenen akadnak ilyenek. A lányom is itt dolgozik, laboráns. A fiam elvégezte ugyan a cukoripari technikumot, de most üzemmérnök a vízügynél. Az utóbbi mondatot egy kicsit halkabban mondta, mint a többit; látszik rajta: még mindig nem tett le arról, hogy eredményes lehet az agitációja. Szeretné ide csalni a fiát. — Miért hívták versenyre a többi cukorfőzőt? — Szeretnénk megtudni, hogy a másik gyárban milyen cukrot csinálnak. Azután pedig a magunk számára is bizonyosságot szeretnénk arról, hogy igazán jól dolgozunk-e. Olyan élvezettel beszél a hófehér, egyenlő szemű kristályról, mint pár perccel korábban a vasról, a pontos mérésekről, s arról a brigádról, amelyikben január végétől szeptemberig dolgozik. Lehetetlen eldönteni, melyik vonzza jobban. — Egyformán kedves nekem mindkettő, de nemcsak ez a kettő. A harmadik vetélytárs a horgászat. A csönd, a természet, amely felváltja a vasat hasító gép sivítását és a cukorfőző masinák túl nem harsogható hangját. Gombos Jolán A sah is járt itt Ősszel a faiskolában A »végzősök« kerültek ki a Siófoki Állami Gazdaság faiskolájából, amikor ott jártunk. Hatszázezer gyümölcsfacsemetét fordított ki a földből az eke. s ügyes kezű diákok meg az ilyenkor munkára ideérkező katonák segítettek csomózni, tizes kötegekbe rakni a fácská- kat, hogy azután megkezdjék útjukat külföldre és a hazai gyümölcsösökbe. Az ország legnagyobb faiskolája a tekeresi — szinte az egész Dunántúlt ellátja gyü- mölcsfacsemetével, dísznövénynyel. 176 hektáron gazdálkodnak — hetvenötén dolgoznak itt, nyolc mérnök vezetésével. Az általuk létrehozott termelési érték 34—35 millió forint évente. Nagy hozzáértés kell a cserjéhez, a gyümölcsfaoltványhoz. A kertészet valamennyi ága közül ez a legbonyolultabb. — Képzelje csak el — mondja Szászi István, a faiskola vezetője. — Hatvanezer tövet kell bemetszeni'másfél hónap alatt. Ez az a munka, amelyet csak nagy gyakorlattal lehet megtanulni. A gyakorlat pedig abból áll, hogy reggeltől estig ott kell guggolni, térdelni, hajladozni a rózsa- vagy gyümölcsfaoltványok között Akik itt dolgoznak, nagyon szeretik a munkájukat. Szászi István negyven éve van a kertészetben, helyettese, Bara bits Elemér pedig beleszületett a szakmába. Édesapja a kertészeti egyetem professzora volt, nagyapja Miskolc főkertésze. Lénárt Imre évtizedek óta a díszfaiskola vezetője. — A fiatalok, sajnos, nem törik magukat erre a pályára — mondja Szászi István. — Ha mi nyugdíjba megyünk, nem tudni, ki lép a helyünkbe. Pedig jó lenne minél több olyan fiatalnak átadni a szakmát, aki érti, szereti ezt — Mitől bonyolult? — kérdeztük a faiskola vezetőjétől, aki válaszként körbevitt minket a területen. — ötszázfajta dísznövényünk van. És mellette a gyümölcsfák. Mindegyikkel külön kell foglalkozni. Van ötvenezer rózsánk, kétszázötvenezer díszcserjénk. Szinte egész Európa a kereskedelmi partnerünk. Viszik az újat, a mutatós cserjéket utcára, parkba. — Kik most a legnagyobb vásárlók? — Belgium, Hollandia, Franciaország. — Hollandia? A virágok hazája? — Igen. És nincs is ellentmondás abban, hogy éppen ők vásárolnak sokat. Mert a díszcserje kiskorában rendkívül munka-, méghozzá kézimunkaigényes. A munkafolyamatok egy részét tudják gépesíteni. Ilyen például a facsemete kiszedése. Már olyan gépet is szerkesztettek, amely nemcsak kiszedi, hanem tízesével leszámolja és összecsomózza az oltványokat — de a díszcserjetermesztés legtöbb folyamatát még nem tudták gépesíteni. Így érdemesebb tőlünk készen megvenni. — Hogyan látják a szakemberek a somogyi utcák, terek parkosítását, vagy a Balaton- partét? — Ott, ahol a vezetők gondolnak erre is, van parkosítás. Szívesen megyünk végig Föld váron vagy Lellén. Ott látjuk a cserjéinket. Másutt nem terjed ki az emberek figyelme erre. A díszfaiskolának van egy gyönyörű mintakertje. Lénárt Imre mindig megmutatja a látogatóknak. Tömény fenyőillat fogadja itt az embert. A gyönyörűen nyírt gyepen kilenc- venféle fenyő pompázik. Némelyik a maga valóságában, emberi kéz által alig érintetten, a másikból szinte szobrot farag az ügyes kertész. Fenyősövény mögé lépünk. Ez biztosan valami speciális fajta lehet ... Azután kiderül, hogy karácsonyfafenyő — de sövényt is lehet belőle készíteni. Van harmincéves fa, amelyik még nincs egyméteres, japán fenyő finom vázára emlékeztető formával, olyan ősfenyő, amelyet csak harminc éve leltek föl Kínában — lombhullató. Most dobja le rőtvörös tüskéit ... Sokan gyönyörködtek ebben a kertben. Még az iráni sah is járt itt a hatvanas években. A díszkerttől lejjebb műanyag bevonatú edényekbe rakják a sóskaborbolyát — hama- J rosan a boltokban látjuk viszont . S. M, B név eredendőn erra szolgál, hogy az egyik embert meg lehessen különböztetni a másiktól. A családnevek jobbára valami egyéni tulajdonság alapján alakultak ki: hova valósi az illető, milyen testi tulajdonsága van, mi a mestersége. Az ilyen nevek: Szegedi, Egri, Veszprémi, Budai, s hasonlók arra utalnak, hogy melyik helységből számazott a névadó ős. Az ilyen nevek: Kis, Nagy, Széles, Vastag, Hosszú, Magas, Balog — emlékeztetnek arra, akit először neveztek testi jellegzetessége alapján így. Kovács, Varga, Molnár, Szabó és az ehhez hasonló neveket az ős mestersége alapján adták. A Németh, Tóth, Oláh, Rácz eredetét is' könnyű kimutatni. S azokét a nevekét is, melyek ragad- vány- vagy csúfnevekből származnak. Nálunk mindenkinek többnyire egy utóneve van. így fordul elő, hogy rengeteg azonos nevű ember él az országban. Az azért nem valószínű, hogy ha nálunk két klubcsapat kiáll egymás ellen, akkor mind a huszonkét játékost mondjuk Szabónak hívják, bármily gyakori családnév is a Szabó, melyről a két évtizedes rádiós családtanfolya- mot is elnevezték. De mivel a leggyakoribb család- és utónévvel száz-, sőt ezerszámra találunk azonos nevű embereket az országban, a név nem teljesíti azt a feladatát, hogy megkülönböztesse az egyik embert a másiktól. Nemrégiben végigböngésztem egy hét rádió- és tévéműsorát. Az egyik nap Kovács István költőt mutatták be, a következő nap egy tévéjátékot adtak, melynek főszereplője történetesen szintén Kovács István volt Az eligazodás szempontjából hasznos hagyomány, hogy áz oroszoknak három nevük van, középen az apai eredetre utalással. Ha ugyanis két embernek azonos is a család- és az utóneve, az atyai név eligazít: kiről van szó, mert az ritkán azonos. Három elem sorrendi azonossága ritkább, mint kettőé. Az angol nyelvű országokban is gyakori a két keresztnév. De nem e külföldi hagyományok utánzására gondolok. Ladó János utónévszótárában kereken kilencszáz férfiA név és kilencszáz női név található; ezek mind anyakönyvez- tethetők. Mért választanak a szülők mégis mindig a közül a néhány tucat név közül, mely egy-egy korszak múló divatja szerint a legelőkelőbbnek és legtetszetősebbnek látszik? Véleményem szerint az az ésszerű, hogy a leggyakoribb — például Kovács, Szabó, Nagy, Tóth, Molnár stb. — családnevekhez minél ritkább utónevet keressenek a szülők. (Mint a tévé Családi kör círpű műsoraiban : a két Kovács gyereket Kornélnak és Rékának hívják.) Ha pedig a családnév ritka, egyedi, akkor az a jó, ha az utónév mindennapos. Amilyen nehéz megkülönböztetni az egyik Kovács Erzsébetet a másiktól, ugyanannyira fura, szinte nevetséges, ha valaki a ritka családnevű gyereknek nagyon ritka utónevet adományoz. Akit nálunk Semmelbrotnak hívnak, jobb, ha leánygyermekét nem Eulália, hanem mondjuk Erzsébet néven anyaköny- vezteti. És talán az se baj, ha kellő hangzási harmóniát teremtünk család- és utónév között. Ezen azt értem, hogy akinek jobbára mélyhangú magánhangzókkal teli családneve van, ne adjon mélyhangú utónevet a gyereknek, s viszont. Az Avala család gyermekét ne hívják Avala Aladárnak, jobb, ha Avala Elemérnek nevezik el.. S az is nyilvánvaló, hogy Nemes Anna jobban hangzik, mint Nemes Emese. S beszéljünk arról is: hogyan állunk az idegen eredetű családnevekkel. A múlt század beolvadási hulláma idején mindenki igyekezett megszabadulni német, szlovák vagy szerb családnevétől. Sokszor keletkeznek ma már idétlennek ható családnevek. Sajnos, még Petőfi, is ilyen műnevet vett föl a Petrovics helyett. Az Aranyvári, Laborfalvi, Reményi, Rózsahegyi, Rózsavölgyi, Szomory, vagy a Jókai-regényekben meg Szigligeti színműveiben szereplő műnevek *— példának csak Kecskeretyt, Kőcserepyt, Kar- csatájit, Bálvándyt, meg Li- liomfit, Szellemfit és Szerelemhegyit említem — azt bizonyítják: milyen túlzásokra De mit tegyen egy ifjú, aki akaratában hajlíthatatlan, emberi jósága szerint viszont nagyon is belátó, engedékeny, a gyávaságig szófogadó, holott a lényeget tekintve, akaratához való belső ragaszkodásában a kegyetlenségig bátor. Szót fogadni a szülőknek, de be nem váltani meggyőződéssé vált illúziójukat — olyan ütközőpont ez, amely hasonlít a botránykőhöz. Mindenképpen bele kell botlani, még akkor is, ha egyelőre puha álcázással takarja a szülőszerető fiú belenyugvó engedékenysége. Egyetlen mondatban így fogalmazta meg Ady a keserű ellentétet: »Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam.« Bontsuk e mondat tanulságos részleteit. Semmi szépet nem fogunk benne találni, ám elénk tárul a későbbi lángész sajátos küzdelme a maga szuverén életútjáért, a senkitől se függő lelki, gondolati szabadságáért. Rend, logika van ott, ahol a felszín csak következetlenséget, zűrzavart, akaratgyengeséget, sőt megbízhatatlanságot mutat. Igaz, hogy a zsenikre nem lehet külön törvény,. külön erkölcs, külön életízlés, de az is igaz, hogy ostobaság lenne rájuk kényszeríteni az átlagos é'et- normákat. Kétségtelen, A.dy Endre debreceni életmódjában semmi követni való nem lehetett, s ma sem lehet azok számára, akik épp a társadalmi összefogás biztos védelmében növelhetik hasznossá képességeiket. Ady a későbbi életművével igazolta, hogy nem cselekedhetett másképp, s még neki, a rendkívüli képességek birtokosának is áldatlan, csaknem összerop- pantó kálvária volt a saját felelősségére hagyatkozó, nyárspolgári szemmel nézve cseppet sem épületes életmód gyakorlása. Az 1896—97-es tanév úgyszólván csak korhelykedések- kel telt el Debrecenben, a jogakadémia hallgatói körében általános divat volt a lumpo- lás. Adynak tehát nem hiányzott az alkalom a kiadós ivá- szatokhoz. A debreceni boros- tásabb fiatalember nehézsúlyú borozásokkal folytatta a cívisvárosban azt, amit a pelyhed- ző léfeény kezdő fokon megtanult zilahi gimnazista korában. Tanulni egyáltalán nem tanult, legábbis az akadémián. Az olvasással valószínű nem hagyott fel a korhelykedéssel múló hónapok alatt sem. íróiköltői öszötöne néha kiragadja a mámoros önfeledtségből, szórványosan küldözget verset, novellát Zilahra a »Szá- lágyság«-nak, amely közli az írásokat Ida álnévvel. Egyéb nevezetesség nem jegyezhető fel erről a debreceni első esztendőről. A mulatozások hódolói annyira beleélték magukat a vásottságba, hogy még ragadtatott névmagyarítókat és nagy képzelőerejű írókat a buzgalom. A századvégi és a századelő divatossá tette a kettős családneveket. Főként a képzőművészek körében terjedt el, hogy folytonosság keletkezzék fiatalkori és későbbi műveik szignálása között. így íródtak be kettős névvel a művészet- történetbe olyanok, mint — csak néhány példa — Irányi Grünwald, Rippl-Rónai, Csont- váry Kosztka, Körösfői-Kisch, Aba-Novák. Az volt a ritkább, ha valaki megtartotta idegen hangzású nevét, mint Kernstok Károly vagy Glatz Oszkár. Az irodalomban és a színművészetben egyenest kötelező volt a névmagyarosítás; a köztudat el se tudta képzelni, hogy itt, a Duna- medencében, hol annyi nép keveredett, valakinek, ki a nyilvánosság fényszórójába lép, ne legyen magyar neve. Ez ma már a múlté — az irodalom kivételével — minden közszereplést nyújtó pályán. Csak kapásból' sorolom föl néhány színművész nevét annak bizonyságául, hogy elmúlt a Liliomfik és Szellemíik. műmagyar, külsődleges névma- gyarosítási korszaka: Sinko- vits, Latinovits, Balázsovits, Tomanek, Psota, Törőcsi1*. Horesnyik, Schütz, Paudits, Marsek, Gyabronka, Safranek. Magyar művészt jelölnek nemzetközi hangversenypódiumon ilyen nevek: Ferencsik, Fischer, Schiff. A filmes világban is találkozunk ilyen nevekkel: Reisenbüchler, Lo- hinszky, Rockenbauer. A tévé? Annyi idegen nevű közreműködő van, hogy felsorol- hatatlan. sportolók Idegen hangzású neve se csökkenti a szurkolók hazafiul buzgalmát; játsszék csak jól az az Ebedli, Törő- csik, Mayer, Gujdár, győzze le a volt sak}c-világbajnokokat Portisch, fusson jól Zemen, öklözzön kiválóan Glück, a szurkolókat nem érdekli, mért nem változtatták idejében Ebesire, Törőre, Magyarra, Gulácsira, Poórra, Zemplénire és Szerencsésre a nevüket Magam is úgy vélem; nem a név tesz magyarrá senkit. Még azokat se, akik a művészet a sport vagy az iroda-' lom pástján szerzik hazánknak a babérokat. Nemes György a Nagyerdőn könyvekkel félrehúzódó, vizsgára készülő akadémistákat is szétrébben- tették, komiszul bosszantották. Mi sem nyilvánvalóbb, Ady nem állhatott oda vizsgáztató professzorai elé. 1897 nyarára a szülői házba ment vakációzni, némi bűnbánattal nekilátott pótolni az elmulasztottakat Űgy-ahogy átrágta magát az első évfolyam tananyagán, és szeptember 7-én akként bántak vele a vizsgáztatók, ahogy jóindulatból szokás a legbutább diákokkal: csüggedten és nagylelkűen átengedték. De nem akart Debrecenben maradni. Belátta, végzetes lehet ránézve az akadémia elszánt ivóiból verbuválódott társaság, amelynek befolyása alól nem tudta magát kivonni. Budapesten viszont szívesen tanult volna tovább. Ebbe pedig Ady Lőrinc, a fia miatt sokat aggódó apa nem egyezett bele — mert mekkora veszedelem fenyegetné a bohém ifjút a rossz hírű fővárosban, ha még a szolid, kálvinista Debrecenben is magával ragadja a könnyelműség? Végül is a véletlen kínált megoldást a kétféle elképze-, lés kibékítésére. Valamely közeli ismerősük küldött levelet Temesvárról, azt ajánlva, hogy Bandi vállaljon állást a bánáti nagyvárosban. Beszerzi írnoknak a királyi ítélőtáblához, ahol ellátást, szállást és napi 90 krajcár díjazást fog kapni. Jártasságot szerez az igazságszolgáltatás gyakorlásában, s mint (ávhall- gató, nyugodtan, biztosan készülhet vizsgáira, mígnem a jogászi diploma birtokába jut. így már a szigorú apa sem ellenezte, hogy a debreceni akadémia helyett a Budapesti Jogtudományi Egyetemre iratkozzon be a második évfolyamra, hiszen úgyis csak vizsgákra kell majd jelentkeznie temesvári munkahelyéről. (Folytatjuk.)
