Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
Csillagosok, katonák... „Mindenki álljon a helyére! Mindenki fogjon fegyvert!” Moszkvában ms. július 6-án este került nyilvánosságra az első kormányközlemény Mirbach német követ meggyilkolásáról és az eszerek lázadásáról. A közleményben írták, hogy az »eszer gazemberek bűnéből kifolyólag, akik a szavinkovisták és bandájuk uszályába kerültek Oroszország most a háború szélén áll«. Valóban, az eszerek által elkövetett merénylet és a lázadás jó ürügyet szolgáltathatott a németek támadására. A közlemény másik része: "-Akik megértik, hogy milyen esztelen és bűnös dolog most háborúra késztetni Oroszországot, azok támogatják a szovjethatalmat. Nincs kétség afelől, hogy a lázadást gyorsan felszámoljuk. Mindenki álljon a helyére! Mindenki fogjon fegyvert !« Lenin parancsot adott Pod- vojszkijnak, a legfelsőbb hadfelügyelőség elnökének és Mu- ralovnak, a moszkvai katonai körzet komisszárjának, hogy vegyék kezükbe a lázadás letörését. A helyzet bonyolult és nehéz volt. Korábban a leginkább harcképes alakulatokat a keleti fronton irányították a fehérgárdisták ellen. Július 6-án reggel egy nagyobb osztag indult Jaroszlavba, hogy leverje a fehérgárdisfák lázadását. Moszkvában kevés alakulat maradt. A csapatoknál szolgáló hivatalnokok, kézművesek, parasztok iórésze még nem részesült kiképzésben. Több alakulatnál régi tiszt volt a narancsnok. Az eszer vezetők közül számosán katonai kulcsbeosztásokat tartottak kezükben. Magas volt az akkori idők egyik nagy ünnepének, Iván napjának alkalmából szabadságolt katonák száma is. Gondosan kellett tehát kiválogatni és felkészíteni a csapatokat a lázadók leveréséhez. A lázadók leverésére a tervet I. I. Vacetisz, a lett hadosztály parancsnoka dolgozta ki. A terv végrehajtásában szerepet kaptak a Moszkvában tartózkodó internacionalisták, közöttük a magyarok is. Az eszer járőrök már eljutottak a Kremlig. A lázadóknak sikerült elfoglalniuk a központi postahivatalt, amelyben a távírók működtek, s megszálltak más fontos objektumokat — kaszárnyákat, vasútállomásokat stb. — is. Elfogtak több szovjet és bolsevik vezetőt; elfogták Dzer- zsinszkijt, a Cseka elnökét. A postahivatal megszállásával a szovjetkormányt megfosztották a legfontosabb eszközétől, amellyel kapcsolatot tudtak tartani az ország különböző területeivel. Sőt; a lázadók körtáviratot intéztek a vidéki városokba, hogy a helyi hatóságok ne hajtsák végre a Népbiztosok Tanácsának utasításait, mivel a hatalom már az eszerek kezébe került. Felszólították a katonai alakulatokat, hogy induljanak a fővárosba, mert a bolsevikok internacionalistákat to- boroznak az eszerek ellen. Közben az eszerek tüzérségi tűz alá vették a Népbiztosok Tanácsának székhelyét, a K’-emlt. Lenin utasítására sikerült kapcsolatot teremteni a hodin- kai rádióállomással, amely valamennyi vevőállomást értesítette, hogy a lázadók kezén van a köznonti távíró, s ezért »nrovokációnak kell tekinteni minden olyan távírón leadott rendelkezést, amelyet a vidéki városok vezetőivel onnan közöltek. . A Kremlben működő magvar agitátoriskola hrilgatóival az őrséget erősítették meg. Aztán a Krém'ben gyorsan összeállítottak egy internacionalista osztagod. Fbben az osztagban az OK/b/P Magyar Kommunista Csonortiának vezetői. tagjai, valamint német, jugoszláv, romrin internacionalisták fogtak fegyvert. Azt a parancsot kapták, hogy — kiegészítve az osztagot egv loft szakasszal, valamint az ukrán kommunisták T. koncn-oç<.-zusà- ra érkezett küldöttekkel —, hogy foglalják vissza a központi távírót. A mintegy 150 főnyi csapatot Kun Béla vezette. Kovács János, aki akkor a magyar agitátoriskola hallgatója volt, így mondta el az eseményeket: »A legemlékezetesebb a moszkvai eszerlázadás elleni harcunk, 1918. július 6-án. Éppen ülésezett a tanácsok kongresszusa a Bolsoj Teáterben, amikor Pór Ernő megjelent az agitátoriskolában ; egyenesen hozzám jött, és azt mondta: — Kovács elvtárs, maga jól ismeri az elvtársakat, menjünk, és verbuváljuk őket, hogy segítsenek a készülő eszerlázadás leverésében. Már amikor Kun Béla elvtárs hazajött, láttam, hogy nagyon ideges. Sietve ledobta kiskábátját és az otthon tartózkodó elvtársakkal közölte, hogy a kongresszuson az eszerek nagyon csúnyán viselkedtek, követelték, hogy a szovjetek folytassák a háborút a németek ellen. Azt is elmondta, hogy aznap délután meggyilkolták báró Mirbach nagykövetet, azzal a célzattal, hogy Németország ismét támadjon a szovjetre. — Az iskola hallgatóinak fegyveresen ki kell vonulniuk a Kremlből; segítenünk kell orosz elvtársainknak — mondotta Kun Béla. Ez rögtön meg is történt, először a Nagyszínház bejáratánál teljesítettem szolgálatot, reggel aztán ismét a Kremlbe mentem, ahonnan Pór elvtárs vezetésével körülbelül nyolcvanan elindultunk a fő- posta irányába. Ekkor már itt találtuk Kun Bélát is, osztrák, cseh elvtársak társaságában, nagyon ki volt fáradva. Azonnal kiadta az utasítást, hogy a postát el kell foglalnunk. A főpostát percek alatt megközelítettük és egyesültünk a szomszédos utcában felvonuló, Szamuely elvtárs által vezetett katonai csoporttal. Szamuely elvtárs elkiáltotta magát, hogy utánam!...« Az épület elé az eszerek páncélautót állítottak. A lettek azonban lövés nélkül — csak szuronyt és puskatust használva — ártalmatlanná tették a páncélautó személyzetét. Vöröskatonák ültek a helyükre a géppuskákhoz. Az internacionalisták egyik csapata a szomszédos házban foglalt tüzelőállást, hogy biztosítsa a támadó osztagot. A rohamot Szamuely Tibor vezette. Benyomultak a távíró épületének előcsarnokába, és ott mindjárt letartóztatták a lázadók őreit. Majd az emeletek visszafoglalása következett. Kun Béla a fontos épületet hamarosan átadta a szovjetkormány megbízottjának. A távírógépek most már a szovjetkormány közleményeit, rendelkezését továbbították. Kovács János így írta le a továbbiakat: »Az épület átvizsgálása után ismét Kun Bélától kaptunk parancsot, hogy egy század menjen a Petrovszkij laktanyához, mert ott van az eszerek fő fészke. Útközben, a kaszárnyához közel, egy 27 tagú eszer egységet fogtunk el, s bekísértük őket a Kremlbe. A foglyok átadása után elindultunk Kun Bélához; aki mikor engem meglátott, felkiáltott: — Kis Kovács, hát maga él? Meglepődve kérdeztem : miért kérdi Kun elvtárs. ö meg azt felelte, hogy »az egyik útkereszteződésnél úgy láttam, hogy magát lelőtték. Még mondtam is az elvtársaknak, szegény Kovács.« Július 7-én vastag köd borult Moszkvára. A szovjetkormány hajnali 4 órakor 720 gyalogossal, 12 löveggel, néhány páncélkocsival, 72 lovassal és egy 40 fős géppuskás- osztaggal rendelkezett. Az erőket két csoportra osztották, s délelőtt tíz órakor megindult a támadás a lázadók fő erői ellen. Július 9-re már mindenütt elhallgattak a fegyverek. A Moszkvából menekülő lázadók szétverésében részt vett az a német és magyar hadifoglyokból alakított osztag is, amelyet Vityebszkben Karikás Frigyes szervezett. Az V. szovjetkongresszuson j az eszerek lázadásáról szóló beszámolóban kiemelték a magyar internacionalisták osztagának hősiességét. A magyar internacionalisták közül Horák Antal esett el a lázadók elleni harcokban, öt a Kreml mellett helyezték örök nyugalomra. Tímár Ede Két új rendelet tükrében A lehetőséggel élni kell A közelmúltban napvilágot látott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium két fontos rendelet«. Az egyik azzal foglalkozik, hogy nagyüzemeinkben a különböző munkaköröket milyen képesítéssel lehet betölteni, a másik a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági nagyüzemek szakemberellátásának újfajta támogatását szabályozza. A látszólag két különböző intézkedés között valójában szoros kapcsolat van — erről beszélgetett lapunk munkatársa Tóth Lajossal, a megyei tanács elnökhelyettesével. — A kedvezőtlen adottságú gazdaságok szakemberellátásának javítását szolgálja az újfajta állami támogatás. Ez a rendelkezés Somogybán talán az átlagosnál is nagyobb figyelmet érdemel. — Természetesen. Köztudott — mondta Tóth Lajos —, hogy megyénk mezőgazda- sági nagyüzemeinek mintegy a fele kedvezőtlen adottságok között gazdálkodik. Az igaz, hogy a szakemberlétszámot tekintve Somogy a jó ellá- tottságú megyék közé tartozik, de ez az összkép igen nagy aránytalanságokat takar, szakmánként is, üzemenként is. Sajnos éppen a kedvezőtlen adottságú, az átlagosnál gyengébb eredménnyel gazdálkodó nagyüzemekben van a legtöbb szakemberprobléma, úgy is, hogy kevés a szakember, és úgy is, hogy nem megfelelő; arról nem beszélve, hogy a fluktuáció JS itt a legmagasabb. — Mindezeket a tényeket figyelembe véve miben látja az új rendelkezés előnyét? — Meggyőződésem, hogy az 1978 január elsejétől életbe lépő támogatási forma a gyakorlatban jobban szolgálja ezeknek a sok gonddal küzdő szövetkezeteknek a fejlődését, mint a korábbi. Egy példával szeretném ezt alátámasztani. A szövetkezettől kapott műn- j kadíjon felül állami támoga- j tás — bérkiegészítés, prémium — adható azoknak a szakembereknek, akik kellő szakértelemmel, tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy az adott szövetkezet gazdasági, politikai eredményeit a kívánt szintre emeljék. Feltétele ennek az, hogy a gazdaságnak megfelelő üzemfejI lesztési terve legyen és az irányítók kötelezettséget vállaljanak annak teljesítésére. A szakember jövedelemkiegészítése így nem valamiféle üzemviteli támogatás, hanem olyan jellegű személyes, anyagi ösztönzés, amelynek ellentételeként magasabb követelményeknek kell megfelelniük. Hozzáteszem azt is, hogy az új intézkedés úgy szabályoz, hogy a támogatás végső eredményeként emelkednie kell a gazdálkodás színvonalának és ezzel együtt az ott élő tagság életszínvonalának. Azért ragadtam ki a rendeletnek ezt a vonását, mert máris hallottunk olyan visszhangot, ha a szakember vagy más, kulcspozícióban levő vezető a szövetkezet által nyújtott, a munkakörére meghatározott díjtételen felül állami támogatást kap, akkor az bérfeszültséget okoz. — Vajon nem abból származik-e az, hogy kellően nem ismerik vagy éppen rosszul értelmezik a rendeletet? — Feltehetően ez az eredő. Mezőgazdasági osztály ezért is küldött minden termelőszövetkezetnek részletes jogszabálymagyarázatot erről az intézkedésről. Véleményem szerint azt a szakembert meg kell fizetni, aki olyan helyre kerül, ahol évek óta gondok vannak a gazdálkodással, s aki képes kidolgozni és végre' hajtani egy olyan középtávú tervet, amely garancia az üzem fejlődésére. A tsz-szövetségnek, a megyei tanácsnak, a járási hivataloknak, egyszóval a szakigazgatási szerveknek különösen nagy szerepük van abban, hogy a rendeletből adódó előnyökkel megfelelően éljenek a somogyi gazdaságok. Szerepük van a szemléletformálásban, az intézkedés helyes értelmezésében és abban is, ha üzemek nem kezdeményeznek, akkor ők tegyenek javaslatot. Azért is mondom ezt, mert sorra készülnek megyénk szövetkezeteiben átfogó elemzések, értékeléseit, melyek egyértelműen megmutatják, fnelyik nagyüzemben lehet, sőt elengedhetetlenül szükséges megragadni ezt a lehetőséget. — A szakembertámogatással összefüggő új intézkedés I ha közvetetten is, de összefügg a szövetkezetekben folyó személyzeti munkával. Ezen a ponton kapcsolódik össze a munkakörök képesítés szerinti betöltésévé kapcsolatos rendelettel. .. — ... ami, ezt hozzá kell tennem, a szövetkezeti mozgalom történetében egészen új vonásokat hordoz. Bizonyos munkakörök betöltése ugyanis eddig nem volt képesítéshez kötve. Most igen! Persze ennek a rendeletnek a végrehajtása huzamosabb időt vesz igénybe, és szükségszerűen azt a követelményt állítja elénk, hogy az eddiginél sokkal tervszerűbbé, céltudatosabbá váljon szövetkezeteinkben a káder- és személyzeti munka. Ennek a rendeletnek a végrehajtását például úgy segíti elő a kedvezőtlen adottságú üzemek szakembertámogatása, hogy jó feltételeket teremt a tanulmányi szerző* désekhez, ösztöndíjak odaítéléséhez, állami támogatást biztosít a szakemberek letelepedéséhez, lakásépítésükhöz. Végezetül szeretném azt is elmondani, hogy gazdaságaink ismét a tervezés időszakához értek, a középtávú programon belül lassan készülnek már az 1978-asak. A minisztérium mindkét rendelkezése időben látott napvilágot; tartalmuknál fogva mindegyik olyan, hogy, úgy mondjam, bele kell építeni már a jövő évi tervekbe. Új lehetőségeket . jelentenek ezek az intézkedések; üzemi és megyei érdek, hogy megfelelően éljünk vele — fejezte be Tóth Lajos. V. M. Somogy kincse a fa. Gazdaságosabb felhasználását, az észszerűbb erdőgazdálkodást segíti az az együttműködési program, amelyet keddi ülésén hagyott jóvá a megyei tanács végrehajtó bizottsága. E lépcsőzetes program lényege az, hogy a Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság — tapasztalatait, technikai fölszereltségét az eddiginél jobban felhasználva — segítse a megye tsz-eiben és állami gazdaságaiban folyó fagazdálkodást. Az együttműködés kezdetén — most kötik meg erre a szerződéseket — a csemetetermelés összehangolt fejlesztését tűzték ki célul. Az erdőgazdaság vállalkozik a speciális gépek javítására, és egy sor szakmai szolgáltatást is nyújt a tsz-ek- nek. valamint az erdőgazdaságoknak. Sok hír érkezett a héten a földekről is: az őszi betakarítás felén túljutottunk. A burgonyaszedéssel csaknem teljes egészében végeztek már a gazdaságok és a kukorica hatvanöt százaléka is biztos fedél alá került.'A talaj előkészítést végző nagy teljesítményű traktorok szerte a megyében két műszakban dolgoznak, s nyújtott műszakot szerveztek a vetőgépekre. Az őszi árpa és a rozs vetése befejeződött, s már a 77 ezer hektár búzának is több mint a hatvan százalékát elvetették a gazdaságok. A cukorrépa-betakarítás ütemét a gyár »étvágya« határozza meg elsősorban. Ütemesen, szépen megy a feldolgozás és nincs gond a betakarítással sem. Az idő eddig kedvezett, s a megye répatermő-területének felén elvégezték a betakarítás nagy munkáját. A múlt hét végén nemcsak a Volán szervezett ünnepi műszakot: a földeken is dolgoztak a gépek és az emberek. Ma ismét munkába állnak a traktorok, mert — bár jó még az idő — a november közeledte sürget. Többször ködös reggelre ébredtünk a héten, s este is sűrű köd ült az utakra. A közlekedést egyelőre ez nem akadályozza, de a forgalomban résztvevők munkáját megnehezítette. A látótávolság csökkenése óvatosságra int mindenkit. Az utakon viszont változatlanul nagy a forgalom, s aki utazik, gyakran életveszélyes felelőtlenség tanúja: nagyon sok a kivilágítatlan járművel közlekedő kerékpáros. Közülük nem egy imbolyog is... Az esetek többségében nem a lampa hiányzik a kerékpárról: a gépkocsik reflektorfényében fölcsillan az üvege, csakhogy a dinamót nem kapcsolják be! A kerékpárosok mellett lehet találkozni az utakon olyan traktor vontatta pótkocsikkal is, amelyeknek nem jó a hátsó világításuk. A kivilágítatlan jármű a héten Jákóban okozott balesetet : egy segédmotoros törte össze magát. Ügv látszik, figyelmeztetni soha nem lehet elégszer.,. A Balatonon — ahol már csak az átkelő járatok száll! t- jait naponta három alkalommal az utasokat Fonyód és Badacsony, illetve Siófok és Tihany között — nagy forgalmat bonyolítanak le a kőszáUító uszályok. A Balatoni Üzem- igazgatóság évek óta végzi ezt a munkát: az északi part kőbányáiból a somogyi útépítésekhez hordják a követ. A kikötő képe viszont már a télre emlékeztet: egymás mellett sorakoznak a vízibuszok, javításra várva. A héten a solyatéren a Zebegényt vontatták partra, hogy elvégezzék a szükséges felújítást. A hajók karbantartása, nagyjavítása ezzel megkezdődött, s tavaszig tart majd. Egy újdonságról is érkezett hír: a Május 1. Ruhagyár aláírta a Levi’s Strauss-céggel azt a nemzetközi megállapodást, amelynek alapján a marcali gyáregységben hamarosan megkezdik indigófestési eljárással készült alapanyagból a farmerek gyártását. Ez a szerződés olyan jelentős együttműködési megállapodás, amelyhez hasonlót eddig még magyar könnyűipari vállalat nem kötött tőkés cégekkel. Viszonylag rövid — mindössze néhány hónapi — előkészítő munka után került sor a szerződés aláírására. A marcali fiatal munkásgárdának ez nagy lehetőséget jelent, de nagy felelősséggel is jár. Dr. Kercza Imre HATVAN EV HATVAN KÉP D Szovjetunió története képekben A »három nagy« Jaltában. Az antifasiszta koalíció tagállamai (a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia) időről időre egyeztették elképzeléseiket. Churchill, Roosevelt és Sztálin a jaltai konferencián (1945. február 4—12.). imm S g * ä MM mmmm ...... i ü m B aráti kézfogás. Szovjet és amerikai katonák találkozása az Elbánál, 1945. április 25-én. Május 9-én Németország égési területén véget értek a harcok.
