Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
Hortobágyi bőrök AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI DIZOTTSAgAM AK LAPJA XXXUL évfolyam, 233. szám. Vasárnap, 1977. október 2. V endég együttes Kassáról Nagy sikerű bemutató Kaposváron A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat új, korszerű könnyűfém-szerkezetes csarnokot épített, ahol évente százezer hortobágyi juhbőrt készítenek ki. A vállalat a Hortobágyi Állami Gazdasággal társulási szerződést kötött a juh- bőrök közös hasznú kikészítéséről és értékesítéséről. (MTI foto Gottwald Károly felvétele — KS) A Fonómunkás Klub péntek esti évadnyitója sokáig emlékezetes marad a kaposvári együttes vendégszeretetét élvező kassai Szép Sró Irodalmi Színpad bemutatója miatt. A szlovákiai magyar nyelvű amatőr színjátszó együttes nemcsak otthon ismert, a Csemadok fenntartásában Kassán működő Szép Szó Irodalmi Színpad gyakori vendége hazánknak is: rendszeresen részt vesz Balassagyarmaton a hagyományos Madách Imre irodalmi színpadi napok bemutatóin. Az 1975. évi találkozó a Fomámunikás Kisszínpadnak és a kassai Szép Szónak a kapcsolatteremtést is jelentetGyors ütemű lakásépítés Prágában A csehszlovák főváros vezetői a tömegközlekedés fejlesztése mellett rendkívüli erőfeszítéseket tesznek a lakásépítés meggyorsítására. A legnagyobb figyelmet az új lakótelepekre fordítják: az idén a tervek szerint — 10 500 lakásnak kell fölépülnie, s további 11900 otthon építését kezdik meg. A lakásépítésre egy milliárd 390 millió, a kommunális intézmények — óvodák, iskolák, üzletközpontok, szolgáltatóházak — építésére 456 millió koronát for- díatnak. A lakásépítés ütemére jellemző példa a főváros déli részén létesülő, úgynevezett «■Déli Város«. Itt márciusig 6000 lakás építését fejezték be. Ez a VL ötéves terv során fölépítendő lakótelep új otthonainak 30 százalékát teszi ki. A tervidőszak végére, 1980- ra a prágai lakásépítkezés üteme megkétszereződik. Ez természetesen megköveteli, hogy Prágába nagyszámú építőipari munkaerőt összpontosítsanak. A VI. ötéves tervidőszak végére 20 ezer új építőmunkásra és építkezési technikusra lesz szükséga a csehszlovák fővárosnak. S munkájukhoz meg kell teremteni a szükséges feltételeket. 70 kilométer új aszfaltszőnyeg Az év első háromnegyed részében Somogy megye területén a KPM 70 kilométernyi aszfaltbeton-szőnyeget terített el, 130 millió forint értékben. A legfontosabb a 7-es úton — Balatonszemes és Fenyves között — épített 2% kilométernyi szakasz volt, meg az a 12—12 kilométeres út, amely Nagyatád és Ber- zence, illetve Kaposvár, Igái, Szántód között könnyíti meg a forgalmat. Most építenek a kaposvár— szántódi úton egy Öt és fél kilométernyi szakaszt. Ezt az idén befejezik. Folytatják a Kaposvárt Szántóddal összekötő 63 kilométer hosszú út »szfaltszőnyegezését ia. A prágai építkezési vállalat két legnagyobb üzemi konyhája például naponta 20 ezer adag meleg ételt készít s szállít az építőipari munkahelyekre. Kiállítás a Nagy Októberről Moszkvában kiállítás nyílt Hatvanéves a Nagy Október címmel — ez a jubileumnak szentelt első nagy kiállítás a szovjet fővárosban. Az orosz föderáció művészei az utóbbi két évben alkotott munkáikat mutatják be. A kiállítási bizottság több mint 10 ezer alkotást vizsgált meg, közülük a legjobbakat — 3,5 ezer képet, szobrot, grafikát, iparművészeti alkotást — a Központi Műcsarnokban mutatják be. A kiállításon nagy helyet foglalnak el azok a munkák, amelyek az ország forradalmi múltját, a szovjet hatalom megerősítéséért folytatott harcot tükrözik. A modern témájú művek közül a látogatók nagy érdeklődését váltják ki a Bajkál—Amur vasútvonal építőiről készített alkotások. A Hatvanéves a Nagy Október című kiállítást egy hónapig láthatják a moszkvaiak, majd az ország többi városának lakói is megismerkedhetnek vele. íArcpiritó »Semmi se drága, ha nem kerül pénzbe« szoktuk mondani, de néhány autó- tulajdonos jelszavává is tette ezt a mondatot. Egyik telefonügyeletesünket: hiába próbálkozott Kaposváron és Lellén, egyik Afor-kútnál sem tudta fölpumpálni járműve kerekeit, mert sehol sem működött a légpumpa. Föltette hát a kérdést: »Akkor minek? Talán dísznek tartják?-" A kérdést továbbítottuk Rammer Istvánnak, az Ásványolaj-forgalmi Vállalat 3. számú tájegysége vezetőjének. A válasz: — Sajnos, a kedves ügy - feleink a légpumpa tömlőjének végéről levágják a szelepet. Nem győzzük utánpótlással, sőt gumitömlővel. — Es az Áfor dolgozói nem csípik nyakon a tetteseket? — A töltőkútnál dolgoznak, s onnan nem látnak a kompresszorhoz. A kompresszort ugyanis távolabb állítjuk föl, hogy ne zavarja a forgalmat a töltőkutak- nál. Nem ártana pedig, ha levegővel is »kiszolgálnák« az autósokat. G. J. Értékelték a kombájnosok nyári aratási versenyét A termelőszövetkezetek megyei szövetsége az idén is meghirdette a kombájnosok nyári aratási versenyét. A gépek teljesítőképességétől függően a versenyt három kategóriában szervezték meg: az A, B és , C kategóriában a nagy. a közepes, illetve a kis teljesítményű kombájnokon dolgozók mérték össze tudásukat. ötvenkilenc termelőszövetkezetből 292 kombájnos munkájáról küldték be a szövetséghez a versenyértékelő lapokat. A szövetség a helyszínen is ellenőrizte a teljesítményeket, s a közelmúltban elvégezte az értékelést. Minden kategóriában az első helyezetteknek 1500, a másodikóknak 1000, a harmadikoknak 500 forint a jutalma. A nagy teljesítményű gépek kategóriájában a törökkoppá- nyi Szomorú Gyula lett az első, naponta 596 mázsa gabona betakarításával. Nem sokkal marad el mögötte a somogy- sárdi Vancsura Balázs, illetve a homokszentgyörgyi Csányi Gyula. A közepes teljesítményű gépeken dolgozók közül a kisgyaláni Babócsai Lajos bizonyult a legjobbnak, második a ságvári Horváth András, a harmadik Juhász János. A-kis teljesítményű gépek első két helyezettje törökkoppányi kombájnos: Molnár Albert és Bognár György, a harmadik pedig a ráksi Pásztor György. A jutalmakat és a helyezést tanúsító okleveleket majd a ttőségi üléseken adják áL te, baráti szálakat szőtt a közös tevékenység, a színpadi játék. A kassaiak péntek esti vendégszereplése és a műsort követő beszélgetés a két együttes közti barátságot elmélyítette, de egyben ki is szélesítette. Hiszen több mint kétszázan voltak kíváncsiak a vendég együttesre ! S aki sokat várt, az sem csalódott, mert a két együttes barátságát igaz művészi élmény pecsételte meg. Két produkciót láttunk. Kassai munkás címmel előbb egy dokumentum összeállítást, amelyet az irodalmi színpad vezetője, a Julius Fucik-díjjal Részlet a Kalevala előadásából kitüntetett kassai újságíró, Gágyor Péter szerkesztett és képzelt a színpadra. A válogatásból látványos, drámai erejű színpadi játék született. Ady, József Attila, Gábor Andor, Fábry Zoltán, Forbáth Imre verseit, műveit ismerjük, de ilyen friss előadásban még nem hallottam őket. Az együttes egyetemista, középiskoiLés és munkásfiataljai — nem túlzás! — új- játeremtetfcék a húszas-harmincas évek közhangulatát. Érzékletesen jelenítették meg a »magas művészet« mellett létező polgári, kispolgári világ álomvalóságát. A Rohanunk a forradalomba lüktető verssorai mellé így került egy andalító tánc, amely sosem vál sallangá, dísszé, inkább alátámasztotta a forradalmi magatartást. Gecse Jolán .nevét külön megjegyeztük, kitűnő versmondását az irodalmi színpad jól hasznosítja, akárcsak Bodonyi András zenéjét. A finnek hősi eposzát, a Kalevalát láttuk ezután. A terjedelmes művet úgy sikerült lerövidíteni, hogy a drámai szálak sértetlenek maradtak, sőt képileg kiemelkedtek. Ezért éreztük teljesnek a művet a színpadon. H. B. Korszerű gyermekfogászat A Szovjetunióban a gyermekek egészségvédelmét szolgáló, szakképzett egészségügyi létesítményekből álló széles körű hálózat működik. Ezek közé tartozik Moszkva 26. számú gyermekfogászati klinikája is. A betegséget köny- nyebb megelőzni, mint gyógyítani — vallják a rendelő- intézet orvosai. Legfőbb gondjuk ezért, hogy állandóan figyelemmel kísérjék a gyermekek fogazatának épségét, egészségét. Jelenleg 75 ezer óvodás és iskolás szűrővizsgálatait végzik. A klinikán minden szükséges fogászati fölszerelés megtalálható. Funkcionális diagnosztikai, paradontoló- giai, mioterápiai, logopédiai és más kabinetek működnek. Bonyolult esetekben neves szakembereket hívnak konzíliumra. November végéig almavásár Egy hete tart megyénkben a kedvezményes almavásár, és a Zöldért megyei vállalata igazgatójának tájékoztatója szerint egészen novemberig vehetik majd a vásárlók az olcsó — ám hosszabb tárolásra nem alkalmas — almát. A gyümölcsből nagy raktár- készlet áll rendelkezésre. A megyében 30 ‘ vagonnyi van, Szabolcsból pedig hetente négy vagon érkezik. Valamennyi gyümölcsárusításra kijéíölt boltban kapható az olcsó piros és fehér alma, nemcsak Kaposváron, hanem Siófokon és Marcaliban is. Vasárnap a vásárcsarnokban és Kaposváron a Ka- linyini kispiacon árusítják. Elkészült egyébként az almavásár heti mérlege: a legtöbbet — 50 mázsát — pénteken vitték el a vásárlók. Kutatások a szökőár előrejelzésére Befejezte munkáját az a szovjet—amerikai közös expedíció, amelyet a két ország közötti tudományos és technikai együttműködési egyezményeknek megfelelően szerveztek. A tudósok két hónapon át folytattak megfigyeléseket a Kurili-szigetek erős szeizmikus tevékenységéről ismert részén. Most folytattak első ízben ezen a területen hosszan tartó kutatásokat. A kapott adatok elősegítik a szökőárak előrejelzése problémájának megoldását. Ezek az óriási hullámok víz alatti földrengések következtében az óceán felszínén keletkeznek, és ha alacsony fekvésű partszakaszra zúdulnak, nagy károkat okozva messzire behatolnak a szárazföldre. TARKA <0R0IL 7 Rendelőben öreg dáma állít be az orvosi rendelőbe, egy csinos kislánnyal. A doki báosi azt mondja a leánynak: — Vetkőzzön ffie, kisasz- szorny. Mire az idős hölgy: — De doktor úr, én vagyok a beteg. — Rendben van. Mutassa a nyelvét. Eltalálta Anyuka dühösen korholta fiát: — Viselkedj rendesen, Jóska! Mit szólna a tanító bácsi, ha így viselkednél az iskolában? — Azt mondaná: Viselkedj rendesen, Jóska, elvégre nem vagy otthon! — válaszolta a gyerek. Megható film Egy New Yark-i mozi a következő hirdetést tette közzé: »Ehhez a fűmhez, amit most önnek bemutatunk, nem elég egy zsebkendő. A jegyváltáskor ingyen adunk önnek egy szivacsot.« Modern lakások — Elégedett az új lakással? — Igen. Az tetszik benne a legjobban, hogy olyan sok benne a beépített szekrény. — Ugyan, árit beszél. Hiszen azok szobák! A vámnál A határon elfognak egy embert, majd tetőtől talpig levetkőztetik, és végül a cipője talpába bevarrva találnak ezer forintot — Hogy kerül ez ide? — kérdezi a vámhivatalnak. — Nem tudom. — Hogy-hogy nem tudja? — Hát kérem, ha ön bemegy az üzletbe cipőt venni, megszokta nézni, hogy be van-e varrva a talpába ezer forint? Magyarázkodás A szállodában a nászutasok a nyolcadik emeleten kaptak szobáit. A liftet nem liftboy, hanem egy szőke szép leány kezelte. Kacsintott az ifjú férj, majd mosolyogva kérdezte: — Hogy van, drágám? A szobában az ifjú aszszony lecsapja a táskáját, és rátámad a férjére: — Ki volt ez a nő? Amaz dühösen legyint. — Hagyjuk ezt, jó! Elég bajom vollt tegnap, míg megmagyaráztam neki: ki vagy te? AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának, lapja. Főszerkesztős jávori bêla. FŐszerkesztő-li. : Paál László Szerkesztőság: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-310, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca sándoi utca 2. Postacím : 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünIC meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 29 Ft. Index: 25 367. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári tizemében. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető : Varkas Béla. igazgat*»